Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-03-19 / 12. szám
Nagypéntek igéje A kereszt titkai Zsid 9, 24—28 Egyik szép énekünk ilyen könyörgést ad ajkunkra: „Add belénk a tiszta hit áldását, hogy azt keressük, hogy kereszted titkait mind mélyebben ismerhessük...” (771. ének, 4. vers). Jézus halálának értelmét, a kereszt titkait tehát csak hit áltál lehet igazán megismernünk és megváltanunk. Ilyen hivő bizonyságtétel a fenti ige is. Eredetileg zsidóknak szól. Ezért hasonlítja össze Jézus halálát a zsidó engesztelési ünneppel (vö. 3 Móz 16). Az összehasonlítás eredménye azonban túlnő a zsidó ünnepen és feltárja Jézus halálának az egész emberiséget átölelő jelentőségét. JÉZUS HALÁLA HÍD ISTEN ÉS EMBER KÖZÖTT. Ő azért halt meg, „hogy megjelenjen az Isten színe előtt értünk”. Ő a mi közbenjárónk. Istent képviseli közöttünk és minket képvisel Isten előtt. Egy hittanórán Grünewald Mátyás megragadó oltárképét mutattam a Megfeszítettről. Egyik gyerek meglepetésemre azt kerdezte: „Miérc nyújtózkodik annyira Jézus?” Vannak „szabályos” feszületek. Mintha körzővel, vonalzóval rajzolták volna. De ezen a képen a kínoktól Jézus valóban „nyújtózkodik”. Hirtelen azt feleltem a kérdezőnek: „Azért nyújtózkodik Jézus, hogy mindenkit elérjen.” Igen. A kereszten kitárt kezű Jézus egyszerre éri el Isten kezét és a mi kezünket, Ö híd, amely átível bűneink szakadékán. Kapocs Isten és közöttünk. Benne megbékélt velünk az Isten. Nem ítél el bűneink miatt. S ezért nem is kell menekülnünk előle. Kegyelmében bízva járulhatunk hozzá minden nap, minden kis és nagy ügyünkben. JÉZUS HALÁLA BÜNTÖRLÖ ÁLDOZAT. Ö azért halt meg, „hogy áldozatával eltörölje a bűnt”, „hogy sokak bűnét elvegye”. Ha elmenekül a kereszt elöl — s megtehette volna! —, akkor érvényét, hiteléi vesztette volna, amit hirdetett: hogy „közel Isten országa”, hogy „minden bűn megbocsáttatik az emberek fiainak”. Akkor cserbenhagyott volna bennünket. De nem tette. Halálával pecsételte meg az örömhírt, amit hozott: Isten bűnbocsátó szeretetével közelhajolt hozzánk, bűnösökhöz. Feláldozta magat, hogy mi hihessük bűneink bocsánatát, ű szenvedett kárt, hogy mi szabadok legyünk bűneinktől. Gyermekkorom emlékei közül eszembe jut egy zsidó borkereskedő szelíd arca. Steiner Benőnek hívták. Arról volt nevezetes, hogy minden szegény család hitelre vásárolhatott nála. De azt is gyakran megtette, hogy január 1-én egy-egy család adósságaif egyszerűen kitörölte a könyvéből. Jézus bűntörlö áldozata azoknak örömhír, akikre rászakadt bűneik terhe és rádöbbentek, hogy a bűn szennyétől nem tudják magukat tisztára mosni. A Megfeszített kitárt karja nemcsak híd, de hívogató biztatás is a bűnösöknek: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én nyugalmat adok nektek.” Ö „eltörli” a bűnt, azaz érvényteleníti bűnös múltunkat. „Elveszi” bűneinket, azaz megszabadít a tehertől, amely bénít, gyengit, csüggeszi bennünket és új elet kapuját tárja fel előttünk. íme, a kereszt újabb titka: Jézus halálos áldozatából felszabadult, boldog élet fakad számunkra. jézus hal Alá üdvösségünk végleges záloga, a zsidó főpap évenként ismételte a bűntörlö áldozatot a jeruzsálemi templomban. Jézus áldozatát nem kell megismételni. Egyszer történt és egyszer s mindenkorra szol. Örökre érvényes. Ezért mondja a záro- vers, hogy Krisztus „másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várjak öt üdvösségükre”. Vagyis dicsőséges megjelenésekor azért nem kell már hordoznia bűneinket, mert keresztfái aldozata hiánytalan, tökéletes áldozat volt. Teljesen elegendő üdvösségünkhöz. Az „egyszer” szót az ige háromszor is ismétli, Nemcsak Krisztus áldozatának véglegességét, üdvösségünkre elégséges voltát fejezi ki, hanem emberi életünket is jellemzi, Isten rendelése, hogy egyszer élünk. Földi utunk visszafordíthatatlanul, ismételhetetlenul rohan a halál és Isten ítélete felé. Ki nem döbbent még meg életünk e félelmes egyszeriségén és irányán?! Olyan vonaton utazunk, amelyre biztos karambol vár. s visszafordulni, leszállni nem lehet. Döbbent szorongásunkba azonban belecsendül a nagypénteki örömhír: Krisztus egyszeri áldozata reménységessé tette jövendőnket! A bün-halál- itélei perspektíváját — mint komor felhőket a napsugár — áttöri, legyőzi a búnbocsanat-élet-üdvpsség perspektívája. Nemcsak a törvény, hanem a kegyelem isteni rendje is érvényes reánk. Krisztus halala nemcsak múltúnk terheitől, de jövőnk félelmeitől is megszabadító áldozat. A keresztbe fogódzva, halálon, Ítéleten át is reménységgel nézhetünk előre az üdvösség öröme és dicsősége felé. Ezért nem kell egyszeri, földi életünket sem komor félelemben töltenünk. Bátran szembeszállhatunk az élet sötét árnyaival, minden rosszal, csüggedéssel, keserűséggel. Hétköznapjainkat is beragyoghatja a kereszt reménysége. NAGYPÉNTEK ÜNNEPÉN BORULJUNK LE LÉLEKBEN MEGFESZÍTETT URUNK ELŐTT és kérjük tóle a tiszta hit áldását, hogy keresztje titkait mind mélyebben ismerhessük. Dóka Zoltán IMÁIDKOZZINK! Ür Jézus, te magadra vetted emberi sorsunk minden terhét és félelmét. Hordoztad bűneinket. Elszenvedted keserű halálunkat, lvű- nyörgiink hozzád, tárd tel előttünk szent kereszted titkait. Segíts, hogy hit állal felismerjük szereteted mérhetetlen nagyságát, s ezért egész földi életünkben hálásán szolgáljunk neked. Áldozatod ereje töltse meg szivünket reménységgel, hogy minden rosszat legyőzve, örvendező bizonyosságban éljünk és állhatatosan várjak dicsőséges megjelenésedet. Ámen. — DIPLOMÁS evangélikus házaspár — NAGYTARCSA. A gyülekezetben évenként szokásos böjti teoiógusnap február 26-án volt. Dr. Selmeczi János otthonigazga- tó vezetésével Győri Gábor, Kis János IV. évf., Seben István III, évf., Pecznyik Ilona és Zaveczky József II. évf., Fabiny Tamás, Ferenczy Erzsébet, Cede Erika, és Magassy Sándor I. évf. hallgatók a gyermekek, és a fiatalok között, valamint a felnőtt gyülekezetben. A böjti esten Jn 1, 34—42 alapján „Hogyan lehetünk Jézus tanítványai?” címen számoltak be arról, hogyan készülnek a szolgálatra a jövő lelkészei. A lelkészképzést támogató offertorium összege 4374 forint volt. Budapesten eltartási szerződést kötne. Varga György, 1089 Budapest; Korányi Sándor u. 4. I. 9. Telefon: 339- 875. — TORONYOkAk beszerelését, felújítását, automata elektromos felhúzó rendszerrel való felszerelését garanciával vállalja Kovács Jenő órásmester. 8D00 Székesfehérvár, Érsekújvárt 7. a. — HANG LEIMEZEN, normál és kazettás magnószalagon zenekari és or- gonakísérettel zsoltárok, húsvéti, lelki énekek. Bach, Beethoven. Mendelssohn, Schubert. Bortnyaszky müveiből szól óéne k leső en, Bakai Gitta énekesnő előadásában kaphatók.. 1101 Budapest, X»,- Csilla u. 3. fszt. 756. ■— ORGONÁHOZ sípok, villany fújtató eladó, Érdeklődés levélben. Budapest, XIX., Zalaegerszeg u. 14. Bus- sányi. Istentiszteleti rend Budapesten, 1978. március 19-én Deák tér de. 9. (úrv.) Hafénschar Károly, de. n. (úrv.) Harmati Béla, du. 6. Bach: János passió. — Igét hirdet : Haienscher Károly. Fasor de. 11. (úrv., presbiteriktatás) Szirmai Zoltán, du. 6. Muntag Andorne. Dózsa György út 7. de. fel 9. Muntag Andorne. üllői út 24. de. lél 11. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57/b: de. 10. (szlovák) C&elovszky Ferenc. de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. du. 5. Szeretetvendógség: Harmati Béla. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. lil. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Károly. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Benczúr László. Frangepán u. de. 8. Benczúr László. Újpest de. ló. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágú Gyula. Soroksár-Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Maráz László. Erzsébettelep de. 8. Matuz Lász- Kispcst d. e. 10. Kispest Wekerie- telep de. 8. Pestújhely de. ló. Schreiner Vilmos. Rákospalota, MAV-teiep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalola- Kistemplom de. 10. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály de. fél 11. Baráth Pál. Sashalom de. 9. Baráth Pál. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota (pe. fél 11, üu. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákoshegy de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákosliget de. 10. Kóisa László. Rákoskeresztúr de. fél 11. Ferenczy Zoltán. Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Maüo- csai Miklós, de. fél 11. (nemet) Friedlich Albert, de. 11. (úrv.) Korén Emil, du. 6. Böjti est. Torockó tér de. fél 9. Koren Emil. Óbuda de. 9. Donath László, de 10. Donáth László. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de. 11. Takács József, öli. fél 7. Ruttkay Elemér. Pesthidegkút de. fél 11. Ruttkay Elemér. Modori u. 6. de. 10. Filippinyi János. Kelenföld de. ü. (úrv.) Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Missura Tibor. Nagytétény de. fél 9. Ke- lenvölgy de. 9. Rőzse István. Budafok de. II. Rozsé István. Csillaghegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11. Budapesten, 1978. március 24-én, nagypénteken Deák tér de. 9. (úrv.-) Harmati Béla, ae. ll. (urv.) Káidy Zoltán, du. 5. Passió: Harmati Béla, du. 6. (urv.) Haienscher Karoly. Fasor ele. 8. (úrv.) Szirmai Zoltán, ae. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du, 5. Passió: Muntag Andorne, du. 6. (urv.) Szirmai Zoltán. Liliül út 24. de. fél 11, du. ti. Karácsony Sándor u, 3i—33. de. 9., clu. 7. Rákóczi vit 5t, b. de. 12. Thaly Kálmán u. 28. de. 1,1. (úrv.) Rédey Pál, du. 6. (úrv.) Rédey Pál. Kobanya de. 10. (urv.) Veöreös Imre. üu. 7. (úrv.) Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv.) Veöreös Imre. Zugló de. ld. (úrv.) Boros Károly, du. ti. (úrv.) Boros Karoly. Kassak Lajos út ZZ. de. 11. Benczúr Lászlóddá, fel 7. Passió: Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Benczúr László. Frangepán u. de. 8. Benczúr László. Újpest de. 10. (urv.)' Blázy Lajos, du. 6. (úrv.) Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. (úrv.) Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. (urv.) Matúz László, du. 6. (úrv.) Matúz László. Kispest de. 10. (úrv.) Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos, du. ti. Schreiner Vilmos. Rákospalota, MAV-telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota-Nagytemplom de. 10. Passió: Bodrog Miklós, du. ti. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály de. fél 11. (úrv.) Karner Ágoston, du. G. (úrv.) Baráth Pál. Sashalom de. 9. (úrv.) Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cink >ta de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Kákoshegy du. ti. Ferenczy Zoltán. Uákosliget de. 10. Ferenc/y Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kósa Pál, du. 6. Passio: Kosa László. Bées kapu tér de. 9. (úrv.) Foltin Bruno, de. lel 11. (német, Urv.) Gruo Gyula, de. LL. (urv.) Koren Emil, du. 6. (úrv.) M-adocsai Miklós. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) Madoesai Miklós. ; Óbuda de. 10. (úrv.) Görög Tibor, du. G. (úrv.) Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Ruttkay Elemér, de. 11. Ruttkay Elemér, du. fél 7. Csengúdy László. Pesthidegkút de. fél ii. Csengődy László, du. fél ti. Ruttkay Elemér. Modori u. 6. de. 10. (urv.) Turesáinyi” Károly. Kelenföld de. 8. (úrv.) . Missura Tibor, de. ld. (úrv.) Missura Tibor, du. ti. (úrv.) Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. (urv.) Bencze Imre. Kelenvólgy de. 9. (úrv.) Rőzse István. Budafok de. 11. (urv.) Rozsé István, du. 6. (úrv.) Rozsé István. Csillaghegy de. léi 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11. (úrv.), du. 6. (úrv.). EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egynáz Sajtoosztaiyanak lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért feiei: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesziöseg és kiadóhivatal: 1088 Budapest vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámiaszam: 516—20 412—Vili Előfizetési ár: egy évre 180,— Ft Árusítja a Magyar Posta index: 25211 ISSN 0133—1302 78.0765 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomas Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül a zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért” (Ézs 53,12). VIRÁGVASARNAP. — „Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak” (Jn 6,11 — 5Móz 8,10 — Jn 12,12—24 — Zsolt 59,2—10). Naponta bőségesen kapjuk Istentől kegyelmét üdvösségünkre, és Tőle vesszük szolgálatunkhoz szükséges erőnket is. Igéjében arra biztat minket, hogy ezt bizalommal kérhetjük is Tőle, és ö bőségesen adja Is nekünk. Ahelyett, hogy siránkozva és erőlködve töltenénk be küldetésünket — felkínálja azt a számunkra szükséges útravalót, melynek erejével úgy érünk célunkhoz, hogy útközben sokak számára lesz áldássá, örömmé, megoldássá életünk. HÉTFŐ. — „Gondoljatok Jézusra, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy telketekben megíá- radva el ne csüggedjetek” (Zsid 12,3 — JSir 3,26 — Ézs 50,4—9 — Jn 18,12—27). Életünket szüntelenül kíséri a megfáradás. Ott lappang ez a hivő, imádságos. szolgáló életünk útján is. A megfáradt- keresztyén egyre távolodik Megváltójától, és alkalmatlanná válik szolgáló életfolytatásra is. Istennek irántunk való kegyelmes szeretetének jele az, hogy fáradtságunkban arra a Jézusra nézhetünk, Aki még a legnehezebb útján sem fáradt meg, amikor értünk a kereszttel szolgált. KEDD. — „Ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám, megtaláltok engem, így szól az Ur” (Jer 29,13—14 — Jn 11,55 —56 — JSir 1,1.12—17,20—21a — Jn 18,28—40). Isten azért hagyja magát megtalálni, hogy a bűn miatt megromlott kapcsolatunk Vele helyre álljon. Az Istenre találás útja és alkalma: a megváltó Jézus Krisztus. Éppen ezért nem keresgélés eredménye, sem a véletlen műve ez. Isten maga készít fel igéjével arra, hogy' rátaláljunk. — És ez annál inkább így lehet, mivel Jézus Krisztusban Ö maga az, aki keres minket. SZERDA. — „Mi teszünk bizonyságot arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül” (ÍJn 4,14 — 5Mqz 26,15 — Jer 15,15—21 — Jn 19,1—16a). Nagy kiváltságunk és egyúttal nagy felelősségünk is ebben a világban az, hogy Jézus Krisztusról tehetünk bizonyságbt. De csak akkor és úgy lesz hitele a mi bizonyságtételünknek, ha az nem csupán alkalmi kegyes megnyilatkozás, hanem szüntelen való megjelenítése Isten Krisztusban való világ- és emberszeretetének. Ilyen „hétköznapi” misszióba küldi Jézus az övéit ebbe a .világba és ezért a világért! NAGYCSÜTÖKTÖK. — „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom azt az utolsó napon” (Jn 6,54 — Zsolt 146,4 — Jn 13,1—15 — Jn 19,löb —22). A legteljesebb együttlét Krisztussal az Ö testével és vérével való közösségünk. Itt bizonyítja meg bűneink bocsánatát, itt lattatja meg velünk áldozati halálának értékét és szándékát, de itt értjük még igazán azt is, hogy milyen határtalanul nagy az Ő szeretete. Kegyelmes szeretetének az Ö szent vacsorájának közösségében nemcsak részeset, hanem felelős tanúi is lettünk! NAGYPÉNTEK: — „Jézus is. hogy megszentelje a népet, tulajdon vére által a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát őhozzá, az ő gyalázatát hordozva” (Zsid 13,12—13 — 1 Móz 35,2—3 Jn 19,16—30 — Jn 19,23—30). Jézus legnagyobb szolgálata: kereszthalála. Ma különösen is ide fordítja az ige tekintetünket. De nem gyors röptű pillantásra, hanem őszinte bűnbánó megcsende- sedésre, maradásra, elszakíthatatlan Vele való életre, gyógyulásra, bocsánatra, megbékélésre üdvösségre. — Mert áldozata nagy árán mindez valóságosan lehetséges, és nekünk kész! Itt és így ítéli el könyörtelenül bűneinket: s fizet önmagával értünk, bűnösökért. SZOMBAT, — „Hatalmas dolgot tett velünk az Ur. ezért örvendezünk" (Zsolt 126,3 — Ap- Csel 2,31 — Mt 27,57—66 — Jn 19,31—42). A keresztyén ember örömét Isten kegyelmes cselekedetei támasztják és táplálják. Örvendezésünk jele annak, hogy értjük és igényeljük a magunk számára Isten naponkénti irgalmát, szeretetét, és boldogan, készségesen szolgálunk szeretete vaiosu- lasaén. Fodor Ottmár Megfej lések A ,.KÉPEK JÉZUS ÉLETÉBŐL” sorozat megfejtései: 1. a) Angyalik jelentik a pásztoroknak Jézus születésének hírét, b) Lk 2, 8—14. c) Minden istentiszteleten mondja a lelkész a kegyelem hirdetésénél. Beérkezett 125 megfejtés, ebből hibátlan: 22. 2. a) A három napkeleti bölcs követi a Jézus s-ületésekor feltűnt csillagot, b) Mt 2. 1—12. c) Vízkeresztkor, január 6-án. A LUTHER AM A ÉNEK- ES ZENEKARA március 19-én, vtrágvasárnap és március 25-en, nagyszombaton délután a ü órai istenuszteiet keretében a Deák téri templomban előadja J. S. BACH JÁNOS PASSIÓJÁT Közreműködik: Faragó Laura, Scnuitz Katalin, Fülöp Attila, Bérezeliy István, Mezófi Tibor és f raj tier Ganor Vezenyel: Wei tier Jenő Igét hirdet: 19-en HAFENSCHER KÁROLY ‘25-én HARMATI BÉLA Beérkezett 128 megfejtés, ebből hibátlan 102. 3. a) A 12 éves Jézus a templomban. b) Lk 2, 41—52. c) 12 éves koioan vittek' fel először a gyermekeket a jeruzsálemi templomba. Ma ilyen korban van a konfirmáció. Beér kezeit in megfejtés, ebből hibátlan 60. 4. a) Jézus megáldja a gyermekeket. b) Mt 19, 13—15., Mk 10. 13—16, Lk 18, Lő—17. c) A Gyermekek evangéliumának nevezzük és a kereszteléskor idézzük őket. Beérkezett 106 megfejtés, ebből • hibátlan 63. 5. a) A bűnös asszony megkend Jézus lábát, b) Lk 7, 3i6—50. c) A hasonló történet Jn 12, 1—8-ba,n megírva és a különbség az, hogy itt Marta. Lázár testvére keni meg Jézus lábát. Beérkezett 91 megfejtés, ebből hibátlan 31. 6. a) Jézus megtisztítja a templomot, b) Mt 21. 12—13., Mk 11. 15—17., Lk 10, 45 — 46., Jn 3, 13—16. c) Az első hárofft evangélium szerint Jézus működése végén, János evangéliuma szerint Jézus működése elején volt a történet. Beérkezett 98 megfejtés, ebből hibátlan 4. G5 olyan megfejtő van, aki mind a 6 feladataira küldött megoldást. Az elérhető ponfcszám 18 volt. A részben, vagy félig helyes válaszra fél pontot adtunk. A legtöbb pontot elértek névsora: 17,5 pontot: Amrein Eszter pécsi, Egyed Márta mencshelyi, Nagy Eszter pécsi, 17 pontot. Berki Csilla pécsi. Kovács László szarvasi, Keuss Annamária budapesti, 16,5 pontot: Bucz Csilla budapesti, Csulik Zoltán budapesti, Haász László hartai. Hegyi Gyula marcalgergelyi, v Kendek Tünde gyulai. Marton Tamás budapesti. Mii- lei Csaba marázai, Rajk Ibolya nyíregyházi. Sátor Tünde kékesdi. Sze- csődi Mária szergényi. Szentgyörgyi Zsuzsanna szergényi. Szénási István isaszegi. Sztankó László ipoly vécéi, Takács Ibolya adorjánházi. Tóth János és Krisztina marcalgergelyi. Tóth Zoltán, Marika és Sándor adorjánihá- zi, Urbán József ipoly vécéi és Ver- raszló Ibolya szergényi megfejtőnk ért el. A 16 pontot ti. 15,5 pontot 9. 15 pontot 10. L4,5 pontot 6, 14 pontot 6, 13 pontot 1. 12,5 pontot 3 megfejtőnk ért el.