Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1979-02-18 / 7. szám
íöKumené ^ öKumené ^ öKumené „As egyháztörténetem a szolgáló egyház önértelmezésének egyik módja... Beszédétéi Szigeti Jenővel Gazdasági kérdéseikről — sáfárok imádjál» Mai világunk, ez a mi kicsinyre zsugorodott Földünk telve van ellentmondásokkal, súlyosabbnál súlyosabb problémákkal, köztük olyanokkal, amelyek egyformán avagy legalább is egyaránt érintik az egész emberiséget és olyanokkal, amelyek kiváltképpen is az emberiség egy-egy csoportját sútjták. így egyformán nyomaszt bennünket a fegyverkezési verseny és ennek a versengésnek az ára egyaránt jelent hátrányt az egész emberiség szellemi-lelki előbbrehaladásá- ban. Viszont, amikor korunk világméretű gazdasági válságáról beszélünk, akkor ennek nemcsak okait ismerjük, hanem azt is tudjuk, ez a válság kedvez a legfejlettebb kapitalista országok bizonyos rétegeinek és ugyanakkor még szegényebbé teszi az amúgy is szegény afrikai, ázsiai, latin-amerikai országok lakosságának a többségét. A MAGUNK ORSZÁGÁBAN A SZOCIALISTA TÁRSADALMI- GAZDASÁGI REND JÓVOLTÁBÓL nem. beszélhetünk gazdasági válsá.gról, ahogy ez egy kapitalista berendezettségű ország esetében megtörténhet és éppen szocialista berendezettségünk eredményeképpen nem kerülhetünk azoknak az államoknak a sorába, amelyeknek lakossága egyre szegényebb lesz. így és ezért bennünket közvetlenül nem érint olyan súlyosan napjaink egyik legsúlyosabb világproblémája, mint ezt világszerte tapasztaljuk. Még akkor sem, ha ebben az ugyanazon egy világban élve nekünk is vannak gazdasági nehézségeink. Ezekről a mindnyájunkat érintő nehézségekről [sokféleképpen lehet vélekedni és sokféleképpen szólni. Lehet felületesen foglalkozni velük, lebecsülve, mellőzve a problémákat: mintha nem is lennének, vagy ha mégis akadnak ilyenek, akkor nem kell komolyan venni őket, mert — úgymond — majd csak elmúlnak, mint ahogyan eddig is mindig elmúltak. Lehet kívülállók módján szemlélgetni a dolgokat: az adódó nehézségeket majd csak megoldják — mások. .Lehet bírálni a gazdasági vezetőket, napok hosszán át emlegetve: ők az okai mindennek és senki más. S lehet valamiféle objektív okra hivatkozva, természeti csapásként „értékelni” mindazt, amiről a gazdasági vezetőink pontosan tudják, hogy korántsem véletlenül köszöntöttek ránk a nehézségek napjai, sőt évei. Csakhogy az ilyesfajta felületes, kívülálló, mindig csak másokat bírálgató, a nehézségeket unottan eltűrő véleményekkel nem megyünk semmire, vagy még inkább: a semminél is kevesebbre jutunk, mert az anyagi lehetőségeink sokszor korlátozottak és ezeket a szorongató korlátokat ilyen módon csak szűkíthetjük. AZ EGYEDÜLI HELYES MAGATARTÁS ÉS MÉRTÉK CSAK EZ LEHET: mindenki a maga helyén, a maga adottságainak megfelelően tegyen meg mindent önmaga és mindnyájunk érdekében! Ez a „mindenki a maga helyén és a maga adottságainak megfelelően” mérték nekünk evangélikus keresztyéneknek természetes mérce kell, hogy legyen. Hiszen Jézus példázatok sorában mondotta el, hogy tanítványainak, híveinek minden testi-lelki java. minden jó adottsága „sáfárságra” adatott, mégpedig úgy. hogy mindezekkel el kell számolniuk az ő visszajövetelének napján, amikor, „akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van” (Lk 19, 26). Hogy Luther mennyire komolyan vette Jézusnak ezeket és a hasonló kijelentéseit, arról a Nagykátéban olvashatunk, ahol egy helyen a reá jellemző szókimondó módon a következőket írja: „Mivel ez a parancsolat olyan széles körre érvényes, ahogyan most jeleztem, el kell mondanunk a népnek (azaz, az egyház .népének’) és jól meg kell magyaráznunk. Nem engedhetjük őket felelőtlenül és elbizakodottan élni, hanem mindig figyelmeztessük őket Isten haragjára. Ezt ugyanis nem keresztyéneknek, hanem többnyire gazembereknek és szélhámosoknak kell prédikálnunk, akiknek bizony inkább a bíró, a porkoláb, vagy a hóhér prédikálhatna. Tudja meg hát mindenki, hogy Isten haragja nemcsak akkor sújtja, ha felebarátját károsítja, vagy hasznától elüti, vagy hűtlenséget, csalást követ el a kereskedelemben, vagy bármiféle ügyben, hanem akkor is, ha nem őrzi hűségesen felebarátja javait, nem keresi és nem növeli hasznát, különösen ha ezért pénzt, bért és eltartást kap. Aki ezt könnyelműen megveti, az csak menjen a maga útjára, megszökhet a hóhér elől is, de Isten haragját és büntetését nem kerülheti el... ” NEKÜNK AZÉRT, AKIK ISTEN AKARATÁBÓL, JÉZUS RENDELÉSÉBŐL FELELŐS SÁFÁROKKÉNT ÉLÜNK és akiknek egy egész társadalom, sőt a világ minden szegény népe a „felebarátja” sokat kell beszélnünk arról — akár az igehirdetésekben, akár négy- szemközt — hogy mit kell tennünk nekünk keresztyéneknek azért, hogy jelen nehézségeinket minden jóravaló polgártársunkkal együtt, közösen megoldjuk. Ügy és éppen olyan közösen, amint ahogyan azokat a szép eredményeket is elértük, amelyek százszorta jobban meghatározzák életünket, mint időközben felmerült gazdasági nehézségeink. Vámos József AFRIKAI KERESZTÉNYEK A FELSZABADÍTÓ HARCOKBAN Az egyházi sajtó hírül adta^ hogy Szigeti Jenő doktori disz- szertációját a Debreceni Református Theológiai Akadémia summa cum laude minősítéssel elfogadta és múlt év október 16-án doktorrá avatta. Szigeti Jenő a Hetednapos Adventista Egyház lelkésze és a Szabad- egyházak Tanácsa Lelkészképző Intézetének igazgatója, akit sok testvéri szál köt egyházunkhoz. Gimnáziumi tanulmányait a volt fasori evangélikus gimnáziumban kezdte, mint adventista lelkész lett Teológiai Akadémiánk hallgatója és ezután sem szűnt meg kapcsolata egyházunkkal, hiszen többek között az Egyháztörténeti Szakcsoportnak megalakulása óta aktív, munkás tagja. Doktorrá avatása után a következő beszélgetést folytattuk dr. Szigeti Jenővel. Kérjük, hogy életéről, hivatásáról mondjon néhány mondatot az Evangélikus Élet olvasóinak. 1936-ban Budapesten születtem, adventista családiból. Már magyszüleim is adventisták voltak Édesapám adventista lelkész volt. Gimnáziumi tanulmányaim után — félig autodidakta úton, félig pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, mint vendéghallgató — történelmi, irodalomtörténeti és művészettörténeti tanulmányokat folytattam. 1957 őszén a H. N. Adventista Egyház Lelkészképző Szemináriumának lettem a hallgatója. ahol lelkészi oklevelet szereztem, majd ezután a budapesti Evangélikus Teológiának lettem hallgatója, ahol 1965-ben jeles eredménnyel szereztem végbizonyítványt. 1962 óta a Szabadegyházak Tanácsa különböző tanulmányi munkáiban vettem részt. Teológiai tanulmányaim befejezése után Fest- lőr Incén, Óbudán teljesítettem leikészi szolgálatot. 1967-ben dr. Palotay , Sándornak, a Szabad- egyházak Tanácsa elnökének irányítása mellett részt vettem a Szabadegyházak Tanácsa Lelkészképző Intézetének megszervezésében. 1971-től Békéscsabán, majd 1974-től Budapesten végzem lelkészi szolgálatomat és közben a Lelkészképző Intézet igazgatóságának sokszor nagyon bonyolult feladatának ellátását is. Az egyházi és tudományos folyóiratok hasábjain az utóbbi 15 évben dr. Szigeti Jenőnek több mint 300 cikke, tanulmánya jelent meg. Ezért tudományos terveiről kérdeztük. Választott tudományom, amivel remélhetően egy életre eljegyeztem magam, az egyháztörténelem. Ezen belül is az utolsó száz esztendő 'magyar egyház- története és a magyarországi szabadegyházi közösségek története a kutatási területem. A magyarországi evangélikus egyház múltjával kapcsolatosam is több tanulmányt készítettem és a továbbiak során is szeretnék több olyan evangélikus vonatkozású tanulmányt készíteni, amelyben az evangélikus egyház történetének egy-egy epizódja elevenedik meg. Az egyháztörténelem a szolgáló egyház önértelmezésének egyik módja. Ha az egyház követője kíván lenni az emberért szolgáló Jézus Krisztusnak, egészséges és kritikai önértelmezésre kell törekednie. Ezeknek a szempontoknak jegyében szeretném végezni szolgálatomat. A szabadegyházi közösségeket sokáig egyháztör- ténetmen kívüli jelenségekként kezelték. Meggyőződésem, hogy ezeknek a közösségeknek része, küldetése, történelmi szerepe van a magyar protestantizmusban. Ennek tudatosítása az alapja az elveket, a felekezeti identitást tisztelő egészséges jó ikap- csola toknak. Mit tudna lapunk olvasóinak mondani a Szabadegyházak Tanácsa Lelkészképző Intézetében végzett szolgálatáról? Egy ellentmondónak látszó megállapítással kezdem. A Szabadegyházak Lelkészképző Intézete nem a „Szabadegyházak” számára képez lelkészeket, mert ilyen egyház nincs, hanem segítséget nyújt ahhoz, hogy az adventista, baptista, metodista, pünkösdi, őskeresztyén, szabadkeresztyén stb lelkipásztorok főiskolai végzettségű, széles látókörű. alapos bibliai, rendszeres teológiai, gyakorlati teológiai, egyháztörténeti és társadalomtudományi képzést kapjanak. Aki a — harmadik világbeli — szabadságharcosok támogatását elutasítja, egyháztörténeti szempontból tájékozatlan. Ezekkel a szavakkal bírálta Ernst Käsemann tübingeni teológiai tanára nyugatnémetországi protestáns egyház (EKD) novemberi nyilatkozatát, mellyel elhatárolta magát az Egyházak Világtanácsának a szabadságharcosokat támogató döntésétől. Käsemann professzor a würz- burgi egyetem 300 hallgatója előtt a megszállott ember gyógyításának bibliai leírásáról adott előadást. Az előadást követő vitában az NSZK egyházait a reakcióval való cimborálással vádolta és elmarasztalta őket a Biblia egyoldalú magyarázatáEzért a Lelkészképző Intézet egyrészt az alapvető teológiai tudományokkal ismerteti meg a hallgatókat, másrészt arra ösztönzi, hogy a sajátos hitbeli látásainak megfelelően, de színvonalasan képezzék a tagegyházak is a teológiai hallgatókat. 1972- ben ennek a jegyében kötöttünk testvéri megállapodást a Debreceni Teológiai Akadémiával — aminek értelmében én is ennek az ősi kollégiumnak lehettem a doktora. Ez az elv érvényesül abban a segítségben, amit az Evangélikus Egyháztól kapunk, közelebbről dr. Vámos József professzor értékes és hasznos szolgálata által is, amelyet intézetünk oktatójaként végez. Végül az evangélikus egyházhoz fűződő kapcsolatáról kérdezzük. Hogyan látja az egyházaink közötti kapcsolatok további alakulását? Rövid életrajzomból is kitűnt, hogy sokat köszönhetek az Evangélikus Egyháznak, a Teológiai Akadémiának. A barátságon. a tudományos segítségen túl azt értékelem a legnagyobbra. hogy kapcsolataink egymás hitének kölcsönös tiszteletben tartásán alapultak. Ha valaki úgy próhál egy másik emberrel jó kapcsolatot építeni, hogy elveit feladja, eltitkolja vagy nem meri vállalni, homokra épít. Csak egy olyan adventistának vagy evangélikusnak van érvényes mondanivalója egymás és az emberek számára, aki meg meri vallani hitét, kész vállalni egyházának múltját és jelenét. Csak így tudunk tanulni egymástól. Egymás megbecsülésének legjobb útja az őszinteség a történelmet irányító Jézus Krisztus színe előtt. ban. „Hogyan felejthetik el keresztyének, hogy Isten ellensége minden önzőnek és jóllakottnak és hogy Jézust felségsértők között feszítették meg” — kérdezte Käsemann. A fehér ember 400 éven keresztül az egész világon erőszakot alkalmazott a népekkel szemben és kizsákmányolta őket —, folytatta Käsemann — és most az NSZK gyülekezeteiben a hívek kezüket tördelik, „ha valahol egy néger géppisztollyal a kezében védekezik kizsákmányo- lójával szemben”. Kérdésre válaszolva Käsemann elmondotta, hogy természetesen van határ, de a keresztyén embernek a zsarnok megölését legalábbis fontolóra kell vennie. A nyugat-berlini Evangélikus Akadémia „Afrikai szocializmus és a missziók öröksége — Tanzánia példája” témával tartott szemináriumán egy tanzániai lelkész arról beszélt, miért támogatja a legtöbb afrikai keresztyén a harcos felszabadítási mozgalmakat. Yohana Marko lelkész a decemberi szemináriumon kijelentette, hogy sok fekete keresztyén csak vonakodva határozta el magát az erőszak támogatására, de már elegük van az elnyomásból és kizsákmányolásból. Keresték a beszélgetést az elnyomókkal és kiálltak a szabadságért, de süket fülekre találtak. Megpróbálták békésen és tárgyalások útján kivívni többségi jogaikat, de börtönbe vetették őket és egveseket meg is öltek. Ezért kezdtek el szervezkedni és az erőszakhoz folyamodtak. Marko lelkész úgy véli, hogy egész Afrika egyre inkább szembe fog szállni Afrika elnyomásával. „Tanzánia síkra- száll az emberi jogokért — mondotta —, s úgy véli, hogy minden ember egyformának teremtetett és minden embernek joga van a méltóságra. Tanzánia ezért támogatja mindazokat. akiket megaláznak. Ezért jön sok menekült és szabadságharcos Tanzániába. ha veszélyben van. Ez nem fehérek harca feketék ellen, hanem elnyomottak harca az elnyomók ellen. Egy afrikai közmondás szerint: .Nem lehet a golyók között állni’. Egyesek más véleményen vannak, de a legtöbb fekete bőrű keresztyén a forradalom oldalán áll.” „Az afrikai szabadságharcosok abban a hitben cselekesznek, hogy az elnyomó csak az erőszak nyelvén ért” — mondotta. Szilágyi Domokos: DÁVID UNOKÁJA Azkit igirt, imé, vigre megadta fiát. (Sylvester János) Dávidnak unokája, Marót Kelemennek fia, friss csermelyekül folynak körül szavaid — legyen áldott a forrás — folyjék tovább mibennünk eleven álmod. Folyjék tovább szavainkban, holtunkiglan. — Nem az. aki voltál, de aki vagy: „azkit igirt” a Szükség Istene: pengő, zsongó magyari Zsoltár, Dávidnak unokája, Marót Kelemennek fia. Tiszta szív örökkön akadt, ha fázott, ha lánggal égetett földi világunk. „Vigadjatok és énekeljetek, azkinek vagyon tiszta szívetek.” (XXXII. Zsoltár) (Megjelent a költő TENGERPARTI IRODALOM című kötetében Kolozsvárott 1978-ban) A REAKCIÓVAL VALÓ CIMBORALAS
