Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1980-06-15 / 24. szám
GYERMEKEKNEK^ „E jelben győzni fogsz!” EGY „JELLEL”, A KERESZT JELÉVEL indult el az evangélium hódító útjára a világba és egy emberöltő alatt eljutott a Római Birodalom legtávolabbi vidékére is. Pál apostol útját egészen Rómáig kísérhettétek figyelemmel az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv alapján. A kereszt jele hamarosan a szenvedés, a vértanúság jelévé lett. A keresztyének tisztelték a császárt, hisz Jézustól ezt tanulták: „adjátok meg a császárnak, ami a császáré” — de istenként imádni, neki áldozni nem voltak hajlandóak. Ezért megindult a 'birodalomban a keresztyének üldözése. mely közel 3 évszázadon keresztül vérrel és könnyel, szenvedéssel és halállal vitte előre a Krisztus ügyét. Mert az evangélium az üldözések ellenére terjedt birodalomszerte. De eljött az idő, amikor a kereszt a győzelem jelévé vált.. Konstantinusz volt ekkor a császár. A hagyomány szerint serege élén csatára készült egyik uralkodótársa ellen, amikor az alkonyodó égen egy ragyogó keresztet látott feltűnni, alatta ez a felírás: „e jelben győzni fogsz!” Hitt a jelben, csatát nyert, legyőzte ellenségeit. Zászlóira a római sas helyett a kereszt jele került. EZZEL A KERESZTYÉNEK ÉLETÉBEN ÜJ KORSZAK KEZDŐDÖTT. Megnyíltak a börtönök, kiszabadultak a kőbányák rabjai, megszűnt a bújkálás. a föld alatti katakombákból előjöhettek a keresztyének. A császár rendelettel tiltotta meg a keresztyének üldözését. A pogány templomokból eltávolították a császár képeit, tilos volt már az imádása! A keresztyéneknek engedélyt adott templomok építésére. a vasárnapot állami ünnepnappá tette, sőt a keresztyénsé- get hivatalos államvallássá. Állami hivatalokat keresztyénekkel töltött be. Uralkodása alatt az '"'d r'áferffhatalom megerősödött, • a -■mibirodalomban béke .volt, a keresztyén egyház felszabadultan, békén fejlődött. Méltán kapta Konstantinusz a Ndgy melléknevet! Talán különösnek tartjátok, hogy ez a nagy ember, aki any- nyira szívén viselte a keresztyének ügyét, olyan sokat tett az evangélium ügyéért, csak élete végén keresztelkedett meg. Az volt a vágya, hogy a Jordán folyóban fog megkereszteikedni. de vágya nem teljesült. Súlyos, halálos betegség támadta meg váratlanul egy útja során, amikor a birodalom határvidékére kellett mennie. Tudta, hogy meg kell halnia! Magához hívatta püspökeit, közölte kívánságát: szeretne megkereszteikedni. Eusebius püspök megkeresztelte őt. Ekkor a császár levette magáról pompás bíborköntösét, felvette a fehér ruhát, örvendező szívvel fogadta az úrvacsorát, elbúcsúzott az őt sirató, gyászoló vezéreitől, papjaitól és békességben halt meg. Nagy Konstantinusz a kereszt jelével győzelemre vitte birodalmában az egyházat, gazdaggá, tekintélyessé tette az egyház népét, békés életet biztosított nekik. Ez a tette meghatározta ettől fogva az egyház útját életét: megszokták a hatalmat, a gazdagságot, az uralkodást. A KERESZT JELÉRŐL NEKÜNK NAPJAINKBAN más valamit kell megtanulnunk. Bennünket a kereszt Krisztus győzelmére emlékeztet, arra a győzelemre, amit a bűn és a halál felett vívott ki számunkra. A kereszt számunkra a Jézusnak való szolgálat jele, aki sohasem fegyverrel, vagy világi hatalommal, hanem szolgáló szereteté- vel győz le embereket, viszi előre országa ügyét. Egy nagyon hosszú korszak ért napjainkban véget, amit éppen Nagy Konstan- tinuszról! neveztek el. s az új korszakban mindnyájunknak meg kell tanulnunk, hogy a kereszt jelével csak szolgálni lehet! Keveháziné Czégényi Klára Gyermekek imádkoznak HISZEN TE JÓ VAGY! Istenem! én nem láthatlak Téged. Édesanyám azonban azt mondja, hogy sokminden, amit látok és szépnek találok, olyan, mint egy jel tőled. Édesanám nevetése, ha ráért játszani velünk, az új könyvem színes képei, a park a kiskacsákkal a tavon ... Édesatyánk! hiszen Te nagyon jó vagy! „írok nektek, ifjak...” „...ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” LK 22, 19 Emlék Ajándékot szoktunk adni, amikor hosszú, együtt töltött idő után elválnak útjaink egymástól. Ilyen mondattal nyújtjuk át legtöbbször: őrizd meg az emlékemre! De nemcsak egy-egy tárgy, hanem bármiféle esemény is beépül emlékeink ■ közé. Egy kirándulás, meglátogatott, régi várak és városok, üdülőhelyeken eltöltött napok fiatalok számára is gyorsan emlékké lesznek. Legtöbbször azonban olyan eseményeket sorolunk az emlékek közé, amelyeket ugyanúgy átélni már nem lehet még egyszer. Kellemetlen emlékeink távol tartanak helyektől és emberektől. Kellemes emlékeink viszont ösztönöznek arra, hogy újra felkeressünk helyeket. embereket, újra próbáljunk átélni eseményeket. Egy jó emlék sokszor az élménnyel egyenlő. Egy hajdani, iskolai mérkőzést, ha találkozunk egymással izgalmasabb dolog felidézni, mint beszélgetni az azóta történt eseményekről. De élnek bennünk emlékek emberekről is, akikkel a földi életben nem találkozhatunk többé. Gyerekkori emlékeim sorából kiemelkednek azok a napok, amelyeket súlyos beteg nagyapam mellett töltöttem. Akkor is azon fáradozott, hogy játékkal, beszélgetéssel megteremtse körülöttem a felhőtlen vidámság és öröm levegőjét. Hasonló emlék számomra az az idős néni, aki a faluban közel lakott hozzánk. Minden kenyérsütéskor áthozott nekem egy darabot a friss kenyérből, mert én voltam a környéken a legkisebb gyetek. Valóságos ünnepi várakozás töltött ei, amikor tudtam, hogy jönni fog, és hozza a kenyér vagy kalács frissen levágott végét, a serclit. Ma már csak a gyerekei, unokái arcán kirajzolódó, ismerős mosoly idézi ezeket a régi perceket. Emlékezés Ez a szó már többet jelent. Meg kell fogalmaznunk, mit jelentett számunkra egy régi kép vagy esemény. Van egy kép a szobám falán. Egyik konfirmandus társam festette. Beszédhibás gyerek volt, de nagyon sokat akart elmondani mindarról, amiben élt, amit látott. Szavakkal nehezen ment, ecsettel könnyebben. Amíg mi játszottunk, ő félrevonult, hol egy öreget rajzolt le, hol a hegyeket, hol egy forrást vagy éppen minket. Kértem tőle akkor egy képéi, emléknek. A saját házukat rajzolta meg rendkívül éles, kemény színekkel. Az együttes hatás mégis a szeretetet és a ragaszkodást mutatta. Az elmúlt hetekben, huszonévesen, motorkerékpárbaleset következtében meghalt. Az emlék most is emlék, de egyre több eseményt, közös élményt idéz. Most valami tompa érthe- tetlenséget hirdet és elém hozza annak a gyereknek az arcát, akivel együtt játszottam, s akinek az élete ott tört el, ahol az enyém tart. Tudom, hogy alakja nem marad pusztán emlék, hanem utakra és lépésekre fog késztetni. Emlékezetemre cselekedjétek Nem véletlen, hogy sok-sok oltárképet festettek az utolsó vacsoráról. Nem véletlen, hogy ismerős az esemény Bibliában nem túl jártas emberek előtt is. Ak'kor a tanítványok nem nagyon érthették Jézusnak ezt a mondatát: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Ök nem emlékezni akartak Jézusra, hanem vele győzni és sikeres pályát futni. Jézus pedig ezen a vacsorán mindent átfest egyetlen alapszínre. Minden eddigi tanításnak egyetlen értelmet ad. Most kö-* vetkezik életének az az eseménye, amit a tanítványok képtelenek lesznek felfogni. Átélni is alig tudják majd azt, ahogy ő felszolgálja nekik az utolsó va* csorát. De pár nap múlva értik! majd és átérzik mindazt, amit most csak figyelnek és a szavuk; is elakad Jézus halála, „pusztulása” hallatán. Igazán csak akkor kerül helyére a kenyér ét bor vacsorája, amikor már pünkösd után eszükbe jut, mi volt Jézus kérése, utolsó .ajándéka, hogy amikor összejönnek, így éljenek majd emlékezetére. Hamarosan eltűnik a gyengeség, nem vádolja egyik tanítvány a másikat, Őrá emlékeznek csak, aki meghalt és él, távol van. de valahogyan mégis közöttük. Élő emlékezet lett. Tőle erőt kap a gyenge tanítvány, biztatást a bátortalan, reménységet a csüggedő. bocsánatot, aki megtagadta. ígérete pedig úgy hangzik, hogy ebben a vacsorában ő maga van jelen. Bíztat, bátorít, megerősít, örülni tanít, közösséget formál, egy egészen új életformára ad lehetőséget. Ezzel a vacsorával a legszorosabban köt magához, míg majd, ígérete szerészt minden tanítványával együtt az Ö vendégei lehetünk. ifj. Szabó Lajos ÖKUMENIKUS HÍREK . A MOSZKVAI OLIMPIAI JÁTÉKOK során az evangélikusok istentiszteletet tartanak a lett egyház által kirendelt lelkigondozó vezetésével az olimpia ideje alatt, egy erre a célra kialakított modern istentiszteleti helyiségben. A Lutheránus Világ- szövetség ebből az alkalomhói istentiszteleti célra 100 énekeskönyvet bocsát rendelkezésre, (epd) NICARAGUA számára egy Stuttgartban (NSZK) tartott szolidaritási akción 1,2 millió márkát gyűjtöttek a „Kenyeret a világnak’!. egyházi .mozgalom .munkatársai. Ezt ,az összeget gyermekellátási intézmények támogatására küldték el. (epd) OLASZORSZÁGBAN AZ ÚJSZÖVETSÉG MODERN FORDÍTÁSÁBÓL, amit egy felekezet- közi fordítói munkaközösség ültetett át mai olasz nyelvre eddig 1 000 000 példányt adtak el. Azt a pápának nyújtották át. A további egymilliós kiadás első példányait az olaszországi Evangéliumi Egyházak Szövetségének elnöke kapta meg. Az Ószövetség fordításán még dolgoznak. A munkaközösség 17 fordítóból, 12 revizorból és 60 tanácsadóból áll. (epd) A BERLIN BRANDENBURGI EGYHÁZ ÉS AZ OLASZ VAL- DENS EGYHÁZ kapcsolatai tovább bővülnek a jövőben. Erről nyilatkozott dr. Michail Knoch berlini lelkész, aki hosszabb ideig tartózkodott a valdens egyház Agappeban levő ökumenikus központjában. (Potsdamer Kirche) A VATIKÁNI HITTANI KONGREGÁCIÓ neheztelését fejezte ki Leonardo Boff brazil teológus munkásságával szemben. Boff a felszabadítás teológiájának vezetője, kidolgozói közé tartozik, a petropolisi franciáskánus teológiai főiskola tanára és a Concilium c. nemzetközi teológiai folyóirat portugál nyelvű kiadója. Jelentősebb könyvei: „A kozmikus Krisztus evangéliuma”, „A. felszabadító Krisztus”, „A felszabadító kegyelem”, „A felszabadítás teológiája és a fogság”, (lwi) AZ ARGENTÍNAI ASSZONYMOZGALOM, a „Plasa de Nayo asszonyai” ez évben megkapták a Béke díjat, s a vele járó 20 000 nyugatnémet márkát az evangélikus ifjúsági gyülekezetektől. Ennek# mozgalomnak célja, hogy a politikailag üldözött személyek családjait és gyermekeit felkarolják és támogassák (epd) MADAGASZKÁR FŐVÁROSÁBAN, Antananarivóban áprilisban megalakult a Keresztyén Egyházak Tanácsa. A tanácsban képviselteti magát a római katolikus, az anglikán, a lutheránus és a református egyház. A megalakulás ünnepi aktusán részt vett a legfelsőbb forradalmi tanács két képviselője is. (lwi) ÖRÖK TÖREKVÉSE A SZÜLŐKNEK, hogy gyermeküknek jobb, könnyebb sorsa legyen, mint nekik volt az élet során. így gondolkodott Luther édesapja is. Szeme előtt volt a küzdelmes élet gondja, terhe, amit mint bányász, ő maga élt. Szerette volna fiát jobb, kényelmesebb, gazdagabb életmódhoz segíteni, különösen miután látta eszességét, szorgalmát. Megszületett szívében a döntés: jogász legyen. Luther az eisenachi latin iskolába került. Óriási szerencsének tartották, hogy ott a Kotta család szeretete otthont, ellátást nyújtott Luthernek, az énekes diáknak és a tanulmányi költségeket is magára vállalata. Közben az öreg Luther is jobb körülmények közé jutott. Bányabérlő lett és mire fia az erfurti egyetemre iratkozott, úgy látta legszebb reményei a megvalósulás küszöbére jutottak. Luther Márton az egyetemi tanulmányokban is derekasan helyt állt és eljött 1505 Háromkirályok napja, amikor letette a ma- gisteri vizsgát. A magisterré avatás nagy ünnep volt az egyetemen. Fáklyás menetben köszöntötték Luthert, az egyetem rektora elismerő beszéddel méltatta tudományos munkáját. Luther boldogan sietett haza Mansfeldbe, hogy Luther stotterheimi villámélménye beszámoljon élete első nagy sikeréről. Apja ünnepi beszéddel köszöntötte és magázta, „magis- ter úrnak szólította, édesanyja szép fenyőkoszorút készített a számára. Az ebédnél az öreg Luther ezt mondotta: „Sohasem rejtettem véka alá azt a meggyőződésemet, hogy életrevaló ember a jogi pályán boldogulhat legjobban. A világot a jogászok kormányozzák. Milyen boldogság lesz, ha a fiamat egyszer ott láthatom a mi nemes grófunk mellett, mint első jogtanácsosát.” ISTEN ÜT JA AZONBAN MÁS VOLT. Ezen a tavaszon két megrázó esemény történt Luther Márton életében. Egy diákmulatság után két csapat diák sörgőzös légkörben összeverekedett az éjszakában. Fájdalmas kiáltás hallatszott és Luther egyik jó barátja átszúrt testtel esett össze, s néhány perc múlva meghalt. Luthert megrázta a halálba meredő arc látványa. Most érezte meg milyen közel van a halál. Csak pár hét telt el és újabb megrázó élménye volt. Baleset érte. Kardja (a diákok rövid karddal jártak) a combjába fúródott és átvágott egy ütőeret. Sugárban folyt a vére, orvosi segítség csak egy óra múlva érkezett. A földön feküdt vértócsában és úgy érezte, most jött érte a halál. Ezt az érzést sohasem felejtette el. A seb begyógyult, de ettől fogva Luther kedélye alaposan megváltozott. Jókedv helyett mintha a halál árnyéka ült volna rajta. Szüntelen arra gondolt, hogyan rendezheti Istennel dolgát. így fogalmazta meg: „Wie ich einen gnädigen Gott kriege?” „Hogyan nyerhetem el Isten kegyelmét?” Gyóntatóját kereste fel és az azt tanácsolta: „Gyökeres segítség csak egy van: a kolostor.” TÖPRENGVE KERESTE ELE- TE MEGOLDÁSÁT, de nem találta. Június végén az egyetemi szünet idején újra hazament Mansfeldbe. Szülei most is nagy örömmel fogadták, körülvették szere- . tetükkel és tiszteletükkel tudós fiukat. Sokszor már nyitotta száját, hogy elmondja szívének gyötrő problémáját, de apja büszke örömét látva, aki már polgármesternek szánta fiát, nem mert szólni. Július 2-án ment vissza Erfurtba. Már a város közelében járt, Stotterheim község közelében, amikor a forró, fülledt nyárban egy hatalmas zivatar tört ki. Gyorsan jött, vakító villámok cikáztak, és iszonyú dörgés remeg- tette meg a levegőt. Nem volt más menekvés az út mentén egy hatalmas tölgyfa alá húzódott. Már zuhogott az eső. Villám villámot ért és a dörgés egybefolyt. Luthert valami megfoghatatlan érzés arra kényszerítette, hogy egy másik fa alá fusson. Alig tett meg pár lépést, amikor iszonyatos fény villant, a következő pillanatban a légnyomás a földre is döntötte. A villám a tölgyfába csapott. Máris újabb villanás és dörgés, azután még egy. Luther úgy érezte, élete utolsó pillanatához érkezett. Szinte kirobbant belőle a kiáltás, amelyet nyomban elnyelt az újabb dörrenés: „Szent Anna segíts meg, szerzetes leszek.” Reszkető kezét imára kulcsolta, várta a halált. Elcsendesedett a vad zivatar. Már csak a távolodó moraj hallatszott, a szétszakadozó felhők résén kiragyogott a nyári nap. Isten megkegyelmezett. Útnak indult. Gondolatai az átélt esemény körül forogtak. Isten jelének látta. Immár harmadszor érezte a halál leheletét. Döntött. Fogadalmat tett. Isten térítette le arról az útról, amelyre édesapja irányította. Mire Erfurtba ért, újra nyár volt, de Luther tudta élete fordulóponthoz jutott. Megtartotta fogadalmát. Másnap elvitte jogi könyveit a könyvkereskedőhöz. Ezekre már nem lesz szüksége. Szívében viaskodott még a két-, ség, helyes-e egy olyan fogadalom, amely megszegi a szülők iránti engedelmességet. Július 16-án összehívta barátait egy búcsúestre. Vidámságuk közben jelentette be, hogy másnap belép a szerzetesrendbe. Arra biztatták oldoztassa fel magát fogadalma alól. ö nemet mondott: „szent dolog a fogadalom, meg kell tartanom”. MÁSNAP. JÚLIUS 17-én BARÁTAI ELKÍSÉRTÉK az ácros- tonrendi barátok rendházához. Még egyszer megölelték egymást, azután Luther megkonogtatta a nehéz vasalt kaput. Nvikorogva nyílt meg s miután Luther belépett, döngve becsapódott. Sólyom Károly f
