Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-02-11 / 6. szám

A gi iih'kozel munkásainak Felelősség az egész világért AVASÁRNAP IGÉJE „Kiskorúak a Krisztusban ” 1 Kor 3, 1—8 Lehet, hogy ennek az igének egyik-másik kifejezése ma már nem érthető, vagy éppen félreérthető. Ma. amikor az egész világon min­den jóakaratú ember az igazi emberségért, az emberi magatartás és beszéd tisztaságáért küzd, furcsának tűnik, hogy Pál apostol a ko- rinthusiaknak azt veti szemére, hogy ,.emberi módon” viselkednek és beszélnek. Megtehetnénk, hogy keressük ennek, meg a többi kife­jezésnek kétezer évvel ezelőtti értelmét és bizonyos, hogy rátalál­nánk helyes megoldásra. Kiderülne, hogy az apostol világában ezeknek a mondótoknak egészen más csengésük volt. mint ma. De, azt hiszem, nem is kell visszamenni a múltba, mert ha a kifejezé­sek nem is egészen világosak, világos az a kép, amely ezekből a mon­datokból a korinthusi gyülekezetről elénk tárul és akkor sokkal könnyebben megértjük igénket is. EGY SZÉTHÚZÓ, PÁRTOSKODÓ GYÜLEKEZETÉT LATUNK, amelyben a magukat keresztyéneknek, krisztushivőknek nevező em­berek egymásra irigykednek, egymással szembefordulnak, vitáznak, civakodnak. Ahelyett, hogy együtt örülnének Isten szeretetének, együtt tennének róla bizonyságot életükkel, cselekedeteikkel, pártok­ra szakadnak, ki erre, ki arra az igehirdetőre hivatkozik, Pált. vagy Apollóst vallja mesterének és talán azt hangoztatja, hogy az ő cso­portja az igazi hivő. Van-e ilyen ma is? Ráismerünk-e magunkra ebből a néhány mon­datból? Ügy látszik, ősi „betegség” ez a keresztyénségben. Nagyon sok jó van abban, ha bensőséges személyes kapcsolat alakul ki az igehirdető, lelkipásztor és a gyülekezet tagjai között. Nagyon sok jó vgn abban, ha egy igehirdetö hatással tud lenni a gyülekezet tagjai­ra. De vajon az-e a célja az így kialakuló kapcsolatnak, hogy az em­berek szembekerüljenek egymással, ha az együtt szolgáló több lel­készt, vagy a régi és az új lelkészt összehasonlítják? MAI IGÉNK TÖBBEK KÖZÖTT EZ ELÉ A KÉRDÉS ELÉ IS ÁL­LÍT BENNÜNKET: Hogyan tekintünk as igehirdetőkre, a lelkészek­re? Minek tartjuk őket? Pál nagyon komolyan figyelmeztet, hogy „szolgák” ők, annak az Úrnak megbízottai, munkatársai, akik az em­bereknek javára, üdvösségére akarnak mindig szolgálni. Pál, Apol­los és valamennyi igehirdető „egyforma”, valamennyien a Jézus Krisztusban való hitre, Urunk követésére hívnak. Olyan életre hiú­nak, amelybe nem fér bele az irigység, viszály és ellenségeskedés. Olyan életre hívnak, amely Isten szeretetőt adja tovább, árasztja szét az egész világban. Hogyan tudjuk ezt tenni, ha köztünk nincs szeretet és egyetértés? Egy másik ilyen ősi betegségre is rámutat ennek a vasárnapnak az igéje. Pál fölfedezte: a korinthusiak igen messze vannak meg áttol, hogy az Isten dolgainak mélységeit megismerjék. Nem „felnőttek” még, hanem „kiskorúak" ezekben a dolgokban. Luther négyszázöt­ven évvel ezelőtt, a szászországi gyülekezetek látogatása során, meg­döbbenéssel tapasztalta, hogy akik olyan lelkesedéssel csatlakoztak a reformációhoz, gyülekezeti tagok ép még lelkészek is, jóformán semmit sem ismernek a keresztyén tanításból, ezért valami egyszerű tanítást kell nekik adni a Tízparancsolatról, a Hiszekegyről, a Mi­atyánkról. És mi? Sokszor úgy hisszük, mondjuk is, hogy nekünk valami ma- gasabbrendü tanítás kell már, nem a régi. kétezer éves és közben az alapvető, egyszerű keresztyén tanítással se vagyunk tisztában, nem tudunk felelni, ha megkérdezik, mit is hiszünk tulajdonképpen. Akárcsak a korinthusiak, vagy a reformáció gyülekezetei, mi is sok­szor elfeledkezünk arról, hogy milyen egyszerűen tanít Jézus Isten akaratára, hitre, emberek szeretetére, az élet megbecsülésére, arra, hogy ne csak szájjal valljuk magunkat keresztyénnek, hanem be­csületes, munkás élettel is. Bizony, sokszor rá kell jönnünk, hogy egyáltalában nem vagyunk felnőtt keresztyének, hanem csak kis­korúak vagyunk a Krisztus dolgaiban. így leplezi le ez az ige elbiza­kodottságunkat. ÚJRA KELL KEZDENI MINDENT? Mindenesetre fel kell hagy­nunk az elbizakodottsággal, azzal a fölényeskedéssel, hogy a keresz- \tyénség már közel kétezer éves és a mi feladatunk, hogy kioktassuk az egész világot. Nem oktatóknak, hanem tanulóknak kell lennünk, elismerve, hogy bizony, kiskorúak vagyunk az Isten dolgaiban. Először is sokkal jobban meg kell ismernünk Jézust. Újra fel kell fedeznünk Benne Isten irántunk való szeretetét. Újra meg kell ta­lálnunk a biínbocsánat és az örök élet evangéliumnak drága kincsét. Újra meg kell tanulnunk csodálni Öt, aki bennünket, embereket tesz munkatársaivá, hogy szeretetének jó hire minden emberhez eljus­son. TOVÁBBRA IS KERESNÜNK KELL. MIT AKAR VELÜNK IS­TEN a világban. Tanulnunk és gyakorolnunk kell a becsületes, bé­kés. szolgálatkész életet. A magunk élete példájával is tanúskod­nunk kell arról, hogy Isten az egyetértésnek, békének és szeretetnek Istene. Így lehet, az elbizakodottságot elhagyva, életünk valóságos istentiszteletté, Isten dicséretére és minden ember javára. Muntag Andor Imádkozzunk! Urunk! Köszönjük, hogy igéddel leleplezed elbizakodottságunkat és alázatosságra tanítasz minket. Kérünk, tégy minket bizonyosakká akaratod és szereteted felől, hogy egész életünk istentiszteletével ta­núskodjunk Kólád. Ámen. Elsősorban presbitereknek és gyülekezeti munkasoknak szolunk ebben a sorozatban. Olyanoknak, akik egyházunkban munkát is vállalnak, akik felelősek a gyüle­kezetért. Jó, ha vannak, és egyre többen vannak ilyenek. De éppen nekik kell megmondanunk: fele­lősségünk nemcsak a gyülekezet „határáig” terjed, ha egyáltalán lehet ilyenről szólni Azok a jó gyülekezeti munkások, akik egész egyházunkért, hazánkért, de még tovább kell mennünk: az egész világért felelősséget éreznek. Az ünnepélyes Nyilatkozatunk újra átgondolása ebben segít minket. S nemcsak elgondolkoz­nunk kell, hanem azt magunké­vá kell tennünk s meg kell él­nünk egyházi életünkben és hét­köznapjainkban együtt. Az egyik egyházmegyei presbiteri konfe­rencián mondta valaki: az Ünne­pélyes Nyilatkozaton alul egyhá­zunkban csak statisztálni lehet, de élni és szolgálni nem. „Isten igéjére figyelve, a vilá­gért érzett felelősséggel” — ol­vassuk, s figyeljük csak meg ben­ne, hogy itt nem két külön do­logról van szó. Nem úgy van. hogy egyszer és egyik helyen Is­ten igéjére figyelünk, máskor és másik helyen pedig felelősek va­gyunk a világért. Itt egyetlenegy, elválaszthatatlan ügyről és dolog­ról van szó. Éppen Isten igéjére figyelve erősödik a világért ér­zett felelősségünk. Minél inkább és komolyabban figyelünk arra az igére, amelyik a világnak szól és a világért hangzik, annál erőseb­ben érezzük a felelősséget is a világért. De mit jelent ez aprópénzre váltva? Mit az, amiért tenni, szólni kell? Sok mindent lehetne itt felsorolni, de most a már em­lített Ünnepélyes Nyilatkozat há­rom idevágó szavára figyeljünk. EGYENLŐSÉG — olvassuk. E szép szó jegyében forradalmak indultak, születtek az emberiség életében és éppen azért, mert so­kan úgy érezték, hogy nincs egyenlőség. S ezek a forradalmak, ha bizonyos „rendeket” fel is for­gattak. a rend érdekében történ­tek, mert az emberiség alapvető rendje az egyenlőség! Még ma is sokféle megkülönböztetés, diszk­rimináció van a világban. Küzde­ni jfell még ma is, hogy bőrszín, gondolkodás, nemzet és vallás ne jelentsen „osztályozást”. Valljuk a Nyilatkozattal: ■ a teremtő Isten akarata szerint az egyes né­pek és emberek, az emberiség nagy családjának egyenlő értékű és egyenrangú tagjai”. FELEMELKEDÉS — olvassuk tovább. Voltaképpen ma arról van szó: mindent meg kell ten­nünk összefogva azért, hogy ne beszélhessünk „elmaradott” or­szágokról „fejlettek” mellett. Hogy az egyik ország dolgozójá­nak ne 40 évig kelljen dolgoz­nia azért, amit egy másik ország dolgozója 1 év alatt meg tud sze­rezni. Mert a felemelkedésnek kétségtelen gazdasági alapja van. Ezért lényeges, hogy egyenlő jo­ga legyen minden embernek a munkához. De hozzátartozik az is, hogy egyenlő joga legyen mindenkinek a tanuláshoz, el­jusson mindenhová a kultúra vi­lága. De idetartozik az is, hogy a gyermekek mindenütt vidámak legyenek, a nők mindenütt egyenjogúak és az idősek sehol se elhagyottak. Mennyit kell még azért tenni, hogy mindenütt a világon szebb és jobb, emberibb élet legyen! EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS BÉ­KÉS ÉLET — olvassuk végül. A béke az élet valóban. S ennek el­lenkezője is igaz: a háború ha­lál. Mi azok mellett vagyunk, akik az élet védelmében harcol­nak, akik a tárgyalások, józan tárgyalások megoldását hangsú­lyozzák. Valljuk, hogy az embe­riség kérdéseit a tárgyalóaszta­lok mellett és a műhelyekben kell megoldani, nem pedig a harcmezőkön. Világunkban több mint négymilliárd ember „szo­rong”, különböző világnézetű és vallású emberek. Országok és rendszerek vannak egymás mel­lett. Ebben a világban minden „kis tűz” gyors oltásán kell fára­dozni, mert nagyon könnyen „nagy tűz” lehet belőle. Nem kell-e felemelni szavunkat, nem kell-e egységesen képviselnünk egyházunk szavát, hazánk szavát, a béke erőinek szavát, nem keli-e mindent meg is tennünk ennek érdekében? S nem. kell-e imádságainkban Istenhez emelni szavunkat -világunkért? — Hetvened vasárnap az oltár­terítő színe: zöld. A délelőtti is­tentisztelet oltári igéje: Mt 20.1— 16; az igehirdetés alapigéje: 1 Kor 3, 1—8. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Feb­ruár 25-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház fél­óráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet R EU SS ANDRÁS kül­ügyi titkár. — CSIKVÄND. 1978. december 31-én búcsúzott el Németh Géza nyugalomba vonuló lelkész gyü­lekezetétől, ahol közel barmi nc­A spanyol protestáns egyházak ellenzik, hogy az állami költség­vetésből támogassák őket. Az egyházak egy közös bizottságá­nak memoranduma szerint, az ál­lamnak az a szándéka, hogy pénzügyileg támogatja az egyhá­zakat, összezavarja az emberek állampolgári és hivő mivoltát. A protestáns egyházak elisme­rik, hogy az államnak és az egy­házaknak együtt kell működniük a társadalom javára, de- ragasz­kodnak önállóságukhoz. „Az egy­házak vallásszabadsága szem- ! pontjából döntő, hogy a hívők adományaiból tartják fenn. míg az állam megadóztatja az állam­OLYAN GYÜLEKEZETI MUN­KÁSOKRA VAN SZÜKSÉG, akik nem „címet” vállalnak, ha­nem munkát is a gyülekezetben, de vállalják az egesz világért fo­lyó diakóniánkat is. Olyanokra, akik szívből vallják: „...együtt támogatunk minden olyan törek­vést, amely a népek és emberek egyenlőségét, felemelkedését, együttműködését és békés életét kilenc esztendőn át hirdette Is­ten igéjét. A zsúfolásig megtöltött templomban Zámolyi Károly fel­ügyelő köszönte meg a hűséges szolgálatot, Szabó Kálmán és Csillag Gyula gondnokok meleg szavakkal vettek búcsút a nyuga­lomba vonuló lelkésztől, aki to­vábbra is Csikvándon marad. A gyülekezet me-ajándékozta Né­meth Géza lelkészt. — Ugyanek­kor a lelkész hűséges munkatár­sa. Varga Dénes kántor is búcsút vett huszonhárom évi szolgálat után a gyülekezettől. A gyüleke­zet szeretete iránta is ajándék át­adásában jutott kifejezésre. „Áld­jad én lelkem az Urat és egész bensőm az Ö szent nevét!” táns egyházak véleménye szerint a tervezett rendezés „sokmilliárd pezetával terhelné meg az állami költségvetést és csökkentené a hivek anyagi felelősségérzetét egyházuk iránt”. Az állásfoglalás megfogalmazá­sára annak kapcsán került sor, hogy a spanyol állam és a római katolikus egyház új megegyezést kötöttek egymással. A protestáns nyilatkozatot nem fogadták örömmel a római katolikus kö­rök. az „El Pais” című újság azonban arról tudósított, hogy bizonyos idő elteltével a! spanyol római katolikus egyház is anyagi — GYÖK. A városi közlekedés­rendészet rendezésében Sokoray Józsefné TIT-előadó a szeretet­otthon lakóit sok hasznos tanács­csal látta el a gyalogosközleke­dés szabályainak megtartásával kapcsolatban. Ugyanezen az al­kalmon Lautner József, a Tejipa­ri Vállalat osztályvezetője tejter­mékekből álló ajándékcsomago­kat adott át az otthonlakóknak. Németh Ferenc főorvos, az ott- • hon orvosa szemléletes előadás keretében hívta fel az idős em­berek figyelmét a tejtermékek fo­kozott fogyasztásával, illetve az egészséggel kapcsolatos előnyök­re. — 1978. december 3-án a ha­gyományos szeretetotthoni ünne­pély keretében Szabó József ny. püspök tartott előadást. A nagy­számú résztvevőik szívesen ás örömmel hallgatták dr. Barsi Er. nőné énekét is. Ráskay Ferenc másodfelügyelő Reményik verse­ket olvasott fel, Kovács Géza igazgató-lelkész pedig áhítatot tartott. A műsor keretében be­számoló is hangzott el a szeretet­otthon életéről. .polgárokat.” A spanyol protes- önállóságot ér el. célozza". Keveházi László As énckeskönyv-szerkesztők műhelyéből ÉNEK A TEMPLOMRÓL Ä11 az úristen temploma, Háio a Mivviet\Via-tó-riakj Ta-ry\,rY»ivit UllwhkoHHo-tna, Ha-rcwga-t hiv-r\ol<, szólnak'« ,jÖ- re-gek,if- jqk, jőjje-lek! Mind,kikWovdoz.-tok m ter-he-ket! Mind,a- kik bé- két ki- van- toki" Templomunk, drága vagy nekünk. Itt hangzik Isten igéje, Itt imádságunk, énekünk. Hogy nevét áldja, dicsérje. Ide vár minket Istenünk, És szövetséget köt velünk, Kegyelmet ad, békességet. Keresztvíz cseppje hirdeti: „Életed már Istené lett!” Az oltár szól: „Mind elveszi Jézus vére bűnöd, vétked.” A szószék'hív:-„Az Úr van itt!” Szívünkben ébred már a hit. Áthat az ige szent fénye. S élő kövekből épít már Templomot itt a Szentlélek. Kegyelem és új élet vár: Megváltott, szolgáló élet. S hol kettő-három ráfigyel, Mit ígért, nem felejti el, Jelen van Jézus közöttünk. Bármerre járunk, ó, Urunk, Legyen otthonunk szent házad! Töltse meg mindig templomunk Dicséret, hála. imádat! S ha szívünk itt már nem dobog, Táruljon égi templomod. Hol néped örökké áldhat! N. S. Grundtvig. fordította: Turmezei Erzsébet SPANYOL PROTESTÁNSOK AZ EGYHÁZI ADÓ ELLEN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom