Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-07-08 / 27. szám

Hitem építésre, szolgálatra indít Beszélgetés Szilágyi Bélával A Mecsek oldalán fekvő ház ka­pujában nem kerestem a csengő nyomógombját. Tudtam, a meg­beszélt időpontban felkészülten vár. Nyugodtan nyitogattam egy­más után az ajtókat. Egy halk kopogás a szobaajtón, s hallom a lépéseket, ahogyan feláll a könyv mellől, és indul ajtót nyitpi. Me­leghangú köszöntés után a ház legcsendesebbnek, ígérkező sarkát választja ki beszélgetésünk he­lyeként a pécsi gyülekezet tiszte­letbeli felügyelője. 1949 májusá­ban választotta meg a felügyelői t-isztre gyülekezetünk. A harminc­éves jubileum idején van miről beszélnie. A visszatekintés nem az egyetlen témánk, hiszen Szilágyi Béla ma is végez szolgálatot egy­házunkban, mint a Déli Egyház- kerület felügyelőhelyettese. Jelen­leg a kerületi felügyelő munka­körét is ő látja el. Arra kérem Béla bácsit, beszél­jen az indulásról! Hogyan került az egyház szolgálatába épp az 1949-es esztendőben, amelyet én csak az egyháztörténetből isme­rek, de tudom-, hogy a rendezés útján az egyik . legnehezebb esz­tendő volt. Feleségem papleány lévén, a házasságkötésünk után erősödött kapcsolatom az evangélikus egy­házunkkal. De a saját családi örökségem is megalapozta azt a kötődésemet. Amikor Pécsre ke­rültem 1927. augusztus 1-én, azon­nal beálltam a gyülekezeti szolgá­latba. Egy szerdai napon költöz- •■ünk Tolnatamásiból Pécsre. Csü- örtökön már egy hatalmas irat- isomag várt rám. Ettől kezdve izünet nélkül szolgáltam a gyüle­kezetben. Presbiter lettem, az Evangélikus Társaság pénztárosa, egyházmegyei számvevő, a Bony­hádi Evangélikus Gimnázium is­kolabizottságának tagja. Felsza­badulásunk idején a pécsi egy­házközség számvevőiéként dolgoz­tam. Így én 1927-től számolom egyházi szolgálatomat, amely a felügyelői tiszttel végleg elpecsé­telődött. 1949 májusában leköszönt Nendtvich Andor, volt pécsi pol­gármester a felügyelői tisztségről. 1917-től 1949-ig töltötte be ezt a szolgálatot. Nagyon meglepett, amikor Káldy Zoltán, az akkori pécsi lelkész azzal kopogott be hozzám, hogy a pécsi gyülekezet egyhangú kérésére vállaljam el az egyházközségi felügyelői tiszt­séget. Meglepett. Mert eddig a felügyelők mind nagynevű embe­rek voltak, én pedig mint szürke tanárember, nagyon furcsán érez­tem magam. Nagy kérdés volt számomra, megfelelek-e majd nagy elődök kitűnő munkája után. Aztán azzal indultam, hogy ott kell folytatnom a munkát, ahol eddig is végeztem a gyülekezet­ben. De igyekeztem egyre mélyeb­ben figyelni azokra a területekre, ahol segítséget, építést vártak tő­lem. Milyen változások következtek be a felszabadulás után a pécsi gyülekezetben? Milyen volt a gyü­lekezet légköre ezekben a rend­kívül izgalmas esztendőkben? Ekkor már a gyülekezet veze­tése Káldy Zoltán kezében volt, akiről tudjuk, hogy demokratikus irányzatot képviselt, és az egész gyülekezetét ebbe az irányba te­relte. Ö volt az első lelkészünk, aki a presbitériumba bányászo­kat, egyszerű munkásembereket választott. Sok régi hivatalos sze­mélyt kihagyott, helyüket pedig nagyon egyszerű, egyházukhoz, gyülekezetükhöz ragaszkodó em­berekkel töltötte be. Megváltozott az egész gyülekezet külső és belső képe. Azelőtt igen sok bajunk volt a gyülekezet pénzügyeivel. Szegények voltunk. Sokszor elő­fordult, hogy nem tudtuk a lelké­szek illetményét kifizetni, any- nyira nem volt pénzünk. Nem­egyszer előfordult, hogy egy pres­biterünk pótolta a hiányokat, a saját pénzéből, tgy ment ez egé­szen az ötvenes évekig. Ekkor már nem volt kivetett egyházi adó. Csak önkéntes adományokból élt a gyülekezetünk, de érdekes módon, nem volt többé anyagi gondunk. Egész további „felügye­lőségem” alatt sem. Pedig egyik nagy dolgot a másik után valósí­tottuk meg. Csak a legkiemelke­dőbbeket említem: megépítettük a nagy tanácstermet, mert kicsi­nek bizonyult a régi. Rendbehoz­tuk a templomot, teljes külső és belső felújítással. Nagyon megvál­tozott a gyülekezet képe. Sok régi ember elmaradt, de megteltek a padok újakkal, akiknek már a puszta megjelenése is hitvallás volt. Célunknak tekintettük, hogy az új gyülekezeti tagokat, akik ideköltöztek Pécsre, meleg, test­véri fogadtatás várja. Ebben a munkában óriási energiát fejtett ki Káldy Zoltán. Fáradhatatlanul látogatott házról házra. Felada­tunknak tekintettük, hogy ezt az új gyülekezetei a valóságos törté­nelmi helyzetnek megfelelő gon­dolkodásra neveljük. Szinte tu­datátalakítási munkát végeztünk. Álékor még többen nézték ellen­ségesen az új rendre, nekünk itt kellett hirdetnünk, hogy a szocia­lista társadalom építésében szük­ség van a keresztyén emberekre is. Az, hogy hitem van és Krisz­tusom, nem zár ki, hanem építés­re, szolgálatra indít. Ebben telje­sen egyek voltunk Káldy Zoltán­nal, s úgy érzem, ez a munkánk sikeres is volt. Több, ki nem mondott kérdé­semre is választ kaptam ezekben a mondatokban Béla bácsitól. Mégis egy-két konkrét kérdést szeretnék még föltenni. Metfjik volt az a területe gyülekezeti szol­gálatának, amelyben különösen is sokat és szívesen dolgozott a har­minc év alatt? A Baldauf Otthon, gyülekeze­tünk szeretetotthona volt ez a munkaterület. Nagyon hosszú tör­ténetet kellene elmondanom ar­ról, ahogyan létrejött gyülekezeti erőből, és fejlődött azzá, amit ma látunk. 1961-ben vettem át az Ott­hon vezetését. Nagyon sok volt a feladat. Központi fűtés, építés, felújítások, átalakítás és ezer ha­sonló. De a Baldauf-lakók igazi gondozása, a lelki gondozás volt a szebb és a nehezebb feladat, amit Báliké Zoltán lelkésszel együtt végeztünk. Mindenkit is­mertem, mindenki ügyes-bajos dolgait intéztem. A legnagyobb eredmény az, hogy úgy érzem, testvérnek tekintettek. A Baldauf Otthon mindany- nyiunk számára nagyon kedves közösségéből lépjünk most egy sokkal nagyobb körbe! Jelenleg országos szinten is részt vesz Béla bácsi az egyházi vezetés szolgá­latában. Hallhatnánk pár szót er­ről a munkájáról? Hogyan tekint a mai egyházi szolgálatra? Eredetileg történész vagyok. A történelem tanítása szerint min­den forradalom a konzervativiz­musnak ellentmond, és hadat üzen. Az eddigiek azt bizonyítják, hogy bizonyos idő kellett ahhoz, amíg mindkét oldal felismerje: a hivő emberek nem szükségkép­peni ellenségei az új társadalmi rendnek. A becsületes, hűséges, egyházakban élő dolgozó emberek ma megbecsült tagjai társadal­munknak. Abban az időben já­runk ma, amikor az egyház élete nyugodt, munkája megbecsült az állam részéről is. Ebben a meg­győződésben végezte közöttünk Káldv Zoltán a szolgálatát. Ma az Országos Egyház életében is ugyanezt viszi tovább. Nekem is ez volt, és ez ma is a meggyőző­désem. Az emlékek és a jelen után vessünk egy pillantást a holnapra is! Milyen feladatok állnak Béla bácsi előtt az egyházkerületi mun­kában és a „civil” életben? Egyházkerületi szinten nincs sok feladatom, noha többször hívnak Budapestre különböző ülésekre. Az egyházi vezetők ezen a téren óriási munkát fejtenek ki, nagyon magas szintű hozzáértéssel. Örü­lök, hogy munkatárs lehetek. Ter­mészetesen ami a jövőben itt még rám vár, azt szeretném jól és hű­ségesen elvégezni. Egyébként pe­dig azzal foglalkozom, mint min­dig, a történelemmel. Az 1848— 1867 közötti helytörténeti adatok feldolgozása a munkám. Egy kö­zös munka láncszeme, amelyet a Dunántúli Tudományos Intézet jelentet meg. A szabad időmben pedig fordítok, a műszaki szak- irodalomtól az egészségügyig na­gyon széles területen, amíg az Űr Isten engedi. Amikor megköszönöm a beszél­getést, szívből kívánom olvasóink nevében is, hogy Szilágyi Bélát áldja meg Isten szép, gyümölcs- termő ősszel! ifj. Szabó Lajos Balatonboglár református templom: a hó első vasárnapján de. fél 10., a hó harmadik vasárnapján du. fél 3. — Balatonfenyves református Imaház: a hó első és harmadik vasárnapján du. fél 3. — Balatonlelle református temp­lom : a hó első vasárnapján de. 11., a hó harmadik vasárnapján du. 4. — Balatonszárszó (Evangélikus Üdülő, Jókai u, 41.) minden vasárnap de. 10., református templom: a hó második vasárnapján du. fél 4. — Baiatonsze- mes evangélikus ímaház (Fő u. 32.) a hó második és negyedik vasárnapján du. 2. — Fonyód protestáns templom: a hó első és harmadik vasárnapján du. fél 2. — Gyenesdiás Evangélikus Szeretetotthon: a hó harmadik vasár­napján du. 3. — Köröshegy reformá­tus templom: a hó második vasár­napján du. 5. — Zamárdi evangélikus imaház (Aradi u. és IV. köz sarok) a hó második vasárnapján du. fél 7. — Keszthely evangélikus templom (Deák F. u. 18.): minden vasárnap de. 10. — Sümeg protestáns templom (Széche­nyi u.): a hó negyedik vasárnapján du. fél 4. — Tapolca protestáns temp­lom (Darányi u. 133.) a hó második „Mindenkinek írok, aki szer­kesztője és írója kedves lapunk­nak. Hálával gondolok azokra, akik azon fáradoznak, hogy küld­jék, szórják a világba Urunk drá­ga üzenetét.” „Hitemet a mi sze­retet lapunk is gyarapítja■ Ké­rem az Urat, hogy sok-sok olva­sója ilyen örömmel vegye ke­zébe.” Néhány sor idézet egy szá­munkra nagyon kedves és segí­tő leveléből. vasárnapján du. 4., a hó negyedik va­sárnapján de. 10. — Balatonalmádi evangélikus templom (Bajesy-Zsi- linszky u. 25.): minden vasárnap du. 4. — Balatonfüzfő református temp­lomi József A. u.) a hó első és har­madik vasárnapján du. fél 6. — Sió­fok (Fő u. 93.): minden vasárnap de. 11. — Balatonvilágos minden vasár­nap du. 4. — Balatonkenese reformá­tus templom: minden vasárnap du.' háromnegyed 3. — Balatonakali (júli­us 1-én. 15-én és 29-én): de. 10. — Balatonfüred református templom: a hó első vasárnapján de. fél 8„ a töb­bi vasárnapon de. 8. — Balatonsze­pezd (július 8-án és 22-én) du. 2. — Badacsonytomaj protestáns imaház: a hó első vasárnapján de. 9. — Csopak református templom: a hó utolsó va­sárnapján du. 5. — Dörgicse (július 1-én. 15-én és 29-éh) de. 11., (július 8- án és 22-én) du. 3. — Kisdörgicsén (július 1-én, 15-én, és 29-én) de. 12. — Kővágóörs (július 1-én, 15-én és 29- én) du. 3., (július 8-án és 22-én) de. 11. — Pécsely református templom: a hó első vasárnapján du. 5. — Révfü­löp (július 8-án és 22-én) d.e. Itt. Köszönjük! És köszönjük a ma­gát megnevezni nem akaró test­vérünknek és családjának a me­leg sorokkal egyidőben elküldött 1000 Ft-os adományt is lapunk szolgálatának támogatására, ked­ves leányuk emlékére, akinek hazaköltözéséig ugyancsak „min­dig nehezen várt és szíves olvas­nivalója” volt az Evangélikus Élet. Keresstury Dezső: EGY KIBÜJDOSÖNAK Szavam sincs. Mint tüdő-maró korom csap az áthárító vád rám. „.Nemzetőr”: mundérod rosszul áll, meg mit sem old, csak elbújtat nemesebb valód elől. Árulónak mondsz. Feleljek a vádra? Ki árult el s mit? A napfény zúdul s lángja bennem testvér-magát találja: két végtelen forr össze szótlanul. Kibuidostál? Csak megfutottál akkor. Én itthon álltam, ha kell a halált; bár megszaggatott; nem tört meg a vad Kor s póztalan példám szívekre talált. Szakadékká mélyült köztünk az átok: a magam bíró-széke szigorúbb nálad: én népemmel kollaborálok, vagyok, ki voltam, azonos az út! Kiléptem mániák láz-magányából, hála oldozza szívem gúzsait, gyümölcsöt szedek, ismernek a fák jól; nem ál-Rodostó gőgje andalít. Vádam torkomra forrt, — de szólni vágyom, s holtak, élők hű arca néz reám, testvérvilág övez, nem mindig lágyan, megdúltan is virágzó kert: hazám. (Megjelent: SZÉP VERSEK 1978. kötetben) ELMARADT ELŐADÁS Burgess Carr (48), Libériából származó anglikán teológus, az összafrikai Egyházi Konferencia szabadságolt főtitkára, tiltakozá­sa jeléül elhagyta az észak-karo- linai (USA) Davidson presbite­ríánus főiskoláját, ahol előadást kellett volna tartania, amikor megtudta, hogy a főiskola egyet­len fekete bőrű hallgatóját éppen erre a napra konyhai szolgálatra osztották be. Van-« múltunknak jövője? A reformáció történelmet formált és egyszersmind történelmünk részévé lett. A „HITVALLÁS”, amelyet a győzhetetlen V. Károly császárnak az ágostai birodalmi gyűlésen adtak át az 1530. esztendőben, né­hány herceg és város nevében, az evangélikus egyház alapokmá­nyává lett és még ma is érvényben van. Az Ágostai Hitvallással a reformáció leendő egyháza egy bizo­nyos történelmi helyzetben foglalta össze sajátosságait. Mindezt nyilvánosan és kényszerhelyzetben tette. Úgy, hogy a reformátorok az egyházi hagyománnyal szálltak vitába. Érveltek vele, modernizál­ták, megújították és elmélyítették azt. Másrészről szakítottak is a ha­gyománnyal, amikor elvetették azokat a részeit, amelyek a hamis utakhoz és visszaélésekhez vezettek. Ennek a korszerű tájékozódás­nak az ismérve az evangélium újonnan nyert és közösen vallott értel­mezése volt. Az Ágostai Hitvallás annak Idején úgy hatott, mint valami figyel­meztető jelzés: tájékoztató és tisztázó, elhatároló és egybegyűjtő mó­don. Ezért vált a lutheri evangélikus egyháziasság alapjává. Törté­nelmi jelentősége vitathatatlan. AMIKOR MI KÖZEL 450 ESZTENDŐ ELTELTÉVEL az Ágostai Hitvallásra emlékezünk, az a kérdés vetődik fel, hogy ma milyen „jelző’'-szerepe van. Időközben sok minden történt. A változó idők nem múltak el nyomtalanul az egyház életében. Van-e a múltunknak jövője? Mint a hit felőli információ, az Ágostai Hitvallás is osztozik az információk sorsában. Az információelmélet egyik alapvető felis­merése kimondja, hogy egy változó világ információi nem halmoz­hatok fel jelentős értékcsökkenés nélkül. A jelzés, amely egykor vi­lágosain érthető volt, idővel homályosabbá váihatik. AZ 1530-BAN, AU GSBURGB AN VILÁGOS ÉS DÖNTÖ SZOT KIMONDÓ ATYÁK iránti minden tisztelet ellenére nem tekinthet­jük hitük megnyilvánulásait olyan tételeknek, melyeket .csupán idézgetni, ismételgetni kellene, mint valami időtlen igazságokat. Ugyanakkor nem hagyhatjuk annyiban és nem elégedhetünk meg azzal sem, ha elmondjuk, hogy egyházunk mély hagyományokban gyökerezik és nagyra értékelt hitvallásszerű alapvetéssel rendelke­zik. Vitathatatlan, hogy az egyháznak szüksége van megfogalmazott és hagyományozott hitvallásokra, hogy önmaga lényegével tisztáiban legyen.. De éppoly szükséges az egyház számára az is, hogy ezeket a hitvallásait a mindenkori történelmi helyzetben újra és korszerűen kifejezze és alkalmazza. Csak így marad meg sajátos feladatánál a mában és képes megtalálni útját a jövőben. VITATHATATLAN, HOGY AZ ÁGOSTAI HITVALLÁS KÖZ­PONTI MONDANIVALÓJA a hitből való megigazulás hi.tcikkelye. Ez adja meg a tájékozódási pontot, amelyhez a többi kijelentés vi­lágossá válik. Ezen a tételen áll vagy bukik minden idők egyháza. Éppen emiatt is fogalmazták meg hitüket Arigsöurgban. Hogy „Augsburg 1530” — múltunk egy darabja — jövővel is ren­delkezik-e, az attól függ, hogy a megigazulásról szóló cikkely fény­erejét feli^merjük-e. Attól, hogy képesek vagyunk-e azt megújítani és hogy mennyi útmutató szerepet tulajdonítunk neki. Abban az esetben, ha a múltba vetett pillantásunk arra emlékeztet minket, hogy mi fölött siklott el esetleg a tekintetünk közben, mi az, amit csak kevéssé, vagy elhanyagoltan gondoltunk végig, akkor egy jövő­be vezető útmutatást is nyerhetünk. Ellenkező esetben ne is ünne­peljünk ágostai évfordulót. AZ EGYHÁZ EBBEN A VILÁGBAN ÚTKÖZBEN VAN és eköz­ben a „honinant” és a „hovát” újra meg újra át kell gondolnia. Je­lenleg sem hagyhatunk föl azzal a törekvéssel, hogy az igehirdetés sajátos tartalma és az egyházi szolgálat végzésének helyes formája felől egyetértésre jussunk. Ebből pedig nem zárhatjuk ki mindazt, amit atyáink hittek, megvallottak, vagy elvetettek. De példájuk szá­munkra elsősorban is indíttatásokat ad ahhoz, hogy egyházi hagyo­mányunkkal szembesüljünk, többek között azzial, hogy mit jelent a „lutheránus hagyomány” (vagy másképpen, „lutheránus identitás”). ATYÁINK HITVALLÁSUKKAL AUGSBURGBAN ELŐREMU­TATÓ JELET ADTAK. A folyamat, melyet ők példaszerűen végig­vittek, még nem ért véget. Benne vagyunk. Ebben a folyamatban újul meg állandóan az egyház. Az Ágostai Hitvallás annak a folya­matnak az alapirata, mely folyamatban a múltból jövő lesz. (Az európai evangélikus kisebbségi egyházak közös sajtószolgála­tának cikksorozatából Wemer Schnoor cikke.) Fordította: Bizik László Istentiszteleti rend a Bala ton mellett Köszönjük!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom