Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-08-27 / 35. szám
\ GYERMEKEKNEK^ Hol van a többi kilenc ? •/ „írok nektek, ifjak. Második otthonunk Lk 17, 11—19 Sokszor azt gondoljuk, hogy a hála a legtermészetesebb dolog a világon: ha valaki jót tesz velünk, annak hálásak vagyunk, megköszönjük, megháláljuk jóságát, szeretetét. Pedig ha közelebbről megvizsgáljuk úgy a felnőttek, mint a gyermekek életét, azt kell tapasztalnunk, hogy sokkal több a hálátlan ember, aki mit sem törődik-azzal, aki jót tett vele. Egy bibliai történet szerint az arány 9:1 a hálátlanok javára. EGYSZER JÉZUS JERUZSÁLEM FELÉ MENT TANÍTVÁNYAIVAL. Amint betért egy faluba, szembe jött vele tíz leprás férfi. A lepra gyógyíthatatlan, ragályos betegség. A bőrön először kiütések keletkeznek, amelyek lassan elsebesednek és átjárják az egész szervezetet. Jézus idejében a leprásokat a lakott területeken kívül, az úgynevezett lepratelepeken helyezték el. Az ennivalót számukra a telepek hatóján helyezték el az egészségesek. Ha a leprások bármiért jöttek a falvakba, vagy városokba, akkor hangos kiáltásokkal kellett tud- tul adniuk, hogy leprások jönnek. Ha valaki nagy ritkán mégis meggyógyult közülük, akkor először a papoknak kellett magát megmutatnia, hogy azok engedélyezzék számára az egészségesek között való megjelenést A JÉZUSSAL SZEMBEN Jö- Vö TÍZ LEPRÁS IS hangosan kiáltozott. Amikor Jézust meglátták, távol megálltak — ez is előírás volt számukra — és így kiáltottak Jézushoz: „Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!” Amikor Jézus meglátta őket, megesett rajtuk a szíve és így szólt hozzájuk: „Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak!” Amíg odaértek, megtisztultak a poklosságtól, azaz teljesen egészségesek lettek. Gondoljuk csak el, hogy micsoda öröm és boldogság lehetett számukra ez a gyógyulás. Megkapták a papoktól az engedélyt arra, hogy hazamehetnek hozzátartozóikhoz, megjelenhetnek az emberek között, elmehetnek a templomba az istentiszteletre. A NAGY ÖRÖMBEN ÉS BOLDOGSÁGBAN AZONBAN megfeledkeztek Jézusról, jótevőjükről. A tíz közül csak egynek jutott eszébe, hogy visszatérjen hozzá. Hangosan dicsőítette az Istent, majd lebqrult Jézus lábánál és megköszönte neki jóságát. Ez az egy pedig samaritánus, azaz félzsidó volt, akit az igazi zsidók nem tartottak magukkal egyenértékűnek. Amikor Jézus meglátta ezt a samaritánust, így szólt: „Nem tízen tisztultak meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” Majd megáldotta és ezekkel a szavakkal bocsátotta el az előtte térdelő embert: „Kelj fel, menj el, hited megtartott téged!” Ez pedig azt jelentette, hogy nem csak a leprától tisztult meg, hanem a legnagyobb kincset, az örök üdvösséget is elnyerte. BÁR A HÁLÁS ÉS HÁLÁTLAN EMBEREK ARÁNYA ma sem sokkal jobb, mint Jézus idejében volt, de azért nem törvény- szerű, hogy mindnyájan a hálátlanok csoportjába tartozzunk. A mai vasárnap éppen azért hangzik el ez az evangéliumi történet templomainkban, hogy minél több legyen az örök üdvösséget nyert, hálás ember. S. J. A statisztikusok kiszámították, hogy az ember életének nagyobb részét tölti el munkahelyén, mint családi otthonában. Éppen ezért nem ok nélkül szokták nevezni azt a helyet, ahol dolgozunk, második otthonunknak. Ezzel a kifejezéssel azonban nemcsak arra történik utalás, hogy az ember milyen sok időt tölt el munkahelyén, hanem arra is, hogy a munkahelyi jó légkör kialakítása az ember életében éppen olyan fontos, mint a családi otthon légkörének megteremtése. A MUNKAHELY LÉGKÖRÉBE VALÓ BEILLESZKEDÉS már igen korán elkezdődik az ember életében. Amikor a hároméves kisgyermek átlépi az óvoda küszöbét és megismerkedik az óvónénivel, az óvodás társakkal és az óvoda rendjével, tulajdonképpen már a munkára való felkészülését kezdi el. Sokkal határozottabb formában történik ez a felkészülés az iskolában. Itt már nemcsak a rendszeres munkához szokik hozzá a gyermek, hanem ahhoz' is, hogy figyelembe kell venni nevelőinek útmutatását, és hogy a munka sikere sokban függ attól is, hogyan tudják egymást segíteni az iskolatársak a tanulásban. A későbbi munkahely légkörébe való beilleszkedés igen sokban függ attól, hogyan szokta meg a gyermek az iskolában a rendszeres tanulást, hogyan sikerült kiegyensúlyozott, jó viszonyba kerülni tanáraival, és hogyan találta meg iskolatársaival az igazi harmonikus közösséget. A TAPASZTALAT AZONBAN ARRÓL BESZÉL, hogy a munkahely mégis egészen más, mint az iskola. Ezért van az, hogy a munkahelyen az első napok és hónapok éppen annyi izgalmat és feszültséget jelentenek a friss szakmunkás-bizonyítvánnyal vagy diplomával rendelkező fiatalok életében, mint a kisgyermekek életében az első óvodai vagy iskolai napok. Mivel az első napok és hónapok csalódása vagy jó tapasztalata a munkakezdők egész életére meghatározhatja, hogy milyen kedvvel fogják végezni munkájukat, jó felkészülni a fiatalok munkakezdésére maguknak, és az őket fogadó régi dolgozóknak egyaránt. A MUNKAKEZDŐ • FIATALOKNAK JÓ FIGYELEMBE VENNI, hogy a munka — legyen az gyári, mezőgazdasági vagy hivatali munka — sokkal nagyobb rendszerességet kíván, mint a tanulás. A tanulásban lehet olykor-olykor lazítani vagy kihagyni, ezt később szinte minden következmény nélkül be lehet pótolni. A munkában azonban minden lazítás vagy kihagyás a termelés rovására megy, amit nemcsak az a dolgozó érez meg, aki munkáját könnyelműen végzi, hanem a gyár egész kollektívája, sőt, igen sok esetben az egész társadalom. A legtöbb munkahelyen ugyanis sokkal nyilvánvalóbb a műnka közösségi jellege, mint a tanulásnál. Aki hanyagul tanul, az elsősorban önmagának árt, hiszen ő bukik meg, ő marad le. A legtöbb munkahelyen azonban az egyes dolgozók munkája annyira összefügg egymással, hogy egy dolgozó hanyagsága az egész üzem munkáját hátráltatja. ILYEN RENDSZERES ÉS PONTOS MUNKÁT , csak az tud végezni, aki szereti munkáját és kedvvel dolgozik. A munka megkedvelése pedig igen sokban függ attól, hogy a régi dolgozók vagy munkavezetők hogyan vezetik be a munkába g kezdő fiatalokat. Lehet úgy fogadni a kezdőket, hogy azok egész életükre megutálják nemcsak a gyárat, hanem magát a munkát” is, s lehet olyan kedvvel, lelkesedéssel bevezetni őket a munka különböző rejtelmeibe, hogy még az is megkedveli a gyárban folyó munkát, aki eddig nem sokat tudott róla, vagy idegenkedett tőle. A lényeg az, hogy a fiatalok meglássák a munka szépségét és izgalmát. Mert minden munkában van szép és izgalmas, csak fel kell fedezni. Akinek sikerül erre a felfedezésre eljutni, az sohasem fogja nyűgnek, tehernek, szükséges rossznak érezni munkáját, hanem kedvvel és örömmel fog dolgozni egész életében. EHHEZ A FELFEDEZÉSHEZ NAGYBAN HOZZÁSEGÍTHET a munkahely jó légköre. Ennek a jó légkörnek viszont alapvető feltétele, hogy a dolgozók a munkahelyen olyan kapcsolatban legyenek egymással, mint egy nagy család tagjai. Érezzék, hogy ösz- szetartoznak, hogy a közös munkán túl valami más is összeköti őket: az egymásért érzett felelősség. Ahol ilyen jó a légkör, ott a dolgozók egymással való kapcsolata nem szűnik meg a műszak végén. Az ilyen jó munkahelyi légkör eredménye, hogy a dolgozók jól érzik magukat a közös rendezvényeken, a közös kirándulásokon, s ha egy-egy társuk beteg lesz vagy egyéb nehézségei adódnak, a munkatársak egy nagy család tagjaiként törődnek vele, és anyagilag sem hagyják magára. A munkahely e családi légkörének kialakításában és formálásában jó, ha elöl- járnak a keresztyén fiatalok és az idősebb hivő dolgozók, hiszen nekik azt is kell tudniuk, hogy a közös munkán és a közös érdekeken túl összekapcsol bennünket az a tény, hogy mindannyian egy Atyának gyermekei vagyunk. Selmeczi János Ismerjük meg egymást! Kétszáz éve fiatalon < 450 éve halt meg az isenheimi oltár művésze Lucfalván, a kicsiny Nógrád megyei faluban mintegy ötszáz evangélikus él. Gyülekezetünk már kétszáz éve önálló, de most sem öreg: gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősebbek együtt szolgáljuk és dicsőítjük a gyülekezetben Urunkat. Az 1794-ben épült templomunkat az elmúlt esztendőben újítottuk meg kívülről. 1975-ben pedig új imaházat építettünk. Ezeket a munkákat a lucfalvi evangélikusok fáradságot és áldozatot nem kímélve végezték el. Örülök, hogy én is bekapcsolódhattam gyülekezetünk életébe és hogy naponta olvashatom Isten igéjét. Még nem konfirmáltam, most jártam konfirmációi előkészítőre. Gyülekezetünkben Vasárnap és hétköznap is sok alkalom kínálkozik gyermekeknek és felnőtteknek az ige hallgatására. Vasárnaponként négy alkalommal is hangzik Isten igéje. Az istentiszteleteken a gyülekezet létszámának több mint a fele szokott rendszeresen részt venni. Gyülekezetünknek két új fiatal kántora van. ök orgonáinak, vagy harmóniumoznak az istentiszteleteken, ima- és bibliaórákon. Minden évben jelentkezik néhány fiú és leány a fóti kántorképzőre. A gyermekbibliakörön sokan veszünk részt. Sokat énekelünk. Lelkészünk imádkozik, megkérdezi, hogy miről volt szp az előző órán, majd elmondja az újabb bibliai történetet. Ezután egy ún. aranymondást is megtanulunk, ami a bibliai történethez kapcsolódik. Igen nagy élmény számunkra, hogy részt vehetünk a keresztelési ünnepélyen. Ilyenkor mi gyermekek „Engem szeret Jézusom” kezdetű énekkel köszöntjük a megkeresztelt újszülöttet. Mindebből láthatjuk, hogy Isten a gyermekeket is szereti. Mindent megtesz azért, hogy mi gyermekek is jól érezzük magunkat az ő közelében. így készít fel bennünket a hivő, a szívből és boldogan szolgáló életre. (Lucfalva) Maczák Anikó Nelli FELEKEZETKÖZI ÁLLÁSFOGLALÁS A CA ELISMERÉSÉRŐL Az Ágostai Hitvallásnak a római katolikus egyház részéről történő elismerése, melyet többen javasoltak, súlyos jogi kérdéseket vet fel, és ezek megválaszolása eleven eszmecserét kíván. Ezt állapította meg Bécsben az evangélikus és római katolikus teológusok ökumenikus munkaközössége a javaslat beható megvitatása nyomán. A munkaközösség állásfoglalása többek között kijelenti, hogy az Ágostai Hitvallás a legfontosabb tantételeket és a legfőbb különbségeket kívánta összefoglalni. Az volt tehát a célja, hogy az akkori idő teológiai és egyházigyakorlati megegyezéseinek és különbségeinek állását rögzítse, és ezáltal eszmélődésre és vitára ösztönözzön. Az Ágostai Hitvallás római katolikus részről történő elismerésének mai vitája viszont messzemenően figyelmen kívül hagyja a szöveg történeti kötöttségét és akkori védelmezőinek történeti kötöttségét. Mindebből az osztrák felekezetközi munkaközösség ezt a következtetést vonja le: „Így az a veszély támad, hogy vagy az egyház egységéről folytatott dialógus mai történeti helyét tévesztjük el, vagy pedig az Ágostai Hitvallás által megfogalmazott tanokat értelmezzük történetietlenül, hogy azokat ma mondhassuk tárgytalannak. Egyik eljárás sem tárgyszerű vagy reális.” Az ökumenikus munkaközösség állásfoglalása hangsúlyozza, hogy mindezzel nem az ökumenikus dialógus fölösleges voltát szeretnék kimutatni, hanem éppen ennek a dialógusnak a jelentőségét és elkerülhetetlenségét hangsúlyozzák, Grünewald néven ismerik már háromszáz éve, egy művészeti adattárház szerzőjének tévedése miatt, s ez a ráragasztott név bajosan fog róla lekopni. Neithart volt a családi neve, melyet Got- hart-ra változtatott. Még jó, hogy keresztnevét „meghagyták”: Mathis, a festő — ilyen címmel írt róla operát a jeles modern zeneszerző, Hindemith, főművéről pedig szimfóniát. De a névnél hasonlíthatatlanul fontosabb a ragyogó életmű: hallatlanul mély érzésvilággal festett. Jézus Krisztusnak, a Fájdalmak Férfiúnak szenvedését pedig senki sem vitte olyan megrázó realizmussal és megindító látással vászonra, mint ő. Ez a vulkanikus erejű művészet, ez a látás és láttatás páratlan a maga nemében. A Luther fordította Biblia ott volt hagyatékában, amikor azt összeírták Halléban, 1528. augusztus 31-én bekövetkezett halála után, más iratokkal együtt, melyek erősen arra vallanak, hogy Mathis mester lutheránus volt és legalábbis rokonszenvezett az 1525-ös parasztfelkeléssel. Ajánlatos is volt ismételten odébbállnia, Seligenstadtból Majna-Frankfurt- ba, majd Haliéba. A győztes nemesség éppúgy nem ismert irgalmat, mint kilenc évvel azelőtt nálunk Dózsát Györgyék lemé- szárlói. Rathgeb festőt megölték, Riemenschneider szobrászt nyoMathis, a festő morékká kínozták — a művészet senkinek sem biztosított menlevelet. Ugyanakkor a török ugrásra készen állt déli határainkon, s egyetlen évvel a német paraszt- felkelés vérben tomboló szétzúzása után rávetette magát hazánkra. Micsoda kor! Úgy 70 éves lehetett halálakor Mathis „Grünewald” — születésének még pontos évszámát sem ismerjük. Nem egyhamar érett művészete átható mélységűvé, ötvenes éveiben, 1515 körül alkotta az elzászi Isenheim kolostora számára grandiózus oltárképeit. A „Golgota” a legközismertebb: éj- sötétbe hajló háttérből emelkedik ki a durván ácsolt keresztfa, rajta a Megváltó halálgörcsbe merevedett teste, megfeszült inakkal, felhúzódott mellkassal, mintha beléjük fagyott volna a kín for- tissimója. Vérpatak indult a félrebillent, töviskoronás főről és az egymásra görcsölten együtt át- szegzett lábakról, s közben rászáradt a törzsre, yneg a kereszt aljára. A szöges korbáccsal minden tenyérnyi helyen gondosan végigvert, barnászöld, gyötrelem húzta bőr, a szétmeredt ujjak, a zöldes, elnyílt száj a legcsekélyebb tompítás nélkül tárják elénk a kereszthalál brutalitását, s egyben azt: mit vállalt helyettünk, miattunk és érettünk az egyetlen Igaz. A kereszthordozást megjelenítő, 1525-ben készült festményén HieNÖK AZ ORTODOX EGYHÁZBAN Demetrios konstantinápolyi pátriárka javasolta az ortodox egyházaknak, hogy tegyék lehetővé nők részvételét a gyülekezeti tanácsokban. A konstantinápolyi patriarkátus ezt a lehetőséget már évek óta megadja a női egyháztagoknak, de számos ortodox egyházban még nem tudtak egyező véleményre jutni. Görögországban például eddig csak Athén egyik kerületének püspöke, Ale- xandrosz járult hozzá, hogy nőket is beválasszanak a gyülekezeti tanácsba. Demetrios pátriárka egyúttal nyomatékosan elutasította annak lehetőségét, hogy az ortodox egyházban nőket is lelkésszé avassanak. Minden pap Krisztust testesíti meg és ezért férfinak kell lennie. Ezenkívül nincsenek is az ortodox egyházakban sem papok, sem laikusok, akik kifejezték volna kívánságukat a nők lelkésszé avatására. ronymus Bosch alakjaira emlékeztető, pokoli ábrázatú pribékek gúnyolják, verik, cibálják a lerogyó Krisztust, s a háttérül szolgáló, templomszerű oromzaton aZ Ézsaiás-idézet feltűnő, nagy betűkkel: „Bűneink miatt törték össze.” Ugyanebből az évből származik a „Krisztus a kereszten": a halál-fa hevenyében megbárdolt vízszintes ága feltűnően lehajlik a föld felé, mintha csak az emberiség mérhetetlen súlyú bűnterhe húzná, s fentről mintha Isten földhöz lehajtó, halálos szeretete támogatná. Az „Emberré létei” a második isenheimi fő oltárkép. Jobb felén az Atya mennyei dicsfénye mintegy megszakadozik, s kis angyalalakokban tart a föld felé, ahol Mária már ölében tartja a Kisdedet, akinek rongypólyája pontosan ugyanolyan tépett, mint a Megfeszített ágyékkötője mindegyik kereszt-festményén! Ugyanakkor Mária hercegnői díszben: így alázta emberré magát Isten, hogy fölmagasztalja az emberiséget. A. kép bal oldalán angyali zenekar muzsikál halleluját, ám az újjongók között bal szélen egy tollborította, fejdíszes, de szomorú angyallal. Talán a megszomorítot- tak és megalázottak nyomottságát festette Mathis ebbe a talányos alakba, és szerencsétlen házassága miatt a saját érzékeny lelkének a sebét? De ez a felhozott grcú angyal mégis dicséri az Urat és tud fölfelé nézni! Megvan az oldó életkapcsolat Krisztus szenvedése és az emberiség szenvedései között. Közösségileg is: Mathisnak erről a szolidaritás-tudatáról szól egyébként Hindemith említett operája. Ez a közösség vette körül akkor is, amikor a pestisjárvány közepette megadták a végtisztességet evangélikus barátai 450 éve — mint aztán levelükben is jelezték —• ,.az Istenben megboldogult”, áldott emlékű Mathisnak. Bodrog Miklós
