Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-06-25 / 26. szám
Lelki kérdésekről beszélgetünk „Átmentünk” már most? Beszélgetéseink során már nem egyszer ott kellett hagynunk gondolkodásunk kitaposott ösvényeit, hogy a keresztyén élet titkait megérthessük. De most — azt hiszem — minden eddiginél szokatlanabb útra hív János első levelének a következő kijelentése: „Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe.” (3, 14) Mert a legtöbb keresztyén abban a hitben él, hogy a halálból az életbe történő átmenetei a földi életünk végén következik be. Az idézett mondat viszont nyomatékosan állítja, hogy ez a nagy fordulat már a múltban megtörtént. — Én nem tartom valószínűnek, hogy János itt olyan valóságos és gyökeres változásról beszél, mint amilyen az utolsó percünkben vár reánk. Talán inkább átvitt értelmet kell tulajdonítanunk szavainak. Az bizonyos, hogy a Szentírás, és mindenekelőtt az Üjszövetség az életet és halált nem tekinti pusztán élettani folyamatnak. Halottnak nevez élő embereket, és halottakat élőknek. Mégsem mondhatjuk, hogy mindezt csupán átvitt, képletes értelemben teszi. A bibliai látásmód szerint ugyanis az élet és halál az Istennel való közösségen múlik. Ezért állíthatja Jánds az evangéliumában, hogy aki Jézus Krisztus áltál hivő bizalommal fordul Isten felé, „ha meghal is él” (11, 25). Arról viszont, aki nem tért meg Istenhez, vagy elfordult tőle joggal mondhatja az írás: „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” (Jel. 3, 1) Ebből következik, hogy sokkal nagyobb a jelentősége az Istennel való megbékülésnek, mint a fizikai halálnak, amely elragadhat ugyan a földi életből, de Isten szeretetétől nem szakíthat el (Rm. 8, 38—39). Bizalommal lehetünk tehát a halállal kapcsolatban, mert a döntő fordulat már mögöttünk van. Többet gondolhatnánk erre halálfélelmeink között! — önkéntelenül is felvetődik a kérdés, hogy a levél szerzője milyen időponthoz vagy eseményhez kapcsolja ezt a fordulatot. A keresztséghez vagy a megtéréshez? Talán helyesebb, ha azt mondjuk, hogy ez a fordulat nem egy eseményhez vagy időponthoz kapcsolódik, hanem Jézus Krisztushoz, aki által Isten megbékéltetett minket önmagával (2 Kor. 5, 18). Mert így világossá válik, hogy a döntő fordulat jóval születésünk előtt megtörtént, amikor Isten Krisztus halálában és feltámadásában nyilvánvalóvá tette ítéletét és kegyelmét mindannyiunk felett. Ez azonban nem csökkenti a keresztség jelentőségét, hiszen ebben az eseményben alkalmazta reánk személyesen Isten Jézus Krisztusban már meghozott döntését. De ugyanennyi joggal mondhatjuk azt is, hogy a fordulat akkor történt, amikor a Szentlélek megtérésre és Jézus Krisztusba vetett hitre elvezetett. Egyedül hit által ragadhatjuk meg ugyanis Istennek Krisztusban felkínált szeretetét, hogy így a kölcsönös szeretetnek halált is túlélő, eltéphetetlen szövetségében élhessünk Vele. — örülök annak, hogy ez a felfogás a hangsúlyt a földi életünkre helyezi. Nekünk, mai embereknek a túlvilág már nagyon megfoghatatlannak tűnik. — Én viszont semmi nyomát sem találom a magam vagy más keresztyén életében egy ilyen gyökeres fordulatnak. Ugyanúgy küszködünk bűneinkkel és hitetlenségünkkel, mint minden ember. Valóban ideje felismernünk, hogy keresztyén hitünk és életünk nem merülhet ki a tújvilági boldogság keresésében. Éppen az az új 'és nagyszerű, a zsidó kegyest akkoriban megbotránkoztató az evangélium üzenetében, hogy Jézus Krisztus által Isten országa már most, itt a földön teret kaphat életünkben. Bátran mondhatjuk tehát így is: Már most a „túlvilágban” élhetünk, mert ami valóban túl van földi valóságunkon, Isten láthatatlan világa már most megnyílhat a mi számunkra. Isten dolgainak ilyen állása fontos következményekkel jár a keresztyén ember életszemléletére nézve. Mert ha feltesszük magunknak a kérdést, hogy miért is akar Isten már most, itt a földön részt venni életünkben, csak egy válasz lehetséges: Mert Istennek egyáltalán nem mindegy, hogy az ő teremtett világát siralomvölgy- gyé vagy pedig jósága megtapasztalásának helyévé tesszük. Felmenthetné a hivő ^mbert a földi élet terhei alól, és mégsem teszi. Azt akarja, hogy a tőle kapott szeretet erejével elvégezzük szolgálatunkat, emberhez méltóvá tegyük az életet. De meg kell értenünk azt is, hogy ez a már itt elnyert örök élet tapasztalati úton ki nem mutatható. Ha fel is fedezünk magunkban valamit, amit Isten végzett el bennünk, mindig akad valami, ami azt kétes értékűvé teszi. Mégsem mondhatjuk, hogy az egész puszta önámítás. Csupán olyan valóságról van szó, amely hit által ismerhető fel. Honnan tudhatjuk meg tehát, hogy átmentünk a halálból az életre? Egyedül abból, amit Jézus Krisztus tett értünk. A feszültség a hitünk és a tapasztalatunk között földi életünk során soha nem fog föloldódni. Ezért, amennyire hiba volna Istentől mindent csak a túlvilágon várni, annyira helytelen volna csak annyit remélni Tőle, ameny- nyit e földön elnyerhetünk. Pál egyenesen azt írja: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk.” fi Kor. 15, 191. Éppen azért, mert már rájöttünk ugyan az Istennel való közösség jó ízére, de még nem jutottunk teljességre. A hitünk látássá, majd csak „odaát” Cserháti Sándor Frits Schmidt-König: KÉRÉS Testvérem baját magamévá tennem Te segíts! Terhét viseljem vele! Világod úgy világoljon szívemben, hogy fénye őt is boldoggá tegye! Németből ford. Túrmezei Erzsébet — Szentháromság után az 5. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet ol- tári igéje: 1 Pt 3, 8—15; az igehirdetés alapigéje: Lk 8, 16—18. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Június 25-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió. Igét hirdet SOLYMÁR PÉTER csömöri lelkész. — SZARVAS-ÖTEMPLOM. Gazdag műsorral egybekötött sze- retetvendégség volt a gyülekezetben május 28-án, amelyen Pásztor Pál diósgyőr-vasgyári lelkész „A gyülekezet missziói szolgálata ma” címen tartott előadást és két szólóénket mutatott be. Közreműködtek Sereginé Székács Csilla előadóművész, Klimaj Mihály presbiter és Kovács László tanuló. A háziasszonyi tisztet ez alkalommal a presbiterfeleségek látták el. — A délelőtti istentiszteleten is Pásztor Pál hirdette az igét, hálával emlékezve arra, hogy szülővárosának ótemplomában — ifjú telogógusként — 45 évvel ezelőtt szolgált először. Az isten- tisztelet offertőriuma a Gyülekezeti Segély céljait szolgálta. — MISKOLC. A gyülekezet szeretetvendégségén dr. Cserháti Sándor szegedi lelkész tartott előadást „Az első keresztyének élete és problémái” címmel. Az előadást élénk beszélgetés követte. — VECSÉS. Június 4-én szere- tetvendégség volt a gyülekezetben, amelyen Kiss Pál, a Pest megyei Egyházmegye felügyelője „A diakónia részesei "vagyunk” címen tartott előadást. A műsorban az egyházmegyei felügyelő leánya versmondással, a vecsési ökumenikus énekkar pedig énekszámmal szolgált. — KISSOMLYÖ. Május 21-én szeretetvendégséget tartottak a borgátai leánygyülekezetben. Előadással Bozorády Zoltán őrima- gyarósdi lelkész, egyházmegyei sajtó-előadó és Bozorádyné Lő- rincsik Judit szolgált. Közreműködtek Nábrády Gyöngyi, Szőr Zoltán, Kutasi Tibor, Kutasi Zoltán, Schreiner Györgyi, Varga Szilvia, Molnár Lajosné, Péter Éva, Schreiner Istvánné, Samu Dezsöné szavalattal, illetve énekszámmal. Benkő Béla esperes a lelkészi jelentést terjesztette elő. — CSORNA. A kis szórványgyülekezet 1930. június első vasárnapján (pünkösdkor) nagy örömünnepet tartott. Akkor szentelte fel az egyházkerület akkori püspöke a háromnegyed év alatt felépült templomot. Erről minden évben hálaadással emlékeznek meg istentisztelet keretében. — Szentháromság vasárnapján reggel autóbusszal kirándulási kőrútján a sárvári gyülekezet kis csapata Solymár Gábor lelkészszel az élen meglátogatta a csornai templomot. Hubert István csornai lei kész fogadta a vendégeket, ismertette a csornai gyülekezet életét. A vendégek részt vettek a gyülekezet istentiszteletén. — ACSA—ERDÖKÜRT. Az acsai gyülekezet vendégszolgálatra hívta meg az alberti gyülekezet énekkarát. A 36 tagú énekkar délelőtt az acsai templomban szolgált, délután pedig az erdőkürti filiában. A templomot mindkét helyen megtöltötték a gyülekezet tagjai. Az istentisztelet előtt Maróti János acsai lelkész üdvözölte az albertieket és bemutatta nekik mind a két gyülekezetét. Igét hirdetett Roszik Mihály alberti lelkész. Az énekkart Roszik Mihályné kántor vezette. Az istentisztelet után az acsai és az erdőkürti hívek otthonaikban megvendégelték az énekkar tagjait. Az offertórium az utazás költségeit szolgálta. Ez a találkozás is megerősítette közös Urunkba vetett hitünket és a testvéri összetartozás érzését is. — MISKOLC. A Borsod—Hevesi Egyházmegye papnéinak hagyományos találkozóján Pintér Károlyné úrvacsoraosztással. Tarjául Gyuláné és Cserági Gézáné előadással szolgáit. A papné szolgálatáról szóló előadást élénk esz•mecsere követte. Szebik Imre esperes időszerű tájékoztatót tartott hazai és küföldi egyházak életéről. Záró áhítatával ért véget a testvéri légkörben lezajlott találkozó. É ' VASÁRNAP IGÉJE A lámpásnak világítani kell! Lk 8, 16—18. Teljesen egyértelmű fizikai törvény: minden „világító test” — legyen az a Nap, bármely csillag az égbolton, vagy parányi pislákoló lámpás a Földön — annyi fényt bocsájt ki magából, amennyi energia áll a rendelkezésére. Ha ez elfogy, akkor még a hatalmas csillagok is elsötétülnek, sőt valósággal összeroskadva, egy idő után meg is szűnnek létezni. Az embert — a biológiai létén túl — sok minden éltetheti: céljai, vágyai, megalapozott elvei nemcsak emberi arculatát alakítják, hanem meghatározzák sorsát és egész mivoltának értékét is. Meghatározzák, mert csak annyi jót adhat magából, amennyi értékes energiát tudhat a magáénak. A KERESZTYEN EMBERT IS ILYEN ALAPVETŐ TÖRVÉNYEK HATÁROZZÁK MEG azzal, hogy számára — minden más tényező mellett és minden más tényezőn túl — Jézus Krisztust, az ő irgalmasságában való hit jelenti a legfőbb erőforrást. Ez a személyes, a semmivel sem pótolható kötődés teszi egyedül képessé minden jónak a cselekvésére; a hasonlatunknál maradva: arra, hogy lámpásként világítson ott, ahol erre szükség van. És semmi sem egyértelműbb annál, hogy amint a csillagnak, a lámpásnak világítania kell, úgy kell a keresztyén embernek a jót cselekednie — hiszen ezért él keresztyénként ebben a világban. Persze: ezt az energiát adó kötődés nem születik önmagától, hanem — bármennyire megszokottan hangzik is — az ige hallásából. „Vigyázzatok tehát — mondja mai alapigénkben Jézus — hogyan hallgatjátok, mert akinek van, annak adataik, de akinek nincs, attól az is elvétetik,, amiről azt gondolja, hogy az övé.” S NINCS EZ MÁSKÉPP A HÍVŐK KÖZÖSSÉGÉVEL, AZ EGYHÁZZAL SEM. Ha az, aminek vallja magát: Jézus Krisztus élő teste, akkor a kapott erővel szolgálnia kell ott, ahol a sötétség árnyai borítják be a Földet, ahol minden szépséget bekerít az emberi ínség, ahol eluralkodik az elembertelenítő sátáni hatalom. Amikor ezek a sorok kinyomtatva napvilágot látnak, Prágában már megkezdte munkáját az ötödik Keresztyén Béke-világgyűlés. Erre különösképpen is fontos alkalomra olyan egyházak képviselői és olyan keresztyének gyülekeznek egybe, amelyek és akik meggyőződéssel vallják: a Krisztusban való hűséges hit arra indítja őket, hogy szerény, de nélkülözhetetlen lámpásként világítsanak a világunkat, az emberiséget fenyegető, sokféle sötétségben. SOKFÉLE SÖTÉTSÉG? Sajnos, így igaz: a mi mostani korunkban Földünket, rajta az embert, annyiféle sötétlő árnyak fenyegetik, hogy puszta felsorolásuk is reménytelen vállalkozásnak tűnik. Pedig közülük akár egyetlen egy — képletesen és a valóságban is — eltakarhatja a fényes napot. ‘ Százmilliók éheznek; naponta ezrek és ezrek halnak éhen. Százmilliók élnek politikai-gazdasági rabságban az úgynevezett harmadik világban; ezrek és ezrek sínylődnek börtönben és halnak meg azért, mert változtatni akartak embertársaik kibírhatatlan helyzetén. Százmilliók tengődnek az út szélére vetve a bőrszínűk, a fajtájuk miatt és megint csak ezrek és ezrek szenvednek fogságot azért, meéS-°H nem tudnak, nem akarnak belenyugodni mindebbe. Százmilliókhoz nem jut el a „szellem napvilága” s így életük nem nevezhető emberi létnek. Százmilliók és százmilliók: sorolhatnánk tovább, szólva arról, hogy vannak társadalmak, ahol a nőket nem veszik emberszámba, ahol az egyszerű állampolgár a terrorizmustól megfélemlítve gondol jelenére és jövőjére, ahol másod- vagy harmadrangúvá minősíti a nagy többséget a vagyon, az előjogok hiánya. A százmilliókon túl: több mint négymilliárd embernek kell tudva vagy nem tudatosan — rettegnie azoktól a fegyverektől, amelyek húszszorosán, harmincszorosán elpusztíthatnak minden emberi, állati élőlényt a Földön. EZ AZ A FENYEGETŐ, SOKFÉLE SÖTÉTSÉG, AMELYEK ELOSZLATÁSÁBAN immár húsz éve részt kémek azok, a világ mind a négy tájáról való nők és férfiak, akik Jézus Krisztust uruknak, a békesség fejedelmének vallják és akik között ott vagyunk mi is, magyarországi evangélikusok. Ott vagyunk, és noha alázatosan bevalljuk, hogy a magunk hite és jóakarata sokszor csak pislákoló mécseshez hasonló, mégis az a bizonyos reménységünk, hogy azokkal a hivő milliókkal együtt, akik Jézus szava szerint szólnak, cselekszenek, valamit mi is tudunk tenni világunk sokféle sötétségének eloszlatására. Azért ezen a vasárnapon a világ világosságához fordulva, imádkozzunk erőért, mert a lámpásnak — magunknak — világítani kell! Vámos József IMÁDKOZZUNK! Urunk, Jézusunk! Téged kérünk: adj nekünk hitet és erőt, hogy elvégezzük azt a szolgálatot, amit te vársz tőlünk. Könyörgünk hozzád: te áldd meg azoknak a munkáját, akik szerte a világon és most a Keresztyén Béke-világgyűlésen a te nevedben fáradoznak a béke, az egész emberiség javáért. Ámen. — HALÁLOZÁS. Lévay Sándor, a kamondi gyülekezet ötven éven át hűséges presbitere — ez idő alatt többször gondnoka is —, lapunk buzgó olvasója 84 éves korában váratlanul elhunyt. „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” — A CSORNAI gyülekezet szórványa Dőr. összesen három evangélikus élt benne. Most három hét alatt ketten is meghaltak. Előbb özv. Dombos Pálné 82 éves korában, majd Mester- házy Bálint 82 éves korában. — Kiss Jánosné sz. Balogh Éva középiskolai tanárnő, szakfelügyelő életének 53. évében súlyos betegségben június 10-én elhunyt. Hamvasztás utáni temetése június 28-án, szerdán délelőtt fél II órakor lesz a Farkasréti temetőben. Kiss János, a fóti Kántorképző Szolgálat igazgatója békességgel a szívében hálát ad Istennek a 30 évi házaséletért és az együtt végzett szolgálatokért. „Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok.” — Filló János, a józsevárosi gyülekezet korábbi gondnoka, az utóbbi években a miskolci gyülekezet hűséges tagja rövid szenvedés után 79 éves korában elhunyt. Temetésén a józsefvárosi gyülekezet is képviseltette magát. Hamvai mellett Szebik Imre miskolci esperes hirdette a vigasztalás igéit. „Uram, szeretem házadat, ahol laksz, dicsőséged lakóhelyét.”