Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-09-03 / 36. szám
GYERMEKEKNEK. A madarak és a liliomok példája „írok nektek, ifjak.. Gyülekezet — hétköznap Mt 6, 24—34 Az ember a legfejlettebb élőlény. Azt is -szoktuk mondani, hogy az ember a teremtés koronája. Ez valóban így is van. Az ember értelmével és akaratával sok mindenre képes, amit más élőlények nem tudnak megtenni. Mégis vannak bizonyos dolgok, amelyekben az emberek tanulhatnak más élőlényektől. Jézus mai igénkben tanítványai számára, s egyben a mi számunkra is a madarakat és a liliomokat állítja példaképül.‘Miben példaképeink a madarak és a liliomok? AZ EMBER SZÁMÁRA LEGBORZASZTÓBB A FÉLELEM és az aggodalom érzése. Vannak emberek, akik állandó aggodalomban élnek: Mi lesz velem holnap? Egészséges maradok-e? Lesz-e mindennapi kenyerem és otthonom? Ettől az aggodalmaskodástól sokszor a keresztyének sem mentesek. Ezért hangzik felénk Jézus tanítása: Ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek és mit igyatok, sem tfstetekért, hogy mivel ruházkodjatok! Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Éppen ebben a vonatkozásban állítja elénk Jézus a madarak példáját: Nézzétek meg az égi madarakat! Nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sérti takarnak és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? Aggódásával ki tudná meghosszabbítani életét csak egy arasszal is? A liliomok példáját pedig a ruházkodással kapcsolatos aggodalmakkal összefüggésben állítja elénk Jézus: Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes díszében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van és holnap kemencébe vettetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kishitüek? A MADARAK ÉS A LILIOMOK PÉLDÁJÁVAL nem a tétlenségre tanít bennünket Krisztus Urunk. A mindennapi kenyérért és a ruházatért keményen meg kell dolgozni. Ezt szüléitek életéből bizonyára ti is tudjátok. S ha felnőttök, nektek is hasonló szorgalommal és odaadással kell majd dolgoznotok. Aki lusta és tunya, az magára vessen, ha nem megy minden úgy az életében, amint szeretné. Jézus nem a tétlenségre, hanem az Istenbe vetett bizo- dalomra tanít. Isten nekünk mennyei Atyánk, aki szüléink módjára szeret bennünket és gondoskodik rólunk. Még jobban, mint a madarakról és a liliomokról. Ezért adott nekünk értelmet, akaratot, erőt, hogy azt kihasználjuk. ö gondoskodik arról is, hogy munkánk és fáradozásunk ne legyen hiábavaló. Megáldja munkánkat sikerrel és eredményekkel. Éppen ezért nem szabad aggodalmaskodnunk és félnünk a jövőtől. Isten egész életünkben mellettünk áll, s nem csak földi életünkről gondoskodik, hanem örök üdvösségünket is megadja. AZ ISTEN IRÁNTI BIZODA- LOMRÓL szól a közismert kánon, amit különösen a gyermekek énekelnek nagy örömmel: Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel! ö felruház és táplál, rád gondot ő visel. Dicső király, az ég és a föld Ura, Szívünk tiéd, légy annak is Ura! Selmeczi János 1. szín: vasárnap, templomi istentisztelet Az igehirdetés a vége felé közeledik. Arról a példázatról szólt, melyben az egyik fiú igen-t mondott, de utána nem ment dolgozni — a másik nem-et mondott, de aztán mégis kiment apja szőlőjébe. A befejező mondatok hangzanak már: . „Itt mi könnyen mondunk igen-t, — de az „igen” után következik-e valami odakint?" 2. szín: hétfő, üres templom Templompad: „Énrajtam ült Nagy István presbiter. Ügy vettem észre, nem nagyon figyelt, fáradtnak látszott, közben el is bóbiskolt.” Csillár: „Fényem éppen Sán- dorné bibliaórás 4 testvérre esett. Neki láthatólag tetszett a prédikáció, többször bólogatott helyeslőén.” Oszlop: „Aki közelemben ült, egy fiatalember, mintha véletlenül tévedt volna csak be a templomba. De én már sokszor hallottam itt a templomban, hogy nincsenek véletlenek. Nagyon kíváncsi lennék, mit vitt magával ez a fiú, és mi lehet vele most, ott, ahol van.” 3. szín: hétfőtől szombatig a templomon kívül A presbiter otthon, péntek este... A gyülekezet gondnoka jött és kéri, hogy szombat délután jöjjön ő is a templomkerítést csinálni. Presbiter: „Majd pont arra van nekem időm! Van 30 presbiter, meglesz az a kerítés nélkülem is! Annyi a dolgom itthon a ház körül, hogy se látok, se hallok!” Felesége csitítja: „De, István! Beosztjuk majd úgy a munkát itthon, hogy I—2 órára elmehetsz a templomhoz! Emlékszel, vasárnap miről szólt a prédikáció?” Presbiter: „Nem emlékszem! A szószékről könnyű bölcs dolgokat mondani, de más az élet! Nem megyek és punktum!” De mikor másnap — felesége segítségével — jól haladtak a saját munkával —, mégis vállára dobta az ásót, kezében a kalapács — és ott volt a templomnál. A bibliaórás fiatalasszony, aki buzgón helyeselt az igehirdetés alatt — mikor hétfőn bement a hivatalba, az a hír várta, hogy a könyvelésen betegség miatt hiányzik egy munkaerő. A főkönyvelő úgy rendelkezett, hogy Sándorné végezze el a hiányzó helyett is a munkát. Sírógörcsöt kapott, kiabált, hogy őt mindenki kihasználja, mert ő olyan „jó bolond”. Rohant az igazgatóhoz panaszt tenni, és fenyegetőzött, hogy felmond. Az igazgató türelmesen meghallgatta, majd így szólt: „Ügy tudom, ön vallásos gmber. A kicsivel több munkához miért viszonyul így?” „Az nem ide tartozik — kiabált az asszony. Az az én magánügyem! Senkinek semmi köze hozzá!” „Nincs is — mondta az igazgató — csak hangosan gondolkodtak: miért nem jelent valami többet önöknek a vallás. De ha nem — majd egy másik társát fogjuk kérni a munka elvégzésére.” A fiatalembert nagyon elkísérte Isten igéje egész úton. Főként azon gondolkodott, milyen kevés szeretet van benne. Falun él özvegy édesanyja, mindennap hogyan várja fiától a levelet. Mikor hazaért, leült az asztalhoz és hosszan, melegen számolt be anyjának mindenről, s megírta, mennyit köszönhet neki, s Isten tartsa is meg sokáig a drága édesanyát. Délután látogatás van a kórházban. Eszébe vágódott iskolatársa, aki moiorozáskor eltörte a lábát. Vett neki friss, piros szamócát és vitte be a kórházba. öröm volt látni az örömét! A munkahelyén volt ott egy félszeg, ügyetlen fiú, mindenki csúfolta. Neki most eszébe jutott „Menj az én szőlőmbe!” — és segített a fiúnak, bátorította, pártját fogta. Hétköznapból hatszor annyi van, mint a vasárnapból! Az életünk nagyobb része hétköznap. Ezért az életünk nagyobb részét éljük rosszul, ha nincs benne szeretet. Ennek a másokkal törődő szeretetnek egy forrása van: Isten. Ezért kell Nála feRöltekeznünk — főként az 'stenusz teleteken. Rossz vasárnapok után rossz hétköznapok Következnek. De van olyan igehallgató is, aki külön ügynek tartja a hitet, és más ügynek a mindennapi életet. A templom és az ottnon, a templom és a munkahely egymásba nyílnak! A só szerepe az életben olyan, hogy csak akkor vesszük észre, ha hiányzik. A gyülekezet a hétköznapokban a só Küldetését tölti be. Nem hangsúlyozza ki önmagát, de a szeretet élésével megszépíti, elviselhető’ é teszi másik számára az életet. Áldott vasárnapokat, és — egy lélegzettel mondom — áldott hétköznapokat! Görög Tibor Néhány nap „a legnagyobb magyar” életéből I T9 Ismerjük meg egymást Nagyon szeretek idejárni A pécsi gyülekezet tagja vagyok. Templomunkban minden vasárnap sokan gyűlnek össze. Az anyukák ilyenkor a kicsiket beküldik Babi nénihez, aki foglalkozik velük. Kisebb koromban én is jártam ide, ha nem is rendszeresen. Most már minden szombaton 3 órára jövök a gyerek-bibliaórára. Egy szombati bibliaóra nagyjából így zajlott le ebben az évben: 3/4 3-kor már egy-két gyerek bent ült a teremben egy hosszú asztalnál. Nemsokára megérkezett gyermekbibliakör-veze- tönk, aki még nagyon fiatal és a nagyobbak tegezik. Még nem kezdtük el az órát, mert számítottunk a késve érkezőkre. Addig beszélgettünk egy kicsit az eltelt hét eseményeiről. Egyszeresük egy. nagy csattanás, mire a környék összes szombat délutáni pihenőjét töltő lakója felébredt.. . Mikor két perc múlva testvérem beállított a zeneóráról, megkérdeztük tőle, hogy mi volt ennek a csattanásnak az oka. Erre ő azt felelte: „csak a hegedűmet ejtettem le” (amely csaknem széttörött). Később megérkezett Dudás István kis öccsével, mivel éppen tél volt, tetőtől talpig havason az udvaron vívott hócsata után. Mikor végre mindnyájan együtt voltunk, elkezdődött az óra. Először valaki mondott egy, a Bibliában előforduló személy- vagy földrajzi nevet, a másodiknak ennek a szónak az utolsó betűjével kellett egy újat mondania. Aki nem tudta folytatni, az kiesett. Ezután egy biliai történettel ismerkedtünk meg. M'után meghallgattuk, fogalmazást írtunk róla, de volt, aki rajzolt egy képet a történetről. Néha egy közelgő ünneppel kapcsolatos éneket is tanultunk. Óra végén imádkoztunk. Mi néhányon, akik részt vettünk az Evangélikus Élet című lap rejtvénypályázatában, óra után ottmaradtunk megírni a megfejtést. Egyszer versenyt is rendeztünk, hogy az eddig tanult énekekből ki tudja a legtöbbet elénekelni. Más alkalonimal pedig kérdésekre kellett válaszolnunk, amelyek a bibliai történetek szereplőire vonatkoztak. Karácsonyra történetekkel, versekkel készültünk, amelyet karácsony előestéjén adtunk elő a templomban. A \konfirmandusoknak lelkészünk tart órát ugyanebben az időben egy másik teremben. Én nagyon szeretek ide járni, mert itt olyan gyerekek között vagyok, akikkel jól érzem magam, megismerkedünk a Bibliával, előkészítenek minket a konfirmációra is. Nagy Eszter, Pécs NŐI PRESBITEREK NORVÉGIÁBAN Bár a norvég evangélikus egyház tíz egyházkerületében a gyülekezeti presbitériumok tagjainak több mint a fele nő, a presbitériumoknak eddig azonban csak 22 százaléka választott női elnököt. Legerősebben Norvégia délnyugati részében, Stavanger egyház- kerületben tartják magukat a férfiak, ahol 73 gyülekezeti presbitérium közül csak háromnak van elnöknője. Ennek ellenére megállapítható, hogy a norvég presbitériumokban egyre egyenletesebben veszik igénybe nők és férfiak szolgálatát. Az egyik egyházkerületben (Hamar) a női vezetők aránya 22- ről 34 százalékra emelkedett, a női presbiterek aránya pedig 48,8- ról 53,9 százalékra. Még ha a férfiak részvétele számukhoz képest túl magas is az egyházi szervezetben, a nők mégis erőteljesebben vehetnek részt az egyházban, mint a társadalomban és politikában (szak- szervezetek, termelés stb.) vezető állásokat töltve be. Nagycenkre kell utaznom, ha Széchenyi mágneses vonzásába akarok kerülni. Már amikor legelőször a Széchenyi-család sírboltjába léptem, s a legnagyobb magyar koporsójánál állhattam, megcsapott a történelem szele. SZÉCHENYI ISTVÁN középiskolás korom óta példaképem. Nem tudom, igaz-e a legenda, hogy múzeumalapító apja az ifjú arisztokratát képen teremtette egy jobbágyuknak való köszönés elmulasztása miatt, s azon nyomban kezet kellett csókolnia a parasztnak. Elképzelhető ez a pedagógia, hiszen a későbbiek során végtelen felelősséget érzett az elnyomott osztály iránt. Ilyen, s hasoló epizódok emelték őt számomra magasan a? átlag fölé. Most is Nagycenkre kellett utaznom ihletért. S jólesett, hogy dr. Környei Attila múzeumigazgató kalauzolt a kastély helyreállított szárnyában, s bevitt dolgozószobájába, ahol Cziráky- és Szé- chenyi-bútorok között lapozgattunk a Széchenyi-kiadványokban. Külön szeretettel simogattuk a Hitel 1830-as kiadását, hiszen ennek kapcsán hozott ilyen messzire utam, s búvárkodtunk Naplójában, amelyet a gróf németül írt francia idézetekkel váltakozva. TULAJDONKÉPPEN NAPLÓJA ÉS A HITEL izgatott, valamint a 150 évvel ezelőtt tett fiumei utazása. Fiume és a Hitel között — mondják — szoros a kapcsolat, mert állítólag Fiúméban fogant meg a sokat vitatott mű gondolaté. Naplójából ez az állítás nem hámozha+ó ki, bár olyan gondolatok szép számmal adódnak, amelyek a Hitelben bő kifejtést nyernek. Mindenesetre betekintettünk az intim, magán jellegű sorokon keresztül egy vívódó ember lelkivilágába, aki betegségét, kedélyállapotát jött gyógyítani Fiúméba, de aki ugyanakkor reménytelen szerelemtől is gyötrődött, s mindezt megtetézte a haza, a társadalom elmaradottságának fájdalma Fiume igazán szomorú epizódja a 37 éves mágnás számára, aki 1828. július 21- töl augusztus 9-iq mégsem tétlenül töltötte a rekkenő hőség nap- iait. Naplója végigkísér bennünket élete minden mozzanatán. Innen tudjuk meg, hogy Berzsenyit olvasott: „Minél több Berzsenyiverset olvasok, annál inkább telik meg lelkem fájdalommal, hogy milyen kevés magyar olvas... és hogy Berzsenyi sem ír már... Ilyen tálentum! Mert egyetlen ember sem ismeri fel tehetségét ...” MEGTUDJUK AZT IS, hogy a Fiurhe környéki falvakat, városokat bújta, sok hivatalos és magánszeméllyel találkozott és mindent különös érdeklődéssel figyelt meg. Fürkésző tekintete előtt nem maradt rejtve az igazság: „Ijesztő a vízhiány. Jól tenné a kormányzat ha több, nagyobb ciszternát építene .. . Az emberek szorgalma nagy, a moráljuk is elfogadható ... A szegény emberek mégis panaszkodnak, hogy mily nehezen keresik meg kenyerüket...” Trisztben veszi észre: „mentül tovább figyelem, annál inkább meggyőződésem, hogy merkantil vonatkozásban Magyarországnak sok reménye itt nincs. Nekünk a Dunára kell építenünk, minden más felesleges, ár elleni küzdelem, természet ellenes ...” Mégis ajánlja Fiúméban egy móló építéséti amely elősegítené a kikötést. A parasztokról ilyen gondolata támad: ,.ha a parasztoknak egyszer biztonságos bevételük (nyereségük) lesz, akkor már iparosodnak, de irányítani kell őket”. Hazafelé jövet Kehidán meglátogatta Deák Ferencet, s az egész háznépről ezt jegyezte naplójába: „erényes emberek” Ennyit akartam idézni a minden sorában izgalmas Napló-já- ból. EJTSÜNK NÉHÁNY SZÓT A HITELRŐL IS. A fiumei út után két évvel jelent meg. Olyan nagy volt a keletje, hogy ugyanebben az évben (1830) háromszor kellett megjelentetni. A Hitelt általában közgazdasági műként tartják számon. Ezt a véleményt azonban szerte kell foszlatnunk. A könyv valóban foglalkozik a hitel köz- gazdasági jelentőségével, miután ilyen fejezetcímei is vannak: „A magyar birtokos szegényebb, mint birtokához képest lennie kellene” vagy „Magyarországnak kereskedése nincs”, vagy ..Mit kell tenni sYnit kell kezdeni?”, de a művön végighúzódik Széchenyi világnézete és valláserkölcsi gondolkodása. S míg egyfelől a Hitel a magyar termelés akadályai között elsősorban a magyar alkotmányt említi meg és a magyar parasztságnak olyan jelentősséget tulajdonít, hogy azt mindennemű földesúri mesterkedéssel szemben meg kell védeni. Másfelől a Hitel valláserkölcsi nézetét is tükrözi. Ezt a kérdést pusztakamarási báró, a Zord idők írója, Kemény Zsigmond óta 'szokták vizsgálni (1851). ö fedezte fel először, hogy a Hitel politikai rendszere az igazság és méltányosság keresztyén elvein alapul. E felismerés kapcsán helye volna annak, hogy teológusaink bonckés alá vegyék a 19. század reformmozgalmának egyik legjelentősebb iratát. A „hitelt” Széchenyi maga is tágabb értelemben alkalmazta: „tudniillik.' hinni és hihetni egymásnak. A hit azon láncza, mellyel az emberiség ösz- sze van kapcsolva a Mindenhatóval : a szó szentsége köti az uralkodót ... az igaz szó kútfeje a házassági boldogságnak, s valódi becsület s cselekmények egyessé- gének, s így minden szerencsének ...” Az alábbi idézet pedig valóságos igehirdetési részlet: „Boldo- gak, akiket nem nyavalya, testi gyengeség vagy haláltúli rettegés kínszerit végre térden csúszni a kereszthez, hanem ... önként, sze- retetbül a legfőbb Jóhoz emelték fel lelkeket a legtökéletesbhez. s ha nem csak szóval, hanem tetteik által is gyakorlák vallások igazi értelmét...” Íme, a széchenyi-féle „TEOLÓGIA”! S milyen közel áll hozzánk! S milyen friss, milyen igaz! De nézzük, mit is ír a szóról: „A szó szentsége azon bíró, mely uralkodó és nép közt ítél, s ha egyszer megsemmisül, híjába szól a törvény s minden társasági rend és szerencsének vége.” Ez is tehát „hitel” kérdése! Sorolni lehetne hasonló idézeteket vég nélkül. Fiúmétól indultunk el, ahol 18 napot töltött. Az utazással együtt, amelyet mint írja „diligence”-n — postakocsin — tett meg. jóval hosszabb időről számolhattam be. S kikötöttünk a Hitelnél, vagy ha úgy tetszik Nagycenken. hogy magunkba szippanthassunk valamit- ez igazán rendkívüli ember szelleméből. Rédey pá,