Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-10-01 / 40. szám
A család fontossága az új tanévben Néhány hete megnyíltak az iskolák kapui. Munkába siető szülők kísérik az új környezetre még riadtan rácsodálkozó, vagy ott már otthonosan mozgó gyermekeiket. Még egy simogatás, néhány jó tanács, és a becsukódó nagy kapu mögött eltűnik szemük fénye: a gyermek. Megkönnyebbülve sietnek tovább, „letudták”, a gyerek gondját. A munkaszüneti kávézás közben pedig kiértékelik: milyen jó, hogy biztos helyen van a_ gyerek. milyen jó, hogy szakértő emberek viselik a gondját. JÓI ESIK EZ A BIZALOM AZ ISKOLÁNAK, s a nevelőknek is. Valami azonban még sincs rendjén Az iskolának társakra van szüksége ahhoz, hogy eleget tudjon tenni a társadalom igényeinek. Elengedhetetlen a családoknak, a családon kívüli kulturális intézményeknek, a tömegközlési eszközöknek, a társadalmi szerveknek és mozgalmaknak az iskolával való összefogása. E sokrétű feladatban egyre nagyobb szerep vár a szülök közreműködésére és a családi életre. Nem lehet áthárítani a nevelés feladatát csak az iskolára! A szülők magatartása, életmódja, szemlélete, értékítélete, célkitűzései mélyen hatnak a gyermekre — s nem csupán pozitív lehet ez a hatás: boldogtalanná, torzuittá is teheti annak életét. „Apu nem sokat van otthon, s ha otthon is van, mindig ideges, így jobb, ha nincs is otthon.'’ „Anyuval csak este találkozunk. Akkor már mindketten idegesek és fáradtak vagyunk. Ritkán beszélget velem, mert otthon is dolgozik." „Mikor apu megérkezik, leülünk vacsorázni, hogy legalább akkor legyen együtt a család. Azután tévézünk és nem szabad szólni. Néha ugyan elmennek a barátokhoz, de engem itthon hagynak, hogy a kutya ne legyen egyedül." Ismert dolog, hogy az állami gondozásban levő gyermekek is mennyire várják az őket soha meg nem látogató édesanyjukat. Mert hiába van ott jó soruk, a szülői szeretet nem pótolható semmivel. Vagy a házasságot oly könnyen felbontani kész apák és anyák gondólnak-e a gyermeküket ért károsodásra? Tapasztalt nevelők a tanulmányi átlag hanyatlása, vagy a magatartás romlása mögött családi problémát sejtenek. Sajnos, nem sokszor tévednek. , Szomorú látvány, amikor egy kisgyermeket „elfelejtenek” hazavinni a napköziből! De az sem sokkal szívderítőbb, amikor a sok élményt elmondani készülő gyereket mindössze ez a néhány kérdés fogadja: ..Hányast kaptál?” — „Miből?” — „Miért?” S ha kedvezőtlen a válasz, kész az ítélet: „Majd otthon .számolunk! Elintézted a hétvégi kirándulást!” Pedig mennyi mindent oldhatnak, vagy oldhatnának meg a most már minden általános iskolában bevezetett szabad szombatok! A meghitt beszélgetések, a közös szórakozások, vagy az együtt végzett munkák mind növelik a családi összetartozás és a kölcsönös egymásra utaltság érzését. Lássunk itt is néhány példát. „Nekem csuda jó dolgom van. Szabad szombatonként a család együtt megy kirándulni. Nagyokat nevetünk, játszunk, de mindig észreveszem, hogy megint tanultam is valamit szüleimtől." „Apuval igen jó barátok vagyunk. Együtt megyünk a meccsre és együtt bütyköljük a motort. Ez mindkettőnk hobbijá.” Találkozunk azonban olyan szülőkkel is, akik úgy érzik, hogy elidegenedett a gyermekük. Nincs már szülői tekintély — panaszolják. valóban válságban volna A SZÜLŐI TEKINTÉLY? A „státustekintély” bizonyára. Ennek nincs Is létjogosultsága, mert a kor önmagában már nem tekintély az ifjúság előtt. Különösen is el kell vetni a családi des- potizmust, a hatalmi szerepből eredő tekintélyvágyat. Viszont a szülő egyéniségéből, okosságából és jóságából olyan tekintély fakadhat. amely nélkülözhetetlen a gyermek számára, A szülő igazi tekintélye biztonságot jelent neki, támaszt a beilleszkedéséhez, példát a magatartásához, mintát a későbbi életéhez. Olyan szülői tekintélyre van szükség, amely a gyermek növekedésével együtt változik, olyan szülői személyiségre. amely a gyermekkel együtt fejlődik. Mert ne feledjük: a kisgyerek még felnéz a hatalmas felnőttre. A serdülő önállósodási törekvései idején már lázad ellene. A felserdült ifj-ú pedig beszélgető társat, okosan vitázó, gondolatokat tisztázó felnőttet, egyenrangú emberi kapcsolatokat teremtő barátot keres — és talál is — az okosan nevelő szülőben. 1979 A „GYERMEKEK ÉVE” LESZ. Család és iskola közös érdeke, hogy növekedjék a boldog körülmények között élő gyermekek száma. A keresztyén családoknak adjanak útmutatást az Efezusi levél szavai: „Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüléiteknek az Úrban, mert ez a helyes. Ti pedig atyák, ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Űr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel” (Ef 6, 1, 4). Fabiny Tibornc Megjelent az EGYHÁZI TÖRVÉNYEK II. kiadása Ara: 32,- Ft. Kapható a Sajtóosztályán Falvakon, tanyákon A nagyváros árnyékában II. A nagyvárosok körül, az ún. agglomerációs gyűrűben élő gyülekezeteinknek az ott jelentkező mindennapi gondok között meg kell találniok szolgálatuk valóságát. Néhány pillanatképet villantunk fel annak szemléltetésére, milyen sokfélék ezek a gondok. NYÍRSÉGBŐL Pest-közeibe költözött egy család. Otthon felszámolták mindenüket. Nem volt könnyű! Itt van munkaalkalmuk. Fedél is van a fejük felett. Elgondolkodtatott, amikor arra a kérdésre: kikkel tartanak kapcsolatot? — ez volt a válasz: senkivel! — Nem is keresik. Tőlük ne kérdezzen senki semmit! LAKÓTELEPEN vitt keresztül az utam. Megakadt a szemem egy erkélyen. Második emelet, öreg néni támaszkodik a korlátra. Előtte zöld park, fák, bokrok. Senki nincs a parkban, ő nézte a — parkot. Tekintete elárulta, hogy úgy nézhette az előtte elterülő kis oázist, mint aki már nem is csak azt látja. A tenyérnyi zöld park az emlékezet képernyőjén egyszercsak szélesre tárult — végtelen zöld mező, gabona- vagy kukoricatábla, végtelen rét. A néhány fa, bokor pedig erdővé terebélyesedett, — Egy autó kürtőit. Hirtelen felkapta a fejét. Előtte újra a zöld kis park, néhány fával, bokorral és ő a második emelet erkélyén ... CSALADOT LÁTOGATTAM lakótelepen. Szürkületkor érkeztem Napközben hiába is mentem volna. Tudták, hogy megyek. Vártak. Csend, pedig két gyereknek is kell otthon lennie, akik . szeretik a mozgást, a világosságot, a zenét. S fény nem szűrődött ki. Felberregett a csengő. Gyors ajtónyitás. Tehát mégis vártak. Mindenütt tankönyvek. Mindenki tanul. Beszélgetni? — már régóta nincs erre idejük. Búcsúzáskor egy ugyanabban a házban élő családról érdeklődtem. Ismerik őket. Tudják, hogy itt. laknak a közelben. De hogy melyik ház- ba'n, azt nem. — Megtaláltam őket is. A másik lépcsőházban. Az előző család lakásfala és az övék — közös fal volt. S ezt nem tudták — pedig itt élnek már évek óta. — Visszafelé bementem hozzájuk — s tőlem tudták meg, ki a szomszédjuk! EGY FIATAL HÁZASPÁR mondta el, hogy mennyire nem érzik jól magukat a sok idegen között, akik között régi, gyermekkori ismerőseik is vannak. „Ott meg is halhatnánk úgy, hogy senki nem venné észre” — mondták. — Talán annyira elfoglaltak a .lakótársaik? — kérdeztem. ,,Á. dehogy, csak nem törődik ott senki a másikkal!” — S terveikben egy olyan lakást álmodnak, ahol szomszédaik is vannak! Mind a négy esetben azt éreztem, tudják, hogy másként kellene érezni, tartalmasabban kellene élni, hiszen az ember otthonban szeret élni-lakni és ott érzi jól magát. Akkor miért ez az elszigetelődés? NEHÉZ A VÁLASZT MEGTALÁLNI. De keresnünk kell: hogyan közeledjünk ilyen helyzetekben embertársainkhoz? HoSZERVEK AJÁNDÉKOZÁSA — FELEBARÁT! TETT Emberi szervek ajándékozása mellett foglalt állást Johannes Hanselmann bajor evangélikus püspök. Véleménye szerint az élők ilyen döntése haláluk esetére a keresztyén felebaráti szeretet cselekedete, mely. nem szűnik meg a halállal.' Természetesen senkit sem lehet erre kényszeríteni, mondotta Hanselmann püspök a Bajor Rádió adásában. Hanselmann ezért támogatja azt az elképzelést, melyet az NSZK- ban meg akarnak valósítani, hogy a személyi igazolványban tüntessék fel, ha valaki úgy rendelkezett. hogy valamely szervét halála esetén hajlandó másnak ajándékozni. A bajor püspök ugyanakkor ellenezte azt, hogy emberekkel kísérletezzenek, vagy hogy csak az elkerülhetetlen szenvedést hosszabbítsák meg. gyan közeledjünk mint keresztyén emberek úgy, hogy ezek az emberek megtalálják a lelki otthonukat, a gyülekezetét is? Gondoljunk arra. míg a településünk régi- lakói pontosan tudták egymásról, hogy ki melyik gyülekezethez tartozik — azaz milyen vallású, addig a betelepülők között már alig tudott. A betelepülők közül a tájékozottabb hittestvéreink a templomtoronyról — ha van —, következtetnek a „hovatartozásukra”. de még nem érzik magukat „otthon” az új gyülekezetben, éppen úgy, mint lakóhelyük közösségében. Természetesen vannak. akik keresik a gyülekezetei. Hiányzik nekik. De nekik is kell egy bizonyos idő, míg új lakóhelyükön rátalálnak, mivel egy jó . ideig az elhelyezkedéssel, az új 'otthonuk berendezésével, a környezetben való tájékozódással vannak elsősorban elfoglalva. Általában -akkor találják meg az új gyülekezetét, amikor „szükségük” van rá. Persze ez még nem jelent minden esetben komolyabb szolgálati igényt. Esetleg csak egy temetés, keresztelés, esküvő, konfirmáció szolgálatát kérik. Fogadjuk őkét jo érzéssel, hadd érezzék ők is, hogy itthon vannak nálunk, a falunkban. AHHOZ, HOGY A TEMPLOMUNK a betelepülőknek is templomává váljék, s a gyülekezet ne csak az „illetékes” egyház- községet jelentse számukra, hanem azt sajátjuknak tudják, nyitott szívű emberekre van szükség! A bizalmatlanul, hűvösen, kimérten, udvariasan fogadott „idegen” csak vendég marad, aki lélekben visszavágyik a szülőföld templomába, gyülekezetébe. Végül is egyiknek sem lesz élő tagja, mert onnan már kiszakadt, itt pedig nem talált igazi lelki otthonra. Ne tekintsük „csapásnak” azt, hogy a városok körül ilyen sok problémával viaskodó gyűrű alakult ki, ahol emberek tízezrei keresik énjüket, helyüket. Vegyük észre és tudatosítsuk is magunk számára, hogy ezek az átmeneti nehézségek természetes velejárói a magasabb társadalmi, gazdasági és politikai rend megvalósulásának, amelynek eredményeiből idővel a megújuló gyülekezet is részesedik tagjain keresztül. A nagyváros árnyékában élő gyülekezet nem él árnyékban, ha életét beragyogja az egymásért szolgáló élet fénye és melege. Detrc János Dezséry László posztumusz könyve „INDIA ” A GAZDAGON ILLUSZTRÁLT 300 oldalas könyv egyik fotója nemzetközi konferencia közönségét mutatja be. Nagyrészt hinduk. Távol, szinte a háttérben, az előadópult mellett áll a szerző. Ez az egyetlen kép, ahol szerepel. Két alkalommal járt Indiában. Élményei késztették könyvének megírására. Merész dolog két rövid látogatás után könyvet írni erről a Szinte világrész nagyságú szubkontinensről, a „Világlótusz Déli Szirmáról”. A szerző mindig is merész ember volt. Éles szemű problémák meglátására és türelmes azok sokoldalú megközelítésére. Nem úti beszámolót ír. Személye — mint az említett fényképen — háttérben marad. Közvetlen élményei ritkán jutnak szóhoz. Például a remek stílusban írt bevezetésben, vagy Űj-Delhi bazár- negyedénél. a Csadni Csókon tett délelőtti sétáján „melegben és porban”, ahol „olyan az emberközelség, hogy az a szó igazi értelmében félelmetes”, s ezt írja: „én ott találtam rá Indiára, azon az utcán és abban a forgatagban, s ez a találkozás lenyűgöző volt és rettenetes"; vagy amikor megemlíti beszélgetését Radhakrishnannal. Háttérber maradása nem jelenti személyiségének eltűnését. Riportot ír Indiáról. Lebilincselően tudja elmondani élményekből, információkból, könyvekből merített ismereteit. A riporter közvetít. Figyelmes és érzékeny kapcsolatot tart témájával és az olvasókkal, akárcsak a szószéken a lelkész. Szereti és tiszteli mindkettőt. Mindig tudja, mi az érdekes, és azt is, hogy miért érdekes. Ügy gazdagítja ismereteinket, hogy közhelyszerű nézeteinkkel vitázik. Szándékos pedagógiai célkitűzés nélkül is nevel, eszméltet. MÉG SOPRONI DIÁKKOROMBAN* együtt néztünk meg a szerzővel egy Indiai tárgyú filmet, a „Hindu lándzsást”. Jól rendezett film — mondotta —, de áthatja az angol imperializmus dölyfe. Akkor ütötte meg először fülemet ez a szó: imperializmus. Ő már elég pontosan ismerte tartalmát. Indiáról szóló könyvében most többször mutat rá. mindig tények-, olykor statisztikai adatok említésével, mit jelentett India számára a gyarmati iga. Kártékony hatása máig érezhető. Mégsem ír mindent ennek a rovására. Érdeklődése átfogó és mélyreható. Honnan ez a nép, és hogyan élte túl a századok sodrában szinte örökös leigázását? Mi a titka sajátos kultúrájának és ugyancsak sajátos társadalmi problémáinak? Ezekre a kérdésekre keres szenvedélyesen választ. „Indiai nem lehet hasonlítani semmihez!" Ellentétben más országokkal, itt több a férfi, mint a nő. 1971-ben 1000 férfira 930 nő jutott. A lakosság 84%-a jelenleg 45 évesnél fiatalabb. Naponta (!) 57 ezer gyermek születik. A lakosság száma 1951-ben 3(j3,4 millió fő, 1961-ben 439,7 millió, 1971-ben 547,94 millió. Ézek nemcsak érdekes adatok. A könyv az egész földrajzi egységet szemmel tartja, de elsősorban az Indiai Köztársasággal foglalkozik. Ismerteti földrajzát, néprajzát, növény- és állatvilágát. Vizeit és éghajlatát, közlekedését. A nagyvárosok közül Üj-Delhivel és Bombayvel személyes élményei alapján foglalkozik. „Indiai alapproblémák” címen a nép eredetét kutatja. Közelhozza sajátos kérdéseit, a vallást, a kasztrendszert. a nők helyzetét, a népegészségügyet. A 10 milliót kitevő indiai keresz- tyénség kialakulásával és bemutatásával nem foglalkozik, de áttekinthető módon, tárgyhoz illő beleérzéssel ismerteti a sajátos vallási légkört. Ügy látja: „India történelmével és ennek folytán vallásával is együtt él. Talán állítani lehet, hogy a vallástalan indiai is, legalább életfelfogásában, életformájában együtt él vele.” KÜLÖN FEJEZET MUTATJA BE, miként jött létre századok sodrában, muzulmán hódítás, angol gyarmatosítás után Gandhi és Nehfu függétlen Indiája. Nemcsak a nép új alkotmányát ismerteti. hanem sajátos időszemléletét és művészetét is. Régebbi, hasonló tárgyú könyvekhez viszonyítva különösen figyelemreméltók frissen megírt fejezetei India kétarcú -— szocialista modellt szem előtt tartó, de a magántőkének is szerepet biztosító — mai gazdaságáról. A közoktatás, a közművelődési intézmények. de különösen a tömegkommunikáció fejlődésének áttekintésekor valóban a független India lélegzetvételét érzékelteti. A magyar nyelvű India-irodalomból elsősorban a kitűnő régész, nyelvész Stein Aurél munkásságát méltatja, de értékeli Baktay Ervin és Felviniczy- Takács érdemeit is. Az immár 150. kötete felé tartó „Kozmosz Könyvek” sorozat legújabb kiadványa. ötletes, színes címlappal. A sorozat megindulásakor ő írta a második kötetet is „Erőszak” címen (1973). Ennek a kötetnek a kéziratával 1977 áprilisában készült el. Mire az év végén megjelent, szerzője már nem élt. Könyve bevezetésében ezt írja: „Elnyomhatatlan tiszteletérzés hajtott... Meghatott a se- holselátott új, és olthatatlan kíváncsiságra indítottak a beláthatatlan méretek. Indiát titokzatosnak szokták mondani. de nem találom titkolódzónak. Indiába bele lehet látni.” Benczúr Lat>zlö GROÓ GYULA EISENACHBAN Groó Gyula, a gyakorlati tanszék professzora, és előadást tartott a kazuális igehirdetés mai kérdéseiről. A Thüringiai Egyházi Konferencia meghívására, a konferencia szeptember 18. és 20. közötti ülésére Eisenachba utazott dr.
