Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-11-11 / 45. szám

GYERMEKEKNEK

Az aranyborjú

■jrok nektek, ifjak...”

Valójában kicsoda Jézus?

Gondolatok az inkarnáció feszültségéről

Dr. Henry McAdoo, Dublin anglikán érseke szeptember végén a küszöbönálló pápai látogatás kapcsán kijelentette, hogy a római katolikus egyház az Ír Köztársaságban a vegyes hájasságokkal kapcsolatban olyan rendelkezéseket ír elő, melyek" ellentétben állanak az ökumenikus mozgalommá!. Az anglikán érsek utalt arra, hogy a római katolikus egyház megköveteli, a vegyes házasságból született valamennyi gyermek római katolikus legyen.

1. Hány embert támasztott fel Jézus földi életében, s kik voltak ezek?

2. Jézusnak melyik két tanítványát hívták „mennydörgés fiainak” és miért?

3. Ki lett Júdás helyett a tizenkettedik apostol, és hogyan választották meg őt?

4. Ki volt Izrael népének legnagyobb királya, s hol mondja

Több mint negyven évi egyházi szolgálat után október elsejével nyugalomba vonult Fränkel gör- litzi püspök, aki 1964 óta töltötte be tisztét. Személyével annak a nemzedéknek egyik utolsó tagja válik ki a Német DemokratiJézus, hogy ő ennek a királynak fia és Ura is?

Válaszaitokat november 25-ig, lehetőleg levelezőlapon a következő címre küldjétek be: Evangélikus Élet Szerkesztősége, Budapest, Puskin u. 12. — 1088. Megfejtésetekre nevetek és lakcímetek mellé, azt is írjátok oda, hány évesek vagytok.

kus Köztársaság egyházainak vezetéséből, akik még részt vettek a hitvalló egyház mozgalmában, dolgoztak az újjáépítésben és szerepet játszottak Kelet és Nyugat vitájában.

így válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Mi késztette őt, s társait arra, hogy meglássák Jézusban az istenit, a di- vinumot? Az, hogy Jézus igényelte is magának ezt a rangot?

MINDIG VOLTAK, AKIK EZT HITTÉK RÓLA. Isten Fiának vallották, azok alapján csupán, amit mondott és tett. Mindig voltak emberek, akik nem „blokkoltak le” a Szentlélektől fogantatás bortányánál, hanem tovább olvasták az evangéliumot, egészen feltámadásáig. Mert csak ebben a teljes Krisztus-életműben ismerhető fel az Isten Fia! Néhányan ezek közül könyvet is írtak róla. Két ilyen könyvből hadd idézzek! Papini: Krisztus története című művének bevezetőjében írta: „E könyv szerzője évekkel ezelőtt írt egy könyvet, amelyben elmesélte bánatos élettörténetét egy embernek, aki egy napon Istenné akart válni. Most, éveinek és lelkiismeretének érettségében megpróbálta megírni az élettörténetét egy Istennek, aki emberré változott.” E romantikus mű szemléletére végig jellemző, hogy egységben látja Jézus emberségét és istenségét. Hasonlóképpen Boros László: A köztünk élő Isten című könyve: „Szeretnénk megkockáztatni azt, hogy az emberi gondolkodás fogalmaiba »szorítsuk be-« Jézus alakját. Meg akarjuk mutatni: volt egy ember, aki nemcsak tökéletesebben és emberibben, hanem alapvetően másként élt, mint mi mindany- nyian. Konkrét, történelmileg ellenőrizhető létben lett nyilvánvalóvá, amit mi mindenek legmélyén sejtünk, ami közelebb van hozzánk, mint mi magunk: Isten.” Üjra meg újra keletkeznek hasonló munkák. Ez is mutatja, hogy a Jézus-értelmezések egyike sem végleges.

Nem lehet végleges, két okból. Az egyik ok: mindenki, aki őt keresi — a benne hívők is — állandóan, naponta újabb felismerésekkel gazdagodik vagv gazdagodhat őróla. A másik ok: nemcsak tanulásra, de követésére is késztet mindaz, amit tudunk, vagy hiszünk róla. Követése, szolgálata pedig nem befejezett, végleges, hanem jövőnkre is vonatkozó feladatunk, életünk végéig tartIfj. Seben István

2 Móz 32.

Amikor Isten megkötötte népével a szövetséget és elmondta szent törvényét, Mózest felhívta magához a Sinai hegyre. Még sok mindent akart mondani Mózesnek, hogy adja tovább Izrael népének.-Az emberek látták, amint Mózes felkapaszkodott a hegyre. Látták, amint megérkezik a felhő széléig, de azután már nem látták. Estefelé mindenki figyelte a hegyet, hogy jön-e már vissza Mózes. De nem jött. Ott maradt a hegyen Istennél. Másnap szintén nem jött le és a következő nap sem. Az emberek aggódva mondogatták: „Talán sohasem

jön már vissza. Lehet, hogy valami baj érte őt és meghalt. Ki fog minket Kánaánba elvezetni? Ki fog velünk ezután törődni?” Nem gondoltak arra, hogy Isten mindig velük van, és vigyáz Mózesre is.

Amikor már nagyon sokáig- maradt távol Mózes, az emberek így kezdtek gondolkodni: Nem tudjuk Mózes hol van, de az Úristent se látjuk. Milyen jó a többi népnek! Azoknak szoboristeneik vannak. Azokat mindig láthatják és mindig velük vannak. Odamentek Áronhoz, Mózes bátyjához, és ezt mondták neki: „Csinálj nekünk is ilyen szoboristent, akit mindig láthatunk, és akit magunkkal vihetünk az úton!” Áron nagyon megijedt, mert ő tudta, hogy milyen hűtlenség ez az igaz Istennel szemben. De nem merte megmondani az embereknek, mert félt a néptől. Ezért ezt mondta nekik: „Jó, megcsinálom. De szedjétek össze az aranygyűrűiteket és fülbevalóitokat, mert abból akarom megcsinálni.” Azt gondolta, hogy nem fogják arany ékszereiket összeadni. Pedig ösz- szeadták. Marékszámra hozták Áronnak a gyűrűket, a fülbevalókat. Áron most már nem mert ellenkezni. Félt a nép haragjától. Tudta, hogy rosszat tesz, mégis megtette. Összeolvasztotta a sok

aranyat és szobrot öntött belőle. Aranyborjút, olyat, amilyent Egyiptomban láttak.

Áron az aranyborjút fölállította a tábor közepén. Az emberek pedig leborultak előtte, és áldozatot hordtak neki. Örömükben körültáncolták és örvendező éneket énekeltek. Olyan hangos volt az örvendezésük, hogy még a hegyre is fölhallatszott. De amikor javában táncoltak, és ünnepelték a bálványistent, megérkezett Mózes. Nagy haraggal tört keresztül az ujjongó tömegen és odaállt középre. Ö nem félt a néptől, mint Áron. Dörgő hangon megmondta az embereknek, milyen gonoszságot műveltek. Aztán fogta az aranyborjút és feldöntötte. Tűzbe dobta, hogy semmi se maradjon belőle. Megijedtek ám erre az emberek. Rádöbbentek, hogy milyen rosszat tettek. Csöndben szétoszlottak kiki a maga sátrába. Féltek Mózes haragvó tekintetétől. Isten tekintete elől azonban nem lehetett elbújni.

Másnap Mózes újra fölment a hegyre Isten elé. A szíve tele volt aggódással és fájdalommal. Letérdelt Isten előtt, és így kö- nyörgött: „Istenem, nagyot vétkezett a nép, nagy büntetést érdemel. De kérlek, ne hagyd el őket. Légy továbbra is a barátja. Büntess meg engem helyette! Hadd viseljem én a büntetést!” Mózes annyira szerette népét, hogy még ezt is vállalta volna. De a nép helyett ő nem tudott megbűnhődni. Ezt nem is bírta volna elviselni. Ezt sokkal később más valaki tette meg: Jézus, a Megváltó. Ö vette magára nemcsak Izrael népének, hanem minden népnek a bűnét.

De mivel Mózes kérte, Isten megbocsátott népének. Továbbra is hűséges Istene maradt, és vele ment Kánaánba. Mindezt azért tette, mert ő még jobban szerette Izrael népét, mint Mózes.

A legtöbb fiatalt nem érdeklik az elméleti kérdések. Nehezek és unalmasak számukra a dogmatikai jellegű fejtegetések. Szívesebben olvasnak olyan témákról, amelyek mindennapi életükből, a gyakorlatból * valók. De néha meglepetések érhetnek bennünket, amikor egy-egy dogmatikai kérdésről szólva kiderül, nagyon is izgatja, foglalkoztatja egyikmásik fiatal társunkat, ismerősünket. Tudatosult bennük az, hogy vannak elvi, elmélet; kérdések. amelyekre adott válaszok nélkül nem tudnak igazán értelmes és tartalmas életet élni. Keresztyén fiatalok esetében úgy gondolom, a címben feltett-erősen dogmatikus kérdést is ebbe a kategóriába sorolhatjuk.

JÉZUS ISTEN FIA? — sok fiatal viaskodik, ezzel a kérdéssel. Fiatalok, akik Istenben való hittel élnek. Jézus embersége nem jelent problémát számukra. A ke- resztyénség első századainak tév- tanítása, amely szerint Jézus embersége csak látszólagos álruha volt, ő valójában csak Isten, dicsőséges — a kereszten is dicsőséges — úr, már régen a múlté. Ma nem probléma az ember- Jézus, annál inkább kérdés: valóságos Isten?! Vagy csak nagy zseni, követendő példakép, a tökéletes ember? A választ keresve, nézzük meg először Jézus korát. Mit mondtak róla kortársai, ellenségei és tanítványai az evangéliumok szerint?

KINEK MONDANAK ENGEM AZ EMBEREK? — tette fel a kérdést tanítványainak maga Jézus. A válasz a nép körében elterjedt általános véleményeket tartalmazta: egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illés prófétának, ismét mások valamelyik régi prófétának újra-megtestesülését látták Jézusban. Az tűnik ki ebből, hogy (már) akkor is probléma volt: kicsoda is ő? Hát még milyen tarka és ellentmondásos képet kapunk róla, ha a többi kortársi Jézus-képet is felsoroljuk! A farizeusok egy csoportja Belzebub, az ördögök fejedelme szövetségesének tartotta, a nagytanács a nép hitetőjét és lázító- ját kereste benne, Pilátus bűn- telennek jelentette ki. Viszont voltak emberek, elsősorban tanítványairól tudjuk ezt, akik egészen közelről megismerték, s akik egészen másképp vélekedtek róla. Jézus kérdésére: Hát ti kinek mondtok engem? — Péter

VEGYES HÁZASSÁG ÉS PÁPAI LÁTOGATÁS

Kiről van sző?

HANS JOACHIM FRÄNKEL PÜSPÖK NYUGALOMBA VONULT

Reformátorok ny omában Budapest utcáin 3.

SZERÉNYEBB LEHETŐSÉGEKHEZ JUTOTTAK reformátorainkhoz viszonyítva a magyar reformátorok, pedig a magyar kulturális életben nem kis szerepet játszottak. Nem csak a magára maradt, árva magyar népet vigasztalták akkor, amikor török és német között őrlődött, de a nemzeti nyelv, kultúra, a nemzeti, irodalom alapvetése is nevükhöz fűződik. Túlnyomó többségük nevét is hiába keressük az utcanévtárban, egyikmásikra gondolt csupán a főváros egy-egy rövidke utcával, elrejtett térrel- S ha így van, hogy nagy jelentőségű volt egykor személyük. irodalmi tevékenységük — gondoljunk Bornemissza- Elektrájára, Károli bibliafordítására, stb. —, miért nem gondoskodunk arról, hogy a magyar kultúra vérkeringésében ők is ott csörgedezzenek? Kínos hiányosságokkal, „fehér lapokkal” találkozunk ezen a téren. ‘ Sehol egy táblácska, amely, néhány szóval ismertetné a névadókat, s a tankönyvekből is jószerével kimaradtak. Mit várunk akkor az utca emberétől, ha kérdés elé állítjuk őt?

A XI. kerületben egyetlen tömbre korlátozódott a „protestáns klérus”. Alig tudom körülírni, olyan bonyolult Károli Gáspár tere, amelyet Magyari István utcája határol. Mindegyik néhány házból áll, ezek modernek, a 30-as években épültek. Maga a tér az utcák szintje alatt van mélyen, néhány pad veszi körül és játszásra alkalmas kis „grund” az egész. Délután négyöt között vagyunk. Jönnek haza munkából az emberek, gyerekeket és kutyákat sétáltatnak az idősebbek.

Első áldozatom egy fiatal házaspár. Trabanttal érkeznek, gondosan félreállítják kocsijukat a forgalomból, csomagokat emelnek ki, biztosítják az ajtókat. „Itt laknak?” „Igen”. „Mit tudnak Károliról? O, sok mindent, — válaszolja a fiatalasszony —, bibliafordító volt”. „Azon kívül?” „Összemosolyog férjével: „Azon kívül semmit”. „Mikor fordította a Bibliát?” „Nem tudjuk. Ugye, nem tudjuk?” „Milyen nyelvről? Milyen vallású volt?” Nem, nem és nem.

A 2-es számú házban többkevesebb sikerem volt. P. J.-né a földszinten csak annyit tudott, hogy bibliafordító. Érettsségizett, idős hölgy, több tanfolyamot végzett. Zavarában kutyáját szó- lítgatta, csitította, engem pedig a közelben levő templomba irányított információért. Dr. S. I.-né az első emeleten lakik, nyugdíjas könyvtáros. Károhról majdnem kifogástalan életrajzot mond. Mintha Horváth Jánost hallgatta volna az egyetemen. Csak egy tévedése volt, hogy Károli fordításához pusztán a Vulgatát használta. Mire végeztem, a lépcsőházban állt előző delikvensem és felkiáltott: „Ugye, mi tudjuk, ki volt Károli, mondtam is az úrnak, mi ketten tudjuk.” Dr. S. I.- né válasza: „Tudjuk? Maga semmit sem tud. Általában Károlyi Mihály rokonának tartják” —, és bevágta az ajtót.

Az egyik pádon két bőrzakős fiatalember bújt össze. A zakó

egy üveg bort rejtett. „Foglalkozásuk?” „Építőipari dolgozó vagyok, társam tanuló.” „Mit tudnak Károliról?” „Semmit, nem is hallottunk róla.” „Itt laknak?” „Igen, a szomszédos utcában.”

A másik pádon egy idősebb hölgy régóta figyelt. Szinte várta, hogy őt is kérdezzem. „Luther reformálta az egyházat. Károli csendesebb volt. Bibliát fordított. A 17—18. században élt. De ha eljön hozzánk, az uram sokkal többet tud, ő olvasott ember.”

A szemközti házban fiatal műszerész nyitott ajtót. Érettségizett, sok minden érdekli. Károliról viszont semmit sem tudott. Két asszony a téren csevegett. Póráz az egyik kezében, a másik karján tisztítóból hozott felsőruhák. „Károli, ugye bibliafordító volt — kérdik egymástól —, mit kellene még tudni róla?”

Valóban a kelenföldi evangélikus templom mögött vagyámk. S ha már itt, gondoltam, betérek a lelkész; hivatalba. Itt már nem csak Károliról, de Magvari Istvánról is faggatóztam. Károliról a szokásos, Magyariról semmi választ nem kaptam. Ezzel a Magyart Istvánnal elakadt minden tudomány. B. I. lelkészen és egy harmadikos gimnazista kislányon kívül senki nem tudta, ki volt, mikor élt. mit csinált.

Dévai Bíró Mátyás Óbudán kapott teret, mégpedig az evangélikus temolomunk körül. A templom oldalán márványtábla hirdeti, hogy ő volt a „magyart Luther”, de hogy mikor, ezt elfelejtette rávésetni a Luther Szövetség. S. I.-vel a templomépítésről beszélünk, meg az emléktábla felavatásáról. Mondja, hogy a lelkész néha szokott beszélni Dévairól, de a gyülekezet tagjai nem sokat tudnak róla. Neki is kevés emléke van.

K. J. a templom alagsorában dolgozik. Portás, 4 polgárija van, 12 évet katonáskodott, 3 éve dolgozik itt, 67 éves, szereti a történelmet. „Dévai valami nagy tudású ember, evangélikus pap volt; kb. 100 éve élhetett. Emléktáblát is érdemelt.” L. D. nyugdíjas gépészmérnök, 57 éve lakik a téren. „Valószínűleg evangélikus pap volt, mást nem tudok róla. De nézze meg a lexikonban ”

J. L.-né házmester ugyanebben az épületben, egy éve dolgozik itt, gyors- és gépírónő volt korábban. 26 éves. Szívesen felelne, de semmit nem tud róla. Ne folytassuk!

Nos, így fest nagyjából ismeretünk a reformátorokról! Az az érzésem, hogy olvasóinknak sem tiszta e tekintetben teljesen a lelkiismeretük. Riportsorozatom azért született, hogy nyugtalanítson, idegesítsen, izgasson. Fel kell újra, meg újra frissítenünk emlékeinket az egyetemes és hazai kultúra, hitünk nagy ősei ismeretének tárgyában. Elvégre a lutheri reformációnak világviszonylatban 80—90, a testvéri kálvini reformációnak 45—50 millióra rúg a száma. A magyar reformációnak pedig ebben az országban, Luthernak fél, Kálvinnak másfél millió követője van.

Feltételezzük, hogy a két nagy reformátorról van fogalma olvasóinknak. A riportban szereplő magyar reformátorokról néhány lexikális adatot, mint „rejtvény megfejtését” közlünk.

DÉVAI BÍRÓ MÁTYÁS, a magyar Luther 1500—1554-ig élt. 1529—30-ba.n Wittenbergben járt, 1531 -ben Budán, Kassán magyar prédikátor, 1535-ben Sárváron, Nádasdynál talál menedéket, 1539—40-ben Perényi Péter udvari papja, nevesebb művei: Dis- putatio, Ortographia.

KÁROLI GÁSPÁR, gönci prédikátor, esperes. 1529—1591 Wittenbergben, Svájcban tanult. Valószínűleg többedmagával fordította héberből, görögből és a Vulgata használatával a teljes bibliát. Három év alatt készült el. 1590-ben, Vizsolyban adta ki,

7—300 példányban.

MAGYARI ISTVÁN. Nem tudjuk, mikor született, a 16. század második felében élt. 1605 halálának valószínű éve. 1559- ben Nádasdy Ferenc papja. Sárváron. 1602-ben jelenik meg ní- res könyve: „Az országokban *a- ló soc romlásocnac okairól...” Pázmány Péterrel keveredik hitvitába, akivel együtt a barokk irodalom jeles szemelve lett. (Művében a katolikusokat okolja a romlásokért.) Bővebben mindegyikről olvashatunk Horváth János: A reformáció jegyében (Gondolat, 1957.) és Ottlvk Ernő: Hűség Istenhez és népünkhöz (1965) című könyvekben.

Rédey Pál