Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-09-30 / 39. szám

Mindennapi kérdések Lehetne-e kicsivel jobban és szebben? Nemzedékről nemzedékre öröklődő, nagyszülői emlékként őrzök otthonomban egy faragott szekrényt. A kemény tölgyfából készült szekrényen bibliai jelenetek láthatók, Jézus életéből. Gyermekko­rom óta szüntelenül a szemem előtt van, mégis újra meg újra le­ülök eléje és nemcsak gyönyörködöm a mesterien megmunkált a;aikokban, hanem megpróbálom magam elé képzelni alkotóját, aki hosszú éveken keresztül dolgozhatott ezen az egyetlen darabon és akinek tudása meliett szeretete is tükröződik minden egyes arcon, részleten. Szerette, amit csinált. Mielőtt elkezdtem .teológiai tanulmányaimat, egy pestkörnyéki gyárban is dolgoztam. Sok szép emlékem közül is kiemelkedik egy idősödő kovácsmester alakja és a vele folytatott beszélgetések. Ami­kor csak tehettem, beszöktem a kis kovácsműhelybe és néztem, amint dolgozik az izzó vassal. Szerettem, amit csinált. Pedig nehéz munka volt és sokan, akik könnyebb munkát végeztek, jobban ke­restek nála. És még egy szép emlék ifjúságom idejéből. Az 1952-es olimpiai játékokra gondolok, amelyek befejeztével én is önfeledt boldogság­gal ünnepeltem a pesti utcákon a hazatérő csapatot, bajnokokat és helyezetteket, akik elkápráztatták az egész világot és felülmúltak teljesítményeikkel minden várakozást. Akkor még nem sok anyagi ellenszolgáltatást kaphattak mindezért. Nagyszerű helytállásuk alapja azonban az volt, hogy szerették azt, amit csináltak és szeret­ték hazájukat, amely bizalommal kiküldte őket TERMÉSZETESEN TUDOM, HOGY ILYEN PÉLDÁKAT nap­jainkban is bőséggel találhatunk: munkáját szerető hűséges aszta­losmester, kovácsmester, válogatott sportoló — és még sok-sok más hivatásban és foglalkozási ágban munkálkodó honfitársunk van. A címben megadott kérdés azonban ennek ellenére nagyon időszerűvé vált. Azt tapasztalják egyes emberek és vezető testületek, hogy nőtt azoknak a száma, akikről már nem lehet egyértelműen ezt monda­ni: szereti, amit csinál. PEDIG BIZONYOS HIVATÁSOK ESETÉBEN szinte általános az elvárás: csak a legjobbat, a hibátlan teljesítményt, odaadó, áldo­zatos helytállást fogadjuk el. A hivatásnak gyakorlása közben ha­nyag- vagy felelőtlen orvost, vagy az iskolás gyermekekkel foglal­kozó türelmetlenebb pedagógust általános és felháborodott bírálat éri. Az utasainak életét veszélyeztető buszsofőrnek vagy valamely más poszton sok ember éietééért, boldogulásáért felelős vezető bot­lásának, felelőtlen viselkedésének heves elutasítás az eredménye mindenki részéről. Ez önmagában még érthető is lenne. Csakhogy arról feledkezünk meg, hogy a magunk helyén és körében mi is gyakran hanyagok és felelőtlenek vagyunk. A legegyszerűbbnek látszó munkától gyermekeink neveléséig, a könnyen kimondott sza­vaktól a közlekedésben mutatott magatartásunkig, a kezünkből ki­kerülő munkadarabtól a különböző közösségekben általunk is be­folyásolt légkörig terjed a felelősségünk. LEHETNE-E EGY KICSIVEL JOBBAN ÉS SZEBBEN CSINÁLNI MINDEZT?! Hiszen az elkészült cipőt valaki egyszer lábára húzza, a felépült házban lakni akar, a szerviziből kikerülő autóval kimegy a forgalomba, a megjavított vízcsöven keresztül a víz újra árarnla- ni kezd, a sok alkatrészből összeállított készülék áram alá kerül és működnie kell!... A hanyag módon tervező mérnök és szalagmun­kán dolgozó és mindig ugyanazt az alkatrészt szerelő munkás, a vállalatát nem a közösség érdekében vezető igazgató és a családját tönkretevő önző ,vagy iszákos ember, a bizalmat lélektelen teljesít­ménnyel „megháláló” élsportoló és a rossz, hibás munkát maga után hagyó iparosi, — sokáig sorolhatnánk még a különböző területeket — egy ponton egyformán vétkes: becsap és veszélyeztet .másokat és áttételesen egész társadalmunkat. Hiszen éppen az elmúlt hetekben, hónapokban kellett újra és újra rájönnünk, hogy a gazdasági éle­tünk nemcsak mennyiségi kérdésekben szorul ésszerűbb gazdálko­dásra. hanem minőségi kérdésekben is nagy javulásra van szükség: EHHEZ PEDIG A KERESZTYÉN EMBEREK, gyülekezeti tagok és lelkészek, keresztyén szülők és fiatalok is sokat tehetünk. Hi­szen amikor Urunk ezt mondta: „Legyetek tökéletesek, mint ahógv mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5, 48) — Nemcsak az ..életszentség” lelki vonatkozásaira gondolt, hanem az emberi élet legszélesebb te­rületébe, a szeretet mindent átfogó kötelezésére. Arra. hogy mások­ra tekintettel éljünk és dolgozzunk, ne elégedjünk meg a magunk javaival, hanem másokat is segítsük a legjobb javakhoz. Mielőtt tehát elkezdenénk sorolni, hogy kiktől is várjuk, hogy egy kicsit jobban és szebben dolgozzanak, kérdezzük meg sajálma- gunkat is: én mit tudnék a magam helyén kicsivel jobban és szeb­ben elvégezni embertársaimért?! Szirmai Zoltán Tátrai jegyzetek A nyárba hajló tavaszutón hat csodálatosan szép napot tölthet­tünk a Magas-Tátrában. Alföldi tájaink síkjához, vagy hegyvidé­keink szelíden ívelő vonalaihoz szokott szemünk előtt égbenyúló, kékesszürke csúcsok, nyáron is hóborította völgyek, hatalmas sziklatarajok, zúgó-rohanó hegyi patakok rajzolódtak ki. Talán felséges szépsége mellett azért is hatott ránk olyan mélyen, mert annyira más volt, mint amiben élünk, amihez hozzá­szoktunk. Ilyen helyzetben aka­ratlanul is összehasonlít az em­ber, s a hasonlóság és különbö­zőség feszültségében él. A HASONLÓSÁGOK EGÉSZ SORÁRA bukkantunk utunk so­rán. A kiskertekben tulipán és nárcisz virágzott, az utakat dió-, alma- és cseresznyefák szegé­lyezték. Az erdőkben a kakukk és a kis pinty, hangja az otthoni hangulatot idézték, s a kedves kis sötétbarna mókus éppúgy leskelődhetett volna az otthoni erdők valamelyik fájának tör­zsén is! Az'idegen nyelvben közös sza­vakat fedeztünk fel: pohár — poharu, patak — pofok stb. Az öröm érzésén túl a meghatott­ság is úrrá lett rajtunk, mikor a késmárki evangélikus tem­plomban a vasárnapi istentisz­teleten megszólalt a ..Tündöklő hajnali csillag” dallama. Együtt énekelhettünk a gyülekezettel — ők szlovákul, mi magyarul! Is­tentisztelet után átmentünk a csaknem 300 éves fatemplomba, amely 1687-től volt késmárki evangélikus gyülekezet istentisz­Az augusztus végén Bécsben megrendezett ENSZ-koníeren- cián, „Tudomány és technika a fejlődés szolgálatában”, Paulos Gregorios püspök szerint a világ politikai és gazdasági hatalmi struktúráival kell foglalkozni, nem pedig a tudomány és a tech­nológia sajátosságaival. A szír- ortodox püspök az Egyházak Vi- lágtanácsa nevében szólalt fel. és azt a véleményét hangoztatta, hogy a tudomány és a technika ma nagyobb részt a nemzetközi vállalatok és a hadiipari érde­keltségek (military establish­ments) kezében van, mélyek egy­mást kölcsönösen támogatják az emberiség elnyomásában és ki­zsákmányolásában. Minden ember és intézmény kö­zös erőfeszítésére van szükség ahhoz, hogy olyan hatalmi struk­túrákat hozzanak létre, melyek az teleti helye. Akarva, nem akar­va a közelmúltban helyreállított nemeskéri templomunkra kellett gondolnunk. Ez utóbbi eredeti állapotában megújítva, a kés­márki csodálatos táblaképeivel, mennyezetfreskóival, faragott ol­tárával, szószékével, 1719-ből való orgonájával még a terve­zett felújítás előtt — reméljük nem sokkal! Nem kellett pros­pektust olvasnunk ahhoz — bár volt magyar nyelvű is —. hogy tudjuk, mit jelentett: artikuláris hely. kövek és vas felhasználása nélkül, udvarra, torony nélkül építeni oratóriumot. Közös volt ez népeink és evangélikus egy­házunk történelmében. Mint ahogy közös volt a Habsburgok elleni függetlenségi harc is an­nak vezéralakjaival: Thökölyvel és Rákóczival. S ez a harc ki­vétel nélkül egyet jelentett a magyar, szlovák, szász anya­nyelvűek szabadságával és sza­bad vallásgyakorlatávaj is. EPERJES. E név mellé ben­nünk két fogalom kapcsolódott elválaszthatatlanul: eperjesi kol­légium. és eperjesi vértörvény­szék. Szlovákul csak pár szót tudtunk, de hamarosan megta­láltuk a kollégiumot, Coménius Ámos János latin nyelvű em­léktáblája igazított útba ben­nünket. Ez az épület ma levél­tár. *A bejárat mellett kétoldalt két magyar nyelvű emléktábla: „Ennek az 6si kollégiumnak volt tanítványa Kossuth Lajos az 1816/7, 1817/8 és 1818/9 tan­évek alatt.” És „Itt született Greguss Ágost 1825. ápr. 27. napján.” A kollégium' homlok­zati részén a sarkon emelet ma­embernek méltóságot, igazságot és békét hoznak, mondotta a püs­pök, majd hozzátette: „Egyre több tudós vállalja a szociális felelősséget.” Paulos Gregorios püspök ebben / az . összefüggésben hivatkozott az Egyházak Világ- tanácsa „Hit, tudomány és jövő” témával megrendezett idei 'világ- konferenciájára, melyen a részt­vevők egyhangúan állast foglal­tak, hogy a tudományt és a tech­nikát a béke, igazságosság és a szegények szükségletei szolgála­tába kell állítani, nem pedig a háború, a profit vagy a bőségben élő emberek kívánságainak szol­gálatába. A társadalomban élve­zett tekintélyükkel a tudósok, a püspök szavai szerint, új struk­túrák létrejöttéhez járulhatnak hozzá, melyekben a tudomány és a technika az emberiség valódi szükségleteit elégítik ki. gasságig a huszonnégy eperjesi vértanú emléktáblája. Kezdő sora: „Istent imádni s házát tisztelni tőlünk tanuljatok! Ca- rafa 1687. évi eperjesi vésztör­vényszékének áldozatai:” Befe­jező része szlovák nyelvű: „Obe- te Karaffovehó krvavehó, südu v Presove roku 1687.” Ezen a helyen ismét egybefo­nódott emlékeinkben az útiél­mény az itthoni ismert dolgok­kal. Moldova György Negyven prédikátor című könyvében azoknak az útját írja le, akik a 'börtönből nem a vesztőhelyre kerültek, hanem gályarabság­ra. .. Láttam magam előtt ma- lomsoki templomunkban agg lelkészüknek, Edvi Illés Ger­gelynek emléktábláját. A gályá­ra hurcolás kegyetlen útján halt meg. De kirajzolódott azoknak a szlovák evangélikus lelkészek­nek az alakja is. akik mind együtt mentek, vállalva a közös üldöztetést, földjükről elűzetve, számkivetve. A TÁTRALOMNICI MÚ­ZEUMBAN régi népi öltözékek és tárgyak sorában rézveretes Tranosciust is láttunk, éppen úgy, ahogyan azt az Evangélikus Élet előző száma hozta. Egyik nap a kezünkbe került a szlo­vákiai magyarok Hét című lap­ja. Benne egy népzenegyűjtő és -kutató hosszú cikket szentel a Csallóközi népballadáknak. Bar­tókra és Kodályra emlékezve értékeli munká|ukat és azt a szellemet, amely örökségükkép­pen ma nálunk is, Csallóközben is a még fellelhető népzenei ha­gyományok feltárását, megbe­csülését és közkinccsé tételét munkálja. Ugyanígy ezt a tö­rekvést köszönthettük nagy örömmel Emil Boleslav Lukac szlovák költő és műfordító ma­gyar kitüntetése kapcsán (lap­zártakor sajnálattal értesültünk elhunytáról. Szerk.), melyet Pe­tőfi, Arany. Madách és még sok más magyar költőnk és írónk szlovák nyelvű fordítója és mél- tatójaként, irodalmi emlékeink megértése és megbecsülése ér-,., dekében tett. Ugyanez erősödhe­tett meg bennünk az eperjesi és lőcsei főtér, Thurzó nádor házá­nak és Szepesváralja várának restaurálása láttán is. A Tátrá­ban eltöltött egy hét ideje így vált számunkra nemcsak pihe­néssé és felüdüléssé, de annak felismerésévé és megtapasztalá­sává is: nagy dolog az. ha tud- ■juk. tanuljuk megbecsülni közös kincseinket, melyek mint vilá­gító szövétnekek mutatják né­peink közös útját, harcát a múltban is. de ma is egy mind békésebb, emberibb világért. Asbóth Lászióné „EGYRE TÖBB TUDÓS VÁLLALJA A SZOCIÁLIS FELELŐSSÉGET” Magyar falusi templomok Falu, falusi... Mit is értünk e fogal­mon? Sokan azt, amit a hivatalosabban hangzó, közigazgatási tartalmú község szó fejez ki. Kisebb a lélekszáma a vá­rosénál, és másféle fokon rendelkezik a civilizáció kellékeivel. Akadnak, akik még ma is romantikusan vágyakoznak a „csendes falusi idillikus nyugalom” után. Lehet, hogy olykor a városi em­ber kirándulása alkalmával még ma is ilyennek látja a falut. Bár napjainkban egyre inkább kezdenek elmosódni a fa­lusi és városi életmód közötti különb­ségek. A falusi ember számára azonban mindennapi kemény munkájának és egész életének a területe és kerete volt a múltban és az a mában is. MAROSI ERNŐ „Magyar falusi tem­plomok” című. idén 2. átdolgozott és bővített kiadásban, az „Építészeti ha­gyományok” sorozatban megjelent könyvében nem azokkal a templomok­kal ismertet meg, amelyeket ma nein városokban találunk, hanem amelyek egykor a falu számára, a falu lakossá­gának használatára és igényeinek meg­felelően épültek. „Nem több és nem ke­vesebb a falu temploma, mint éppen a falusi közösség épülete... Az építésze­ti típusok rendjében a falusi templom­nak éppen az teremt külön helyet, hogy a falusi társadalom sajátosságai tűzik ki rendeltetését, szabják meg sajátossá­gait.” A hazai művészet története számára azért is jelentősek a falusi temploma­ink. mert — sokszor meglepő módon — jobban átvészelték történelmünk vihara­it, mint a pompásabb és nagyobb sza­bású emlékek. Gyakran pedig megőriz­tek, konzerváltak olyan alkotásokat, amelyek a városok templomaiból az íz­lés változásai, a divat szeszélye folytán nyomtalanul eltűntek. A mai Magyaror­szág területén ha nem lennének, csak összefüggések híján fennmaradt töredé­keket ismernénk a hazai művészet törr ténetéből. Régészeti, helytörténeti és művészet- történeti kutatások, valamint műemlék- védelmi munkálatok eredményeinek a felhasználásával a műfaji, hagyomány- őrző és értékelő kérdések tárgyalása utón tömör, de lényegretörő és érdekes történeti áttekintést ad a szerző. Látjuk, hogy a középkorban hogyan formálód­nak a templomok fallal körülvéve erőd­templomokká. s így a falu lakosságának nemcsak lelki, de testi mentsváraivá is. A XIV—XV. században hogyan válnak a templomtornyok karcsú, hegyes for­májukkal egy-egy falu képét messzi tá­volból is meghatározó jelképekké. Kevés­bé ismert a reneszánsz rendkívül gyors megjelenése falusi templomainkban., amelynek elterjedését a török idők épp­úgy meghiúsították, mint ahogyan meg­szakították falusi építészetünk fejlődé­sének hagyományát is. A REFORMÁCIÓ SZÁZADA egyúttal a török hódoltság ideje is, így alig épül­nek új templomok, s a meglévők is pusztulnak. Kezdetben a templomokat éles konfliktus nélkül használják a ka­tolikus, a lutheránus, majd a kálvinista gyülekezetek. A lutheránus vallásgya­korlat a templomokon alig változtat. A kálvinista reformáció terjedésével azon­ban már együttjárt az oltárok eltávolí­tása, a képzőművészeti díszek szétrom- bolása vagy átfestése. Az ellenreformá­ció terjedésével a viták központjába ke­rül a falusi templomok használata. Mi- / vei ebben az időben alig van új. épít­kezés, ezért a harc általában az egyet­len templom megtartásáért vagy vissza­vételéért folyt. Ennek során a falvak közössége a templomot egyre inkább sajátjának,, a falu egységét megtestesítő közösségi épületnek tekintette. Az épít­kezéseknél sokkal nagyobb szerepe van az átalakításoknak, a régi felszerelés el­pusztulása utáni új berendezésnek. Fo­kozatosan kezd kialakulni a protestáns, elsősorban a református templom új térbeli rendje. A vallásszabadságért folytatott küzdel­mek közben a protestánsoknál kibonta­kozik és uralkodóvá válik a népművé­szeti jelleg. A katolikus és protestáns építészet útjainak az elválása a XVIII. század folyamán következik be. Termé­szetesen nagyobb lendületet a protestáns templomépítés csak a türelmi rendelet után vehet. A XIX. század közepe táján azonban elkezdődik a falusi templom- építészet „alkonya”. Ettől kezdve, ha fa­lun templom épül, rendszerint nem be­lőle, nem közösségének akaratából nő ki, hanem bele épül, bele települ. A fa­lu templomát kapja vagy veszi: ez az építészeti iparággá, városi vállalkozók területévé válik, s eközben sajátos mű­vészi arculatát, is elveszti. Vagyis: mint építészeti műfaj megszűnik. Továbbra is épülnek falun templomok, de a falusi templomok művészi sajátosságát elve­szítve. EVANGÉLIKUS TEMPLOMAINK kö­zül a könyv hármat mutat be fénykép­pé] is (Aszód, Nemeskér, Szirák), egy­nek az alaprajzát közli (Domony) és példaként említi a békéscsabai kistem- plomot az evangélikus templomépítészet önálló törekvésére. Legrészletesebben a nemeskéri templommal foglalkozik, példaként hozva fel a katolikus és pro­testáns építészet útjainak a XVIII, szá­zadban bekövetkezett elválására. Többek között ezt olvassuk róla: „A nemeskéri templombelső alakításával erényt csinál­tak a szükségből, az építészeti monu­mentalitást korlátozó előírásból... A belsőben az az egyszerű, a világo­san tagolt konstrukcióból következően nagyvonalú téralakítás jelentkezik, amely számunkra sokszor megragadób- bá teszi a barokk padlások, gazdasági épületek alárendelt tereit, mint a rep­rezentatív intérieuröket”. Csak azt saj­náljuk, hogy a könyv mostani második kiadása még nem a templomnak tavaly befejezett renoválása utáni fényképeit közli. A könyv 87 fényképpel és közel fele annyi szövegközti rajzzal 70 templomot mutat be,' de jóval több emlékkel is­mertet meg. Olvasva és a képekvbe gyö­nyörködve elcsodálkozik az ember, menv- nvi szépség és művészi érték van ezek­ben a falusi templomokban. Sárkány Tibor í fe

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom