Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-12-02 / 48. szám

Mindennapi kérdések

Közelebb visz-e beanimket feleihez az einfeeri nvomoraság?

„Jól megy a sorsa, mégis jár a templomba!” — mondta valaki megütközve vagy csodálkozva (ő tudja) egy másik evangélikusról. Azóta is sokszor eszembe jut ez a mondat. Hiszen a mélyén sok evangélikus számára természetesnek látszó igazság rejtőzik: a hit és a szegénység, az Istenhez való fordulás és az emberi nyomörúság szorosan és egyenes vonalúan összefügg. Még egyszerűbben: akinek valami nyomorúság, nehézség van az életében, az hisz, akinek jói megy a sorsa, nincs szüksége Istenre.

Egyfelől bentről szorongatja ez a kérdés gyülekezeteinket és híveinket. Mögötte ott lapul az egyház jövőjének féltése: vajon a jólét növekedésével egyenes arányban nem csökken-e a hit, az Istenhez való fordulás?

Másfelől egyházon kívül állók teszik fel nekünk — nem minden ok nélkül — a kérdést: nem alapozta-e a kereszténység kétezer éves története folyamán sokszor az emberek hitét, Istenhez fordulását az emberi nyomorúságra?

Mit tudunk minderre válaszolni?

AZ ISTEN-HIT NEM EGYSZERŰEN ÉLETÜNK KÜLSŐ FELTÉTELEINEK KÖVETKEZMÉNYE. Sem a jólét, sem a nyomor önmagában nem teremt hitet vagy hitetlenséget. Mindkettőnek megvan a maga kísértése, negatív hatása az emberi életre. Ki ne találkozott volna közülünk a maguk nyomorúságába belekeseredett, Isten és emberek felé kapcsolatot teremteni nem tudó emberekkel? S nem találtunk-e magunk között a pénz hatalmától megszédült, másokkal, de még Istennel sem sokat törődő keresztyéneket? Józanul és nagyon reálisan fogalmaz a Biblia, mikor ezt írja: „Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak ... El se szegényedjek, hogy ne lopjak és ne gyalázzam Istenem nevét!” (Péld 30, 8—9) Ehhez teszi hozzá Jézus a magvető példázatának magyarázatában: „az élet gondja és a gazdagság csábítása” egyformán elfojthatja az igét bennünk. Ha valakinek szívében mégis hit születik — akár szegényen, akár gazdagon — mindig Isten szeretettnek csodája.

A BIBLIA AZONBAN NEM TARTJA TERMÉSZETESNEK, magától értetődőnek, sehol sem az emberi nyomorúságot. Az Ószövetség népének számtalan szociális törvénye a nép életének zsinórmértékéül állította a szociális és társadalmi igazságosságot. A próféták kemény szavakkal ostorozták azokat és Isten ítéletét hirdették azok felé, akik a szegények, özvegyek, árvák jussát ■ igazságtalan módon elvették vagy nem adták meg. Nem különben: Jézus sem igazolt és tartott természetesnek olyan rendet, melyben egyesek dőzsölnek, mások nyomorognak. Nyilván az Ö példája és tanítása nyomán alakult ki az első keresztyének közt az a gyakorlat, hogy megosztották egymás közt, amilyük volt.

Isten igéjére figyelve különösen is észre kell vennünk, amire sok esetben a józan emberi godolkodás is rávezet, hogy az emberi nyomorúság, szegénység legtöbbször az emberi bűn következménye. Az egyes emberé, vagy emberi közösségeké, akik a saját érdeküket, kiváltságaikat, jólétüket önző módon féltve taszítják a másik embert, néha egész népeket embertelen nyomorúságba, kilátástalan helyzetbe. Mielőtt könnyen kimondanánk „Isten akarata” egy kialakult helyzet vagy „mások asztala” annak megoldása, magunk felé kell irányítanunk a kérdést: miben és mennyiben vagyunk részesei annak, hogy a világon emberek milliói szenvednek, nélkülöznek, embertelen körülmények között élnek? Jó ha tudjuk ugyatiis, hogy földünk anyagi gazdagsága csaknem teljesen olyan népek kezében van, amelyek keresztyéneknek nevezik magukat. „Isten ítélete szigorú lesz — mondotta Cardijn flamand püspök a II. vatikáni zsinaton —, ha ez az igazságtalanság tovább is így marad.”

Éppen ezért a keresztyénség története folyamán mindig voltak olyanok, akik az evangélium hirdetésével együtt Istentől kapott feladatuknak tekintették mások szegénységének, terheinek, nyomorának enyhítését. Assisi Ferenctől Schweitzer Albertig számtalan ismert nevű és ismeretlen keresztyén érezte úgy, nem mehet el szó nélkül mások nyomora mellett. Segítenie kell, tennie valamit azokért, akik rászorulnak a segítségre. A -keresztyénség jelentős része

„ Van valami megható dolog abban...'

Marcalgergelyi filiái: Szergény és Külsővat megújították templomaikat

1616-ban Zrínyi Miklós táborozott csapataival azon a mezőn, amely a Vas megyei Mersevátot, Celldömölik filliáját el vágatja a Veszprém megyei Külsővárosától. Talán ez volt az egyik legnagyobb esemény a falu történeté- netében, amelyet megörökítették a följegyzések. De arról is tudunk, hogy már a reformáció idejében önálló evangélikus gyülekezet volt itt. Temploma is volt és ennek a tomésfalú, nádfedelű terpplomnak a helyén áll ma az a templomocsika, mely megújított külsejével hívja ma magáira a figyelmet. Mellette üdezöld fenyőfa nyújtózkodik, s néhány év múltával túlszárnyalja a tornyot, de nem versenyre kelni akar vele, hanem örökzöldjével Isten örökkévalóságát akarja hirdetni ő is.

OKTÓBER 31-ÉN D. DR. OTT- LYK ERNŐ PÜSPÖKKEL és feleségével vendégek érkeztek a kis templomba, hogy ünnepi istentiszteleten adjanak hálát Istennek a gyülekezettel a templom megújításáért, az erőért, lelkesedésért és áldozatáért, amellyel megajándékozta Isten ennek a maroknyi filiánaík a tagjait.

A Zsidókhoz írt leveléből választott ige alapján a püspök így kezdte igehirdetését: „Van valami megható dolog abban, hogy ez a kis gyülekezet ennyire szereti a templomát. Megható az, hogy ez a szeretet kifejezőre jutott az adományokban és önkéntes munkában.” Isten igéje azért hangzik, hogy felbuzdítsa a szíveket, mert benne erő van, s ez az erő tud gyülekezeteket teremteni és nekik újabb és újabb feladatok elvégzéséhez lelkesedést, hitet és buzgóságot adni. Majd beszélt az ige élő és átformáló erejéről, amelynek a győzelme volt maga a reformáció is.

AZ ISTENTISZTELETHEZ CSATLAKOZÓAN Síkos Lajos esperes két presbitert iktatott be tisztségébe, majd a közgyűlésen

mondott köszöntésben apró mozaikokat villantott föl' a gyülekezet múltjából. Arra buzdította a mai híveket, hogy legyenek hűek ehhez a megszépült templomhoz, ahogy őseik hűek voltak a tömésfalú nádfedeles Istenházához.

Kovács Etelka, a gyülekezet lelkésze köszönetét mondott a munikátvégzöknek és elmondotta, hogy közel 120 ezer forint volt a tatarozásra fordított összeg, melynek több mint a kétharmadát a füia hívei adták össze.

Ottlyfc püspök köszöntésül a reformáció ünnepére rendelt oltári lekciót olvasta föl, amelyben Jézus elmondja, hogy kik boldogok.

DÉLUTÁN MARCALGERGE- LYIN, az anyagyülekezeten keresztül Szergénybe, a másik filiá- ba igyekeztünk. Utak találkozásainál épült az itteni templomunk és ahogy közeledtünk hozzá, velünk együtt minden irányból ünneplőbe öltözött emberek közeledtek és hamarosan szembetűnt a friss üde színekben pompázó templomocska, amelyről, ha be is lép az ember, kiderül, hogy szépen megmunkált tölgyfából készült a berendezése: oltár, padok és a karzat Művészi kezek forgatták a vésőt a vörösmárvány keresztelőkút készítésekor is, amelyről leolvasható, hogy mindezt 1949-ben tudta alkotni ez a kicsi, de nagyon hűséges gyülekezet. Az oltárképet a közeli városból, Pápáról való mester készítette.

Ottlyk Ernő püspök a szeretet apostolának Jánosnak a leveléből választott igehirdetési alap- igét és így mi másról szólhatott volna a prédikáció ebben az ünnepi órában, mint a szeretetről, amellyel Isten elénk jön születésünktől fogva és végigkísér életútunkon. De a hivő ember is szeretettel felel erre és „Itt is feltündöklött valami az Isten iránti szeretetből,, — mondotta a püspök.

Ezután Síkos Lajos esperes a gyülekezet egykori lelkésze 12 presbitert iktatott be. A közgyűlésen a gyülekezet felügyelőjének köszönő és köszöntő szavai után ismét ő emelkedett szólásra és elmondta, hogy ebbe a gyülekezetbe mindig szívesen jött. Röviden megemlékezett a gyülekezet történetéről az előd lelkészekről és elmondta, hogy 1949- ben virágkorát élte ez a gyülekezet, amely soha nem aludt el azóta sem, hanem él és gyarapodik.

A jelenlevő lelkészek: Tóth Sándor, Sághy András, Fehér Károly, Hemád Tibor, Ittzés János és Jankovits Béla egy-egy igével köszöntötték az ünnepi közgyűlés • résztvevőit.

Kovács Etelka elmondta, hogy nehezen vágott bele ebbe a munkába is, de bízott Isten segítő erejében és a szergónyiek lelkesedésében. Ha a renoválási ősz- szeg nem is állt össze azonnal, a 120 ezer forint végül mégis csak a harangok erre az ünnepre gombnyomásra szólalhattak meg és ez Somogyi Elek és felesége, a gyülekezet tagjainak 14 500 forintos adományának köszönhető.

Ottlyk Ernő püspök köszöntését azzal kezdte, hogy nekik mondott meleg szavakkal' köszönetét ezért a nagylelkű adományért, de ugyanígy a gyülekezet minden tagjának is a szeretetü- kért, áldozatvállalásukért és hűségükért. De nem feledkezett meg Kovács Etelkáról, a gyülekezet lelkésznőjéről sem, aki irányítója és szervezője volt a nagy munkának és akit szeretet és tisztelet övez a gyülekezetben.

KOVÁCS ETELKA EGYHÁZUNKBAN AZ ELSŐ LELKÉSZ- SZÉ AVATOTT NÖ. Nem régen fejezte be a marcalgergelyi félbemaradt, új papiak építési munkálatait. Á két lelkes filáa unszolására megindította a templomnak külső felújításának a munkáját is és férfiakat megszégyenítő határozottsággal és hittel vitte véghez ezt a- komoly feladatot.

Ottlétünk alatt elnéztem, hogy milyen szeretettel vették őt körül a hívei, elsősorban az asszonyok, de a férfiak is papjukat tisztelik benne. Népszerűségének a titka abban rejlik, hogy természetes és mai emberként él és szolgál a gyülekezetben, mint annak egy tagja, de akire Isten a pásztorolás és szeretet megélésének a feladatát is bízta.

Kőszeghy Tamás

— köztük mi is — úgy látjuk: a keresztyénségnek ez a feladata és szolgálata nagyobb és sürgetőbb, mint valaha.

Fenyegeti-e veszély az Isten-hitet, a keresztyénséget, ha jobb, emberibb körülmények valósulnak meg végre a világon? Nem ez a kérdése a ma keresztyénének, hanem az: megtalálja-e a ma embere köztük az „irgalmas felebarátot”, akinek van ideje, ereje, pénze, segítőkészsége a másik ember számára? Aki felemeli szavát a piá- sok érdekében, hogy azok emberhez méltó életet élhessenek?

Ha ezt a szolgálatát betöltötte, megtapasztalja: nagy és hatalmas Istenünk van, aki az „élet napos oldalán” is meg tud szólítani minket embereket! Sárkány Tiborné

Cseh-Szombathy László könyve

Családszociológiai problémák és módszerek

A CSALÁD mint mikroközösség és mint alapközösség egyre gyakrabban lett vizsgálati tárgya korunk feltörekvő, „divatos” tudományának, a szociológiának, olyannyira; hogy a családszociológia mintegy három évtizedes, egyre gazdagodó irodalmával már külön ágazati tudománynak tekinthető. A magyar családszociológiai kutatások alig két évtizedes eredményei is olyan érdeklődést keltettek — nemcsak a szakemberek, de a művelt laikusok, valamint a társ- és har tártudományok művelői körében —, hogy szükségessé vált egy áttekinthető, tömören tájékoztató munka összeállítása, mely arról számol be, milyen problémákat vizsgálnak a külföldi kutatók, milyen iskolák, irányzatok alakultak ki körükben, és milyen módszerekkel folytatják munkájukat?

Cseh-Szombathy László erre a feladatra vállalkozott: a másfél évtizedes, e témakörben végzett kutatómunkája során megismert idegen nyelvű szakirodalom jeles szerzőit sorolja fel, azok témáit és módszereit foglalja össze, s ezzel csapást nyit a dúsan tenyésző szakiroda- lom sűrűjében, eligazít, az idegen nyelven nem olvasóknak pedig felvázolja a témaköröket.

A KÖTET PROBLEMATIKÄJA nyomán megláthatjuk: az iparilag fejlett országokban, ha más-más módon is, de lényegében ugyanazok a kérdések foglalkoztatják a kutatókat. A család, a társadalom alapközössége ingataggá vált, a korábban biztos otthon átjáróház lett. Észak-Amerikában leginkább, de Európa- szerte is szinte mindenütt, ahol adminisztratív eszközök nem akadályozzák a válást. Talán Lengyelország az egyetlen kivétel: ott akadálytalanul lehet házasságot bontani, mégis sokkal kevesebben teszik, mint a földrész többi országaiban.

A családbomlás „járványából” sokféle

baj származik. Elsősorban a gyerekek szenvedik meg, személyiségfejlődésükben és szocializálódásukbán (társadalmi lénnyé formálódásukban) egyaránt; szüleikkel való szembefordulásuk olykor deviáns magatartáshoz vezet; de ha nem is, szüleik példáját akaratlanul követik (az elvált szülők gyermekei közül sokkal több válik, mint a teljes családból indulók közül), megsokszorozva adják tehát tovább a hazulról hozott bajjal tele poggyászt. Ám a család „átjáróházzá” válása a felnőttek számára is a védett menedék, az erőt adó közösség elvesztését jelenti, igen gyakran á teljes magányt s mindazt, ami abból következik : az alkohol, a kábítószer rabságát, végső soron az öngyilkosságot.

DIAGNÓZIS NÉLKÜL nincs terápia. A családszociológia elsősorban a bajok okait keresi. Melyek azok a kérdések amelyekre a statisztikai adatok pontosan felelnek?

A nagycsalád széthullása gyöngíti a kiscsaládot is. A szülőkkel, testvérekkel együttlakás nélkül is szoros kapcsolatot tartó házaspároknál jóval ritkább a válás, mint a nagycsalád tágabb körétől elszakadóknál. A városi életmód hatása: a nagyvárosok válási aránya sokszorosa a falvakénak ugyanazon országban is. (A szerző történeti demográfiai munkákról nem szól, pedig ebben az összefüggésben érdekes adalék lenne, hogy az „urbs”, a „polis” hasonló hatása már az ókori nagyvárosoknál is érvényesült.)

A családi szerepek átalakulása s az ehhez szükséges minták hiánya gyakran okoz zavart, konfliktust. A családalapító

fiatalok az otthoni mintákat hordozzák magukban, ám új helyzetbe kerülve a régi modell használhatatlanná válik, ők pedig tanácstalanná.

Felettébb gyakran bomlanak fel mindenütt a túl fiatalon kötött házasságok, s a kényszerítő körülmények (pl. terhesség) hatására létrejöttek. Kiugróan magas az un. „heterogám” házasságok bomlási aránya is, ez esetben különféle szubkultúrában felnőtt emberekről van szó, akik nagy (földrajzi, társadalmi, kultú- rális) távolságból kerülnek össze, és ösz- szeszokásukhoz sokkal több együtt töltött időre lenne szükség, mint amennyit a modern városi életmód enged. A bajok okai rendszerint összetettek, sokszor halmozottan fordulnak elő.

A régi házasság férj-feleség szövetsége volt az élet küzdelmeire. A mai embernél erős az individualizmus, nem szövetségest, „bajtársat” keres a párjában, hanem szórakoztató partnert, aki mindig ébren tartja benne a szerelem érzését. És ha ezt nem leli fel, mert nem is lelheti, tovább keres, váltogatja partnereit, nem törődve utódaival, sem a saját öregkori magányával.

A házasság stabilitásának szembetűnő gyengülése az utóbbi évtizedben a házasodási kedv hanyatlását hozta, elsősorban a skandináv államokban (ahol az együttélőknek több mint harmada nem köt házasságot), de kis mértékben nálunk is.

A KÖTET MÉG SOK KÉRDÉSSEL

foglalkozik, témagazdagsága szinte csak a tartalomjegyzék címeinek idézését engedi: „A gyermekkori szocializáció jelentősége a házastársi és szülő szerepekre való felkészítésben”; Házasság előtti pár- kapcsolatok”; „Párválasztás — házasság- kötés”; „Családi gazdálkodás”; „Szülők és gyermekek”; ”A család, mint intim közösség” stb. Lényeges szempontja — mint a bemutatott irodalomnak is —, hogy mozgásában vizsgálja a családot, korszakokra bontva életét, hiszen a múló évtizedek során a közösség minjl személyi összetételében (gyermekek születnek, öregek meghalnak, a gyermekek felnőnek, házasodnak, unokák születnek), mind funkcióiban változik. Stabilitása, teherbíró képessége azon is mérhető, mennyire tudnak a családtagok a változások közepette is egymáshoz alkalmazkodni, közösségnek megmaradni.

A család az emberi lét legbiztosabb kerete. Pótközösségekkel régóta próbálkoznak az emberek ( a kommunákat sem a XX. században találták ki!), ám a másféle csoportosulások jöttek és mentek, a család maradt. Védelme tehát mindenkinek kötelessége — a maga lehetőségei szerint —, hiszen a családvédelem egyértelmű az ember védelmével, A családszociológia fiatal tudománya sem öncélú: felderítést végez a védelem érdekében.

Cseh-Szombathy László munkája kézikönyv mindazok számára, akik hivatásuk folytán emberekkel foglalkoznak. Nem egyetlen kézikönyv (a pszichológiai szempontokat csupán érintőlegesen kezeli); nem is vitathatatlan. Olykor a saját álláspontját is leszögezi az ismertetett vélemények mellett, s az néha ütközik a pszichológiában ma már tudományosan elfogadott nézetekkel (pl. az anya szerepe a kisgyermek-nevelésbe«); máskor morális kérdésekben látjuk a kelleténél liberálisabbnak; mindez azonban mit sem változtat érdemén: ablakot nyitott számunkra a világ szakirodalma felé. (Gondolat Kiadó, 1979.) R p