Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-01-20 / 3. szám

Végtelen uralom

Szimbólumok világa — formák hitvallása

„0 pedig uralkodik Jákob házán örökké* és uralkodásának nem lesz vége” (Lk 1,33).

Jézus születése egyszeri és megismételhetetlen esemény volt. Isten Fia eljött erre a világra, meghatározott időpontban, az „idők teljességében”. Ez az ő emberi eljövetele: Szűz Máriától született, ahogyan az angyal megígérte. Hitvallásunk szerint azonban „az Atyától öröktől fogva született valóságos Isten”. „Uralma” nem karácsonykor kezdődött és nem nagypénteken, húsvétkor, vagy mennybemenetelkor fejeződött be. „Uralkodik Jákob házán örökké ...”

AMI ÖRÖK, AZ LÉTEZETT A MÚLTBAN. Jézus hatalma, ereje ott volt már a teremtéskor, amikor Isten így szólt: „Legyen...” Ez az Ige lett testté karácsonykor. „Minden általa lett.” A világ neki köszönheti életét. Ott volt „Jákob házá”-ban, választott népe között, amikor Isten általa vezette ezt a népet. Általa adott eledelt a pusztában, „lelki italt a lelki kősziklából..., az a kőszikla pedig a Krisztus vólt”. (1 Kor 10,4) Mai választott népének, az egyháznak az életében is ő volt az erőt adó, a megtartó minden próbatételben és feladatban. A „Jákob házán” való uralma nem azt jelentette, hogy a világot magára hagyta. Sőt éppen abban van erejének és hatalmának nagysága, hogy odafordult az egész világhoz és benne minden emberhez. A mi porszem emberéletünk minden .megtett lépése is az ö szeretetéből történhetett. Úgy „uralkodott”, hogy megóvott minden veszedelemtől, megőrzött és megvédett minden gonosztól. Vigasztalt és utat mutatott, segített és bűnünket megbocsátotta. Eredményessé tette munkánkat és táplálta hitünket. — Ha észrevettük, őszintén tör fel szívünkből a hála mindazért, ami mögöttünk van.

AMI ÖRÖK, AZ ITT VAN A JELENBEN. Az az áldozat, amit Jézus hozott születésével, életével és halálával, nemcsak a múlt emléke. ö ma is itt van közöttünk. Megvalósítja ígéretét: „Veletek vagyok minden napon...” Életeket igazít meg: eltévedt, bűn útján járó lábakat térít vissza az atyai házhoz vezető útra. Reménytelen élethelyzetekben vigasztal, megújult hitet ad: sírparton, elhagyatottság- ban, szeretetotthonok szobáiban, sivárrá vált családi hajlékokban, feszüli légkörű munkahelyeken békességet teremt szívben és. embertársak között. Megőriz a félelem, türelmetlenség és önzés bénításá- tól, a kísértések megejtő hatalmától, de az elbizakodott önhittség csalóka biztonságérzetétől is. Szeretetve és szolgálatra indít: köny- nyet törölni, éhezőnek kenyeret adni, minden gyűlölet, embertelenség és gonoszság ellen harcolni, bűnt megbocsátani és őszinte szeretettel segíteni. — Ha elfogadjuk megszámlálhatatlanul sok és kibe- szélhetetlenül nagy ajándékait, megelégedett és örvendező lesz a jelenünk.

AMI ÖRÖK, AZ MEGMARAD A JÖVŐBEN IS. Jézus „uralkodásának nem lesz vége” — ígérte az angyal már születése előtt Máriának. Biztos hittel nézhet a jövő felé Isten népe: Krisztusnak lesz ereje mindig arra, hogy reményteleneket vigasztaljon, visszafogja a Káinok öklét, eltorlaszolja a gonoszság áradatát, hogy jóindulatra késztessen és békét szerezzen. Nem hagy magunkra a szolgálatban, harcban és a végső küzdelemben sem. Sőt kijelöli feladatunkat, fölhasznál bennünket munkájában, igényli szolgálatunkat életünk utolsó percéig. Soha nem kell azt éheznünk, hogy fölöslegessé váltunk, vagy már nincsen ránk szükség. Úgyanakkor az ő megmaradó uralma azt is jelenti, hogy egykor számot kell adnunk őneki. Számonkéri hűségünket, engedelmességünket, szolgálatunkat. Eljön ítélni és felelősségre von bennünket mindazért, amit elkövettünk, vagy elmulasztottunk. — Ha- számolunk ővele, ka tudatosan készülünk a jövendőre, lesz mindig reménységünk, de a felelősségünk is fokozódik a ránk bízott küldetéssel kapcsolatban.

Múlandó világunkban Jézus örök uralma fog össze múltat, jelent, jövendőt. A jászolbölcső Gyermeke szabadító hatalmával és szerete- tével szeretne a mi életünkben is túlnőni a karácsonyi hangulaton, múló, érzelgős ünneplésen. Mert ő Ür és Király, szegényen és visz- szautasitottan is. addig is, amíg uralma egykor mindenki számára nyilvánvalóvá válik. Bárány Gyula

— RÁD. A leánygyülekezet november 16-án tartotta templomszentelési hálaadó istentiszteletét, amely alkalommal Roszik Mihály alberti lelkész hirdette az igét, és az alberti gyülekezet

énekkara szolgált. Ugyanekkor vette használatba a gyülekezet az id. Tányéros József által adományozott zöld, új oltár- és szó- székterítőt. „A jókedvű adakozót szereti az Ür.”

Legtöbbünk keresztyénsége

még tudatos, gondolkodó ^létünkét megelőzően indult, attól a pillanattól, mikor szüléink, kereszt- szüleink felelős döntése alapján először vittek el minket a templomba, hogy megkereszteljenek, keresztvíz alá tartsanak. Az indulásunk Isten elénk jövő, a mi akaratunkat jóval megelőző szeretetéből, egy templom kereszte- lökövétől, keresztelőkútjától indult. így — a személyes kötődés miatt, vagy mert általában csecsemőkhöz, kisgyermekekhez kapcsolódik a keresztelőkét képe — az egyik legkedvesebb helye és tárgya ez a templomoknak, minden ünnepélyessége, komolysága ellenére.

A HÍRESZTELÉS GYAKORLATA előképeiben megelőzi a keresztyénséget. Vallástörténészek az ősi totemvallások különböző ceremóniáihoz kötött beavatási szertartásaira vezetik vissza, s szerintük a misztériumvallások közvetítésével lett keresztyén gyakorlattá. Ez azonban ilyen leegyszerűsítve nem áll. A keresztyén keresztelés részleges formai és tartalmi előképe az Ótestá- mentumban és Izrael népe hivő

élet óh i'ppq psp^cIí^

rituális tisztulási mosakodásokban és fürdőkben, melyek a lelki megtisztulás külső jelei is voltak. Ezek a tisztulási szertartások állandó kísérői voltak az életüknek. Jéms Krisztus által elrendelt keresztség közvetlen előzménye pedig Keresztelő János keresztsé- ge volt. melvet maga Jézus is felvett (Mk 1,9). Ezt a kereszts°get azonban — mely alámerítés, „megfürdés” volt — csak egyszer vették föl a bűnök bocsánatára, és előkészületül a Messiás eliöve- telér° (Mk 1.2—3). A Jézus Krisztus által elrendelt keresztsén (Mt 28 19) ennél is több és úiabb: „vízzel és Szentlélekkel” történik az Ö nevébe vetett hit által, s így az új élet és üdvösség pecsétje és

forrása rajtunk. így válik Istenhez, és az egyházhoz, gyülekezethez tartozásunk jelévé.

A KERESZTELÉS AZ ELSŐ GYÜLEKEZETEK ÉLETÉBEN — hasonlóan Keresztelő János gyakorlatához — folyók partján zajlott, alámerítéssel. Ez időben előzetes tanítás, katehézis után felnőtteket kereszteltek, s ez a folyóparti keresztelés még az 5. században is gyakori volt. De már nagyon korán, szintén az 5. század körül, külön keresztelőkápolnákat is építettek, únv „babtiszté- riumokat”, amelyek különálló épületek voltak, nagyobb medencével. A Keresztelés az egyik legnagyobb eseménye volt az őskeresztyén gyülekezetek életének, ezért az oltárok mellett a legdíszesebb épíményük a keresztelőkápolna volt. Ugyancsak az 5. századtól indul az a gyakorlat is, hogy egyre gyakrabban a templomokban alakítják ki a keresztelőkápolnát. E kápolnák díszei

BIBLIA-KIÁLLÍTÁS EZER NYELVEN

Először fordult elő, hogy az érdeklődök a biblia 1000 különböző nyelvre fordított példányait láthatták együtt. „A világ Szentírásai” című kiállítást a Hongkongi Bibliatársulat harmincéves jubileuma alkalmából október 9—11. között rendezték meg. A 20 kínai Biblia közül a legrégebbi a XVI. századból való, ' de köztük van Robert Mormonnak, Kína első protestáns misszionáriusának könyve is. (1814)

A Szentírás kutatásának, nyomtatásának történetét is részletesen bemutatták, és vakírásos példányokat is kiállítottak.

A nagyszábású bemutatót Oswald Hoffmann, a Bibliatársulatok Világszövetségének elnöke, és Alan Higgins, a Hongkongi Bib- liatársulat elnöke nyitotta meg.

(mozaikok, freskók) a legtöbbször Jézus níegkeresztelésének bibliai jeleneteit ábrázolják az újjászületés, az új élet összefüggésében.

A KERESZTELÖKŰT HASZNÁLATA a gyermekkeresztség elterjedésével kerül előtérbe mintegy az 5—6. századtól. A templom hajójában vagy kápolnájában elhelyezett olyan fedett, nagyobb víztartó edény volt ez, amelyben a római katolikus egyháznál máig a megszentelt keresztvizet tartják. Náluk az oltár után a második legszentebb hely a keresztelőkút, melyet sokszor

— a kápolnába helyezésen túl — ráccsal is elkülönítenek. Van mikor mennyezete, baldahinja is van. Márványból, kőből, sok helyen bronzból készítették e ke- resztelőkutakat, s koronként másmás díszítéssel látták el.

A középkor román stílusú ke- resztelőkútjaira jellemző, hogy egy oszlopon álló, félgömb alakú edény ez, külsején virágfüzér és bibliai" jeleneteket ábrázoló domborművekkel. A gótika annyiban hozott újat. hogy liliomalakú (a liliom a tisztaság szimbóluma) kehelyformát alkalmazott a ke- resztelőkutak kialakításánál, amelyeket a 15. százádtól gazdagon díszítettek. Magyar vonatkozásban híres a besztercebányai bronz keresztelőkút, 1475-ből.

A keresztelőkutak önmagukban is, nevükben is szimbólumok, a rajtuk ábrázolt jelenetektől függetlenül. A „kút” szó, fogalom jelzi jelentésüket: a forrást jelentik, a keresztyén élet forrására utalva a keresztségben, mely nem más. mint Isten szeretetében való megfürdés, megtisztulás Jézus Krisztus által egyszer és mindenkorra, mely örök alaoja lehet életünknek, sorsunk mélypontjain is. ■Ahogy Luther is ebben tudott megfogódzni kísértései közt: „meg vagyok keresztelve!”.

*

Uram! Meg vagyok keresztelve

— de mindig elfelejtem. Az élet

gondjai, feladatai sodrában valahogy akkor sem jut eszembe, ha templomba lépek, ha keresztelőkutat látok. Nem tudom, hogy természetes vagy közömbös lett-e számomra. Talán mintha túl lennék már rajta. Gyermekkoromhoi tartozott, s most már felnőtt vagyok. Vagi/ Te nem így gondolod. Uram? Kérlek juttasd eszembe, amikor nyomorultat, rászorulót, szeretetet sóvárgót látok, hogy meg vagyok keresztelve. S ez kötelez ... És ezen nem vagyok túl. Soha. ifj. Foltin Brúnó

Mél színdaral)

MARÖTl LAJOS: ÉRDEMEI ELISMERÉSE MELLETT (József Attila Kamara- színház). Három férfiportrét kapunk a drámában, a tanmesék és példázatok határozott vonásaival, egyértelműségével és vastag kontúrjaival megrajzolva.

Az egyik Kalapos Vince munkásigazgatóé, aki az államosításkor mozgalmi múltja alapján került egy nagy dunántúli acélmű élére. Nem törtetett érte, de volt hite és bátorsága a megbízás vállalásához. Hitt a jövőben, és küzdött az álmok megvalósulásáért. De hiányzott a tudás, a szakértelem és a realitásérzék belőle, hogy megítélhette volna, hogy hol van az üzem termelése számára a lehetőség határa, és mi az, ami elérhetetlen emberi és anyagi kapacitás híján. Így embereket is tönkretett, és anyagi kárt is olyan mértékben okozott, hogy annak 'láttán, végül egyetlen baráti hűségű munkatársa így kiáltott fel: „Ki tudja, mibe kerül népünknek a ti vezetésetek, Kalapos Vincék?”.

A másik Kohut főmérnök, akinek portréját nyújtja Maróti drámája. Ö műszaki vezetőkéni kerül vissza a művekhez, amelyben egykor sztahanovista lakatos volt, és ahonnan az egyetemre küldték. Kohut szakember felső fokon. Külföldi tanulmányai alapján automatizált üzemmé akarja átalakítani a dunántúli acélműveket. Benne nincs hit, sem lelkesedés, sem a boldog jövőről való álom. Csak józan ész és rideg számítás. Tervéért és céljáért szemrebbenés nélkül áldoz fel emberi sorsot, és anyagi értéket. S teszi ezt. mintegy „kívülről”, a kibic pozíciójából, akinek semmi sem drága ... Milliós megrendelést enged csődbe jutni, és a gyári berendezést felrobbanni, hogy bebizonyítsa Kalapos igazgató alkalmatlanságát a vezetésre.

A harmadik portré Hámori Imre főmérnöké, aki éppen olyan jó szakember,

mint amilyen korrekt, szolidáris és bölcs embertárs. Reálisan tervez a termelésben emberrel és anyaggal: a „bírhatót” nem adja el „álompénzen”, de a lehetségesnek valóságossá tételében elmegy a végső határig, és a „falak”-ig kihasználja az adott játékteret. Nem áldoz fel sem emberi sorsot, sem anyagi értéket. Nem intézkedik olyan harsányan, látványosan és nagy jelszavakkal, mint Kalapos Vince, de nem is fontoskodik olyan tudálékosan, mint Kohut, és csak amikor félreállítják, akkor derül ki, hogy az ő vállán nyugodott minden, és nélküle összeomlik az egész, mint a filiszteusok Dagon temploma, amikor Sámson a tartóoszlopot kimozdította. Ezt a rokonszenves alakot nagy átéléssel, Bánffy Gyögy színművészünk jeleníti meg.

Tanmese és példázat. Nem egy acélműre, hanem életünk mindegyik és bármelyik területére érvényes, amit Maróti kifejezett. Azt, hogy nem elég jóhiszemű- nek lenni, hinni, lelkesedni és álmokat szőni; szükség van tudásra, szakismeretre és józan mérlegelésre. Különben emberi életek tragédiába fordulása, és anyagi értékek pusztulása siratják, a szakértelem hiányát. De nem elég a tudás és szakértelem, a •józan és számító ész; szükség van hitre, emberségre és jóakaratra. Különben emberi sorsok tragédiába fordulása, és anyagi értékek pusztulása siratja az emberies érzület hiányát. A két félember, Kalapos és Kohut ugyanazt a rombolást végzi környezetében. Hámori Imrék kerestetnek! Egész emberek! Teljes emberek! Akik szakértők is. és embertársak is. S a példázat vége számunkra a jézusi parancs: Menj el, és te is olyan légy!

SZÉKELY JÁNOS: PROTESTÁNSOK (Pesti Színház). A három Grenier fivér, a papjuk és a jezsuita föinkvizítor vitázik a hit kérdéseiről, 1762. január 1-én a toulouse-i börtönben. A vita a szó szoros értelmében életre-halálra megy. A három fivérre protestáns hite miatt halál vár, ügyüket azonban királyi ' törvényszék tárgyalja majd, és felségsértés vádja alapján mondják ki az ítéletet. Mindhárman el vannak szánva a halálra, bár nagyon különböző lelkiállapotban készülnek rá. Gerard, a legidősebb már egyáltalán nem hisz a protestáns hit egyedül igaz voltában. Kiábrándult és mindent relatívnak tart. öccse, Albert viszont rajongó módon hivő, és személyes bizalommal hagyatkozik Istenre.

A vita a körül a kérdés körül forog, hogy érdemes-e még a protestáns hitért vértanúvá válni, amikor ezt a haladó hitet is túlhaladták már a felvilágosodás eszméi, és hogy még örömére s megelégedésére szolgálhat-e az inkvizítornak, ha néhány protestánstól megtisztítja Franciaországot, amikor az új és még nagyobb eretnekség, az ateizmus az egész keresztyénséget — a rómait is, a protestánst is — elnyeléssel fenyegeti. Nem, nincs értelme többé a protestánsok vértanúságának, és nem szolgálja többé az inkvizitor megnyugvását a protestánsok kiirtása — válaszolja a kérdésekre egyértelműen maga az inkvizitor. Ezért ő egyezséget ajánl a három Grenier fivér megmentésére. Ajánlata ez: ügyüket egyházi bíróság tárgyalja majd, amely nem

kívánja tőlük hitük megtagadását, csak véleményük elhallgatását, s felmenti és szabadon bocsátja őket.

Albert, az előbb még szinte fanatikus módon hivő azonnal kész az alkura, sőt a szabadságért még katolizálni is hajlandó lenne, míg (lerard, akinek nincs többé vallásos hite, kereken megtagadja az alkuba bocsátkozást, a lelkiismeretének belső hangjára hivatkozva. Ez ugyanis azt sugallja, hogy az az igaz és helyes választás, amellyel az ember a nehezebbet választja. Jelen pillanatban ez azt jelenti az ő számára, hogy bár nem gondolkodik többé protestáns módon, de vállalja a halált is azért, hogy szabad legyen neki protestánsul vagy bárhogyan másképpen gondolkodnia, ha akar.

A megegyezés végül mégis létrejön. De míg a feltételek teljesítésére várva túszként visszatartják az inkvizitort, János a legfiatalabb testvér, aki hit dolgában szinte közömbös, sem nem hitvalló, sem nem tagadó, véletlenül megöli a jezsuitát és ezzel megpecsételi sorsukat, a protes-. tánsok ítéletét. E tényre rádöbbenve lázadón fakad ki Gerard az embernek, az emberiségnek tragikus sorsa ellen, amely arra predesztinálja, hogy örökkön-örökké hitért, eszmékért, rögeszmékért és láz- álmokért hadakozzék, ezekért éljen, vagy meghaljon értük, „holott egyik olyan, mint a másik, s helytállni értük, vagy feladni őket, egyformán kín, s egyformán pusztulás”.

Valóban? Én nem hiszem. Inkább azt gondolom, hogy a drámában nincs is egyetlen igazán protestáns sem, olyan ember, aki nemcsak elutasítaná protestálva a hitet és vallást, amiből többé nem lehet élni, és amiért többé nem érdemes meghalni, hanem kiküzdené az aktuális és korszerű hitet, amiből lehet élni, és amelyért van értelme meghalni is. Takácsné Kovácsházi Zclma