Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-11-25 / 47. szám

i Jelek—jelképek—emlékek Tám asz *. Csak szakember szigorú szeme ne nézzen soha itt körül. Még olyané sem, aki ért a fák és a virágok nyelvén. Még kevés­bé olyan, aki a szoros szakmai ismereteken túl máshoz sem ért, mint a termésátlagok dolgaihoz, a gazdaságosság, a termelési és tervmuta- tök önmagában nagyon okos, értelmes és' célszerű, de kissé vala­hogyan mégis embertelen nyelvén. Olyasféle, aki — lehet, hogy a kétszer kettő négy világában kiszámíthatóan is neki volt igaza, én mégsem alkalmaznám agrármérnökként — évekkel ezelőtt egy pest- környéki nagygazdaságában, június elején, amikor mogyorónyi volt már a kajszibarack és rengeteg, több tucat egészséges, szép fát ki­vágatott, úgymond, a gazdaságosabb, monokulturális jelleg védel­mében. Itt szó sincs monokultúráról. Ebben a kertben terem, már amikor terem, mindenféle gyümölcs. Néha bizony még ésszerűségről se na­gyon van szó, s e vétket talán még az se teszi egészen bocsánatossá, hogy akik ezt a kertet művelik — és igen-igen régen — azok na­gyon szeretik a fákat. Kivágni, amíg csak ki nem szárad, nem akar­nak egyet sem. Hiszen sok öreg gyümölcsfának külön története vgn és ez a történet sok össze-vissza ággal nő bele nemcsak a család ese­ményeibe de a nagy történelembe is bombatépett ágakkal, repeszda- rabokat magában viselő törzsekkel. Van néhány vénséges őszibarackfa/ is ebben a kertben. Életük fe­lett csak a kegyelet őrködik meg egy kicsit a lustaság, igazabbat szólva talán inkább a fáradtság és az időhiány is. Meg a -tehetet­lenség, hogy mit, mikor, hova és az utódlást honnan beszerezve ül­tessünk a helyükbe. Gyümölcsöt már régebben nem hoz egyikük sem, de a leveleik még szépen zöldellnek, ha időben permetezzük őket az irgalmasság jegyében, erőnek erejével megfeledkezve az ésszerűségről, illetve a gazdaságossági érdekekről. Egyik-másiknak szinte törzse sincs már, rég elkorhadt majdnem az egész és a girbe-gurba törzsnek csak a kérge él még és belsejét cement pótolja és támasztókarók tartják. Nélkülük összedőlne, ösz- szetörne az egész, hiszen saját súlyát, pedig gyülmölcs nélkül nem is sok az, önmagától megtartani nem képes már. December közepén jártunk utoljára a kertben. Hullt már a hó, ahogy az utolsó néhány fa törzsét körülástük, hogy minél több csa­padék jusson a földbe. Szilárdan álltak akkor még a támaszok is mind és senki nem tudná megmondani már, hogy melyik hófűvásos éjszakán dőlt rá annyira a szél az egész domboldalra, hogy kidőlt a támasztókaró és a szegény öreg fatörzsmaradvány tőből letört. Fa és támásza egymás mellett feküdtek a sáros földön, amikor hóolvadás után először jártuk végig a kertet. Szomorú látvány volt; de később arra gondoltam, hogy halálával talán még egyszer ter­mést is hozott az az öreg öszibarackfa. ízes gyülmölcsét annak a gondolatnak, hogy fáradó életek tá- masztalanságát jobban észre kell vennem. És anraak, hogy Isten sze- rétetét és hűségét élete támaszának nem remélheti más, csak az, aki szolgáló szeretetével mindig képes másokat támogatni. Még akkor is, ha a hálátlan közöny dermesztő szele úgy dől neki életünknek, mint a szélvihar a domboldalnak azon a hófúvásos éj­szakán. Schreiner Vilmos EVANGÉLIKUS ELE* A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésén telet: IHtitüii György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VTIL, Puskin u. IS. Telefon: 148-874 Csekkszátnlaszám« 510—20 <12—Vili Előfizetési ár: egy évre m— Ft Árusítja a Magyar Posta Index; 85 811 ISSN 0133—1303 TO.3437 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató — HALÁLOZÁS, özv. dr. Faze­kas Istvánná, sz. Kicsinay Margit október 20-án, röviddel 90. évé­nek betöltése után, életerejének elfogyását tiszta tudattal és béke- töréssel viselve csendesen el­hunyt. Hamvainak temetése no­vember 12-én volt a Farkasréti te­metőben. „...bizakodunk és in­kább szeretnénk kiköltözni a test­ből és hazaköltözni az Űrhöz.” — Kiss Richard, a fasori gyü­lekezet másodfelügyelője, évtize­dek óta hűséges templomjáró munkása, hosszú szenvedés után november 5-én elhunyt. Temeté­sén a gyülekezet nagy részvétele mellett Szirmai Zoltán fasori lel­kész hirdette a feltámadás igéit. „Maradj velünk, mert estele­dik __” Is tentiszteleti rend Budapesten, 1979. november 25-én Deák tér de. 9. (úrv.) Laborczi Géza teol. (szuppl.), de. 11. (úrv.) Selme- czi János (szuppl.), du. 6. Hafenscher Károly. Fasor de. 11. Nagy István, du. 5. Szeretetvendégség: Nagy István. Dózsa György út 7. de. fél 9. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57 b. de. 10 (szlovák) Cselovszky Fe­renc. de. 12. (magyar) Ruttkay Le­vente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Bogya Géza. du. 5. Szeretetvendégség: Veö- reös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. Bogya Géza. Zugló de. 11. (úrv.) Bo­ros Karoly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. 14. de fél 10. Bo­ros Károly. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Smidéliuszné Drobina Er­zsébet. Frangepán u. de. 8. Smidé­liuszné Drobina Erzsébet. Üjpest de. 10. BLázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerletelep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV- telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákos­palota Kistemplom de. 10. Rákos­szentmihály de. fél 11. Baráth Pál. Sashalom de. 9. Baráth Pál. Mátyás­föld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rá­koscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákos- hegy de. 9. Kosa László. Rákosliget de. 10. Ferenczy Zoltán. Rákoskeresz­túr de. fél 11. Kosa László. Bécsikapu tér de 9. (úrv.) Ifj. Fol­tin Brúnó, de. fél 11. (német). de.yll. (úrv.) Koren Emil, du. 5. Szeretet- venségség. Torockó tér de. fél 9. Ko­ren Emil. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. Görög Tibor, du. 5. Szeretet­vendégség. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de. 11. Takács József, du. 5. Szeretetvendégség. Bu­dakeszi de. 8. Csengődy László. Pest- hidegkút de. fél 11. Turcsányi Károly. Modori u. 8. de. 10. Muncz Frigyes. Kelenföld de. 8. (úrv.) Bencze Imre. de. 11. (úrv.) Bencze Imre. du. 6. Do- náth László. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Donáth László. Nagytétény de. fél 9. Rőzse István. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Rőzse István. Budaörs du. 3. Rőzse István. Török­bálint du. fél 5. Rozsé István. Csil­laghegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11. — KISKÖRÖS. Október 31-én, a reformáció ünnepi esten az ige­hirdetés szolgálatát dr, Vincze Ferenc református lelkész végez­te. Előadást tartott Szabó István dunaegyházi lelkész. Az énekkar Bach 140. kantátáját adta elő Kiss Sándor karnagy vezetésével, or­gonán kísért Nagybocskai Vilmos- né. Szavalt Janács Éva, Szentend­rei László, Ba Erika, B. Kovács Pálné, Kecskés Pálné és Ba And­rás presbiter. l — EGYHÁZMEGYEI PAPNÉ TALÁLKOZÓ volt a Pestmegyei Egyházmegyében az idén már másodszor. Ezúttal a csomádi gyülekezetben találkoztak októ­ber 27-én, szombaton délután szép számmal az egyházmegyé­ben élő és szolgáló papnék. Az előadást Bozóky Éva tartotta „Papnőkről papnéknak” címmel. Tartalmában arról beszélt, hogy a mai élet milyen diakómát vár a papnéktól. Az úrvacsorái isten­tiszteletet a házigazda lelkész, Eszlényi László végezte. „Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva” (Lk 12, 35). VASÁRNAP. — „Az ÜR József­fel volt, és eredményessé tette az Úr, amihez hozzáfogott” (1 Móz .39, 23 — Mt 25, 21 — Mt 25, 1—13 — Zsolt 50, 1—15). Nehéz időszak volt József életében, mikor ártat­lanul ült a börtönben. Rágalmaz­ták, félreértették. De erről az idő­szakáról még valami föl van je­gyezve: az, hogy Isten vele volt, és eredményessé tette munkáját. Később ez nyilvánvalóvá lett mindenki előtt. — Legyen tudatos számunkra, hogy mikor emberileg sok minden kilátástalan, Isten ott van, hogy vigasztaljon, hogy fel­emeljen. „Szerencsémet megéde­síted, Vezetsz kísértésim között, Háborgó szívem csendesíted, Fájó sebem bekötözöd. Hol minden öröm elapad. Hitemből ott is üdv fakad” (357. ének 3. vers). HÉTFŐ. — „Én, az ÜR, nem változtam meg” (Mai 3, 6 — Róm 11, 29 — Ézs 65, 17—19. 23—25 — Mt 24, 29—31). Világunk ma olyan gyorsan változik. A technika és a tudomány ' fejlődése, új államok létrejötte... Jó és szükséges az, hogy sok minden változik. Mert ezáltal szebb, boldogabb jövőt remélhetünk. De jó és szükséges az is, hogy Isten nem változik. Általa szebb, boldogabb jövőnk lesz! Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, vagyis: szeretet. „Min­dennap megújul rajtam, Jó Atyám, szereteted; Hogy ne zeng­ne neked ajkam Hálát és dicsére­tet” (7. ének 7. vers). KEDD. — „Az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet” (1 Jn 2, 25 — Zsolt 141, 8 — Zsid 12, 12—17 — Mt 24, 32— 41). Az egyházi év végén elkerül­hetetlenül foglalkoztat minket életünk vége. Mi lesz velünk ha­lálunk után? Folytatódik-e vala­mi mostani önmagunkból? — Is­ten megígérte, hogy lesz folyta­tás. „Uram, ó add, ha vándorutam Majd véget ér itt a borúban, El­érjek hozzád, S te fényes orcád Hadd lássam én!” (790. ének 1. vers). SZERDA. — „Osztályrészem ki­es helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem” (Zsolt 16, 6 — Róm 8, 17 — Jer 3, 7—13 — Mt 24, 42—51). Törődjünk azzal, hogy több legyen életünkben a hálás öröm. Hála a világ számtalan szépségéért, értékeiért, hála adottságainkért, lehetőségeinkért. Hála és öröm azért, hogy Isten­hez tartozunk. „Boldog vagyok, hogy én őt zenghetem, Hálát adok neki. Áldom nevét, S míg tart lélegzetem, Jóságát hirdeti” (14. ének 7. vers). CSTÖRTÖK. — „Jézus így imádkozott: Atyám, ha lehetsé­ges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazonáltal ne úgy legyen, ahogvan én akarom, hanem amint te” (Mt 26, 39 — Jób 2, 10 — Lk 13, 22—30 — Mt 25, 1—13). Jézus elénkélte azt, hogy mit jelent igazán embernek lenni. Ezt figyel­hetjük meg ebben a rövid imá,- jában is, kevéssel halála előtt. Meg van benne is az a természe­tes emberi törekvés, hogy elke­rülje a szenvedést (különösen az ártatlan szenvedést), de ugyan­akkor saját akaratánál, elgondo­lásánál előbbre helyezi Isten aka­ratát, tervét. „Az Istennek jótet­szése, éltem zsinórmértéke; Az ő szent és bölcs végzése Lelkemnek üdvössége. Bármit küld ránj ke­gyes Atyám, Mind csak javamra válik.; Benne bízom, ragaszkodom Őhozzá mindhalálig” (362. ének 1. vers). PÉNTEK. — „Megszólalt Péter és ezt kérdezte: Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, mi lesz tehát a jutalmunk?” (Mt 19, 27 — Mai 3, 14. 16. — Zsid 10, 32—39 — Mt 25, 14—30). Meg le­het érteni ezt az emberi számít- gatást: Mindenről lemondunk, hogy Jézust kövessük; megéri-e? Mindenképpen! Mert az ö köve­tésében szívünk könnyű lesz, a szeretetre, a másokért való élet­re. Ezen túlmenően ígéretünk van örök életre. „Mind célját, mind napjait Te mérted ki életemnek, Szent Atyám, ó vajha itt, Amíg éveim sietnek? Miként igéd ren­ddé, Ügy futnék célom felé” (438. ének 1. vers). SZOMBAT. — „Jöjjetek énhoz- zám mindnyájan,, akik megfárad­tatok, és meg vagytok terhelve, és megnyugvást adok nektek” (Mt 11, 28 — Ézs 26, 16 — Zsid 12, 22—29 — Mt 25, 31—^46). Ezzel a jólismert jézusi hivogatással búcsúzunk az egyházi évtől, , és köszöntjük az újat. Jézusnál a terhet cipelők megújúlt erőt kap­nak, a békétlenek békességet. „Hű őrizőnk, te; minden jó kút­fője! Míg itt a földön vándoro­lunk, élünk, Légy éjjel-nappal ezután is vélünk: Dicsérjük Is­tent!” (710. ének 3. vers). Görög Zoltán (Kétbodony) — házassági évforduló. Bárki Kálmán és felesége, sz. Áb- rahám Rozália, a büki gyülekezet tagjai október 21-én istentisztele­ten adtak hálát Istennek 60. há­zassági évfordulójuk alkalmából a hosszú, közös életútért, a megta­pasztalt kegyelemért és Isten sok gazdag áldásáért. A jubiláló há­zaspárt megáldotta Sztehlo Má­tyás lelkész és meleg szeretettel köszöntötte a nagyszámú rokon­ság és az egész gyülekezet. # it if o in i n ti t tt „Jöjj vissza! — szóltam. Titkos hang felelt: Holtat ne hívj! A holtak elfelednek. Amíg még fenn a fényben jársz, öleld meleg testét az élő kedveseknek." (Aprlly Lajos; Hypertonia) — Már éppen a papiakra készültem — mondotta náluk tett látogatásom alkal­mával egy fiatalasszony. — Ott bizonyo­san megvan a nagymagya pontos szüle­tési ideje. Mi csak az évet és hónapot tudjuk; a napot nem. — Megnézem — válaszoltam. JULI NÉNI — A NAGYMAMA — be­töltötte már kilencvenkilencedik élet­évét, századik születésnapja közeledik. Nagyon is érthető, ha a hozzátartozók pontosan akarják tudni: melyik lesz a nagy nap. Ritkaságszámba menő ünnepi alkalom az ilyen. Hazaérve mindjárt előkerestem a meg­felelő anyakönyvet. Felütöttem és egy­kettőre rátaláltam a bejegyzésre, amely szerint Sipos Ferencz zsellérnek és fele­ségének Csík Zsuzsánnának 1880. Márti- us 25-én leánygyermekük született, aki még ugyanazon napon a Juliánná nevet kapta. keresztségében. — Már behajtani készültem a testes kötetet, amikor sze­mem megakadt egy alig látható vonal­kán, amely a bejegyzést az alatta levő­vel kapcsolja össze. Itt a születés napja ugyanaz, a szülők ugyanazok, keresztszü­lők nincsenek, keresztelés napja sincs. A keresztnév rovatában név helyett két kurta szó: „Halva lett”. Tehát névtelen. Innominata —• mivelhogy neme szerint leánygyermek ö is. Kissé meglepődtem. A nagy időt ért Juli néni tehát ikergyermek. Az hát, hi­szen kifejezetten is utal rá a lelkész fel­jegyzése: „ikrek”. IKERGYERMEK, akinek az ikertest- vére meghalt a születése napján: ponto­sabban: halva született. Akkoriban nagy volt a gyermekhalandóság. A keresztelé­si anyakönyv jegyzet rovatában sűrűn előfordul az elhalálozást jelző keresz- tecske, valamint a halálozás éve, hónap­ja, napja. S az sem ritka, amikor a ha­lál napja azonos a születés napjával — mint Sipos Juliánná ikertestvérének ese­tében is. Ikertestvérek, de sorsuk merőben el­lentétes. Az egyik megmarad, a másik már halva jön a világra. Ilyenkor szokás morfondírozni a véletlenről, vagy a vég­zetről, a sors hatalmáról, kiszámítha­tatlan húzásairól, Egyiknek élet, másik­nak halál. Szentimentális gondolatokat ébreszt. Eszembe jut a kissé érzelgős, de végeredményében igaz dalocska. „Két gyöngye volt a falunak, két virága: mind a kettő úgy vágyott a boldogságra. Az egyiket elkísérték esküvőre, a másikat szép csendesen kivitték a temetőbe.” Az élet nem túri az érzelgősséget. El­hessegetem magamtól az érzelmes gon­dolatokat. Ez van, Amint egyik régi slá­ger is mondja: „Az egyiknek sikerül, a másiknak nem ...” De azért mégiscsak különös dolog. Az teszi különössé, hogy egyiknek száz esz­tendő jutott, a másiknak meg egyetlen év, egyetlen nap. egyetlen óra sem. Az arányok hihetetlen mértékű eltolódása! Mi ez, ha nem véeltlen, illetve szeszé­lyes, bizarr játéka a sorsnak?! VÉLETLEN — NINCS. A keresztyén ember ezt a szót törli a szótárából. Sors — megint csak nincs. Isten van, minden­ható, aki Űr az életen. Űr a halálon. Életünk fonalát ö vágja ketté — amikor úgy látja jónak. Olyan kusza ez az egész. No igen, tud- va-tudjuk, hogy Isten gondolatai nem a mi gondolataink, utai nem a mi utaink. A világ Isten szőtte szőnyeg, melynek mi csak a visszáját látjuk. Mégis, a gyarló emberi értelem megpróbálja nyomon kö­vetni Isten gondolatait, a szőnyeg össze­visszaságán újra meg újra, fáradhatat­lanul kutatja a beléje szőtt minták kör­vonalait. A két ikergyermek adatait egy­bevetve. a dolgok, jelenségek értelmét kereső ember óhatatlanul arra a gondo­latra jut: az életben maradt leányka megkapta ikertestvérének az életidejét is. Két emberöltőt. Juliánná élt és él In no­minate helyett is. Túlélte testvérét, A TÚLÉLŐK! Azok vagyunk vala­mennyien. Nem véletlenül, nem a sors kiszámíthatatlan szeszélyéből. Oka és célja van túlélő voltunknak. Az ok: Is­ten akarata. A cél — megintcsak az ő akaratából hogy éljünk azok helyett is, akik mellőlünk — fiatalon, vagy öre­gen — sírba hulltak. Habzsoljuk hát az életet, igyekezzünk leszakítani minden órának a virágát — csak magunkkal törődve? Nem. Élni annyi, mint szeretni, szeretetből szolgál­ni, élni segíteni embereknek — hozzá­tartozóinknak és másoknak — akik még velünk együtt a föld felett vannak. Halottak napja táján írom ezeket o sorokat. Eltávozott szeretteinkre emlé­kezünk. Virágot, koszorút hordunk a sí­rokra. Ha nagyon égető még az elválás ütötte seb, akkor sóhajtozunk, tompult apátiába esünk, vagy éppen Isten ellen lázadozunk... ELHUNYT SZERETTEINKRŐL VALŐ EMLÉKEZÉSÜNK akkor Isten szerint való, gyászunk akkor „értelmes” és igazi, ha eszünkbe, szívünkbe vesszük: mi túl­élők, az elköltözöttek helyett is élünk. Szeressünk még intenzivebben, szolgál­junk, segítsünk még odaadóbban — amíg időnk van! Én ezt a biztatást olvastam ki Kovács Mihály mórichidai lelkész 1880. Mártius 25-én kelt anyakönyvi kettős bejegyzé­séből, mint a „halva lett”, ám Istennél mégis élő Innominata üzenetét. Sághy Jenő

Next

/
Oldalképek
Tartalom