Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-09-24 / 39. szám

Szülő nélküli gyermekek „Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyöriü-e inéhe gyermekén?” Ézs 49, 15 Amit Ézsaiás még a lehetet­lenség példájaként , emlegetett, azzal sajnos szomorú valóságként nézünk szembe a számok és té­nyek tükrében. A GYERMEK- .ÉS IFJÚSÁG­VÉDŐ INTÉZETEK naponta fo­gadják be az olyan kiskorúakat, akik ideiglenesen, vagy ténylege­sen állami gondozásba kerülnek. A humánus alapokra építő szo­cialista állam mindent megtett az elmúlt évtizedek során s tesz meg a mai napig is azért, hogy ezek a gyerekek ne sodródjanak a társadalom elveszéssel fenyege­tő peremére. Attól kezdve, hogy megszüntette pl. a „törvényes” és „törvénytelen” igazságtalanul ha­tárt vonó és megbélyegző kate­gorizálást, jól felszerelt intéze­tek, iskolák, műhelyek sorát hoz­ta létre, nevelők és szakembe­rek sorát állította szolgálatba, hogy tegyék meg, ami megtehető emberileg a hiány pótlására, odáig, hogy segíti a felnöveke­dett fiatalokat beleilleszkedni a társadalom nagy családjába, a közös munkában való jókedvű résztváHalasra. Mégis nagyon ne­héz feloldani az ő életükben azt a gyakorlati és belső feszültsé­get, hogy a csak az enyém, a csak hozzám tartozó szülőt jól szervezett és programozott, anya­gi adottságokkal rendelkező óriá­si apparátus váltja fel. Az elmúlt évben 34 424 volt a nevelőotthonokban, illetve neve­lőszülőknél elhelyezett állami gondozottak száma hazánkban. Igen, ez a nem kis szám odafor­dítja a figyelmet azokra az ese­tekre, amikor megfeledkezik cse­csemőjéről az anya és nem kö­nyörül méhe gyermekén! Ismerős csengetés: két hosszú, egy rövid. Nyúlánk kamaszfiú, kezében rojtosra sodort papír, ér­tesítés kollégiumi lehetőségről. „Na, fiam, maradsz a nevelőszü­lődnél, vagy kollégista leszel?” És a fiú. áld egy a 34 424-ből, ta­nácstalanul annyit felel; „Én . el­határoztam. hogy azt teszem', amit tetszik mondani,” Egv azok közül, akinek 15 éve kiutalnak, lehetőséget adnak, elintéznek, de aki nem emlékszik a szüleire, aki nem ismeri, az anyuka el­tussoló cinkosságát, a kamaszok­nak is kijáró becézgetést, a „be­széljünk. mint férfi a férfivel” apai varázsát, aki csak névről ismeri testvéreit. Az 1979. ÉV AZ UNESCO ÁL­TAL A GYERMEKEK ÉVÉVÉ nyilvánított esztendő lesz. A kér­dés az, hogy valóban tudja-e minden gyermek, hogy kinek a gyermeke ő? Érzi-e azt. hogy nemcsak az „állam” gyermeke, mint elvont és jól szervezett me­chanizmusé, hanem az államot alkotó egész társadalomé? Fontos kérdés az állami gon­dozott gyermekek sorsának, éle­ténél?: alakítása, anyagi-erkölcsi támogatósa, de annak érdeké­ben. hogy minél kevesebb legyen a szülő nélküli gyermekek szá­ma, a kulcskérdés, a megelőzés. Megelőzése a házasságon kívüli születéseknek, megélőzése az ösz- szetartozás nélküli erkölcstelen családi életnek, megelőzése a céltalan és környezetet semmi­be vevő, normák nélküli léhaság­nak. Megelőzése annak, ahonnan szülő nélkülivé lesznek a kicsi­nyek. Hiszen bármennyi szelle­mi, anyagi s gyakran lelki erő­feszítés történik is az állami gon­dozottak érdekében, kétségtelen és szomorú tény, hogy a szülő nélkülivé válás keserűsége egy életen keresztül is aligha felold­ható. Legalábbis az a tény. hogy magasabb az állami gondozottak között a pszichésen sérült, de­viáns viselkedésű, a normálistól eltérő, az élet veszélyeinek ke­vésbé ellenállni képes gyermek erre enged következtetni. TÉVES LENNE AZONBAN AZT GONDOLNI, hogy a szülő nélküli gyermekek közé csak ki­zárólag az „állami gondozottak” számítanak. Ténylegesen nem ide tartoznak-e azok a családon be­lüli gyermekek, akiknek . a két szülő mindent megad, kiteremt és nyújt, de a partnerség kocká­zatát, fáradságát és szépségét már nem vállalja. Szülő nélküli gyermekekről szóltunk. De nekünk, , keresztyé­neknek az a meggyőződésünk, hogy igazán szülő nélküli gyer­mekek valójában nem is létez­nek. HiszenMsten, kinek teremtő és gondviselő rendjébe a földi szülő nélküli gyermekek is bele­tartoznak, nem feledkezik meg gyermekeiről. Édesatyaként gon­dolkodó szeretőiébe fogadja őket. ■ Mint ahogy kinyilatkoztatására és hitvallásainkra épülő meggyő­ződésünk szerint mindabban a jó törekvésben is, amit államunk és társadalmunk részéről tapasz­talunk. ez a gondoskodó szeretet valósul meg. Lehet-e szebb fel­adat a keresztyén emberek szá­mára, mint hogy ők is reprezen­tánsai. illusztrációi legyenek en­nek a pazarló szeretetnek? Azok felé különösen, akikre életükben kevés szeretetet pazaroltak ép­pen azok a szerencsétlen szülők, akik elfeledkeztek gyermekeik­ről. B. Plagányi Erzsébet Falvakon, tanyákon A nagyváros árnyékában I. Természetes, hogy egy-egy kör- nyék életében fontos szerepet töl­tenek be a központi települések. A környező falvak lakóinak sze­mében ezeknek a helységeknek a jelentőségét korábban elsősorban az ügyintézés, a vásárlás, az isko- lábajárós adta meg. A legutóbbi évtizedekben azon­ban az iparosodás következtében a munkahelyek száma elsősorban a nagyobb városokban nőtt meg. A jobb megélhetés reményében megindult a vándorlás: közelebb a munkahelyhez. Így ismerked­hetünk meg egy új fogalommal: agglomaráció, amely magyarul a népesség felszaporodását jelenti. AZ TÖRTÉNT UGYANIS, hogy Budapest és a jelentősebb ipari városok (Miskolc, G^őr, Pécs stb.) körül elhelyezkedő községek la­kóinak száma megduzzadt ugrás­szerűen állandó és ideiglenes la­kosokkal, akik a város ipari üze­meiben vállaltak munkát, de la­kóhelyként a városközeli telepü­lést választották. Ezek a falvak gyűrűként fogják körbe a váro­sokat. Budapestet például több mint 40 ilyen község öleli körbe. Hangsúlyoznunk kell, hogy ez természetes jelenség. A nagyvá­rosi üzemek, a közlekedés, a ke­reskedelem a munkalehetőségek széles skáláját kínálják a munka­vállalóknak. Ezek a falvak épülő települé­sek. Gomba módra nőnek ki az új házsorok, s itt-ott már új la­kótelepek házoszlopai merednek az ég felé. EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZE­TEINK KÖZÜL jó néhány él eb-, ben a körzetben. A bevándorlók között pedig evangélikus embe­reket is találunk, így a jelentke­ző kérdések egyszerre érintik a régi lakókat és a telepeseket. S ahhoz, hogy megtalálják az együttélés és együttmunkálkodás helyes útját és módját, gondol­junk végig néhány kérdést SOK ÚJ ARC TŰNIK FEL a városok körüli községekben egy- egy esztendőben. Idegenként pró­bálnak szerencsét. Sokuk mögött már néhány év munkásszálláson töltött emlék, a hétvégi ingázás viszontagsága van. Gyakran ta­lálkoztak s találkoznak még ma is bizalmatlansággal, amikor al­bérlőként, ágybérlőként próbál­tak helyet találni, S úa ennek el­lenére beválnak a számításaik, hozzák a családot is — miután otthon eladták a régit — házat, jószágot és búcsút intenek a Nyír­ségnek. az Alföldnek, a szülőföld­nek. Betelepülőkké válnak. Ez azonban nem minden esetben- je­lenti azt is. hogy a település be­fogadta őket. Kora reggel népesek az utcák. A vasútállomásra, az autóbuszhoz igyekeznek — sokuk ölében kis­gyerek. Utaznak. Este ugyanígy — vissza. Nap mint nap. Ezt te­szi pl. Maglód munkaképes lakos­ságának 90%-a, Csömörön a 80% és így tovább. De nemcsak a lakosok száma növekszik sebes ütemben, hanem a lakóházaké is. Az ágybérlők- albérlők — ahogyan kialakul munkájuk biztonsága, megszilár­dul társadalmi érzetük, gyökeret vernek, házépítésbe kezdenek. MEGVÁLTOZOTT EZEKBEN A FALVAKBAN az emberek gon­dolkodásmódja is. Másként néz­nek a környezetükre — bizonyos értelemben nyíltabban, de ugyan­akkor zárkózottabban, mint ennek előtte. Űj a helyzet' abban az értelem­ben is, hogy a lakás különvált a munkahelytől. Erdei Ferenc úgy mondta ezt: a termeléstől meg­szabadított lakás, lakótelep. Ez azonban sok, gyakran nehezen át­hidalható lelki gondot is jelent az embereknek. Nézzünk csak falvainknak arra a részére, ahol napközben szinte nem mozdul semmi! Nincs jele az életnek. Vacsorázni és aludni jár­EVANGÉL1KUS ÖVODÁK AZ NDK-BAN Háromszáznál több evangélikus óvoda van az NDK-ban. A leg­kisebb tartományi egyházban, Anhaltban, egymagában 300 gye­rek jár a 12 óvodába. Ugyancsak itt nyitottak legutoljára (1975) új egyházi óvodát. Az óvodák a he­lyi gyülekezethez tartoznak és az egyház, a diakónia és a szülők hozzájárulásából tartják fenn őket: A gyülekezetek által alkal­mazott óvónőket egyházi intéz­ményben képezik ki. nak haza az itt lakók. Alvóváro­sok ezek. Alvók abban az érte­lemben is, hogy alig kap jelentő­séget a családi asztal, hiszen az étkezés aszerint történik, ki mi­kor érkezik haza. De / alvó abban az értelemben is, hogy alig-alig érdeklődnek az emberek egymás felől. Szerencsére a gyerekek — azok gyerekek maradnak bárhol is vannak! Ok találkoznak egy­mással óvodában, iskolában, ut­cán, hazafelé és tájékoztatják egy­mást. Sok felnőtt tőlük tudja meg, hogy például a vele egy ut­cában lakók, honnan is kerültek a faluba. így cserélődnek ki. a családi események hírei. Ezt mondják el otthon is — ha szü­leiknek van energiájuk a beszél­getésre ! Talán inkább van-e idejük? Bár a munkahely néhány kilométerre bennmarad a városban, de az idő — pénz! Helyesebben: az idő el­töltése pénz — igy is, úgy is. AHOL A HÁZ KÖRÜL VAN LEHETŐSÉG a munkára, ott hasznosan telik az idő. Ezt teszik azok is, akik munkájuk után oda­haza segítenek idős szüleiknek a ház körüli munkákban. Ez nem­csak hasznos, hanem segítség is. Sokan mellékfoglalkozás és má­sodállás után néznek. Nemcsak az anvagiak miatt, azért is. Sokan csak azért teszik ezt. mert nem tudnák kitölteni másként az ide­jüket. Sok apa és anya van, aki gyer­mekével tölti el a szabad idejét. Sokan tanulnak, kulturáltan szó­rakoznak. művelődnek. A TÁRSADALOM EGÉSZÉ­NEK, de főként a környéknek jelentenek azonban gondot azok. akik szabad idejüket italozássá:, randalírozással, hangoskodással, durvasággal töltik. Lehet, hogy légüres teret próbálnak kitölteni magukban, amit a lehetőség­adottság és az igényszegénység okoz bennük. MINDEZEK EGYÜTT IS, kü- lön-külön is azt a feladatot jelen­tik. hogy az egymásért hordozott felelősség nem alhat el soha. A hatalmas, az eg'ész ország és tár­sadalom számára hasznos fejlő­déssel együttjáró nagyarányú mozgásban sem szakadhatunk el egymástól, s nem szabad elszigé-. telődnünk — még a nagyváros ár­nyékában sem! Detre János Vajda Lajos emlékkiállítás NYÁRVÉGI KÉSŐ DÉLUTÁN NAP­FÉNYE ragyogja be a Duna-partot és Pest háztető rengetegét, amikor kilépek a Magyar Nemzeti Galéria épületéből a Vár kiszögellő mellvédjéhez. A történe­lem ítél — villan belém a ragyogó pano­ráma láttán a régi igazság. A fiatalon, S3 éves korában, megvetetted és nyomorul­tul meghalt művész életműve most az or­szág legjelentősebb kiállítótermeiben há­rom hónapon át fogadja a nézők ezreit. 1940 őszén, hatheti munkaszolgálatból re­ménytelen tüdöfolyamattal bocsátották el a festőt. Nyolchónapi kórházi szenvedés után odahaza meg utoljára végignézhette képeit, melyekkel hazánkban a legna­gyobb lépést tette a modern művészet útján. A nemes kiállítóhely, a budavári gyönyörű kilátással, méltó az utókor fel­ismeréséhez és Vajda Lajos egyedülálló alkotásához. A szeptember végéig tartó kiállítás rendezőjének, Haulisch Lenkének az ér­deme. hogy rögtön a belépéskor nagyí­tott fényképfelvételeken és a művész cso­portosított rajzain találkozhatunk azok­kal a helyi motívumokkal, amelyek az 1934—1936-os évek alkotásain végigvonul­nak. Ezek a képalkotó elemek Szentend­re és a szomszédos Szigetmonostor ma­gyar és délszláv vonásokat hordozó há­zainak a formái, díszítései,- ablakok, ka- pudiszek, templomok, tornyok, sírkövek, feszületek, valamint az ottani korabeli életmód egyszerű tárgyai, tányér, kés, pa­rasztszekér. Gyermekrajzhoz hasonló fel- dolgozási módjában, a motívumok jelké­pes alkalmazásában a művész legközeleb­bi rokona a svájci Paul Klee, századunk egyik legeredetibb és' leg jelentősebb ’fes­tője. Vajda Lajos tudatosan akarta meg­valósítani a festészetben,, amit Bartók és Kodály a zenében már megcsináltak: a . népművészetre építeni, s közben össze­kapó solni a különböző népek primitiv művészetét a legmodernebb művészeti tö­rekvésekkel. Ezeknek az éveknek rajzai, festményei meglepő egyszerűséggel és mélységgel éreztetik meg az őt körülvevő kis világot, emberi életét. Megelőző párizsi éveiből hozta magá­val az ún. móntázstechnikát: merőben különböző, időben és térben egymástól távol eső * képszeletek összeillesztését egyetlen képpé, művészi és gondolati egésszé. Ezt a képépítő eljárást francia és orosz filmrendezők nyomán Párizsban még fotómontázsokon alkalmazza: a kiál­lításnak ezek a darabjai, képes újságok kivágott részleteiből összeállitott képek, megragadó erejűek, akár a Háború, vagy a Kivégzés című. Az utóbbin édes alvó csecsemő képe kerül közvetlenül a ke­gyetlen borzalom mellé. Később rajzain, festményein találkozunk a montázsmeg­oldással. A Barátok című szénrajzán a két fej egybejátszása mélyértelmüen jel­zi azt a barátságot, amely Bálint Endré­vel összefűzte, de minden igazi barátság lényegét is. IKONOS JELLEGŰ OLAJFESTMÉ­NYEI á szentendrei szerb templomok ikonjainak a hatására keletkeztek, már­mint ezeknek a képeinek a festői stílusa. Ezzel a keleti keresztyén, zárt, szigorú és hihetetlenül kifejező erejű festői mód­szerrel alakokat, arcokat jelenített meg sejtelmes mélységgel: Az Ikonos önarc­kép tizenkét év óta kísér, mióta először láttam Szentendrén. Most meg alig tud­tam .elszakadni a. Felfelé mutató ikon-ön­arckép című ugyancsak nagyméretű pasz- telltöl. Joggal mondja ezt a képet a kata­lógus előszava a „modern emberábrázolás remekének". Az árnyszerű figura mögött az árnyéka is dereng. Felemelt kezének két ujja az ikonfestészet évezredes ha­gyománya szerint van megformálva, de kiemelkedve a képen, a fej felé mutat. Nincs ebben öndicsőítés, sem blaszfémia: inkább arra a titokra mutat a homályban lebegő, sejtelmes hatású egész kép össze­függésében, ami a művész bensejében van. s végeredményben minden ember külön belső világát jellemzi. A maszkok kora következik ezután, az 1938-ik esztendő. Az indítást op e tárgyú képekhez a primitív népek kultikus maszkjai adták. Az ábrázolt maszkok kö­zött vannak félelmetesek is, a kor sűrűsö­dő viharfelhőinek megfelelően, de a több­ségük inkább csak különös, furcsa: Vi­rágmaszk, Szivárványmaszk, Zöld bohóc­maszk. Jelzik a festőnek a legrégibb né­pi művészeten való ámulását, ahogyan jellemző módon szó járásában, is gyakorta előfordult a „furcsa” megjelölés. A legnagyobb talány a művész utolsó korszaka. 1940-ben. utolsó alkotó évében lázas sietséggel, egymás után készítette monumentális szénrajzait olcsó csomago­lópapíron. A színek elmaradtak. A fekete vonalak a tompa fehér alapon elegendő volt neki. hogy kifejezze végső mondani­valóját. Különös alakzatok vannak eze­ken a képeken. Néhol felbukkan ugyan egy szem. madárcsör. A felület itt-ott le­velek erezetére, állatok szőrzetére emlé­keztet. Alapjában véve azonban nem má­sok e ;rajzok, mint egymásba szövődő „furcsa” formák sajátos technikájú ábrá­zolásai. Nem a külső világ korabeli kez­dődő rémségei ,szövetik a festővel a sűrű vonalkázásé rajzokat. A képek ezt a ma­gyarázatot nem fedik. Közelebb járunk a festő alkotói titkához, ha figyelünk pár évvel régebbi, egyik leijeiére, amelyet fe­leségének írt: .,... a konkrétból, a ’valóV ból kiindulva keresem a dolgok ősfor­máit”. Ennél mégis tovább kell ásnunk. A képek aláírása a festő szándéka felől nem igazíthat el, mert legtöbb képét cím nélkül hagyta. Magukat e nagyszabású rajzokat szemlélve, amit sugallnak, ebben ragadhatjuk meg: a szerves és szervetlen Világ, emberi, állati, növényi, ásványi lét egyetlen nagy összefüggésben áramlik: a felszín zűrzavara, káosza ellenére mégis rend van a létben, ahogyan a képeken minden vonalka a helyén van —, s az élet feltartóztathatatlanul megy tovább, amint a formák burjánoznak a rajzokon. A FESTŐNEK NEM VOLT BELSŐ KÖZE tételes valláshoz. De ebben a vég­ső mondanivalóban arról tesz tanúságot, amit mi a dolgok, történések mélyén Is­ten rendjének vallunk, és ahogyan az élet jövőjébe reménységgel tekintünk. Ben­nünket, keresztyéneket, az is rokonit ve­le. hogy életsorsának az alakulása közel­hozta és annyira összeforrasztotta művé­szetét keresztyén jelképekkel és az iko­nok ősi keresztyén sugárzásával. Képeit sohasem irta alá — közli róla feljegyzéseiben felesége, Vajda Júlia. — Sóvárogva gondolt azokra a korokra, amikor a művészek közös műhelyekben dolgoztak. Nem a zseni volt az ideálja, hanem az ismeretlen alkotó.” Nem ez a belső magatartás tehet igazán szolgálattá minden ■munkát bármilyen területen, az egyházban is'?! Veöreös Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom