Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1977-08-28 / 35. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP XXII. üvi oAam g. szAm 1077. augusztus 28. Ara: 2,50 Ft Előző számunkban megkezdtük "a nagygyűlés második hetéről szóló beszámolót. Jeleztük, hogy a második hét a döntések és határozathozatalok hete volt, de ezek előtt még meghallgatta a nagygyűlés azt a három főelö- adást, amelyeknek irányát és főbb mondanivalóját ismertettük. Most elérkeztünk a határozatok ismertetéséhez. A nagygyűlés nemcsak alaposan készítette elő a határozati javaslatokat, hanem azokat alaposan meg is tárgyalta. A szemináriumokból és különbizottságokból érkezett javaslatok először egy olyan bizottság elé kerültek, amely azokat még egyszer végiggondolta, megvitatta és ezt követően terjesztette a nagygyűlés elé. A nagygyűlésen a javaslatokhoz bárki hozzászólhatott. azokat kritizálhatta, ellenjavaslatot hozhatott és csak ezek után került sor azok megszavazására, ftfind- ezt azért kellett elmondanom, hogy ezzel is aláhúzzam a hozott határozatok jelentőségét. Ehhez még annyit teszek hozzá, hogy összesen 11 plenáris ülést tartottunk, ami megközelítőleg 24 órai tárgyalási időt vett igénybe! összesen 14 határozat született, amelveknek nagyobb részét — természetesen vázlatosan — ismertetjük lapunk hasábjain. A misszióról A misszió fontosságát a nagygyűlés ismételten kiemelte. Az egyik szeminárium külön is foglalkozott ezzel a témával. Ebből a szemináriumból is érkezett egy riport a nagygyűléshez. Ezen leiül a plenáris ülés külön is hozott határozatokat a misszióval kapcsolatban. Az alábbiakban először a szemináriumból érkezett jelentést, illetve annak fontosabb szakaszait ismertetem. Ezt a jelentést a plenáris ülés elfogadta. „A misszió feladata minden egyháznak, minden egyháztag- nak, fiatalnak és öregnek, gazdagnak és szegénynek és az nincs időhöz kötve.” Valamennyi hivő missziói kötelezettsége következik a hit által való megigazulás elfogadásából. Egy másik mondat szerint: „A keresztség az a jel és az a pecsét minden hivő számára, amely ordinálja (rendeli) a bizonyságtételre és a szolgálatra.” A missziói feladatot soha nem lehet befejezettnek tekinteni egyfelől azért, mert még nagyon sokan vannak, akik még sohasem hallottak Istennek Jézus Krisztusban megjelent kegyelméről, másfelől ugyancsak sokan vannak a névleges keresztyének, akiknek újra kell hirdetni ezt a kegyelmet. Sajnálatos, hogy a „régi egyházakban”, tehát elsősorban Európában és Amerikában, sokan vannak. akik a „félénkség szellemétől” szenvednek a missziói munkában. Rá kell ébrednie a régi keresztyéneknek is, hogy ők is „Isten papi és prófétai népe”. Nem beszélhetünk többé „adó” és „vevő” egyházakról, mert mindegyik egyháznak adnia kell a másik számára és ugyanakkor vennie is kell a másiktól. Az egész evangéliumot kell a misz- szióban hirdetni az egész személynek (tehát nemcsak a lelkének) és az egész emberi közösségnek. Az evangélium hirdetésének szoros kapcsolatban kell lennie az emberi fejlődéssel. Nem lehet „elszellemiesíteni” az evangéliumot, mert annak van mondanivalója és következménye a fizikai életben is. „Egyfelől áll, hogy az anyagi fejlődés megfelelő lelki-szellemi felkészítés nélkül sikertelennek bizonyul, másfelől életbevágóan nagy feladat, hogy a keresztyén cselekvés az igazságosságot támogassa s ugyanakkor szembeszegüljön a kizsákmányolás minden formájával, legyen az faji, gazdasági, vagy más természetű. Ezek elengedhetetlen elemei a hiteles keresztyén bizonyságtételnek. Mindezzel mi nem szeretnénk az egyházat vagy annak misszióját politikai és gazdasági színtérré alakítani. Ugyanakkor azonban az elnyomás és a tejletlenség áldozatainak meg kell tudniuk, hogy az evangéliumnak van külső társadalmi és politikai természetű következménye is. A Krisztusban való új közösség a szegények, a gyengék és az elnyomottak oldalán áll, mivel Isten is az ö oldalukon van. A Jézus Krisztusról szóló örömhír nem puszta ismételgetése az ígéreteknek. A lélek hatalma által konkrét események történnek „szabadulása a foglyoknak és a vakoknak látása”* (Lk 4, 18—21). A misszióra'vonatkozó határozatnak van egy szakasza, amely ezt a címet viseli: „Az egyház missziójának dimenziói.” Ebből idézőnk néhány mondatot: „Az egyház arra hivatott, hogy Isten mentő és szabadító szerete- tének közvetítője (ágense) legyen minden ember számára. Ezt a célt az egyház az igehirdetésen, a diakónián, az istentisztel eten és a közösségi életen keresztül tudja szolgálni. Ez a négy. dimenzió összetartozik és egymástól elválaszthatatlan. Az igehirdetés vezet) a szolgálatra (diakónia), a szolgálatnak (dia- kónia) szüksége van a bizóny- ságtevő szóra és a közösségre, a közösség 'összejöveteleinek pedig az istentiszteletbe kfell torkolniuk. Következésképpen az igehirdetést nem lehet szűk értelemben egyszerűen »beszédnek« tekinteni.” A nagygyűlés a misszióval kapcsolatos határozatában arra szolitutta lel az LVSZ Tanulmányi Bizottságát, hogy a következő témákról végezzen tanulmányi munkát: Ekkleziologia, az istentisztelet, hogyan volna lehetséges a megkeresztelt, de konfirmációban még nem részesült gyermekek urvacsoravetele, az egyház „mint gondoskodó és gyógyító közösség, orVosi etika, miképpen lehetne az egyház temetési szolgálata gazdagabb a reménység és hálaadás hirdetésével, a hívők »egyetemes papsága« és a lelkészi szolgálat”. Az ükumenizmus kérdése A nagygyűlés a misszió mellett nagyon sokat foglalkozott az ökumenizmus problémájával. Előző számunkban már ismertettük Aarflot norvég evangélikus püspök jelentős előadását „A lutheránus egyház és az egyház egysége” címen. Már ebben az előadásban nagy hangsűlyt kapott, hogy az Ágostai Hitvalláson „ökumenikus szellem" vonul végig. A norvég püspök azt is kiemelte, hogy az Ágostai Hitvallás szerint az egyház egységének érdekében elegendő megegyezésre jutni az evangélium hirdetésére és a szentségek kiszolgáltatására vonatkozólag. Ezt az előadást is szem előtt tartotta a nagygyűlés, amikor határozatot hozott ezen a címen: „Lutheránus egyházak az ökumenikus mozgalomban” A nagygyűlés ebben az összefüggésben megerősítette azt a meggyőződését, hogy „Jézus Krisztusban a keresztyéneknek egy univerzális (egyetemes) egységük van, amelyben mindannyian együtt részesülnek azok. akik vallják az Apostoli Hitvallást. Ebben a hitbeli egységben élő keresztyéneknek az a kötelezettségük, hogy ezt az 'egységet történetileg nyilvánvalóvá, láthatóvá és megismerhetővé tegyék”. Ugyanakkor — folytatja a határozat — hisszük, hogy az öku- 1 eg nyilvánvalóvá, lamatová es menikus mozgalom jelenlegi sza- kaszaoan a „megbékélt (kien- gesztelodótt) sokjeleseg (különbözőség)” lehet a vezető elv. Az angol szövegben ez a kifejezés szerepel: „reconciled diversity”. Tiszlaoan vagyok vele, hogy ezt a kifejezést meg kell magyaráznom, hogy érthetővé tegyem, mire is gondolt az LVSZ nagygyűlése az egyház egységével összefüggésben. Mindenesetre, semmiképpen nem gondolt a nagygyűlés a keresztyén felekezelek- nek egy olyan „unio”-jára, amelyben megszűnnének a felekezeti különbözőségek, egyáltalában a keresztyén felekezetek és valamennyi keresztyén egyház valamiféle „uniformist” venne fel, mintegy uniformizálódna. Ezzel szemben éppen azt hangsúlyozta a nagygyűlés, hogy az ökumenikus mozgalomnak abban a szakaszában, amelyben most élünk, meg kell hagyni a keresztyén felekezeteket a maguk „sokféleségében”, vagy éppen „különbözőségében”, hogy mindegyik keresztyén felekezet a maga hitvallásával és „színével” vegyen részt az ökumenikus mozgalomban, tehát ne adja fel hit- vallasos örökségét. De hangsúly esik arra is, hogy ennek a sokféle keresztyén felekezetnek egymással szemben „kiengesztelt- nek”, „megbékültnek”, „összebé- kültnek” kell lennie. Azt lehetne erre mondani, hogy ez tulajdonképpen az egyházak „békés egymás mellett élését” jelenti. De az idevonatkozó határozat énnél többre hívja fel az egymással megbékült „sokféleség” tagjait. A határozat ezt is mondja: „Ez az egység és megbékélés nem jelent egyszerű koexis- tenciát, hanem annak ilyen lényeges elemei vannak: a ke- resztség kölcsönös elismerése, a lelkészi szolgálatok kölcsönös elismerése, a bizonyságtételre és a diakóniára való közös elköte- lezés.” Ez lényegében azt jelenti, hogy az egymással megbékélt egyházak nemcsak távolról nézegetik egymást, hanem kölcsönös erőfeszítést tesznek arra, hogy együtt vallják meg az egy apostoli hitet és közös szolgálatot tudjanak tenni a világban, miközben megőrzik saját hitvallásukat. A római katolikus egyház az Ágostai Hitvallás elismerésére készül? Az ökumenikus kérdések tárgyalása közben sokak számára váratlanul, mások számára már ismerten került elő egy rendkívül érdekes kérdés. Köztudomású, hogy 1980-ban fogja ünnepelni az evangélikusság nagy családja az Ágostai Hitvallás 450 éves jubileumát. Az LVSZ-nek olyan értesülései vannak, hogy a római katolikus egyház ezt az alkalmat kívánja felhasználni arra, hogy a maga részéről az Ágostai Hitvallást elismerje. A nagygyűlés ezt a hírt nemcsak meghallotta, Iranern mindjárt visszhangot is adott rá. Az ökumenizmus kérdéseit taglaló határozatba belekerült a következő szöveg: „A nagygyűlés tudomására jutott, hogy jelentős római katolikus teológusok lehetségesnek tartják, hogy az ő egyházuk (ti. a római katolikus egyház) az Ágostai Hitvallást, mint a közös keresztyén hit sajátos kifejezésre juttatóját elismerje. Remélik továbbá (ti. ezek a romai Katolikus teológusok), hogy ez az elismerés a római katolikus és a lutheránus egyhaza«, kozott tormájához vezet, amelyben minauet egyház sajátosságaik és identitásuk' (tehát önmagukkal való azonosságuk, felekezeti önállóságuk), feladása nélkül, megélik az egymással való teljes közösséget, éspedig úgy, mint testvéregyhazak (sister churches). E kezdeményezés jelentőségének tudatában a nagygyűlés üdvözli azokat a fáradozásokat, amelyek az Ágostai Hitvallás elismerését célozzák; az LVSZ kifejezi készségét, hogy erről a kérdésről a római katolikus egyházzal dialógust kezdjen és felszólítja a Végrehajtó Bizottságot, hogy erről a témáról szóló tanulmányokat, a lehetőségeket és a problémákat és ezzel összefüggő ökumenikus vonatkozásokat kísérje figyelemmel.” Mondanom sem kell, hogy a nagygyűlés több tagjai nagyon meglepte, amikor egy ilyen javaslat került a plenáris ülés elé. Egyesek nagyon örültek, mások máris látták azokat a problémakai, amelyek feltétlenül jelentkeznének az Ágostai Hitvallásnak római katolikus egyház részéről való elismerése után. Sokan azt emlegették, hogy „úgy látszik, a római katolikus egyház ma már felismeri, hogy az Ágostai Hitvallás kezdettől fogva nem az ellentéteket akarta kiélezni a római katolikus egyház és a reformáció hívei között és hogy abban olyan hitcikkek vannak, amelyeket a római katolikus egyház is nyugodtan elismerhet”. Mások viszont azonnal azt kezdték emlegetni, hogy ennek az elismerésnek olyan következményei volnának, amelyeket egyelőre nem is lehetne áttekinteni. Egyesek emlegették azt, hogy magukban a lutheránus egyházakban sincs egyforma súlyú jelentősége az Ágostai Hitvallásnak s ennek következtében nem minden evangélikus egyház viszonya rendeződne egyforma mértékben a római katolikus egyházhoz, az Ágostai Hitvallás elismerése után. Mások arra céloztak, hogy ez igen sok problémát okozna a lutheránusoknak más protestáns felekezetekhez való viszonyában, amelyeknek a hitvallását a római katolikus egyház nem ismeri el. A határozathozatal után egy sajtókonferencián Heinz Schütte, a nagygyűlésen résztvevő vatikáni küldöttség egyik tagja, s következőt mondotta: „Nagy figyelmet érdemel az a tény, hogy az LVSZ nagygyűlése az Ágostai Hitvallás római katolikus részről való. elismerésével foglalkozik és azt jelentősnek tartja. Ezt annál is nagyobbra keli értékelni, mert ezzel kapcsolatos vita viszonylag még kezdeti stádiumban van és még nem történt hivatalos nyilatkozat katolikus részről. És az egész problémáról a nagygyűlés kis részének van csak pontos ismerete.” Hivatkozott a nyilatkozattevő Ratzinger müncheni kardinálisra, aki azt mondotta, hogy „aü Ágostai Hitvallás elismerése tulajdonképpen azt. jelentené, hogy a római katolikus egyház ennek a hitvallásnak elismerné katoli- citását”, vagyis egyetemességét. Ez azt jelentené — mondta Ratzinger kardinális —, hogy a római katolikus egyház az Ágostai Hitvallásban a „közös hit megnyilatkozását” látná. Kaspei nevű római katolikus professzor — folytatta nyilatkozatát Schütte — viszont arra utal, hogy ez az elismerés azt is jelentené, hogy a megmaradó különállás es különbségek ellenére a római katolikus és lutheránus egyházak kölcsönösen „legitim”* egyházaknak ismernék el egymást, vagyis a római katolikus egyház a lutheránus egyházat valóságos „egyház”-nak tekintené. Ebből viszont az következne, hogy egymás papjainak a szolgálatát is „legitimnek” tekintenék és még a közös úrvacsoravétel is lehetséges volna. Azzal fejezte be nyilatkozatát Schütte, hogy ,-,egy magas hegyre való felmászás előtt állunk. A csúcsot látjuk, de még jelentős veszélyek és nehézségek vannak és az nem volna reális — sőt az ügyre káros volna —, ha mindezt eltitkolnánk”. Ehhez a kérdéshez majd még visszatérünk. Azt azonban nagyon erőteljesen hangsúlyozom már most, hogy szó sincs az evangélikus egyház önállóságának, hitvallási iratainak feladásáról és valamiféle „beolvadásról” a római katolikus egyházba, hanem egy testvéribb kapcsolat kiépüléséről van szó. (A következő számunkban tovább ismertetjük a határozatokat a nőkre, a fiatalokra és a társadalmi, valamint politikai kérdésekre vonatkozóIag,) Káldy Zoltán Dr. Káldy Zoltán előadása a Debreceni Nyári Egyetemen A Debreceni Nyári Egyetem vezetőségének felkérésére Dr. Káldy Zoltán püspök augusztus 16-án „Az állam és egyház viszonya Magyarországon” címen tartott előadást a Nyári Egyetem hallgatóinak. Az előadást eszmecsere követte. Mtékenuasgalmi kitüntetések Az Országos Béketanács a Békemozgalomban végzett jó munkájukért a kitüntető jelvényt adományozta Dubovay Géza kaposvári lelkésznek a Somogy-Zalai egyházmegye esperesének és ifj. Görög Tibor lelkésznek, aki az evangélikus egyház képviselőjeként végez szolgálatot Prágában, a Keresztyén Békekonferencia központjában, Mezősi György Budapest-Cse- peli lelkész pedig a Budapest XXI. kerületben a Hazafias Népfront munkájában végzett szolgálatáért a békemozgalom emléklapját kapta. Az Országos Egyház elnöksége nevében Dr. Káldy Zoltán püspök levélben köszöntötte a kitüntetetteket. Lapunk olvasói nevében mi is szívből gratulálunk és további jó békemunkát kívánunk. \ „Krisztusban — új közösség*’ Beszámoló az LVSZ Dar es- Salaam-i nagygyűléséről V.
