Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-11-25 / 47. szám

GYERMEKEKNEK. Az érckígyó 4 Móz 21 Újra ott vándorolt Izrael népe a pusztában. A felhő ment elöl ők pedig utána. Lógó fejjel, szo­morúan vándoroltak, mert egyre messzebb kerültek szép hazájuk­tól, az ígéret földjétől. Nem me­hettek be. mert nem hittek Isten­nek. Lázadoztak, ahelyett hogy örültek volna és megköszönték volna Istennek, amit tett értük. Majd csak a gyermekeik mehet­nek be. ha felnőnek. Nagyon szo­morú vándorlás kezdődött. A leg­szomorúbb pedig az volt, hogy az emberek még ezután is hitetlen­kedtek és lázadoztak Isten ellen. Isten mindennek ellenére to­vábbra is gondoskodott népéről. Reggelenként még mindig hullott a manna az égből, mézédes meny- nei kenyér minden reggel ott fe­küdt az embereknek feltálalva. De az emberek olyan hálátlanok vol­tak, hogy ez ellen is zúgolódni kezdtek: „Mindig csak ez a man­na! Mindig ugyanaz! Unjuk már nagyon!" — mondogatták, és be­letaposták a mannát a homokba. Ez bizony nagyon csúnya dolog volt. Nagy háláétlanság. Nem is marad el Isten kemény büntetése érte. Kígyók jöttek' elő a pusztából és megmarták az embereket. Nagyon fájdalmas volt a kígyó- marás. A fájdalomnál azonban ■nagyobb baj volt az,, hogy mér ges kígyók voltak. Akit megmar­tak a kígyók, az nem maradt élet­ben. Szörnyű kínok között pusz­tultak el a kígyók által megmart emberek. Nem volt mentség, nem volt orvosság a kígyómarás el­len. Nagy rémület fogta el a né­pet. Most már nagyon megbán­ták, hogy lázadoztak Isten ellen a mennyei kenyér miatt. Rimán- kodva fordultak Mózeshez: „Se­gíts rajtunk! Imádkozzál Isten­hez, hogy megbocsásson nekünk! Hadd szabaduljunk meg a ször­nyű kínoktól!” Mózes imádkozott Istenhez és Isten meghallgatta könyörgését. A kígyókat ugyan nem vette le róluk, hanem más, nagy csodát tétt velük. Megparáhcsolta Mó­zesnek. hogy készítsen rézből egy kígyót, tűzze hosszú póznára és állítsa fel a tábor közepén. Az­után mondja meg az embereknek, hogy akit a kígyók megmarnak, nézzen fel a rézkígyóra azzal a hittel, hogy Isten megmenti őt a haláltól. Mózes így cselekedett. Felállította az érckígyót a tábor közepén és ezt mondta az embe­reknek: „Emberek! Ezután nem kell elpusztultok azoknak, aki­ket megmarnak a mérges kígyók. Nézzetek fel a rézkígyóra istenbe vetett hittel! Meglátjátok, hogy megmenekültök és életben ma­radtok.” Valóban így is történt. Azok, aikik nem hittek Isten ígé­retének és a kigyómarás után nem néztek fel az érckígyóra, mind elpuszultak. De akik hit­tek Isten szavának és megtették, amit Isten mondott, azok meg­menekültek és életben maradtak. Így akarta Isten megtanítani az embereket, hogy az ő szavának mindig higgyenek. Mert aki hisz Isten igéjében, annak soha sem­mitől nem kell félnie. Sok évszázaddal később, ami­kor Isten elküldte egyszülött Fiát, Jézust az emberek megszabadítá­sára, Jézus egyszer íg/ tanította az embereket: „Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Isten Fiának is fel­emeltetnie, hogy aki hisz. annak örök élete legyen. Mert úgy sze­rette Isten a világot, hogy egy­szülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Kiről van sző? 1. Jézus egyszer egyik tanít­ványát kősziklának nevezte. Ki volt ez a tanítvány és miért ne­vezte őt kősziklának Jézus? 2. Egyszer egy ember éjnek idején titokban ment Jézushoz kérdéseivel. Ki volt ez az ember és hogyan hálálta meg később Jézusnak kedvességét? 3. Ki volt az az ember, akinek az evangélikusok tudósítása sze­rint ilyen ételek szerepeltek az „étlapján”: sáska, erdei méz? Milyen ruhákból állt az öltözéke? 4. Ki volt az az ószövetségi pró­féta. aki amikor Isten elhívta őt a prófétai szolgálatra, fiatalsá­gára hivatkozott? Mi volt Isten válasza a mentegetőzésre? Válaszaitokat december 9-ig lehetőleg levelezőlapon a követ­kező címre küldjétek be: Evan­gélikus Élet Szerkesztősége. Bu­dapest. Puskin u. 12. — 1088. Megfejtésetekre neveteket és lak­címetek mellé azt is írjátok oda. hogy hány évesek vagytok! Egyluí/megyei kéntortnlélkoió Kmnúnmkn A Fejér-Komáromi Egyházme­gye már hagyományosnak mond­ható kántortalálkozójára Komá­romban került sor. Nem kis do­log, hogy a gyülekezetek jelentős része erre a vasárnapra szabad­ságolta kántorát, s azok félretéve minden egyéb programot, reszt vettek ezen a „szakmai tovább­képzést" kínáló alkalmon. A gyülekezeti istentiszteletet követően Kiss János, a fóti Man- dák Otthon vezetője tartott elő­adást. Arról szólt, hogy Isten s/.e- retete felold bennünket, hogy fel­szabadultan és örömmel szolgál­hassunk énekünkkel, muzsikálá­sunkkal. A közös ebéd után Komárom nevezetességeivel ismerkedtek a ADVENTI egVh.vzzenEi Áhítat lesz. december 2-án. vasárnap délután 8 órakor a rákoscsabai templomban (XVII. Péceli út 38—60.). Közreműködik: Bálint József (klarinét), Pongrácz Zsuzsa (orgona), a' gyülekezet kamarakórusa. Igét hirdet: KÁPOSZTA LAJOS soltvadkerti lelkész. résztvevők. A délutáni megbe­szélésen három kántor, Heine Al- bertné (Komárom), Varga György- né .(Bakonyszombathely) es Sztru- hár András (Oroszlány) szólt a kántori szolgálat örömeiről és gondjaitól. Asbóth László orosz­lányi lelkész pedig arról beszélt hogy kántor és lelkész hogyan dolgozhatnak jól együtt a gvüle-. kezeli szolgálatban. A délelőtti istentiszteleten és a délutáni áhí­taton Ittzés Gábor, a helybeli lel­kész hirdetett igét. Az. egy üt Hét gyülekezeti esttel ért véget. Ennek keretében Kiss János előadással, a komáromi if­júsági bibliaóra tagjai énekkel. Biró Kornélia és Kor ács Mária szavalattal szolgáltak. Az oroszlányi énekkar kamara­kórusa a délelőtti istentiszteleten egy Palestrina-művet adott elő. az esti programot pedig — Nagy Dániel vezetésével — régi és mai szerzők műveiből összeállított műsorral gazdagította. Külön ér­tékes szolgálata volt ,< találkozó résztvevőinek, hogy készülő ríj énekéskönyviink anyagából á nap foylamán megtanult négy éneket a befejező alkalmon bemutatták a gyülekezetnek. A találkozónak otthont adó gyülekezet számára is az. öröm és a szolgálatban való megerősödés alkalma leheteti ez a gazdag programú nap. .Jrok nektek, ifjak...’ „...Eljön ítólni <íS5!:í»I és holtakat...‘ V- V A „JÉZUS-TÖRTÉNETET” ol­vasva az evangéliumokban min­dig újra más-más érzés fogja el az embert. Hol a „meglepő”, hol a „csodálatos”, hol a „heroikus”, máskor a „sajnálatra”, vagy ép­pen a mélységesen „tiszteletre méltó” Jézus tekint ránk belő­lük, akiről hallva megcsóváljuk vagy meghajtjuk a fejünket. Most egy más, talán ismert, csak éppen eléggé komolyan nem vett oldaláról mutatkozik be ugyanez a Jézus. Olyan oldaláról, melyre nemigen szoktunk gondolni az izraeli utak szelíd arcúnak vélt, poros vándorára figyelve. Mert a címben foglalt félmondatot ol­vasva mintha az „ijesztő” Jézus állna elénk. Arra mindig szívesen emléke­zünk, hogy Jézus egyszer így szólt: „ ... jöjjetek énhozzám mindnyájan, kik megfáradtatok és meg vagytok terhelve...” (Mt 11. 28), azt azonban hamar elfe­lejtjük, hogy Ö mondta azt is: „...az Emberfia eljön az ö Aty­jának dicsőségében ... és akkor megfizet mindenkinek az ö cse­lekedetei szerint.’’ (Mt 16. 27). Miért ez a feiedékenység? — Va­lahol ott érzem a gyökerét, hogy ez a mondat idegesítő és kelle­metlen. Határozottan igényt tart arra, hogy beleszóljon az éle­tünkbe. márpedig azt még szülé­inknek. vagv feletteseinknek sem vagyunk mindig hajlandók meg­engedni. Minket ne ijesz.tegessen. ne fenyegessen senki! Legjobb ez ilyet — ez a legegyszerűbb megoldás — elengedni a fülünk mellett. OTT VAN AZONBAN A BAJ. hogy Jézus sohasem vállalta — ma sem vállalja — a „mumus” szerepét. Ö tényeket közöl és rög­zít: „Az Emberfia eljön” és ..meg­fizet”. Ez így lesz. ha jók. ha rosszak leszünk. Mindenképp! De abban, hogy ezt így elmondja — gondoljunk bele! — végered­ményben szeretete szólal meg: tudd meg. hogv mi vár rád, mi felé tartasz! Mintegy a jövőt ta­karó. titkos dosszié tárul fel így előttünk: erre számíthatunk. Nem kell tapogatóznunk az jövőt ille­tően. Sőt: készülhetünk rá. Jézus előbb idézett két mondata tehát nem egymást kizáró, hanem ép­pen együtt értendő, egy tőről fa­kadó szava: nem az egyszer sze­líd. máskor ijesztő, hanem a min­dig szerető Jézus szólít meg benne. EZZEL A JÖVÖT ELÉNK TÁRÓ SZERETETÉVEL azonban kétségtelenül rámutat az éle­tünkre. Valóban jól érezzük: íté­letét említve, életünkbe akar be­leszólni. Ám nem azért, hogy bosszantson, idegesítsen minket, hanem mert azt szeretné, hogy ne rontsuk el. ami még előttünk áll: az életünket és jövőnket. Azt szeretné, hogy az ítélet ne egy fenyegető végzete, elkerülhetet­len végső és végérvényes karam­bolja legyen az életünknek, amelyben „totálkárossá” minő­síttetünk, hanem perspektívája, ki- és beteljesedése, célbaérése. Az ítélet ugyanis nem feltétle­nül az elítélés, a végső megszé­gyenítés helye. A jutalmazás, a szeretetbe fogadás alkalma is le­het. Éppen Jézus Krisztus által. Amit ő csinált, azt ezért tette. S azért, hogy ennek jegyében ren­dezhessük — tudjuk berendez­ni — életünket már most. s sze- retetének „tűhegyére holnapun­kat fölépítsük megint”. Ebben pe­dig nem az számít, hogy milyen gondolatokkal. elképzelésekkel szimpatizáltunk, milyen elhatáro­zásokat gyártottunk talán épp Jézus követésében. Még csak az. sem. hogy milyen önfeledten tud­tunk hinni. Az viszont igen, hogy e gondolatok, elképzelések, elha­tározások hogyan valósultak meg a hétköznapjainkban: hitünk ter- mett-e gyümölcsöket? MERT JÉZUSNAK NEM TEO­RETIKUSOKRA. álmodozókra, „lelkizőkre" van szüksége, hanem olyanokra, kik a hétköznapok eíébük dobott kihívását kereszt­jükkel együtt felveszik. Tudják: mire hívattak és mit akarnak, s ahhoz céltudatosan tartják is ma­gukat. Csak az ilyen hit ér vala­mit. Pontosabban: a hit csak így ér valamit. Valamit, amit már azonban nemcsak itt, hanem ama ítéletben is jegyeznek, értékelnek. Hogy erre nem futja az erőnk­ből. ilvet nem tudunk produkál­ni? Igv igaz! De ami lehetetlen az embernek, lehetséges az Is­tennek. Jézushoz térve, az Ö át­rendezésében életünk még az íté­let fényében sem torzulhat egy szűkölő, félelmekkel gyötört kap­kodássá, hanem széles ölelésű, felszabadult, mindig eleven mun­kálkodássá, lesz. ember voltunk és létünk boldog megvalósulá­sává, amelynek szívverése Isten szeretetével egy ütemre dobban.- Azzal a szeretettel, mely észre­veszi, milyen mozdulatra, szóra hív egy-egy barátunk zavart te­kintete, szülőnk idegessége, az öregek megtört fényű szeme, az alkoholisták tántorgó lépte, vagy a szenvedők görcsös nézése. S mely szeretet testvérekké fűz össze körülöttünk minden isme­rőst és ismeretlent. • ÍGY A MEGVALÓSULÓ HIT BIZONYSÁGTÉTELÉBEN ÉLVE — igen — nem ijesztő, sőt vonzó tudni, várni Jézus újbóli eljöve­telét. Azt a nagy alkalmat, mikor a poros utak vándora Atyja di­csőségében „eljön ítélni élőket és holtakat.” ífj. Foltin Brúnó zenés Áhítat lesz november 25-én. vasárnap délután 6 órakor a kelenföldi templomban (XI. Bocskai út 10.) Műsoron: Macelli. Vivaldi és J. S. Bach gordonkaművei Közreműködik: Bálint Zsolt Igét hirdet: DONATH LÁSZLÓ íf j Arisztidr oi Két férfi tekintete találkozott a pesti utcán 184». július 2-án, egy hónappal Segesvár és hálom hónappal Arad előtt. Petőfi Sán­dor, a tiszti rangjáról lemondott őrnagy volt az egyik; apját-any- ját nemrég eltemetve, sietett gya­log a belváros felé, hogy másnap Mezöberénybe vegye útját. A másik férfi Dessewffy Arisztid tábornok volt — Eperjesről is­mertek is egymást — aki kocsin hajtatott fiatal menyasszonyával a Lipót-templomba. Egy ismeret­len emlékező szerint Petőfi meg utána is nézett.a díszes fogatnak és valamiféle maliciózus meg­jegyzést tett. I A Szemere-kormány csak né­hány napja hívta fel népfelke­lésre az. ország lakosságát, Gör­gey Artúr tábornok pedig éppen Komáromot védte Haynau táma­dásával szemben. A hadiesküvőre részben ilyen okokból került sor. A 47 éves — két éve megözvegyült — vőlegény régi evangélikus családból szár­mazott. Apja. Dessewffy Gáspár, a sárosmegyei Margonya birto­kosa és egyházíeiügyelője, ősei közt van Rákóczi ezredese: Des­sewffy Ferenc, szenátora: Platty Sándor. — vagy az. öt szabad ki­rályi város evangélikus püspöke: Zahler Péter. Anyjáról, az ugyan­csak evangélikus Kubinyi Júliá­ról pedig tudjuk, hogy nagy ala­pítványt tett a wittenbergi egye­temen tanuló magyar ifjak javá­ra. A menyasszony két évtizeddel fiatalabb volt. Szinyei Mer.se Em­mának hívták. Apja Sáros megye követe, majd alispánja. Fivéré­nek, Félixnek nemrég született fia pedig a nagy festőfejedelem lett: Szinyei Merse Pál. A ve- avesházasok esketési szertartá­sára a lipótvárosi plébániatem­plomban, a mai Szent István ba­zilika helyén került sor. Az 5. számú huszárezredben húsz esztendőn át szolgált délceg .századparancsnok népszerű em­ber volt Eperjes messze vidékén. A szabadságharc kitörésekor nemzetőr őrnagyként ment a frontra, ahol vitézségéért előbb ezredes, majd hadtestparancsnok, s július 1-vel tábornok lett. Az eperjesi ifjúság Pestre utazása előtt fáklyásmenettel tisztelgett a népszerű hős és menyasszonya ablaka előtt. * Az. esküvő utáni napokban a kormány kiiiríttette Pestet. De- .ssewffynek pedig ismét a frontra kellett vonulnia. Áz irány Vác, Zsolca, Tokaj. Debrecen, Gyula, Arad és Világos volt. A változó sikerrel folyó csaták ismertek a szabadságharc történetéből. A fegyverletétel idején De- sewffy Lúgoson tartózkodott, s könnyen elindulhatott volna — amint tervezték is többen — Tö­rökország felé. Liechtenstein Fe­renc herceg lovassági tábornok azonban azzal biztatta, hogy ha kapitulál, kieszközli számára a kegyelmet. Fiatal feleségének rö­vid lugosi látogatása és az utána való vágyakozás eldöntötte szá­mára a kérdést. Augusztus utol­só napjaiban már együtt van tá­bornok társaival — az aradi bör­tönben. Szeptember 27-i első ki­hallgatásának jegyzőkönyvében ez áll: ..Nevem Dessewffy Arisz­tid. Csákányban. Abaiij várme­gyében születtem. negyvenhét éves vagyok, evangélikus vallá­sa, nős...” Szinyei Merse Emmának sike­rül bejutnia hozzá a börtönbe. Sőt a herceggel is tud beszélni, aki ismételten is megígéri neki férje megmentését. Ezzé] az örömhírrel tér vissza boldogan Pestre. A fogoly több levelet írt haza feleségének. Október 4-i levele utóiratában ez, áll: „minden nap várjuk el ítél tetősünket.” Utolsó, október 6. hajnalán írt levelét özvegye utóbb magával vitte a koporsóba. A Haynau elé ke­rült kegyelmi kérvényre tudva­levőleg leiakasztá.s helyett íőbe- lövés volt a válasz. * A Baló Benjamin aradi refor­mátus lelkész által vesztőhelyre kísért vértanú teste fél évig fe­küdt az aradi vár VI. számú ka­puja melletti árok mélyén, há- rom másik főbelőtt társával együtt. Az özvegy egy eperjesi emberrel rohant Aradra. Tete­mét nem engedték elvinni, csak sírhelyét tudták megjelölni. Fél év múlva Desewffy Kálmán, az egyik öccs. Bánó Miklós, a sógor és Bydeskuthy Ernő, egy volt honvédbajtárs parasztruhába öl­tözve. 500 váltóforintot elveszte­getve éjnek idején kiásatták a holttestet. A combnál kettéíűré- szelt tetemet azután ládába rak­va, mint valami árut fuvarozták faluról falura, fel Sárosba, a marganyai ház kertjének ősi fenyvesébe. Az. utóbb kriptába és ércko- porsóba tett porhüvely azóta is sok megrázkódtatásnak volt ki­téve. Néhány éve a magyar és "Csehszlovák külügyminisztérium megállapodást írt alá a sír közös gondozásáról. Azóta október 6- án évente közös koszorút helyez­nek el a kripta falára. A bejá­rat mellé rövidesen életnagyságú relief kerül. Margonya evangélikus 'tem­plomának XVII. századi harang­ja pedig naponta kong De­ssewffy Arisztid és Szinyei Merse Emma hamvai fölött. Fabihy Tibor I. G.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom