Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1977-10-30 / 44. szám

Az igazi amerikaiak Lobogó tollak, színes kéziszövött ruhák, szűnni nem akaró éljen­zés és örömkiáltások — az Egye­sült Nemzetek genfi palotája sok eseményt látott nagyterme számá­ra is furcsa ez a konferencia. Az • „igazi amerikaiak”, az indiánok képviselői jöttek össze. Kanadától az Egyesült Államokon és JVle- xikón át Argentínáig és Bolíviáig halvan nép küldötteiként gyűl­tek össze tizenöt országból. Az elnöklő Romesh Chandra, a Bé- ke-világtanács főtitkára történel­mi eseménynek nevezte a szep­tember 20—23 közötti tanácsko­zást, mert első esetben fordult elő. bogy az Egyesült Nemzetek Nemkormányszervezetelnék Szer­vezete Emberi Jogok Bizottsága hívására Észak- és Dél-, meg Kö­zép-Amerika őslakosai összejö­hettek a maguk sorsa megvitatá- • sara. A „RÉZBŐRÜEK” TANÁCS­KOZÁSÁT MINTEGY KÉTSZÁZ­ÖTVEN DELEGÁTUS, a tagszer­vezetek, közöttük a Keresztyén Békekonferencia is, képviselői fi­gyelték. Csoportban jöttek Kana­dából és az Egyesült Államokból az indiánok, magukkal hozva gyermekeiket, és öregjeiket is. Feltűnést keltett egy százhárom éves nö beszámolója, aki elmondta szomorú élete történetét. Két ki­sebb fiú, olyan 4—5 évesek, el­unták a sók beszédet és vidám fo- gócskázásba kezdtek a széksorok között és a székek alatt. A bejá­ratnál hatalmas asztal volt, tele. kéz1 festett textilekkel, faragvá- nyokkal, bőrből készült haszná­lati tárgyakkal, nyakláncokkal és főleg sok ismertető füzettel, kiált­vánnyal és könyvvel. Mintha gyermekkorunk indián romantikája, áz indián filmek és könyvek elevenedtek volna meg! Sziú, tuSzkarora, irokéz törzsbe- liék vonultak végig a férfiakra is olyan jellemző, nagyon hosszú bajjal, méltóságteljes járással Genf utcáin, nyomukban a gye­rekekkel és' a fényképező-filmező kíváncsiakkal. 'A ; John Knox diákszálló kertjében mindén reg­gel korán Ott guggoltak a füvön és szívták a békepipát. NEM AZÉRT JÖTTEK GENF- BE. HOGY LÁSSÁK ŐKET, ha­nem hogy végre egyszer a sá­padtarcúak”, a fehér népek oda­figyeljenek rájuk. A megdöbben­tő beszámolókból riasztó képek egész sora villant elénk: népirtás, fajüldözés, legyilkolás, kisemmi- zés, megvetés. Észak-Amerikát eddig úgy tartottuk számon, hogy ott a négerek helyzete átlagban sokkal rosszabb, mint a fehéreké. A többségükben rezervátumokban élő indiánok azonban még a né­gereknél is sokkal rosszabb élet­körülmények között élnek. A műit században az Egyesült Államok területén még mintegy 12 millió indián élt, számuk ma mintegy 800 ezer. Elvették földjeiket, lege­lőiket, vadászterületeiket, beszo­rították őket a legrosszabb és leg­terméketlenebb területekre. 1924- ben ugyan polgárjogot nyertek az Egyesült Államokban, de idegen- forgalmi látványosság, megtűrt furcsaság, sok gondot okozó ki­sebbség lettek. Nem szabad hasz­nálni saját nyelvüket az iskolá­ban, lűzzel-vassal irtották sajá­tos kultúrájukat és vallásukat. .Dél-Amerika egyes vidékein még rosszabb a helyzetük, ma is va­lóságos hajtóvadászatot rendez­nek sok országban ellenük. A TANÁCSKOZÁSON ÖRÖM­MEL ÜDVÖZÖLTÉK EGYMÁST mintegy 90 százaléknyi bolíviai indiánság és a kisebbséget jelen­tő észak-amerikaiak képviselői. Amerika őslakói nem kívánnak még átköltözni az örök vadász­mezőkre, hanem itt és most kö­vetelnek emberi bánásmódot és össze akarnak fogni jogaik védel­mében. A tanácskozáson kialakult hangulatra jellemző volt, hogy az Egyesült Államok hivatalos kor­mányképviselője először beje­lentkezett szólásra, de az általá­nos véleményt hallva, egyszerűen megszökött és nem mert megszó-. lalrii. Az egyes indiánszervezetek képviselői az ülés után európai körútra indultak. így látogatott hazánkba Rüssél Means, az Ame­rikai Indián Mozgalom nevű szer­vezet egyik vezetője családjával és a dél-amerikai indiánok kép­viselőjével. MIT HASZNÁL EGY ILYEN TANÁCSKOZÁS, KÉRDEZHET­JÜK. Hiszen Genfben elhangzot­tak a vádak, a leleplezések, de mi lesz ezután ? AZ INDIÁNOK KONFEREN­CIÁJÁNAK HATÁROZATAI az amerikai őslakosok elleni bűnök listája odakerül az Egyesült Nem­zetek Szervezete közgyűlése elé. A nemkormányszervezetek, egy­házi és társadalmi szervezetek sokféle segítséget ajánlottak fel az indiánok képviselőinek. Min­den év október 12-én, Amerika „fölfedezése” napján, kérik a v!- íág közvéleményét, hogy emlé­kezzék meg az amerikai indiá­nokról. fejezze ki együttérzését a legelemibb emberi jogaikén küz­dőkkel. A hatvanas évek végén svéd írók és néprajzkutatók hív­ták föl először a világ figyelmét az indiánkérdésre, a húszadik század egyik megtorlatlan gaztet­tének nevezve az indiánok irtását. „Az indián is ember!” — ennek az egyszerűen hangzó megállapí­tásnak az általános elfogadtatá­sáról van tehát szó. Az indián is ember, tehát nern múltbeli me­sehős, ^turisztikai látványosság, olcsó munkaerő, szabad préda, hanem olyan ember, mint a „sá- padtarcúak”. Ugyanannyi meg­becsülést kell kapniuk a világ közvéleménye előtt és az egyes amerikai országokban, mint bár­melyik más embernek. ÉRDEKES VOLT HALLGAT­NI. AHOGYAN AZ INDIÁNOK A KERESZTYÉNEKRŐL nyilat­koztait. Nem volt ritka a szenve­délyes támadás, mert sok helyen a fehér papok a fehér kormány érdekeit szolgálják inkább, mint az indiánok előbbremenetelét. Mások viszont elmondták, hogy az egyetlen segítség, amit kívülről kaptak, az éppen egyházi oldalról jött. Egyikük mindnyájunk szá­mára érthetően így fogalmazta at Jézus parancsát: „Szeresd az in­diánokat, mint magadat!” Harmati Béla LUTHER: ESTI IMA Egységed háromság nekünk, öröktől igaz Istenünk, letér már a nappal s a Nap, gyújtsd nékünk istensugarad! Néked dicsérjük hajnalunk, este megint imádkozunk, szegény dalunk áld tégedet most, mindig és mindenfeléit Áldjuk a magasztos Atyát s egyetlen Urat, egy-Fiát s a Szentleiket, ki megsegít mostantól örökéletig. Ámen. Ford.: Weöres Sándor luiputt tg Sitis a szeretet széles túrta tatra Hitünk meggyőződése az, hogy a reformáció nemcsak történeti esemény. Emberi akarások, érdem­itek, szándékok, célok és indula­tok kusza szövevényén át Isten nyúlt bele a történelembe, hogy eszközein keresztül újjáformálja megromlott egyházát, s visszaad­ja azt a világnak, nem úgy, mint eddig volt, hogy uralkodjék rajta, hanem, hogy szolgáljon benne a szeretet tettekben megvalósuló erejével. A reformáció mindenek előtt Isten irgalmát hirdette. Szava nyomán felszabadult az Isten büntetésétől való félelemtől meg­dermedt akaraterő és felszaba­dult a kegyelmes Istent hiába ke­reső, önsanyargatásokban és med­dő vallásos szertartásokban ez a fáradt középkori ember lelke. A visszájára fordult kettősség­ben a helyes sorrend helyreállt: Isten reformált népe nem ázéft teszi a jót, hogy elnyerje Isten ke­gyelmét, hanem azért, hálából, mert meggyőződött arról, hogy Isten Krisztusért igaznak fogad­ja el a bűnöst. Luther így taní­tott erről: „Az Isten nekem... Krisztus által életet és üdvössé­get adott... Ezért viszont szaba­don, boldogan és ingyen teszem azt, ami Atyámnak kedvére van és felebarátom iránt olyan mó­don viselkedem, mint Krisztus én irántam és semmi mást nem te­szek, mint ami jó, hasznos és üd- vösséges neki.” A FELEBARÁT SZERETETÉ- RE FELSZABADULT LÉLEK­KEL Tette, és kell, hogy tegye ma is a reformáció népe a jót a családban, a munkában, egyháza és népe között és az egész embe­riség nagy családjában. Az a több, mint négy és fél év­század azonban, amely elválaszt bennünket a reformáció korától, kereteiben alapvetően átformálta az emberi közösségek életét, sze­retetünk „területét”. Átformálta ég megnövelte. Átalakult — és maisban ebbéri a * folyaméiban is része van a reformációnak — a középkori zárt jellegű családi rendszer, a céhekbe tömörült munka és az osztályokba mere­vedett társadalom. Nyitottabb lett a családi élet. Tagjai életük je­lentős részét kisgyermekkortól kezdve más közösségekben is élik. A szeretet elkötelezése tá- gabb dimenziókban érvényesül az iskolai és munkahelyi közös­ségek egész sorában. MOZGÉKONY LETT AZ EGÉSZ VILÁG. A közlekedési eszközök hatalmas fejlődése napi járóföldnyivé zsugorította az egész világot és a modern hír­közlő eszközök halló-, sőt látótá­volba hozták távoli földrészek eseményeit is. A gazdasági és társadalmi élet alakulását, változásait világmére­tekben érezzük. Mint zsúfolt vil­lamoson, könyökünk akarva-aka- ratlari is összeér más országok és világrészek emberiével is. A természettudományok roha­mos fejlődése addig elképzelhe­tetlen lehetőségekhez juttatta az embert, abban, hogy jóléte szol­gálatára formálja rövidesen ta­lán kozmikus méretekben is az egész élő- és élettelen világot, miközben egyes nyugati „okos” statisztikusok azt számlálják, hogy az ezredfordulóra évente hány millióval több ember fog ébenhatni, mint manapság. Elké­pesztő összegeket fordít az embe­riség fegyverkezésre, és talán a legszomorúbb az. hogy nemzedé­künk szinte úgy „hozzászokott.” rfiár a fenyegetett, válságokat hordozó világunkhoz, a faji meg- különböztetésbén etem bér tel ene- dő világról szóló híradásokhoz, hogy közönyösségéből legfeljebb egy-egy terrorcselekmény sokko­ló hatása tudja ideig-óráig fel­rázni. A mai ember nem annyira Is­ten büntető haragjától fél, mint elődei, s lázas igyekezettel nem arra • törekszik, hogy megtalálja kegyelmes Istenét. Mások a sza­vai. gondolatai, érzés- és gondo­latvilága, mint a reformáció ko­rában volt. ISTEN REFORMÁCIÓBAN MEGÚJULT EGYHÁZAI, benne a mi egyházunk és annak népe is hiszi és hirdeti Isten ma is ér­vényes, feszültséget oldó, féle­lemtől szabadító szeretetét. Nem utánozni, vagy erőltetettem má­solni akarjuk megváltozott ko­runkban reformátor őseink hit­valló hűségét, hanem szolgálni kívánunk abban, hogy Isten sze- retete valóság legyen közöttünk, tovább gyűrűzzék az emberi együttélés mai formáiban. Szol­gálni kívánunk abban, hogy Is­ten-adta. önzés-görpsből felszaba­dult értelmünket mások boldogí- tásánák szolgálatába állítsuk. Együtt szolgálni mindazokkal, akik az ember javáért, az ember­ségesebb életért küzdenek. A reformáció népe — szerete- tében és felelősségében is — megtanul világméretekben gon­dolkodni és cselekedni. Közben rácsodálkozni arra, hogy e táv­latok nem feledtetik, sem el nem homályosítják napi feladataikat, mától-holnapig érő dolgokban va­ló éleslátásukat, helytállásukat mindennapi kötelességeik között. Hálát adnak Istennek, hogy a szeretet széles távlataira nyitott kaput számukra. Schreiner Vilmos A holtak is énekelnek VAN EGY TERÜLETE GAZDAG HANGLEMEZKIADÁSUNKNAK. ame­lyet aránylag kevesen ismernek, és a lemezeket mégis megjelenésük után nagyrészt elkapkodják. A szöveget, főként verseket tartalmazó lemezekre gondolok. Közülük kettőnek az élményére szeret­ném felhívni a figyelmet. Most hallgat­tam újra Végig dolgozószobámban Lati- novits Zoltán hanglemezét: Ády Endre verseiből és írásaiból mond el negyven részletet. Megrendítő hallani a költővel kongeniális színművész által életre kel­tett szövegeket! Hangzik a költő személyes sikolya a Sem utódja, sem boldog őse kezdetű versből: „Ezért minden: önkínzás, ének: Szeretném, hogyha szeretnének S lennék valakié, Lennék valakié.” Szívig ér A föl-földobott kő megrázó hazaszeretete: ......Kicsi országom, újra meg újra Ha­zajön a fiad.” Az emlékezés és az áhitat harangköngása szól a Krisztus-kereszt az erdőn soraiból: „Húsz év elmúlt s gondo­latban Ott röpül a szánom az éjben S amit akkor elmulasztottam, Megemelem kalapom mélyen. Ott röpül a szánom az éjben.” Torkon ragad a párizsi hangulat a múlandóság érzetével: ,.Parisba tegnap beszökött az ősz. Szent Mihály útján su­hant nesztelen. Kánikulában, halk lom­bok alatt S találkozott velem.” Litániás stílust vált az előadóművész a Sírni, sír­ni, sírni borzongató, ravatalt bűnbánatá­nál. F e lteszem a másik lemezt: Básti Lajos mondja el négy oldalon Arany János Toldiját, mind a tizenkét éneket. „Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon, Mesz- séiröl lobogva tenger pusztaságon: Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem Majd. kilenc-tíz emberöltő régiségben.” Lehet ezt úgy hallgatni akármelyikünknek, hogy ne ébredne fel gyermekkorunk, az iskolapadok és a serdülő évek világa?! S közben felnőtt fejjel jövünk rá a költői elbeszélés akkor még nem sejtett értéke­ire és szépségeire. Segít ebben Keresztúry Dezső kiváló méltatása a borítón. Meg­értem, átérzem, amit nemrégiben hallot­tam egy idegenbe szakadt magyarról. Könny szökött a szemébe, amikor ott a távoli otthonában felhangzott erről a le­mezről Arany János éneke. Nekünk idehaza, akik jól ismertük színpadról, rádióból, mozgóképről a két közelmúltban meghalt előadóművészt, a lemezen megszólaló hangjuk, mint életü­kön túli ajándék, eleveníti fel felejthetet­len szerepléseik varázsát. MARADJ VELEM, MERT BEESTELE­DETT — ezt a címet viseli Tolnai Gábor irodalomtudósunk most megjelent írói vallomása két évvel ezelőtti itáliai útjá­ról. Ez a mondat bennünk nyomban az újszövetségi igét idézi, az emmausi tanít­ványok szavát a köztük időző feltámadt Jézushoz. Nem■ alaptalanul, mert az egész könyvecske hangulatát és tartalmát át­lengi Szabó Lőrincnek e bibliai sorhoz kapcsolódó verse — a szerző citálja is — a „vergődő magányból” kitörő vágyódá­sáról. Az írót Rómában a halottal fogadják: gondolatban felidéződnek itáliai találko­zások és együttlétek azóta már elhunyt írókkal, költőkkel. Az olasz Quasimodo és Ungaretti, a leningrádi idős költőnő, Ahmatova, Darvas József, Simon István lépnek elő az emlékekből. Aztán jön az új találkozás: a világhíres szobrász, Ame­rigo Tot, a magyar Tóth Imre hiúja meg házába. És létrejön a barátság az öreg­kori magánytól aggódó két férfi között. A művész életének magára maradással lezárult utolsó szép szakasza néhány em­lékező rajz formájában is a szerző szeme elő kerül. Ezek után jut el Firenzébe, s járva a várost „az emlékeket felidéző magány keserű ize” gyötri. A dómban Michelangelo késői alkotása, a firenzei Pieta, a Sírbatétel emeli fel. „A belőle áradó, a kőbe vésett líra vissz­hangzik bennem.” Ez a fejezet a könyv csúcspontja. A négyes szoborcso­port Nikodémus-alakjóban Michelangeló­nak az önvallomását érzi meg: „Az ön­arcképben, Nikodémusnak a vonásaiban az öregkori magánynak a keserűsége és vele az elmúlás réme fejeződik ki.” .4 két nőalak arcába Michelangelo egyazon asszonyt, legmélyebb ihletőjét, az akkor már nem élő Vittoria Colonna vonásait veliti bele. Az egyik figurát, az életet áb­rázoló Magdolnáét, befejezte. Ez a befe­jezettség is érzékelteti: a művész leszá­molt az élettel. Mária alakját, amely a halált jeleníti meg, befejezetlenül hagyta. Még nem tudta kimondani a halállal kapcsolatos végső személyes szót. A halott Krisztus ábrázolásának az ér­telmezésével már nem tudunk egyetér­teni: az író szerint „halottabbnak” látszik a mester korábbi Krisztus-ábrázolásainál. Ezt a jelképet fokozza, szerinte a mű megcsonkítása is: a művész szétverte Krisztus bal karját és megsemmisítette bal lábát. „Mintha azt mondaná: PUsz- tuljl Te sem tudtál megváltani!” Miche­langelo öregkorát jól ismerem, legtöbb alkotását is láttam. Versei is vallanak önmagáról. Nem fordult ő el csalódottan a Megváltótól. De abban mélységesen igaza van az írónak, ahogyan átéli a szoborcsoportban Michelangelo vergődését és vallomását. S a lényeges ebben a gyönyörű fejezet­ben éppen az, hogy a szobor mondani- iialójának személyes megragadása, meg a tovább gondolkozás azon. hogy a művész alkotóerejét nem volt képes megtörni a magánynak és a halálnak a réme, a még hátralevő évtizedében káprázatos művek sora követi egymást —, kiemeli a top- Tengőt a nyomasztó érzéseiből. „Felemelő érzések jártak át... Kevés remekmű ha­tott reám — végső kicsengésével, példa­adásával — olyan elementáris, életet és munkát igenlő erővel, mint a Sírbatétel élménye, megalkotójának holtáig égő, mindmáig sugárzó humánuma, teremtő vágya, remeklése. Velencében is egyedül vagyok. Mégis más ember érkezett a la­gúnák városába, mint aki Firenzében voltam ... Ismét megtaláltam önmaga­mat, Önemésztő, magányos napjaimban már nem remélt értelmet, a teljességbe vetett hitet." S ezért a felemelésért mondja „második hazájának”, Itáliának a mondatot: „Maradj velem, mert bees­teledett”. Lám, művészeti alkotásokon át is kinyújtja kezét — mi így hisszük — óz alkony emberi kétségeiben és a ma­gány vergődésében talán Ö utána... A könyvet, áz irodalmár lírai utazá­sát élete hatodik évtizedének közepéit, Ferenczy Béni és Amerigo Tot rajzai dí­szítik, Itália hangulatát is idézve. Vcöreös Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom