Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1980-05-25 / 21. szám
Mindennapi dolgaink Megnőnek a gyerekek Van egy ismert és gyakran hangoztatott mondás: „Akié az ifjúság, azé a jövő.” Ezt a mondást én most hadd változtassam meg így: „Amilyen az ifjúság, olyan lesz a jövő.” Mert a ma gyermekei lesznek a holnap felnőttéi. Amikor majd mi kiöregszünk a munkából, ők fognak beállni helyettünk a termelésbe, ők fogják irányítani a falvak, városok és az egész ország életét. Kitágítva a kört: ők fogják meghatározni a földkerekség jövőjét. EZEK A FIATALOK MA MÉG A MI GONDJAINKRA VANNAK BÍZVA. A mi gyermekeink ők. Azonban előbb vagy utóbb kinőnek a gyermekkorból, így a mi hatáskörünkből is. A növekedés természetes folyamat. Sem akadályozni, sem siettetnei nem tudjuk, de erre nincs is szükség. Isten bennünket, felnőtteket más feladattal bízott meg, amikor gyermekekkel ajándékozott meg, fiatalokat bízott ránk. A kérdés számunkra ez: mit tehetünk, mit kell tennünk értük, hogy gyermekeink fenőtté válva át tudják venni tőlünk a munkát és becsülettel tovább tudják folytatni azt, amit mi elkezdtünk? MINDENEKELŐTT GONDOSKODNUNK KELL RÓLUK. Ebben nincs is hiány. Mindent megadunk nekik, ami testi fejlődésükhöz szükséges. Dolgozunk értük, előtermetjük a nélkülözhetetlen anyagi javakat, sőt többet is. Gyermekeink nem ismerik az éhséget és a nélkülözést. Hazánkban a gyermekek zavartalan testi fejlődését az ingyenes egészségügyi ellátás is biztosítja. Már születésük pillanatától felkarolja őket a korszerű egészségügyi hálózat. Védik, óvják őket a fertőző betegségektől különböző védőoltásokkal. A későbbiek során is fokozott orvosi ellenőrzés mellett növekedhetnek gyermekeink. TESTI FEJLŐDÉSÜK MELLETT GONDOSKODUNK SZELLEMI FEJLŐDÉSÜKRŐL IS. Minden szinten korszerű tanintézetekben végzik a gyermekek oktatását. Az általános iskola elvégzése minden gyermek számára kötelező. Ezt követően számos közép- és felsőfokú iskolában folytathatják tanulmányaikat. Eljuthatnak a legújabb ismeretek elsajátításában a legmagasabb szintre. A testi és szellemi gondoskodás azonban még nem minden. A testi és szellemi javak bősége még nem teszi a gyermeket jelleme«, munkát megbecsülő, hazáját szerető, becsületes felnőtté. Nem egy esetben tapasztaljuk, hogy fiataljaink testi erejüket nem a munka, a közös terhek hordozásának a szolgálatába állítják. Akadnak olyanok, akik erejüket a parkok fáin, az ember javát szolgáló berendezéseken próbálják ki. miközben törnek, zúznak, és ez által nagy kárt okoznak a közösségnek. Tudunk olyanokról is, akik szellemi képességeiket nem a köz javára kamatoztatják, hanem önző módon a könnyű élet hajszolásának a szolgálatába állítják. GYERMEKEINKET TEHÁT ÖSZTÖNÖZNÜNK KELL A KAPOTT JAVAKKAL VALÓ HELYES GAZDÁLKODÁSRA ÉS SZOLGALATRA. Meg kell őket tanítanunk az ember és az élet tiszteletére, az anyagi és szellemi értékek, a jó rend és a béke megbecsülésére, a közösségi élet megélésére. Ez azonban már nem a gondoskodás és az oktatás körébe tartozik. Ez már nevelés, céltudatos jellem- és személyiségformáló munka. KI VÉGEZZE A NEVELÉS FELELŐS MUNKÁJÁT? — hangzik gyakran a kérdés. A szülők arra hivatkoznak, hogy erre már nincs idejük, hiszen mindketten dolgoznak, amikor hazaérkeznek, már fáradtak. Ezért szeretnék az iskolára hárítani ezt a feladatot. Az egyre gyarapodó ismeretanyag átadása mellett az iskolának nem sok ideje jut a nevelésre. Az iskola a szülőktől várja a gyermek életének alapvető, formálását. Az idő pedig egyre múlik, a gyermekek felnőnek, miközben ki nem mondottan is folyik a vita: ki neveljen? Élet- és jellemformálás nélkül felnőtt gyermekek esetében a vesztes nemcsak az így felnőtt fiatul, de az égés,- társadalom. Tehát a jövő érdekében szülőknek, iskolának és a társadalom minden felnőtt tagjának részt kell vállalnia az új nemzedék nevelésében és formálásában. MI KERESZTYÉNEK. GYERMEKEINK NEVELÉSÉNÉL NEM NÉLKÜLÖZHETJÜK AZ EVANGÉLIUMOT, amelyben felbecsülhetetlen jelentőségű segítséget kapunk Urunktól. Az evangéliumból ugyanis életet formáló erő. Krisztus bűnbocsánatot és új életet, teremtő ereje árad. Amikor gyermekeinket keresztyén hitben neveljük, akkor éppen ebben az új életet formáló erőben részesülnek. Akit pedig Krisztus megújított, az hálás gyermeke Istennek, ebből következően tiszteli szüleit, megbecsüli azt a közösséget, amelynek gondoskodásában részesült, és maga is becsülettel kiveszi a részét abból a munkából, amellyel embertársai leiki , és testi boldogulását szolgálhatja. Pintér János Magyar keresztyén nők ökumenikus konferenciája „Nem lehet beszűkült látással keresztyénnek lenni” hangzott el azon a konferencián, melyet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa rendezett meg Debrecenben július 5—7. között, hazánkban élő keresztyén nők számára. Nálunk ez volt az első ilyen jellegű konfrencia, melyet nem sokkal előzött meg az első európai 1978-ban Brüsszelben, melynek összehívója egy színes bőrű, dél-afrikai menekült asz- szony. volt. Isten kaput nyit egymás felé — volt együttlétünk első nagy tanulsága. A konferenciára elküldték képviselőiket a történelmi egyházak, az evangélikus és református, de ott voltak az evangéliumi egyházak képviselői : az adventisták, baptisták, metodisták is. Itt volna az ideje, hogv végre „testben” (a Krisztus testében) gondolkodjunk — mondta dr. Pásztor Jánosné, a konferencia elnöke. A gyanakvás, a beszűkült látás helyett egymás megismerésére, elfogadására van szükségünk, és a fej, a Krisztus szolgálata kell, hogy összekössön bennünket. Az egyik résztvevő ezt az oldódást így fogalmazta meg: amikor hálás vagyok Istennek egyházamért, melvben hitre hívott és vezet, köszöntőm a testvéreket, akikkel egy úton haladhatunk! Azután kammyitás volt a konferencia a nők szolgálata felé is. Akik egvütf voltunk, mirripvá- ian valamilyen egyházi szolgálatot vészünk. Evangélikus egyházunk kénviseletében volt oaoné és oresbiter, lelkészt munkatárs és felavatott lelkész. Különös fi- «veTemmel hallgattuk Lenkeuné Dr Semsen Klára professzor előadását „Nők és az evangélium” címmel. Isten határtalan, korlátokat megszüntető szeletéről beszélt, mellvel Jézus Krisztusban az emberhez, férfihoz és nőhöz haiol le. s aki a szolgálatában is esvütt akaria látni a férfit és a nőt. Pedig az egvbázbap még mindig kísért, a férfiköz- pontúság; Sor került az ey^es egyházakban fniyó ‘női szolgálatokról szóló színes. é”dekes beszámolókra is. A tapasztalat mindenütt azonos: a női munka gazdagítja, színesíti az egyház, életét, s gyülekezeteink örömmel fogadták a nők szolgálatát. De kapunyitás volt ez a néhány nap a világ felé is! Dr. Pásztoráé előadásából idézek: ..Isten kinyitja az ajtót és kilök, hogy kezet, nyújtsunk egymás felé és együtt valósítsuk meg Krisztus szeretetét!” Egymásrautaltságunkról beszélt faji, társadalmi rendre való tekintet nélkül. A legkisebb kontinens kis országa vagyunk — mondotta —, ki kell látni határainkon túlra. Nekünk sajátos helyzetünkben, szocialista társadalmunkban kell megfogalmaznunk keresztyén mondanivalónkat, s azt egységesen képviselni majd az 1982-ne tervezett következő európai női konferencián. Dr. Prőhle Károly ökumenikus főtitkár a keresztyén nők feladatairól beszélt előadásában az igazság, a leszerelés és a béke érdekében. A nagy összefüggések feltárása volt az, amire fel kellett figyelnünk. A világ eseményeit nem szabad a maguk izoláltságában szemlélnünk! A béke kérdését sem önmagában kell nézni, hanem mindig összefüggésben az igazsággal és a társadalmi haladással. A nők feladata, hogy „világméretű nyíltsággal” szóljanak bele korunk égető kérdéseibe, női realitással mérjék fel a lehetőségeket a cselekvésre, mert békét csak sz.éles összefogással lehet munkálni. Jó volt együtt lenni a megújított kollégiumban, melynek történelmi levegője, a régi korok gazdag emlékei mindnyájunkra nagv hatást gyakoroltak. Vendéglátóink figyelmes gondoskodása pedig a bőségesen terített asztalon túl mindenre kiterjedő volt. A harminchat női résztvevő a konferencián túl a nagytemplomi istentiszteleten, az éppen ott folyó kántorkéoző tanfolyam hangversenyén gazdagodott Isten igéjében és szép zenei élmérvben. A három nov alatt ismereteink bővültek, hitünkben, felelősségünkben erősödtünk, testvéri rt f r^1- 'T+ T'fcf főti-f í'iYi Te. záskor a főtitkár mondotta, s ezt mindnvái.op éreztük is: jó volt ez a konferencia, mert a Krisztus szeretete ragyog a tekintetekből’. ’ Kevcháziné Czégényi Klára A konferencia Nyilatkozata A MAGYARORSZÁGI KERESZTYÉN NŐK ÖKUMENIKUS KONFERENCIÁJA július 5—7. napjain a Debreceni Református Kollégiumban tartotta ülését. melyet az Ökumenikus Tanács elnöksége hívott össze. A konferencia tagjai a program szerinti rendben, és annak célkitűzését jelző igei útmutatás szellemében voltak együtt minden alkalommal. Tanácskozásaik eredményeképpen a következő nyilatkozatot teszik. 1. Istent dicsőítve mondunk köszönetét dr. Bartha Tibor püspök úrnak, az ökumenikus Tanács elnökének a konferencia összehívásáért, és egyházaink vezetőinek, hogy készséggel támogatták ezt a kezdeményezést. 2. Teljes egységben figyeltünk Isten igéjére, az előadásokra és beszámolókra, amelyek a Szentlélek világosságával úgy erősítették hitünket, hogy bűnbánatra és megtérésre indítva tárták fel a Megváltó Űr új életet jelentő, népe és a népek számára békességet szerző, az igazságos rendet hirdető munkájának konzekvenciáit. Hangsúlyoztuk a tettek által történő, az emberek javát szolgáló bizonyságtétel jelentőségét az élet minden területén. 3. Szeretetben voltunk együtt, és éltünk az egymás hite által való épülésnek e páratlan lehetőségével, annak az Úrnak tanítására figyelve, aki az úton levő népet Isten határtalan szere tétének rendjére tanította oly módon, hogy önmagát adta modellként eléjük, hirdetve és kiábrázolva azt a rendet, amely megszünteti az ember mindenféle diszkriminációját, akár faji. akár nemi. akár társadalmi jellegű legyen is az. A konferencia tagjai Krisztust a szeretet útján úgy kívánják követni, hogy hűségesen vállalják a szeretet rendjének érvényesítését szolgálatuk minden területén, így a családban, az egyházban, és a világban. 4. A konferencia résztvevői kinyilvánították. hogy nem azonosítják magukat a különböző szélsőséges feminista mozgalmakkal, hanem mint keresztyén nők. Krisztus testének, az o.nyaszent- egyháznak tagjaiként ki-ki a neki adott kegyelmi ajándék szerint kívánja, szolgálni a. maga adottságainak megfelelően az egész test építését, vállalva a részmunkát annak az egyháznak szolgálatában. amely Krisztus uralma, a Lélek vezetése alatt e világban él. Jó reménységgel tekintünk egyházaink napirenden levő kérdéseinek a bibliai útmutatás szerinti megoldására. így a női ..lelkészek” jelenleg - megoldásra váró kérdéseinek rendezésére is. amelynek ígéretes jeleit látjuk. 5. Együtt kívánjuk szolgálni mindazt, ami korunkban Isten dicsőségét és az ember javat munkálja, ezért kívánunk kapcsolatot felvenni mindazokkal a (folytatás az 5. oldalon) Kél művész üzenete a XX. századból Mensáros László és Pilinszky János lemeze A KOSSUTH-DÍJAK ez évi odaítélésekor két olyan művész is megkapta ezt a legmagasabb elismerést, akit a közvélemény már régóta nagyra becsült művészi és emberi nagyságáért. Különböző területen alkot Pilinszky János és Mensáros László — kettejük pályája mégis sokszor összetalálkozik. Ennek oka lehet hallatlan művészi érzékenységük, vallásos áhítatuk, intellektuális beállítottságuk, de nem utolsó sorban az, hogy ugyanabban a korban élnek. Abban, amelyre a XX. század feliratú bélyeg van ráütve, rajta a vér még száradó pecsétjével. ■ Kiszélesedett életpályájukat most nem ismertethetjük, de' egy-egy olyan lemezüket igen, amelyek éreztetik azt a légkört, amelyben azok élnek- és alkotnak, akik már látták a világot égni, akiknek nem nyugodott meg a lelkiismeretük, akik nem tudnak felejteni. MENSÁROS LEMEZE, A XX. század, az egyszerűbb jelrendszerű. Nem szólhatunk most a színészről, megannyi nagy, vagy alázatosan kicsi szerep érzékeny megformálójárói; mint versmondó is teljes művet kelt életre. Az egyes részletek között réfrénszerűen visszatér a fegyelmezett és feszesen monoton zene: a katonacsizmák dübörgése, hadsereg menetelése. Ez az a súlyos lánc, amelyre az egyes tételek felfűződnek: a csizmatalpas XX. század fájdalmai. Pedig a nyitány a század küszöbén még olyan derűlátó: Alfred Nobel nemes tettekre ösztönző ✓végrendelete vagy a gyermek Karinthy bájosán lelkesült szilveszteri naplórészlete még reménnyel teli, de a háború, a vérszomj mindent megsemmisít. Itt csak fájdalmas, erőtlen fohász lehet Babits Miatyánk. 1914-e, vagy Juhász Gyula Tavaszvárásu. S a század képe az első világégés után sem tisztul: mié. -A/, uriház ABC-je" legfőbb feladatként a simulékony modor elsajátítását tűzi ki, egy nagy tehetségű festő, Derko- vits Gyula, megalázó kérvényt fogalmaz puszta megélhetése érdekében. Aztán alig fordul néhányat a század nyikorgó kereke, már Bartóknak kell felhívnia a figyelmet az egyre terjedő gyilkos antiszemitizmusra; egy párizsi börtönfelirat pedig — amelynek szálkás betűi mintha fülünk hallatára fejtené meg Mensáros — annak fájdalmas bizonyítéka, hogy a XX. század embere nem tanult: újra háborúba, pusztulásba vinné a világot. A Hetedik ecloya már szinte zokog a lemezen. azután csak a fojtott csönd. Radnóti megsü-ketült csöndje. Az ember önmagából való kivetkőzésének csúcspontját — vagyis méltóságának mélypontját — egy levél jeleníti meg, amelyben egy vállalkozó javaslatot tesz a gázkamrák gazdaságosabb üzemeltetésére. A csizma- dobogás ellenoontozásaként felhangzó, a századot tetemre hívó Karinthy-sikoly itt is visszhangozhat: „gyalázatos század, mit tettél?” Csizmák dübörgése veti rá súlyos árnyékát a művekre, de itt-ott az élet, a művészet fénye megpróbál áthatolni a sötéten. Gorkij csavargója ilyen félmondatokat mond: „tiszteljétek a gyermeket”, „ember — ez gyönyörű, ez büszkén hangzik”. „az ember a jobbért születik”. A futuristák újat sürgető kiáltványa pedig teremtő művészről érző emberről, örök szépségről beszél. József Altila egy. az emberek mellett pajtásként álló Istenről álmodik. A homályon áttört fény. a halálon az élet. A lemez — amely 1945-ig a század krónikása — nem a gázkamrák borzalmával zárul, hanem Pilinszky János versével. Mélységes szeretet és tisztelet érződik már abban is, ahogy Mensáros a nevet és a címet — Harmadnapon... — kimondja: mintha itt, a létezésnek ezen a pontján kapcsolódna ösz- sze a két művész sorsa, azt bizonyítva, hogy a szép és a szép megformálása élni akar. belekapcsolódva ama másik feltámadásba. ahol Ő „harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die”. PILINSZKY JANOS KÖLTÉSZETE mintha szüntelenül efelé a harmadnap felé vinne, de ilyen ünnepélyes kijelentéshez csak kevésszer jut el. Többnyire az „első nap” keresztjének, vagy a „másodnap” halálos csöndjének súlya alatt görnyedezik. Hol az „én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” hörgése, hol Isten zúgó nagyszombati csöndje! Mert ez látszik uralkodni világukban, a XX. században — a háború élménye, kézzelfogható Pilinszky költészetében. Így lesznek kulcsszavai a bűn, ítélet, fe- gyenc, sírás. így lehet Dosztojevszkij leszármazottja és Simone Weil rokona. A nemrég megjelent lemezen a költő maga mondja verseit: szinte préseli, szenvedi ki magából a hangokat, a szóvégeket hosszan elnyújtva. Hangja néhol elcsuklik. megbicsaklik, máshol nyugodtan. tagoltan olvas, kulcsot is adva az értelmezéshez. Egv-egy mondat a köznapi beszédben értelmetlennek tűnne, egymáshoz való kapcsolásúk kuszának — versei mégis egységes egésszé állnak össze. Nem valami költői tolvajnyelvet beszél azonban, misztikája és vallásossága sem tételeken iskolázott. Vannak korok, amikor csak így lehet a teljeset kifejezni: látszólagos töredékességgel, a végsőkig való elvonatkoztatással. A szó formáló, teremtő erejére épít: az artisztikunmak verseiben a sűrűség, drámáiban, oratóriumaiban pedig az érzelmi effektusok kifejezése szempontjából van szerepe. így juthat el a „csenden-túli csendhez” és a „szépsé- gen-túli szépséghez”. Versei fájdalmasan zártak, drámái gyötrően élesek, újabban megjelent novellái (Hármasoltár, Simon Áron) konkrétságba burkolt absztrakciók. De soha nem öncélúak! A XX. századi nagypéntek és nagyszombat kozmikussá tágult magányát, csöndjét, félelmét, fájdalmát fejezi ki, de mindezek hátterében Isbenne i. aki — ahogy egyik esszéjében írja — „időről időre átvérzi a történelem szövetét”. Piliszky is mindig a XX. századról ír — amely Mensáros XX. százada is —, rá akarván mutatni „a világ egyszerű jelenlétére, arra az egyetlen pontra, ahol nem lehet csalni, a csodára, ami lassan-lassan már csak a gyerekek, az őrültek, a szentek és a gyengeelméjűek agyát-szemét foglalkoztatja”. (Beszélgetések Shéryl Suttonnal) A költő hite szerint sem végállomás nagypéntek vagy nagyszombat, hanem azt követi a húsvéti resurrexit. Ilyen lehet egy XX. századi húsvét is, sejteti Pilinszky költészete. Két lemez egyszerre nem foroghat a lemezjátszón; a mindkettőn elhangzó vers. a Harmadnapon ... mégis egyszerre szól kettejük hangján. Végül pedig kórussá erősödik Mensáros lemezén, a Pilinszky által is a tökéletességre példaként felhozott Bach zenéjében, a H-moll mise Oredójának Et resurrexit felcsendülő tételében. Fabiny Tamás