Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-11-18 / 46. szám

GYERMEKEKNEK. Szép hazájuk határán 4 MÓZ 13 Izrael népe sokáig időzött a Si­nai hegy lábánál. Már majdnem egy esztendő telt el, amikor to­vábbindultak. Hiszen céljuk az volt, hogy elérjenek az ígéret földjére, Kánaánba. A FELHŐ MEGINT ELŐTTÜK LEBEGETT és ők mentek utána a pusztaságon keresztül. Minden­nap közelebb jutottak a célhoz. Végül is elérkeztek Kánaán ha­tárához. A hegyeit már látták. A hegyek fölött megállapodott a felhő és az emberek is megáll­tak. Sátrat vertek, ettek-ittak. né­hány napot pihentek. De közben mindig Kánaán hegyei felé né­zegettek. Ott. a hegyeken túl, ott van szép hazájuk! Ott fognak lakni nem sokára, ott majd ala­posan kipihenhetik a hosszú ván­dorlás fáradalmait! Igen ám, de még nem voltak bent! Mások laktak Kánaán föld­jén, idegen emberek. Vajon mi­lyen erősek? Sokan vannak-e? De az is nagyon izgatta őket, milyen is Kánaán földje. Van-e bőséges legelő? Vannak-e gyümölcsfák? Igazán olyan szép-e ez az or­szág. amilyennek gondolják? Mó­zes magához hívatott tizenkét erős, bátor embert, Józsiié is köz­tük volt. „Másszátok meg a he­gyeket. és menjetek be Kánaán földjére! Nézzetek meg jól min­den!. azután gyertek vissza és mondjátok el. mit láttatok! De óvatosak legyetek, hogy az ott lakó emberek el ne fogjanak benneteket!” A tizenkét ember szívesen vállalkozott a feladatra. MÁSNAP ŰTRA KELTEK A KÜLDÖTTEK, a nép pedig na­ponta figvelte. mikor jönnek visz- sza. Sokáig voltak oda. de egy­szer mégiscsak megérkeztek. Az emberek már messziről észrevet­ték őket és mondogatták egymás­nak: „Nézzétek csak. mit hoz­nak magukkal! Sok gyümölcsöt: almát, fügét, meg egy nagy fürt szőlőt.” A szőlőfiirt olyan óriási volt. hogy egy ember el .sem bírta a vállán. Rúdra kötözték és ketten hozták a vállukon. Ilyen gyönyörű gyümölcs terem Ká­naán. földjén?! Milyen gyönyörű ország lehet az! A tizenkét hír­mondó elkezdte beszélni, mit is láttak. KETTEN KÖZÜLÜK, JÓZSUÉ ÉS KÁLEB szerették Istent, de a többi tíz nem nagyon hitt Isten szavának. Ilyeneket kezdtek mon­dani : „Persze, hogy gyönyörű or­szág! De ne örüljetek neki! Mert mi oda ugyan be nem megyünk soha. Nagy erős emberek lakják. Még óriásokat is láttunk.” Az emberek behúzták a nyakukat és megszeppentek. Féltek az óriá­soktól. Elfelejtették, hogy Isten megígérte, hogy mindig gondos­kodik róluk. Józsué és Káleb ezt nem lelejtette el. „Ne féljetek! — biztatták őket. — Isten majd se­gít rajtunk. Ö mondta, hogy ne­künk adja ezt az országot. Amit ő megígért, azt meg is tartja.” De az emberek nem hitték ezt el. Siránkozni és jajgatni kezdtek. Újra lázadozni kezdtek Mózes el­len és Isten ellen. Azt mondták, hogy az Isten becsapta őket. „Bárcsak maradtunk volna Egyiptomban! Forduljunk meg és induljunk vissza!” Hiába próbál­ta csendesíteni őket Józsué és Káleb. Rájuk is dühösek lettek. Köveket ragadtak és agyon akar­ták verni őket. EKKOR ELŐJÖTT MÓZES ÉS ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: „Ezt üzeni nektek Isten: Nem akartok bemenni szép hazátokba? Jó, ak­kor nem is teszitek be oda a lá­batokat! Addig fogtok a pusztá­ban ide-oda bolvongani, amíg gyermekeitek megnőnek. Majd ők mennek be Kánaánba, ti nem. Mindnyájan itt fogtok elpusztul­ni a sivatagban. Csak Józsué és Káleb marad meg, mert ők hit­tek Isten szavának.” így történt, hogy bár elérkez­tek szép hazájuk határához, már látták hegyeit és szép tájait, de nem volt szabad bemenniük. Nem mehettek be az ígéret földjére, mert hitetlenkedtek és nem hit­tek Isten ígéretének. — MONOK,. Október 21-én a délelőtti istentisztelet keretében iktatta hivatalukba a gyülekezet új tisztségviselőit és presbitereit Kávéházi László pilisi lelkész, a Pest megyei Egyházmegye espe­rese Selmeczi Lajos monori se­gédlelkész segítségével. „A pres­biterek a gyülekezet őrei. pászto­rai és gondnokai, de ugyanakkor mindenki szolgái” — hangzott az igehirdetés a harminckilenc be­iktatott férfinak és nőnek, meg az egész gyülekezetnek is. Az egyházmegye elnöksége és gyüle­kezetei nevében Kiss Pál egy­házmegyei felügyelő köszöntötte a beiktatottakat és a gyülekeze­tét. „írok neki ele, ifjak...” I] rétiünk történi Hetek óta vizsgáljuk együtt a legrégibb, az Apostoli Hitvallást. Gondolom, mindenki érzékelhet­te. aki figyelemmel kísérte, tiogy szó sincs itt életünktől idegen ta­nításokról, elvont bölcselkedésről. A középső szakaszban, az ún. második hitágazatban olyan be­kezdéshez érkeztünk, amely még ezen a hitvalláson belül is a leg­mozgalmasabb. Ügy érzi a figyel­mes olvasó, hogy ebben a fejezet­ben igazán életre kelnek a mon­datok. események peregnek egy­más után. Amit hiszünk, azt nem is tudjuk más nyelvtani formá­ban kifejezni, csak igékkel, cse­lekvést, eseménysorozatot jelölő szavakkal: született, szenvedett, megfeszítették, meghall, eltemet­ték, föltámadt. A JÉZUSRÓL SZÓLÓ SZA­KASZHOZ ÉRKEZTÜNK. Ez a hitágazat lehetetlenné teszi, hogy a keresztyénséget világnézetnek, vallásnak, vagy filozófiai rend­szernek tekintsük. Arra a kér­désre. hogy „mit hiszel?”, nem is igen tud válaszolni az. aki igazán keresztyén szeretne lenni. Mert ezt a kérdést csak úgy fogalmaz­zuk meg szabatosan, a valóságnak megfelelő módon, ha azt kérdez­zük: „kiben hiszel?”. Erre a kér­désre pedig nyilvánvaló a vála­szunk: Jézus Krisztusban. Kiemelkedő személyiségek éle­tét a legtöbb esetben följegyez­ték. ismerik az emberek. Jézusról 27 rövid könyv szól, a teljes Új­szövetség. Ha nagyon szigorúan vesszük, akkor is 4 evangélium írta le hajdanában mindazt, amit Jézusról tudnunk keli. amit róla hinnünk szabad. Mégsincs a ke­zünkben egyetlen megközelítő pontossággal leírt életrajz sem. Ha megfigyeltük hitvallásunk imént idézett igéit, azok sem élet- történetet írnak, hiszen amit ol­vashatunk, az ennyi: született, meghalt, feltámadt. Nem életrajz ez. S ami többletet az evangélis­ták leírnak, az is inkább egy-egy kiragadott esemény. Jézus szavai, tanítása, bizonyos tettei. így az­tán nem is kérdezhetjük azt. ho­gyan élt Jézus? Inkább azt, ho­gyan lépett be Isten az ember vi­lágába. Milyen jelei vannak itt­létének. milyen állomásai? Mi jellemzi közénk való belépését? Vagy másképp.: mit lett értünk Isten? AZ EGYSZAVAS ÉS NAGYON MEGSZOKOTT VÁLASZ ennyi: szeretett minket. A szó persze el­csépelt, kicsit a hitelét is elvesz­tette. Nem csoda, mei;t, emberek éltek vissza vele, fordították' a fo­nákjára évezredek óta. Többnyire csak erre futja nekünk is. Egy vonatkozásáról azonban nem árt elgondolkodnunk! Az igazi szere­tet sohasem olcsó érzelem, amit kivált a másik személye, szele­teire méltó volta. S ami aztán az ellenkezőjébe csapódik nem várt események, fordulatok, rohanó idő, konfliktusok hatására. Az igazi szeretet mindig esemeny. Valami, amit a másik emberért teszünk. Nem véletlenül halmoz a hitvallás, amint Jézus neve fel­csendül, igét igére, cselekedetet cselekdetre. Azt, hogv ő szeret, nem lehet másként kifejezni, csak eseményekben. Most tovább kérdezhetünk: ho­gyan szeretett minket, mit tett értünk Jézus? Mai szakaszunk első igéje ad választ erre a kér­désre. Meghalt értünk. Bármeny­nyire csábító, ne engedjünk fan­táziánk kísértésének! Jézus ha­lála nem a megható, hősi halál kategóriájába tartozik! A sors megmásíthatatlan végzése sem Nem is a történelmi helyzet szük­ségszerűsége vagy a körülmények csapdája. Jézus halála Isten sze- retetének a jele. Jézus maga fo­galmazza meg: senkiben sincs na­gyobb szeretet annál, mint ha va­laki életét adja barátaiért. Erre a mondatra nyilvánvaló módon rá­bólintunk valamennyien: ez így igaz. S ha olyasvalaki ajkáról Kiről van szó? 1. Jézus egyszer az egyik tanít­ványának ezt mondta: „Ne légy hitetlen, hanem hivő!” Ki volt ez a tanítvány és milyen alkalom­ból mondta ezt neki Jézus? 2. Egy kis termetű embernek egyszer egy fára kellett felmász­nia. Ki volt ez az ember, és miért mászott fel a fára? 3. Egy fiatalember egyszer el­aludt a prédikáció alatt, s ez majdnem az életébe került. Ki volt ez a fiatalember? Könnyí­tésül : A prédikációt Pál apostol tartotta. 4. Ki volt az az ószövetségi próféta, akit Isten tüzes szekéren vitt magához a mennybe? Válaszaitokat december 2-ig le­hetőleg levelezőlapon a követke­ző címre küldjétek be: Evangéli­kus Élet Szerkesztősége. Buda­pest, Puskin u. 12. 1088. Megfej­tésetekre nevetek és lakcímetek mellé azt is írjátok oda. hogy hány évesek vagytok. halljuk, aki életével pecsételte meg ennek a mondatnak igaz voltát, megbecsülésünk, rokon- szenvünk csak nő. DE HOGYAN IS ÁLLUNK EZ­ZEL A BARÁTSÁGGAL? Jézus „legkisebb” apostola foglalta sza­vakba ugyanezt az igazságot, de nem' ilyen elismerést kiváltó mó­don, hanem majdnem botrányo­san. A következőképpen: „Hiszen még az igazért is alig halna meg valaki, bár a jóért mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisz­tus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk." Hogyan is tudta volna másképpen érté­sünkre adni, hogy igazán szeret minket? Az egyetlen, akije volt. Jézus vállalta a szeretet követke­zetes útját egészen a halálig. Vál­lalta azokat, akik végképp nem tudták őt megérteni. Elfogadta azokat, akik kitaszították őt. Hor­dozta azokat, akik a bukását les­ték. Szerette azokat, akik min­denre elszántan gyűlölték őt. Nem a korabeli jeruzs.álem', zsidókat! Minket. Mindannyiunkat Hogy ne kösse gúzsba életünket az ér­telmetlen félelem. Hogy ne legye­nek reménytelenül összekuszáló- dott ügyeink, jóvátehetetlen hi­báink. Hogv megtaláljuk Istent és egymást: Minden bűn és vétség egyetlen megoldását, a békét és bocsánatot. Ezért vállalt mindent, a halált is. S ha ez a szeretet, ez az érde­meken messze túlmutató, min­dent helyreállító esemény, akkor bármilyen hihetetlen, ez a legna­gyobb hatalom a földön. Legyőz­hetetlen. Húsvét reggele a példája. Isten szeretetének végső igenje. Amely rendezi nemcsak a múltat, viselt dolgainkat* hanem jöven­dőnket is. Hogy életünk ne az ér­telmetlen, vaksötét halálba- ro­hanjon, hanem a fény felé. Szabóné Mátrai Marianna ZENÉS ÁHÍTAT lesz november 25-én. vasárnap délután 6 órakor a kelenföldi templomban (XI. Bocskai út 10.) Műsoron: Macelli. Vivaldi és J. S. Bach gordonkaművei Közreműköd i k: Bálint Zsolt Igét hirdet: OONÁTH LÁSZLÓ Bethlen Gáborra (1380—16*29) emlékezünk, a háromszázötven éve elhunyt nagy fejedelemre. Ha isten velünk CSAK 49 ÉVET ÉLT S EBBŐL 16 EVET VOLT FEJEDELEM. Fél évszázados élete 'azonban úgy szikrázott a 17. század egén. mint télen a csillagok. Nagy ter­vek hordozója és megvalósítója volt. Neve hallatán tisztelet és retlegés szállt meg barátot és el­lenséget. A porta és a Habsburg- király egyaránt versengett ke­gyeiért. ha szükségét látta, meg tudta leckéztetni mindkettőt. Szi­ve azonban mindenkor a kisem­berekért dobogott, s roppant te­kintélyéből kicsi országa és sze­gény népe húzta a hasznot. Negy­ven csatában és ütközetben vett részt, mindegyikben győzött, de nem vesztett el hadakozásban 4 ezernél több embert. Két évszá­zaddal korábban fogalmazta meg azt. amit Széchenyi is érzett, hogy kevesen vagyunk: „Adná az Úristen, volna hasznára nemze­tünknek, de ha összeszámolnék is az országot Fátrától innen, fe­lségestől. gyerekestől, nem ta­lálnánk kétszázezer magyar pa­rasztot.” Aligha adódott a másfél száz éves török megszállás alatt vilá­gosabb látású reálpolitikus, mint ő. Német és török között meg tudta valósítani a ..Tündérker­tet", ahogyan Móricz .'100 év után megfogalmazta, a kicsi Erdélyt a jólét, kultúra, biztonság szige­tévé varázsolta. Véget vetett a török betöréseinek, a magyar ra-‘ bukat kiváltotta, s megleckéztet­te a németet többször éppen ak­kor, amikor az Kelet-Magyaror- szágra, Erdélybe vetette szemét. A nép valóságos atyjának tekin­tette, s ugyanolyan bizalommal választotta királyává (1620), mint egykor Mátyást a Duna jegén., Valami megmagyarázhatatlan szerénység, vagy inkább az igazi politikusra, diplomatára jellemző bölcsesség alapján mégsem koro­náztatta meg magát, holott a besztercebányai országgyűlés tör­vényességéhez vajmi kevés két­ség fűződött, s a korona is bir­tokába jutott. S amikor protes­táns udvari papja. Alvinczi a ko­ronázásra nógatta, ezt válaszolta: „A magyar királyokat az eszter­gomi érsek szokta koronázni.” így nem ékesített soha protestáns főt a szent korona. RÖVID 16 ÉVET URALKO­DOTT (1613—29) és olyan idők­ben. amikor Európát felforgatta a vallásos színezetben jelentke­ző feudális anarchia, A táborok­ra szakadt Nyugat ellenreformá­cióban tombolta ki magái, míg Kelet, az oszmán birodalom al­kalmas pillanatra várt. hogy ré­gi tervét megvalósíthassa és ha­lálos csapást mérjen a németre. Ebben a forgószélben bölcs ön­mérséklettel egyensúlyozott, min­denkor szem előtt tartva, hogy a magyarságra egyaránt halálos ve­szélyt jelent mindkét nagyhata­lom. Vádolták pogánysággal, mert a törökkel cimboráit, s ké­telkedtek őszinteségében, amikor a „nagy koalíció” tervét kidol­gozta a törökkel szemben. Eköz­ben megmentette o vallás sza­badságát kicsiny országában s el­érte azt, hogy Magyarországon is türelmesebben kezeljék hitsor- sosainak életét. Rájött arra. hogy az emberi szabadság kardinális kérdése a lelkiismereti és vallás- szabadság és így „prototípussá” tette a kicsiny Erdélyt. S így igaz, a modern államok csak századok múltával valósították azt meg, amit Bethlen Erdélyben. Sütő András feledhetetlen sza­vait idézem: „Nemcsak remény­séggel, tanulsággal időzöm itt Ke­gyelmed színe előtt. Ha emlékez­ni méltóztatik. egyebek között a testvériségnek ügyét is reánk ha- gyatkozta: magyarnak, román­nak. szásznak — a székelyt nem említem, hiszen az is magyar — közös kertmívelő gondját, az egy­mással farkasszemet néző indula­tok helyére az egybefonódó pillantást a Kárpátok tövé­ben .. Ilyen meggondolással dicsérjük Kegyelmedet azért, hogy a cuicus regio, illius lingua híveinek horpasza közé ütve. a Bibliának román nyelvre fordítá­• • « sát szorgalmazta... még-ezen kí­vül is hatvan-hetven prédikátort — az idő tájt népnevelőt — szen­teltetett melléjük, tudós embere­ket, akik az Igét az ő magok saját érthető nyelvekre transte- ráMatták... Az eszmét, a neme­set, amilyen Kegyelmedé is volt a tola rend a dolgában (pedig) gyakorta élve temetik , el ...” Sütő András fel-felvillant egy- egy képet a nagy fejedelemről. Szavai Nagyenyeden (a fejedelem által Gyulafehérváron alapított főiskola utódja), a fejedelem szobra előtt hangzanak, „mert Bethlen Gábor nyitotta meg neki (is) az utat a Kollégium felé”. Bethlen „kőarca” Enyeden, válla közé behúzott nyakkal, de a ko­rabeli rajzok alapján is szigorú, csúnya tekintetet mutat. A réz­karcok lóháton ülő főurát drága palást borítja, a palást azonban meleg szívet takar. Egyesek sze­rint negyvenkétszer, mások sze­rint huszonhatszor olvasta el a Bibliát, hűséges protestáns volt és megértő más felekezetekkel szem­ben is. Halálát — és életéből is legtöbbet — a tudós, író, később egy évig fejedelem. Kemény Já­nos irta le: „Kolozsvárról kiin­dulva Tordára menénk, onnan lón a rendelés másnap Enyed- re . . . Fejérváron még életben ta­lálók (a fejedelmet), de igen el­alilt állapottal... Azonban alig szólhatván, kére tentát, papiro­sát, pennát, melyeket elébe ad­ván fra két rendet szépen, és el­fordulván, abbahagyd . . . Az írás pedig ezen szókkal vala, kinél többet ‘sem írt, sem szólott an- nakutána .. . »Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Senki nincsen bizonyára, bizonyára nincsen.«” ViZKÖRBAN. HALT MEG 1629. NOVEMBER 25-ÉN, kihez „hasonló magyar Mátyás király­tól fogva és István királyon kí­vül nem hallatott és nem is re­mélhetni. Úgymint ki eszes, vi­téz, igen magaviselő, kegyelme­sen megértő, gazdálkodó, munká­ban fáradhatatlan, haszontalan dolgokban idejét nem töltő, kül­sőképpen. tekintetben oroszlán, beszélgetésben nyájas, józan éle­tű. könyörgésben és az isteni szolgálatban nem külsőképpen tettető, de buzgó, szegényeken és könyörgőkön könyörülő, egyházi rendeket tiszteletben tartó, táp­láló, ekklésiákat építő, segítő, alapító... Óh, vajha avagy ne született, avagy örökké élt volna” — írja róla a hűséges Kemény János. Elhunytával megszűnt a szél­csend Erdélyben, a Tündérkert­re árnyék borult. A nemzet régi tragédiái ismétlődtek, a jól fel­épített ország tüneményes gyor­sasággal prédájává lett a belső és külső ellenségeknek. Rédey Pál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom