Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1977-12-25 / 52. szám

„Láttuk az O dicsőségét

Üjra és újra felcsendül karácsony ünnepén ez a szó: „dicsőség”. Mintha csak a betlehemi éjszakában elhangzó angyali híradás visszhangoznék új és új ajkakon, más-más tartalommal és színekben. Címünk János evangélista bizonyságtételéből való mondat, melyben tanúként összegezi • azt, amit látott, tapasztalt.

MIFÉLE DICSŐSÉGRŐL

SZÓL, kérdezhetjük joggal. Hiszen éppen karácsonykor nem lehet feledni, hogy látni csupán egy jászolban fekvő magatehetetlen csecsemőt látunk, akinek még az sem jutott osztályrészül, hogy egy otthonban, emberi körülmények között pillantsa meg a napvilágot. Látunk mellette egy kétkezi munkást, amolyan fúró-faragó, építő, ácsféle embert, Józsefet egy egyszerű asszonyt, Máriát, akinek élete, sorsa, kivéve éppen azt, hogy édesanyja lehetett neki, semmiben sem különbözött ko- > ránalt ezer és ezer asszonytársáétól. Látunk hozzá jönni egyszerű és együgyű pásztorokat, de hát ők sem jelenthették magasztos dicsőségét, amelyről az apostol tanúságot tesz. Sőt később sem, mikor már tanítványként járva vei# Judea és Galilea falvait és _—^vá Misáit, nem lehetett szemlélője - f vmleri értelemben vett dicsösé- ^kgérck, hiszen valóban vándor WKfon, akinek nem „volt” fejét ho- va lehajtania”, akit nem egyszer ^^1 lettek gúnyos megjegyzéssel, nem egyszer akartak megölni, míg végre elfogták s gonosz módon kivégezték.

JÉZUS DICSŐSÉGE NEM AZONOS AZ EMBERI DICSŐSÉGGEL. Nem véletlenül össze- )k géz így az apostol: az Ő dicsösé- w JfBfSAz Ő dicsősége ugyanis merőben más, mint amit mi embe* agunkra nézve annak szok- tartani. Jézus dicsősége a > szállá szolgáló szeretet.

az, hogy Isten Fia, az örök ;olgai formát vett fel értünk ekért. Már születésének kö- lyeiben ez a nagyon mélyre i mutatkozik meg, és élete lam-uiata ennek a mélyre hajló, önmagát feláldozó szolgáló magatartásnak. EZ vezeti őt az em(

beri lét határán élő nyomorultak, megvetettek és megbélyegzettek közé, míg a rabszolgák kínos halálát felvállalva a legmélyebbre nem szállt két gonosztevő között Szenvedve ki a kereszten. Így hor- Hozta életében a szolgai létfor- születésétől az elítélt rab- Bolgák kínos haláláig.

i NEMCSAK ÉLETFORMÁJÁBAN SZÁLLOTT AZONBAN MÉLYRE, hanem annak tartalmát is vállalta és hordozta. Szolgált egész életében és szolgált halálával. Maga mondta: azért jött. „hogy szolgáljon és adja az ö életét valtságul sokakért”. Ebben az önmagát elvesztő szolgálatban lett irántunk való szere- tete valóban életté és cselekedetté. Az igazi szeretet ugyanis soha nem marad pusztán belső, lelki motívum, hanem mindig az élet magatartásában ölt megtapasztalható formát. Születéskor ennek a hozzánk lehajló szerete- tének első nagy eseménye ragyog bele az emberi történelembe. Itt, és csakis ebben a mélyre szálló szolgáló szeretetben ismerjük meg igazán az Ő dicsőségét.

AZ ő DICSŐSÉGE AZ ATYA DICSŐSÉGE IS. Ő, az egyszülött Fiú, aki az Atyával teljes közösségben és egységben van, Isten egészen hozzánk hajló szeretetét hozta ezáltal. Kimondhatatlanul csodálatos, emberi értelmünket meghaladó dolog, hogy az örök, mindent alkotó és fenntartó Isten dicsőségét nem egyszerűen csil- lagvilágok csodás rendjében, vagy angyali karok örök imádatában leli és mutatja meg, hanem abban, hogy nagy szeretetében Fiában, Jézusban egészen mélyre hajolt hozzánk, az emberiséghez, a világhoz.

Csakis enneki a dicsőségnek a tanúja és hordozója az egyház. Talán nem ünneprontás, ha karácsonykor nem maradunk meg az ő mélyre hajló szolgáló szere- tetének elbűvült csodálatában, hanem annak egyenes következményére is figyelünk. A gyülekezet, az- egyház ennek a tanúja, hiszen hittapasztalata azonos erről a jézusi szolgáló szeretetről az apostolokéval, így bizonyság- tétele is csak ugyanaz lehet. Viszont nemcsak erre hivatott el, hanem éppen arra is, hogy legyen kiábrázolója, megvalósítója ennek a világon. Ezért igaz az, hogy az egyház dicsősége az, ha tud egyre alábbszállva, igazán szolgává léve Urának nyomába lépni. Ez azonban feladat és el- kötelezés is feléje: igyekezzék is azon, hogy ezen az úton járjon. Csak az egyház közösségének említése ürügyül ne szolgáljon arra, hogy magunk előtt elködösítsük ezt a célt. Annyi válik valósággá az egyháznak ebből a szolgáló, alászálló szeretetéből, amennyit mi megvalósítunk belőle.

Bánfi Béla

LELKÉSZI ELLÁTOTTSÁG AUSZTRIÁBAN

Az osztrák evangélikus egyház 186 gyülekezetéből 30 gyülekezetben a szomszéd gyülekezet lelkésze helyettesít, további üres lel- készi állásokban segédlelkészek vagy más kisegítők végeznek szolgálatot. Jelenleg 17 végzős teológitai hallgatójuk van és 9 kisegítő szolgálatra kiképzett prédikátoruk (Pfarrhelfer). A szervezetileg idetartozó református gyülekezetekben nincsenek betöltetlen lel- készi állások.

XM VASÁRNAP IGÉJE

A* Ige testté lett

Jn 1, 14—18.

Karácsony eseményeiről színesebben tudósít minket Lukács evangélista, amikor Betlehemről, jászolbölcsöröl, pásztorok hódolatáról beszél. Máténak is megvan a célja azzal, hogy Jézust beállítja a Dá- ■ vid-családjából leszármazottak sorába. János ebben az egyetlen tömör mondatban foglalja össze karácsonyt: Az Ige testté lett. Sokan sivár, színtelen, minden szépségtől megfosztott, üres karácsonynak látják. Pedig ennek ellenkezője az igaz: ebben a bizonyságtételben rejlik a legigazibb, legtartalmasabb karácsony. Mit is jelent ez a bizonyságtétel?

ISTEN ÍGÉRETE BETELJESEDETT, TESTET ÖLTÖTT. Akit Isten kezdettől fogva ígért, akire hosszú évszázadokon keresztül várt Isten népe, az jött el Jézusban. Ez az Ür Jézus a mi Megváltónk is, aki bűntől, haláltól, kárhozattól megváltott minket is.

Isten igéje nem puszta szó, mely elröppen és hatás nélkül marad. Ha hosszú is volt az idő, amíg „próféták által szólt”, de most már végre beteljesedett. Karácsony bizonyítja: Isten szava élő és ható. Nemcsak beszél, beszél, de szava nyomán támad az élet, felragyog a világosság, vereséget szenved bűn és sátán, előretör és elhatalmasodik az öröm és a béke. Nem álom, hanem valóság. Erről ad bizonyosságot Jézus megszületése. így lesz ezután is Isten minden Ígérete Jézusban igenné és ámenné.

ISTEN EMBERRE LETT JÉZUSBAN, — ezt is hirdeti ez a karácsonyi bizonyságtétel. „Emberré” — ezen van itt a hangsúly. Mert ehhez neki mélyen meg kellett alázkodnia, el kellett hagynia dicsőségét, szolgai formát kellett felvennie, mélyre kellett leszállnia, bűnt, poklot és halált meg kellett ismernie. Mégis emberré lett. Ö, aki látta Istent és egyedül ismeri az Atyát, emberré lett, hogy nekünk embereknek elmondhassa, kicsoda az Isten, milyen Atyánk az Isten. Még azt. is vállalta, hogy egészen alárendelje magát Isten akaratának, ne a saját akaratát tegye, hanem alávesse magát mindenben az ö akaratának s így mindig beteljesítse azt, amit Isten kíván.

ISTEN JÉZUS EMBERRÉ LÉTELÉVEL AZ EMBER OLDALÁRA ÁLLT. Nem várja azt, hogy emberfeletti emberek, „félistenek” legyünk, akik valami módon közelébe férkőzhetünk, hanem Jézusban mellénk áll. Mindenben hozzánk hasonlóvá lesz ■— kivéve a bűnt. Szolidáris emberi életünk minden gondjával, de részt vesz minden örömünkben.. Isten szeretetével és megértésével látja életünket és nem célja, hogy elveszítsen, hanem inkább belevon ennek a szeretetnek sugárzásába, hogy megtérítsen és megbékítsen Istennel és embertársainkkal. Mellénk áll és meggyőz minket, hogy Isten nem ellenünk, hanem velünk van. Örüljünk ennek és bízzunk benne

ISTEN AZT AKARJA, HOGY AZ EMBER IGAZAN EMBER LEGYEN. Ezért áll mellénk, ezért olyan „emberséges Isten”, mert Jézusban adja a lehetőséget, hogy mi igazi emberekké legyünk. Éljük az igaz emberséget, nem a magunk javát, hasznát és dicsőségét keresve, hanem éljünk embertársainkért, hordozzuk az emberiség nagy kérdéseit és megoldásukat segítsük, hogy az ember megélhesse emberségét mindenütt a világon, szabadon, békén és boldogan élhessen és eljuthasson a benne való hitre is. A testté lett Ige — az emberré lett Isten Fia teljességéből kapunk ehhez .,kegyelmet kegyelemre”. Az Ige testté lett — az emberért lett a karácsony!

Tóth-Szöllös Mihály

IMÁDKOZZUNK!

Szerető mennyei Atyánk! Köszönjük Jézust, a testté lett Igét. Köszönjük, hogy mellénk álltái, vállaltad életünket Jézusunk és az igazi emberséghez adsz erőt és mutatsz utat nekünk. Cselekedd meg velünk, hogy örömöd a mi örömünk is legyen, békéd az egész világra kiterjedjen és szereteted minden szívet átjárjon, hogy boldog életet élhessen minden ember c világon. Hála néked Istenünk kimondhatatlan karácsonyi ajándékodért, Jézusért. Ámen.

Néhány évforduló

A művelődés nagyjai és a történelem jelentős eseményei egyszerre nem kerülhetnek reflektorfénybe. Az évfordulók alkalmat adnak a megemlékezésre. Hazai kulturális életünk, napilapok, folyóiratok ^^és a mi egyházi hetilapunk is él ezzel a ^^H.ehetöséggel. Persze az a nemzeti kincs, P£ ami a múltban lerakodott, oly bőséges, ■Kaz évfordulók annyira sűrűn követik egy- ^^unóst, hogy a fontosak közül sem tudtunk ^nindenről írni. Ezért az utolsó negyedév gazdag évforduló-naptárából számba veszek még négy, egészen különböző emlék- 0 anyagot, mielőtt átlépnénk 1977-ből az új w^^sztendöbe.

M\ HÜSZ ÉVVEL EZELŐTT HALT MEG

SZABÚ LŐRINC, egyik legkedvesebb költőm a közelmúltból. Az idői távlat már meghozta a közös végső eredményt: az Ady utáni nemzedék egyik legkiválóbb lírikusa, ö teremtette meg költészetünkben a hétköznapi stílus verssé varázslását. Versfordításai felölelik az egész világirodaimat. A műfordításait tartalmazó kötetének a címe is találó: Örök barátaink. A XX. század hányatott lelkű és küzdelmes sorsú embere, aki különösen életének az első felében sokszor küzdött a Nihil kísértésével: „Hiszem, hogy egyszer meghalok / és hiszem, hogy elrothadok; j ilyesmiket hiszek, de nékem / talán már erre sincs szükségem: / nyitott szemmel nézek bele / a rettenetes semmibe." (Nyitott szemmel) De felülemelkedett ezen az írói feladat vállalásával: „Különbékét ezért kötöttem / a semmivel, / ezért van, hogy csinálom, amit / csinálni kell..." (Különbéke)

1945 után írja meg hatalmas lírai önéletrajzát, a Tücsökzené-t, az ezerkilencszázas évek gyermekkorától kezdve. Az életmű csúcsa A huszonhatodik év. Lírai rekviem százhúsz szonettben halott kedveséről. Éppen a nyáron fedeztem fel egy esős napon a balatonfüredi Pantheon árkádjai alatt, ahol azon á balatoni tájon járt költők, tudósok emléktáblái sorakoznak, és övét frissen vésve. Négy sor szól róla, az emlékének: „Aki itt s e tájon — az emberi múlandóság fájdalmáról — az ember vigaszára — nem múlandó műveket alkotott.” A tihanyi félszigeten, Illyés Gyula házában születtek jelentős részben az összetörtségböl a vers szépségével felemelő tizennégy soros gyöngyszemek'.

HARMINC ÉVVEL EZELŐTT KÖTÖTTEK MEG a magyar—bolgár kulturális egyezményt. Sokaknak talán nem sokat mondó esemény, nekem, aki a nyár végén bulgáriai utat tettem, átszínesitik és belülről melegítik a szürke mondatot az élményeim arról a földről. Azóta felcsillanó szemmel figyelem, amit onnan hallok, olvasok. Hiába kerestem a könyvkereskedésekben Dolcsev Őszi utazás-át, egy bolgár költő nemrégiben megjelent verskötetét. Nem tudom felmérni —- nem állnak rendelkezésemre adatok —, hogy mi minden történt harminc év alatt a két nép kultúrájának csereforgalmában. A keresett kötet is ebbe tartozik. Inkább csak szeretném az évforduló alkalmából felébreszteni vagy erősítcni'az olvasóinkban az érdeklődést, nemzeti és egyházi szemmel egyaránt.

A bolgár nép történelme még súlyosabb, mint a miénk, ötszáz éves török elnyomás alól éppen most száz éve szabadította fel Oroszország hadereje az orosz—török háború folyamán. A bolgár nemzeti újjászületés lendülete akkor már pár évtizede elindult, de még így is csak másfél száz év állt eddig a nagy múltú bolgár nép rendelkezésére, a XII—XIII. századi fényes történelmi lapok után, hogy kibontakoztassa nemzeti műveltségét. Közben a hegyek mélyén kis bolgár kolostorokban elrejtve égtek a hazafias érzés, a nemzeti művelődés és a keresztyén hit mécsesei. Meghatottan kerestem fel ilyen „Isten háta mögötti” apró kolostorokat, nemcsak a gyönyörű legnagyobbat, a rilait.

KILENCVENÖT ÉVE SZÜLETETT KODÁLY ZOLTÁN. Nincs tíz napja az évforduló dátumának. Századunk nagy öregei közé tartozik, ahogyan alakja még közvetlenül él emlékező szemünkben. Zenepedagógiai és zeneszerzői alkotó tevékenysége rég túlnőtt már kicsi hazánk határain. N'eve világfogalom hangversenytermekben, és módszere hat a tengeren túli zeneoktatásban is. Mégis, nekünk itthon a legdrágább, mert a miénk volt és marad. A közelmúlt hetekben az Üj írás folyóiratban, Németh László Írói hagyatékából — talán még visszatérünk rá az új esztendőben — egy 1956-ból való mondatot olvashattunk: „Kodály Zoltán és társai. .. már az óvodás, a korai iskolás évektől magyar énekekkel, énekkarokkal, szétáradó ze/iei műveltséggel próbálták a lelkeket átjárni, a nemzetet szinte egybeénekelni.” A nemzeti tudatnak, a hazaszeretetnek az apostola volt, aki a nép lelkének legmélyéből fakadt ősi és újabb dalokkal akarta közös énekes otthonná tenni ezt az országot.

Legnagyobb zeneszerzői alkotó tettével pedig a Psalmus Hungaricus-t hozta létre. A XVI. századi magyar prédikátorok nyelvén és korviszonyai között született zsoltárszöveget úgy szólaltatta meg, hogy a zenében, énekben egyszerre érezzük az ősi és a modern hangzásvilágot.

DECEMBER 25-ÉN LENNE NEGYVENÖT ÉVES a pár esztendővel ezelőtt tragikus körülmények között meghalt színművésznő. Dómján Edit. Még előttünk van a játéka: harsány életöröm, amelynek alján mindig szomorúság bujkált. Halljuk vonzó hangját, énekét, amelyben ugyanúgy vegyültek a kesernyés és édes ízek. Nem felejtem el egyik mondatát, valamelyik szerepéből: „Hát ez nem tölt be egy lelket!” A hangsúly és a hangszín, ahogyan mondta, vallomássá tette, s mindnyájunk számára emberlétünk nagy kérdésévé: csak úgy érdemes élni, ha valami egészen betölti a lelkünket.

Karácsony volt. amikor eldobta magától az életet. Karácsony estéje veszedelmes azok számára, akiknek nagy szomorúságuk, vagy nagy csalódásuk, kiábrándultságuk van. Mert felfokozza a magány elviselhetetlenségét. Nincs a közelünkben valaki az idei karácsonyon, akinek éppen ilyenkor lenne szüksége a baráti, emberi, keresztyén testvéri szóra?

Veöreöslmre