Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-13 / 2. szám
Gyermekeknek Eljövök és közietek lakom 1 Kir 5—8 „írok nektek, ifjak.. T Kit küldjék el? Az Istent kereső hívő emberek szeretnének mindig az Isten közelében. élni. Ezért valamilyen módon szeretnék az Isten jelenlétét biztosítani. Ezt úgy gondolták, hogy az Isten számára valamilyen hajlékot, otthont építenek, hogy Istent bármikor felkereshessék és találkozhassanak vele. Amíg Izrael népe vándorolt és sátrakban lakott, Isten számára is sátrat készítettek A sátorban elhelyezték a két kőtáblát tartalmazó szövetség ládáját. Ezért Isten sátorát szövetség sátorának is nevezték. Amikor azonban Izrael népe letelepedett és kőházakat épített magának, úgy gondolta, nem méltó dolog, hogy az emberek házakban laknak, Istennek pedig csak sátora van. Ezért elhatározták, hogy Istennek is házat, templomot építenek. A templomépítés nagy munkáját Salamon király végezte el. A TEMPLOM ÉPÍTÉSHEZ mindének előtt sok munkáskézre volt szükség. Salamon király ezért sok ezer építőmunkást alkalmazott: teherhordókat, kőfaragókat, kőműveseket ácsokat és szobrászokat. Ezek a munkások hosszú időn át szorgoskodtak, mire felépült a templom. Salamon Isten házát a legnemesebb anyagból készítette. Az építéshez szükséges köveket szépen kifaragták, a faanyagot pedig Libanon hegyén nőtt cédrusfákból szerezték be. A szövetség ládája számára a templomban külön termet építettek. Énnek a teremnek a falait színarannyál vonták be. A szövetség ládájának a tetején két hatalmas angyal őrködött kiterjesztett szárnyakkal. Az angyalok szárnyait is arannyal vonták be. A templom épületének falait angyalokkal, pálmákkal és virágko- Szörúkkal díszítették. Amikor a templom építése befejeződött, Salamon király összegyűjtötte Izrael népét és ünnepélyesen felszentelte a templomot. A TEMPLOMSZENTELÉS azzal kezdődött, hogy a szövetség ládáját ünnepélyes menetben bevitték a templomba. Ezután Salamon az egész nép előtt elmondr ta a templomszentelési imádságot és ezzel felszentelte a templomót. Az imádság így hangzik: Ö, Uram, Izrael Istene! Jól tudom, hogy te olyan hatalmas vagy, hogy az egek sem képesek téged befogadni. Még kevésbé lehet hajlékod ez a ház, amelyet neked építettem. Mégis arra kérlek, hallgasd meg néped .könyörgését, amikor ezen a helyen fog imádkozni. Fogadd el hálaadását és teljesítsd kérését, amikor segítségért kiált majd hozzád. Bocsásd meg vétkeit, ha bűnbánó szívvel esedezik hozzád. Légy mindig a te népeddel, terjeszd ki rá áldásodat! 4 MI IS JÖL TUDJUK, hogy Isten jelenlétét és áldását kézzel csinált templom nem tudja biztosítani, még akkor sem, ha akármilyen györtyörű is a, templom épülete. Isten azonban egyszer prófétája által ezt ígérte népének: Eljövök hozzátok és köztetek lakom. Istennek ez az ígérete' akkor teljesedett be, amikor Jézus megszületett. Mert Isten Jézusban, az ő Fiában jött el hozzánk és lakozik köztünk. Ahol Jézus jelen van, ahol az ő szeretetéről szóló ige hangzik, ahol az emberek befogadják ezt a szeretetet és eszerint élnek, ott van jelen az Isten és ott árad ki az ő áldása az emberekre. Jézus szavát kell hallgatnunk, az ő szeretetét kell befogadnunk, akkor igazán velünk lakik az Isten. Jöjj, lakozzál bennem! Hadd legyen már itt lenn Boldog templomoddá lelkem!- - ;ví Selmeczi János _______ «r, .;.*Tíh JVC A '! Egyik országos napilapunk hirdetési rovatát nézegetem. Fiatalokat hívogatnak különböző munkahelyre, szakmát tanulni. Beiskolázás alatt ösztöndíj. Kollégiumi elhelyezés. Végzés után jó kereseti lehetőség. És míg átfutja szemem a számomra már nem időszerű, sorokat, egy furcsa ötlet villan fel bennem.. Mi lenne, ha egyik alkalommal az Evangélikus Élet hasábjain egy ilyenfajta hirdetés jelenne meg: PÁLYAVÁLASZTÓ FIATALOK FIGYELEM! Keresem azokat a vállalkozó, bátor fiatal fiúkat és lányokat, akik kedvet és elhivatást éreznek, hogy munkatársaim legyenek! Sokoldalú, színes feladat; igehirdetés, lelkigondozás, szeretetszolgálat.: Napi huszonnégy órás munkaidő. Jelentkezéseket „csak egész szívvel” jeligére az Evangélikus Teológiai Akadémiára kérem. Tudom jól, hogy Jézus Krisztus nem egészen ebben a formában toborozta a tanítványait. Ma sem így hívogat fiatalokat az Ö szolgálatába. Ám mert ez a hirdetés így nem jelenik meg, ez még nem jelenti egyúttal, azt is, hogy Isten ne „toborozná” ma is fiatalokat, hogy életpályájukul a Neki való szolgálatot válasszák. Adós vagyok ezek után a válasszal. Ha nem így, akkor hogyan szólít hát meg és hív el Isten? És bár erre a kérdésre azért nehéz felelni, mert Isten hívása mindenki felé személyes, és mert ezt a hívást mindenkinek magának kell meghallania, mégis megvannak a maga törvényszerűségei. AZ ELSŐ EZEK KÖZÖTT, HOGY AKIT ISTEN ELHÍV, azzal megszeretteti jövendő pályáját. Sokszor úgy teszi ezt. jó előre, hogy még rtefn is sejtjük, mit is akar velünk. Emlékeim között őrzök egy gyermekkori beszélget tést amit a Szamos partján folytattunk fürdés közben egy görög katolikus teológussal. Személye, választott pályájára készülésének komolysága, tudása, hite ákko-r igen nagy hatással volt rám. És bár későbbi döntésemben ez az emlék tudatosan nem befolyásolt, mégis úgy gondolom, hogy Isten már akkor, ott a Szamos partján elkezdte titkos munkáját bennem, ami csak jó másfél évtizeddel később ért be. ISTEN HÍVÁSÁNAK A MÁSIK FORMÁJA AZ, amikor igéjén keresztül szólít meg. Így erősíti meg azt, amit a szívünkben kezdett, hogy az értelmünkhöz is szól. És egyúttal hitet is ébreszt, hogy engedelmeskedhessünk hívó szavának. A döntő lökést számomra is az adta meg annak idején, hogy a Bibliát olvasva értettem meg; Istennek az a szándéka velem, hogy evangéliumának hirdetője, lelkész legyek. Ez már több volt, mint érzelmi felbuzdulás, pillanatnyi fellelkesedés. Isten akaratának világos felismerése volt az olvasott Igében. Azért volt ez döntő jelentőségű, mert éppen ez a világos felismerés segített ahhoz, hogy emberi akadályokat, meg nem értést, lebeszélő szándékot le tudjak győzni. Azóta is, és hiszem, hogy a jövőben is, a szolgálat nehézségei között ennek a tudata segít; nem a magam feje után döntöttem, nincs mit megbánnom, hanem Isten hívott és én az Ö akaratából vagyok szolgája. ISTENNEK SZÜKSÉGE VAN EMBEREKRE. Ahhoz, hogy a templomokban hangozzon az igehirdetés, emberek kellenek. Áh- -hoz, hogy a kis gyülekezeteknek is legyen lelkésze — emberek kellenek. Ahhoz, hogy a szeretetotthonokban legyenek diakóniai munkások, akik szeretettel törődnek idős testvéreinkkel, vagy fogyatékos gyermekekkel — emberek kellenek. És ha nem is apró- hirdetéseken keresztül, de Isten hívása állandóan hangzik: légy munkatársam! ÉZSAIÁS PRÓFÉTA ÍRJA KÜLDETÉSE KEZDETÉRE VISSZAEMLÉKEZVE: „az Ür szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjék el, ki megy el követségünkben ? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!” (Ézs 6, 3) OSvassüli együtt a Bibliái 12. E hónapban Máté evangéliuma 8—9. fejezetét olvassuk. E heti kérdéseink: 1. Melyik történet szól arról, hogy Jézus Krisztus úr a halál fölött? 2. Még két halottat támasztott fel Jézus. Kik voltak ezek? 3. Kinek a feltámasztásánál mondta Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz én- benem, ha meghal is, él? 4. Mikor mutatta meg Jézus a legdöntőbben, hogy ő úr a halál fölött? Válaszaitokat 1981. január 4-ig a következő címre küldjétek be: Evangélikus Elet Szerkesztősége, Budapest, Puskin u. 12. 1088. — Minden kedves megfejtőnknek áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk. —- IPOLYSZÖG. A balassagyarmati gyülekezet kis leánygyülekezete november 23-án tartotta templomszentelési emlékünnepét. Ez alkalomból dr. Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgató: a, a gyülekezet szülötte végzett igehirdetői szolgálatot. Mostan kinyílt egy szép rózsavirág Mostan kinyílt egy szép rózsavirág, kit régente várt az egész világ, Betlehemben kibimbódzott zöld ág, 1 király mennyben méltóság, király mennyben méltóság. De nem talált szállást a városba, maradása lészen a pusztába, ökör, szamár állanak a jászlon, csudálkozván Jézuson, csudálkozván Jézuson. Böcsőd vónék, gyengén ringatnálak, a hidegnek csípni nem hagynálak, betakarván úgy ápoXgatnálak szógálnék mint uramnak, szógálnék mint uramnak. (Karácsonyi népének) A próféta meghallotta Isten hívó szavát, és engedelmeskedett Isten ma is körülnéz a világban: Kit küldjék el? Az is lehet, hogy sokkal határozottabban mondja, mint Jeremiás prófétának: „Ne mondd, hogy fiatal vagyok, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok!” (Jer 1,7.) így, vagy úgy szól is Isten, a döntő az, hogy akikhez szól. azok meghallják-e, figyelnek-e hívására és engedelmeskednek-e? Énekeskönyvünk 710. énekének szavai legyenek imádságunk: „Készséget ébressz követni igédet. Szent ügyért éljünk! Szolgálatban égjünk! És erő híján erőt tőled kérjünk. Dicsérjük istent!” Balicza Iván Akit az ember szeret, azt felöltözteti a szavak, a hangok, a színek vagy a formák szépséges ruhájával, sőt: sorsát azonosítja a maga sorsával és a szívét adja neki hálából, a kapott szerétéiért. A magyar népdalok virágomnak, rózsámnak, csillagomnak, galambomnak mondják a kedves, a százszor szeretett másikat; a virágok pompázatos színeivel, formáival, vagy éppenséggel emberhez legközelebb álló természeti lények, természeti jelenségek segítségül hívásával ábrázolják ki azt, aki mindenkinél többet jelent az ismeretlen alkotó, s ezt az alkotást egymásra hagyományozó nemzedékek tagjai számára. „A tavaszi szép időnek, Lám hogy mindenek örülnek: Erdők, mezők megzöldülnek, A madarak zengedeznek. — Kisütött a nap sugára. az én rózsám ablakára; Tündöklik gyémánt orcája: Ragyog szép csilag módjára.” — olvassuk az egyik legrégebbi, ránkmaradt népdalban és százával idézhetnénk hasonló sorokat elmúlt századok ránkmardt népdal-gyöngyszemeiből. A KARÁCSONYI NÉPÉNEKEK, NÉPDALOK legalább ugyanilyen színesen szólnak a keresztyén ember számára legkedMostan kinyílt egy szép rózsavirág... Karácsonyi népénekek és népdalok vesebbről: a Betlehemben megszületett kisded Jézusról: „Mostan kinyílt egy szép rózsavirág, kit régente várt az egész világ, Betlehemben kibimbódzott zöld ág...” „A kis Jézus aranyalma . . .” Születése örömében résztvesz a teremtett világ s nehéz körülményeit „oktalan állatok” enyhítik: „Énekelnek a madarak, Vigadóénak a vadak Hideg télben.” — „A madárkák is zengenek: Üj napodnak örvendenek; Üj éneket új keleten, Mondanak minden szegleten.” — „Barmok jászla: köbölcsöje, Ökör, szamár ringe- töje.” MINDEZEK ELLENÉRE, A KARÁCSONYI NÉPÉNEKEK LEGJELLEMZŐBB VONÁSA mégis a Jézussal való sorsvállalás, a részvét, a segíteni akarás, és az ő szolgálatának az örömteli vállalása. S hogy miért éppen ez, azt a népdalok ismeretlen szerzőinek élete magyarázza a leginkább: „Édes kis Jézusom, nézd, én szolga vagyok, Ügy hiszem, az leszek, amíg meg nem halok.” — kezdi egy Szegeden megtalált karácsonyi népdal, és ez a kezdés már eleve szinte mindent elárul azokról, akiknek szívében, szavaiban a saját kiszolgáltatottságuk, szenvedésük születik újjá a kisded Jézus kiszolgáltatottságában, már a születése pillanatában osztályrészül kapott megaláztatásban. Ezt így is megfogalmazhatjuk: jobbágy és földhözragadt eleink vigasztalást kerestek és találtak abban, hogy a kisded Jézus ugyanolyan szegény, szánandó ember volt, mint ők maguk: „Jaj, szegény, de fázik. Könnyeitől ázik. Nincsen neki párnája, sem cifra nyoszolyája, csak széna és szalma: Barmok szája melegítő kályhája. Ökör, szamár lehelete teája.” — „Noha Jézus Isten fia, Mégis istálló a háza, Rongyos posztó minden kincse, Rongyos posztó minden kincse." A szomorú szavak mögött valóságos a háttér: hajdani eleink élete ez. Az az élet, amely „szolgaélet” volt, amely kevés síépet vagy jót adott ajándékként, s annál többet mindennapi szenvedésül — főleg: a másik, mások javára nem gondoló embertől. Azoktól az emberektől — földi uraiktól —, akiktől soha, vagy csak ritkán várhattak segítséget. A SEGÍTSÉG NÉLKÜL VALÓ EMBER AZONBAN nemcsak át- érzi, nemcsak a magáéval azonosítja a már a születése előtt „földönfutóvá” lett Jézus sorsát, hanem. — a régiek, a betlehemiek helyett, — felajánlja a maga segítségét, azt a keveset, amit a magáénak mondhat; szóval: szívét, házát, minden tulajdonát. „Ne menjetek ma máshova! Szállásunkat mi megosztjuk, a kis Jézust befogadjuk.” — „Ó, te József, mit gondoltál. Hogy istállót választottál Ilyen kemény hidegben? Szállj be hozzánk Máriával, Született kis Jézuskával, Hadd lakjék a mi szívünkben!” — „Ó, ha Magyarországon, Bicske mezővárosban Jöttél volna világra, Akadnál jobb országra. Mert adnának jó mezecskét, Vajas, édes fejecskét; Szükségedet megszánnánk, Párnácskánkba takarnánk.” Mindezzel együtt. Isten így is „valóságos emberré” lett nálunk, Magyarországon; nemcsak a templomok falain belül, hanem azokon kívül, nemcsak a bibliás hitben, hanem a mindennapi életben, nemcsak az igehirdetések zengő mondataiban, hanem a népénekekben, nemcsak a „hivatalos” egyházi énekekben, hanem a népdalokban is. S lett olyan Isten-emberré, akinek szolgálni lehet és szolgálni kell: „Engedd, hogy ezentúl a te szolgád legyefe; Engedd, hogy lehessek hív és igaz szolgád; Hű szolgálatomért viggy mennyekbe hozzád!” EZEKNEK A KARÁCSONYI NÉPÉNEKEKNEK, NÉPDALOKNAK A VILÁGA — hála Istennek — már régen mögöttünk van, s ezért ma legtöbbször ismeretlen vagy kevéssé ismert emlékként ízlelgetjük, ismételgetjük ódon szavaikat. De az, amit egykor kifejeztek, az ma is a miénk. A miénk, mert Jézus Krisztus — Isten emberré létele — ma is hitet, mások iránti együttérzést ébreszt bennünk, s egyúttal elkötelez bennünket a szüntelenül való szolgálatra. Vámos József k *■ í
