Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-04-23 / 17. szám

55 GYERMEKEKNEK, Gondnok A gyülekezetben — éppúgy, mint a családban — gondot kell viselni a gyülekezet tulajdonában levő épületekről, bútorokról és egyéb berendezésekről. A lelkész­nek a legfontosabb feledata. hogy hirdesse Isten igéiét, kiszolgáltas­sa a szentségeket és végezze a gyülekezet lelki gondozását. A gyülekezet vagyonának kezelésé­vel iáró gondok és feladatok el­vonnak a lelkészt tulajdonképpe­ni feladatának végzéséről. Ezért a gyülekezet tagjai közül kivá­laszt valakit, akire rábízza a gyü­lekezet vagyonának kezelését és minden anyagi természetű ügyé­nek intézését. Ezt az embert ne­vezzük a gyülekezet gondnoká­nak. A GONDNOK LEGFONTO­SABB FELADATA, hogy felü­gyeljen elsősorban is a templom és a lelkészlakás épületére. Ideié­ben észre kell vennie minden hiányosságot. A lelkésszel és a felügyelővel egyetértésben gon­doskodik arról, hogy a gyülekezet épületeivel kapcsolatos/ minden javítás ideiében megtörténjék. Az idejében észre nem vett hiba. és el nem végzett javítás később súlyos károkat okozhat a temp­lom, lelkészlakás vagy egyéb gyülekezeti épületen. De figyel­nie kell a gondnoknak a belső berendezésekre is. A gondnoknak szól például a kántor, ha valami javítani való akad az orgonán, hogy ideiében intézkedjék. Öt fi­gyelmezteti a harangozó, ha elko­pott a harangkötél, vagy ha vala­mi probléma van a harangok vil­lamos berendezésével. A gondnok feladata az is, hogy gondoskod­jék arról, hogy a templom kör­nyékét fel ne verje a szemét és a gaz, hanem a templomot körül­vevő kert vagy park szép és gon­dozott legyen. Ahol a gyüleke- -ssietnek temetője van. ott rend- . szerint külön temető-gondnok _J,, ./Szokott gondoskodni a temető rendben tartásáról. Mindebből nyilvánvaló, hogy jó gondnok csak az lehet, akinek jó szeme van a hibák meglátására és ki­tartó és türelmes a problémák el­intézésére. A GONDNOK ÜGYEL FEL SOK GYÜLEKEZETBEN ARRA IS. hogy rendben legyenek a gyü­lekezet pénzügyei. Ezeken a he­lyeken a gondnoknak fizetik be a gyülekezet tagjai az egyház-fenn­tartó járulékot és az egyéb ado­mányokat. A gondnok szervezi meg az egy házienn tartó járulé­kok összegyűjtését, irányítja az ebben a munkában részt vállaló munkatársakat és számolja elve­lük az összegyűjtött adományo­kat. A gondnok szokta megszá­molni, a pénztárossal, vagy ha nincs külön pénztáros, egy má­sik presbiterrel istentiszteletek után az offertóriumot. Mindez azt mutatja, hogy jó gondnok csak az lehet, aki a pénzügyekben otthon is pontos és hűséges. Az ú. n. leánvgvülekezetekben. vagy esetleg nagyobb szórványok­ban is ahol nincs helyben lelkész, a gondnok az összekötő a gyüle­kezet tagjai és a lelkész között. Ilyen helyen a gyülekezet tagjai a gondnokot értesítik arról, ha beteg van. vagy esetleg más nrobléma fordul elő a családban, hogy a gondnok értesítse, vagy figyelmeztesse a lelkészt. A lel­kész a gondnokot szokta értesí­teni arról, ha valami változás áll be az előre meghirdetett szolgá­latokban. Az ilyen gyülekezetek­ben a gondnok egy kicsit a lel­kész helyettese is. A GONDNOK SZOLGÁLATÁT a legtöbb gvülekezetben önként, ellenszolgáltatás nélkül. úgy mondhatnánk, társadalmi mun­kában. az egyház iránti szerétéi­ből végzi. Ezért a gyülekezet sze­reti és megbecsülágondnokát. S. J Képes Biblia •fésűs példázatai 4. MAI KÉRDÉSEINK: 1. Mit áb­rázol a kép? 2. Hol van megírva? 3. Soroljunk fel minél több olyan énekverset az énekeskönyből, amely Jézusnak erre a példáza­tára utal. Csak az énekszámot és a versszámot jelöljük meg. Beküldési határidő: 1978. ápri­lis 30. Válaszaitokat levelezőlapon a következő címre küldjétek be: Evangélikus Élet Szerkesztősége, 1088 Budapest, Puskin u. 12. Min­den helyes felelet egv pontot ér. A legtöbb pontot elérők a soro­zat végén értékes könyvjutalmat kapnak. TÖBB EGYHÁZ, KEVESEBB EGYHÁZIASSAG SPANYOLORSZÁGBAN „Sok spanyol ember a hazájá­ban biztosított vallásszabadságot a vallástól való szabadságként értelmezi” — jelentette ki Ra­mon Toibo madridi anglikán püs­pök. Sok városlakó anglikán a hét végeken inkább eluta­zik és nem tesz eleget vasárna­pi kötelességének, az istentiszte­leti részvételnek. Amióta politi­kailag többé nem előnyös a templombajárás, és amióta a ka­tonáknak sem kötelező az Isten­tiszteletek látogatása, az általá­nos egyháziasság észrevehetően csökkent, mondotta az anglikán püspök. A nem római katolikus egyhá­zak. így az anglikán vagy a pres- biteriánus vagy az evangélikus egyház, a Franco-rendszer vé­géig hátrányos megkülönbözte­tésben részesültek Spanyolor­szágban. 55 ünnepi közérzet — ismerős de elég ritka „vendég” életünkben: felfokozott örömérzet, siker, fel­hőtlen boldogság ... Sokan a ke- resztyény hitet is ilyen ritka, ün­nepi érzésnek vélik, amely a hét­köznapok reggelén munkára vagy iskolára noszogató ébresztőóra csörgése nyomán szertefoszlik. „Mennyire átforrósított a hit él­ménye. ereje, amikor ott álltam a konfirmációi oltár előtt. Felejthe­tetlen emlék!” — vallanak néha nem kis nosztalgiával pár éve konfirmáltak. De valóban csak ..felejthetetlen emlék”, fájdalma­san gyorsan tovatűnő futó ajándék lenne a hit élménye, tüze, ereje? EGY MAI ÜN. CREDO hi­tünk modern megváltására törek­vő kísérlet a három hitágazat első kulcskifeiezését. a „credo”-t (hi­szek) így értelmezi: „Mi abból élünk...” Hinni, annvi mint erő­forrásra találni, melyből élni le­het. nemcsak ünnepi pillanatok­ban. de a hétköznapok sodrában is. Tévedés azt gondolni. hogy a hit me »vallásának egyedüli szín­helye a templomi istentisztelet. Ott Isten szavának megbánására e«vütt válaszolunk az Apostoli Hitvallás közös elmondásával, de nagyon sivár, szegénye« érzés len­ne a keresztyén hit. ha egv ősi hitvallás puszta citálásával elin­tézhető volna. A KIT MINDENEKELŐTT A •HÉTKÖZNAPOK ERŐEORRÁ- SA. * élimény­«•Eerű átélésiek és mp^tar^irta- l*5<y>r»«*k is Gf^P^fVüísí+ilqc* heho.tAroThntnHrtn: a mindennapok lenszélesebb köre. De ha a hétköznapok ..credo”- ia után nvomozimk gyakran +a- 1 átkozunk ilvgn nézetekkel; ..Én hiszek, de ez az én dolgom és Mi abból elünk... csak az Istenre tartozik ..Má­sok így érvelnek: „Lehet hogy túlzottan szemérmes vagyok lel­kileg. de én nem tudok kltárul- kozni mások előtt. Egy fiatal barátom találó ha­sonlatát állítanám szembe a fen­ti gondolkozással: „A hit hasonló a szerelemhez — egy ideig ma- gábafo.ithatja az ember, de az­tán .jnuszálv” mesvallani. mert a hosszú masunkbafojtas egyben a lángoló érzés megfojtását is je­lenti.” JÉZUS AZ ÉGŐ MÉCSESHEZ HASONLÍTJA a hitvalló, bizony­ságot tevő tanítvánvi életet. Nem lehet véka alá rejteni, mert az égéshez tér kell. levegő, oxigén. A mi hitünk is szürke hamuvá lesz. ha nem engedjük, hogy át­járja a mindennapi élet friss le­vegője. Élhetünk és másokat isr éltet­hetünk hitünk ereiéből a családi otthonban éppúgy, mint a mun­kahelyen. iskolában vagy a ki- kapcsolódás a szórakozás percei­ben. S ennek a másoknak fényt, meleget adó hitvalló életnek csak egyik lehetősége a számtalan kö­zül az élő, emberi szó bizonyságté­tele. Emellett hitvallássá lehet a lelkiismeretesen elvégzett munka, a szorgalmas tanulás, a tiszta családi élet. a segítőkész szolgá­lat. a tevékeny hazaszeretet, és folytathatnánk a sort. ki-ki a maga helyén. Így válhat a hit „felejthetetlen emlékből” nap mint nao megtapasztalható ener­giaforrássá. ritka ünnepi közér­zetből a hétköznapok lendítőere­jévé, ..intim magánügyből” kö­zösséget formáló, építő tényező­vé. hadd Álljon itt befeje­zésül a már idézett mai hitval­lásmegfogalmazás. Nem azért, hogy megtanuljuk, mert mások helyettünk nem vallhatnak hi­tünkről, hanem, hogy ebből is tanuljunk. „Mi abból élünk, hogy Isten Atyánk. 0 teremtette a világot, a kozmoszt és az atomokat, ő kormányozza a történelmet, és ott is hatalmas, ahol mi munkáiát nem vesszük észre. 0 terem­tett minket is. és gondoskodik ró­lunk minden napon. Mi abból élünk, hogy Isten a* ember Jézusban hozzánk jött. Jé­zusban ismerjük fel. hogy Isten miként bánik velünk. Benne is­mertük fel. hogy az ember mi­kent találkozhat embertársával. Jézus a bűnösöket szerette, ezért kellett meghalnia. De nem hiába halt meg. és valóiában nem O maradt alul. Mi tudjuk, hogy Krisztus él. Nála befejeződik minden bűn. és Vele Isten új éle­tet ad nekünk. A halál sem vá­laszthat el Tőle. Mi abból élünk, hogv Isten Lel­ke által nálunk van. ö legyőzi az ellentéteket, ö megbékélést te­remt és egymáshoz vezeti az em­bereket. ö indít hitre, ö ad erőt, hogv munkálkodjunk az igazsá­gért és békességért. <5 ad hűséget, hogy Isten eljövendő Országában reménykedjünk. Amen.” Gáncs Péter — TAKÁCSI. Böjti péntek es­téken igehirdetés-sorozatot tartot­tak „Böjti arcok — böjti sorsok” címmel. Ezeken az alkalmakon Bálint László malomsoki lelkész, Bálint Lászlóné lelkészi munka­társ, Sághy András nagyalásonyi lelkész és ifj. Szabó Vilmos kertai segédlelkész szolgált. Thökölyre emlékesünk Az evangélikus Thököly ELŐSZÖR THÖKÖLY ŐSEI szálltak síkra írással, szóval és tet­tel a magyarországi evangéliku­sok vallásszabadságáért. Kés­márk és Árva gazdag urai a re­formáció kezdete óta lutheránu­soknak és patrónusoknak vallot­ták magukat. A fejedelem nagy­anyja, idősb Thököly Istvánné Thurzó Katalin a hazai evangéli- kusság nem kisebb védőjének, mint Thurzó György nádornak a leánya A dédapa Árva várában írt híres végrendelete tizenkétszer említi az Ágostai Hitvallást:a ná­dor minden fi- és leányági utód­jának az örökösödési jogát az e hitvalláshoz való ragaszkodás feltételéhez kötötte. ISKOLÁJÁNAK SZELLEME volt Thököly egyházszeretetének másik forrása. A Wesselényi- összeesküvésben részt vett három evangélikus főúr, Petrőczy Ist­ván, Wittnyédy István és Thököly István — az utóbbi, Imre atyja, a császári csapatok által ostromolt Árva várában halt meg 1670-ben — egyenként is hatalmas összegű alapítványt tettek az egyetemnek szánt eperjesi evangélikus kollé­gium javára. Az 1667 őszén meg­nyílt, szép felsőmagyarországi re­neszánsz stílusban épült iskolá­ban az apa mindjárt 1668 január­jában személyesen kísérte el és íratta be 11 éves fiát. HÍRES TANÁRAI — Pomarius, Zabanius, Ladiver Illés — három éven át hintették a fiatal, fogé­kony lélekben az egyház- és o hazaszeretet, a hit és a tudás magvait. Akkor még nem tudták, hogy a közeledő ,.gyászévtized­ben” (1671—1681) mindnyájuknak a száműzetés keserű kenyerét kell majd enniöb. Társaival — Wittnyédy Pálnak az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött eredeti albumából csaknem mind­egyikük nevét ismerjük — több hazafias iskoladrámában vett részt, az. egyikben Ladiver mint „Imre bátor királyt” szerepeltet­te. — nem véletlenül. — Lelki- pásztorai — a kor legkiválóbb evangélikus lelkészei, mint id. Krmann Dániel, Sartorius András, Andreae János vagy Lazius Adám —- az akkor kezdődő vészterhes időkben bizonyára megerősítet­ték hitvallásosságában és veszély­ben lévő hazája iránti szereteté- ben. ANYJA SZÜLŐFÖLDJE. ER­DÉLY lesz új otthona az össze­esküvés felgöngyölítése után. A bujdosók sorsának vállalása köz­ben írt fiatalkori naplója bete­kintést enged feltűnően mély ke­gyességébe. Az alig húszéves ifjú leikéből ritka érettséggel törnek fel például ezek a papírra vetett szavak: „1677. januárius 1. pén­tek. Isten jóvoltábul ez új eszten­dőt is elérheténk, melynek min­den részeit tegye Ö Szent Felsé­ge szerencséssé, egészségessé és boldoggá, ingyen való kegyelmes- ségibül az következendőket is en­gedje édes hazánkban eltölteni, és minden akadályokat elhárítani méltóztassék Szent Fiáért.” Más­kor is gyakran ír arról, hogy „e napot istenszolgálatában t töltém el”. Sok vasárnap két igehirdetést is hallgatott. Több hétköznapja is „devotioval múlék el”, máskor pedig passiót énekelt és „napi egyszeri étkezéssel és háromszori templomozással” böjtölt. — AMIKOR — MOST 300 ÉVE — a kuruc seregek élére került, felső-magyarországi felszabadító harcai során evangélikus tábori prédikátorokat fogadott maga mellé. Ilyen volt Asbóth János nemeskéri elűzött lelkész — ké­sőbb esperes — akinek Thököly konvencióskönyve tanúsága sze­rint „fejedelmi méltóságához ké­pest” angliai posztóból utalt ki „nyári és téli mentéket, nyusztos süveget és tisztes asztalt”: — Li- póczy Miklós, akit 10 vég angliai posztóval. 3 pár kordovai csizmá­val, nyusztprém süveggel és ró­kabéléssel jutalmazott: — Aáchs Mihály, a neves ének- és imád­ságíró; Höf er Mátyás kassai lel­kész és sokan mások. HAZAI EVANGÉLIKUSSA- GUNK sok templom visszaszerzé­sét. szabad itallá sgyakoilatot, s még vereségei után is az artiku- láris gyülekezetek intézményét köszönhette neki, — az utóbbit a császár éppen az átmeneti ku­ruc hadisikerek miatt volt kény­telen törvényben is biztosítani az 1681-es soproni országgyűlésen. Diadalmas harcai során — tit­kárával, Absolon Dániellel az élen — a felvidéki evangélikus nemesség — a Bánók, Desse-wffy- ek, Görgeyek, Keczerek, Petrö- czyek, Sréterek, Sirmayak és má­sok — támogatták. Amikor sze­rencsecsillaga lehanyatlott, tö­rökországi száműzetésbe csak ki­csiny kuruc csapat — alig ezer fő — követte. Evangélikus prédiká­tor nem volt közöttük. Petrőczy István tábornok — Thököly első unokatestvére — felesége utóbb Túróéban fájdalommal is pana­szolta a nála szupplikáló Bárány György teológiai hallgatónak, mennyire felelet nélkül hagyta a magyarországi evangélikussás a törökországi exulánsok prédikáto­rok küldése iránti kérelmét. A VIRÁGOK MEZEJÉN, két kilométerre Nikomédia városától lakó köszvényes, megrokkant egészségű Thököly a galatai je­zsuiták térítési kísérleteinek volt kiszolgáltatva. Ez olykor politikai reménységgel — franciaországi áttelepülés eshetőségével — páro­sulva egy ideig majdnem meg is ingatta őt. Az evangélikus ön­tudat azonban mégis győzött benne. 1703 nyarán, röviddel ha­lála előtt kelt végrendeletében azt kérte, hogy mostohafia» Rákóczi Ferenc ne engedje őt Törökor­szágban eltemetni, hanem vitesse testét Erdélybe vagy Magyaror­szágra s „egy lutheránus kerített, kulcsos város templomában te- mettesse”. * Másfél évtizedes száműzetés után elérkeztek Thököly utolsó napjai. Az evangélikus hitéhez hű maradt fejedelem ottani titká­ra, az erdélyi származású Komá- romy János bátorította — ennek naplója szerint — „sok szép szent­írásbeli vigasztalásokkal, s ágya mellett térdre esvén, halálra vált embert illető szép imádságot botlás nélkül elmondá”. ÍGY HUNYTA LE SZEMÉT TÖRÖK FÖLDÖN a magyar evangélikus kuruckirály. Ma Szlovákia területén nyugszik. A késmárki templom díszes oldal­hajójában évente számosán ró­ják le előtte hálás kegyeletüket köztük mi, magyar evangéliku­sok ls- Fabiny Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom