Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-11-18 / 46. szám

Mindennapi kérdések Szcrcllteteni-e magamat? Beszélnünk kell — sajnos — rossz keresztyén beidegződésekről is. Ezek közé tartozik az is, hogy a feltett kérdésre, „szerethetem-e ön­magamat?”, gondolkodás nélkül rávágja: Nem! Az önmagunk sze- retete minden bűn forrása. Ezért az igazi keresztyénnek késhegyre menő, öldöklő harcot kell folytatnia önmaga ellen. Ha önmagára te­kint, csak megvetést érezhet. Mint a Thomas Mann által a „Budden- brock ház” című regényében leírt keresztyének, akik különös élve­zettel énekeltek a maguk jelentéktelen, „férgecske” mivoltukról. Vajon valóban azt akarja Isten, aki az önmagunk megtartásának igyekezetét, az életösztönt belénk oltotta, hogy gyűlöletet és meg­vetést érezzünk magunk iránt? Becsülhet-e mást, aki önmagát nem értékeli? Tud-e harcolni más életéért az, akinek nem ér semmit a saját élete? Vágyódhat-e az új életre az, akinek minden mindegy? Mit jelenthet az üdvösség annak, aki nem szeretne a maga számá­ra valami jobbat? Isten ígéretei azoknak szólnak, akik kémek, ke­resnek, zörgetnek, mert nem tudnak beletörődni abba, hogy elvesz- szenek. JÉZUS NEM AZ „ÉN” BOLDOGSÁG UTÁNI VÁGYÁNAK MEG­FOJTÁSÁT TANÍTOTTA, mint Buddha, aki ebben a vágyban vél­te minden szenvedés forrását megtalálni. Sőt, Jézus egyenesen rá­fúj az önszeretet parazsára, amikor ilyeneket mond követőinek: „aki közületek első akar lenni...”, „aki közületek nagy akar lenni...”, vagy: „aki meg akarja tartani az életét...” Jézus úgy tekintett min­den embere, mint Isten nagyszerű alkotására, akiben nagy lehető­ségek szunnyadnak. Ezeket a lehetőségeket nem elfojtani, hanem kibontakoztatni akarja. Ha az ember önmagát megveti, Alkotóját sem becsüli, s ha nem akarjuk önmagunkat megvalósítani, Isten­nek terveit húzzuk át. De nem leszünk-e így az önzés szószólói? Elfeledkezhetünk-e az önzés nyomában járó tengernyi szenvedésről és az önzés megszám­lálhatatlan áldozatáról? Mekkora pusztítást tud végbevinni csalá­dok életében, a munkahelyi légkörben, a nemzetközi élet síkján, s milyen torzulásokat okozhat abban is, aki az önzés rabjává, ámok- futójává lett! Ügy tűnik, hogy két tűz közé szorultunk. A saját érde­kem és mások érdeke ellentmond egymásnak. Vagy magamat szere­tem, s akkor nem lehetek másokra tekintettel, vagy pedig másokért élek, s akkor önmagam ellenségévé kell válnom. ÉLETÜNKNEK EBBEN AZ ELLENTMONDÁSÁBAN IS BIZA­LOMMAL FORDULHATUNK JÉZUSHOZ. Szerinte nem az a baj, hogy szeretjük magunkat, hanem, hogy rosszul szeretjük. Az előbb már idéztem Jézusnak azokat a kijelentéseit, amelyekben önszere- tetünkre hivatkozik. Szavainak azonban folytatása is van: „Aki naggyá akar lenni közületek az legyen szolgátok, és aki első akar lenni közületek, legyen rabszolgáitok”. (Mt 20, 26—27.) „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti életét én­értem, megtalálja.” (Mt, 16, 25) Tehát jól az szereti önmagát, aki tud másokért élni. Ebben a szolgáló életformában fogja megtalálni önmagát a maga életének tartalmát is. Mi magunk sovány táplálék vagyunk önmagunknak. Amit magunkért teszünk, kielégítetlenül hagy bennünket. De ha a szülő belefeledkezik a gyermeke nevelé­sébe, a munkás a munkájába, az alkotó az alkotásba, az egyén a közösségért végzett tevékenységbe, maga is gazdagabbá válik. Ha a Bibliában önmagunkkal való kemény harcról, sőt önmagunk keresztrefeszítéséről van szó, nem kell önmagunk elpusztítására vagy az önmagunk iránti szeretet megöldöklésére gondolnunk. A magát rosszul' szerető énünknek kell hátat fordítanunk, amely cél­jait az önkíméletben és nem a szeretet áldozatában véli megvaló­sítani. Szerethetáre jól magát az, aki ettől az életmentő operációtól meg akarja kímélni magát? JÉZUS A HELYES UTAT A SZERETET KETTŐS NAGY PA­RANCSOLATÁBAN MUTATJA MEG. Ha Isten az első az életünk­ben, akkor önző énünk nem válhat kóros daganattá, nem hatalma­sodhat el rajtunk. Ha pedig Istent szeretjük, akkor azokat is sze­ressük, akiket Ö szeret. Akik ugyanolyan fontosak számára, mint mi. De különös: a kétirányú szeretetnek ez a parancsa akkor való­sulhat meg az életünkben, ha rádöbbenünk arra, hogy Istennek a keresztig elmenő szeretető vesz körül bennünket. Megvethetem-e minden fogyatékossága ellenére azt. akit így szeretnek? Akit pedig nagyon szeretnek, az lesz képes másokat is igazán szeretni. Cserháti Sándor Ötvennégy év az Országos Egyház irodájában ■Beszélgetés Mirtl Ilugúnéval 1925. december 16-án kezdte meg a munkát országos egyházi irodánkban és ötvennégy eszten­dő után most innen kérte nyug­díjazását. Egyházunk Üllői-úti központjában, a frissen tatarozott épület szépen megújított főtitkári szobájában beszélgetek Margit­kával. Ami számunkra, fiata­labbak számára egyháztörténet, az számába mind-mind ismerős anyag, hiszen kezén fordultak meg az akták, a jegyzőkönyvek, a levelezés, a zsinati határozatok a húszas, harmincas évek óta. Egyházi szervezetünk adminiszt­rációs központjában eltöltött évei, munkája felől faggatom egyhá­zunk leghosszabb időt egy helyen eltöltött munkását. „Igyekeztem, hogy a szükséges munka elkészüljön!” „Az Egyetemes Egyháznál első főnököm a nagytudású, széles lá­tókörű, minden erejét nagytem­pójú munkájának szentelő, pre­cíz és mindenkin segíteni kész, melegszívű, de fegyelmet tartó, azóta elhunyt Kuthy Dezső egye­temes főtitkár volt, akit később a Dunáninneni Egyházkerület választott meg püspökének, ű vezetett be az itteni munkába. Magyar és német gyors- és gép­írást, néhány évig könyvelést is végeztem, az ő irányítása mellett dolgoztam a leghosszabb ideig, 18 éven át. Nagy hálával, tiszte­lettel és szeretettel emlékezem rá.”... „Szeretni kell a munkát! Egész hivatali működésem alatt nagy­iramú, megfeszített munkát vé­geztem. Azelőtt sok túlórázás volt, de nap-nap után mindig azon igye­keztem, hogy a szüséges munka elkészüljön. Az első két évben, majd az elmúlt kb. huszonöt év alatt, megszakításokkal, a főtit­kárnak egyedüli segítsége vol­tam.” A szomszédos levéltárban hosz- szú-hosszú polcokat töltenek meg az ötvennégy év iratai. Közgyű­„Á Közel-Kelet legfrissebb fej­leményei és az egyházak, a ke­resztyének időszerű feladatai a békéért” — ez lesz a főtémá.ia a Keresztyén Békekonferencia Mun­kabizottsága soron következő ülé­sének. amit november 12—16, kö­zött tartanak meg Szófiában dr. Tóth Károly püspök, a KBK el­nöke vezetésével. A főtémához lési meghívók, törvények előké­szítése, nyugdíjosztályi ügyek, egyházi üdülők és a Gyülekezeti Segély adminisztrációja. Példás rend, pontosság, lelkiismeretesség az, amiről az iratok beszélnek. „Otthonról hoztam a kötelesség­tudást .. „Apám Torontálban született, elődei müncheniek voltak, anyám budai volt, én is Budán születtem. Apám nagyon szerette a földrajzot és a történelmet. Szüleimtől munkaszeretetei ta­nultam, otthonról hoztam a kö­telességtudást. A Jurányi utcai Felső Kereskedelmi Iskolában érettségiztem, és itteni munkahe­lyem előtt biztosító szövetkezet­ben és takarékpénztárban dolgoz­tam rövidebb ideig. Szeretettel emlékezem konfirmáló lelkészem­re. Varsányi Mátyásra és több hittanáromra, akiktől sokat ta­nulhattam.” „Ezután is bejövök majd segí­teni . ■.” egy bolgár, egy libanoni és egy izraeli előadó részéről hangzik el bevezető előadás. A munkabizottság a főtéma megtárgyalása mellett meghall­gatja dr. Lubomir Mirejovszky főtitkár jelentését, megtárgyalja a nemzetközi keresztyén béke­mozgalom eddigi eredményeit, és áttekinti a közeljövő feladatait. Mik a tervei a következő évek­re? — kérdeztem. Ötvennégy év megszokott ritmusából, környeze­téből nem lehet könnyű kilépni. „Ha egyáltalán lesz még hátra­levő időm, azt elsősorban sok-sok olvasással szeretném eltölteni, meg kézimunkával. És többször szeretnék a szabadban lenni, ki­rándulni, sétálni... Meg ezután is bejövök majd segíteni. Hiszen a hivatalban vállaltam, hogy az utódomat bevezetem a munkába, és neki még sokszor szüksége lesz rám.” „Elbúcsúzom volt főnökeimtől, akik azóta az egyház más terüle­tein működnek, elbúcsúzom je­lenlegi főnökömtől, ár. Karner Ágostontól, akinek hálára indító jószívűségét mindvégig érezhet­tem a legutóbbi tizenhárom év alatt. Szeretném megköszönni egyházunk országos felügyelőjé­nek és püspökeinek, hogy megbe­csüléssel viseltettek irántam. Kü­lönösen is nagy hálára kötelez dr. Káldy Zoltán püspök úr irántam tanúsított, többször megtapasztalt jóindulata ... Szeretettel búcsú­zom kedves munkatársaim tói is.” „Szeretettel búcsúzunk mi is, Margitka! Az Evangélikus Élet olvasói, lapunk munkatársai nevében sze­retettel kívánjuk Isten áldását életére, adjon jó egészséget, nyu­godt, békés éveket. A mai fiata­lok előtt álljon ott példaként öt­vennégy esztendő pontos, szak­szerű, megbízható, lelkiismeretes munkája. Harmati Béla A LUTHERÁNIA 'november 18-án és 25-én dél­után 6 órakor istentisztelet keretében a Deák téri temp­lomban előadja BACH H-MOLL MISÉJÉT Közreműködnek: Faragó Laura, Szemere Erzsé­bet, Mády-Szabó Katalin, Mo­hácsi Judit, Schultz Katalin, Fülöp Attila, Berczelly István, Kuncz László és Trajtler Gábor Vezényel: Weltler Jenő Igét hirdet: (18-án) Harmati Béla (25-én) Dr. Hafenscher Károly A KBK MUNKABIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE SZÓFIÁBAN AMINT MÁR hírt adtunk róla, októ­ber 5-én ünnepélyes külsőségek között, magas állami és egyházi személyiségek A mérgesi gyülekezet (Győr-Soprou megye) ón úrvaesorai kancsója — XVII. század közepe 1 és nagyszámú érdeklődő közönség jelen­létében nyílt meg az ..Egyházi gyűjte­mények kincsei” című kiállítás az Ipar­művészeti Múzeum nagy földszinti kiál- litóterében. Azóta több ezer fővárosi, vidéki és külföldi látogató részesült a kivételes él­Hat egyház műkincsei Látogatás az Iparművészeti Múzeumban menyben. A belépőt halk egyházi zene fogadja. Áhítatot keltő légkör, tágra nyílt szemű iskolások — köztük ott lá­tom lelkipásztorukkal a gyóni konfir­mandusokat —, értően magyarázó fia­talok, művészetpártolók és műgyűjtők, hajlott hátú tudósok, egyházi emberek... Ez jellemzi a közönséget. Amikor belé­pek, a debreceni református kollégium 60 tagú kántusa kezd a karzaton — a tárlatvezető kérése alapján — rögtönzött karéneklésbe. Palestrina, Bach, Dalnok és Szokolay művei csendülnek fel magas szintű, művészi tolmácsolásban. Szerep­lésüket a közönség spontán, hálás taps­sal viszonozza. Tekintetünk azonban máris a lenyűgö­ző kiállítási anyagra tapad. A rendezők­nek az volt a céljuk, hogy a szakrális művészet több százados anyagát a mű­vészettörténet szempontjából közelítsék meg. Ezért a kiállított anyag elrendezése a kronológia folyamatában változó stí­lusjegy közösségére épül. Ez az elv so­rolja egymás mellé a különböző feleke­zetek emlékanyagát. AZ ELSŐ BENYOMÁS, amely a láto­gatót fogadja, a múzeum egész földszin­ti kiállítóterét betöltő anyag szépsége és gazdagsága. A középső csarnok a közép­kor egyházi emlékeinek ad helyet. Itt ta­lálkozunk a legrégibb eredetű kiállítási tárgyakkal: a XII. század eleji kalocsai érseki sirlelettel. A kehely, paténa pász­torbot, gyűrű és mellkereszt lelet-együt­teséhez tartozó pallium-tűk utalnak ar­ra, hogy érsejt sírjából származnak. A középkori anyag XV—XVI. századi kelyhekkel, úrmutatókkal, ereklyetar­tókkal és pacifikálékkal folytatódik. Ezeknek rendkívül gazdag és különleges technikájú a gótikus díszítése. Sok kö­zülük magyarországi műhelyből szárma­zik. Itt mindazokkal a liturgikus eszkö­zökkel találkozhatunk, amelyek a ké­sőbbi évszázadok emlékeiben is elénk tárulnak. Ezek között különösen is szép és fő helyet foglalnak el a református egyház úrasztali térítői a XVII—XVIII. századból. Kereszt formájú nagy asztali tárlóban elhelyezve. Ez a korszak, amely hazánkban egybeesik a török uralom utolsó századával, egyetemes vonatko­zásban az európai reneszánsz kiteljese­désének a kora. A szép úrihimzéseken az európai formavilág -és • a keleti motívu­mok kincsei fonódnak egybe. Megkapó gondolatot sugall széttörede­zett egyházi világunkban egy jelképes, mintegy oltárszerűen elhelyezett litur­gikus tárgyegyüttes: a katolikus monst- rancia, az orthodox ikon. a református úrasztali terítő, az evangélikus kehely és a zsidó ménóra. Ez annál elgondol- koztatóbb, mivel e tárgyak mindegyike a különböző felekezetű ember ősi isten­keresését hordozza magában. A középső csarnokot körülvevő föld­szinti galériában folytatódik kronológiai sorrendben az újkori emlékanyag. A pá­ratlanul szép ötvösmunkák együttesében egymást követik a késő reneszánsz, a ko­rai es érett barokk, az empire és neo­barokk stílusjegyeket viselő műtárgyak. Különosen is említésre méltók a hazai műhelyekben készült munkák, így a re­formátus egyház XVII. századi kecske­méti anyagából Cseh György, Tar Illés és Csorcsán Mihály, vagy a XVIII. szá­zadi miskolci anyagból Ötvös János mű­vei. Külön meg kell emlékeznünk a fém- és selyemszálas hímzésű katolikus mise­ruhákról és pluviálékról, valamint a — mintegy őrt álló — fa szobrokról, ame­lyeknek sokszor provinciális műhelyei is feltűnően magas kvalitást képviselnek. ÖRÖM' SZAMUNKRA, hogy saját egy­házunkat gazdag evangélikus emlék­anyag reprezentálja. Kiemelkedik belőle a soproni gyülekezet tulajdonát képező, Gálffy Ádám adományából származó, * félméteres átmérőjű, aranyozott, ezüst dombormíves keresztelőtál. Az IB mes­terjegyű — Jörg Bertholdtól származó — remekmű közepén Krisztus megke­resztel kedése,1 peremén pedig az Aposto­lok Cselekedeteiből vett négy kereszte­lési jelenet látható. Mind ez, mind pe­dig az SM mesterjegyű soproni kehely a legmagasabb művészi kvalitású, augsbur- gi munka. Sorolhatnánk tovább saját koruk rep­rezentáns művei közül az 1715-ös ba- konytamási és az 1741-es miskolci kély- het, a mérgesi, nemescsói, alásonyi és bödögei óntárgyakat, s a nemrég előke­rült gyóni — Mózest és Illést ábrázoló — faszobrokat. Rajtuk kívül Lovászpatona, Sajókaza, Bénye, Kondoros, Uraiújfalu, Kőszeg. Marcalgergelyi, Komárom, Ba­lassagyarmat, Kerta-Kamond, Gecse és Szarvas Pestre látogatói is ölömmel fe­dezhetik fel, hogy műtárgyaik, amelyek­ben most oly sok ezren gyönyörködnek, nemcsak egyházuknak, hanem az egész magyar, sőt európai művészettörténet­nek is jeles darabjai. Fabiny Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom