Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-05-20 / 20. szám

Mennybemenetel ünnepének igéje Isten velünk Rom 8. 31—34 „Isten velünk” — ez megoldott Pál apostol számára mindén kér­dést. Nála ez mindennek a summája, miután megismerte Jézus Krisztust. A mi Urunk a megdicsőülés napjáig teljes es követhető emberi életei élt. megdicsőülésétől kezdve — a Gecsemané. a kereszt, a feltámadás és a mennybemenetel útja azonban nehezen felfogha­tó a számunkra. Pedig az ö keresztje az a kapu. amelyen át mindén ember belépést kaphat Isten közösségébe, a feltámadásnál fogva jo­ga van örök életet adni; mennybemenetele által belépett a menny­be és nyitva tartja a kaput számunk rá. Földi realitás viszont, hogy az Istentől elidegenedett és a bűn által leigázott ember, a megromlott és a jó véghezvitelére képtelen .álla­potában nem juthat el teremtése céljához és nem nyerheti el az üd­vösséget. amely elkészíttetett számára. Sőt felépitettségenél fogva annyira a régiben gyökerezik, hogy első reakciója mindig a hitet­lenség. így csak Krisztus segíthet rajta. AZ ÉLŐ ŰR JÉZUS EGYHAZA KETTŐS ÍGÉRETÉRT DICSÉRI AZ ISTENT: Isten az, aki az ember pártütése ellenére szabadulást, szabaditót ígért és küldött az embernek, hogy el ne vesszen. Jézus által betört Isten országa a bűnnel telített világba, de annak a tel­jes kibontakozása még hátra van. mint második Ígéret. Most még nem vagyunk a célnál, dé elindultunk. Isten ígéreteinek bételjesedése még nagyobb ígéreteket foglal magaba: Azt. hogy ami­kor majd eljön a teljesség ideje es Jézus ismét eljön a mennyből akkor mindazok, akik Jézuséi azok. ugyanúgy, mini a Fiú, az Atya jobbjára kerülnek. E világból most. azonnal. Ö még nem vesz ki minket, de megszűnt az, hogy Isten ellenünk volna, sőt kiáll mel­lettünk, segítségünkre van. A KÉRDÉS A MI RÉSZÜNKRŐL MERÜL FEL. Az, hogy mi egy­általán akarjuk-e. igényeljük-e Isten segítségét és áldását, avagy az igazi út ismerete ellenére másfelé sántikálunk. Az igazi békesség és szeretet után nem elég csak vágyakozni, hanem, ha azt Istennél meg­ismerjük. akkor azt meg is kell ragadni. Mindkét döntésnek követ­kezménye van. A keresztyén létforma diákóniai jellegű: a felülről való segítség­gel másokat segít. A földön éló gyülekezet mindennapi keresztyén- sége a szeretet engedelmességében, a testvéri közösségben kell, hogy megmutatkozzék. Feladatunk továbbá az is. hogy a hittapasztalata- inkat bizonyságtételben továbbadjuk, kapott ajándékait pedig a tár­sadalmi közösségben is kamatoztassuk. MENNYBEMENETEL ÜNNEPÉN AZ AZ IGE ÜZENETE SZA­MUNKRA. hogy a Mennybement szeretete áll a világ felett. Most már kicsoda emelhet vádat ellenünk. Isten választottat ellen1 Hiszen Isten igazaknak fogad el bennünket, s ez minden vádnak elejét ve­szi. A kárhozatra szóló ítéletet is hiába próbálná kimondani valaki, mivel maga Krisztus — az. aki el jó érettünk, Még saját hitét fensé­günk és önvádjaink során is Ö a mi menedékünk. Ö az, aki nem hagy el minket. A vele való közösségben, a bűnbocsánat alapján va­lóban olyan felszabadult új életre indulhatunk, amelyen a halálnak sincs hatalma. Az élő Krisztusra néző gyülekezet Isten iránti hálája és megújult szeretete pedig a most látható embertestvéreink javat kell. hogy munkálja. Gyarmati István Imádkozzunk! Irgalmas mennyei Atyánk, dicsérünk és áldunk Téged, hogy Egy­szülött Fiadat, a mi Megváltónkat mindenek urává tetted és menny- bemenetele által Ö a mi számunkra is helyet készített Nálad. Kérünk, add Uram, hogy a Benne bízók az Ö erejével járjanak a világban, s a gyülekezet teljes bizalommal készüljön a Vele való ta­lálkozásra. mert Ö az, akiben mi megkaptuk mindazt, amire szüksé­günk van. Ámen. Istentiszteleti rend Istentiszteleti rend Budapesten, 1973. május 24-én, mennybemenetel ünnepén Deák tér de. 11, (úrv.) Hafenscher Károly, du. «. Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. Szirmai Zoltán, du. 8. Muntag Andorne. Karácsony Sándor u. 31—38. du. 8. Thaly Kál­mán u. 28. du. 6. Redey Pál. Kőbá­nya de. 10 Bogya Géza. du. 7. Veö- reös Imre. Zugló de. 11. Boros Károly. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Cjpest du. fél 7. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Kis­pest de. 10. Bonnyai Sándor. Pestúj­hely du. tí. Schreiner Vilmos. Rákos- palota-Nagytemplom de. 10. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály du. fél 7. Karner Ágoston. Rákoshegy du. 8. Fei’enczy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa László. Bécsikapu tér de. ll. (úrv.) Mado- csai Miklós, du. 8. Madocsai Miklós. Óbuda du. tí. Görög Tibor. XII. Tart- say Vilmos u. 11. de. ll. Ruttkay Ele­mér, du. fél 7. Csengődv László. Pesthidegkút du. fél 8. Ruttkay Ele­mér. Modori út 8. de. ló. Turcsányi Károly. Kelenföld de. 11. 'Missura Tibor. du. 6. Bencze Imre. Keleii- völgv de. 9. Rozsé István. Budafok de. ll. Rozsé István, du. 6. Rozsé István. Csepel du. 6. HALAl,OZAS — Nagy Károly a mihálvházi gyülekezet volt hűséges gondno­ka. majd harminc éven át áldo­zatos. templomszerető presbitere 81 éves korában hosszas, de tü­relemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése május 1-én volt Mihályházán a gyülekezet tagjainak nagy részvételével. ,Még egy kevés idő és a világ többé nem ; lát engem — ezt mondja Jézus —, de ti megláttok engem, mert én élek és ti is élni fogtok". — REGI, használt. 1948 előtti leve­lezőlapokat. borítékokat, tábori pos­tát és bélyeggyüjteményeket állan­dóan vásárolok Cornides Sándor 'bé­lyegkereskedő. Budapest. Lenin krt. 79. (November 7. térnél, udvarban). Telefon: 121-589. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő- bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György 'Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőse# és kiadóhivatal: 1088 Budapest Vili.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—VTII Előfizetési ár: egy evre 200.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 79.1303 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szere­idét nem vonta meg tőlem” (Zsolt «8, 20). VASÁRNAP. , — „Mindenkor hálaadással vigyétek kéréseiteket az Isten elé” (Fii 4. 6 — Hős 1. 7 — Jn 16. 23b—28 33 — Zsolt 66. 16—20). Még az imádságot is sokszor meghatározza az önszere­tet. A Szentirás arra figyelmez­tet. hogy az imádságos élet csak akkor gyümölcsöző, ha rajtunk kívül- Isten személye és kegyel­me is helyet kap gondolataink között. Az állandó hálaadás alap­ja ez: Ö kegyeimet szerzett ne­kem. mielőtt még kérhettem vol­na. „Hisszük, hogy meghallgat­tál mi könyörgésünkben” (781. ének 15. v.). HÉTFŐ. — „Ti az Ürnak. Iste­neteknek a gyermekei vagytok" (5Móz 14, 1 — Rom 8. 16 — Mk 1. 35—39 — lMóz 2. 18—25). Éle­tünk legnagyobb ajándéka nem az. hogy egy csodálatosan megal­kotott világban élhetünk, hanem hogy a mindenható Istent Atyánknak tudhatjuk. E szemé­lyes kapcsolat ismerete — öröm­telivé. reményteljessé teszi imád­ságainkat és megtanít hordozni rrtás'pk terhét. „Azért gz Úrra építek, nem saját érdememre” (349. ének 3. v.). KEDD. — „Én tudom, mi a tervem veletek — így szólt az Úr —: békességet és nem rom­lást tervezek, és végül megadom nektek, amiben reménykedtek” (Jer 29. 11 —'Fii 3. 14 — Kol 4, 2—6 — lMóz 3, 1—8). A békes­ség több. mint puszta fogalom: minden ember belső vágya és Is­ten világméretű akarata, terve. Jézus Krisztusban az egész vi­lággal békességet kötött és az egymásközti béke ápolását bízta ránk, de világméretedben is. így vehetünk mindannyian részt az ő tervének megvalósításában. „Legyen mind e Földön béke” (31. étjeK fi v->- . SZERDA. — „Azt a nevet ado­mányozta neki, amely minden névnél nagvobb" (Fii 2, 9 — Mai 1. 11 — Jak 5. 13—18 — lMóz 3. 9—24). A mi Urunk, aki lemon­dott isteni dicsőségéről és szol­gai formát vett fel az emberek elesettségének és bűnös voltának megszüntetéséért, elterjedt embe­ri nevet viselt: Jézus. Mivel azonban feltámadt, és így győ­zött a halálon, az ő neve lett a lebnagyobbá és legdicsőbbé. Ezért vallja minden nyelv: Jézus Krisztus Ür. „...adjad a te Szentlelkedet, hogy hirdessék ál­dással szent nevedet.” (260. ének 7. v.). CSÜTÖRTÖK. — „Mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik”(Jn 5, 23 — Zsolt 104, 33 — Lk 24. 50—53 — Zsolt 47). Különleges és áthatolhatat­lan titok a Szentháromság titka. Benne rejlik Isten megfoghatat­lansága. Valami mégis bizonyos: a köztünk járt, de most is velünk levő Krisztus egy az őt elküldő Atyával. Egy az akaratuk: meg-, menteni az embert. Egy a dicső­ségük is. „Egy Istenünk és egy Urunk van” (448. ének l.v.). PÉNTEK. — „Bizony, megval­lom bűnömet, bánkódom vétke­im miatt” (Zsolt 38. 19 — Mt 5, 20 — Kol 3. 1—4 — lMóz 4, 1—16). Isten ismeretéhez embe­ri erővel eljutni lehetetlenség. Még az ő felénk és értünk nyúló kezét sem érjük el. Egyet­len űt vezet csupán őhozzá: ma­ga Jézus. Általa van bűnbocsá­natunk. A bűnbocsánatban nem mi érjük el őt. hanem ő emel fel minket magához. „Kegyel­meddel állj énmellém. Ne bün­tess, mint érdemelném!” (322. ének 1. v.). SZOMBAT. — „Uram. nem va­gyok méltó arra. hogy hajlékom­ba jöjj" (Mt 8. 8 — 2Sám 7. 18 — Ef 1. 15—23 — lMóz 4. 17— 26). Nemcsak az ember keresi az Istent, hanem Isten is keresi az embert. Közeledik, keres és be akar térni hozzánk. Jézus oly­módon Istenünk, hogy lehajol hozzánk irgalommal. Erre nem vagyunk méltóak, de ő mégis megszenteli életünket jelenlété­vel és segítségével. „Szédülök, ha mély örvényét Bűneimnek kutatom” (322. ének 2. v.).. Zügn Tamás — BICSKE. Igehirdetés-soro­zattal szolgált a gyülekezetben Kajos János nagyvelegi lelkész. — NAGYSIMONYI. Esti isten­tiszteleten Ittzés János takácsi ■lelkész szolgált igehirdetéssel. — HALÁLOZÁS. Molnár Dé- nesné, sz. Polgár Ida. életének 77. évében, türelemmel hordozott betegség után elhunyt. Temetése március 12-én volt Pápán. Az elhunytban Tóth Sándor mezőla­ki lelkész felesége édesanyját gyászolja. „Áldott a mi Urunk, hogy irgalmából újjászült min­ket a feltámadás által élő re­ménységre”. v Budapesten, 1979. május 20-án Teológusnapok a Viharsarokban Deák tér de. 9, (úrv.) Hafenscher Károly, de. 11. (úrv.) Harmati Béla. du. 6. Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 5. szeretetvendegség: Bozóky Éva. Dózsa György út 7. de. fél 9. Szir­mai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57 b. de. 10. (szlovák) Csetovszky Ferenc, de. 12. (magyar). Thai? Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre. du. 5. szerei et vendégség. Vajda Péter u. de. fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Karoly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Károly. Kassák La­jos út 22. de. ll. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Drobina Erzsébet. Frangepán u. de. 8. Drobi­na Erzsébet. Cjpest de. 10. Blázy La­jos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyu­la. Soroksár-Cjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Pestlőrinc-Erzsébet-telep: de. 8. Matúz László. Kispest de. 10. Bonv- nyai Sándor. Kispest-Wekerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalo- ta-MA V-telep de. 8. Schreinér Vil­— A PEST MEGYEI EGY­HÁZMEGYE harmadik presbite­ri konferenciáját tartotta az idén a gvóni gyülekezet szíves vendég­látásával. A nyáregyházi, a dán­szent mi klósi. a dun^haraszti és a gyóni gyülekezet presbiterei hatvanan vettek részt a családi­as légkörű alkalmon. Együtt tár­gyalták meg államunk szövetsé­gi politikájának kérdéseit és egy­házunk szolgálatának irányát. Szó esett a jelenlevő gyüle&éze- tek konkrét kérdéseiről is. ‘ A szolgálatokat Keveházi Lászlóné lelkészi munkatárs. Lukács Lász­ló. Kertész Géza lelkész és Ke­veházi László esperes végezte. mos. Rakospalota-Nagytemplom de. 10. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner - Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél ti. Szalay Ta­más. du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rá­koscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákos- hegy de. 9. Kosa László. Rákosliget de. 10. Ferenczy Zoltán. Rákoskereszt­úr de. fél 11. Kosa László. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Görög Tibor. de. fél ll. (német), de. 11. (urv.) Görög Tibor., du. 8. Madocsai Miklós. Torockó tér de. fél 9., Galáth György. Óbuda de. 9. Madocsai Mik­lós. de. 10. Madocsai Miklós. XII. Tartsa.v Vilmos u. ll. de. 9. Csen- gőcly László, de. ll. Csengődy László, du. fél 7. Takács József. Pesthideg­kút de. fél 11. Takacs József. Modori u. 8. de. in. Filippinyj János. Kelen­föld dé. 8. Bencze Fmre. de. ll. (úrv.) Bencze Imre. du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor. Nagytétény de. fél 9. Kelen- völgy de. 9. Rozsé István. Budafok de. ll. (úrv.) Rozsé István. Csillag­hegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos. Csepel, de. fél 11. — MIHALYHÁZA. A gyüleke­zet új tagokkal újította meg presbitériumát. Német József gondnokot. Nagy Lajosné. Tompa Károlyné. Kiss Jenő, László De­zső és Nagy Lajos presbitereket április 15-én iktatta be szolgála­tukba Tóth Sándor lelkész. — NAGYACSÄD. Április 16- án iktatta be szolgálatukba Tóth Sándor lelkész Buthy Károly gondnokot, Magassy Kálmánná, id. Székács Istvánná, Gyenge De­zső, Szabó Kálmán és Vadász De­zső presbitereket A vendégvárás kellemes izgal­ma fűtött bennünket április 7-én. Messziről jövő. kedves vendége­ket vártunk. A budapesti Evan­gélikus Teológiai Akadémia 8 hallgatóját, akik az otthonigazga­tó. dr. Selmeczi János vezetésé­vel étkeztek Békéscsabára, a Vi­harsarok „fővárosába". Nem üdülni, kirándulni jöttek hozzánk, hanem* szolgálni. Ennek bizonysága, hogy a nagyhéten a Kelel-Békési Egyházmegye több gyülekezetében — Békéscsabán. Csomóson, Gerendáson. Gyulán, Kondoroson. Medgyesegyházán és Mezöberényben — hirdettek igét, S adták elő a passiót. A TEOLÓGUSOKAT MINDE­NÜTT ÖRÖMMEL ÉS ÉRDEK­LŐDÉSSEL fogadták. A gyüleke­zetek tagjai, üregek és ifjak egy­aránt szeretettel és figyelemmel kísérik a lelkészutánpótlást. s kí­váncsiak arra: hogyan készülnek fel a teológusok választott hiva­tásukra. Ez a figyelem tükröző­dött a teológusok prédikációit hallgató hívek arcán, s mutatko­zott meg a Teológus Otthon ja­vára adott pénzbeli és természet­beni ' adományokban. Szívesen hallgatták a vendégeket és öröm­mel adakoztak a lelkésznevelés támogatására. KÜLÖNÖS ÉLMÉNYT JELEN­TETT SZÁMUNKRA a passió előadása. A teológusok és az ott­honigazgató drámai erővel jele­nítették meg Krisztus Urunk szent szenvedésének történetét. Miközben hallgattuk a passió szereplőit, úgy éreztük, hogy mi is szemtanúi és okozói vagyunk Jézus ártatlan szenvedésének és halálának. A nagyhét egyik napján a teo­lógusok is részt vettek a Kelet- Békési Egyházmegye Lelkészi Munkaközösségének ülésén, ame­lyen dr. Selmeczi János „Lelkész- nevelésünk örömei és gondjai" cí­men ismertette a Teológiai Aka­démia és a Teológus Otthon éle­tét. munkáját. A beszámolóból kitűnt, hogy milyen komolyan és felelősen ké­szítik fel a tanárok az Akadémia hallgatóit, és milyen szorgalma­san készülnek a teológusok a lel­készi szolgálatra. Az is nyilván­valóvá lett a tájékoztatóból, hogy magyarországi evangélikus egy­házunk gyülekezetei magukénak érzik a Teológiai Akadémiát és mind nagyobb áldozatkészséggel támogatják a lelkészképzést. A Lelkészi Munkaközösség ülé­sén megjelent Gregor György, az Állami Egyházügyi Hivatal Békés megyei titkára, is. Meleg szavak­kal köszöntötte a vendégeket és röviden, ismertette az egykori Vi­harsarok népének és gyülekeze­teinek helyzetét, a múltban és a jelenben. Hangsúlyozta, hogy az egyháznak van helye és szerepe a mai magyar társadalomban. Ki­fejezte azt a reményét, hogy a jövő lelkészei is hasznos tagjai lesznek szocializmust építő társa­dalmunknak. A NAGYHETI SZOLGÁLA­TOK MELLETT alkalmuk volt a teológusoknak megtekinteni Bé­kés megye néhány városának — Békéscsaba. Gyula. Orosháza — nevezetességeit, s megismerni a gyülekezetek sajátos adottságait, problémáit. Az ismerkedést szol­gállak az egyes gyülekezetekben megterített fehér asztalok is. ame­lyek mellett nemcsak az ízes fa­latokat kóstolgathatták a kedves vendégek, hanem hosszasan elbe­szélgethettek a gyülekezetek ve­zetőivel az egyházi szolgálat idő­szerű kérdéseiről és feladatairól. Békéscsabán, a búcsűvacsorán Mekis Ádám esperes foglalta ösz- sze a teológusnapok tapasztala­tait. s kívánt Istentől sok-sok ál­dást a távozó vendégeknek: dr. Selmeczi János otf.v önigazgató­nak. Bencze Imre IV. éves. Ham­vai Mária I. éves. Koskai Erzsé­bet III. éves, Laborczi Géza IV. éves, Lupták György III. éves. ifj. Mekis Adóm I. éves. Sztankó Gyöngyi IV. éves es Varsányi Ferenc IV. éves teológiai hallga­tóknak. Amikor nagyszombat reggel a teológusok kis csapata visszain­dult Budapestre, úgy éreztük, hogy az együtt töltött néhány nap alatt is mélyült a gyülekezetek és a Teológiai Akadémia kapcso­lata. s ez jó reménységre jogosít a jövőre nézve. Táborszky László / / /

Next

/
Oldalképek
Tartalom