Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-05-06 / 18. szám

Kilencvenkilencezer forint Néhány gondolat a Gyülekezeti Segélyről Május 5-én szombaton délután kedves kis ünnepség lesz a Pest megyei Csővarott. A nógrádi he­gyek lábánál fekvő kis falu evangélikus gyülekezete új lel­készlakást épít. Ez az építkezés nem valami luxusigényt elégít ki, hanem az alapjaiban meg­rokkant, életveszélyessé vált korszerűtlen épület helyett új otthont ad a gyülekezet lelkészé­nek és családjának. Az építke­zést a gyülekezet a maga erejé­ből nem tudja elvégezni. A Gyü­lekezeti Segély, egyházunknak ez a belső segélyszervezete sie­tett a csőváriak segítségére. Az eimúlt év őszén tartott Országos Presbiteri ülés döntése értelmé­ben a Gyülekezeti Segély 1978. évi úgynevezett Nagyszeretet- adományt, 99 000 Ft-ot, a lel- kés/.lakást építő csővári gyüle­kezetnek ítélte oda. Ennek az ünnepélyes átadása történik ezen a májusi szombat délutánon. . A GYÜLEKEZETI SEGÉLY magyarországi evangélikus egy­házunk egészét átfogó segélyszol­gálat. Olyan „kassza”, amelybe a gyülekezetek nemcsak befizet­nek, hanem abból évente rend­szeresen 10—20 gyülekezet ki- sebb-nagyobb összegben részesül is. Az elmúlt 20 esztendőben egyházunk gyülekezeteinek 95 százaléka részesült Gyülekezeti Segély adományában. Gyüleke­zeteink mind jobban megértik, hogy az egymáson való segítés milyen áldásos szolgálata a ke­resztyén közösségnek. Az elmúlt esztendőben — 1978-ban 883 815 Ft-ot adtak össze gyülekezeteink tagjai erre a nemes célra. Kere­ken 95 000 Ft-tal többet, mint az előző esztendőben. Ezt az ered­ményt annak a teológiai felis­merésnek tudjuk be. amely egy­házi életünknek mozgatórugója, s egyben a közegyházi gondolko­dás erősítője és mélyítője is. AZ ELMÚLT ESZTENDŐBEN MINDEN EVANGÉLIKUS HIVŐ átlagban 2,67 Ft áldozatot hozott a Gyülekezeti Segély céljaira. Ez az összeg így magában nem ma­— NEMESKÉR. Május 20-án, vasárnap délelőtt 11 órakor ün­nepi istentiszteletben D. Dr. Ott- lyk Ernő, az Északi Egyházkerü­let püspöke szolgál a gyülekezet­ben, délután pedig műsoros ün­nepélyt tartanak a közelmúltban helyreállított műemlék templom­ban. gas, de ha arra gondolunk, hogy öt esztendő alatt megkétszerező­dött, akkor Istennek kell hálát adnunk, hogy egyházunknak ezt a szolgálatát híveink tudatában ilyen gazdagon megáldotta. Természetesen az egyes egy­házmegyékben más és más az áldozatkészség Az elmúlt évben a Nógrádi Egyházmegye volt az első aiz egyházmegyék sorrendjé­ben. Ez azt jelenti, hogy Nóg- radban minden evangélikus 5,90 Ft-ot áldozott Gyülekezeti Se­gélyre, viszont a Pesti Egyház­megyében csak 0,95 Ft-ot. Az lenne a jó és a kívánnivaló, ha mindenütt egyformán éreznék mér gyülekezeteink, hogy a Gyülekezeti Segély célkitűzése, a gyülekezeteknek egymást meg­segítése egyházunk mai szolgá­latából egyenesen következik. EZT AZ ALKALMAT RA­GADJUK MEG ARRA IS, hogy felhívjuk gyülekezeteink tagjai­nak, lapunk olvasóinak a figyel­mét arra, hogy a Gyülekezeti Segély szolgálatának ez évi ösz- szegyűjitő munkája ezekben a- na­pokban kezdődik. E sorok írója a két egyházkerület előadójával együtt évente legalább 20 gyüle­kezetét látogat meg, ahol a Gyü­lekezeti Segély célkitűzéseiről, munkájáról, szükségességéről tá­jékoztatják a gyülekezeteket. Több egyházmegyében a tavaszi, kora nyári időszakot használják fel arra, hogy a lelkészek szó­székcserét tartanak a Gyüleke­zeti Segéllyel kapcsolatosan. Számtalan lehetőség van, ame­lyet szolgálatba lehetne állíta­ni e cél továbbnövelése érdeké­ben. Amikor most Csővárott átad­juk a Gyülekezeti Segély elmúlt évi Nagyszeretetadományát, ugyanakkor meghirdetjük ennek az évnek a Gyülekezeti Segély munkáját is. hogy ősszel újra fel tudjuk venni építő gyüleke­zeteink gondját, tudjuk őket se­gíteni anyagiakkal is. Ehhez kér­jük híveink, lapunk olvasóinak anyagi támogatását. Karner Ágoston — HEGYESHALOM. Édesany­ja, özv. Káldy Gyuláné, sz. Ta­kács Ilona emlékére értékes, mű­vészi kivitelezésű oltárterítő- garnitúrát adományozott a gyü­lekezetnek a leánya, Tátrai Er- nőné Kőszegről. Az oltárterítőt a konfirmációi istentisztelettel vet­te használatba a gyülekezet. A szórvány-egyház örömei Van öröm és örömkeltő alka­lom a szórványok életében is. Ma már feltétlenül beszélni lehet arról, — kell is!, hogy az egykor - fájó kérdéseket felvető „szórványsors” nem jellemző ál­talánosan. Az elmúlt három év­tized, de méglnkább az utóbbi húsz esztendő egyik nagy és há­lára indító eredménye az, hogy a szórványok népe érti és tudja: része az egész magyarországi evangélikus egyháznak. Ez pedig olyan alaphelyzetet teremt szá­mára, melyben és melyből fel­adata kézzelfoghatóvá válik, és a maga sajátos helyzetében is felelősséget hordoz. Része, tagja a szolgáló egyháznak! Lényegében örömről, örömök­ről ebben a kapcsolódásban le­het elsőrenden szólni. I ÖRÖM MAR MAGA A SZER­VES KAPCSOLÓDÁS TUDATA, mely feloldja a szórvány elszi­geteltségét,, belehelyezi a nagy egészbe, beleépíti annak egész, életritmusába, s elvárja, de meg is becsüli a maga helyén vég­zett szolgálatát. — Öröm ez azért is, mert a szórvány-bivő bizonyos afelől, hogy az egész egyház eredményeiben ő maga is jelen van áldozatvállalásával, imádságával, tevékenységével. Egyházunk teológiai felismeré­séből eredően a szórvány gyüle­kezet életét is kizárólagosan az a szolgáló életforma határozza meg, mely egybecsengve egész hazai egyházunk életritmusával — mindennapos feladatot jelent. Öröm együtt lenni ebben a szol­gálatban, ebben a felelősségben. Ha nem' így lehetne, akkor a szórvány-hivő élete sok vonatko­zásban veszítene tartalmából de értékéből is. A SZORVANYÉLET ALAP- HELYZETÉBŐL ADÓDÓAN to­vábbi nagy öröm a szórványis­tentisztelet. Már maga az alka­lom külsőségében is csodálatos. Sok helyütt nem bent, hanem kí­vül, az ajtó előtt várják az. érke­ző • lelkészt. Ha pedig -késlelteti az időjárás a pontos érkezést, hi­szen a nagy távolságok és a szol­gálatok bősége vagy forgalmi akadály miatt ez is előfordulhat — a hívek nem mennek haza, várnak hosszabb ideig is. Ez sok szórványlelkész örömteli tapasz­talata. Különleges öröm az együttes éneklés is. Néha így szól valaki: az olyan szép volt, hogy énekel­jük el újra. A szórványistentisz­teleten általában éppen ezért nem szokásosak a rövidített éne­kek. Inkább ez az igény: még — még! BÁRCSAK TUDNA TANÍTA­NI A SZÓRVÁNYÉLETFORMA az istentiszteleti alkalmak meg­becsülésével és igényével! Van itt valami olyan, amiről már ré­gen tudunk, de itt és ebben a helyzetiben képes egyre inkább valóság lenni: szorosabb közös­ség a szórványistentisztelet gyü­lekezete. A kevesek igen jól is­merik egymást — és az isten­tiszteleten éppen ezért sok min­den lesz őszintébb, és nehezebb a képmutatás. De — és ez talán a legnagyobb áldása is a „keve­sek gyülekezetének”, hogy ha­marabb mozdul segítésre a kéz, és hamarabb, de őszintébben is tárul fel a szív. Itt közvetlen kö­zelségben látható, hogy Isten az Ö kevés népe életének gyümölcs- termését mennyire megsokasít- hatja éppen azáltal, hogy ez a a gyümölcs mindig idejében ke­rül o másik ember életének asz­talára. A szórványegyház súlyát ez csalhatatlanul jelzi! Öröm ezt látni, tapasztalni. Ma már ott tartunk, hogy a szór­ványgyülekezet olyan gyümöl1 csöskerthez kezd hasonlítani, melyet egyre inkább nem a ke­rítése, hanem a küldetése, gyü­mölcstermése tart össze. Szórványnépünk, egyre jobban tapasztalja az olvasás örömét is. A korábbi két könyv (Biblia és énekeskönyv) mellett kézbe ke­rül egyházunk mai sajtója. Örül­nek is mindenkor ennek, külö­nösen pedig a róluk és hozzájuk szóló közléseknek. Bizonyos az, hogy egyháza sajtónk értékes szolgálatot végez szórvány gyü­lekezeteink területén. A szórványistentisztelet gya­korta jelenti az ökumenikus együttlét örömét is. Nem ritka­ság a másvaliású házastárs, gyermek, szomszéd, ismerős je­lenléte. Ennek az örömnek is meghatározó jelentősége van. Hiszen a szórványhivő szolgáló életével kapcsolatos a másik em­ber. Érte, feléje is felelős hité­vel. életével. Ebben a közvetlen közelségben kezdődik el a sze­retet gyakorlatának elsajátítása —, hogy aztán áttörve a templo­mok és gyülekezeti házak kere­tét, valóságos és őszinte lehessen a világ minden népe felé. FELELŐSSÉGGEL PÁROSU­LÓ ÖRÖME a szórványgyüleke­zet életének az, hogy a kis lélek- számból eredően minden egy­háztagnak tényleges szolgálata van. A kevesek között a félreál- lás kényelme nem lehetséges. Ennek különösen is nagy a je­lentősége, hiszen a diakóniai teo­lógiát magáénak valló egyhá­zunk lényeges vonása ez: min­denki szolgál mindenki felé! És a szórványban ténylegesen is szükség van mindenki szolgála­tára. Ez kétségtelenül felelőssége, de öröme is a szórvány egyház tagjának. Hiszen itt kétszeresen is igaz, hogy a szolgáló Jézus Krisztus kegyelmes, emberért való akarata valósulásának a maga helyén talán éppen ő az egyedüli eszköze. Nélküle cson­ka lenne, vagy éppen lehetetle­nülne a szolgáló egyház küldeté- se. Az egymássál való találkozás öröme egyre gyakoribb valósága a szórványok gyülekezetének. Egyre inkább lehetséges a nö­vekvő számú gépkocsik révén a szórványok népe közötti találko­zás. Nagy öröm ez! különösen is úgy és akkor, ha egész napos együttlétté válhat ez az alkalom. Ilyenkor teljesedik ki és gazda­godik sok vonatkozásban a test­véri közösség. Nagy értéke az is egy-egy ilyen találkozásnak, hogy alkalmas a gyülekezeti és egyúttal a gyülekezet társadal­mi feladatainak értésére, s egy­úttal azok jó szolgálatára erőfor­rás is lehet. MIÉRT JELENTŐS AZ, hogy a szórványélet néhány öröméről szólhattam? Hiszen a szórvány­gyülekezeti életforma nem min­den vonatkozásában alkalmas az „igazi” gyülekezeti életre. Azért, met nagy és kis örömök kétségtelenül fellelhető során maga a szórványgyülekezet for­málódik, jut előbbre. De éppen az öröm — mely meghatározha­tó — a szórványélet jelentős missziói vonása is, mely által láttatja magát az egész társada­lom életében is. De mindenkor úgy, mint Isten hasznos és áldott eszközét. Ezért a szolgálatért együtt, egymásért ma sokkal inkább fe­lelősek vagyunk, mint valaha! Fodor Ott ni ár — KISAPOSTAG. Elektromos orgona szolgálata gazdagítja az istentiszteleteket, miután megva­lósult a gyülekezet vágya, hogy a kiszolgált kis harmóniumot jobb hangszerre cseréljék ki. A gyűjtéshez a kondoros! gyüleke­zet 10 000 Ft-os anyagi támoga­tással járult hozzá. A gyülekezet hálásan fogadta a kondorosi gyü­lekezet támogatását és ebből az alkalomból meghívta Deme Ká­rolyt, az adományozó gyülekezet lelkészét egy böjti evangélizációs igehirdetés-sorozat tartására március 26—31. között. Útkeresések a halálon át hozzánk is Átcsapott az utóbbi éveknek egy különleges szellemi jelen­sége Nyugatról. Nálunk nyomtatott iro­dalma nincsen, de idegen nyelvű köny­vek terjedésével (az egyiket hazai római katolikus folyóirat ismertette, vélemé­nyünk szerint megtévesztően pozitív hangon) annyira foglalkoztat többeket főként az értelmiségi rétegből, hogy a Magyar Rádió is elölhette a kérdést a tél folyamán, megismételt beszélgetés­ben, „Eszmék faggatása. A halál egészen más? .. címen. Két egészen különböző irányban pró­bálják áttörni a halál valóságát. Az áhi- tozást a halál kérlelhetetlen tényének a kiküszöbölésére megértjük, hiszen talá­lóan fejezte ki Illyés Gyula a közelmúlt­ban: „A halál ellentétes az ember egész lényével." De a soraink között is utat találó eszmeket a keresztyén gondolko­zás mérlegére kell tennünk. A REINKARNÁCIÓ, az újra való testet öltés ősi hindu tanát jól ismeri a val­lástörténet. Ezt elevenítette fel európai talajon a múlt század végén az wntro- pozófia. Mai nyugati formájának a lé­nyege: nem csak egyszer élünk a föl­dön. E tant újabban tudományosnak látszó módon próbálják igazolni. Ezek sorába tartozik Dethlefsen nevű svájci pszichológus mostani években végzett kísérletsorozata. Hipnotikus álomban visszavitte — feltételezése szerint — a mé­diumot több, mint száz évvel ezelőtti, egészen más országban és más körülmé­nyek között élt állítólagos életébe. Hogy ilyen felfogás nálunk is található, anak példájául csak egy levelet idézek, amely a Magyar Rádióhoz tavaly érkezett a Halottlátó című film vitája kapcsán: „A halottlátó asszony azért nem tud ré­gen meghalt emberekkel érintkezést ta­lálni, mert azok már újból megszület­tek... Igen! Többször is élünk a földön, és az előző életünkben felhalmozódott lelki és szellemi értékeket továbbvisz- szük.” (Elet és irodalom. 1978. okt. 7.) Mai keresztyén hittel két válaszunk van erre a felfogásra. Az egyik: a mo­dern gondolkozású hivő ember bármi­lyen földi valóságot elsősorban a tudo­mány megvilágításában szemlél. A mai általános természettudományos megálla­pítások szerint pedig az ember lelki mű­ködése, az emberi tudat az agysejtje­inkben végbemenő kémiai folyamatok­hoz kapcsolódik. Amikor az agy műkö­dése' véglegesen megszűnik a halálban, vége az emlékezetnek is. Az emlékezet sem szállt át valamilyen test nélküli úton egy későbbi idegen életbe. A gének, amelyeket a fogamzás továbbít a szü­lőktől a gyermekre, saját test szerinti őseink végeláthatatlan sorának öröklő­dő tulajdonságait hordozzák, de nem egy tőlünk független élet, méghozzá sa­ját régebbi, nem létező életünk emlékeit. A másik válaszunk már sajátosan bib­liai: a Szentírásban foglalt kinyilatkoz­tatás egyszeri életet vall, s a halál való­ságát nem enyhíti újabb és újabb földi élet ígérésével, csak a feltámadás re­ménységével, amely már Isten láthatat­lan, örök világába visz. (Máté 11, 14 alapján szokták állítani, hogy Jézus is tanította a reinkarnációt; pedig itt csak a Messiás jövetelét megelőző próféta ószövetségi vámsáról van szó, amely Ke­resztelő Jánosban teljesült. És kapcsoló­dik ahhoz a legendához hogy Illés prófé­ta nem halt meg, hanem „forgószélben az égbe” ment föl: 2 Kir 2, 11.) A KLINIKAI HALÁLBÓL visszatértek beszámolóit használja fel egy másik irá­nyú áttörési próbálkozás a halál kérlel­hetetlen falán. Az orvostudomány mai eszközei lehetővé teszik, hogy sok eset­ben a szívműködés megszűnte után, míg az agysejtek még valamelyest működ­nek, az illetőt sikerül visszahozni az élet­be. Ettől az úgynevezett klinikai haláltól meg kell különböztetni a valóságos ha­lált. amelyből életre keltés már nem le­hetséges. A klinikai halálból visszahozott embe­rek közül többen vallottak a következő­képpen összefoglalható tapasztalatokról, amint R. A. Moody amerikai orvos és J. C. Hampe nyugatnémet lelkész nagy példányszámú könyveikben ismertetik. Az illetők haláluk „beállta” után úgy érezték, hogy kilépnek fizikai testükből, mintegy nézőként látják tulajdon testü­ket, amint fáradoznak vele az orvosok. Fénytüneményt pillantanak meg. Lepe­reg előttük egész földi életük. S olyan békesség, öröm tölti el őket, hogy nem kívánnak visszatérni a földre. Ezekben a beszámolókban többen a hívők, sőt egyházi emberek közül a túl­világ, az örök élet bizonyítékát látják, amelynek kezdetéhez, vagy legalábbis határához érkeztek az illetők a klinikai halál állapotában — e felfogás szerint. „Elet az élet után” — hangzik az emlí­tett amerikai könyv címe. A mi hivő véleményünk ezzel szem­beszáll, s ismét kettős szálból fonódik. Tudományos alapon bizonyos, hogy a gondolkozás, észlelés, érzés, a tudat mű­ködése a valóságos halállal megszűnik, mert az agysejtek bomlani kezdenek. Hogy a megelőző pillanatokban, a klini­kai halál állapotában, vagy valószínűb­ben a klinikai halál előtti állapotban a tudatban játszódhatnak le olyan je­lenségek, amelyekről a szóban forgó be­számolók szólnak —, az nem kizárt. Eb­ben az esetben — ha ezt a jelenséget to­vábbi vizsgálatok részletesen és meg­bízhatóan felderítik — úgy tekinthetjük a valóságos halál előtti tudat felfokozó­dást. a jelentkező maximális fokú öröm és békesség érzését, a fénylátomást, mint a teremtő Isten utolsó ajándékát a földi életünkben. Ha mindez általánosan iga­zolttá válnék, bíztató vigasztalást adhat­na a szenvedő nagybetegeknek, hogy lesz még a halál végső tudatkihunyása előtt egy végső nagy megkönnyebbedés. De nem tekinthetjük mi hivök ezeket a jelenségeket a túlvilág bizonyítékának bibliai és teológiai alapon sem. Istent, Krisztust, az örök élet, a transzcendens isteni világot emberi érzékeléssel ném lehet tapasztalni. „Hitben járunk, nem látásban” (2 Kor 5, 7). „A hit... a nem látható dolgok létéről való meggyőződés” (Zsid 11, 1). Ezek az újszövetségi mon­datok a keresztyén hit egyik alapigaz­ságát fejezik ki. A felsorolt élmények mind az emberi „látás”, érzékelés köré­be tartoznak. A klinikai halál körüli ál­lapotban, még felfokozott emberi tudat­tal sem lehet ténylegesen észlelni, ami a valóságos halálon túl van. Mert a „lá­tás” csak az örökkévalóságban adatik meg, s egyáltalában nem földi létfor­mában. A pillantás „odaátra” itt a földön kizá­rólag a reménység dolga. Á mi szá­munkra: a keresztyén reménységé, amely Krisztus feltámadása alapján hiszi a fel­támadást, az örök élet ma még elképzel­hetetlen, egészen más létezési módjá­Veöreös Imre i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom