Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-06-17 / 24. szám

GYERMEKEKNEK^ Míg van időnk... Lk 1«, 10—31 Gyermekek és felnőttek egy­aránt gyakran megfeledkeznek kötelességük teljesítőiéről. Nem­csak a tanulásról, a becsületes munkáról, hanem még többször arról, hogy segítsenek a bajban levő emberen. 'Nagyon sokszor közömbösen megyünk el a szen­vedő mellett és nem jut eszünk­be, hogy mi is kerülhetünk ha­sonló helyzetbe. Jézus ebben a példázatban arra tanít, hogy vi­gyázzunk, mert egyszer eljön az idő, amikor többé nem lesz már lehetőségünk a szeretet gyakor­lására. ÉLT EGYSZER EGY GAZ­DAG EMBER. Fényes palotában lakott, gyönyörű, drága ruhákba öltözött. Naponként fényes lako­mákat tartott, ahová meghívta barátait. Volt ott eszém-iszom, dínom-dáhom! Palotája előtt egy szegény koldus tengődött. Lázár­nak hívták. Ruhája csupa rongy volt, a teste tele volt fekélyek­kel. Nagyon szenvedett és gyöt­rődött. A gazdag nem törődött vele. Még a morzsákból sem ju­tott neld, amelyek a gazdag asz­taláról lehullottak. Csak a ku­tyák jöttek el és nyaldosták se­beit. Ezzel enyhítették szörnyű fájdalmait. EGYSZER AZTÁN MEGHALT A KOLDUS. Csendben, szinte észrevétlenül temették el. Az an­gyalok azonban elvitték őt Isten országába, az Isten közelébe. Nemsokára meghalt a gazdag ember is. Pompás, fényes teme­tése volt. Ott volt, szinte az egész város. Azonban minden­nek ellenére nem jutott be Isten országába. Mikor felnyitotta sze­mét, távol Istentől, a gyötrel­mek helyén találta magát. Ami­kor gyötrődve felemelte tekin­tetét, távol meglátta Isten orszá­gát, Ábrahámot és a vele együtt örvendező Lázárt. Ekkor így kiáltott fel: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lá­zárt, hogy ujja hegyét mártsa a vízbe és hűsítse meg nyelvemet, mert gyötrődöm a lángban! Áb­rahám azonban így felelt neki: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, mint Lázár is a rosszat. O most vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Különben is olyan nagy szaka­dék van közöttünk, hogy akik Innen át akarnak menni hozzá­tok, nem mehetnek, se onnan ide nem jöhet át senki. A GAZDAG EKKOR OTTHON MARADT HOZZÁTARTOZÓIRA GONDOLT és így szólt: Arra kérlek, atyám, hogy küldd el Lázárt apám házához. Van még otthon öt testvérem, beszéljen a lelkűkre, nehogy ők is ide kerül­jenek. Ábrahám azonban így vá­laszolt neki: Vannak lelkészeik, hallgassanak azokra! A gazdag azonban tovább kérlelte: Ha a halottak közül megy el valaki hozzájuk, annak jobban hisznek és megtérnek. Ábrahám azonban ezt válaszolta: Ha az ige hirde­tőire nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltá­mad a halottak közül. ISTEN SZAVÁRA, AZ IGE­HIRDETÉS TANÍTÁSÁRA addig kell figyelnünk, és a szeretetet addig kell gyakorolnunk, amíg tart földi életünk. A halál ugyan­is mindnyájunk számára véget vet a megtérés és a szolgáló sze­retet lehetőségének. Pál apostol így figyelmeztet bennünket: „Míg időnk van, tegyünk jót minden­kivel!” (Gál 6, 10.) Selmeczi János Gyermekek imádkoznak Édesapa rosszkedvű Apának rossz a kedve, miattam rosszkedvű. Szemtelen voltam vele. Bocsásd meg, Jézusom! Nem volt igazam, de nem gondolkodtam. csak úgy egyszerűen dühös lettem. Segíts neki, hogy ő is megbocsásson, nekem meg adj elég merszet, hogy bocsánatot kérjek. Te sohasem voltál dühös. Jézus? Pedig Te is voltál gyerek! De ugye megértesz engem? Ámen. PER EGY GYERMEKFOTO MIATT Bírósági perre került sor egy gyermekfotó miatt a „mártír- egyházak segélyszei-ve” (Hilfsak­tion Märtyrerkirche) és a bajor evangélikus hetilap (Sonntags­blatt für die Evangelisch-Luthe­rische Kirche in Bayern) között. A segélyszerv, mely azt állítja, hogy a Kelet-Európábán üldözött keresztyéneket támogatja, kiad­ványában (Stimme de Märtyrer, 1978., 6.) homályos fényképet kö­zölt csíkos ruházatú gyermekek­ről azzal a megjegyzéssel, hogy fogolyruháról van szó. s hogy egy szovjet koncentrációs tábor­ból csempészték ki a képet, A bajor evangélikus hetilap viszont közölte, hogy a képet az NDK hírügynöksége, az ADN publi­kálta és az egy torgaui (NDK) bölcsőde gondozottjait mutatja fürdetés után. Bíróság elé került a dolog és különböző fokokon zajlik a per. Az evangélikus he­tilap egyik legújabb száma egy­más mellett közölte a két képet és ezt írta hozzá: „Ismerjük a fényképész nevét: Waltraud Ra­phael. Második díjat kapott érte az 1977-es Nemzetközi Fotó Pá­lyázaton Amszterdamban. Még mindig kétséges az eredet?” A segélvszerv kiadványa erre így írt: „Fájlaljuk, hogy ügyes félre­vezetés áldozatai lettünk.” Ezt a vallomást azonban a bírósági el­járás során visszavonták ... TÚL SOK A SEMELEGESSÉG AZ EGYHÁZBAN Stockholm most nyugalomba vonuló püspöke, az evangélikus Ingmar Ström, legutóbbi püspö­ki vizitációja során kijelentette, hogy véleménye szerint túlságo­san is sok a semlegesség Svédor­szágban. A szókimondásáról és merész állásfoglalásairól híres püspök nyugalomba vonulása előtti utol­só kötelességének tett eleget, amikor látogatást tett a stockhol­mi egyházkerület egyik gyüleke­zetében. Egykor a püspökök kö­telessége volt évente meglátogat­niuk gyülekezeteiket, hogy ellen­őrizzék a lelkészek munkáját, a híveknek az olvasási készségben való előrehaladását, és hogy fel­kutassák, mindenki meg van-e keresztelve. Egykor szinte félelmetes alka­lom volt ez, ma ennek nyoma sincs már. így látogatott a püs­pök egy iskolai Osztályba és be­szélt a gyerekekhez. S itt mond­ta a püspök, hogy Svédország „szürke a semlegességtől”, és hogy az egyháznak nem kellene visszariadnia attól, hogy állást foglal a társadalom fontos kér­déseiben. „írok nektek ifjak.. Teológusok Várgesztesen Jókedvemben arra adtam fejemet, hogy megírom ön­magam paródiáját. Egy olyan esemény kapcsán, amely vi­dámnak indult, majd komoly­ra. sőt komorra fordult, de végül mégiscsak a vidámság kerekedett felül — azonban a próbatétel kohóján áthaladva kiteljesedve, gazdagabb for­mában. Önmagam szóvirágba hajló paródiája ez, de a cikk végére érve az olvasó talán elnézi nekem, sőt megérti ezt a jókedvet. Az eső kaján betyár ám! Min­den cseppje, mint valami fürge, nyugtalan állatka, befurakszik a fekete földbe, hogy iszapossá, posványossá tegye azt. Az eső kaján betyár ám! Sű­rűn hullt cseppjei végigszalad­nak arcunkon, cuppogóssa te­szik lépteinket, nyomasztóvá hangulatunkat. Evangélikus egyházunk lelké­szeinek képzése a budapesti Teológiai Akadémián történik. Akik a Teológiai Akadémiára felvételüket óhajtják, felvételi kérvényüket — az Akadémia Felvételi Bizottságához címezve — az Akadémia Dékáni Hivata­lának (1147 Budapest XIV., Lő­csei út 32.) augusztus 15-íg küldjék meg. A katonakötele­seknek azonban 1979. június ló­ig kell benyújtani kérvényüket. Az akadémiai felvételi kér­vényhez a következő okmányo­kat kell mellékelni: 1. születési bizonyítvány, 2. a legmagasabb iskolai végzettségi (érettségi) bi- zonyítvágy, 3. helyhatósági vagy más bizonyítvány, amely a ké­relmező lakását, szociális helyze­tét. szülei foglalkozását és kere­setét, illetve szociális viszonyait feltünteti, 4. oi'vosi bizonyítvány, amely igazolja, hogy a jelentkező főiskolai tanulmányokra és lelké- szi pályára alkalmas, 5. ke­resztelési bizonyítvány, 6. kon­firmációi bizonyítvány, 7. részle­tes önéletrajz, mely feltárja a kérvényező családi és társadalmi körülményeit, valamint a lelké­MINDEZ NEM LÍRAI IDŐJÁ­RÁS-JELENTÉS, hanem kísérlet egy érzés, bizonyos hangulat megfogalmazására, szavakba öl­töztetésére. Hiszen talán ilyes­fajta érzések, hangulatok hin­táztak lelkünk libikókáján az oly nagyon várt kirándulás első nap­ján. Keresztülhúzhat-e az ilyeri hívatlan vendég megtervezett terveket, megálmodott álmokat? Siratja-e esökirály Várgesztest?! Legyőzhető-e a víztestű kaján fenevad ?! Ezek a kérdések gyűrűztek az esőtáplálta pocsolyák tükrében — s mibennünk, teológusokban. PRÓBATÉTEL VOLT EZ AZ ESÖFÜGGÖNYÖS NAP vala­mennyiünk számára: hogyan tu­dunk emberközelségbe kerülni egymással, amikor le kell mon­danunk a túrázás, a közös lafc-.- dajáték. a sziklamászás társszer­zőségéről, hogy jó hangulatot, szí szolgálatra jelentkezés okait, 8. esetleges egyházi működésről szóló bizonyítvány. A felvételhez szükséges továbbá annak a lel­késznek a jelentkezőt részletesen jellemző bizonyítványa, a lelké- szi pályára való alkalmasságáról, aki a folyamodónak a legutóbbi években lelkipásztora volt. Ezt a bizonyítványt a lelkész! hivatal a kérvénnyel egyidejűleg küldje meg külön levélben közvetlenül az Akadémia dékánjának címez­ve. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt eset­ben hiteles másolatban is lehet mellékelni. A másolatot „egyhá­zi használatra” megjelöléssel egyházközségi lelkész is hitele­sítheti. Az akadémiai tanulmányi idő öt esztendő. A Felvételi Bizottság döntését a felvételi vizsga előzi meg. En­nek időpontjáról és anyagáról a Dékáni Hivatal kellő időben ér­tesíti a jelentkezőket. — Az Aka­démia hallgatói kötelezően lakói a Teológus Otthonnak, ahol la­kást és teljes ellátást kapnak. A jó tanulmányi eredményt elért és rászoruló hallgatók ösztöndíj­ban is részesülhetnek. vidámságot teremtsünk? Izgal­mas kérdés volt, hogy szükség­ből erényt kovácsolva közösséget tudunk-e formálni néhány tucat egybezárt fiúból és lányból. Ké­pesek vagyunk-e színessé tenni a jéghideg, fehér falakt a hideg­től megdermedt vaságyak »Há­gát? Megpróbáltuk. MERT NEM LEHET. HOGY AZ ESŐ GYŐZZÖN, hogy beleful­ladjunk — nem az esőbe, hanem — önmagunk zárt világába! Egy kis vidámság. Derű. Fel­szabadult nevetés, jókedv. Nem kanalas gyógyszerként kell eze­ket alkalmazni, mesterségesen lehetetlen mindezt megszerezni. Nincs recept. Mégis: mintha meg- hunyászkodásra késztettük volna a zúgó szeleket, mintha képesek lettünk volna eldugaszolni az ég csatornáit, mintha kitudtuk volna húzni a „fenevad irtóztató mé­regfogát”. Nem, most már nem az esőről beszélek, hanem egy sokkal veszélyesebb fenevadról a közönyről, amely minden életet megfojthat. Ez volt az igazán kaján ellenség, ezt kellett sok nevetéssel, jó beszélgetésekkel, anekdotázással, énekkel megsem­misíteni. Talán sikerült. S MÁSNAP MÁR MINDEN FELSZABADULTAN FOLYHA­TOTT — immár jó időben, nap­sütésben. A legnagyobb próbán már átestünk akkora: sikerült talpon maradnunk az unalom viharfelhői alatt, a kísértő tehe­tetlenség zúgó szélvihara köze­pette is. (Remélem, jó illatúak a szóvirágjaim ...) Tudom, rendhagyó beszámoló volt ez. Vagy nem is volt beszá­moló, hiszen a tulajdonképpeni eseményről — a játékról, a ki­rándulásokról, a fociról — nem is írtam. Vagy szólhattam volna az ágyak között megtartott, kissé rendhagyó, farmerruhás-tornaci- pős istentiszteletről. Igen, kár, hogy mindezeket most nem is­mertetem. de azért nem, mert ezt az esőüzést, felhőoszlatást most fontosabbnak éreztem. Kaján betyár volt ám az éső. De legyőztük. Fabiny Tamás Felvétel a Teológiai Akadémiára Rázga Pál vértanúhalála Bitófan végezte életét 130 év­vel ezelőtt, 1849. június 18-án. Haynau osztrák császári tábor­szernagy adta rá a parancsot. Haynau! Tisztes asszonyokat bo- toztató, halott hősök sírját meg­gyalázni rendelő véreskezű hó­hér! RÁZGA PÁL A POZSONYI GYÜLEKEZETNEK VOLT EGYIK PAPJA, halálakor még alig túl ötvenedik életévén, akit özvegy, öt árva és egy gyüleke­zet siratott. 1848 49-es szabad­ságharcunk egyik legkorábbi mártírja ő. Szlovák polgarcsalád- ból származott, ám jószerével egész egyházi szolgálatát német ajkú hívek között végezte. Ez a „hármasság” — ami egyébként nem volt ritka abban az idő­ben — arra figyelmeztet, hogy nem sajátíthatjuk ki Rázga Pált a magyar nép számára, hanem inkább, azt kell észrevennünk, hogy szabadságunk érdekében és a Habsburg-elnyomással szembe- szállva magyar, német és szlo­vák nemzetiségűek tisztes sere­ge kelt harcra. Ebbe a szabadságküzdelembe kapcsolódott bele teljes szívvel a pozsonyiak alig két éve meg­hívott lelkipásztora, Rázga Pál is. 1846 tavaszán, beköszöntő be­szédében tulajdonképpen egyet­len lélegzetre elmondta életének és szolgálatának programját: „Erőm, tehetségem a tied, sze­retett gyülekezetem. Életem a hazáé!” Kossuth Lajos személyes jó barátjaként már 1848 tava­szán „Nemzeti Egyletet” alapított Pozsonyban, melynek tagjai egy emberként álltak Batthyány gróf miniszterelnök és kormánya mellé. Rázga volt az egylet el­nöke; szervezett és lelkesített a szép, de a fenyegető veszélyeket már akkor is előrevetítő napok­ban. Beszédeiben benne lükte­tett a jobbágyfiú vágya a nép szabadsaga iránt, az egykori sor- kosztos diák óhajtása, hogy a nyomor megaláztatásaitól máso­kat megkímélhessen és a népet mélyen szerető lelkipásztor re­ménysége, hogy a katonai ura­lom és a népek elnyomása he­lyébe kiszélesített emberjogok és polgárjogok fognak lépni. RÁZGÁT EZEKÉRT AZ EL­VEIÉRT ma talán könnyen le­hetne idealistának bélyegezni, aki nem számolt a nemzetközi helyzettel, a valóságos erőviszo­nyokkal, és engedte magát so­dortatni a lelkesült hazafias fel­buzdulás hullámain. Az ilyen ítélet azonban igazságtalan vol­na. A pozsonyiak papját nem könnyen fellobbanó, s könnyen ellankadó érzelmek vezették. Amikor a szabadságharc ügye válságosra fordult és amikor Pozsonyban újra a császár kato­nái vették át az uralmat, akkor mutatkozott meg belső szilárdsá­ga, tisztessége és hűsége. Ami­kor kérlelték barátai, hogy me­neküljön, míg nem késő, az ajánlatokat elutasítva helyén maradt. „Gyáva volnék, ha el­hagynám polgártársaimat, akik az én tanácsomra siettek a ha­zát védeni” — volt a válasza a féltő kérlelésekre. Pedig nyilván tudnia kellett, hogy nemcsak a hősi harc veszett el, de azok is, akik a győztesen és bosszúitta- san közeledő új fővezérnek: a külföldön is borzadva ..hentes­nek” és „hiénának” titulált tiáy- nau kezébe kerülnek. Inkább vállalta a börtönt és szembené­zett a halállal. 1848 végén bör­tönben sínylődött már, s o meg­másíthatatlan ítélet is elvégezte­tett felőle 1849 elején. TERMÉSZETESEN PRÓBÁL­TAK MEGMENTENI. Sokan. Több ízben is. Nemcsak az éle­téért könyörgő gyülekezeti nőkül­döttség, akiket a gőgös ellenség, kigúnyolt és faképnél hagyott, ha­nem még bírálnak egyike-mási- ka is. Szinte „aranytűd” épült kihallgatása során a halálból ki­vezető út felé. „Nemde önt má­sok biztatták fel és erőszakkal kényszeritették arra, hogy papi minőségében a rebellisek fegy­verét megáldja, vagy a népet őfelsége ellen izgassa?” — kér­dezgették tőle. Ő azonban nem akart gyáván hazudozni, 'hanem kitartott meggyőződése mellett: „Korántsem! Én szabad elhatá­rozásomból cselekedtem és haza­fias meggyőződésemet követtem! Vétkes nem vagyok. Honszerel­mem vezérelt. Jóhiszeműen jár­tam el, mikor a Nemzeti Egye­sületet buzdítottam.” BIZONYOS. HOGY NEM KÍ­VÁNT „HŐS” LENNI; hiszen vi­lágéletében szerény volt. Bizo­nyos, hogy nem kívánt „mártír” lenni; szerette az életet, a gyü­lekezetét, a családját. Egyszerűen csak „ember” akart maradni, hű­ségben elveihez, hűségben a fel­ismert igazsághoz. függetlenül attól, hogy „győzelem”-e a bér, vagy pedig „bukás” jut osztály­részül csupán. Igaz hősök azonban rend sze­rint az állhatatosságnak eme sokszor alig észrevehető belső elkötelezettsége nyomán szület­nek. Ma gassy Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom