Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-07-01 / 26. szám

Aratás idején Ezekben a hetekben egész népünk tekintete a mezőgazdaság felé irányul. Már a múlt hónap forró, száraz napjaiban is aggódva fi­gyeltük az esőt szomjazó növényeket. Az „aranyat érő májusi eső” elkerült bennünket. Az országban csak itt-ott hullott néha csekély eső. Perzselő meleg, száraz föld mindenfelé. Gazdasági szakemberek aggódva figyelték az akkor még zöldelő gabonatáblákat. A vezetők­kel együtt érzett és aggódott egész népünk is, hisz nem csupán egy-egy gazdaság, szövetkezet eredményéről van szó — arról is, — hanem egész népünk kenyeréről. MIKÖZBEN SÁRGULÓ G ABON AT ÁÉÍ.ÁKAT LATOK, múltra és jelenre figyelek, gondolataimban összefonódik a múlt emléke és a jelen valósága. Ezzel a céllal indultam el három családhoz, hogy az aratásról beszélgessünk. , Első utam idős Papp Istvánékhoz vezetett. Tudom, hogy egész kis­gyermekként 12 éves korában az első világháború kezdetén el kel­lett kezdenie a nehéz munkát az uradalomnál. Sok mindent felidéz a múltból, de most különösen arra figyelek, amikor azt beszéli el a korábbi időből, amikor a nagybirtokon megindult az aratás. 25 ka­szás vágta sorban a gaboiiát. Erre az időre nagyobbrészt szerződéses aratók jöttek. Hajnali 3 órakor már ott voltak a gabonatábla szélén, hogy amíg a harmat tart, addig a kévék összekötéséhez fonják a kö­teleket gabonából. Aztán amikor a harmat „leesett'' akkor indult a 25 kaszás, nyomukban a marokszedő asszonyok és a kévékéi kötö­zők, — így arattak csekély bérért az uradalom hatalmas gabonatáb­láin. Utam innét Letenyei Mihályékhoz vezetett. Ok egyéni gazdák vol­tak, akik évenként 10 hold kalászost arattak maguk. Itt csak egy kasza vágta a rendet napról napra. A 'helyzet azonos volt itt is. Ugyanolyan korán indultak és csak késő este érkeztek haza fárad­tan. Bár fáradtan, de mégis örömmel Végezték ezt a munkát, mert ez jelentette az esztendő biztonságát. Festők és írók de sokszor megörökítették annak az időnek fárasztó munkáját. Egy képre gondolok a sok közül, melyen szinte érezni a színeken a tikkasztó nyár perzselő erejet, a görnyedő munkások fá­radtságát. Aratás. Mindez nem egyszerűen az elbeszélésből vagy a képről tárul elém, mint a múlt ismertetése, hanem mögötte ott van a tapasztalat, ahogyan magam is átéltem. Kis diákként kötelet terí­tettem, nagyobbként már magam is vágtam a rendet édesapám mö­gött még az érettségi utáni évben is. Feltört a tenyerem a kasza­nyélen és nagyon faradtan tértem este pihenőre. Amikor a jelenre figyelek, akkor utam Kállai Istvánhoz, a téesz- elnök-helyetteséhez vezet. Ö itt született Bakonyszombathelyen. Ügy ismeri a határt s a földek minőségét mint a tenyerét. De ismerős a két szomszédos falu határán is, melyekkel egy szövetkezetei alkot­nak. Ok ts az aratásra készülnék. Szavaiban az aggodas es a remény­ség ötvöződik. Aggódás a nagy szárazság miatt. Felkészültek az ara­tásra. Az 1200 hektár kalászos aratására 6 nagyteljesítményű kom­bájn áll készen, hogy mihelyt lehet azonnal induljanak és mielőbb biztonságban legyen a jövő év kenyere. Terv szerint 14 nap alatt vé­geznek az aratással. Verssorok jutnak eszembe: „...a szérűn topo­rog a kombájn... fi ekidőlnek az aratásnak a százkezű gépek. Seré­nyen lapátoljak, zsákba eresztik a szérűn a búzát...” MÜLT ÉS JELEN. Pengő kószák, dübörgő gépek. Milyen nagy ellentét. S ebben a figyelésben a keresztyén ember szívéből a hála érzése fakad, mert az, aratás mögött ott látja az aratás Urát és így énekel: „Járuljunk buzgó hálaadással az aratásnak Urához”. Miközben e sorokat olvassák városon és falun sokak szívében gon­dolatok ébrednek az aratással kapcsolatban. Közben nemcsak azt a nagy különbséget látjuk a múlt és jelen között, hogy az emberi erő helyett ma gépek végzik a nehéz munkát vagy azt, hogy akkor közel két hónapig tartott az aratás és cséplés, ami most országszerte egy hónap alatt befejeződik, hanem azt a nagy különbséget is ta­pasztalnunk kell, ami az emberek gondolkodásmódjában végbement. A múltban az aggódás, az érett gabonatáblákért való féltés jobban áthatotta a sziveket. Egy-egy család aggódott a jó termésért és imád­kozott, hogy Isten kegyelme őrizze meg elemi csapástól a határt. Aszályos idő vagy jégverés ínségessé tehette az esztendőt. AMIKOR ÖRÜLÜNK A KÖNNYEBBÉ VÁLT MUNKÁNAK, a biz­tonságos jövőnek, akkor az együttérzésnek is így kell áthatni mindnyájunk szívét. Együtt kell ereznünk azokkal akik aggódnak és keményen dolgoznak népünk kenyeréért, a betakarításért. S így kell örömmel látnunk, hogy ott lehet majd az új gabonából készült kenyér is az üzletikben. E sorok is indítsanak mindnyájunkat arra városban és falun, hogy együtt dobbanjon a szívünk aggódásban és örömben. S amikor látjuk a dübörgő kombájnok munkáját és hálá­san gondolunk a nappali és éjszaltai műszakban helytállókra, együtt érezzük át mindennapos imádságunkat: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” Itt hazánkban is és szerte a világban is. Varga György ff Teljetek meg lélekkel—mondjatok egymásnak zsoltárokat ti Egyházzenei áhítat a hartai templomban A hirtelen jött kánikulában a kellemesen hűvös templomot tel­jesen megtöltötte a gyülekezet és az egyházmegyéből jött sok ér­deklődő Hartán. A gyülekezet megújuló templomában az orgo­nát is rendbehozták, kitisztogat­ták és újra hangolták. Erre a vasárnapra készült el a munká­val Tárná Endre orgonaépítő mes­ter és munkatársa. A vidéki viszonylatban komoly hangszer­nek számító hartai orgona most tiszta hangjával tölti be a tem­plomot és vezeti a gyülekezet szívéből. fakadó éneklést. Ez a cím megtéveszthető lehet azok számára, akik nem vettek részt ezen az ünnepélyes isten­tiszteleten. Több mint 40 éve van evangélikus lelkész Kiskun­halason. de eddig az istentiszte­leteket különféle bérelt helyisé­gekben tartottuk. Legutóbb a vá­ros központjában voltunk együtt bérelt helyiségben és most sza­nálás folytán új imatermet ala­kítottunk ki a lelkészlakon, amit D. dr. Káldy Zoltán püspök-elnök a múlt év december 17-én fel­szentelt és átadott rendeltetésé­nek. Tehát ebben az új, saját ima­termünkben ez volt az első kon­firmáció. ABBAN A TEKINTETBEN IS EGYEDÜLÁLLÓ VOLT ez a konfirmáció, mert ennek az anya- gyülekezetnek a szórványai is je­lentős számban képviselve vol­tak. A 8 konfirmandus közül 4 szórványbeli: pírt ói Forgó Éva, tázlári Lehoczki István, jános­halmi Gerhát Krisztina és kele- biai Száraz Mária Magdolna. Az Az öt leány közül ő volt az első, akit 14 évvel ezelőtt ebben a gyülekezetben megkereszteltem. Az anyagyülekezetben a követke­zők konfirmáltak: Csővári Tibor, Vágvölgyi János és az ikerpár Kalcsevics Klára és Katalin. Első volt ez a konfirmáció ab­ban a tekintetben is, mert lel- készi segítségem is volt az úr­vacsoraosztásnál. Itt volt Ger­hát Sándor ny. galgagutai lelkész, ki unokája részére első ízben ő osztott ostyát. Jelenléte ás szol­gálata felemelő volt az egész gyülekezet számára. EGYHÁZZENEI ÁHÍTATOT még soha nem tartottak a hartai templomban, ezért érthető volt kicsinyek és nagyok érdeklődése. Egyházunk énekkincsét a Luthe- ránia énekkara szólaltatta meg Weltler Jenő karnagy vezetésé­vel. Két nagy otthoni szolgálat között —, a Máté passió és a pünkösdi jubileumi hangverseny között — az énekkar tagjai örömmel vállalták ezt az áldo­zatot is: eljöttek egy falusi gyü­lekezetbe, hogy szolgáljanak a musica sacra követeiként. Mű­sorukban a 16. századi szerzők művei (Praetorius, Othmayr, Gumpelzhaimer, Hassler) mellett BEN IS, hogy a 7C3-s éneket ki­bővítve énekeltük, a konfirman­dusok és a gyülekezet. A kibő­vített énekverseket az Evangéli­kus Életben olvashattuk. Jó volt így együtt énekelni a konfirman­dusokkal és így bátorítva elin­dítani őket a keresztyén élet út­jára. A konfirmandusok az ünnepé­lyes felvételen túl megajándéko­zottak is voltak. A Déli Egy­házkerület püspöki hivatalától az országos biblia offertórium gyümölcséből bibliát is kaptak, amit haza vihettek'drága emlék­ként otthonaikba. A gyülekezet is kapott aján­dékot. A konfirmandus szülők a gyülekezet részére egy aranyo­zott kelyhet adományoztak pa- ténával együtt. , melynek értéke 3350 Ft. A gyülekezet örömmel vette tudomásul, hogy a szülők gondoltak erre az ajándékra, annál is inkább, mert a régi ke­hely már nagyon elhasználódott. TELJESSÉ VÁLT A GYÜLE­KEZET ÖRÖME AZÁLTAL, mert egy új ,betegek részére történő úrvacsoraosztáshoz is kapott egy kelyhet, amit Temesi Károly pir- tói presbiter és felesége adott a mi számunkra. Dr. Ádám Gyula felügyelő vet­te fel a konfirmandusokat és an­nak a reménynek adott hangot, hogy a most átvett új úrvacso­rái kehelyből nemcsak a konfir­mandusok. hanem azoknak utó­daik is vehetik majd mágukhoz Krisztus Urunk vérét. Bach és Händel muzsikája tett bizonyságot az egyház éneklésé­nek múlt századairól. De azt is megmutatták, hogy a mi századunk mivel járul hozzá az egyház énekkincséhez. Kapi Gyula, Kapi—Králik Jenő, Hal­mos László Nagy Olivér, Zalánfy Aladár £s Weltler Jenő karnagy saját müvét énekelte a kórus az áhítat során. Ha nem is jöhet a Lutheránia kórusa teljes lét­számmal vidékre, azért mégis öröm volt hallani, hogy kevesen is azt az érett, szépen csengő, kiforrott stílust képviselik, amit megszoktunk tőlük „otthon a Deák téren” a nagy művekben — passiókban és oratóriumok­ban. Külön kell említeni Mohá­csi Judit szép szólószámait, egy áriát a Máté passióból és Gár­donyi Zoltán 108. zsoltárát. Jól megválasztott hangerővel, tiszta, szép szövegmondással, hangjával nem hivalkodik, hanem azt fe­szi, amit e helyen tennie kellett: szolgált nekünk, hogy emelje imádságunkat Isten elé. AZ ORGONÁT PESKÓ GYÖRGY orgonaművészünk szó­laltatta meg. Igényes, művészi egyéniségét jól kifejező számai­nak összetétele is. Bach: E-dúr toccatája alkalmas volt arra. hogy megcsillogtassa előttünk az orgona hangszineit. Édesapja, Peskó Zoltán: Chaconne c. mű­vét hallgatva a művész apa és fiú „egy lelkét” hallottam meg­szólalni. (Jó néhány évtizede hallottam az édesapa játékában ezt a szerzeményt.) Liszt: Prae- ludium és fúga a B-A-C-H han­gokra című hatalmas müve pe­dig úgy szólalt meg művészi tolmácsolásban, hogy az ember azt érezte meg, miért kell annyi hangszínnek, sípnak, sípsornak beleépülnie egy orgonába, hogy ilyen diadalmasan hangozzék a mondanivaló, egyszerre zengve a nagy muzsikus nevének betűit és ugyanakkor alázattal belesi­mulva a közösség harmóniájába. Peskó Györgytől dinamikus és virtuóz művészi játékot kaptunk ezen az estén. AZ IGEHIRDETÉS SZOLGÁ­LATÁT az egyházmegye espe­rese, Töth-Szöllős Mihály esperes végezte Ef 5, 19—20 alapján. Az egyháznak meg kell telnie Isten Szendéikével, hogy éneket tud­jon mondani egymásnak a kü­lönböző korok és nemzedékek gyülekezete. Csak Isten Lelke tud az éneklés által is közössé­get teremteni a múlt és a ielen gyülekezeteiben és a Lélek aján­déka, hogy énekelhetünk és mu­zsikálhatunk szívünkből az Úr­nak ! A Lélek által lesz az ének hálánk kifejezője is. Sárkány Tibor, a gyülekezet lel­késze a gyülekezet háláját fejez­te ki azért az élményért, amit a zenés áhítattal nyújtottak, meg­köszönve azt, hogy szolgálatukkal az egyházi muzsika „értő hallga­tóivá” tették a gyülekezetét.- s - y Jeszenszky Tibor A sajtóosztály értesíti a lelkészi hivatalokat és megrendelőit, hogy JÚLIUS 1-TÖL AUGUSZTUS 31-IG az iratterjesztés szünetet tart. Az iratterjesztési szünet alatt — tehát július l-töl augusztus 31-ig — a készpénzért történő eladás zavartalan. A július 1. után érkező írásbeli megrendeléseknek csak szeptember 1. után tud eleget tenni, mivel a postai küldemények feladása szünetel. Az „első” konfirmáció Kiskunhalason ELSŐ VOLT EZ AZ ALKA­LOM ABBAN A TEKINTET­Idolok és játékos formamegoldások Polgár Ildikó kiállítása Rendkívül szerencsés vállalkozása az Iparművészeti Múzeumnak, hogy „Téral­kotás, tárgyformálás” címszó alatt kama­rakiállítás sorozatot rendez, amelynek keretében láthatjuk ezt a kiállítást július közepéig, majd a nyár folyamán a Kő­szeg és környékén lakók gyönyörködhet­nek benne. Idoloknak nevezzük az agyagból ké­szült emberformájú istenszobrokat, me­lyek a női alkatot — a termékenységet — jelzik az őskori kultúrában. Ezeknek a modern formáit látjuk itt. Mindegyik ki­tűnik az alkotó finom formázásával, a különleges színezési, anyagintarziás tech­nikájával. E szoborforrnál ásaival nem­csak idehaza, de külföldön is méltán si­kert aratott számos kiállításán, többek között 1977-ben Faenza-ban ezekkel nyer­te el a művész az Olasz Köztársaság El­nökének aranyérmét. A múlt évben pedig Japánban, Nagoya-ban is szerepelt a Faenza-i kiállításon díjazott művek válo­gatott anyagaval. A keramikus művészet a köztudat sze­rint nem az a művészeti mód, amellyel a nagyon finom formákat, árnyalatokat ki lehet fejezni. Itt azonban megállított, az a látvány, amellyel szemben találtam magam: a terem közepén levő asztalo­kon nemcsak kerámia csészék és tálak, egyéb használati tárgyak vannak, hanem — első pillantásra úgy tűnik „rendezői gondatlanságból”, ott fekszenek villamos­bérlet igazolványok fényképpel, össze­gyűrt és olvasható nyomtatott szövegű újságok,, finom asztali szalvéták hanyag eleganciával odavetve. Mit keresnek ezek a hétköznapi tárgyak a kiállítás legszem­betűnőbb helyem? Csak egész közelről veszem észre — mindez kerámiából van. Nem akarok hinni a szememnek: tilos ugyan, de meg kell érintenem. Még azu­tán is alig akarok hinni a szememnek, a kétségtelenül kemény tapintásérzésem­nek. Hát éz a művész így megtanult bán­ni az agyaggal és a porcelánnal. Hiszen látható, nemcsak agyág, de sok tárgy részben csillogd fehér porcelán is Köztu­dott, hogy e két anyag égetési hőfoka je­lentősen eltér, de Polgár Ildikó — aki kifejezetten kutató, kísérletező alkat — nem hagyta magát és legyőzte az anya­gokat, a művészetének szolgálatába állí­totta, önmaga, de egyben míndannyiunk gyönyörködtetésére. Tárgyai élnek, ked­vesek, humorosak, a rendezés pedig ezek­kel szinte játékossá teszi a kiállítási te­rem belsejét, a komoly és méltóságteljes idolok sora mellett. Ezért az elhelyezé­sért Péter Márta rendezőt, művészettör­ténészt illeti dicséret, aki a két igen el­térő témaanyagot hagy szakértelemmel, szinte ellenpontosan tudta egymáshoz kö­zel elrendezni. A kiállítás is igazolja, amit tudtunk Polgár Ildikóról, hogy kiváló és tanul­mányai során kimunkált készséggel in­dult alkotó művészi pályáján. Maga er­ről azt mondja: „Gyermekkorom óta. nő­véremmel, Polgár Rózsával együtt elha­tározott volt a művészettel való eliegy- zettségünk. Ő textiltervező, ,és számos azonos koncepcióra tervezett közös kiál­lításunk is voLt itthon és külföldön.” És hová jutott, hogyan látja magát, ho­gyan néz tovább, előre? „Szándékaim kezdés óta azonosak, de 1976 óta a Sik­lósi Kerámia Szimpózion különös lehető­ségeket adott számomra. Ügy érzem, megtaláltam a sajátv hangomat és ma bol­dogan alkotok, otthon érzem magam a jelenlegi világomban és úgy érzem, hogy még sok irányban építhető tovább. Ke­resni, kutatni szándékozom az új lehető­ségeket megoldásokat, A kiskorom óta érzett ösztönös elkötelezettségemet életre szólónak tekintem. Eddigi sikereim nem szédítenek meg, de elköteleznek. Megta­nultam az anyaggal vakmerőén bánni és az a legnagyobb örömöm, hogy ma már sok mindent tudok róla, úgy enge­delmeskedik a kezem alatt, ahogy kívá­nom.” Valótlan jól vallott magáról, mert mindez megtestesülve látható a kiállítá­son. A díjai és sikerei, amelyekről oly sze­rényen szólt, ezek beszélnek heiyette: egyéni kiállításai (a számtalan hazaikon kívül): Genf. Varsó. Freiburg, München, a csoportosokban pedig a már jelzett Faenza és Japán mellett ott szerepel Milano és Vallauris. Díjai: az említett olasz nagydíjon kívül itthoni elismerések, így 1977: Interszünpózion nivódíj, 1978: Pécs, Országos Kerámia Biennale Művé­szeti Alap külön díja. Idén a további ki­állításai előkészítésén kívül, nagy mun­kája még: Kistelek város részére köztéri kút porcelán figurával, medencével. Polgár Ildikó boldog alkotóművész, a mai modern kor lüktető dinamizmusával, egyéni anyagkezeléssel, újszerű megfo­galmazásokkal örömet szerez a művésze­tet szeretőknek. További sikereket kívá­nunk neki, egyházunk gyermekének, a maga további kiteljesedésére, mások örö­mére. Odor István ti é *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom