Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-05-07 / 19. szám

é

Lelki kérdésekről beszélgetünk

Miért éppen ,,Atya ”?

— Elég gyakran hangsúlyozzák az evangélikus lelkészek a szószéken, hogy a hivő keresztyén emberek nem elégedhetnek meg az „Istenben”, a „Teremtőben”, a „Mindenhatóban” való hittel — amely kifejezéseket egyébként a hétköznapi életben többször használunk —/ hanem el kell jutniuk az „Atyában” való hitre. Miért fontos ez? Miért éppen „Atyának” kell vallanunk Istent? Számomra ez azért is különös, mert a vallástörténet szerint igen sok olyan vallás van, amelyben Istent „mindenek atyjának” nevezik. Mégis úgy igyekszünk feltüntetni Isten Atya voltát, mint valami keresztyén sajátosságot? Jogos ez?

Először is helyes megfigyelés az. hogy a vallástörténet területén elég gyakran találkozunk a „mindenek atyja” kifejezéssel. Erre célzott Pál apostol is Athénben a híres areopágoszi beszédében, amikor ezt mondotta: „a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony az ö nemzetsége vagyunk” (Csel 17, 211). Vagyis Isten a családfő —- atya —. akinek „nemzetségébe” tartozik- az „egy vérből teremtett emberi nem”. Erre jó gondolni a keresztyéneknek is, akik nem egyszer „lenézik” a világvallások vagy más világnézetek képviselőit! Izrael népének prófétái is néha „örökkévaló Atyának” (Ézs 9, 5) nevezték Istent. Sőt ilyen mondatot is találunk ÉzsaiSsnál: „Hiszen te vagy a mi atyánk” (63, 16). Ez azonban ritka és nem jellemző. Az egész Őtestámentomban mindössze 11 esetben mondják Istent „atyának”. Ugyanakkor az Űjtes- támentomban 155 (!) alkalommal hivják Istent „Atyának”! Ezt pedig nyugodtan mondhatjuk „tipikusnak”. Tipikus keresztyénnek!

— Mindeneseire ezek a számarányok mennyiségileg meggyőzőek számomra. Ezzel azonban még nem tisztázódott, hogy minőségileg miben van a különbség a világvallásokban szereplő ,,mindenek atyjá"-ban való hit és a keresztyének az „Atyá”-ban való hite között. Kérdezhetném azt is. hogy tartalmilag mi a „más" a mi hitünkben?

A tartalmi különbözőség kifejtéséhez az Üjtestámentomból számos igehelyből indulhatnék ki, most mégis egyre különösen is felhívom a figyelmet. Ez dgy hangzik: „Mert nem a szolgaság

lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abba. Atyánk!” (Rm 8, 15). Tehát megint csak megérkezünk — e kérdés kapcsán is — „istenfiúsá- gunk”-hoz. Mi többet és mást tudunk Istenről. minthogy Ö „mindenek atyja”. Mi tudjuk, magának Istennek kellett cselekednie és óriási áldozatot hoznia

azért, hogy mi ..fiák” lehessünk és Istent ne pusztán ..mindenek atyiá”-n.ak. hanem „mi Atyánik”- nak vagy ..szerető mennyei Atyánknak” szólíthassuk. Abban a viszonyban, - amelyben mint gyermekek szólíthatjuk Atyánknak az Istent, Krisztus által szerzett — éspedig halálával szerzett — váltság révén kerültünk. Pál apostol azt mondja az efezusiak- nak. hogy az előtt a „harag fiai” (Ef 2.3) voltak. Féltek Isten haragjától. De Isten Krisztusért, az ő váltsághaláláért „fiákká.” fogadta őket és bennünket. Most „drága áron” megváltott gyermekek vagyunk és mint ilyenek szólíthatjuk Istent Atyánknak. Ez pedis több. mintha „teremtettsé- günk” alapián. vagy a gondviselés oldaláról nézve mondanánk Istent „mindenek atyjának”, ő nemcsak életet adott, hanem bűnbocsánatot, új életet, istenfiúsá- got és üdvösséget is. így Atya!

— Ez azt jelenti, hogy Isten valójában csak Krisztusban való hit által lehet Atyánkká?

Igen. Ezt János apostol így fejezi ki: „Aki tagadja a Fiút. azé nem lehet, az Atya sem.. Aki vallja a Fiút. azé az Atya is” (1 Jn

2. 23). De érdemes figyelni magának Jézusnak a bizonyságtételére is: „Senki sem mehet az Atyához, csakis énáitalam” (Jn 14,6).

— Engem nagyon érdekelne, hogy Pál apostol mit akart kifejezni igénkben ezzel a mondattal: „a fiúság lelkét kaptátok. aki által kiáltjuk: „Abba, Atyánk!”. Főleg az „abba” szó érdekel.

Az „abba” szó az arám nyelvből való. Azt jelenti „atya”. De „vokatív”. tehát megszólítás jellegű. A gyermek szólította így az apját: apám! De jelentheti azt is, hosv „atyánk”. Ugyancsak megszólításként. Lehet, hogy amikor Pái meg akarta magyarázni a római gyülekezetnek, hogy miként is nézzenek Istenre, eszébe iütött gyermekkora, amikor az apját szólíthatta: „apa. apám”! Ez

azonban csak feltételezés. Annyi azonban bizonyos, hogy az „abba” kifejezés arra a gyermeki viszonyra utal. ami Isten gyermekei és az ő Atyjuk között fennáll. Ez meleg, közvetlen, bizalmas viszony! Luther így fordította az „abba” szót: lieber Vater (kedves vagy édes Atya), Luther jól értette meg. amit Pál akart kifejezni. így szólítják naponként a gyermekek apjukat. És. itt most a naponként szó a hangsúlyos! mert Isten gyermekei egész nap Atyjuk közelségében élnek és ilyen közvetlenül szólítják meg.

De így tanított bennünket Jézus is imádkozni: „Mi Atyánk, ki vágy a mennyekben'.’. Jézus is így szólította Istent, aki neki egészen sajátos értelemben volt „Atyja”. És mi is Jézusnak köszönhetjük. hogy így szólhatunk Istenhez: „MI Atyánk!”.

Hadd idézzük még egyszer Luthert. aki a Kis Kátéban, a „Mi Atyánk., megszólítást így magyarázza: „Isten ezzel magához akar minket édesgetni, hogy elhigy- gyük. hoav ő nekünk édesatyánk, mi pedig édessvermekei vagyunk; hogv bátran és teljes bizodalom- mal kérjük őt. mint szerető gyermekek szerető atyjukat”. Azt hiszem ez világos beszéd!

— Még van egy kérdésem. Miért írja Pál igénkben, hogy a ..fiúság Lelke által kiáltjuk”? Miért kiáltjuk az „ab- ba”-t?

Mint már sokszor mondottuk Isten az ő gyermekeit megaián- dékozta Fiának Leikével. Ez a Lélek az emberi ajkakon keresztül igertis „kiált”. Kiáltja az Atya nevét! Nem mormol, hanem nyíltan. örömmel és bátran kiált. Miért? Mert szabad be járásunk van Istenhez, a mi Atyánkhoz és amikor imádkozunk, ez. a bátor bizalom is kifejezésre jut. Hiszen fiák vagyunk! Ö pedig Atyánk!

Káldy Zoltán

— HALÁLOZÁS. Szitányi Belőné, sz. Wágner Ilona, a pécsi egyházközség örökös tb. felügyelőjének és a Déli Egyházkerület £el- ügyelőhelyettesének felesége, az egész pécsi gyülekezet szeretett „Lonci nénije” április 13-án elhunyt. Hitben, szeretetben és szolgálatban gazdag élete sokak számára volt és marad példa. Az igaznak emlékezete áldott!

— Tóth Sámuel, a magyarkeresztúri leánygyülekezet volt gondnoka, buzgó tagja, lapunk, hűséges olvasója 88 éves korában elhunyt, özvegye, két gyermeke és veje — a magyarkeresztúri gyülekezet jelenlegi gondnoka — fájdalmában igaz szívvel osztozott a nagy temetői * gyülekezet. ..Tövis adatott a testembe . ., De ő azt mondta nekem: Elég néked az én kegyelmem ...”

— Ifj. Balku Vince a kölesei gyülekezet tagja április 15-én 23 éves korában betegsége következtében váratlanul elhunyt. Az elhunytban Balku Vince gyülekezeti kántor és egyházmegyei presbiter középső fiát veszítette el. Temetésén szeretteit munkatársai és az egész község együttérző sokasága vette körül. A temetés szolgálatát Lábossá László kölesei lelkész végezte a jeremiági ige alapján: „Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.”

Karl Barth:

A SZERETET

Semmit se vár — már célhozért.

Semmit se keres — már 'talált.

Semmit se akar —

már megcseleked’te.

Nem kérdez —

tudja a. feleletet.

Nem harcol —

hiszen, már győzött.

Nem ERŐS,

amelyik mindig kíván,

hartem AGAPÉ, SZERETET, amelyik soha el nem fogy.

Németből ford. Túrmezei Erzsébet

badulásunk ünnepe alkalmából a Munka Érdemrend bronz fokozatának kitüntetését kapta. A cso- mádi gyülekezet együtt örül a kitüntetettel.

— Kelemen György, a csengődi

gyülekezet több évtizeden keresztül hűséges presbitere 81 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése február 8-án volt Csengődön Rafaelné Pecsenya Anna csengődi lelkészj munkatárs és Rafael József kiskőrösi segédlelkész szolgálatával. „Nincsen senkiben másban üdvösség...”

— Dr. Thury Jenő főorvos, az újpesti gyülekezet huszonöt éven keresztül volt felügyelője, egyházunkban több tisztség viselője elhunyt. Nagy részvét mellett vettek tőle búcsút április 19-én az újpesti temetőben, földi maradványait Szegeden a családi sírboltban helyezték el. Emléke és szolgálata legyen áldott!

„Ti vagytok erre a tanúk”

Lukács 21, 46—49

Az apostolaik kara megjelöléssel az első századot szoktuk illetni Krisztus után. Ez volt az az időszakasz, amikonr a név szerint is ismert kicsiny tanitványi csapat, a jézust példázat szerinti kicsiny mustármag naggyá növekedett. A keresztyénség terjedésének, a misszió történetének számos eseményéről tudósítanak az újszövetségi könyvek és az egyházatyák írásai.

Az apostolok kora azonban nem záródott le valahol Jeruzsálem, Bizánc vagy Róma, régi falai, között, az első századok idején. Jézus szava félreérthetetlenül szó), Péternek, Jánosnak, és a többi tanítványnak és a nyomukba lépő keresztyén nemzedékeknek:■ „Ti vagytok erre a tanúk!”

„KRISZTUSNAK SZENVEDNIE KELL. DE A HARMADIK NAPON FEL KELL TÁMADNIA A HALÁLBÓl”. Jézus küldöttei, az apostolok és nyomukban máig a keresztyének Jézus nevében, életére és halálára és feltámadására emlékeztetnek. Ha megfigyeljük az apostolok cselekedeteiről írott könyvben található prédikációkat, akkor azt találjuk, hogy mindegyikben Jézus a főtéma. Sokszor kimutatták, hogy Jézus példázatai, az újszövetségi mondások ószövetségi vagy más. Biblián kívüli kulturális talajból származó etikai tanításokkal mutatnak rokonságot'és hasonlóságot. Az a tény azonban, hogy Jézus élete. Jézus személye, a „Jézus-csoda” megkülönbözteti az evangéliumot minden más hasonló üzenettől. Az apostolok igehirdetése úgy kapcsolódik az üdvösség története közepéhez, hogy el tudta mondani Pál apostol Tinxótheusnak: „Tudom, kiben hiszek!”

■*" Pál és a többi apostol bátor igehirdetése azért is meglepő, mert az evangéliumok tanúságtétele szerint Jézus feltámadásának nem voltak „hivő” tanúi. Mindannyian értetlenül álltak meg az isteni, titokzatos „kell” előtt: „Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halálból”. Hitetlen tanúk voltak és éppen hitetlenségük őszinte leírása mutatja, hogy valami igen nagy dolognak, döntő változásnak kellett történnie ahhoz, hogy megváltozzanak. Ez a változás pedig az volt, hogy odalépett közéjük Jézus, akit szemük láttára feszítettek keresztre, szemük, láttára helyezték el a sziklába vágott sírba a holttestét. A tanítványok feladták a reményt, hogy láthassák még eqyszer Mesieriilcet. Ö azonban „akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az írásokat”.

Az első tanúk bizonyságtétele nyomán, a Saulusból Pállá, a kételkedő Tamásból hivő apostollá változó első igehirdetők szava. Krisztusról szóló írása nyomán lehetünk mi is tanúi' a Feltáma- dottnak.

„HIRDETNI KELL AZ Ö NEVÉBEN A MEGTÉRÉST ÉS A BUNBOCSANATOT MINDEN NÉP KÖZÖTT, KEZDVE JERUZSÁLEMTŐL”. Azaz Krisztus mellett nem állhatunk meg akárhogyan! Az apostoli igehirdetés Istenhez térít, bűnbánóira hív és bűn- bocsánatot hirdet.

Amikor az idei konfirmandusok az oktatáshoz kapcsolódva nemcsak tanultak az úrvacsoráról, hanem részt is vettek egy úrvacsorái istentiszteleten nézőként, egyikük megjegyezte: „Milyen furcsa, hogy ennyi felnőtt egyszerre letérdel!” A felnőttek, akik talán mint szülők, tanítók, idősebbek mind-mind erősebbeknek és nagyobbaknak látszottak a gyermek számára, egyszerre erőtlennek és gyöngének tűntek az úrvacsorái oltár előtt.

A megtérés mindig ezt jelenti: nem a magam útját j&roih, hanem keresem az Istenét, nem. a magam erejében, jóságában, igazságában és ártatlanságában bízom, hanem kérem bocsánatát és erejét, ott vagyok térdelve előtte. A bűnbocsánat pedig azt jelenti, hogy föl is tudok állni a térdelésből és el is tudok indulni, mert új erőt és békességet kaptam.

A megtérés és a bűnbocsánat kérdésében Jézusnak a szava különösen is komoly önvizsgálatra kényszerít: „Ti vagytok erre a tanúk!” Vajon meglátszik-e életünkben, hogy Krisztus bocsánatát kaptuk, azaz tudunk-e megbocsátani? Vajon kimutatható-e életünkben Isten békessége és szeretete, azaz tudunk-e harag és gyűlölködés nélkül, szeretetben és a másik javát keresve élni? A világ kereken egymilliárdnyi keresztyéné arra Hivatott, hogy mindany- nyian apostolai legyünk, tanúi legyünk „minden nép között” Krisztusnak. És pedig annak a Krisztusnak, aki szolgálni jött.

„ÍME, ÉN ELKÜLDÖM NEKTEK, AKIT ATYÁM ÍGÉRT, TI PEDIG MARADJATOK A VAROSBAN, AMÍG FÖL NEM RVHÁZ- TATTOK MENNYEI ERŐVEL”. Azaz nem hagyta magukra Jézus azokat, akiket szolgálatára küld. Pünkösd előtti vasárnapon hangzik el az ige, amikor az egyház, az Isten népe, a. gyülekezetek különös történelmére figyelünk. Kételkedő és hitetlenkedő tanítványokból apostolokat formáló Mesterünk nem arra néz, milyenek vagyunk, hanem arra, milyenek lehetünk.

Egyik .regényében szépen írja Gárdonyi Géza, hogy mit is jelent tulajdonképpen egy maroknyi föld. Por vagy sár, aszerint, hogy a nap sütött rá, vagy az eső verte. De ha virágmagot ültetek bele, akkor a porból és a sárból csodálatos növény, színes szirmok, zöld levelek, illat és szépség bújik elő. Így van az ember is. Életünk talajába, porába-sarába belehull az Isten igéje, reánk küldi áldását, Szenttelkét adja. Nőj jön ki belőlünk az isteni csíra, növekedjen nagyra az a növény, amelyik maga körül szebbé teszi az életet.

Az apostolok kora nem járt le az első század végén, nem kötődik a Szentföld vagy Bizánc vagy Róma falaihoz. Nem tizenkét apostolra van szüksége Jézusnak, hanem mindnyájunkra, földön élő egész keresztyén népére. Boldogok azok, akik elfogadják Jézus szolgálatát és beállnak apostolai közé!

y Harmati Béla

IMÁDKOZZUNK!

Istenünk, mennyei Atyánk! Hálával gondolunk az előttünk járó apostolok és tanúk életére, akik munkája nyomán szívünkig ér az evangélium. Tégy minket hűséges követőiddé, akik a kapott áldást elfogadva szolgálni tudnak Neked, Aidd meg gyülekezeteinket, egyházunkat. földön élő egész keresztyén népedet, hogy szóval és élettel tanúskodjunk Urunkról, Jézus Krisztusról, Ámen.

— CSOMAD, Koreny Jánosné sz. Bagyánszki Jolán a fóti Béke Tsz egyik brigádvezetője, a cso- mádi gyülekezet jegyzője, felsza-