Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-05-07 / 19. szám
A legkisebbek között Káldy püspök látogatásai Tolna-Baranyában Egyházunk pezsgő élete hozza magával, hogy hétről hétre sok helyre hívja püspökeinket a gyülekezetek életének egy-egy jeles eseménye, renoválás, évforduló, különféle avatások ünnepei, hogy még teljesebb legyen a gyülekezetek öröme. TOLNA—BARANYÁBAN most egy rendhagyó látogató sorozat folyik. Dr. Káldy Zoltán püspök, Sólyom Károly esperes kíséretében nyolc olyan gyülekezetét látogatott meg, amelyek a legkisebbek. Így érkeztünk meg először Kétyre. Igaz nincs százakra menő tömeg, de a dombon épült ősi templom kapujában egy kis csapat férfi várta a felérkező püspököt. Dolgos, kérges tenyerek szorítják meg a kezünket és egyikmásik szem hármatos. A gondosan gyomtalanított tégla lépcsősor érzékelteti a szeretet készülődését, amely minden másban is szembetűnő. A TEMPLOMBAN ÉNEKELVE FOGAD A GYÜLEKEZET. Szól a harang, de nincs orgonaszó, nincs kántor és bizony beteg az orgona, de szívből zeng a gyülekezet éneke. Azé a gyülekezeté, amely Kéty, Zomba, Kalaznó. Murga, Felsőnána, Tévéiről jött össze. Lehetünk vagy 160—170-en. Egy emberöltővel ezelőtt szekerek álltak az országút mentén a pihenőben. most különféle színű autók sorakoznak. Így változott az élet. A régóta üres karzaton is sokan vannak. Erre a II. világháborút követő kitelepítés óta nem volt példa. * Az oltár előtt egy kisleány nyújt át virágot a püspöknek. Andorka Sándor kétyi lelkész köszönti a szeretettel várt főpásztort. Látszik az arcokon, kicseng a szavakból, hogy Andorka Sándor lelkésznek, gyülekezetének nagy örömet jelentenek a telt padok. Mégsem vagyunk olyan szétszórtak, ha fogjuk egymás kezét. A Lk 19, 28—39 alapján hangzó igehirdetés szavai nyomán érezzük, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház öleli szeretettel magához e kicsiny gyülekezeteket. „Hiszen ti a mieink vagytok” — mondja a püspök. Azután közvetlen meleg hangon szól arról a Jézusról, aki Űr, hatalmas Isten, aki annyi gond között megtartja ezeket a gyülekezeteket, családokat, és aki sfcolga, aki hozzánk hajol és öreghez, bűnöshöz jön közel szeret.etével, veszi el a félelmet a gondot, töröl könnyet, ébreszt reménységet. A magnetofonra vett prédikáció ■zavai ott gyűrűznek tovább a gyülekezetben, az Űrről, aki megtartja a nyájat, és aki minket is szolgáló életre küldött e világban. AZ ISTENTISZTELET UTÁN KÖZGYŰLÉSEN köszöntötte és örökítette meg jegyzőkönyvében a püspöklátogatást a kétyi gyülekezet. Ennek keretében Dr. Káldy Zoltán püspök tartott beszámolót a Lutheránus Világszövetség életéről és munkájáról. A feszült figyelemmel hallgatott előadás során szinte kitágultak a falak és fél órára érezhétő közelségbe jött a közel 80 milliós evangélikussá- ga a mai világnak. Szólt továbbá a püspök magyar egyhazunk gondjairól, öröméről. A KŐVETKEZŐ GYÜLEKEZET Mucsfa volt. A határban gondosan művelt földeket, többfelé új tehenészeti telepeket, á gépesített modern mezőgazdaság telepeit láttuk. Káldy Zoltán püspök, aki annak idején ennek az egyházmegyének volt esperese és jól ismerte a vidéket, többször jegyezte meg, milyen szép ez a tplnai dombvidék.- Otthon érezte magát közöttünk. Még egy kanyarodó és magasan a házak fölé emelkedve megpillantjuk a mucsfai templomunkat. Szentgyörgyi Ferenc mucsfai lelkész a gyülekezeti' felügyelővel együtt fogad. A harangok szava kísér fel a hosszú, meredek de szépeit rendbe tett lépcsőn a templom elé, ahol a presbitérium fogad. Szavaikban, kézszorításukban melegség van. A templom padjaiban együtt űl Mucsfa, Mekényes, Vejke, Závod evangélikus népe. A szószékre lépő püspök bevezetésként aktuálisan szól arról, hogy Isten számára a kevés milyen drága, és milyen nagy dolgokat vitt véghez kevesek által. „Ti sem vagytok csonka egyház, hanem igazi gyülekezet, noha kevesen vagytok” — mondotta. Érezhető volt végig az igehirdetés alatt a feszült figyelemben, hogy a püspök 'szavai mennyire valóságos kérdéseket állítottak a gyülekezet elé. KEDVES SZÍNFOLTJA VOLT AZ ÜNNEPI ISTENTISZTELETNEK, amikor megszólalt az énekkar. Igen ennek a maroknyi gyülekezetnek a lelkész hűséges munkája nyomán kedves énekkara van, akik most az ünnepi alkalomhoz illő szép énekkel szolgáltak. Káldy Zoltán püspök, a szép szolgálatért az énekkart megajándékozta egyházunk új kiadványával a Karénekeskönyvvel. AZ ISTENTISZTELETET KÖVETŐ KÖZGYŰLÉSEN Káldy Zoltán püspök itt is képett adott egyházunk életéről, munkájáról, Teológiánkról, Sajtóosztályunk könyvkiadásáról, az Evangélikus Élet szolgálatáról, szeretetintéz- ményeinkről. Ezt a beszámolót nagy figyelemmel hallgatta a gyülekezet és nyomban felmérte, hogy jobban is mehetne a gyülekezet élete, ha még inkább növelnék az áldozatkészséget. Hazafelé sokszor jutott eszembe Pál apostol szava az egyházról: egy test sok tagja van. Vannak ilyen kicsiny, szerény, olykor gyenge tagjaink is, de egy test vagyunk, amelyben a kicsikrd is szükség van. Egy író halálára Jalvakn, tanyákon Megváltozott iáin — megváltozott család Gallé Tibornak, á századeleji hartai evangélikus lelkész festőművész fiának egyik — a közelmúltban több helyen is kiállított képe — ezt a címet viseli: Hartai temetés. Fekete menet vonul a falusi utcán, vállukon koporsóval. A régi parókia ablakából kitekintve bizonyára gyakran látott ilyen menetet. Régi elődök elejtett megjegyzései azt sejtetik, hogy az a koporsó sokszor zárt magába gyermekhalottat. A régi anyakönyveket lapozva igazolódik ez a sejtés. Még a századelején is feltűnően sok a gyermekhalál. A halál okai tűdővész, torokgyík, bélhurut... A MA ÉLŐ IDŐSEBB NEMZEDÉKHEZ TARTOZÓKAT faggatom gyermekkoruk emlékeiről. Szavaik nyomán kirajzolódik a kép: kemény, szigorú gyermekkorra emlékeznek. A gyermekkorban elkezdett nehéz fizikai munka, ritkán látott, szinte csak „vásárfia”-ként kapott édesség, maguk faragta játékok, a karácsonyfát helyettesítő almával-dió- val díszített zöld gally emlékeit ássa ki a múltból az emlékezet. A messze mutató pirostornyú templom a maga 180 évével a falu legrégebbi épülete. A korabeli házakat rég elpusztította a tűzvész és az árvíz; a századelejieket is lebontották nagyrészt, s a sokszor nedves, egészségtelen épületek helyén gombamódra nőnek fel az új, villannyal, vízvezetékkel, gyakran központi fűtéssel felszerelt új családi otthonok. MA KITEKINTVE A PARÓKIA ABLAKÁN naponta látom: hogyan mennek az óvodások sétálni. Öltözetük jólétről, tekintetük egészségről’ árulkodik. A félévszázad előtti múlt szomorú emlékeit már csak az anyakönyvek lapjai őrzik. Évek múlnak el — hála Istennek — gyermektemetés nélkül. Ezeknek a falusi gyermekeknek nincs mit irigyelniök városi társaiktól: a divatos ruha, a kényelmes otthon, a gondtalan gyermekkor éppen úgy az övéké is. Lassan megszokottá lesz falun a másik kép is: „egyenruhás bölcsődések kötelet fogó csapata vagy a gyermeküket sétáltató, GYES-en lévő fiatal édesanyáké. Hiszen ma már a fiatal édesanyák döntő többsége falun is 8 órás kötött munkaidőben dolgozik valahol. A szűkebb család segítsége mellett a társadalom is óriási erőfeszítéseket tesz, áldozatot hoz, hogy könnyítsen gondjaikon. IGAZAN TALÁN FALVAINK- BAN LEHET FELMÉRNI, hogy a felszabadulás óta — de különösen az elmúlt, közel 2 évtized alatt — mennyit változott előnyére a családok sorsa, külső körülményei. A nyugtalanságot mégsem tudom magamban elhallgatni, ha ezekre a jólöltözött, kicsattanó egészségű, a fiatal szülők és társadalom által dédelgetett gyermekekre nézek. Hosszú idő óta Illyés Gyula sorai motoszkálnak bennem. A ma felnövő generáció iránti felelősség mondatja ki vele, hogy a „fizikai felruházkodáshoz” valamit hozzá kell még tenni, mert nem mindegy „hogy a lélek fázik-e, éhezik-e, jár-e mezítláb?" A külső rendezettség, jólét hirtelen ránkszakadt káprázatában nem feledkeznük-e meg arról, hogy itt nem szabad megállnunk. A jó külső kereteket jó belső tartalommal is meg kell tölteni. S ez elsősorban nem a nagyobb közösség, hanem a családok feladata. Ma könnyebben neveljük fel a gyermekeket, de jobban neveljük-e őket? Hogyan neveljük egyáltalán őket jobban, helyesen? Fiatal szülőkkel, édesanyákkal beszélgetve újra és újra előkerülnek ezek a kérdések. A megváltozott faluban megváltozott a családok élete is. De vájjon mindig jó irányban bontakozik-e ki? AZELŐTT A NAP LEGNAGYOBB RÉSZÉT EGYÜTT TÖLTÖTTE a falusi család. Ma sok esetben a csalágtagok még falun is más munkahelyen dolgoznak. Marad-e időnk, türelmünk beszélgetni egymással, meghallgatni egymást? Régen egy fedél alatt élt két- három nemzedék. Tágas, külön otthonainkban átéljük-e az összetartozás örömét, vagy ha kell, tudunk-e áldozatot vállalni egymásért? Régi falusi családokban a szülői tekintéllyel szemben nem lehetett fellebbezni. Meg tudjuk-e ma teremteni helyette a kölcsönös szereteten alapuló bizalom légkörét? Vagy gondoljunk egy sajátosan egyházi problémára. Sok falusi családban régebben ünnepnap együtt énekelt, imádkozott a család. Hogyan tudnánk az Istentől kapott szeretetet nemzedékeket is összekapcsoló erejét a megváltozott körülmények között hatni .engedni. EZEK ÉS HASONLÓ KÉRDÉSEK ott feszülnek a falusi megváltozott családokban, köztük'sok keresztyén családban is. A réKi falu nehéz körülményei közt felnőtt Móra Ferenc írja le egyik novellájában: hogyan tanította meg édesanyja a befagyott ablaküvegen a betűvetésre. Évek távolából nemcsak a tél hidegére emlékezik, hanem az otthon, az édesanyai szeretet melegére. Milyen emlékeket, raktároz el magának a mai faluban felnövő nemzedék családról, otthonról, szülői szeretetről? Az ezekkel a kérdésekkel foglalkozó szociológusok, Orvosok, írók, s különböző társadalmi szerveink és a krisztusi szolgáló szeretetről bizonyságot tevő egyházunk is igyekszik segíteni, hogy a megváltozott családokban is érvényesüljön az egymásért való felelősség, a már síkért élő szeretet és egymás megbecsülése. Azt reméljük, hogy ennek a segítésnek az eredményeként is a szép új otthonokban, az előnyösen megváltozott külső körülmények között egyre több boldog családdal találkozhatunk. Sárkány Tiborné A Bakony küldötte Tatay Sándor: Lődörgések kora Antikor néhány sorban ismertetni szeretném Tatay Sándor író életrajzi regényének ezt a kötetét, — inkább csak a könyv első harmadát —, látom, ahogyan a térdére teríti az újságot, és kicsit szégyenlős mosollyal csóválja a fejét, elnéz a Balaton felé és dörmögi magában: már megint mit írtak rólam. Mégis leírtam a „küldött” szót, mert eboen az országban minden író „égi antennás”. „aki itt akar írni, akár verset, embert, szerelmet, harcot vagy akár színdarabot —, az kénytelen politikába nyúlni. Nálunk ez a törvény, a fatális áldás” (La- tinovics Zoltán). lek mind olyanok voltak formájukban, hangjukban, hogy írhatta volna őket a reformátor, kinek leveleit később szívesen, nagy élvezettel forgattam. A dunántúli papok egymáshoz írt levelei fölött is ott állt: JÉZUS. Tatay Sándor egy ideig Sopronban volt teológus. „Fájó szívvel váltam meg tőlük, mikor újra és végérvényesen elhagytam a hittudományi fakultást. Ha vegyes érzelmekkel gondolok középiskolai tanáraim többségére, rájuk mindig tisztelettel és szeretettel. Hosszútűrők voltak és kegyesek. Amilyen a szeretet.” •f* Rónay György Hatvanöt éves korában elhunyt Rónay György József Attila-díjas író, költő, kritikus, műfordító, tanulmányíró. Szerkesztője volt a római katolikus értelmiség folyóiratának, a Vigíliának . hosszú évtizedeken át és főmunkatársa az Üj Ember című hetilapnak, egészen a haláláig. Gazdag életművet hagyott hátra, és halála nagy veszteség az 'egész magyar kultúra számára. Nem volt látványos író. Ösztönösen kerülte az olcsó és múlandó sikereket, de irodalmi értékét tekintve kortársai közül az elsők között állt. 1931-ben jelent meg első verseskötete, és regényei sorozatának utolsó darabja éppen ezekben a napokban, már halála után jelent meg. Igényes szerkesztő és szenvedélyes kritikus volt. A halálára írt megemlékezések egyértelműleg hangoztatják, hogy megfigyeléseit és ítéleteit mindenkor a biztos és határozott ízlés, a nyílt szókimondás s a történeti és művelődéstörténeti összefüggések alapos ismerete jellemezte. Humanista volt a szónak teljes, történeti és jelenre-kötelező értelmében. Egész életművét az a reménység éltette, hogy lehet, kell, és érdemes íróként szolgálatot végezni az ember és az emberiség javára. Hitvaló katolikus volt. De hitbeli meggyőződésétől távol volt a szűkkeblű dogmatizmus. Verseiben, kritikáiban, egész életművében olyan egyetemes hang szólal meg, amelyet az emberiség előrejutásán fáradozók, a kétségtelen világnézeti különbözőségek ellenére is magukénak vallhatnak és vállalhatnak. Rónay György életművének ereje és hiteles művészi szépsége az igaz emberség ügyében való hűséges és igényes szolgálatban rejlik. Ilyennek ismertük meg mi is a szolgálat közös területén s ezért osztozunk szerettei és munkatársai gyászában. Schreiner Vilmos A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÉ ESŐ ÉVEK Tatay Sándor eszmélkedésének és útkereséseinek, „lodörgeseinek” a kora, A regény prófétai mélységű bűnvaltással indul. „Életem jelentős része oly időkben telt, amikor nem ij kellett tett, az igazság elkiáltása elég volt az akasztófához. De én hallgattam, és nem nyertem el a mártíromság koszorúját. Pedig hányszor volt nyelvemen a szó. Ha ez a világ, amelyben most élünk, a legjobb az összes lehetők között a lakosság döntö többsége számára, nem az én érdemem. Nem láttam előre, nem küzdöttem érte erőm legnagyobb teljességében.. „És mégis ír. mert küldetése van.” Jelentős összetevője küldetésének a falu, ahol született, a, család, akiktől indulges akiket láthatatlanul hord a szívében ma is. A falu Bakony- tamási, a kis evangélikus község a család jórészt evangélikus lelkészek hosszú-hosszú lánca, a gályarab őstől, az esperes nagyapán át a lelkész édesapáig. Szobáik falán Luther-kabátos ősök képei között — főhelyen — Luther és a feleség, Katalin asszony. „Nagyapám voLt a haragos, ellentmondást nem tűrő Luther, apám a kedélyes anekdótázó, jóérzékű minden humorra... Gömbölyű kis nagyanyám még leánykorában 1848-ban Habsbung-ellenes kiáltványt szegezett a várpalotai templom ajtajára. Sohasem tette volna ezt, ha nem hallja Luther kalapácsának a döngését a wittenbergi vártemplom ajtaján. Sokszor kotorásztam az ősök félrerakott prédikációi és levelei között egy jókora pántos ládában. Azok a leveINNEN SZÁMÍTJA A „LÖDÖRGÉSEK KORÁT”. Volt Becsben statiszta, Kőszegen „léleklátó” grafológus, felvették a Színművészeti Főiskolára, mégis Pécsett kötött ki, ebben a csodálatos városban, ahol Weöres Sándorral volt bölcsészhallgató. Ekkor már régen író, hisz huszonegy éves korában jelenik meg első regénye. író, akinek azután sorra jelennek meg regényei, és akinek kopott aktatáskájában Európát gyalogolva, diáktanyáinak asztalán ,majd később badacsonyi kerti asztalán is ott a Könyvek• Könyve. Talán nem úgy, ahogy a Luther-kabátos ősök kezében a szószéken volt, de ott van és formálja mondatait prófétai cizelláltságúra, gondolatait olyanná, mint a Prédikátor Könyvének gondolatai. JÖ KÉT ESZTENDEJE ANNAK, HOGY ITT TAMÁSIBAN a tévé forgatott róla filmet. Elmentek az itt élő emberek házaihoz — búcsú volt —, és. megkérdezték az egykori traktorost, Pista bácsit, aki presbiter is, hogy mit tud a Bakony és az író kapcsolatáról. Pista bácsi elmondta és . el is énekelte a bakonyi betyárlegendákat; úr-fosztogatásokról, szegény-segítésekről, elásott kincsekről. Beszélt az író gyermekkoráról, közös lödörgéseáikről az erdőben. Aztán Pista bácsi, — kérdezte a rendező — talált-e kincset a Sándor? Igen, felelt ünnepélyes komolyan. Megtalálta a bakonyi embert, az embert... Ruttkay Lcventc
