Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1977-07-03 / 27. szám

GVeRM EKEKNEK. A csehek reformátora Az evangélium gazdagságával meglelt szív tud szolgálni Otven éves a kispesti templom „Mit vonjak vissza, amikor nem tudok tévedésemről, amit kiáltottam, az minden az igaz­ságért volt” — vallotta Húsz Já­nos a konstanzi zsinaton. Ma már világosabban látunk, de akkor valóban ez volt az izgalmas kér­dés: ki téved és hol az igazság? Egyre inkább kirajzolódott, hogy az egyház két út között választ­hat. Sokan úgy látták, hogy az egy­ház jó úton halad. Hiszen a né­pek sorban csatlakoztak a római egyházhoz, épültek a hatalmas dómok és katedrálisok, egyre inkább növekedett a pápák ha­talma. Hol itt a hiba, kérdezték sokan Húsz János kortársai kö­zül. De nem kevesen voltak, akik a csillogó látszat mögött meglátták a bajokat is: úrrá lett az egyház­ban is a vagyon, és Isten népét is megejtette a hatalomvágy kí­sértése. Ehhez járult, hogy az egyház életében és tanításában is egyre több olyan dolog volt, ami nem egyezett a Szentirással. Ezért támadtak az újért küzdők. HÚSZ JÁNOS NAGY UTAT TETT MEG ADDIG IS, amíg a római katolikus egyház csehor­szági papja lett. Sok társával nyomorban nőtt fel. „Éhes kis­diák koromban kanalat vájtam kenyérből, s ezzel addig mereget­tem a borsót, mig magát a kana­lat is megettem” — írja. De el­érte, hogy tanulhatott. Eljutott odáig, hogy a prágai egyetem ta­nára és a Betlehem kápolna pré­dikátora lett. Fényes jövő állt előtte, ha tovább halad a meg­kezdett úton. Azonban kezébe kerültek Wic- lif János írásai. Ezek az írások nemcsak a bajokra nyitották rá szemét, hanem arra is sürgették, hogy olvassa a Szentírást egyre szorgalmasabban. Élete átalakult, egyre bátrabb hirdetője lett a Krisztusnak. Hatalmas erővel os­torozta a papokat, akik nem tö­rődnek a néppel, és a pápát, aki kizsákmányolója az emberiség­nek. A prágai érsek, aki egykor jó barátja volt, most félve és ugyanakkor dühösen követelte, hogy hallgasson el. Nem csoda, mert a gyerekek is így énekelték az utcát: „Zbinkó érsek elemista, nagyon dühös Húsz Jánosra, könyveit elégettette, pedig maga sem értette.” A CSEH NÉP SZINTE EGY EMBERKÉNT KÖVETTE HUSZT. Félő volt, hogy a csehek elszakadnak a pápától. Valamit tenni kellett. Az 1414. november 1-re összehívott zsinatra meg­idézték Húsz Jánost is. Többen intették, hogy ne menjen. Ö azonban úgy érezte, hogy ott a helye. Konstanz városában nem maradt sokáig szabadon. 73 napi rettenetes fogság után elítélték: „lelkedet átadjuk az ördögnek”, ö azonban így válaszolt: „Én pe­dig átadom kegyelmes Uramnak, Jézus Krisztusnak.” Máglyára került s egy szemtanú leírása szerint két miatyánknyi idő alatt elégett. Az első percben azonban még hangzott éneklése a lángok közül: „Jézus, Isten Fia könyö­rülj rajtam!” A MÁGLYA TÜZE ELHAM­VADT, de az a tűz, amelyet Húsz tanítása gyújtott, tovább égett. Háború is támadt, amely meg­rendítette mind a pápa, mind a császár hatalmát. Később a hu­sziták egy része feladta a küzdel­met, másik részüket pedig lever­ték és szétszórták Európában. Ha­zánkba is sokan menekültek kö­zülük. Tőlük való az a szép ád­venti ének, amit még ma is éne­kelünk: „Jézus a világ javára, mily nagy terhet vett vállára, Romlásunkban ö nyújt kezet, szabadulásra Ö vezet.” Keveházi László Kedves hang szólít családias bizalmassággal a kispesti gyüle­kezet jubileumi közgyűlésének el­nökségi asztalához. Tomcsányi László, aki nyugdíjasként sem szakadt el a gyülekezettől és a lelkészi szolgálattól, még emléke­zik arra a kisfiúra, aki szülei kö­zött ülve lógázta lábait a kispesti iskolában tartott istentisztelete­ken. Mert Pestlőrinc, ahol szü­leim más kispénzű családokhoz hasonlóan, a fővároshoz közel eső periférián lerakták az otthon alapjait, még Kispest vonzásá­ban élt sokáig. S ha jól utána­nézek, mostani gyülekezetem, a Pesterzsébettől anyásodó Csepel is, az 1908-ban már anyakönyvet vezető kispesti gyülekezetből ré­szesült jó időn át lelki táplálék­ban. Az összetartozás tudata még az önállósodás után is sokáig élt az egymás közvetlen szomszédsá­gában élő gyülekezetek tudatában a mai Nagy-Budapest déli terüle­tén, amíg a különböző helyeken felépülő új templomokban a ko­rábban egy gyülekezethez tarto­zók éltek. — HALÁLOZÁS. Dr. Mády Zoltán középiskolai tanár, az Eöt­vös Loránd Tudományegyetem docense, a nyelvészeti tudomá­nyok kandidátusa, a kelta nyel­vészet nemzetközileg elismert művelője, volt egyházközségi, egyházkerületi felügyelő 79. élet­évében elhunyt. Szaktárgyai mel­lett úttörőként foglalkozott szo­ciológiával, szociográfiával, falu­kutatással, néprajzzal. Május 28-án a Farkasréti temetőben csa­ládtagok, tanítványok, pályatár­sak népes gyülekezete vett tőle búcsút. Hamvai felett kívánsága szerint a 100. Zsoltár hangzott: A KISPESTI TEMPLOM FEL­SZENTELÉSÉNEK 50. ÉVFOR­DULÓJÁN dr. Káldy Zoltán püspök a Kol. 3, 16 alapján el­mondott ünnepi igehirdetésében a templom és a benne kezdettől máig igét hirdető lelkészek 50 év alatti szolgálatát az evangélium hirdetéséről gondoskodó Isten sze- retetének összefüggésébe helyez­te el. Azért volt érdemes templo­mot építeni, hogy a Krisztus evangéliuma megérkezzék a kis­pesti gyülekezethez, bűnbocsána­tot adjon és vigasztaljon, betele­pülhessen a szívekbe és adakozó szeretetre készítsen fel. Az evan­gélium gazdagságával megtelt szív tud mélyebben szeretni, job­ban segíteni, szívesebben szolgál­ni, becsületesebben dolgozni. Ez a gazdagság a gyülekezet tagjai­nak kölcsönös szolgálatában tel­jesedik ki, ahol mindenki szolgál mindenkinek és a gyülekezet együtt szolgál a város jólétéért, népünk további fejlődéséért, az emberiség békéjének megvalósu­lásáért és a társadalmi igazságos­ság érvényesüléséért. Vajon mit „Szolgáljátok az Urat örömmel, menjetek színe elé vidáman!” — Dr. Kovács Béla ny. ügyvéd 69 éves korában május 23-án hir­telen elhunyt. Az orosházi gyüle­kezet presbitere és hosszú időn át a Nyugat-békési Egyházmegye ügyésze volt. Hűséges egyháztag, az egyházzenei estek rendezője. Élete papi házból indult, édesap­ja, Kovács Andor, Orosházán volt lelkész és esperes. Családja és az orosházi gyülekezet részvéte kí­sérte utolsó útjára. Koporsójánál Benkő István igazgató-lelkész, sírjánál Koszorús Oszkár esperes szolgált. takar el, vagy mit tesz láthatóvá a gyülekezet és a magyarországi evangélikus egyház élete ebből a gazdagságból ? DR. KÁLDY ZOLTÁN PÜS­PÖKNEK A KÖZGYŰLÉSEN ELMONDOTT SZAVAI még to­vább bontották, és a szolgálat gyakorlati területeire alkalmaz­ták az ige üzenetét. Ennek kere­tében emlékezett meg arról a szolgálatról is, amelyet a gyüle­kezet és mostani lelkésze, Bony- nyai Sándor az Üllői úti szeretet­otthonunk érdekében végez. 50 év egy gyorsan fejlődő pe­remváros életében már történel­mi távlatot ad. Ebben a távlat­ban mutatta be a gyülekezet fej­lődését, Drenyovszky Ádám, a gyülekezet másodfelügyelője. Szólt az itt szolgáló lelkészeik, Máté Károly, Nandrássy Elek, Tomcsányi László és édesapja, Drenyovszky János munkájáról. A beszámoló nemcsak múltbeli eseményeket és adatokat.. sorolt fel. Állásfoglalás is volt egyhá­zunk mai teológiája és életvitele vállalásával. — A templom- és egyházszeretet fokmérője is volt a templom belső megújításáért hozott áldozat ismertetésével. Buzdítás is csendült benne a na­gyobb közösségek szolgálatára. A NAGYOBB KÖZÖSSÉGEK ÜDVÖZLETÉT hozták egyházi résziéi dr. Káldy Zoltán püspök a Déli Egyházkerület és a Ma­gyarországi Evangélikus Egyház országos elnöksége, Virágh Gyu­la esperes a Pesti Egyházmegye és a környező gyülekezetek Muncz Frigyes igazgató egyhá­zunk diakóiniai intézményei ne­vében. A lakóhely, Budapest Főváros XIX. kerülete nagyobb közössé­gét Mányoki Ferenc, a Tanács VB elnökhelyettese és dr. Deák Gyula, a Hazafias Népfront XIX. kerületi Bizottságának elnöke képviselte, aki köszöntötte is a gyülekezetét, kiemelve egyhá­zunk szolgálatát a nemzeti egy­ség műnk ál ásá ban és értékelve a gyülekezet lelkészének és tagjai­nak részvételét a helyi feladatok megoldásában. Osztoztak a jubiláló gyülekezet örömében a helybeli többi egy­házak, amelyeket dr. Nyíri Sán­dor, Ablonczy Dániel és Tóth Pé­ter református lelkészek, dr. Nagy József , baptista lelkész, teológiai dékán és Balassai Jó­zsef római katolikus esperes-apát képviselt. Mezösi György WJ ó ||MM|Mn •AVer A SAJTÓOSZTÁLY értesíti a lelkészi hivatalokat és megrendelőit, hogy JÜLIUS 1-TÖL AUGUSZTUS 31-IG az iratterjesztés szünetet tart. Az iratterjesztési szünet alatt — tehát július 1-től augusztus 31-ig — a készpénzért történő eladás zavartalan. A július 1. után érkező írásbeli megrendeléseknek csak szeptember 1. után tud eleget tenni, mivel a postai küldemények feladása szünetel. Isten hívása és földi hivatásunk A Szentháromság ünnepe utáni negyedik vasárnap istentiszteletén arról hallunk, hogy hitünk dolgaival szorosan összetartozik minden­napi életünk. A hit nem ment föl a munka alól, sőt, arra kötelez, hogy amit Isten az életben ránkbízott, azt hűségesen teljesítsük. Té­ved, aki azt gondolja, hogy a keresztyén embereknek csupán „lelki dolgokkal” kell foglalkozniuk. Isten arra hívott el minket, hogy juttassuk érvényre az élet termé­szetes rendjét: dolgozzunk becsülettel, legyünk jó és hű házastársak, szülők, gyermekek, testvérek, és vigyázzunk arra is, hogy Istenünk nevére szégyent ne hozzunk (Róm 2, 17—24). Azt is tudatosítani kell magunkban újra és újra, hogy nem ma­gunkért kell elsősorban becsülettel, hűségesen dolgoznunk és élnünk, hanem embertársainkért, azért a világért, amelyben élünk: áldássá kell lennünk azok számára, akik közé állított minket az Űr (1 Móz 39, 1—5!). így tartozik össze Isten hívása és földi hivatásunk. Méltók voltak a Nobel Béke-díjra Schweitzer Albert Neve úgy muzsikál fülünkben, mint egy Bach-korálelőjáték ... Tokiótól San Franciscóig, Osló­tól Cape Townig, ahol valame­lyest is szólhatunk civilizációról, tudnak róla. És ha napjainkban nevét kiejtik Afrikában, fehér fogsorok villódzása adja tudtul, hogy ismerik „Ogangát”, a nagy varázslót. Mélyen tudatunkba vé­sődött képe, csapzott, fehér haja, vastag, tömör, lelógó bajusza, szarkalábas szeme. Trópusi sisak­ja, ráncos, lötyögő khaki-nadrág­ja, rövid ujjú, fehér inge idézik őt. Mondják „őserdők orvosának”, „őserdők öregjének”, „korunk szentjének”, „nagy, fehér doktor­nak”, és ki tudja még minek. De a gaboniaknak, akik örökre adop­tálták, csak Oganga marad, nagy varázslónak, aki megszabadította őket gyötrő fájdalmaiktól, gyó­gyította vérbajukat, leprájukat, álomkórukat és egyéb trópusi be­tegségeiket. ö másként közele­dett hozzájuk, mint a gyarmato­sító fehér emberek általában. LEGENDÁK LENGIK KÖRÜL SZEMÉLYÉT, misztikus titkokat sejtenek róla, pedig minden olyan egyszerű, olyan világos volt körü­lötte, mint annak a forrásnak a vize, amely köré építette Lam- barénében kórházát. Hányszor vetette fel a világ vele kapcsolatban, volt-e értelme a sziszifuszi munkának? Vízcsepp a Szaharában, vederrel akarta ki­merni az óceánt! Hányszor hang­zott vád, hogy Schweitzer nem is keresztyén, hányszor, hogy csak szenzációt hajhász! Amíg csak egymagában rejtőzött az Ogooue {jártján, addig eszelősnek tartot­ták. Primitív barakkjait, amelyet kórháznak nevezett, s környeze­tét lenézték, s amikor a világsaj­tó tollára vette, hírhajszolónak bélyegezte az irigység. VISZONT RITKÁN TAPASZ­TALT KÖVETKEZETESSÉG, ÖNTUDAT ÉS HŰSÉG vezette hosszú életén keresztül, s lepereg­tek róla az áskálódások csakúgy, mint az egekig magasztaló töm- jénezések. Konok megrögzöttség- gél végezte munkáját névtelenül is, és akkor is, amikor tucatnyi egyetem doktora lett. Amikor anyagi válság réme fenyegette kórházát, vagy amikor megnyílt a világ erszénye és „intézete” milliós tőkével rendelkezett. Egyedül, egyetlen fekete asszisz­tensével ugyanolyan hűséggel, mint hatalmas kórházi stábbal, amely a nagy humanista bűvkö­rébe esett később. A REJTÉLYT SOKAN PRÓ­BÁLTÁK MEGOLDANI. Azt ti., hogy mi vitte Schweitzert a tudós filozófust, teológust, a tehetséges orgonaművészt, orgonaépítő mes­tert, egy sereg rangos tudomá­nyos mű szerzőjét az egyenlítő tájékára, oda, ahová az európai civilizációból eddig néhány üveg­gyöngy, tarka rongy és pálinka jutott csupán. És éppen akkor, amikor elindult volna karrierje, amikor az európai egyetemek már szemet vetettek a jövő nagy tudósára. Amikor neve már fém­jelzett volt tudósok, művészek, írók között. Harnack, a nagy teo­lógus, Einstein, a nagy fizikus, Romain Rolland, az Európa-hírű író és sokan mások vállalták büszkén barátságát. Egyszóval a rejtély adott volt. És a titok még sokáig bonckés alatt lesz. EINSTEIN AZT MONDTA: „A lambarénéi kórház a gonosz előli menekülés." Az bizonyos, hogy az Ogooue folyam mellett, a miaz- más esti párában akkor gyulladt meg a fehér doktor mécsese, ami­kor Európa először táncolt a sza­kadék szélére. Hogy „1913” mene­külés volt a süllyedő, halotti to­rát ülő európai kultúra és civili­záció elől, egy kérdés lehet a sok közül. De 1904 püskösdjén a har­mincéves strassbourgi egyetem magántanára egy cikket olvasott Gabonról. Arról volt szó ebben, hogy az Ogooue mentén emberre van szükség, mivel az a misszio­nárius, aki ott tevékenykedett, a kegyetlen klíma áldozata lett, fia­talon meghalt. Talán ez az írás indította el lelke mélyén az elha­tározást. Lehet. Mindenesetre a filozófia dokto­ra, több kiváló mű szerzője, az egyetem magántanára ekkor in­dult el Párizsba, hogy az orvosi diplomát is megszerezze A hábo­rú kitörése már Lambarénében érte. s itt az őserdők mélvén szü­letett meg ismert filozófiai téte­le, „az élet tiszteleté"-röl. (Pon­tosabban: az élet alázata, hódo­lata, tisztelete.) Szinte a háború előestéjén érkezett meg, s aligha gondolt akkor arra, hogy a hábo­rú ki fog terjedni Gabonra is. 1917-BEN KIUTASÍTOTTÁK AZ ELZÁSZI ORVOST, akinek hajóját, ha jobban célzott volna Niemöller Márton, az U—151-es akkori parancsnoka, honfitársát süllyesztette volna el. Milyen ki­csiny tud lenni a világ! A kórház árván maradt, de a háború utáni nehéz években or­vosa nem maradt tétlen. Pénzre, mégpedig sok pénzre volt szük­sége. A Gondviselés azután egy nagyszerű ember karjaiba vezet­te. Ez az ember Sőderblom volt, a svéd érsek, aki lehetővé tette, hogy hangversenyeket és előadá­sokat tartson az országban. Las­san együtt volt a hiányzó összeg. A két háború között ismét Lam­barénében tevékenykedett. Csodá­latosan erős szervezetét nem tudta kikezdeni a trópusi klíma. Eköz­ben barátok, hódolók érkeztek, s kórháza komoly személyzettel rendelkezett. A kórházi életről számtalan legenda keringett. IGAZI HÍRNEVE AZONBAN A MÁSODIK ' VILÁGHÁBORÚ UTÁN LETT. Lambaréne és Schweitzer neve fogalommá vált. Riportok, könyvek, filmek zápo­rozták róla a történeteket. A hír szárnyára' vette az őserdőt, s a humanizmus nagy apostolát. Hi­res tézise „az élet tiszteleté”-röl 1948-ban belekerült a hippokrá- teszi eskü szövegébe: „Az embe­ri életet a legnagyobb tiszteletben fogom tartani... Még a fenyege­tő veszély sem kényszerít arra, hogy tudásomat az emberiesség törvényeinek megszegésére hasz­náljam.” 79 ÉVES VOLT 1952-BEN, AMIKOR A BÉKE NOBEL- DlJAT MEGKAPTA. A nagy hu­manista, aki eddig az élet tiszte­lete jegyében cselekedett, és tá­vol tartotta magát a napi politi­kától s a polgári sajtó vaskos propagandahadjárataitól, most egyszerre politikai pergőtűz kö­zepette találta magát. Ezidőben kezdett nyilatkozni az atomkísér­letek veszélyéről, az atomháború következményeiről. A megjöven­dölt nyugati kultúra és civilizá­ció sírját az atomveszély ássa. Linus Paulinggal együtt írta alá azt a petíciót, amely a légköri atomkísérletek ellen szólt. Az agg tudós, a bálványozott huma­nista egyszerre elvesztette nyu­gaton népszerűségét. Vádolták szovjetbarátsággal, árulással. 1953-ban a norvég rádió három felhívását sugározta a rádióaktív veszéllyel kapcsolatban. EKÖZBEN KÓRHÁZA VALÓ­SÁGOS KIS FALU LETT. amely­ben a legszerényebb hajlék az övé volt. Itt hunyta le szemét 90 éves korában korunk egyik leg­nagyobb embere. Irodája ablaka alatt temették el, egyszerű, ma­ga által ácsolt kereszt alatt, amelyen ennyi áll: Albert Schweitzer, 1875—1965. Rédey Pál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom