Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-08-27 / 35. szám

A ti beszédetek legyen.^,

ANYANYELVŰNK TISZTASÁGÁÉRT sokan fáradoznak. Nyelvészek, írók, irodalomtanárok, művészek tanítanak minket tévében, rádióban, újságcikkekben, vagy a színpadról, hogy édes anyanyelvén helyesen beszéljen minden magyar. A pongyola beszéd, írás, idegen szavak értelmetlen halmozása szegényíti nyelvünket és tiszteletlenség hallgatóinkkal szemben.I Nemkülönben a tárgyi tudás hiánya és a készületlenség jele is.

Anyanyelvűnk tisztaságát legjobban mégis a trágár szavak fertőzik. Fakadhatnak ezek kisebbrendűségi érzésből éppúgy, mint tehetetlen dühkitörésből, vagy éppen csak félreértett modernség és illem- szabályok öncélú és tudatos semmibevételéből. De mindenképpen a belső rendetlenség külső jelei. Ezért a trágárság soha nem lehet úgy divat és sikk, mint a „topi”, vagy a koszos farmer.

OLYKOR A KÖLTŐKET IS ELRAGADJA AZ INDULAT és írásaikba ilyenkor vaskosabb kifejezések is kerülnek. Emlékszem, gyermekkoromban betéve tudtuk Petőfi Sándor: „Mit nem beszél az a német?” c. versét — mintegy önigazolásul —, hogy lám a nagy költő is néven nevezi a német anyját. Nem feladatom, hogy irodalmi vitába bonyolódjam a költői szabadságról, illetve szabadosságról. Minden író a saját lelkiismerete előtt félelős azért, hogy mit ír és hogyan. Arról sem akarok értekezni, hogy az élet torz jelenségei mennyire indokolják a torz kifejezések használatát. De gondolom, hogy a cél nem szentesíti az eszközt — még az irodalomban sem. Az igazán nagy írók tudtak mindig úgy írni, hogy írásaikban és gondolataik’ közlésében soha nem szorultak rá a megbotránkoztató kifejezésekre.

NÉZZÜNK MOST SZÉT SAJÄT HÁZUNK TÁJÁN! Mi a helyzet a „hétköznapi” trágárság világában? Zeng a lelátó, s a durva szavak címzettje valamelyik formán kívüli játékos, vagy bíró —‘tehát egy ember. Virágzik a W. C.-költészet és a házak falára írt megjegyzések tudatják országgal-világgal, hogy ki kivel és mit csináljon. Utunkba akadnak emberek, akik más jelzőt el sem tudnak képzelni, mint egy- egy vaskosabb kifejezést és egyetlen mondatban annyi disznó kifejezést hordanak össze, hogy csak úgy hemzseg.

PEDIG A HÁZAK FALÁT LEHET MÁSKÉPPEN IS ILLUSZTRÁLNI, példa rá néhány lakótelep, ahol gyermekrajzok teszik változatossá a szürke egyhangúsággal épült házakat, s persze megkülön- böztethetővé is. Vagy, gondolok itt Garai Gábor szép versére, akit egy házfalra írt szó, „szeretlek” ihletett írásra. Mert a kimondott és leírt szónak töltése van. Épít. rombol, vigasztal, felkavar, buzdít, vagy éppen visszatart. Sőt, visszahat magára a beszélőre is. Azt sem nehéz belátni, hogy káromkodással nem oldódik meg semmi. Nem gyógyul meg a kalapácsütés nyoma, nem egyenesedik ki az elgörbült szeg, és a csavar sem illeszkedik engedelmesen helyére. Csak tehetetlenségünk szánalmas érzése tör föl belőlünk és árad szét környezetünkre. Durva szavaink hatását a toxikológia módszereivel nem lehet kimutatni, pedig ezek is szennyezik a környezetet. Mérgük beszívódik a felnőttek — s ez még veszélyesebb — a gyerekek leikébe is. ők pedig először a szót értelmének ismerete nélkül, később sajnos tudatosan is használják, mint a „felnőtté válás” egyik csalhatatlan jelét.

A BESZÉD EMBERI KIVÁLTSÁG. A megértés, a kapcsolatteremtés eszköze, sőt az emberformálás, a nevelés egyik hatásos eszköze is. Éppen ezért nem mindegy, hogy mit és hogvan mondunk, mit hallanak tőlünk. Emberformáíó szép szavakat, lelket nemesítő igéket, vagy a trágárság konkolyát szórjuk magunk körül. Figyeljük meg. hogy Jézus ajkán hogyan gyógyít a szó. Azt mondta: „kelj fel és járj”, vagy „megbocsáttattak a te bűneid”, vagy „ne félj, csak higyj” I És a beteg felkelt és járt, a bűnbocsánatban részesülő új életet kezdett és a bánkódó megvigasztalódott.

INDULATAINK. BELSŐ FESZÜLTSÉGÜNK LEVEZETÉST KERES. De akár befelé robbanunk, akár kifelé, mindenképpen kárt okozunk magunknak, vagy másoknak. Indulataink „repeszeivel” komoly sebeket üthetünk. Ahogy azonban a szennyes vizű lavór tartalmát egyszerűen nem illik mások nyakába zúdítanunk, aképpen lelki szemetünket sem illik úton-útfélen kiborogatnunk másokra. Lehet, hogy az a sok utcai szemét durvaságunk néma tanúja is?

Lehet azonban fölfelé is, az Isten felé is „robbanni” és Nála levezetni feszültségünket és akkor a káromlás imádsággá, az ütés simo- gatássá szelídül. Ez nem könnyű, de megéri és akiknek Jézus az ura, azok erre képesek is. Mert „a szív teljességéből szól a száj” és Jézust követni azt is jelenti, hogy a Mester indulatával élni és szólni.

Veczán Pál

Egyházunk műkincsei

Legrégibb hazai püspök-portrénk

A Korponán 1696-ban született és Besztercebányán 1748-ban elhunyt egyházi vezető sok nehéz megpróbáltatáson esett át. Wittenbergi egyetemi évei után előbb Egyházasmarótra, majd Besztercebányára választották meg lelkésszé, ugyanitt pedig 1744-ben püspökké. Buzgó egyházlátogatásai miatt feljelentették Mária Terézia királynőnél, aki elrendelte püspöki és lelkészi hivatalától való felfüggesztését. Az ellenreformáció eszközeire fényt vető egykori érdekes periratok Evangélikus Országos Levéltárunkban találhatók.

ki hivatalának a falán. A kegyelettel őrzött kép nemrég az Evangélikus Országos Múzeum tulajHruskovics szlovák nyelvű kátéja mellett jelentős az a Tranos- cius-kiadvány amely 88 új éneket is közölt, köztük sok német egyházi- ének általa készített fordítását. „

Sokáig ismeretlennek tartott evangélikus prédikátorportré függött a Déli Egyházkerület püspödonába került. Restaurálásakor tűnt ki, hogy az 1741-ben készült olajfestmény Hruskovics Sámuel bányakerületi püspököt ábrázolja. Készítője Gottlieb Kramer volt.

Falvakon, tanyákon

Ami a kerítések mögött van

A „Falvakon, tanyákon” című cikksorozatunkban a megváltozott falu arculatát próháljuk megrajzolni. írtunk már arról, hogy a falu már nemcsak a mezőgazdaságot jelenti. Nem lehet a falusiakról úgy beszélni, mint 20—-30 évvel ezelőtt. A falvakból nagyon sokan gyárakba, üzemekbe járnak. A falu egyre inkább urba- nizálódik, városiasodik. Egyre növekszik falvainkban is a jólét. Ezt a sokirányú változást mutatták be eddigi cikkeink is. Ha végigmegyünk egy falun, már első pillanatra messziről látszik ez a változás. a jómód. Nemcsak a szép — néha hivalkodó — házakról, hanem az előttük húzódó kerítésekről is. Régen nem számított ritkaságnak a kukoricakerítés sem; ma már fakerítések is csak elvétve akadnak. Különböző méretű. mintázatú kovácsoltvas kerítések készülnek; a színek, díszítések változatossága valamit elárul az ott lakók ízléséből, egyéniségéből is.

AMÍG A KERÍTÉS AZT A CÉLT SZOLGÁLJA, ami valóban rendeltetése, addig jelenléte teljesen indokolt. Hogy mi ez a cél, ez a rendeltetés? Az esztétikumon túl csak az lehet, hogy védje azt a tulajdont, amely mögötte van. Mert nem mindenki tartja tiszteletben a 7. parancsolatot: természetes joga az embernek, hogy védje munkája gyümölcsét.

A túl cikornyás, agyondíszített kerítés már szinte csak önmagáért van. Mintha hivalkodóan azt mondaná: „Ide nézzetek, akik itt elhaladtok! Nem akárki lakik ám itt...” így adhat hírt a kerítés a gazdájáról. Az ízléses, feltűnés nélküli: barátságosan hívogat, míg az, amelyik nagyon sokba került és nagyon szép akart lenni, éppen feltűnő látványával taszíthat. Ez az urbanizációnak és — mondjam így? — a hirtelen jött jólétnek egyik betegsége. Nem egészséges, ezért „gyógyítani” kell.

GYÓGYÍTANI. DE HOGYAN? Ügy, hogy az egyes embereknek, családoknak mindennapi életükben nem elszigetelődniük kell egymástól, hanem inkább közeledni egymáshoz. Már-már közhelynek számít, hogy az idő kevés, a rohanásban nem érünk rá egymásra figyelni. Ez is egyféle betegsége a világnak. A falu ebből a szempontból kiváltságosabb helyzetben van a városnál, ahol a toronyházak lakói sokszor évekig élnek egymás mellett úgy, hogy a lakásukat elválasztó vékony fal égig érő kerítésként emelkedik közöttük. Sokan azt sem tudják, ki a szomszédjuk. Falun ismerősökként köszöntik egymást az emberek, tudnak a másik öröméről, bánatáról. Kisebb falvakban — ahol az ott élők szinte valamennyien rokonok egymással — egy-egy családi megmozdulásnál

(házépítés, kerítéskészítés, disznó- vágás stb.) a rokonok is kölcsönösen besegítenek egymásnak. Itt kevésbé érvényesül a „túllicitá- lás” vagy az irigység, hiszen együtt dolgozik a nagy család.

És ez így jó. A falu tisztább levegője — ezt nemcsak valóságos, hanem átvitt értelemben is értve — éppúgy vonzza ma már a városi embert, ahogy korábban a városi, kényelmesebb élet édesgette a falu fiatalabb lakóit. Ezt a „tisztább” levegőt minden eszközzel meg kell védeni az urbanizációs ártalmakkal szemben. És ebben nem kis feladat hárul azokra, akik legfőbb jónak a lelki javakat ismerik el, akik az Atya gyermekeinek vallva magukat, pici, világító gyertyák kell hogy legyenek ott, ahol élnek.

RÉGEN A SZEGÉNYEK ÉS GAZDAGOK KÖZÖTT áthidalhatatlan szakadék tátongott; egyik embert a másiktól vagyoni helyzete végzetesen megkülönböztette. Ma, mikor tehetsége, szorgalma szerint minden ember egyformán részesülhet a javakból, és egyre jobban elínosódik a különbség ember és ember között, ne akarja senki visszahozni a régit — ne akarjunk különbnek látszani a másiknál — még hivalkodó kerítésekkel sem. Az ilyen kerítések észrevétlenül benőnek mindenféle dudvával, átlátszatlanokká válnak, ha nem is a szem, de a lélek számára. Válaszfallá magasodhatnak a családok között, és végül semmi örömöt nem jelentenek a mögöttük lakóknak sem.

CSODAORSZÁG HELYETT KUSZA GOMBOLYAG

Az NSZK evangélikus diakó- niai munkásainak konferenciáján áprilisban Theodor Schober elnök előadást tartott a Lengyel- országból és Romániából áttelepülők gondozásának és fogadásának kérdéseiről. Az áttelepülők azzal az elképzeléssel jönnek az NSZK-ba, hogy „a szabadság,

igazságosság és jólét csodaországába érkeznek, melyet részben a keresztyénség jellemez”. Ehelyett hamarosan sokuknak az a benyomása, hogy a törvények, rendelkezések és végrehajtási utasítások kusza gombolyaga veszi őket körül.

VIGYÁZZUNK, HOGY A KERÍTÉSEK ne nőjenek tovább! Őrizzük meg a falusi élet nyíltságát. egyszerűségét, tisztaságát! A kerítés védjen a kapirgáló tyúkoktól és a garázda emberektől, de ne magasodjon ember és ember közé! .. „ ...

Görög Zoltán

A magyar könyvkiadás terméke:

Ismertető lexikon a Bibliáról

Értékes és hasznos könyv jelent meg nemrégen a könyvesboltokban a Kossuth Könyvkiadó gondozásában: Bibliai Kislexikon címen. Szerzői: Gecse Gusztáv és Horváth Henrik. Természetesen mi, evangélikus bibliaolvasó emberek is érdeklődéssel vettük kézbe a 246 oldalas, igen szép bo- rítólapú, magas példányszámban (82 000) megjelent könyvet, és jó szívvel tudjuk ajánlani olvasóinknak is.

Az Előszóban a szerzők saját maguk fejezik ki szándékukat: „A cél az volt, hogy a Vallástörténeti Kislexikonhoz hasonlóan olyan könyvet adjunk az olvasó kezébe, amely — úgy mutatván be a Bibliát, mint emberi irodalmi alkotást — lehetőség szerint választ ad a legtöbb kérdésre, amely a Bibliával kapcsolatban felvetődhet.”

Megbecsüléssel írnak a szerzők előszavukban arról, hogy statisztikai adatok szerint a Biblia ma is az emberiség egyik legelterjedtebb könyve — a nyelvek és a példányok számát illetően egyaránt —, és egyben olyan kultúrtörténeti és irodalmi dokumentum, amely napjainkig érezteti hatását. „Hatott a társadalomra, befolyásolta a gondolkolást, politikai, hatalmi harcok igazolásául szolgált, inspirálta az irodalmat és a művészetet” —, éppen ezért a mai kor embere számára is rendkívül fontos az ismerete, hozzátartozik az általános műveltséghez is.

A Bibliai Kislexikon informatív, tájékoztató jellege lehet számunkra is elsősorban jelentős. Az egyes könyvek keletkezési problémáira, a bibliai alakokra, történetekre nézve tárgyilagos adatokat közöl. Túllép a név, évszám, helységnév magyarázatokon és korabeli társadalmi, vallástörténeti összefüggéseket éppen úgy hoz, mint rövid utalásokat a bibliai tudományok kutatóira, hivatkozásokat a bibliafordítókra; sőt egy-egy teológiai fogalmat is megpróbál érthetővé tenni, mint például a megigazu- lás, megváltás, ítélet, szeretet, imádság stb. fogalmát. Számunkra különösen értékelhető az egyes bibliai könyvek tömör, szöveghű summázása.

Komoly segítséget jelent a személynevek jegyzéke is. Ez sok zűrzavart megszüntethet. A szerzők közlik, miként fordultak elő különböző mai használatos fordításban az egyes személynevek: Káldi-, Károli-, új római katolikus, új protestáns fordításban. Szinte inspirálja a mai fordítókat, hogy az eligazodás megköny- nyítése érdekében használják már végre egységesen a magyarban az egykori héber—görög—latin neveket. Megszívlelendő mondatot olvasunk: „A bibliai név- használat körül előállott zűrzavar ... olyan terület, ahol csak a korrekt dialógus és az egészséges ökumenizmus szellemében végzett közös tudományos munka hozhatna megnyugtató és maradandó megoldásokat.” Nem sorolnak fel minden bibliai nevet, csak azokat, amelyeknek használata nem egységes, és valóban elfogadható formát is ajánlanak.

A bibliai könyvek rövidítésénél a megszokott mai rövidítésekhez igazodnak, a bibliai bevezetéstudomány és a bibliateológiai tudományok és segédtudományok megszokott terminológiáját használják. Külön érdekessége a

könyvnek, hogy mindkét szerzője itt bemutatott ismereteinek alapját teológiai fakultáson szerezte, ha különböző felekezetű teológiai főiskoláról van is szó.

Értékes és hasznos könyv ez, ha kézbevételkor az olvasó tudja mire számíthat. Nem hitébresztő olvasmány, de nem is hitromboló. Evangélikus lelkészeink mindezt évtizedek óta tanulták és tanulják ma is. Bizonyára híveink között sem sok akad. aki a Biblia emberi oldaláról nem akar tudni, a Bibliát mennyből aláhullott könyvnek tekinti. Éppen mivel szeretjük a Bibliát mindenestől, állandóan olvassuk és használjuk, szeretnénk egyre többet tudni emberi oldaláról is. Ebben segíthet ez a könyv is. Ugyanakkor nem feledjük, hogy a Biblia — Luther szavaival élve — pólya csupán, amiben a betlehemi gyermek fekszik. Jézus miatt értékes és drága ez a könyv számunkra.

A Bibliai Kislexikonban keresztyén olvasó számára nincs semmi bántó, sértő, megbotránkoztató. Idegen lehet számunkra néhány visszatérő kifejezés: az „egyházak által misztifikált könyv”, vagy „későbbi teológiai spekulációi” stb. De hát végső soron ezt a könyvet nem egy egyházi sajtóosztály adta ki. A vallás- és lelkiismeret-szabadság azt jelenti, hogy hívők és nem hívők egyaránt elmondhatják álláspontjukat. Meggyőződésem, hogy a Bibliai Kislexikont hívők és nem hivők egyaránt haszonnal forgathatják. Sőt, mi még hálásak is vagyunk a szerzőknek, a kiadónak és az egész magyar művelődéspolitikának, hogy ilyen könyv megjelenhetett állami köhyvpiacunkon. Hafenscher Károly