Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-04-11 / 15. szám

MKmEEjm Az Úr szenvedő szolgája Jézus — felséges Urunk Ézs 53, 12. Bizonyos, hogy nem az etióp kincstárnok volt az egyetlen, aki noha olvasta, mégsem értette Ézsaiás próféta könyvé­nek 53. fejezetét (Csel 8, 34 kk), amelynek utolsó verse heti igénk. De az is bizonyos, hogy a Szentlélektöl ihletett bizony­ságtétel gyümölcseképpen megszülető hit minden helyen és minden időben felismeri és boldogan vallja, hogy az Üt szen­vedő szolgája JÉZUS, felséges Urunk. „ÖNKÉNT MENT A HALÁLBA!” Csak a felszínes szemlé­lő látja úgy, hogy Jézus szenvedése és halála kikerülhetetlen végzetszerűség. Az evangélisták egybehangzóan megerősítik, amit Ézsaiás hirdetett, hogy az Ür Szolgáját nem a kérlelhe­tetlen sors sodorta halálba. Jézus önként, meghatározott cél­lal vállalta a szenvedést és a halált. Azért szenvedett, hogy az ö sebei által meggyógyuljunk, s azért halt meg, hogy mi örök­ké élhessünk. Jézus szenvedésének és halálának páratlan értékét az adja meg, hogy az önkéntes és nem kényszerű halál. Mi volt na­gyobb Jézusban, az Atya iránti engedelmesség, vagy az embe­rek iránti szolidaritás, a magáról megfeledkező szeretet, vagy az Atyának kijáró hódolat? Jézus egyidejűleg, egy mozdulat­tal hajtott fejet a mennyei Atya előtt, s indult önként a gyöt- relmes szenvedés és a még kínosabb halál útjára. Egyszerre tekintett a megbántott Atyára és annak tékozló fiaira. „SOKAK VÉTKÉT VÁLLALTA MAGÁRA". Szenvedései mindig nehéz, de ártatlanul szenvedni, ez a legnehezebb. Má­sok vétkéért, önként, zúgolódás nélkül szenvedni és meghal­ni. ez meghaladja az emberi lehetőségeket. Ehhez mérhetetle­nül nagy szeretet kell, amilyen egyedül Jézusban volt. „Bűnömnek büntetése volt rajtad, ő, Igaz!” Így tesz vallo­mást Gerhardt Pál, egy a „sokak" közül, aki bűnbánattal elis­merte: „Ki méltó a halálra, itt állok én szegény". Jézus szolgálatában az a csodálatos, hogy nem volt hiába­való. elérte célját, kiengesztelt Istennel. Amit a világ összes áldozata együtt el nem ért, meg nem szerzett. Jézus egyetlen áldozatával• ártatlan szenvedésével és halálával elért. Szélesre tárta az üdv kapuját, bűnbocsánatot szerzett minden megtérő bűnösnek. Jézus szent áldozata tökéletes, nem szorul kiegészítésre, de követésre hív. Vállalni és hordozni mások terhét; szeretni ott, ahol gyűlölnek, megbocsátani ott, ahol sértegetnek, békessé­get teremteni ott, ahol harc van, reményt vinni oda, ahol két­ségbeesés gyötri a lelket, könnyeket törölni, sebeket kötözni — ez a mi feladatunk. Erre hivott el és erre a szolgálatra küld a mi Urunk. „KÖZBENJÁRT A BŰNÖSÖKÉRT.” Az ézsaiási prófécia el­sősorban Jézusnak a kereszten ellenségeiért elmondott imád­ságára emlékeztet. De nagyon leszűkítenénk Jézus közbenjá­ró szolgálatának határát, ha csak a keresztje alatt állókra te­kintenénk. Jézus közbenjáró szolgálata sem térben, sem idő­ben nem korlátozódik a megfeszítés helyére és idejére. Jézus ma is közbenjárónk az Atyánál (I Tim 2, 5). Ma is esedezik érettünk. Ez az ő legszentebb, páratlan szolgálata. Eléggé fel nem becsülhető megtiszteltetés számunkra, hogy Jézus minket is fel akar használni közbenjáró szolgálatra. Az anyaszentegyháznak. mint Jézus testének, legszentebb felada­ta könyörögni az egész emberiségért. Bizonyosak lehetünk afe­lől, hogy ez a szolgálatunk sem hiábavaló az Urban. (1. Kor 15, 58). „JÉZUS KRISZTUS ŰR!” Jézus isteni fensége többnyire rejt­ve volt a kortársak szeme előtt. Néha, néha azonban felra­gyogott belőle egy-egy fénysugár. A jeryzsálemi bevonuláskor is felcsillant valami abból a fényből, amely húsvét után sokak életét beragyogta. Az anyaszentegyház boldogan vallja és hirdeti, hogy az ótes- támentomi prófécia beteljesedett: Az ŰR szenvedő szolgája JÉZUS — felséges Urunk. Táborszky László Luther az istentisztelet helyes formáiról Ezerötszázhuszonöt őszén há­rom héten keresztül érdekes vendégei voltak Luther Márton és fiatal felesége wittenbergi otthonának. Luther meghívta hosszabb tanácskozásra Rupf Konrádot, a szász választófeje­delem udvari karmesterét és — az énekesköny vünkből is jól ismert — Walter János tor- gaui kántort, korának neves muzsikusát. Mi volt a tanács­kozás célja? REFORMÁTORUNK MÉG 1523 TAVASZÁN közzétett egy német nyelvű iratot „A gyüle­kezeti istentisztelet rendjéről”, amelyben megjelölte az evan­gélikus istentisztelet alapelveit. Ebben még nem bocsátkozott részletekbe a liturgiát illetően, ellenben kifejtette azt az alap­elvét. hogy az istentisztelet kö­zéppontjában az igehirdetés­nek kell állnia. Ezt az iratát még ugyanabban az évben ki­egészítette egy „Formula mis­sae” című latin nyelvű mun­kájával, amelyben több latin éneket megrövidített és eltö­rölte a szentek segítségül hívá­sát. Németország, sőt a külföld különböző részéről azonban egyre több olyan kérés érke­zett ezután hozzá, amely az ágendának, főként az istentisz­telet pontos menetének a sza­bályozását kérte. Egyik válasz­leveléből ki is tűnik, hogy so­kat foglalkozik az anyanyelvű istentisztelet gondolatával, de ehhez alapos szakmai átgon­dolást is lát szükségesnek. „Na­gyon szeretném már en is a német misét, s foglalkozom is vele, de. azt is szeretném, hogy az azután igazi német is le­gyen.” „Mind a szövegnek, mind a dallamnak, előadásnak és szertartásnak az anyanyelv­Az élő Isten színe előtt... Legyen nektek a ti hitetek szerintl A gyónó kérdések után bátorításul és megerősítésül hangzik a gyónás befejezéseként ez a kijelentés. ígéretet cs felelőssé­get is tartalmaz. Megértéséhez azt kell felmérnünk, mi Isten szándéka a bűnbocsánattal és milyen eredményeket akar lét­rehozni a bűnbocsánattal az emberi közösségben. Másik fon­tos eleme ennek a gyónást záró kijelentésnek, hogy magam is elfogadjam, magamévá tegyem és munkáljam Istennek ezt az akaratát az embertársaim között. • Legyen a hitetek szerint, ez azt is jelenti, hogy ez a hit fog­ja eldönteni, mennyi gyümölcsöt terem majd általunk Isten­nek a bűnbocsánatban adott kegyelme. A bátorító, megerősítő kijelentés egyúttal felelőssé is tesz és cselekvésre ösztönöz. Mert Isten bűnbocsánata nem gépies, tőlünk független esemény. A bűnbocsánat be akar kapcsolni Isten jó akaratának a munkálá- sába a világban. Ha a hit valóban bekapcsolt bennünket Isten­nek az emberi közösséget szolgáló tervébe, akkor lesz új életfoly­tatásra indító esemény a bünbocsánat elfogadása. A gyónást a Krisztus testével és vérével való közösség vagyis az élő Jézus Krisztussal való hitbeli és cselekvő egység — az úrvacsora követi. Végeredményben a gyónásnak az a ren­deltetése, hogy az élő Jézussal való szolgáló közösségre segít­sen és ebben a közösségben újra megerősítsen. Itt döntő a kér­dés: kinek ismeri, milyennek látja a mi hitünk azt a Krisz­tust. akivel közösségbe kerülünk! Milyen Krisztussal lépünk közösségre és mennyire vállaljuk ennek a közösségnek a kö­vetkezményeit, feladatait és felelősségét? Minden az élő Jézus Krisztus személyéhez kapcsolódik a gyónásban és az úrvacsorában, de a keresztyén életfolytatás- ban is! Ez nem egyéni ügy, hanem közösségi ügy. Ezért hang­zik többes számban a megerősítés: legyen néktek a ti hitetek szerint. Jézus minden követőjét közösségi emberré akarja ten­ni. A Krisztussal való igazi kapcsolata egyúttal új kapcsola­tot, szeretetben munkálkodó, közösséget szolgáló kapcsolatot is jelent a felebaráttal, az emberi .közösséggel. Legyen néktek a ti hitetek szerint azt is jelenti: úgy legyen, ahogyan megtermitek a Krisztussal összekötött hitnek a gyü­mölcseit! Az lesz, amit ebben a hitben cselekedtek! És ha a hit nem indít gyümölcstermésre, akkor úgy lesz. Ha ez a hit nem teremt gyakorlatilag szolgáló közösséget, akkor az úrva­csora ellenére folytatódik minden gond, probléma és teher az emberi kapcsolatokban. Ha viszont ez a hit a szolgáló Jézussal való cselekvő kapcsolatot jelenti, akkor létrehozza a Krisztus­ban együtt hivők, őt együtt követők egymást és minden fele­barátot szolgálók közösségét is. így méretik majd le a hitünk szerint, hogy az együtt úrva­csorával élő család tagjai egymást szolgáló harmonikus közös­séggé válnak-e, egy-egy gyülekezet együtt úrvacsorázó pres­bitériuma a gyülekezetért szolgáló munkaközösséggé válik-e, az egy oltár elé térdeplő gyülekezet diakóniailag struktúráit gyülekezet lesz-e és a bűnét közösen megvalló és az úrvacsorá­val élő egész egyház betölti-e Istentől rendelt szolgálati fel­adatát a világban! bői és a néplélekből kell fa­kadnia. mert különben az egész dolog csak afféle majomután­zat.” ÍGY KERÜLT SOR HÁROM TUDÓS HÁROMHETI TA­NÁCSKOZÁSÁRA, amelynek gyümölcseként most 450 éve, 1526 januárjában napvilágot látott „A német mise és az istentisztelet rendje” című Luther-irat. A wittenbergi városi temp­lomban ennek a munkának a megjelenését még 1525. októ­ber 20-én megelőzte egy eb­ben a szellemben kialakított istentisztelet. MUNKÁJÁBAN LUTHER AZ ISTENTISZTELETEKET •— akkori kifejezéssel még „mi­sét” — evangéliumi alapokra akarta fektetni. Mindent' an­nak az elvnek rendelt alá, hogy az istentisztelet közepe és csúcspontja az igehirdetés le­gyen. Ennek lényegét pedig a hitre és erkölcsre való neve­lésben látta. Olvasóinkat bizonyára ér­dekli az. amit Luther munká­ja előszavában, majd magában a művében is, az istentisztelet három formájáról ír. A latin misét, mint az isten- tisztelet egyik formáját a ta­nuló ifjúság kedvéért Luther meg kívánta tartani. A német istentiszteletet Lu­ther szerint nép kedvéért kell létesíteni. Fajai között megkü­lönbözteti a reggel 5 vagy 6 órakor tartható „matuti­num”-ot, amelyeken csupán néhány zsoltárt kell énekelni; a 7 órakor — főleg a cseléd­ség kedvéért tartott — prédi­kációkat az aznapi epistolák- ról, majd 8 vagy 9 órakor a fő­istentiszteletet az evangéliumi textus alapján, úrvacsoraosz­tással — ezeknek részletes li­turgiáját is közli —; majd a délutáni vecsernyét egy ószö­vetségi , ’ textusról. Ezenkívül felsorolja, milyen hétköznapi „reggeli német leckéket” hall­gatnak azok, akik „többet kí­vánnak”. Ezeken az alkalma­kon a tanulóifjúság .vagy ha esetleg valami laikus hallgató volna jelen, ketten vagy hár­man felváltva egy fejezetet ol­vasnak fel az újszövetségből”. A KÖZÖSSÉGRE TEREM­TETT EMBER baráti társa­ságra, közösségre vágyik. Nem tud egyedül igazán boldog lenni. Jártam magányosan a svájci Jungfrau örök hófödte csúcsait. Szívem tele volt há­lával a nagy Alkotó felé, aki mindent ilyen szépnek alko­tott. De nem volt mellettem senki, akinek beszélhettem volna Isten nagyságáról és a természet csodájáról. Karácsony este csúszkálva, botorkálva mentem haza a sí­kos úton a szórványból. A ti­zenegy kilóméteres út végte­lennek tűnt. A buszvezető nem vállalta hazafelé az utat a jeges úton. Teremtett lélek sehol. S ha kitörik a lábam? Ha elesem...? Senki nem hallja segélykérő szavam! Ha valaki most velem jönne ... Egy alkalommal együtt ül­tünk egy társaságban. Egy fiatal pár is velünk volt. A férj vak volt. Beszélgettünk. Képeket mutattunk a- család­ról, utazásainkról. Az asszony súgva mondta férjének, mit lát a képeken. S észrevettem, ahogyan a fiatalasszony lá­gyan, szeretettel férje kezére tette kezét. „Én veled va­gyok”, mondta a simogató kéz. Én a barátod vagyok, ha te semmit nem látsz is, s mi összetartozunk. Hatalmas tömbházból cse­meték száguldanak a közeli játszótérre. Ujjongva szalad, ostorával képzelete szülte lo­vát biztatva a szőke hajú kis­fiú az egyik érkező felé, s visszakiáltja: Nagyi! Jön Jós­ka, aki barátom az óvodában! Az élet napos oldalán „Hol vagytok, ti régi játszótársak?'' Utolsókat dobbant már az édesanyám szive. Akkor hal­lottam tőle először, hogy a Répce árterületén hogyan ját­szottak testvérével és kis ba­rátnőivel. A halál és örökké­valóság kapujánál tipegő édesanyám azokat a kis ba­rátait látta, akik már nem a Répce túlsó partjáról, hanem az élet „másik oldaláról” in­tettek feléje. A BARÁTON KERESZTÜL megtanul az ember beillesz­kedni a közösségbe. Ahol már a gyermek megosztja játékait barátaival és elfelezi kenye­rét pajtásával. Az igazi barátság mindig hűségben nyilvánul meg. A barétkozásra képtelen ember önző. Semmibeveszi a barát­ság előbbresegítő kötelékét és a hűséget. Szerinte a barát­ságban az egyik úgy is csak ki akarja használni a mási­kat. Nem tud osztozni a másik örömeiben, sikerében és ter­veiben. De nem is tesz semmit barátai boldogságáért, életé­ért. Az ilyen ember elvonult gyermekkorában saját játé­kait féltve a gyermekek kö­zül, vagy ha a másik szebb homokvárat épített, óvatlan pillanatban kegyetlenül szét­rúgta azt. Az ilyen ember nem tudott örülni felnőtt korában sem annak, ha egykori bará­tai sikereiről hallott. Felhá­borodott azután azon is, ha valaki arról beszélt neki: ba­rátaink Vietnám népének fiai, akiknek nem homokvárát, ha­nem otthonát és templomát zúzták széjjel a B—52-es bom­bázók. Felejthetetlen marad, mikor egy nemzetközi konferencián arról szóltam: Nem lehet a Harmadik Világ éhezőinek kérdését a „Kenyeret a világ­nak” mozgalom könyörado- mányával megoldani. A tár­sadalmi struktúrák megvál­toztatására van szükség. Ahol a természeti kincsek nem má­sokat gazdagítanak, hanem a feketét és kisemmizett benn­szülöttet. Az ülés után egy néger lelkész mellém lépett, szemében könny ragyogott és így szólt: „Te és a te néped a mi barátaink vagytok.” AZ IGAZI BARÁTSÁG­BAN MEGTARTÓ ERŐ VAN. Amire hagyatkozni és építeni lehet. Olyan ez, mint az ar­tista bizonyossága, aki elen­gedve a trapéz rúdját zuhan a mély felé, de tudja, a tár­sának keze feléje nyúl és megtartja. A cinkosság csak addig tart, amíg az üzleti vagy más érdek azt megkívánja. Az iaazi barátság a próbákat is kiállja. AZ IGAZI BARÁTSÁG a másik életét munkálásban lesz megfogható valósággá. Aho­gyan Jézus is mondta: Nincs annál nagyobb szeretet, mint­ha valaki az életét adja bará­taiért. Jézus a tanítványokat barátainak mondta. Az igazi baráti szeretet féltő szeretet. Tud megróni és számon kérni. Segít a szolgálatban, hogy másokat is segíthessek éle­temmel. Soha nem mond le a másikról. Az Igazi barátság­ban nincs helye a bűn és go­noszság palástolásának, vagy mézes-mázas hízelkedésnek és képmutatásnak. Az igazi barátságból olyan élet fakad, amely másoknak is jó. Az iga­zi barátság kilép az „én—te” viszony szűk korlátái közül és arra is törekszik, hogy népek és nemzetek igaz barátság légkörében éljenek itt a föl­dön. Egymás boldogságáén munkálkodjanak. Az egész emberiség egy nagy kézfogás­ban, baráti közösségben ta­lálkozzék ma itt a kicsivé tör- pült földgolyón. Jézustól tanult baráti kö­zösségben élni Paul Schnei­der lelkész a buchenwaldi koncentrációs tábor foglya, akiről marxista barátja így ír: „Mi, barátaid tisztelettel és csodálattal éreztük hited óriá­si erejét. Ha mi egy más tör­vénynek engedve vettük is fel a harcot a fasiszta fenevad­dal, ha a gonosztól való sza­badulást nem is a keresztyén- ségben láttuk, hanem abban a harcban, amelyet egy jobb világ kialakításáért vívtunk mégis igaz testvérünk vol­tál ... akinek szaván és halá­lán keresztül újra reménység svulladt lelkünk sötétjé­ben” ... Dr. Nagy István Az istentisztelet harmadik fajtájáról is hadd szólaltassuk meg végül reformátorunkat szó szerint. „A harmadik for­ma pedig, amelynek az evan­géliumi rend igaz természeté­vel kellene bírnia, nem szük­séges, hogy nyilvános helyen, mindenféle nép előtt folyjék le. Azoknak, akik komolyan tö­rekszenek a keresztyénségre, s az evangéliumról szóval és tet­tel tesznek tanúságot, név sze­rint kellene összeiratkozniuk, s valahol valamely házban egy­más között összegyülekezniük imádságra, olvasásra, keresz­telésre, a szentség élvezésére és más egyéb keresztyén csele­kedetek gyakorlására. Ezen a renden belül lehetne mindazo­kat, akik nem keresztyénileg viselkednek, megismerni, bün­tetni, javítani, kizárni vagy ki- közösiteni, Krisztusnak Máté 18. 15-ben foglalt rendelése ér­telmében ... Itt nem volna szükség sok és hosszadalmas éneklésre... Itt minden súlyt az igére, imádságra, és a sze- retetre lehetne helyezni... Szóval, ha meg volnának az emberek és a személyek, akik komolyan törekszenek a ke­resztyénségre. a rendet és a szabályokat könnyen ki lehet­ne alakítani... Én azonban nem tudok és nem szeretnék még ilyen egyházközséget, il­letve gyülekezetét szervezni, mivel nincsenek még meg a hozzávaló embereim és szemé­lyeim, amint nem is látok so­kakat, akik arra törekednének. De ha rákerül a sor, hogy meg­tegyem, s a körülmények kény­szerítő hatása alatt a dolog elől nyugodt lelki ismerettel többé ki nem térhetek: az esetben szívesen meg fogom tenni a magamét, amennyire csak tő­lem telik.” A fenti sorokból sokan vá­laszt kaphatnak a gyülekezeti közösséggel és az egyházfegyé- lemmel kapcsolatos — az el­múlt évtizedekben is sok vitát kiváltott — kérdésekre. A „Deutsche Messe”, Luthernak a német miséről írt érdekes irata négyszázötven év után is időszerű tanítást adhat a nép­egyházi keretek között élő és ugyanakkor komoly keresz­tyénségre törekvő hivők szá­mára. Dr. Fabiny Tibor GYERMEKEKNEK A legnagyobb szeretet János 19 Ezen a héten ellenségek gyűrűjében találjuk Jézust. Akármerre néz, csak gyűlöle­tet lát. Egyetlen baráti arc sem tűnik fel a tömegben. Aki barát volt, mind elmenekült most, mert Jézus a főpapok és a nép vezetőinek kezére került. Elfogták. Csak ellen­ség maradt körös-körül, min­den oldalon. Ellenség bújkált, a legszű­kebb körben, a tanítványok között is. Júdás, a tizenkettő egyik tagja árulta el és szol­gáltatta ki a főpapoknak Jé­zust! Ellenségek a római ka­tonák is a helytartó udvará­ban. Ütik-verik, megkorbá- csol.iák, gúnyt űznek belőle. Gyűlölik a saját népe képvi­selői is, a papok és a szolgák. A helytartó, Pilátus mindig ismétlődő kérdésére folyton uavanazt kiáltják, már szinte öntudatlanul, gyűlölettől el­vakulva: végezz vele! Végezz vele! Feszítsd meg! A hivatalos vádlók mindent megtesznek, mindent kipró­bálnak, csakhogy bizonyítsák: igenis bűnös Jézus! Méghozzá olyan nagy a vétke, hogy ha­lálbüntetés jár érte. Kiját- szák a vallási vádemelés min­den kártyáját. Isten fiává tet­te magát, s a mi törvényünk szerint ez olyan durva isten­káromlás. hogy halállal lakói, aki kipróbálja. A helytartót azonban nem olyan könnyű meggyőzni, öt nem kötik a zísidók vallási törvényei, hi­szen ő római polgár. Tárgyi­lagosán nézi ezt a szerencsét­len, kiszolgáltatott embert — Jézust —, akit idecipeltek elé. Akárhogy vizsgálja a dolgo­kat. nem találja bűnösnek Jé­zust, főleg nem halálra mél­tónak. De a főpapokat, a ve­zetőket annyira átjárta már a Jézus iránti gyűlölet, hogy nem elégszenek meg keveseb­bel. csak a halálbüntetéssel. Amikor látják, hosv vallási úton nem jutnak előbbre cél­juk felé. akkor a lázadó ké­pét vetítik Jézusra. Azt hir­dette, hogy ő a zsidók kirá­lya! A zsidóknak pedig nem lehet királyuk, hiszen a ró­mai császár fennhatósága a,á tartoznak. Mi más lenne ez a kijelentés, ha nem lázadás a császár ellen? Ha még mindig nem ítéled el, Pilátus — mondják a zsidók -—, nagyon könnyen abba a gyanúba ke­veredhetsz, hogy összejátszot­tál egy lázadóval. Erre a nem is burkolt fenyegetésre Pilá­tus nem mer mást válaszolni, halálra ítéli a bűntelen Jé­zust. S a kivégzés módja a legborzalmasabb: a szökött rabszolgák félelmetes vesztő­helye: a keresztfa. Minden jel arra mutat, be­zárult a kör Jézus körül. Fe­lülkerekedett az ellenség, győ­zött a balsors, és nincs me­nekvés. jön a kikerülhetetlen halál. Így tűnhet, de bármi­lyen hihetetlen, a valóság egészen más. Nem az ellensé­gé a diadal, s nem a menekülő Jézust érte utol a halál. Ez a szomorú óra Jézus 1 órája. Mindazt, ami történt, tudato­san vállalta, ezért jött a föld­re. Az Atyáé is ez az óra, mert az Ö tervét hajtotta végre Jé­zus. neki engedelmeskedett, amikor ezt az utat választotta. S ha már az Atya és Jézus órája, akkor a szeretet győzel­mének az órája is. hiszen Is­ten és a szeretet ugyanaz. Az igazi szeretet győzelme. Amely nem tud mást tenni, nyomába indul annak, aki eltévedt, mindenét odaadja a szegény­nek. szabaddá teszi a szolgát, baráttá az ellenséget. Aki nem nézheti tétlenül, hogy az em­ber sorsa, bármi rosszat tett is. bűn és halál legyen. Ha ez az ára, kész meghalni is ér­te. hogy megszerezze nekünk az életet. Nem a sors. nem a véletlen, nem emberek vezet­ték a Golgotára Jézust, hanem a minden embert, a leabűnö- sebbet is megmenteni akaró szeretet. Így a keresztfa a leg­nagyobb szeretet jelképévé vált. Mátrai Marianna

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom