Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1979-11-25 / 47. szám
i Jelek—jelképek—emlékek Tám asz *. Csak szakember szigorú szeme ne nézzen soha itt körül. Még olyané sem, aki ért a fák és a virágok nyelvén. Még kevésbé olyan, aki a szoros szakmai ismereteken túl máshoz sem ért, mint a termésátlagok dolgaihoz, a gazdaságosság, a termelési és tervmuta- tök önmagában nagyon okos, értelmes és' célszerű, de kissé valahogyan mégis embertelen nyelvén. Olyasféle, aki — lehet, hogy a kétszer kettő négy világában kiszámíthatóan is neki volt igaza, én mégsem alkalmaznám agrármérnökként — évekkel ezelőtt egy pest- környéki nagygazdaságában, június elején, amikor mogyorónyi volt már a kajszibarack és rengeteg, több tucat egészséges, szép fát kivágatott, úgymond, a gazdaságosabb, monokulturális jelleg védelmében. Itt szó sincs monokultúráról. Ebben a kertben terem, már amikor terem, mindenféle gyümölcs. Néha bizony még ésszerűségről se nagyon van szó, s e vétket talán még az se teszi egészen bocsánatossá, hogy akik ezt a kertet művelik — és igen-igen régen — azok nagyon szeretik a fákat. Kivágni, amíg csak ki nem szárad, nem akarnak egyet sem. Hiszen sok öreg gyümölcsfának külön története vgn és ez a történet sok össze-vissza ággal nő bele nemcsak a család eseményeibe de a nagy történelembe is bombatépett ágakkal, repeszda- rabokat magában viselő törzsekkel. Van néhány vénséges őszibarackfa/ is ebben a kertben. Életük felett csak a kegyelet őrködik meg egy kicsit a lustaság, igazabbat szólva talán inkább a fáradtság és az időhiány is. Meg a -tehetetlenség, hogy mit, mikor, hova és az utódlást honnan beszerezve ültessünk a helyükbe. Gyümölcsöt már régebben nem hoz egyikük sem, de a leveleik még szépen zöldellnek, ha időben permetezzük őket az irgalmasság jegyében, erőnek erejével megfeledkezve az ésszerűségről, illetve a gazdaságossági érdekekről. Egyik-másiknak szinte törzse sincs már, rég elkorhadt majdnem az egész és a girbe-gurba törzsnek csak a kérge él még és belsejét cement pótolja és támasztókarók tartják. Nélkülük összedőlne, ösz- szetörne az egész, hiszen saját súlyát, pedig gyülmölcs nélkül nem is sok az, önmagától megtartani nem képes már. December közepén jártunk utoljára a kertben. Hullt már a hó, ahogy az utolsó néhány fa törzsét körülástük, hogy minél több csapadék jusson a földbe. Szilárdan álltak akkor még a támaszok is mind és senki nem tudná megmondani már, hogy melyik hófűvásos éjszakán dőlt rá annyira a szél az egész domboldalra, hogy kidőlt a támasztókaró és a szegény öreg fatörzsmaradvány tőből letört. Fa és támásza egymás mellett feküdtek a sáros földön, amikor hóolvadás után először jártuk végig a kertet. Szomorú látvány volt; de később arra gondoltam, hogy halálával talán még egyszer termést is hozott az az öreg öszibarackfa. ízes gyülmölcsét annak a gondolatnak, hogy fáradó életek tá- masztalanságát jobban észre kell vennem. És anraak, hogy Isten sze- rétetét és hűségét élete támaszának nem remélheti más, csak az, aki szolgáló szeretetével mindig képes másokat támogatni. Még akkor is, ha a hálátlan közöny dermesztő szele úgy dől neki életünknek, mint a szélvihar a domboldalnak azon a hófúvásos éjszakán. Schreiner Vilmos EVANGÉLIKUS ELE* A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésén telet: IHtitüii György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VTIL, Puskin u. IS. Telefon: 148-874 Csekkszátnlaszám« 510—20 <12—Vili Előfizetési ár: egy évre m— Ft Árusítja a Magyar Posta Index; 85 811 ISSN 0133—1303 TO.3437 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató — HALÁLOZÁS, özv. dr. Fazekas Istvánná, sz. Kicsinay Margit október 20-án, röviddel 90. évének betöltése után, életerejének elfogyását tiszta tudattal és béke- töréssel viselve csendesen elhunyt. Hamvainak temetése november 12-én volt a Farkasréti temetőben. „...bizakodunk és inkább szeretnénk kiköltözni a testből és hazaköltözni az Űrhöz.” — Kiss Richard, a fasori gyülekezet másodfelügyelője, évtizedek óta hűséges templomjáró munkása, hosszú szenvedés után november 5-én elhunyt. Temetésén a gyülekezet nagy részvétele mellett Szirmai Zoltán fasori lelkész hirdette a feltámadás igéit. „Maradj velünk, mert esteledik __” Is tentiszteleti rend Budapesten, 1979. november 25-én Deák tér de. 9. (úrv.) Laborczi Géza teol. (szuppl.), de. 11. (úrv.) Selme- czi János (szuppl.), du. 6. Hafenscher Károly. Fasor de. 11. Nagy István, du. 5. Szeretetvendégség: Nagy István. Dózsa György út 7. de. fél 9. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57 b. de. 10 (szlovák) Cselovszky Ferenc. de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Bogya Géza. du. 5. Szeretetvendégség: Veö- reös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. Bogya Géza. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Karoly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. 14. de fél 10. Boros Károly. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Smidéliuszné Drobina Erzsébet. Frangepán u. de. 8. Smidéliuszné Drobina Erzsébet. Üjpest de. 10. BLázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerletelep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV- telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kistemplom de. 10. Rákosszentmihály de. fél 11. Baráth Pál. Sashalom de. 9. Baráth Pál. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákos- hegy de. 9. Kosa László. Rákosliget de. 10. Ferenczy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa László. Bécsikapu tér de 9. (úrv.) Ifj. Foltin Brúnó, de. fél 11. (német). de.yll. (úrv.) Koren Emil, du. 5. Szeretet- venségség. Torockó tér de. fél 9. Koren Emil. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. Görög Tibor, du. 5. Szeretetvendégség. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de. 11. Takács József, du. 5. Szeretetvendégség. Budakeszi de. 8. Csengődy László. Pest- hidegkút de. fél 11. Turcsányi Károly. Modori u. 8. de. 10. Muncz Frigyes. Kelenföld de. 8. (úrv.) Bencze Imre. de. 11. (úrv.) Bencze Imre. du. 6. Do- náth László. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Donáth László. Nagytétény de. fél 9. Rőzse István. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Rőzse István. Budaörs du. 3. Rőzse István. Törökbálint du. fél 5. Rozsé István. Csillaghegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11. — KISKÖRÖS. Október 31-én, a reformáció ünnepi esten az igehirdetés szolgálatát dr, Vincze Ferenc református lelkész végezte. Előadást tartott Szabó István dunaegyházi lelkész. Az énekkar Bach 140. kantátáját adta elő Kiss Sándor karnagy vezetésével, orgonán kísért Nagybocskai Vilmos- né. Szavalt Janács Éva, Szentendrei László, Ba Erika, B. Kovács Pálné, Kecskés Pálné és Ba András presbiter. l — EGYHÁZMEGYEI PAPNÉ TALÁLKOZÓ volt a Pestmegyei Egyházmegyében az idén már másodszor. Ezúttal a csomádi gyülekezetben találkoztak október 27-én, szombaton délután szép számmal az egyházmegyében élő és szolgáló papnék. Az előadást Bozóky Éva tartotta „Papnőkről papnéknak” címmel. Tartalmában arról beszélt, hogy a mai élet milyen diakómát vár a papnéktól. Az úrvacsorái istentiszteletet a házigazda lelkész, Eszlényi László végezte. „Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva” (Lk 12, 35). VASÁRNAP. — „Az ÜR Józseffel volt, és eredményessé tette az Úr, amihez hozzáfogott” (1 Móz .39, 23 — Mt 25, 21 — Mt 25, 1—13 — Zsolt 50, 1—15). Nehéz időszak volt József életében, mikor ártatlanul ült a börtönben. Rágalmazták, félreértették. De erről az időszakáról még valami föl van jegyezve: az, hogy Isten vele volt, és eredményessé tette munkáját. Később ez nyilvánvalóvá lett mindenki előtt. — Legyen tudatos számunkra, hogy mikor emberileg sok minden kilátástalan, Isten ott van, hogy vigasztaljon, hogy felemeljen. „Szerencsémet megédesíted, Vezetsz kísértésim között, Háborgó szívem csendesíted, Fájó sebem bekötözöd. Hol minden öröm elapad. Hitemből ott is üdv fakad” (357. ének 3. vers). HÉTFŐ. — „Én, az ÜR, nem változtam meg” (Mai 3, 6 — Róm 11, 29 — Ézs 65, 17—19. 23—25 — Mt 24, 29—31). Világunk ma olyan gyorsan változik. A technika és a tudomány ' fejlődése, új államok létrejötte... Jó és szükséges az, hogy sok minden változik. Mert ezáltal szebb, boldogabb jövőt remélhetünk. De jó és szükséges az is, hogy Isten nem változik. Általa szebb, boldogabb jövőnk lesz! Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, vagyis: szeretet. „Mindennap megújul rajtam, Jó Atyám, szereteted; Hogy ne zengne neked ajkam Hálát és dicséretet” (7. ének 7. vers). KEDD. — „Az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet” (1 Jn 2, 25 — Zsolt 141, 8 — Zsid 12, 12—17 — Mt 24, 32— 41). Az egyházi év végén elkerülhetetlenül foglalkoztat minket életünk vége. Mi lesz velünk halálunk után? Folytatódik-e valami mostani önmagunkból? — Isten megígérte, hogy lesz folytatás. „Uram, ó add, ha vándorutam Majd véget ér itt a borúban, Elérjek hozzád, S te fényes orcád Hadd lássam én!” (790. ének 1. vers). SZERDA. — „Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem” (Zsolt 16, 6 — Róm 8, 17 — Jer 3, 7—13 — Mt 24, 42—51). Törődjünk azzal, hogy több legyen életünkben a hálás öröm. Hála a világ számtalan szépségéért, értékeiért, hála adottságainkért, lehetőségeinkért. Hála és öröm azért, hogy Istenhez tartozunk. „Boldog vagyok, hogy én őt zenghetem, Hálát adok neki. Áldom nevét, S míg tart lélegzetem, Jóságát hirdeti” (14. ének 7. vers). CSTÖRTÖK. — „Jézus így imádkozott: Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazonáltal ne úgy legyen, ahogvan én akarom, hanem amint te” (Mt 26, 39 — Jób 2, 10 — Lk 13, 22—30 — Mt 25, 1—13). Jézus elénkélte azt, hogy mit jelent igazán embernek lenni. Ezt figyelhetjük meg ebben a rövid imá,- jában is, kevéssel halála előtt. Meg van benne is az a természetes emberi törekvés, hogy elkerülje a szenvedést (különösen az ártatlan szenvedést), de ugyanakkor saját akaratánál, elgondolásánál előbbre helyezi Isten akaratát, tervét. „Az Istennek jótetszése, éltem zsinórmértéke; Az ő szent és bölcs végzése Lelkemnek üdvössége. Bármit küld ránj kegyes Atyám, Mind csak javamra válik.; Benne bízom, ragaszkodom Őhozzá mindhalálig” (362. ének 1. vers). PÉNTEK. — „Megszólalt Péter és ezt kérdezte: Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, mi lesz tehát a jutalmunk?” (Mt 19, 27 — Mai 3, 14. 16. — Zsid 10, 32—39 — Mt 25, 14—30). Meg lehet érteni ezt az emberi számít- gatást: Mindenről lemondunk, hogy Jézust kövessük; megéri-e? Mindenképpen! Mert az ö követésében szívünk könnyű lesz, a szeretetre, a másokért való életre. Ezen túlmenően ígéretünk van örök életre. „Mind célját, mind napjait Te mérted ki életemnek, Szent Atyám, ó vajha itt, Amíg éveim sietnek? Miként igéd renddé, Ügy futnék célom felé” (438. ének 1. vers). SZOMBAT. — „Jöjjetek énhoz- zám mindnyájan,, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és megnyugvást adok nektek” (Mt 11, 28 — Ézs 26, 16 — Zsid 12, 22—29 — Mt 25, 31—^46). Ezzel a jólismert jézusi hivogatással búcsúzunk az egyházi évtől, , és köszöntjük az újat. Jézusnál a terhet cipelők megújúlt erőt kapnak, a békétlenek békességet. „Hű őrizőnk, te; minden jó kútfője! Míg itt a földön vándorolunk, élünk, Légy éjjel-nappal ezután is vélünk: Dicsérjük Istent!” (710. ének 3. vers). Görög Zoltán (Kétbodony) — házassági évforduló. Bárki Kálmán és felesége, sz. Áb- rahám Rozália, a büki gyülekezet tagjai október 21-én istentiszteleten adtak hálát Istennek 60. házassági évfordulójuk alkalmából a hosszú, közös életútért, a megtapasztalt kegyelemért és Isten sok gazdag áldásáért. A jubiláló házaspárt megáldotta Sztehlo Mátyás lelkész és meleg szeretettel köszöntötte a nagyszámú rokonság és az egész gyülekezet. # it if o in i n ti t tt „Jöjj vissza! — szóltam. Titkos hang felelt: Holtat ne hívj! A holtak elfelednek. Amíg még fenn a fényben jársz, öleld meleg testét az élő kedveseknek." (Aprlly Lajos; Hypertonia) — Már éppen a papiakra készültem — mondotta náluk tett látogatásom alkalmával egy fiatalasszony. — Ott bizonyosan megvan a nagymagya pontos születési ideje. Mi csak az évet és hónapot tudjuk; a napot nem. — Megnézem — válaszoltam. JULI NÉNI — A NAGYMAMA — betöltötte már kilencvenkilencedik életévét, századik születésnapja közeledik. Nagyon is érthető, ha a hozzátartozók pontosan akarják tudni: melyik lesz a nagy nap. Ritkaságszámba menő ünnepi alkalom az ilyen. Hazaérve mindjárt előkerestem a megfelelő anyakönyvet. Felütöttem és egykettőre rátaláltam a bejegyzésre, amely szerint Sipos Ferencz zsellérnek és feleségének Csík Zsuzsánnának 1880. Márti- us 25-én leánygyermekük született, aki még ugyanazon napon a Juliánná nevet kapta. keresztségében. — Már behajtani készültem a testes kötetet, amikor szemem megakadt egy alig látható vonalkán, amely a bejegyzést az alatta levővel kapcsolja össze. Itt a születés napja ugyanaz, a szülők ugyanazok, keresztszülők nincsenek, keresztelés napja sincs. A keresztnév rovatában név helyett két kurta szó: „Halva lett”. Tehát névtelen. Innominata —• mivelhogy neme szerint leánygyermek ö is. Kissé meglepődtem. A nagy időt ért Juli néni tehát ikergyermek. Az hát, hiszen kifejezetten is utal rá a lelkész feljegyzése: „ikrek”. IKERGYERMEK, akinek az ikertest- vére meghalt a születése napján: pontosabban: halva született. Akkoriban nagy volt a gyermekhalandóság. A keresztelési anyakönyv jegyzet rovatában sűrűn előfordul az elhalálozást jelző keresz- tecske, valamint a halálozás éve, hónapja, napja. S az sem ritka, amikor a halál napja azonos a születés napjával — mint Sipos Juliánná ikertestvérének esetében is. Ikertestvérek, de sorsuk merőben ellentétes. Az egyik megmarad, a másik már halva jön a világra. Ilyenkor szokás morfondírozni a véletlenről, vagy a végzetről, a sors hatalmáról, kiszámíthatatlan húzásairól, Egyiknek élet, másiknak halál. Szentimentális gondolatokat ébreszt. Eszembe jut a kissé érzelgős, de végeredményében igaz dalocska. „Két gyöngye volt a falunak, két virága: mind a kettő úgy vágyott a boldogságra. Az egyiket elkísérték esküvőre, a másikat szép csendesen kivitték a temetőbe.” Az élet nem túri az érzelgősséget. Elhessegetem magamtól az érzelmes gondolatokat. Ez van, Amint egyik régi sláger is mondja: „Az egyiknek sikerül, a másiknak nem ...” De azért mégiscsak különös dolog. Az teszi különössé, hogy egyiknek száz esztendő jutott, a másiknak meg egyetlen év, egyetlen nap. egyetlen óra sem. Az arányok hihetetlen mértékű eltolódása! Mi ez, ha nem véeltlen, illetve szeszélyes, bizarr játéka a sorsnak?! VÉLETLEN — NINCS. A keresztyén ember ezt a szót törli a szótárából. Sors — megint csak nincs. Isten van, mindenható, aki Űr az életen. Űr a halálon. Életünk fonalát ö vágja ketté — amikor úgy látja jónak. Olyan kusza ez az egész. No igen, tud- va-tudjuk, hogy Isten gondolatai nem a mi gondolataink, utai nem a mi utaink. A világ Isten szőtte szőnyeg, melynek mi csak a visszáját látjuk. Mégis, a gyarló emberi értelem megpróbálja nyomon követni Isten gondolatait, a szőnyeg összevisszaságán újra meg újra, fáradhatatlanul kutatja a beléje szőtt minták körvonalait. A két ikergyermek adatait egybevetve. a dolgok, jelenségek értelmét kereső ember óhatatlanul arra a gondolatra jut: az életben maradt leányka megkapta ikertestvérének az életidejét is. Két emberöltőt. Juliánná élt és él In nominate helyett is. Túlélte testvérét, A TÚLÉLŐK! Azok vagyunk valamennyien. Nem véletlenül, nem a sors kiszámíthatatlan szeszélyéből. Oka és célja van túlélő voltunknak. Az ok: Isten akarata. A cél — megintcsak az ő akaratából hogy éljünk azok helyett is, akik mellőlünk — fiatalon, vagy öregen — sírba hulltak. Habzsoljuk hát az életet, igyekezzünk leszakítani minden órának a virágát — csak magunkkal törődve? Nem. Élni annyi, mint szeretni, szeretetből szolgálni, élni segíteni embereknek — hozzátartozóinknak és másoknak — akik még velünk együtt a föld felett vannak. Halottak napja táján írom ezeket o sorokat. Eltávozott szeretteinkre emlékezünk. Virágot, koszorút hordunk a sírokra. Ha nagyon égető még az elválás ütötte seb, akkor sóhajtozunk, tompult apátiába esünk, vagy éppen Isten ellen lázadozunk... ELHUNYT SZERETTEINKRŐL VALŐ EMLÉKEZÉSÜNK akkor Isten szerint való, gyászunk akkor „értelmes” és igazi, ha eszünkbe, szívünkbe vesszük: mi túlélők, az elköltözöttek helyett is élünk. Szeressünk még intenzivebben, szolgáljunk, segítsünk még odaadóbban — amíg időnk van! Én ezt a biztatást olvastam ki Kovács Mihály mórichidai lelkész 1880. Mártius 25-én kelt anyakönyvi kettős bejegyzéséből, mint a „halva lett”, ám Istennél mégis élő Innominata üzenetét. Sághy Jenő
