Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-04-02 / 14. szám

Az elfelejtett ember Rédey Pál könyve Szétszórt cserépdarabokból re­konstruálni egy szépmívű vázát — nehéz feladat, összegyűjteni minden megmaradt apró kis da­rabot — odaadó türelmet igénylő munka. Szinte reménytelen. Pe­dig ez sem elég hozzá. Érezni kell a váza stílusát, belsejének zárt terét és a formát, amely ki­szakítja a világból, de összekap­csolja vele ugyanakkor. Erre vál­lalkozott Rédey Pál, amikor har­minc év múltán megírta Remete László evangélikus lelkésznek — „az elfelejtett embernek” — a jolsvai gyülekezet egykori vallás­tanárának vértanúságát. Szépen írta meg. Nemcsak türelemmel, hanem beleérzéssel. Láttatni tud­ja amit olykor csak sejtünk. Egyvéglében olvastam el Sajtó- osztályunknak ezt az új kiadvá­nyát. Nem lehet letenni. Tulaj­donképpen a végén kezdi a tör­ténetet. Sokáig csak annyit tud­tunk Remete Lászlóról, hogy a fasizmus áldozata lett. A jolsvai gyülekezet presbiteri jegyzőköny­ve is csak szűkszavúan említi 1945. március 2-án: „a német Ges­tapo valószínűleg származása miatt elhurcolta, s így a gyüleke­zet hitoktató nélkül maradt”. Utoljára 1944. december 27-én látták Tisolc felé az országúton. Egy fekete Mercedesen hurcol­ták el. Csak később derült ki hova. JÓVAL A HABORÜ UTÁN FALBONTÁS KÖZBEN, megta­lálták a besztercebányai fogház börtönnaplóját. Ma a Szlovák Nemzeti Felkelés múzeumában őrzik. Kileincszáznál több ember neve szerepel benne. A szlovák nemzeti felkelés résztvevői. Vala- mennyiüket elpusztították. Reme­te Lászlót 1945. január 9-én vit­ték el Besztercebányától 25 kilo­méterre. Nemeckára harmincad magával, hogy a mészégető kohó­jába taszítsák. ■ Hogyan jutott el idáig és miért? Ez a kérdés foglalkoztat­ja, gyötri a könyv íróját. Szlo­vákiába utazik. Felkeresi Reme­te László volt tanítványait. Ap­ró elbeszélésekből rajzolódik ki a kép. A nagyműveltségű, mélyen hivő fiatal lelkészhez vonzódik az ifjúság. Negyven-ötven fiatal veszi körül. „Remete bandája” — amint később ellenségei mon­dották. Jolsva akkor néhány hétig Magyarországhoz tartozott. Bebarangolták a környéket. Er­— A FASORI EVANGÉLIKUS GIM­NÁZIUM 1930—1945 közötti értesítőit keresem. Cím a kiadóhivatalban. — DIPLOMAS evangélikus házaspár Budapesten eltartási szerződést köt­ne. Varga György, ÍTÖ89 Budapest. Ko­rányi S. u. 4. I. 9. Telefon: 339-875. — TORONYÓRÁK beszerelését, fel­újítását. automata felhúzórendszerrel való felszerelését garanciával vállalja Kovács Jenő órásmester. 8000 Székes- fehérvár, Érsekújvárt 7/a. — LUTHER-kabátot szakszerűen ké­szít Dóczi Zoltán szabómester. 1061 Budapest, VI., Majakovszkij u. 6. Remete Lászlóról délybe is eljutottak. Maga vitte le két tanítványát Szarvasra, hogy tovább tanuljanak a képző­ben. Fel tudta kelteni a műve­lődés utáni vágyat. A „banda” maga terem te tie elő a továbbta­nulás költségeit. Eleven, aktív közösséggé váltak. Közben a há­borús események egyre közeled­tek Jolsvához is. A németek be­vonulása, a fasiszta terror, a zsi­dók elhurcolása, később az orosz front közeledése mind nyugtala­nabbá tette az akkor 3000 lelket számláló városias község életét. Kiderült, bogy Remete László édesanyja zsidó származású. Hiá­ba keresett menedéket lelkészfia családjánál. Elhurcolták. Sohase jutott nyomára. — Szlovákiából, a hegyekből rendszeresen láto­gattak le a partizánok. Kapcso­latot kerestek Remete Lászlóval. Kapcsolatba kerültek velük a fiatalok is, Lelkésztársa, Baltazár János, elmenekült. Remete Lász­ló szülés előtt álló feléségét a többi gyermekkel együtt Balassa­gyarmatra vitette. Maga Jolsván maradt. Egy ádventi istentiszte­letről hurcolták el a németek december közepén. RÖVIDRE FOGVA CSUPÁN ENNYI A TÖRTÉNET. Megele­venedik benne Jolsva. Halljuk a volt tanítványok elbeszéléseit. Olvasunk levelekből és a „banda” naplójából. Érezzük a szörnyű idők feszült, fojtó levegőjét. No­ha alig- idéz tőle (iratainak nagy része megsemmisült), megeleve­nedik előttünk egy fiatal evan­gélikus lelkész, akinek nem vol­tak politikai ambíciói. Inkább a tudományok vonzották. A teoló­gia mellett különösen a lélektan érdekelte (fél évig Freudot is hallgatta Becsben), mégis aktívan vett részt az akkori események­ben. Szíve, lelkiismerete késztette rá. Különös sors. Egy magyar evangélikus lelkész szlovák par­tizánokkal kerül a németek mar­kába. a mészégető kohójába. „Vállalta sorsát, mert meg volt győződve arról, hogy igy telje­síti hivatását. így követi Meste­rét. Megváltó Krisztusát” — írja felesége. Nem ismertem. De sokszor em­lítette volt jóbarátja, Vzon Lász­ló, aki családját is felkarolta. A könyv elolvasása után jobban értem, miért szerette és becsülte annyira Remete Lászlót. Benczúr László — ORGONÁHOZ sípok, villanyfújta­tó eladó. Érdeklődés levélben. Buda­pest. XIX. Zalaegerszeg u. 44. — HARANGÖNTÉST, javítást, szol­gáltatást, le-, és felszerelést, vasállvá- nyolc és könnyűhúzású koronák ké­szítését, átalakítását vállalja „Slezák László aranykoszorús harangöntő utó­da és fia”. Gombos Lajos harangöntő mester. 2162 örbottyán, Pf. 2. — A GYŐRI SZERETETOTTHON megvételre keres kisebb méretű, jó­karban lévő. használható páncélszek­rényt. Cím: 9025 Győr, Péterffy S. u. 5. Istentiszteleti rend Budapestem, 1978. április 2-án Deák tér de. 9. (úrv) Takácsné Ko­vácsházi Zelma, de. 11 (úrv) Harmati Béla, du. 6.. Hafenscher Károly. Fasor de. 11. (úrv) Muntag Andorné, du. 6. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv). Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv). Zugló de. 11. (úrv) Boros Károly. Uákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Bo­ros Károly. Kassák Lajos út 22. de. 11 Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Benczúr László. Frangepán u. de. 8. Benczúr László. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyu­la. Pestlőrinc de. 11. Matúz László. Kispest de. 10. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota Máv telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákos­palota Nagytemplom de. 10. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály de. féi- 11. Baráth Pál. Sashalom de. 9. Baráth Pál. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistaresa de. 9. Rákos­csaba de. 9. Gáncs Péter. Rákoshegy du. 6. Kosa László. Rákosliget de. 10. Kosa Pál. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa László. Bécsikapu tér de. 9. (úrv) Foltin Brúnó. de. fél 11. (német) Zsigmondy Árpád, de. 11. (úrv) Koren Emil. du. 6. Foltin Brúnó. Torockó tér de. fél 9 Koren Emil. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. (úrv) Görög Tibor.' XII., Tart- say Vilmos u. ll. de. 9. Csengődy László, de. 11. Csengődy László, du. tél 7. Ruttkay Elemér. Pesthidegkűt de. fel ll. Ruttkay Elemér. Monori u. 6. de. 10. Turcsányi Károly. Kelenföld de. 8. Bencze Imre,' de. ll. (úrv) Bencze Imre. du. 6. Missura Tibor. Német­völgyi út 138. de. 9. Missura Tibor. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. (úrv) Rozsé István. Budafok de. 11. Csillaghegy de. fél 10. Kaposvári Vil­mos. Csepel de. fél 11. SVÉD EGYHÁZI FELHÍVÁS A POLITIKAI PÁRTOKHOZ Svédországban a községi taná­csokban képviselt politikai pár­toknak joga, hogy, jelölteket ál­lítsanak a helyi egyháztanácsi vá­lasztásokra. Ezek a jelölések azonban gyakran nem veszik fi­gyelembe, hogy ez az egyházi tisztség milyen feladatok elé ál­lítja hordozóját. Ez a háttere annak a felhívás­nak, melyet Olof Sundby érsek és Carl Henrik Martiing, a gyüleke­zeti munkával foglalkozó hivatal igazgatója intézett a. politikai pártokhoz, kérve őket az egyházi szempontok figyelembevételére. A törvény előírja, hogy az egy­háztanácsok tagjainak kötelessé­ge az istentiszteleti élet', előmoz­dítása és a gyülekezeti munka fejlesztése a gyermekek, fiatalok, idősek és betegek között. A leg­több helyen tekintettel vannak a jelöléseknél a jelöltek beállított­ságára és képességeire. De az is megtörtént, újabban talán több­ször mint azelőtt, hogy az egyhá­zi m unka szempontjára nem vol­tak tekintettel. Az egyházi felhí­vás szerint ez nehézséget okoz azoknak is, akiket megválaszta­nak és annak a munkának is, melyre megválasztják őket. „Áldott a mi Urunk, Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jé­zus Krisztusnak a halálból való feltámadása állal az éló remény- ségré!” (1 Pt 1, 3). VASÁRNAP. — Jézus mondot­ta: „Bizony, bizony mondom nék- tek, hogy bármit fogtok kérni az Atyától, megadja nektek az én nevemben” (Jn 16. 23 — Zsolt 53, 17 — Jn 20, 19—31 — Zsolt 75). Jézus nevében kérni azt je­lenti: csak azt kérjük, ami ja­vunkra — s ugyanakkor üdvünk­re szolgál. Kérjünk „többesszám­ban”, gondolva másokra is, a ránk bízottakra is. Jézus nevé­ben kapni: Fiára tekint az Atya, s kedvéért, érdeméért halmoz el életünket s örök életünket szol­gáló ajándékaival. HÉTFŐ. — „Jaj azoknak, akik álnokságot és gaztetteket tervez­nek, mert van hozzá hatalmuk!” (Mik 2, 1 — Ef 6, 9 — Ez 36, 22—27 — Ef 1. 7—10). Isten bün­tetéssé) fenyegeti a hatalommal visszaélőket, minden hatalmat — még a családfői tisztet is lehet gonoszságra használni. Meg kell értenünk szavából: minden hata­lom ' szolgálatra adatott, a beosz­tottak. a családtagok, a nagy em­beri közösségek érdekében. KEDD. — „Éljetek úgy, mint. a világosság fiai. A világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazság és egyenesség” (Ef 5, 8— 9 — 1 Móz 17, 1 — 2 Tim 2, 1— 5 — Ef 1, 11—14). Ünneplő né­pünket a világosság gyümölcsé­vel „kínálhatjuk” meg: személy­válogatást nem ismerő jósággal, az igazság szeretetével. Az egye­nességgel családunknak is. gyüle­kezetünknek is, sőt egész né­pünknek használhatunk. Ez az Istennek tetsző élet! (1 Móz, 17, PÉNTEK. — Pál apostol írja: „Én azonban nem kívánok más­sal dicsekedni, mint ,a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével”. (Gál 6. 14 — Jóéi 2, 23 — Róm 6, 3— 11 — Ef 2, 11—18). Aki szívesen dicsekszik, elbizakodottá lesz. Előbb-utóbb mindenkinél fonto­sabbnak hiszi magát. Az önmaga által felállított értékrendben meg­előz másokat, szüleit is, emberi közösségeket is. Pál apostol Krisz­tust állítja az első helyre, Krisz­tus áldozatával dicsekszik. Ez így helyes, hiszen Tőle való hitünk és szeretetünk ereje, neki köszön­hetjük üdvösségünket is, szolgá­latkészségünket is. SZOMBAT. — „Mutasd meg hatalmadat, Uram! Mi pedig énekelünk és zsoltárt zengünk hatalmas tetteidről!” (Zsolt 21, 14 — Zsid 2, 8 — Jón 1, 12—16: 2, 1—4, 8—11 — Ef 2, 19—22). Mu­tasd meg hatalmadat, Uram, éle­tünkben! Törd meg önzésünket, szorítsd vissza ellenkezésünket! Mozgasd meg népedet a jóra, hadd valósítsuk meg akaratodat, hadd hirdessük tetteidet az egész Földön, s hadd öleljük magunk­hoz válogatás nélkül mjnden gyermekedet! . .. , Zaszkaliczky Pál FEKETÉK NEM KÍVÁNA­TOSAK „FEHÉR” TEMETÉ­SEN Hat fekete bőrű alkalmazott részt akart venni a dél-afrikai Krugersdorpban fehér bőrű mun­kaadójának temetésén. G. C. van Staden lelkész (Nederduits Her- vorm.de Kerk) „kizárta” őket a részvételből, mert — mint mon­dotta — nem tartja normálisnak, hogy fehérek és feketék együtt SZERDA. — „Ö pedig javunk­ra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk” (Zsid 12, 10 — 5 Móz 4. 30 — 1 Pt 1, ’22—25 — Ef 1, 15—23). A szülői szigor nem idejétmúlt, a büntetés — olyko-r a fenyítés is — a gyermek javá­ra történik. Ha Isten fenyítése fáj, gondoljunk arra: szeretet van mögötte, s lefegyverző szándéka, életszentségre akar nevelni — a ránkbízottak érdekében. CSÜTÖRTÖK. — „Ezt mondta nekem: Szolgám vagy Izráel, raj­tad mutatom meg .dicsőségemet!” (Ézs 49, 3 — Ef 1, 12 — 2 Kirá, 1—19/a — Ef 2, 1—10). Isten gya­lázata: hűtlen fiák, akaratától menekülő gyülekezet, „magának való” egyház. Isten dicsősége en­nek ellenkezője, ha megváltjuk bűneinket, kipótoljuk mulasztá­sainkat, ha hűségesen szolgáljuk Őt, s akaratát tesszük egyházon belül, s azon kívül is — mások javára. üljenek egy templomban. (Egyek vagyunk Jézus Krisztusban?) EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felei: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest Vili.. Puskin u. L2. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—VIII Előfizetési ár: egy évre 180,— Ft Árusítja a Magyar Posta index: 25211 ISSN 0133—1302 78.0767 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Felesleges napok AZ ASSZONYNAK KÉT ESZTENDE­JE HALT MEG FIATALON A FÉRJE. A fájdalom már nem ,nyílt seb a lelké­ben, hanem bölcsességet tápláló forrás. Tud valamit az életről, amit sokan csak az elmúlás közelségében ismernek meg. Tudja, hogy minden napot meg kell be­csülni, minden órát és percet tisztává kell tenni. A fehér arcba váratlanul őszülő feke­te hajzuhatag hull. Fanyar kesernyés mosollyal kérdezi: — Ugye, mindenki sír, az is, akit nem érint érzékenyen, ha elveszíti a pénz­tárcáját, melyben ötven vagy száz forint volt? Pillanatnyi rebbenés után válaszolom: , — Azt hiszem, igen. Legalábbis mér­ges lesz, vádolja saját hanyagságát és felületességét, s keresi a helyet, a pilla­natot, hol hagyhatta a pénztárcáját, a hivatali fiókjában, a közértben-e vagy az étteremben. Az asszony elégedett a válaszommal, s azt tudakolja tágra nyíló komoly szem­mel: — Akkor azt mondja meg, miért nem sír senki, ha elmúlik egy nap, amikor értelmetlenül, siváran telt el az életében huszonnégy óra. Ha nem adott és nem kapott semmit, ha tartalmatlanul üres és céltalan volt minden, amit csinált? Mondja, miért nem sírnak ezért az em­berek? Nem borzasztóbb és szánalma­sabb veszteség ez, mint elhagyni egy pénztárcát? A válasz csak egy lehet: — Feltétlenül'! — Es mit gondol, miért nem fájlalják az emberek a feleslegesen elvesztegetett napokat? Mert kevés az önvizsgálat ere­je. Pedig néha kitehetnénk magunkra a táblát, hogy: „Leltár miatt zárva!’’ A napok észvesztőén rohannak, s nem tud­juk, hányadán állunk a világgal és ön­magunkkal. Reggel felkelünk, tolongunk, tülekedünk a villamoson, az autóbuszon, a munkahelyen elvégezzük amit kell, közben mosolygunk is, mert úgy illik, ebédszünetben viccet mesélünk, megkér­dezzük, hogy van a kolléga családja, de a válaszra már nem figyelünk, mert magunkkal vagyunk elfoglalva, azon jár a fejünk, idejében odaérünk-e a fodrász­hoz, a hentesnél kapunk-e bélszint, szombatra kiket hívjunk meg, akik szá­mottevők, s ehhez az alkalomhoz milyen ruhát vegyünk fel? S ez így ismétlődik mindennap... Az asszony a sűrű haját az arcából hátravetve egy pillanatra eltűnődik, ha­mutálcába pergeti cigarettája parazsát és mielőtt kérdezném, elmondja azt is, miként szeretné másképp. — Jobban kellene örülnünk egymás­nak. A legapróbb figyelmességnek és jó- szándéknak. Nem nagy csodákat kell várni, hanem parányi emberi gesztuso­kat. Már megfigyeltem és tapasztaltam: mindig inkább a rosszat ijesszük észre, mint a jót. Egy hántás évekig tud fáj­ni. Egy jó szót percek alatt elfelejtünk. Túlsiklunk felette. Pedig meg kellene becsülni. Jobban mint az elvesztett pénz­tárcát ... AZ ASSZONY. AKI VEZETŐ BEOSZ­TÁSBAN VAN, aki dönthet, akitől sok minden függ. indulatosan szomorú. S eb­ben nincs semmi ellentmondás. Az ar­cán dereng a szomorúság, de hangjában keménnyé válik az indulat: — SFelhívtam valakit ixilaki érdeké­ben. Magyarán, egy ismerősöm részére szeretem volna elintézni valamit. Félre­értés ne essék, nem kiskaput kerestem, csak korrekt megoldást.. Az illető megér­tőén végighallgatott, majd azt kérdezte: fontos neked ez az ember? Nem értem — hőköltem meg egy pillanatra. A tele­fonban azonban ismét elhangzott a kér­dés: fontos neked ez az illető, úgy ér­tem, tesz neked valamit azért, mert te teszel neki valamit? Megborzadtam. Hát csak akkor tehetünk valakinek valamit, ha azonnal ellenszolgáltatást várunk? Nem, nem fontos — válaszoltam. Egy­szerű emberről van szó, bár nem szere­tem ezt a meghatározást, mert nincse­nek egyszerű meg nem egyszerű embe­rek. Emberek vannak csupa , nagybetű­vel. Sorsok. Szerencsétlen, vagy örömte­li életek. A telefon másik végén ezt azonban nem értették meg. Es nem is segítettek. Pedig tudtak volna. Csak egy aláírással, s nem is szabályellenesen, csupán egy jogos kérelem nyert volna gyorsabb, emberibb elintézést... MINDENKI LELKE MELYÉN OTT EL A KÖZLESI VAGY. Hogy elmondjon magából .valamit, amit nem mondhat el mindig és mindenkinek, mert fél, hogy kinevetik vagy sajnálat tárgyává válik. Ezért nyílt meg ez asszony is frissen he­gedt sebbel, őszinte kitárulkozással. — De ne higgye, mégsem vagyok élet­unt, vagy kiábrándult. Csak. az szomorít, hogy az emberek oly ritkán engedik, hogy segítsenek rajtuk. S ennek az az egyik oka, hogy voltaképpen sokan azzal sincsenek tisztában, rgi volna számunkra igazán jó. S miközben búcsúzunk, még azt mond­ja: — Mindig ügyeljen arra, hogy sose le­gyenek felesleges napjai! Agh Tihamér

Next

/
Oldalképek
Tartalom