Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1979-04-15 / 15. szám
XLIV. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 1919. április 15. Ára: 4,— Ft. Ottlyk Ernő: A húsvéti evangélium ÉPPEN SZÁMUNKRA, személy szerint nékünk hirdeti Isten a húsvéti örömöt. Nagy szükségünk van a húsvéti evangélium meg- hallására, mert ez veszi el a halál okozta bánatot, saját halálfélelmünket és ez mutatja meg a feltámadás felé vezető utat. A HALÁL TÉNYE KEGYETLEN VALÓSÁG. Nincs előle menekvés. Ez a helyzet mérhetetlenül sok benső problémát jelent. Fájdalmas a halál ténye az egyénnek, amikor arra kell gondolnia, hogy mindent itthagy és számára befejeződik az egész élet. De fájdalmas a halál ténye arra a szeretetközösségre is, amely minden embert körülvesz. A halál megbontja a szeretetkapcsolatokat, elválasztja azokat, akiket az élet egybefűzött. Sokszor egy életre szóló fájdalom marad vissza egy-egy szerettünk elhunyta után. Senki sincs, akit valamilyen formában meg ne szegényített volna a halál. JÉZUS KRISZTUS ESETÉBEN is győzelmes volt a halál, kivégzésének sem volt semmi akadálya, az is megtörtént, mégpedig a legszégyenletesebb módon, latrok, hivatásos gazemberek társaságában. Ennyi a szenvedés, ennyi a bűn triumfálása — és mégsem történt semmi Isten részéről. Maga Jézus is az elviselhetetlen kínok között így kiáltott fel: „Éli, Éli, lemá sabaktáni, én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?!” A körülötte állók körében nyomban felcsattant a gúnyolódás: lám, másokat meg tudott menteni, magát pedig nem tudja kiszabadítani, ha Isten Fia, hát szálljon le a keresztről, bízott Istenben, szabadítsa meg most — ha tudja! — Isten még erre sem tett semmit. Jézus meghal a kereszten. Nincs csoda. A földre sötétség borul. A bűn és a halál győzött. Diadalma teljes lett. NEM LÁTTUK MÉG GYŐZELMESNEK és verhetetlennek a halált? Nem álltunk még tehetetlenül betegágynál, ahol élet-halál tu- sáját vívta valaki, akinek még élnie kellett volna, akire családi feladat, messzire tekintő életcél várt még, s mégis minden reménytelenné vált és a halál learatta öt? Nem álltunk még közeli szerettünk koporsójánál, akivel a szeretet és a családi összetartozás ezernyi szála fűzött egybe? S amit a halál mégis kettészakított. De nem tölt-e el sajátmagunkat is halálfélelem? Szoktunk-e gondolni arra, hogy egykor mindent itt hagyunk, s nem elméleti tény lesz az, hogy egyszer mindenkinek meg kell halnia, hanem kifejezetten mi fogunk meghalni, mi fogjuk itthagyni ezt az egész világot, s abban mindenkit, akit szerettünk és mindent, amit eddig értéknek tartottunk? — Kinek ne lett volna alkalma szembenézni a halál tényével és félelmével? Ha van ilyen élményünk, akkor tudjuk, mit jelent a halál kérlelhetetlen hatalma. MÁRTA, MÁRIA, MAGDALÉNA ÉS SALOMÉ viszik kegyeletük ajándékait annak, aki áldozata lett a halálnak. A három gyászba öltözött asszony mintha ellentétben volna a vasárnapi hajnal napfelkeltével. Szívük belül reménytelenül gyászos, nemcsak az Isten ügyébe vetett győzelmi hitüket vesztették el, hanem az Isten Fiát is, aki eddig betöltötte életüket. Mit ér a reménytelen szívnek a napfelkelte? Hiába a természet minden gyönyörűsége és ajándéka, mikor úgy érzik, hogy céltalanná, csalódottá lett életük, nincs e földön győzelme a jónak . . . Egyszer csak szíven üti őket a sírnál egy csengő hang: „A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Nincs itt, feltámadt!’’ MICSODA ÖRÖMMEL kiálthatták tovább egymás felé a tanítványok ezt az üzenetet! Íme, újból van értelme életüknek! Győzött az Ür! Van isteni világterv és üdvösségterv. Krisztusnak meg kellett halnia bűneinkért, eleget kellett tennie érettünk, magára kellett vennie bűnünk következményét, a halálos Ítéletet, végig kellett szenvednie az ember minden elhagyottságát, alá kellett szállnia poklokra. el kellett kárhoznia helyettünk, átokká kellett lennie érettünk, de a bűn, a halál ujjongásába beleszólt Isten feltámasztó szava és e királyi parancsszóra Jézus él, az Ür feltámadt! MINDENKI, AKI EL ÉS HISZ Jézus Krisztusban, feltámadást és örök életet nyer. Senki sem marad ki ebből az ajándékból, ma sem. A húsvéti hitet teremtő Ür szava ma is úgy hangzik, hogy aki hisz benne, aki részesedik az élő kenyérben, annak mindnek feltámadása és örök élete van. Jézus az összekötő kapocs az élők és holtak között. Azok a szálak, amelyek egybefűznek szeretteinkkel, megszakadnak a halálban, de folytatódnak majd Jézusban. A feltámadás összeköt szeretteinkkel, van és lesz viszontlátás. Ennek alapján tesz vallást a földön élő egész keresztyén anyaszentegyház az Apostoli Hitvallásban így: „Hiszem a testnek feltámadását és az örök életet.” Keresztyén hitünk megvigasztal, mert halottaink is Isten kezében kerülnek, és mi személy szerint is Hozzá jutunk. Nem a rettenetes ítélét, hanem az érettünk meghalt és feltámadt Jézus vár ránk. Benne van minden reménységünk, őhozzá megyünk, mi személy szerint és szeretteink is. A HÁLÁS HÚSVÉTI HIT cselekedetekre ösztönzi a keresztyén embert. Isten iránti mélységes hála tölti el szívünket, ha arra gondolunk,-hogy Jézus feltámadása által örök életünk van. Nemcsak magunknak, hanem szeretteinknek, s mindazoknak, akiket Jézus Krisztus részesít feltámadásában. A keresztyén ember, aki ilyen ajándékot kapott, mindezt Jézus akarata szerint embertársai körében találja meg. Luther szerint a hivő ember Krisztussá lesz a felebarát számára, azaz úgy cselekszik, amilyen emberszeretettel Jézus cselekedett, mert Jézusnak nem adhat semmit hálája jeléül, de embertársain annál inkább segíthet. A húsvéti evangélium erőt jelent a mindennapi helytállásban, az emberek céltudatos szolgálatában. A SVÁJCI PROTESTÁNS EGYHÁZSZÖVETSÉG ÜJ ELNÖKE Káldy Zoltán: Drága élet A húsvéti prédikációkban szerte a világon két szót többször el fognak mondani az igehirdetők: halál és élet. A két szó valóban összetartozik és húsvétkor jogos egy lélegzetre kimondani. Még olyan megfogalmazásban is gyakran fordul elő e két fogalom, hogy „győzött az élet”. Természetesen e-z azt jelenti, hogy a halál fölött győzött az élet. Jó egyszer szemébe nézni annak a kérdésnek — éppen húsvétkor —, hogy mi is ez az élet, mi annak a tartalma és miire való az. Egy kicsit messzebbről kell kiindulnunk. Az Ötestamentum első lapjain nyilvánvaló, hogy Isten az élet ajándékozója. Nem úgy „magától” lett élet, hanem Isten teremtette az életet. Tőle való az. ö „lehelt lelket az emberbe.” Drága ez az élet, mert Istenből való és egyértelműen hozzátartozik. Ha éles megfogalmazást merünk használni, akkor még azt is mondhatjuk, hogy az élet „isteni” élet, mert Isteniből való. Azt is olvassuk a Szentírás első lapjain, hogy Isten az embert ..a maga képmására teremtette.” Sokat vitatkoznak a teológusok arról, hogy mit jelent az ember „Isten-képüsége”. Beszélnek arról. hogy ez a megteremtett ember tisztaságát, ártatlanságát jelöli meg. Én azonban azt gondolom, hogy elsősorban nem erről van szó, hanem arról, hogy Isten belevonta az embert a világról való gondoskodás munkájába. Így tette munkatársává. Isten nem hagyta magára a megteremtett világot, hanem napról- napra gondját viseli, gondoskodik róla. Az „Isten-képű” ember gondoskodó, felelősségét vállaló ember. Azt is mondhatjuk, amikor Isten élettel ajándékozta meg az embert, akkor ennek az életnek a jellegét a „gondos- kodás”-ban jelölte meg. Magában a szóban is benne van, hogy gondot viselni valami, vagy valaki másról. Ez pedig az önzetlenséget jelenti. Ma úgy mondanánk, hogy az az élet, amit Isten teremtett, az diakóniai élet, másokat segítő és boldogító élet. Azért szép és drága az Istentől kapott élet, mert alkalom arra, hogy szolgáljunk másoknak, széppé tegyük életüket és támogassuk őket a saját életük ki- teljesedésében. Ezt az életet rontotta meg a bűn és tette önzővé. Ezért ölte meg Kain Ábelt. Kain nem arra töretkedett, hogy segítse Ábelt, hanem elvette annak életét. Így torzzá lett az élet. Annak fordítottja lett, mint amire Isten adta. Hogy Istent milyen „érzékenyen” érintette az élet kioltása, kitűnik Isten szavából: „Mit tettél? Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről.” A mábokról való gondoskodásra teremtett élet így lett mások ellen, mások kárára való életté. Húsvétkor Isten újra belenyúlt az életbe. Jézus magára vette a bűn átkát a halált és vele együtt az önző, a mások ellen való életet. Ezt az önző életet a maga halálában halálba vitte. Azt is mondhatnánk, hogy halálában meghalt az önző élet. Ez azonban nem lett volna elég a mi számiunkra. Más is történt. Jézus legyőzte a halált és feltámadásával új életet hozott napvilágra. Amikor Jézus húsvét hajnalán kilépett a sírból, Vele együtt új élet jelent meg az emberek között. Megint csak az az élet, amelyet kezdetben Isten önzetlennek, másokért való életnek teremtett. Ez az élet azonban még drágábbá lett azáltal, hogy Jézus saját életét, a vérét adta érte. így azután ez a megváltott élet, valóban „drága élet” lett: Jézus sem tartotta meg magának ezt az új életet, hanem osztogatja mindazoknak, akik Benne hisznek. Az élő hit teremt közösséget az élő, feltámadott Krisztussal. Ebben a közösségben adja Krisztus a maga életét. Ha az Isten által teremtett életről azt mondottuk, hogy az „diakóniai élet”, akkor a Krisztustól kapott új életre, ezt még inkább el lehet mondani. Hiszen Jézus azt az életet adja a Benne hívőknek, amelyre az a legjellemzőbb, hogy mindig a másokért való szolgálatban jelenik meg. A húsvéti győzelem egyben erőforrás arra, hogy a keresztyének tudjanak is- másokért élni. Ez ma is csak úgy lehetséges, hogy naponként halálra adják az újra és úrja előtörő önző, mások kárára való életet és elfogadják a halál felett győző Krisztustól a diakóniai életet. Amerre csak körülnézzünk a világban, óriási igény jelentkezik erre a diakóniai életre. Ez után kiáltanak a háborúk által megkínzott emberek, a kenyértele- nek, a jogaiktól megfosztottak, a fajuk miatt megkülönböztetettek. Ez után kiállt az a közel három- százmillió gyermek, aki éhezik, vagy rosszul táplált. Ezt igénylik azok az édesanyák, akik nem tudnak gyermekeiknek megfelelő otthont biztosítani. Szükség van erre a diakóniai életire a népek közötti feszültségek legyőzéséhez, a népek együttműködéséhez és az élet megőrzéséhez. De drága az élet azért is, mert az megszentelt élet.. Pünkösdkor Isten kibocsájtotta az ö Szent lelkét. Aki megtisztítja, újra és újra Isten szolgálatába és ezáltal a másik ember szolgálatába állítja az életet. A pünkösdi Lélek ad „tüzet” ennek az életnek, vagyis Ő mozgósítja és teszi dinamikussá azéletet mások javára. Ez a „megszentelt” élet is gondoskodó élet. Nem hiába mondotta Jézus mennybemenetele előtt, hogy elküldi a „Pártfogó”-t, vagyis a Szentlelket. Talán nem követünk el hibát, ha azt mondjuk, hogy az a keresztyén ember, akit a „Pártfogó”, vagyis a Szentlélek kezelésbe vesz, az maga is „pártfogóvá” válik a másik ember javára. A megszentelt életű ember pártját fogja a másiknak. Megint csak azt kell mondanunk, hogy a megszentelt élet is diakóniai élet. A teremtett, a megváltozott és a megszentelt élet drága élet és egyben diakóniai élet. Dicsérjük ezért az Atyát, a Fiút és a Szentleiket. Húsvéti köszöntés „Nincs itt, hanem feltámadt!” — kiáltották az üres sírnál Isten küldöttei a Jézust kereső asszonyoknak. Húsvét örömhíre, hogy Jézus Krisztus feltámadt és él, Megváltó Urunk nagy áldozatáról, mennyei Atyánknak irántunk és az egész világ iránti határtalan sze- retetéről tanúskodik. Ezen az ünnepen is boldog örömmel részesülünk feltámadt Urunk szolgálatának gyümölcseiből: a bűnbocsánatból, a megújulásból és az örök élet reménységéből. A bűn és halál felett győzelmes szeretet bennünket is embertársaink iránt áldozatos szeretetre és az élet megbecsülésére és szolgálatára ösztönöz. Isten iránti hálából, Urunk példája nyomán, Szent- leikének indítására vállalunk közösséget különösen is azokkal az embertársainkkal, akiknek az élete segítségre és védelemre szorul: a gyermekekkel, betegekkel, öregekkel, az elnyomást, üldöztetést, kizsákmányolást és háborúságot szenvedőkkel, szívesen támogatva a béke, a haladás és a népek közötti együttműködés ügyét. örülünk annak, hogy az idei húsvét is békében találja szeretett hazánkat és népünket, amely hűséges munkával építheti országunkat. Imádságban kívánjuk minden nép békés és boldog életét, soraikban a feltámadott Űrral közösségben élők tiszta szívű szolgálatát embertársaik földi boldogságáért és örök üdvösségéért. A berlini Münsterben 1978. december 14-én vette át hivatalát Jean-Pierre Jornod lelkész, aki dr. Walter Sigrist lelkészt, az eddigi elnököt követi. Az ünnepi alkalomra úrvacsorái istentisztelet keretében került sor. A külföldi vendégek között jelen volt dr. Nagy Gyula, Teológiai Akadémiánk tanára, az Európai Egyházak Konferenciája tanulmányi igazgatója, és dr. Tóth Károly református püspök, a Keresztyén Békekonferencia elnöke.
