Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1977-01-23 / 4. szám

Schweitzer Albert ismeretlen levele Verőcévé

r

Kevesen tudják, hogy az egykori Nógrádverőce — ma Verőce — melletti magyarkúti település egyik épületében Schweitzer Albert nevével ellátott békeharang található. Mintegy másfél évtizede, 1961 tavaszán ajándékozta a Magyarországi Unitárius Egyház akkori üdülőjének, a lamba- renei Nagy Doktorról elnevezett Schweitzer Otthonnak a felelte- zetközi barátságot ápoló IARF nemzetközi szervezete. A harangon Schweitzer Albert neve olvasható.

Gácsér József, az egykori otthon gondnoka 1965 januárjában, Schweitzer 90. születésnapjára üdvözlő levelet írt Lambarene- be. amelyben a harang rendeltetéséről is beszámolt. Erre a levélre érkezett néhány hónappal

később a mellékelt, francia nyelvű válaszlevél. A Grand Docteur négy hónapra rá, 1965. szeptember 4-én meghalt. Feltehetőleg utolsó levele volt ez tehát Magyarországra.

A levélben megköszöni a 90. születésnapra küldött üdvözletét. „Kiváltságnak kell tudnom, hogy még friss vagyok és dolgozni tudok az én koromban. Mélyen meghat születésnapomon az a tudat, hogy számos barátom van a világon. Szívélyes üdvözlettel Schweitzer Albert.”

Ursula Bunch-Kocher, Schweitzer titkárnője egy angol nyelvű kísérőlevelet is csatolt a fenti sorokhoz Gácsér József részére. Megírja benne, hogy a 90. születésnap során üdvözlő levelek ezrei érkeztek Lambarene-be a világ minden tájáról. Majd igy folytatja: „Schweitzer doktor jól van és még mindig szüntelenül dolgozni látjuk a kórházban. A kórházfalu állandóan nő. Tavaly 3 új ház építését fejeztük be — mindegyikben 20 ágy van, hamar meg is teltek. Most egy új, 35 ágyas épületen dolgozunk, rövidesen kész is lesz. Szívélyes üdvözlet önnek és feleségének Lambarene-ből.”

A feltehetőleg utolsó Magyar- országra címzett Schweitzer-le- vél az Újpalotán élő unitárius Gácsér József tulajdonában van. Lapunk nevében is köszönjük neki, hogy e ritka dokumentumot közlésre szíves volt rendelkezésünkre bocsátani.

Dr. Fabiny Tibor

— Vízkereszt után a 3. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Mt 8, 1—13; az igehirdetés alapigéje: 1 Jn 3, 10—12.

— evangélikus isten- tisztelet A RÁDIÓBAN. Január 30-án, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet RUTTKAY LEVENTE bakonytamási lelkész.

— KONDOROS. 1976. november 28-án teológusntap volt a gyülekezetben. Dr. Selmeczi János otthonigazgató vezetésével Deme Dávid, Deme Károly, Koháry Ferenc, Drobina Erzsébet, Győri Gábor, Laborczi Géza és Sztan- kó Gyöngyi hallgatók végeztek szolgálatot. A gyülekezet a teológusnap alkalmából offertorium és természetbeni adományok formájában 10 664.— Ft-tál támogatta a Teológus Otthont.

— IRSA. 1976 decemberében három alkalommal Kiss János, a fóti Mandák Intézet vezetője szolgált a gyülekezetben hétköznapi istentiszteleteken. — A gyülekezet szokásos évkezdő igehirdetési sorozatán január 2—8. között Turchányi Sándor monori lelkész hirdette Isten igéjét.

— BELÉD. 1976-ban az adventi időben a következők szolgáltak a gyülekezetben egy-egy igehirdetéssel: dr. Nagy István tatai esperes, Pálffy Mihály sár- szentmiklósi, Garam Zoltán bo- bai és Magassy Sándor nagysi- monyi lelkész.

— IPOLYSZÖG. 1976. december 12-én dr. Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgatója végzett egész napos szolgálatot. Az alig kétszáz lelket számláló leánygyülekezet ebből az alkalomból offertorium és természetbeni adományok formájában 2167,— Ft-tal támogatta a lel- készképzésit.

— AMBRÓZFALVA. 1976. december 5-én a gyülekezet szere- tetvendégségén Lehoczky Endre szentetornya-rákóczitelepi helyettes lelkész előadással szolgált, melynek címe „Ádventi közügy” volt.

— HARTA. 1976. november 29. — december 1-ig Szebik Imre, a Borsod-Hevesi Egyházmegye esperese ádvent-esti igehirdetési szolgálatokat végzett a gyülekezetben.

— RÁKOSKERESZTÚR. 1976.

november 14-én szeretetvendég- ségi alkalmon Detre János aszódi lelkész „Templomszeretet — templomba járás” címen előadást tartott a templom felszentelésének 33. évfordulója alkalmából.

— CSABACSÜD. 1976. december 5-én a gyülekezet szeretet- vendégségén Németh Pál orosházi segédlelkész és Németh Pálné Tóth Ilonka orosházi lelkészi munkatárs szolgált.

— MéDGYESEGYHAZA. a

gyülekezetben 1976. december 8—12. között ádventi heti sorozatot tartottak, melynek szolgálatát Ribár János ceglédi lelkész végezte.

GYERMEKEKNEK

Az első karácsony Angliában

szagondolt a római rabszolgapiacra, az imádságra — és cselekedett. Elküldte az angolszász származású Canterburyből való Augustin szerzetest negyven lelkésszel Angliába, hogy ott hirdessék Jézus Krisztus evangéliumát.

596-BAN ÉRT PARTOT AUGUSTIN a társaival. Képzelhetjük az örömöt, amikor Etelbert király keresztyén felesége találkozott velük! Isten célhoz ért! A király — feleségére tekintettel — készséggel járult hozzá, hogy országában prédikáljanak Jézusról. Hihetetlen gyors lett az eredmény. Már a következő karácsonykor Etelbert király és tízezer embere keresztelkedett meg. Micsoda boldog karácsony volt ez a királynő és Augustin életében! Akkor már öntöttek harangot is. Zúgtak a harangok, hirdették, hogy Jézus Krisztus nemcsak más népek számára jött el, de az angolszászokhoz is megérkezett szeretetével.

A megkeresztelkedett király a régi templomokból kivitte a bálványképeket, és azok lettek a keresztyén templomok. Hamarosan York, London és Canterbury városokban eleven keresztyén élet kezdődött.

Milyen csodálatosak Isten útjai, amikor egész más irányból indulnak rajtuk emberek, s megvalósul Isten jószándéka ezeknek az utaknak metszőpontjában.

Görög Tibor

Istennek szándéka az volt, hogy szeretetét az angolszászok is megismerjék. Ehhez csodálatos módon két úton indított el embereket, s ezek az utak találkoztak.

AZ EGYIK ÜTŐN egy Gergely nevű pap haladt. Ment ki a római rabszolgapiacra. Angolszász hadifoglyok ezreit adták el ott mint az állatokat, az akkori szörnyű szokások szerint. Gergely pap szánakozva nézte a világos bőrű, kék szemű, szőke legényeket, s megkérdezte:

— Kik ezek?

— Angolok — volt a válasz.

— Szeretném, ha angyalok lennének — mondta. S arra gondolt, ha élete úgy alakulna, mindent megtenne azért, hogy ezek keresztyének legyenek. Pénze nem volt, hogy ' szabaddá tegye őket, de Imádsága igen. Ez volt Istennek egyik útja.

ÉVEK MÚLVA A MÁSIK ÜT az volt, hogy az angolszász királyhoz Kentbe tartott a frank király leánya. Esküvőre ment. Ez a kedves, szép királylány már keresztyén volt ekkor. Az volt a feltétele: csak abban az esetben megy feleségül Etelbert angol királyhoz, ha továbbra is szeretheti Jézus Krisztust ott a pogány földön is. Ebbe Etelbert király beleegyezett. Ez volt tehát Istennek a másik útja szándéka megvalósítása felé.

Ez a két út, mint fénysugarak a fókuszban, találkozott. Az a bizonyos Gergely pap egy szép nannri nána lett. Rómában. Visz■ gén előadással és igehirdetéssel szolgált Balikó Zoltán pécsi lel: kész.

' — CSÖVAR-PENC. 1976. december 15-én Keveházi Lászlón é lelkészi munkatárs a penci gyülekezetben az ádventi áhitat szol■ gálatát végezte.

— RÁKOSPALOTA. 1976. no

vember 14-én presbiteri szeretet- vendégség keretében „Énekein! szárnyán” című előadással szolgált D. Koren Emil, a Budai Egyházmegye esperese.

— BÉKÉSCSABA. 1976. december 3-án férfi szeretetvendégsé

Olvassuk együtt Péter első levelét

1,10—12: Az Ószövetség lapjaitól a iái szószékig

Itt fejeződik be az előző szakaszban elkezdett Isten-magasz- talás az üdvösségért. A történeti útra tekint vissza a levél írója, amelyen át elérkezett olvasóihoz az evangélium: a Jézus Krisztusról és Isten kegyelméről szóló Jó Hír. Ebben a visszatekintésben is érvényesül a figyelmet a leglényegesebbre irányító látása.

Az Ószövetségből a „próféták” jelennek meg előtte, minden más homályban marad, csak az ő alakjuk világít. A próféták mondanivalójának széles területéről is csak egy sáv tűnik eléje: jövendölésük a messiási korról és a Messiásról. De tovább keskenyül a pásztázó reflektorfény, s megállapodik azokon a prófétai kijelentéseken, amelyekben az őskeresztvénség „o Krisztusra váró szenvedés és az ezeket követő dicsőség” homályosabb vagy erőteljesebb körvonalait fedezte fel. Mindenekelőtt a 22. zsoltárra és Ézsaiás 53. fejezetére gondoljunk. A próféták ilyen megnyilatkozásait úgy tekinti a levél — az őskeresztyénség közös meggyőződésével egyezően —, mint amelyekkel „Krisztus bennük levő Lelke tett előre bizonyságot” Jézus keresztjéről és feltámadásáról.

Nem történeti vagy teológiai érdeklődés vezeti a levél íróját ebben a két összefüggő pontra irányított reflektorozásban, hanem teljesen személyes, az olvasóira érvényes felismerés: a próféták az idevágó íráshelyeken — noha erre nem gondolhattak — már „A nektek szánt kennelemről prófétának”. Sőt. az Ószövetség és az Újszövetség közötti korban keletkezett egyik zsidó szent irat, az Énok könyve alapján azt mondja (ezt az iratot különben más újszövetségi levél is idézi), hogy a prófétáknak Isten kijelentette: ,,Nektek”, későbbi nemzedéknek, „szolgáltak” mindezzel.

Ez a kétszeres ..nektek" hallatlan erővel fordítja az Ószövetség sűrített bizonyságtételét a levél olvasói felé. Itt az eredeti szöveg a diakónia szó igei formáját használja, amely igenévnek különleges csengése volt más. hasonlóan a „szolgálni” tartalmat kifejező görög szavak között: egészen személyesen egy másik embernek tett szolgálatot jelenti. Érezzük a levélíró lenyűgöző aktualizálását, amellyel az ószövetségi próféták egykori szavát a levél olvasóinak nyújtott személyes szolgálatnak tekinti?!

Megemlíti — ugye, nyitva van előttünk most a Bibliánk? —, hogy a próféták gondolati erőfeszítéssel próbálták a jövendő messiási korszak idejét, beköszöntésének körülményeit kutatni. Ebben a megállapításában igen finom érzékkel megkülönbözteti a próféták működésében az Istentől kapott kijelentést és saját gondolati, teológiai munkájukat. Nem öntudatlan médiumok voltak az Isten kezében, hanem Isten szavát töprengve kereső, vizsgáló gondolkodó lények.

Az ószövetségi prófétáknak ez az előremutató szolgálata az új- szövetségi kor csodálatos „mosójában folytatódik és teljesedik ki. Bár a levél az őskeresztyén- séggel együtt az Ószövetségből közvetlenül olvassa ki a Krisztusról szóló jövendölést, mégsem mossa el az óriási különbséget az ószövetségi és az újszövetségi kinyilatkoztatás, az ígéret és a beteljesülés között. A Krisztus szenvedése és feltámadása által szerzett üdvösségről a levél olvasóinak „az evangélium hirdetői prédikáltak”. Az evangéliumban, a Krisztusról és az üdvösségről szóló örömhírben, Isten szeretetének és kegyelmének olyan nagysága tárult fel, amely nemcsak a próféták sejtelmeit múlja messze felül. Ebbe „angyalok” is hiába „vágyakoznak beletekinteni”. Ennek a mondatnak nem több az értelme a szövegben, minthogy fokozza a Jézus Krisztusban történt isteni kinyilatkoztatás és a róla szóló evangéliumhirdetés rendkívüli, páratlan jelentőségét. Különben ez a megállapítása beleillik abba a vonalba, amelyet az Újszövetségben találunk: az angyalok szerepe Pál apostoltól kezdve, egészen elhalványodik a Krisztusról szóló újjongó híradás árnyékában.

A most olvasott levélrészlet krisztocentrikus (azaz Krisztusközpontú) Ószövetség-értelmezése nyomban Luther Mártont juttatja eszünkbe. Luthernek az evangélium igazi értelméért vívódó lelke már a korai egyetemi előadásai folyamán, a neki nagyon kedves Zsoltárok Könyvében is egyedül Krisztust kereste.

A reformátor később is megmaradt amellett az írásmagyarázati elve mellett, hogy „minden pró- , fécia... az Űr Krisztusról értendő”. Az Ószövetséget Krisztusra vonatkoztatta, hiszen az egész Szentírásban az volt a fontos neki, ami Krisztusról tesz tanúságot. Luther számára is Krisztus adta meg az Ószövetség és az Újszövetség tartalmi egységét, összefűző kapcsát, mint itt látjuk Péter levelében.

Az egyház teológiai kutatásának azóta elért eredményei alapján mi már tudjuk, hogy az Ószövetség sokkal közvetettebb módon mutat előre Krisztusra, mint azt az őskeresztyénség és Luther vallotta. Ezenkívül úgy látjuk, hogy az Ószövetség az Isten igéjének igen gazdag tárháza, amelyből sok minden más időszerű útmutatást, segítséget is kaphat a mai keresztyén ember. Ezért az életre és a jelenkorra vetett szélesebb tekintettel figyelünk az Ószövetségből frissen hozzánk szóló Istenre.

Emellett azonban változatlanul érvényes az olvasott levél- részlet és a reformátor döntő látása, hogy Isten az Ószövetségben is a kegyelemnek ugyanaz az Istene, akit Jézus Krisztusban megismerünk. Szentlelke ott ugyanúgy munkálkodott, mint később az Újszövetség korában.

S — ez a legfontosabb —, Krisztus keresztje és feltámadása az evangélium hirdetésének középpontja; Jézus élete tanulságaihoz, példájához is innen vezet az igazi ajtó. Ezenközben pedig rendkívüli módon megerősödünk evangélikus voltunkban, s boldogan figyeljük az összhangot Péter első levele és Luther felismerése között: Jézus Krisztus a Szentirás és az igehirdetés fő tartalma.

Így érkeztünk el az olvasottak nyomán a mai szószékig. Ahogyan a levél egykori címzettjeinek az apostolok utódai hirdették az evangéliumot, a mi korunk keresztyénéihez elhangzó prédikációk is ugyanazt a méltóságot viselik, s azonos a funkciójuk, a rendeltetésük: megismertetni a megfeszített és feltámadt, élő Krisztust a jelen körülményei, feladatai között a mai emberrel. A szószéken szolgálunk az evangéliummal az embereknek személyesen mind egyéni, mind közösségi életükben.

Veöreös Imre