Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-01-08 / 2. szám

Egymásért és együtt másokért Az Evangélikus Egyház és a Szabadegyházak Tanácsa tagegyházai között meglevő jó kapcsolatok jegyében hívta meg dr. Káldy Zoltán püspök-elnök Palotay Sándort, a Szabadegyházak Tanácsa elnökét 1977. november 29-én az Evangélikus Teológiai Akadémiára, hogy előadást tartson „A magyarországi Szabadegyházak Tanácsa tagegy­házainak identitása és ökumenikus egységtörekvése'’ Címmel. Az előadásra Palotay Sándor elnököt elkísérte Deák József, Lacz- kovszki János és Szakács József egyházelnök. Hetényl Attila és Szi­geti Jenó dékán, Győri Kornél, Mészáros Kálmán és dr. Nagy József teológiai tanár. A Szabadegyházak Tanácsa elnökét és a veié érkezett vendégeket az Evangélikus Egyház nevében dr. Káldy Zoltán püspök-elnök, az Evangélikus Teológiai Akadémia nevében dr. Muntag Andor dékán köszöntötte testvéri szívélyességgel és szeretettel. Az előadáson részt vett D. dr. Ottlyk Ernő püspök, dr. Prúhle Ká­roly, az Ökumenikus Tanács főtitkára, az akadémia tanári kara és hallgatói. Az előadást követően az akadémia munkaebéden látta vendégül Pálotay Sándor elnököt és munkatársait. Az alábbiakban részleteket közlünk a nagy érdeklődéssel és elis­meréssel fogadott előadásból. szerű kronológiai sorrendben he­lyezkednek el; és nem folyama­tosan kapcsolódnak egymáshoz. Nem alkotnak olyan láncolatot, ahol a következő lépést vagy ép­pen a végső célt az előzőkből meg lehetne állapítani. Azt vi­szont állítom, hogy ezeket egy­mással szembeállítani vagy ki­játszani nem lenne szabad, mi­vel így téves ítéletre jutunk. Az okúmén! zm us mégis hosz- szú ideig és talán még ma is a szélesebb köztudatban elsősorban az Egyházak Világtanácsát jelen­tette. Az Egyházak Világtanácsa fönn is tartotta magáinak ezt az igényt. A szervezeti és teológiai egységre jutás megtestesítője­ként az ökumené egyedüli hor­dozójának a letéteményesének tekintette önmagát. Az Egyházak Világtanácsám belül a Hit és Egyházszervezeti Osztály állítot­ta homlokterébe leginkább a keresztyén teológiai és szervezeti egységtörekvés munkálását. Az Egyházak Világtanácsa el­választhatatlan attól a típusú egység törekvéstől, amelyet a Sza­badegyházak Tanácsának tag­Ez a szolgálatom elsősorban ahhoz a tesvéri megállapodáshoz kapcsolódik, amelynek alapján főtisztelendő dr. Káldy Zoltán püspök úr volt szíves lehetővé tenni, hogy az Evangélikus Teo­lógiai Alzadémia segítséget nyújt­son a Szabadegyházak Tanácsa Lelkészképző Intézetének. Nagy jelentőségű gesztusként fogadtuk, hogy a két Intézet között elő­adócsere jöhet létre. Ennek igazi értékét az adja meg, hogy egy­házaink széles közvéleménye előtt ezt nemcsak nyíltan vállal­ni tudtuk, hanem ez a gyüleke­zetek részéről egyre inkább meg­értéssel fogadott döntéssé érlelő­dött. Az élet mindennapos gya­korlatában megtanultunk szere­tet, ben egymás mellett és egymá­sért élni. s mi több, együtt má­sokért szolgálni. Fontosak let­tünk egymás számára és megta­pasztaltuk, hogy Isten egymás által tanítani és gazdagítaná is akar bennünket. EZT AZ ALKALMAT AZÉRT TARTOM JELENTŐSNEK, mert lehetőség arra, hogy önmagun­kat megmutassuk. Alkalom arra, hogy deklaráljuk azt, hogyan , gondolkodunk, látunk és cselek­szünk mi, akiket a jelenlevők és a jelenlevőkön túl maga az Evangélikus Egyház elfogadott testvérként. Jézus Krisztusban Cselekvő társnak, olyanoknak, akik másokért élünik. Hitbeli meggyőződésem, hogy ma is, és nekünk is szól a pa­rancs, amit Jézus a betegségé­ből meggyógyult bélpokloenak mondott: „Mutasd meg maga­dat!” (Mt 8,4). A mi hitünknek amiVira van értéke, amennyire sajátös kegyességi tapasztalatunk, a Jézus Kriscatussal szerzett él­ményünk nem marad csupán érzelmi motívum, hanem képes volt átalakítani életünket, és a környezetünkben mint egy más, egy olyan új ember jelenünk meg aki kész és képes másokért nemcsak munkálkodni, hanem ha szükséges életét adni az ő fele­barátaiért. A SZABADEGYHAZAKRÓL BESZÉLEK, dó Ilyen egyház nincs, sőt a Szabadegyházak Ta­nácsának nem is célja az, hogy ilyen egyházat létrehozzon. Egy­szerűen árról van szó. hogy a Szabadegyházak Tanácsának tag- egyházai vannak, és ezeknek a tagegyházaknak megvan a maga sajátos véleménye, nézete, múlt­ja, kegyességi gyakorlata, amely meghatározza gondolkodásukat. Másként közeledve a témához, a Szabadegyházak Tanácsának tagegyházai a tárgyban megje­lölt téma egy-egy részkérdésé­ben azonos módon nyilatkoznak meg, és azonos magatartást ta­núsítanak. de szeretném azt is, ha emellett nyílttá válna áz is. hogy a tagegyházak között e kérdésben véleménykülönbség és eltérés is van, sőt esetenként szembenállás mutatkozik. A témához váló közeledésit ne­hezíti az is, hogy sokszor jelen­tős eltérés van az elmélet, áz egyházvezetés szintjén történő állásfoglalás; és a gyülekezeti életben a tagság szintjén a min­dennapos gyakorlatban. AZ ÖKUMENlZMUST ASZA- RADEGYHAZAK TANÁCSA TAGEGYHAZAI IS ma már ko­runk egyik fontos kihívásának tartják és azt különböző aspek­tusokból vizsgálják. Ezek az aspektusok nem valami szükség­egyházai nem vállalhatnak, mi több az Egyházak Világtanacsa egyes tagegyházai sem mind vallják ezt így a magukénak. Szükséges kijelentenem azonban, hogy bár az Egyházak Világ-ta­nácsa ökumenizmusának ez a jellemzője, mégsem ez az egye­düli mutatója. Hiba lenne ré­szünkről, hogyha nem látnánk világosan azt is, hogy az Egyhá­zak Világtanácsa számos olyan tendenciát hordoz létezésével, amely megeggyezik hitbeli felfo­gásunkkal. Annál is inkább, igaznak tartom e megállapítási, mert az Egyházak Világtanácsa a különböző egyházak, nézetek és irányzatok hatása alatt kere­si a teljes eligazodást, küldeté­sét a világban, nyitott akar len­ni más hatásokra is, lehetőséget nyújtva arra, hogy a különböző vélemények jegyében alakuljon jövőbeli szerepe. Mindenekelőtt tehát úgy tekintünk az Egyházak Világtanácsára, mint amely az Isten történelmet formáló akara­ta szerint alakult, hogy betelje­sítse Istentől megszabott rendel­tetését. DE KORUNK EGY MÁSIK ÖKUMENIKUS KIHÍVÁSÁNAK tekintjük a különböző világval­lások, tehát nem keresztyének közös cselekvésének igényét is, amely nem jelentheti részünkről a kereszt örömüzenetéről való le­mondást, és megalkuvást sem az adott szituációval, a kialakult körülményekkel, hanem igen is az ökumenikus valóság mellett lehetségesnek látjuk hirdetni, hogy „nincs más név, az ég alatt” (ApCs 4, 12). Ugyanakkor egyértelműen nyi­tottnak kell lennünk arra is, hogy erre az ökumenikus kihí­vásra cselekvő módon tudjunk válaszolni, mégpedig saját teoló­giai hátterünkből kiindulva úgy, hogy szőkébb és tágabb érte­lemben az egész emberiségért a jót cselekedjük. Demény Ottó: ELMARADT TÉL UTÁN Vártam hószomjasan de nem jött i az égen nehéz felhőt lestem s kicirkalmazta fényével a nap ó az a hótakaró a zúzba öltözött fák példáim elsikkadtak jókedvem elapadt hogy tudtam én a faggyal játszani a tócsák jégtükrére rajzolni kék ívét a jégcsap orgonáin kizéngetni a dalt párát fújni a légbe álmodozni fehér végtelenségből kutatni a reményt s hogy szerettem a szép fordulatot mikor a töppedt kásás szürkéségből megindultak az apró patakok midőn a rög átütve barna búbját a hó színén már új füvet fakasztott de nem — csak érzéketlen lágy idő semmitérő mert próbák nélkül nincs is embersorsod elvették tőled vad játékodat s csak megúsztad — mint kutya — a telet csak megúsztad dünnyögőn áhítozva Alom A HAVON című kötetből. 1976. Kiss Ferenc 1977. november 19-én szép gyülekezettel Indított útnak egy ifjú párt és éjfélre már halott volt. Évek óta gyógykezeltette magát, de közben boldogan vé­gezte szolgálatát a kis létszámú, de áldozatos ösküi gyülekezet­ben harminc éven át. 1977. no­vember 22-én kísérték ki temp­lomából gyülekezetének tagjai és lelkésztársai. Síkos Lajos esperes hirdette a2 igét, imádkozott Bo­ros Lajos, Tóth Sándor és Né­meth Ferenc szóltak a lelkész­tárnak nevében. Gyászoló özve gyének, leányainak és azok csa ládjainak, valamint testvéreinek ő maga adta búcsúzóul Isten igéjét: „Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok”. Ezt a ke gyeimet megtapasztalva búcsú zott lelkészétől gyülekezete is egyik presbiterének szolgálatá­val a sírnál. „Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Isten­től készített hajlékunk...” (2 Kor 5,1 ). f Halász Béla Lapzárta után kaptuk a hírt, hogy Halász Béla ny. pápai lel­kész, a Veszprémi Egyházmegye volt esperese életének 71. évében súlyos szenvedés után december 28-án Pápán elhunyt. Temetése január 4-én volt a veszprémi te metőben Hernád Tibor veszprémi lelkész szolgálatával. „Ügy négyszázezer körül” A múlt év októberében a Né- hogy azon a vasárnapon hány met Szövetségi Köztársaságban részt vettem a Martin Luther Bund (Luther Márton Szövetség) rendes évi közgyűlésén. Sok ré­gi baráttal találkoztam s új ba­rátságokat kötöttem. Az egyik német lelkész, akit most ismer­tem meg, sok kérdést tett fel egyházunk életével kapcsolato­san. A szép, őszi napokon sokat sétáltunk együtt az Északi-ten­ger partján, csodálva az apály és dagály játékát. S közben új ba­rátom ismerkedett egyházunkkal, hazánkkal. Még nem járt ha­zánkban. így egyházunk életét is csak attpól a tükörképből ismeri, amelyet az ottani sajtó mutatott számára. S ez a kép a Helsinki egyezményben foglalt törekvések ellenére még .ma is sokszor torz. Ezért örült, hogy most egy „szemtanútól” kap információt. Mondanom sem kell, hogy én magam is szívesen tettem bi­zonyságot egyházi életünk széles skálájáról gyülekezeteink életé­ről. Itt-ott jóindulatúan lekérde­zett, hogy még jobban értse szol­gálatunkat. Mindössze egy eset­ben jutottunk zsákutcába. Éspe­dig akkor, amikor a mi magyar evangélikus specials gyülekezeti segélyszolgálatunkról a Gyüle­kezeti Segélyről vallottam. Meg­próbálom az akkor elhangzotta­kat hűen visszaadni. AMIKOR A GYÜLEKEZETI SEGÉLYRŐL SZÓLTAM, tud­tam, hogy érzékeny húrokat pen­getek, hiszen barátom már évek óla szorgoskodik, hogy a szórvá­nyokban élő hittest véreit minél jobban segíthesse. Megkérdezett; hány tagja van a Gyülekezeti Segélynek? Értettem a kérdést. A választ valahogy így adtam meg: „úgy négyszázezer körül”. Egy pillanatra rám nézett. Arcá­ról olvasni tudtam. Nem tudta, hogy mit gondoljon; esetleg nem értettem a kérdést. Vagy tréfá­lok veié, nyelvi nehézségeim tá­madtak vagy mi van velem. Új­ra megkérdezett. Űjra csak ezt válaszoltam: úgy négyszázezer körül. Azt hiszem á mai napig nem érti teljesert, hogy miré gondoltam. Pedig igazát mond­tam. A GYÜLEKEZETI SEGÉLY­NEK EGYHÁZUNKBAN „úgy négyszázezer” tagja van. Ma már ez az egyházi segélyszolgálatunk beleépült egyházunk életformá­jába s természetes az Is, hogy annak szolgálatából senki sem húzza ki magát. — Még akkor is. így van ez. ha ma még nem egyforma mértékkel áldoz min­den gyülekezet. MIBŐL IS TEVŐDIK ÖSSZE á Gyülekezeti Segély javára éven­ként befolyó összeg t Mindenek­előtt önkéntes adományokból. Híveink ezrei kisehb-nagyobb össszegeket áldoznak erre a cél­ra. 1977-ben 631 969,— forint gyűlt össze ilyen adományokból. Szép bizonysága ez híveink egy- h á zs zenei elének ’ Az önkéntes adományok mel­lett évente egy istentiszteleti of- fertáriumot is áldoz minden gyü­lekezet a Gyülekezeti Segély céljaira. 1977-ben az offertóri- umnak. az összege 93 277,—- fo­rint volt. Ki tudná megmondani, ezer testvérünk gazdagodott úgy meg az Isten igéjéből, hogy há­laáldozatként tudott a Gyüleke­zeti Segélyre is áldozatot hozni. A Gyülekezeti Segély régi, szép — s idestova történeti hagyomá­nyaként — az offertórium ösz- szegét az a gyülekezet kapja, amely a tárgyesztendőben a leg­nagyobb áldozatot hozza temp­loma vagy lelkészlakása tataro­zására. 1977-ben a éelldölhölkl gyülekezetnek ítélte oda a köz­egyház az offertóriumot, az ún. Nagyszeretetadományt. A eelldö- mölki gyülekezet templomát ta­tarozta több százezer forintos költséggel. A Nagyszeretetado­mányt. ünrtepi istentisztelet ke­retében, december 11-én adta át e sorok írója, akit elkísért dr. Nagy tstván esperes, az Északi Egyházkerület Gyülekezeti Se­gély előadója is. A celldömölki gyülekezet Isten iránti hálával fogadta a közegyháznak ezt a testvéri segítségét. S végül — még a korábbi, ún. Gyámintézet örökségképpen — minden templomban kell (hellé­né) lennie olyan perselynek, amely a Gyülekezeti Segélyre hívja fel a templomba járók fi­gyelmét. E perselyeknek a „tar­talma” adja az ún. Kisszeretet- adományt, amelyet 1977-ben a bonyhádi gyülekezet kapott, amely szintén templomrenoválás előtt. áll. Ennek összege: 63 652;— forint. E HÁROM FORRÁSBÓL TE­VŐDIK ÖSSZE a Gyülekezett Segély. 1977-ben már 788 696,— forint volt az az összeg, amely bizonyítja híveink és gyülekeze­teink egymásért érzett felelőssé­gét. Ilyenkor, évvégi számadáskor az egyházmegyéket is rangsorol­ni .szoktuk. Az egyes egyházme­gyékben befolyt Gyülekezeti Se­gély összegeket elosszuk az egy­házmegyék népességszámával, így egy átlagot kapunk, amely átlag- évről- évre • mutatja az- égy«» házmegyék áldozatkézségét. 1977- ben (mint már évek óta) a Nóg­rádi egyházmegye áll az élen, lelkenkénti 5X0 forint átlaggal. Á második helyen a Tolna-Ba­ranyai egyházmegye áll, fejen­kénti 407 forinttal, amelyet a Somogy-Zalai egyházmegye kö­vet, lelkenkénti 388 forinttal. A GYÜLEKEZETI SEGÉLY „HIVATÁSOS” TÁRSADALMI MUNKÁSAI, az egyházmegyéi előadók, november 10-én érté­kelték o Gyülekezeti Segély 1977* es eredményeit. Örömmel hallot­tuk. hogy csak egy ékítendő alatt egyházunknak eZ á szolgá­lata 80175,— forint emelkedés­ről tudott számot adni. Ezt az áldozatot csak úgy tudjuk meg­tartani és növelni, ha valóban „négyszázezer" aktív munkása lesz á mi segélyszolgálatunknak, vagyis egész egyházunk részt vál­lal és részt kér a segítésnek eb­ből a drága szolgálatából. ÉS miért ne iennénik e tekintetben is derülátók; Az a Krisztus, aki szolgálni jött érettünk, az meg­tanít bennünket a rászoruló gyü­lekezeteink szolgálatára is. Karner Ágoston + Nikodémusz János Haláláról már rövid hirt ad­tunk lapunkban. Még három hó­nappal ezelőtt, mint nyugdíjas prédikált az újcsanálo&i templom szószékén, ahol 23 évig szolgált Az Alföld ringatta bölcsőjét, éle­te legnagyobb részét Borsodban töltötte. Ez alól csak a kölesed gyülekezetben végzett 12 évi ige­hirdetői szolgálat kivétel. Isten három gyermekkel ál­dotta meg Kollárik Anna taní­tónővel kötött házasságát. Őrült, ha gyermekeivel .lehetett, ha unokái is körülvették. Híved iránti szeretettel pásztóroita a nyájat Szeretett gyülekezetében ha­rangot öntetett. Boldog volt ha a hívogató harang szavát minél többen meghallották. A szórványszolgálatban meg­fáradt szív a miskolci kórházban dobbant utolsót, Porait Budapes­ten a rákoskeresztúri új közte­metőben helyérték el. Temeté­sén a vígasztalás igéit Szebik Imre miskolci lelkész, esperes hirdette a megtört szívű család­nak. Az újesanálosd gyülekezet pedig 1977. december 6-án is­tentisztelet keretében emlékezett a hazahívott szolgára a Borsod- Hevesi Egyházmegye lelkészi ka­ra és a gyászoló rokonság jelen­létében. „Jól van jó és hü szolgám, kevesen voltál hű. sokra bízlak ezután. Menj be a te Uradnak örömébe.” — CSENGŐD—PA III—K \S­KANTYÜ. 1977. december ít-én á társgyülekezet mindhárom temp­lomában igét hirdetett Sárkány Tibor hartai lelkész, a délutáni szeretetvéndégségen pedig „Az úr­vacsora diakóniai közösséget te­remt” címmel tartott előadást

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom