Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-04-15 / 15. szám

találtak itt... Riport a békéscsabai szeretetotthonról A viharsarok fővárosa mégis­csak Békéscsaba, ez a volt pa­rasztváros, Áchim András váro­sa. Hirtelen nőtt meg, mellet döngető blokkházai oldalán el­törpülnek ma már templomai, tornyaikkal együtt, pedig valaha ezek messze kimagasodtak a ten­gersík vidékből és a guggoló pa­rasztportákból. A Körös-csator­na, amelyet állítólag az ősök azért ástak, hogy az építőanya­got, követ, fát hajóval szállíthas­sák messzi vidékről ide, most álmosan, lustán imbolyog. Túl rajta és körülötte a város lüktet, verejtékezik. Bontás, építés, át­alakítás úgy változtatja napon­ként a városképet, hogy már egy-két év távoliét után is ide­gennek érzi magát beninie az em­ber. Nem így a csabaiak, akik­nek mellét büszkeség dagasztja, hiszen már 60—70 ezer ember lakja, akik vízszintes és függő­leges tagoltságban helyet terem­tenek maguknak, körülveszik a születő ipart, kereskedelmet. Ök már fél lábbal a holnapban jár­nak ... A város tehát vízszintesen is terjeszkedik. Az a három föld­szintes épület, amelyet megláto­gattam, ötven évvel ezelőtt még messze a városon kívüli tanya volt. 1930-ban Simkó Károlyné adományozta a csabai egyház- községnek, talán a célját is meg­jelölve. Hárs- és fenyőfák ár­nyékában húzódik meg a „csere­pes tanya”, amely ma teljesen összenőtt a várossal. Mögötte a konzervgyár, előtte a vízművek robusztus épülete áll, s körülötte meg villák, házak- sorakoznak, így a „tanya” is teljesen odata­padt a városhoz. MONDOTTAM, HOGY HÁ­ROM ÉPÜLET BÜVIK MEG a parkká nőtt kertben, a téli ága­kon megszámlálhatatlan vadga­lamb, az otthon albérlői. Mert a „tanya” régtől fogva a békéscsa­bai gyülekezet szeretetotthona. 16 szobájában 34 idős, magányos asszony és férfi talált a szó leg­szorosabb értelmében véve ott­honira. Legalábbis, erről vallottak egyértelműen a lakók. Özvegy Milyó Mihályné Med- gyesegyházáról jött egy éve. Bol­dog, hogy ide került. Eltartói megkeserítették az életét, végre itt otthonra talált. Romvári Pálné 12 éve él az otthonban, 88 éves. Családja messze lakik, nem kívánkozik régi környezetébe. Itt jó lenni! Nagy ritkán meglátogatják, de annyi jó barátnője van, hogy azok pótolják a távol lakó csa­ládot. Férje villanyszerelő volt, áramütés érte, így maradt ma­gára. Urbán Pálné békéscsabai. 40 évig varrt. Amikor már elgyen­gült, ajánlották neki az otthont. 1972-ben költözött be. Itt otthon­ra Jelt. Semmi különös kívánsá­ga nincs. Mindene megvan. Ö főzi a kávét, a kis nyereséget összegyűjtik s névnaponként, va­lamint tombola játékok alkalmá­ból kedves meglepetésre költik. Itt mindenki jó barátja. A 92 éves Jolán néni veszpré­mi származású. Tótkomlóson volt tanítónő, 1956-ban jött ide, a legöregebb otthonlakó. Csen­des, folyosóról nyíló szobája tiszta, ápolt, gondozott, ö is ott­honra talált az intézetben. CSUPÁN NÉHÁNY IDŐS LA­KÓT SZÓLÍTHATTAM MEG. Mindnek az élet különös re­gény, melynek „Szent Lajos király hídja” az otthon. Tizen­négyen azonban együtt ültek a közös ebédlőben, — ahogy ők mondják, a nappaliban —, ebben a szép, barátságos, melég szo­bában. Az asztalokon piros szőt­tes, új berendezés teszi hangu­latossá a helyiséget. 1978-ban 50 ezer forintot kapott az otthon, ebből modernizáltak. Ekkor sze­rezték be az új bútorzatot is. Egy-két dolog még készen sincs. A konyha és annak kiegészítő helyiségei átépítés alatt állnak, nem sok hiányzik a befejezéshez és ha készen lesz, az előírások­nak megfelel. Povázsay Mihály lelkész, ott­honigazgató és Vaszkó Jánosné, az otthon vezetésével megbízott nővér kísérnek végig a szobákon és a közös helyiségeken. Az in­tézet nem a legkorszerűbb. Sok törődéssel jár, hogy minden helyi­séget külön kell fűteni, vízveze­ték nincs a szobákban. A padló­zat most van kiváltás alatt, hely- ly el-közzel teljesen elavult. A beruházást némiképp fékezte az a hír, hogy gyárövezetbe esik az otthon. 2—4 személy lakik együtt. A roppant nagy munkát öt dolgozó látja el, akik közül Berta és Mária nővér nyugdí­jasok. Fazekas Györgyné azon­ban kitűnő ételiekkel tartja jól az öiregeket. AZ EMBER AZT HINNÉ, HOGY ILYEN ADOTTSÁGOK MELLETT összecsapnak a hul­lámok a vezetőség feje felett. De nem! Meglepően tiszta min­den, és ami külön is szembetűnő, nincs az intézetnek „szegénysza­ga”. A szobák, amelyekben „sa­ját” bútorok is vannak, rendkí­vül barátságosak, melegek, ott- hoiniiasaik. S a lakók arcáról su­gárzik a megelégedettség. Jól- t.ápliáltak, tiszták. Nem kívánok hangosan „hurrázni”, de a lehető legjobb benyomásokat szereztem a csabai otthonban. És ami min­dezen felül volt, az az otthon szelleme. A lakók egészségesek, derűsek. Nyáron a konyhán se­gítenek —, a kamra ékesen hir­deti a szorgos kezek munkáját, befőttek, savanyúságok sorakoz­nak katonás rendben a polcokon, — télen inkább közös szórakozá­sokkal, beszélgetésekkel, rádió­zással és tévénézéssel ütik el az időt. Karácsonykor ünnepséget rendeztek, s nem olyan régen bibliaismereti versenyt. A győz­tesek trófeáit, néhány titokzatos tartalmú csomagocskát jelenlé­temben osztottká ki. A tél a szo­bákba és a nappaliba kényszeríti őiket. De amint a vizet árasztó tavaszi szél meglebben, s az ága­kon búgni kezdenek a vadga­lambok, kitipegnek az udvarra, hunyorogva kémlelik a halvány­kék eget, mint tették ezt azon a tél végi napon, amikor betértem hozzájuk. Egyebekben. Békéscsabának — a lutheránus Rómának —, régi hagyománya az intézményes dia- kónia. Meleg, biztonságos fészek, szilárd háttere, jó talaja most is ennek az otthonnak. A gyüleke­zeti háttér, a csabai evangélikus - ság gondoskodó szenetete érződik minden kis zugon, Békéscsabá­ról ugyan csak nyolcán vannak az otthonban, a többiek az egy­házmegyéből, a biztos bázis mé­gis ez a gyülekezet. Ez hozza az áldozatot, ez tartja szemét rajta, s ő alakított ki egy olyan lég­kört, amelyre tiszta szívvel mondhatjuk, hogy az otthon szeretetotthon. Szemüveges, fehér hajú, tisz­tán öltözött asszonyok ültek kö­rül. Elnézegettem őket, az anyám- korabeli nemzedéket. Elhagyot­tak? Árvák? Nem! Ennek az otthonnak — viszonylagosan kor­szerűtlensége ellenére —, varázs­latos titka van. De hát, mi a titka? Az egyik öreg egészségé­ről beszél, a másik békességről, a harmadik egyszerűén csak „sze­ret itt lenni”. És én úgy érzem ennek az otthonunknak a titka az, hogy fészket találtak benne az elhagyottak, az azonos sorsú- ak. Szeretetben és békességben. S ha most kinn hársillat töltené meg az udvart, virág borítaná a kertet, a lombok között az élet alkonyának kékmadarát halla­nánk suhogni. Rédey Pál CSODÁKRA EMLÉKEZNI JÓ! Határkőnél Witte! megállni, határköveknél visszanézni, hálás szívvel múltat idézni: csodákra emlékezni jó! Meglátni, hogy minden utunkat hű és hatalmas kéz vezette, ’ javunkra szolgált minden tette: , csodákra emlékezni jó! Látni, hogy át viharon, vészen hű Mesterünk hogyan segített, éjekre fényt hogyan derített: csodákra emlékezni jó! Határköveknél hálát adni, és hallelújás köszönetben méregetni, mi mérhetetlen: csodákra emlékezni jó! Messzi évekre visszanézni, és számbavennl ezer áldást, erőt, kegyelmet, megbocsátást: csodákra emlékezni jó! Hallelújás hálaadással leborulnd egy határkőre, s elindulni hittel előre, amerre hív az. égi szó. Túrmezei Erzsébet Kari Rahncr professzor hetvenöt éves Március 5-én töltötte be het- venötödik életévét Karl Rahner müncheni római katolikus pro­fesszor. Nevét és teológiáját pro­testáns egyházi körökben főleg az tette ismertté számos művén túl, hogy a II. vatikáni zsinaton teológiai szakértőként működött. 1922-ben lépett be a jezsuita rendbe és először filozófiai ta­nulmányokat folytatott Freiburg- ban Martin Heidegger profesz- szornál. 1936-tól az innsbrucki egyetemen tanított dogmatikát. A háború alatt Becsben volt lel­kipásztor, majd később Bajoror­szágban. 1948-tól ismét Inns­bruckiban lett professzor, majd 1962-től Münchenibe került, ahol Romano Guardimi utódaként a keresztyén világnézet és vallás- filozófia professzoraként, később pedig a dogmatika és dogmatör­ténet professzoraként működött. A Bossey ökumenikus Főiskolán (Genf) 1967-ben hallgathattam előadásait a II. vatikáni zsinat hittana dokumentumainak, kons- titucióinak létrejöttéről és ma­gyarázatáról. A ma élő római katolikus teológusok közül ő az, akinek a műveit a legtöbb nyelv­re lefordították. Tizenegy egye­tem tüntette ká díszdoktori cím­mel. Teológiai műveiben nagy ér­deklődést mutat a filozófia kér­dései iránt. Megkísérelte, hogy egységbe foglalja azokat a teoló­giával. Amint egyik legutóbbi művében maga írja önmagáiról, a keresztyén hitnek nem annyi­ra a tartalmi összefoglalására tö­rekedett, nem azt kereste, mit kell hinnünk és hogyan, hanem számára a főkérdés a hit miértje volt, miért is hiszünk és hogyan helyezkedik bele a hitünk em­beri gondolkodásunk egészébe. Teológiai rendszere, kérdésfölte­vései és válaszai megterméke nyítették korunk protestáns teo­lógiáját is. H. B. — VESZPRÉM. Március 25-én zenés áhítatot tartottak a tem­plomban, amelyen Trajtler Gá­bor orgonáit, Komjáty Ilona éne­kelt. Igét hirdetett Hernád Tibor lelkész. Elúsvéí 2. napjának igéje „ Valóban én vagyok!” Lk 24, 36—45 Ez a híradás, Jézusnak tanítványai szélesebb köre előtt való meg­jelenéséről, az emmausi tanítványokról szóló szépséges elbeszélés folytatása. Még fel sem ocsúdhatnak Kleopás és társa beszámolójá­nak szivét elállító hatásából, még ki sem cserélhették tapasztalatai­kat erről a csodálatos napról — „megjelent az Űr Simonnak” is — mikor egyszerre ott terem maga Jézus közöttük. Kétkedő töprengé­süket, borzongó ijedelmüket — talán kísérteiét látnak — maga Jé­zus változtatja boldog bizonyossággá. Valóban én vagyok! Ugyanaz a Mester, akit jól ismertetek, akivel együtt jártatok. Mégis egészen másként vagyok ugyanaz. Nem megelevenedett holttestet látnak a tanítványok, aki életrekelt, visszatért a „klinikai halál” állapotából, hanem a feltámadott Urat, aki Isten új világának dicsőségét sugá­rozza. Élő Uruk van, de az ő élete már a másik, az örök élet. JÉZUS „SZEMÉLYAZONOSSÁGÁNAK” IGAZOLÁSÁRA megmu­tatja tanítványainak kezét és lábát. Pontosabban kezén és lábán a szegekütötte sebhelyeket. Emlékeztet e jelenet a János evangéliuma 20, 19—29-ben leírtakra. Csak ott Tamás kívánja megtapintani Jé­zus sebhelyeit, hogy meggyőződjék róla: Valóban Mestere az, aki előtte áll. Itt Jézus maga ajánlja fel ezt. S ezzel arra figyelmeztet: a feltámadott és a megfeszített Jézus Krisztus ugyanaz a személy. A kereszt és feltámadás elválaszthatatlanul összetartoznak. Ez a ket­tős, egy bizonyosság válik majd az első keresztyén gyülekezet, az apostoli prédikáció tartalmának magvává. Pál is így prédikál: Én a megfeszített és feltámadott Krisztust hirdetem! Annak hangsúlyozása, hogy Jézus nem szellemként tért vissza holtak birodalmából, hanem teljes testi-lelki valóságában támadt fel, egy egészen új és más, mert örök életre — ez Húsvét második ünnepnapjának örömüzenete a gyülekezet számára. Ezt adja a fényes ünnep útravalóul, a szürke hétköznapok világosságául. Mert a fel­támadott Űr — ez is az apostoli igehirdetés bizonyossága — zsengé­je, tavaszi előhírnöke az övéi sorsának. Ilyen, teljes és valóságos, testi-lelki életet szánt Isten az embernek, s ennyire mást és újat, amikor újra teremti a halálba hanyatló életet. Ugyanezt erősíti meg Jézus másik felszólítása is: Van valami ennivalótok? Es szemük lát­tára evett. Részt vesz tanítványai estebédjében, s ezzel a legegysze­rűbb emberi mozdulattal is jelzi: Valóban feltámadott. A FELTÁMADOTT JÉZUS KEZÉBE VESZI A SZENTÍRÁST — az Ótestamentumot — és feltárja annak értelmét tanítványai számá­ra. Mózes törvénye, a próféták és a zsoltárok, ez a teljes ótestamen- tumi Szentírás hagyományos, Jézus korabeli megjelölése. S ez a tel­jes Írás Jézusra mutat, őt hirdeti, értelme benne teljesedik, s ér cél­hoz. Róla jövendőitek tudva, tudatlan, hol rejtettebb, hol. világosabb módon annak az első szövetségnek a tanúi, melyet Isten népével megkötött, s amelyet most kiterjeszt népére (47. vers). Számunkra azért „szent írás” a Biblia, mert és amennyiben Jézus Krisztusról szól. S az ö kezében, vagyis úgy ahogyan Ö értelmezte, válik az üd­vösség könyvévé. „A Szentírás olyan könyv, amit nem elég olvasni, hanem szükséges, hogy azt a Szentlélek számunkra meg is világosít­sa” mondotta Luther. Csak akkor értjük meg igazán annak mélysé­gét, ha Krisztusra hallgatunk. Krisztus az a mágneses középpont, akinek erőterében elrendeződnek és értelmet nyernek a Biblia mon­datai. A keresztyénség nem könyv-vallás, hanem az élő Krisztussal való közösség. Élet, életfolytatás, életvitel az élő Krisztus vezetésé­vel. Krisztus-követés. JÉZUS KÖSZÖNTÉSE, mellyel tanítványait üdvözli: Békesség néktek, a korabeli hivő zsidók szokásos köszöútése, s ma sem isme­retlen a Keleten: Sálóm. Számunkra mélyebb értelme is van. Krisz­tus feltámadása végleges megpecsételése Isten és ember kiengeszte- lődésének. A kereszthalál békességet szerzett, s a feltámadás meg­mutatja ennek erejét. Most már semmi sem választhat el Isten sze- retetétől. Még a bűn és a halál sem. Jézus békét szerzett, s ezt adja tovább tanítványainak, hogy továbbadják és éljék a földi élet min­den vonatkozásában is. Béke, nemcsak a szívben, de népek, orszá­gok, emberek, nemzetek között. A Hegyi Beszéd ígérete: Boldogok a békeszerzők, a feltámadás fényében nyer igazi értelmet. Ez is a Húsvét ajándéka, útravalója a hétköznapok vándorútját járó gyü­lekezetnek. Groó Gyula Imádkozzunk! Urunk, Istenünk, köszönjük, hogy Fiadban, Jézus Krisztusban min­den embert magadhoz öleltél. Hirdettcsd ennek jó hírét minden né­pek között az egész földön. Tégy bennünket készségessé a megbéké­lésre cs a békeszerzésre szerte a világon. Győzd le az előítéleteket és ellenségeskedést megértés által. Segíts a békéltetés bátor tetteire, hogy gondolkodásunk, cselekvésünk és beszédünk dicsőségedre le­hessen. Ámen. — Húsvét ünnepén az oltár­terítő színe: fehér. A délelőtti is­tentisztelet oltári igéje: 1 Kor 5, 6—8; az igehirdetés alapigéje: Lk 24, 1—12. — Húsvét 2. napján az oltár­terítő színe: fehér, a délelőtti is­tentisztelet oltári igéje: Csel 10, 34—43; az igehirdetés alapigéje: Lk 24, 36—45. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Ap- prilis 29-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet KALÁCSKA BÉLA ősagárdi lelkész. — SÁRVÁR. Március 25-én vendégszolgálatokat végzett a gyülekezetben dr. Groó Gyula teológiai akadémiai tanár. Déle­lőtt igét hirdetett Sárváron és Rábapatyon, a délutáni szeretet- vendégségen pedig Solymár Gá­bor sárvári lelkész folytatott be­szélgetést a vendéggel. — IKLAD. Március 25-én sze- retetvendégség volt a gyülekezeti énekkar tagjai és hozzátartozói részére. — A böjti időszakban a következő lelkészek szolgáltak a gyülekezetben: Detre János, Med- vey Mátyás, Muncz Frigyes, Kühn Ernő evangélikus és Mol­nár Miklós ceglédi református lelkész. A LUTÍIERÁNIA ÉNEK- ÉS ZENEKARA április 14-én, nagyszombaton délután 6 órakor istentiszte­let keretében a Deák téri templomban előadja J. S. BACH MÁTÉ PASSIÓJÁT. Közreműködnek: Péczely Sa­rolta, Szemere Erzsébet, Schultz Katalin, Fulöp Attila, Molnár András, Gáti István, Berczelly István, Kuncz László, Herényi István, Me- zőfi Tibor, Bálint Mária és Trajtler Gábor Vezényel: Weltner Jenő Igét hirdet: HARMATI BÉLA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom