Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-02-15 / 7. szám

I Az újjászületettek közössége 1 Péter 2, 1—5 JÉZUS KRISZTUST FÖLDI ÉLETÉBEN egyszer egy magas­rangú ember kereste fel, Nikodémus. Neki mondta Jézus ezeket a titokzatosnak tűnő szavakat: „Bizony, bizony mondom Néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg Is­ten országát”. Érthetetlenek voltak ezek a szavak, különösen egy olyan öreg ember számára mint Nikodémus. Máskor, akkor mikor a tanítványai éppen a sajnos oly gya­kori hatalmi vitájukat tartották arról, hogy ki lesz a legna­gyobb majd az Isten országában — Jézus közéjük állított egy épp arra kószáló gyereket, és azt mondta: ha nem lesztek olya­nok, mint ez a gyermek, nem látjátok meg az Isten országát. Különös és figyelemreméltó azonosságok ezek Jézus igehirdeté­sében. Nikodémus esetében egy embernek, a tanítványok eseté­ben pedig egy közösségnek mondja lényegében ugyanazt: a ke­resztyén élet fejlődési folyamat, olyan növekedés, ami egy új­szülött kisgyermek növekedéséhez hasonlít. A kedves olvasó, aki bizonyára nagyon sokszor gyönyörkö­dött gyermekének, vagy hozzá közel álló kis csecsemő növeke­désében. sokszor „rácsodálkozott” a születés csodájára, a gyer­mekét szoptató édesanya képére, költőkkel, szobrászokkal és festőkkel együtt, akkor érzi e sorok írójával együtt Jézus ha­sonlatának csodás gyengédségét, féltő szeretetét. EZT A KÉPET HASZNÁLJA PÉTER APOSTOL IS MAI IGÉNKBEN. Egy közösségre, a keresztyén gyülekezetre alkal­mazza a Jézusi képet. Csodáról beszél, a keresztyén gyülekezet születésének csodájáról. A születés csodája, a világrajövetel csodája. A világosság meglátásának csodája. Ezért kell egy új­jászületett közösségnek, minden közösségellenest levetkőzni. „Minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágal­mazást”, sorolja az antiszociális, a közösségellenes magatartás bűneit az apostol. Mennyire nem tartalmukat vesztett antik bűnök ezek. Mai közösségek életét is megkeserítő tények felso­rolása ez. Az álnokságban ott lapul az önimádatot rejtegető nyájaskodás, a megbízhatatlanság a családban és a munkahe­lyen. A képmutatásban ott feszül az állandó szerepjátszás, a „magát megjátszó” embertelen és emberi közösségeket semmi­bevevő magatartás. Az irigység és rágalmazás párbaállítása is mennyire élő valóság. A másik ember tartalmasabb életét pletykákkal és „mendemondázással" rombolni igyekvő visel­kedés. Levetve mindezeket, . . . mondja az apostol lesztek újjá­született közösség. Ennek a felszólításnak kettős mélysége van. Egyik az, hogy itt is többesszámot használ az apostol. Létez­nek tehát olyan emberi csoportok, közösségek, amelyeket ez az önzés, képmutatás és irigység tart össze. Mert a bűn is lehet kohéziós erő! És mivel itt nyilvánvalóan keresztyéneknek szól az apostol, még élesebben így hangzik az ige: lehetnek keresz­tyén csoportok, ahol ezek az antiszociális indulatok uralkodnak. Hiszen a képmutató álnokság „keresztyen bűn." Az ilyen álnok képmutatás mögött pedig ott húzódik az irigység, és a rágal­mazó tettrekészség. AZ APOSTOL NEM AZT MONDJA, hogy csak a gyülekezet­ben vetkőzzétek le. Általában vetkőzzétek le. Minden emberi közösségben, ahol él és munkálkodik a keresztyén ember. Te­hát a családban, a munkahelyen, a lakótelepi, vagy utcai kö­zösségben, a nemzet nagy közösségében, a világ nagy népeinek közösségében. Isten azt munkálja szentlelkével, hogy antiszociális, közös­ségellenes emberekből, szociális magatartású, közösségben és közösségért élő emberekké lehetünk. Ilyen újjászületett, közösségért élő gyülekezetté kell növe­kednie Isten népének is. s Péter ezzel koronázza meg sorait: „Ezek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.” Mi, akik oly sokszor rácsodálkoztunk, művészekkel és egy­szerű emberekkel együtt a születés, a csecsemönövekedés cso­dájára, értjük és érezzük a Jézusi hasonlat gyengédségét, féltő szerétét. De a „szükség néked újjonnan születned” felhívásból kicseng Jézus nagyon komoly figyelmeztetése is. Ruttkay Levente IMÁDKOZZUNK Ür Jézus Krisztus. Könyörgünk az újjászületésért, a közössé­gi újjászületésért. Hálát adunk azért, hogy igéd táplálékával táplálsz bennünket. Hálát adunk a vasárnap igéjéért és add, hogy életté váljon bennem, bennünk, a Te népedben. Ámen. — HÁZASSÁG. Dr. Fest templomban. A szertartást a András Tamás jogtanácsos és vőlegény édesapja, Fest Mik- dr. Farkas Erzsébet orvos ja- lós nagybánhegyesi lelkész nuár 31-én tai-tották esküvő- végezte. „Egymás terhét hor- jüket a szegedi evangélikus dozzátok!” Istentiszteleti rend Budapesten, 1976. február 15-én Deák tér de. 9. (úrv.) Bízik László, de. 11. (úrv.) D. Káldy Zoltán, du. 6. Trajtler Gábor. Fa­sor de. 1Ü (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Szirmai Zoltán. Dózsa György út 7. de. fél 9. dr. Muntag Andorné. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. 71—33. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (ma­gyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Károly. Kassák Lajos út 22. de. 11. Kertész Géza. Váci út 129. de. 8. Benczúr László. Frangepán u. de. fél 10. Benczúr László. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Kispest Wekerletelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV-t.elep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kistemplom de. 10. dr. Bodrog Biklós, du. 3. dr. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály de. fél 11. dr. Karner Ágoston. Sas­halom de. 9. dr. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11. du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. Bécsikapu tér de, 9. (úrv.) D. Koren Emil, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) D. Dr. Ottlyk Ernő, du. 5. Szeretetvendégség: dr. Fa- biny Tibor. Torockó tér de. fél 9. D. Dr. Ottlyk Ernő. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de. 11. Takács József, du. fél 7. Csengődy László. Pesthidegkút de. fél 11 ( Csengődy László. Modori u. 6. de. 10. Filip- pinyi János. Kelenföld de. 8. Le­hel László, de. 11. (úrv.) Lehel László, du. 6. Missura Tibor. Né­metvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor. Nagytétény de. fél 9. Kelen- völgy de. 9. Visorrtai Róbert. Buda­fok de. 11. Visontai Róbert. Csil­laghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. — Hetvened vasárnap az oltárterítő színe: zöld. A dél­előtti istentisztelet oltári igé­je: Mt 20, 1—16; az igehirde­tés alapigéje: 1 Pt 2, 1—5. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Február 29-én, vasárnap reg­gel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió. Igét hirdet BENKÖ BÉLA kissomlyói lel­kész, a Vasi Egyházmegye es­perese. — BUDAVÁR. A gyüleke­zet együtt tartotta az imahe­tet a Szilágyi Dezső téri re­formátus gyülekezettel, a Bé- csikapu téri gyülekezeti te­remben. A szolgálatokat a két gyülekezet lelkészei felváltva végezték. A záró alkalommal a Bécsikapu téri templomban Komjáthy Aladár református esperes, országgyűlési képvi­selő prédikált. — RÁKOSPALOTA. Január 15-én Bonnyai Sándor kispesti lelkész, egyházmegyei diakó- niai előadó tájékoztatta a bib­lia-óra tagjait egyházunk in­tézményes szeretetszolgálatá­ról, január 29-én pedig Filip- pinyi János lelkész ismertette a fogyatékos gyermekek pest- hidegkúti otthonának életét vetített képekkel. E szolgálat­hoz a gyülekezet több ezer fo­rint értékű adománnyal já­rult hozzá. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egytiáz Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő Dizottság A szerkesztésén felel: Mezősi György Fe tlOs kiadó: Harkányi László Szerkesztoseg és kiadóhivatal: look Budapest Vin., Puskin u. 12. Telefon: 142—«1« Csekkszámlaszám: 516—20.412—Vili. t'lótizetesj 4r: egy évre 120,— Ft Árusítja a Magyar Posta index 25211 78.0367 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Soproni Béla vezérigazgató — NAGYKANIZSA. A már huszonöt év óta a református gyülekezettel közösen tartott egyetemes imahéten ebben az évben az evangélikus gyüle­kezet imatermében igehirde­tésekkel szolgáltak Fónyad Pál nagykanizsai lelkészen kí­vül Turmezei János ny. lel­kész, Pintér János zalaeger­szegi és ifj. Foltin Brúnó gye- nesnádasdi lelkész. — BUDAVÁR. Az evangé­likus múzeum szervezéséről és számbavett anyagáról dr. Fabiny Tibor teológiai akadé­miai dékán tart előadást feb­ruár 15-én gyülekezeti szere- tetvendégségen a Bécsikapu téren. — HALÁLOZÁS. Filarszky Erzsébet, a volt Deák téri le­ánygimnázium tanára, majd ny. ELTE gyakorló gimná­ziumi vezető tanár 75 éves korában türelemmel viselt hosszú betegség után január 17-én elhunyt. Hamvasztása utáni búcsúztatása február 13-án, pénteken délelőtt fél 9 órakor lesz a Farkasréti te­metőben. — Dr. Renner János, a volt fasori evangélikus gimnázi­umnak évtizedeken át tanára, majd igazgatója, Kossuth-dí- jas, a műszaki és geofizikai tudományok doktora, c. egye­temi tanár, a Geofizikai Inté­zet volt igazgatója, Eötvös Loránd egykori tanítványa és munkatársa, január 30-án, 87 éves korában csendesen el­hunyt. Ravatalánál D. Koren Emil esperes hirdette a vi­gasztalás igéjét. „Ha elfogyat­kozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, ó Isten!” — id. dr. Göllner Gusztáv ügyvéd, a kőbányai gyüleke­zetnek egykori presbitere 77 éves korában váratlanul el­hunyt. „Ha megszomorít, meg is vigasztal, mert nagy az ő szeretete”. — Kopácsyné, Balogh Mar­git 84 esztendős korában el­hunyt. A miskolci Mindenszen­tek! evangélikus temetőben helyezik örök nyugalomra a család sírhelyén. „Hajtsad, én Istenem, a te füledet hozzánk és hallgass meg; mert nem a mi igazsá­gunkban, hanem a te nagy ir­galmasságodban bízva terjeszt­jük elődbe a mi esedezésein- ket” (Dán 9, 18). VASÁRNAP. — „A szeretet nem tesz rosszat a felebarát­tal” (Rm 13, 10 — Ám 8, 4, 7 — Mt 20 1—16 — Zsolt 115). Személytelenül hangzik ez a mondat, mint egy tárgyilagos elvi megállapítás. Sajnos, va­lóban így van: a szeretetről kialakult elvi megállapítása­ink nem mindig tükröződnek személyes életünkben, érzése­inkben és tetteinkben. Pedig a szeretetre elsősorban az élő embereknek van szükségük, v naponta, percenként, minde­nütt. Kérjük hát Isten segítsé­gét, heti igénk alázatával, hogy életünkben közelebb kerüljön egymáshoz a „tudott igazság” és a „megélt valóság”. Csak ezen a mai napon is csengjen a fülünkben szüntelenül: a szeretet, amelyre maga Isten tesz képessé, nem tesz rosszat egyetlen felebaráttal sem, in­kább a jót keresi. HÉTFŐ. — „Mindenkit tisz­teljetek, az atyafiakat szeressé­tek” (1 Pt 2, 17 — 2 Móz 23, 9 — Jer 9, 22—23 — Mk 8, 34—9, 1). Hogy a tegnapi „felebarát” szó se maradjon „elvi foga­lom”, a mai igében erre esik a fény: mindenkinek megadni a tiszteletet, a legközelebb ál­lókat pedig, akikkel sok szállal összekötődik az életünk, legye­nek családtagjaink, munkatár­saink, lakótársaink vagy más­ban társaink — még a tiszte­letnél is tovább lépve, szeres­sük. Ebbe a két különböző ka­tegóriába mindenki belefér. Minden embert és minden éle­tet tisztelni (Schweitzer Al­bert!), akkor is, ha más a bőre színe, mások az elvei, más kö­rülmények között él — nagy­szerű lehetőség. A közelálló­kat vállalni és szeretni, napon­kénti feladat és isteni ajándék. KEDD. — „Ki az, aki bán­talmaz titeket, ha a jóra igye­keztek?” (1 Pt 3, 13 — Am 5, 14 — Fii .1, 27—30 — Km 9, 2—13). Sokszor onnan erednek kétségeink és panaszaink, hogy nem tisztázzuk magunkban he­lyesen. a „jó” fogalmát. Azt hisszük, általában az a jó, amit mi annak vélünk, vagy ami nekünk jó. Ha pedig eközben kritika ér, azt igazságtalan hántásnak érezzük. Jóra igye­kezni csak úgy lehet, ha nem önmagunkat állítjuk a közép­pontba és nem a magunk szemléletét akarjuk ráerőltetni másokra is. Szolgálni az embe­rek között — ez keresztyén mivoltunk lényege! — azt is jelenti: utat mutatni, de csak akkor, ha jól ismerem és sze­retem azokat, akiknek utat akarok mutatni. Naponta fi­gyeljünk Isten szavára, hogy naponta tanulhassuk, mi az a „jó”, amit ö általunk akar az embereknek adni. SZERDA. — „Elhatároztam, hogy egyébről ne tudjak tikö- zöttetek, mint a Jézus Krisz­tusról, mégpedig a megfeszí­tettről” (1 Kor 2, 2 — Zsolt 45, 18 — 1 Móz 3, 1—15 — Mk 9, 14— 29). Sok mindenről taní­tott Pál apostol Korinthusban és nekik írott leveleiben, ami­re a mindennapi keresztyén élet során szükségük volt. Az alapvetés azonban az volt, hogy Jézus Krisztust megis­merjék, mégpedig azt a Jézust, aki érettünk is odaadta életét a kereszten. Ezért írja előzőleg Pál, hogy nem ékesszólás és bölcsesség mutogatása, hanem a Jézusról szóló bizonyságté­tel lehet a hit és a keresztyén élet egyedüli alapja. Ez ma is így van. Erre az alapra lehet és kell is építeni a Jézusban való öröm, a nevében végzett szolgálat sok jó építőkövét. CSÜTÖRTÖK. — „Mindenki szemei tereád vigyáznak és te idejében megadod eledelüket” (Zsolt 145, 15—16 — Mt 6, 26 — 1 Móz 6, 9—22 — Mk 9, 30—37). A világítótorony vil­logó fénye biztonságot és meg­nyugvást jelent a nyílt tenge­ren hajózókhak: közel a part, jó irányban haladnak. Közben persze a figyelmük sem lan­kadhat egyetlen pillanatra sem, amit a hajó helyes veze­tése és irányítása megkövetel. Így él a hivő ember is szemei­vel Isten felé tekintve, benne bízva, de közben minden igye­kezetével az útra is figyelve, amelyen halad és a közösség­re, amelynek ő is felelős tagja. Isten időszámítása ugyan kü­lönbözik a mienktől, de cso­dálatos Ígéret az, hogy ő „ide­jében” megad mindent, amire szükségünk van. Jó annak, aki Öt látva él — itt a földön. PÉNTEK! — „Nagy örömest dicsekszem tehát az erőtlensé­geimmel, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem” (2 Kor 12, 9 — 1 Sám 2, 4 — 1 Móz 7, 17—8, 4 — Mk 9, 38—41). Ez az erőtlenség nem a tehetet­lenség, kedvetlenség, nyomasz­tó fáradtság erőtlensége, ha­nem kicsinységünk felisme­rése. Nem érdemes áltatnunk magunkat saját kiválóságunk, hősies pózaink, dacos célratö­résünk magabiztosságával, mert elsősorban nem az a dön­tő. hogy mit látnak rólunk má­sok, hanem mit lát az Isten. Az az ertőlenség, amelyet Krisztus nekem adott ereje változtat másokat boldogító erővé, a kersztyén élet legnagyobb kin­cse. SZOMBAT. — „Miért vagy­tok ilyen félénkek? Hogyan van, hogy nincs hitetek?” (Mk 4, 40 — Jer 10, 12—1 Móz 8, 15— 22 — Mk 9, 42—50). Aki nem önmagában akar erősnek látszani, hanem hite által érez bátorságot és erőt, az többé nem lehet tétova, szavaiban, cselekedeteiben felelősségvál­lalásában bizonytalan „szélin- gatta nádszál”, hiszen az, aki­ben hisz, maga az embert sze­rető Isten. Éppen hitünk köte­lez minket is, mai tanítványo­kat, hogy az igazságosságért, békéért, a minden embernek és népnek járó jogokért min­dent elvégezzünk sajátos lehe­tőségeink szerint, nem félén­ken, hanem elvállalt felelős­séggel. Szirmai Zoltán Csak neked mondom el Nem tudom, mi lehet az oka. Az arcomra van írva, a hangomban hordozom vagy a vi­lágűrből jövő láthatatlan hullámok áthatolva rajtam üzenetet visznek rólam embertársaim­nak? Ismétlem, nem tudom, de nap mind nap elém áll valaki és a beszélgetést így kezdi: csak neked mondom el! Megtisztelő ez a bizalom. Ez a csak. Azt jelenti, hogy valaki valami olyat akar elmon­dani, amit másra már nem bízna. Fél, hogy megmosolyogják, hogy tovább adják, hogy nem értik meg, hogy visszaélnek vele. Hármat mondok el közülük. Nem követek el titokszegést. úgy érzem, ketten nincsenek már az élők sorában és bizonyára felmentést adnának. * — Amikor viszontláttam 15 kilóval keve­sebb volt. Nagy, zöld karosszékben ült hajlot­ton, fáradtan. Botjára támaszkodva, másik karját ölelésre tárta. — Üljön ide mellém, mesélek valamit, csak magának. Megfogtam a kezét. Azt a kezet, amelynek szorítása még két hét előtt kemény volt, szin­te fájó, annak az embernek a vallomását hall­gatnom, aki még két hete fölényes semmibe­vevéssel szólt az élet csodáiról. — Tudja, hirtelen rosszul lettem. Bevittek, megvizsgáltak, az intenzív osztályra kerültem. Műszerek, vérátömlesztés, orvosok, ápolók és a képernyőn a szivem dobogása. Aztán jött a hibernálás. Kába fejjel feküdtem. Alig tud­tam magamról. Hihetetlen gyenge voltam. Ak­kor egy hangot hallottam. — Számold a pulzusát! — Minek, alig van már — válaszolt valaki. — Akkor is, meg kell menteni minden áron — mondta az előbbi. Mikor magamhoz tértem, egy1 fiatal orvos állt az ágyam mellett. — Most már minden rendben! — Megis­mertem a hangját. Ez az ember mentette meg az életemet. Zokogni kezdett. Negyven év alatt ezt az embert nem láttam sírni. Lassan, szaggatottan mondta. — Ez a fiatal orvos hitt Istenben! — Ügy mondta ezt nekem, mintha valami nagy titkot árult volna el, hogy az a fiatal ember, aki egész szívével harcolt egy emberéletért, hitt Is­tenben. Megértőén mosolyogtam. — Kérem, vegyen nekem egy Bibliát — mondta — szeretném egyszer elolvasni. * — Mikor a betegség első jeleit észrevettem magamon, rémület fogott el. Anyámnak emlí­teni sem mertem, belehalt volna a félelembe. Hogy mit éltem át. senki nem tudhatja. Csak neked mondom el. Akkor nem volt ember, akihez fordulhattam volna, akivel kétségbe­esésemet megoszthattam volna. Jártam az ut­cákat egész éjszaka. Aztán reggel berohantam egy temlomba, onnan a lelkészi irodába. — Beszélnem kell valakivel! — Tessék testvérem — mondta egy férfi, és a székre mutatott. Egy vonalzó volt az íróasz­tal szélén azt néztem, miközben lesütött szem­mel beszéltem. Elmondtam mindent. A döb­benetét, a halálfélelmet, úgy, ahogy akkor éreztem. Másnap úgy indultam a műtőbe, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. — Számoljon — mondta a kis doktornő. — Miatyánk, ki vagy a mennyekben... — Hallja, imádkozik — mondta valaki és amikor felébredtem, mindenki mosolygott. Sa­ját lábamon mentem ki a inütőből. Amikor elhagytam a kórházat az első utam odavitt, a lelkészi hivatalba. — Azt az embert keresem akivel az elmúlt héten beszélgettem! — A nevét, kérem. — Nem tudom. Kérdően néztem a jelenlé­vőkre. Egyik sem volt. Vagy valamennyi? * ... 50 kg a súlya, a kék nővérruha gazdag redőnybe burkolta vékonyka alakját, a kék fátyol keretbe vonta sovány arcocskáját. Az embertömegben a sors éppen mellém sodorta. — Sietek — mondta. Várnak a betegeim. — Orvos? — Orvos is, patikus is, meg ápoló. Legin­kább az utóbbi, mert a fiatalok mind elmene­külnek. Nem tekintik hivatásuknak az ápolást: Ha jönnek a nehézségek, ha helyt kell állni, mind menekül. Én sem vagyok erős és a be­tegeket mozgatni kell. Volt nekem már tífu­szom, vesemedence gyulladásom, tüdöcsúcshu- rutom, nem is tudom hányszor lemondtak ró­lam, de én az Istent soha el nem hagytam, ő sem engem. Még csak négyéves voltam, ami­kor azt mondtam anyámnak: — Anyám, én gyógyítani fogok! És így is lett. De ezt is csak hivatástudattal lehet. Szép dolog ez, csak nehéz. Körülöttünk hullámzik a tömeg. Elegánsan öltözött férfiak, asszonyok antilop csizmában, szőrmével, nagy kalappal. Nézzük őket. — Csak magának mondom — hajol hoz­zám. — A ruha, az semmi, a lényeg az, ami itt belül van — és a szívére teszi a kezét. — Várnak a betegeim — mondja és eltűnik a tömegben. Kék főkötője még itt-ott felvillan, azután elvesztem az emberárban. De egy elké­sett hanghullám még visszaverődik: — A ruha. az semmi — visszhangzik — a lényeg az, ami itt belül van. És a szívemre ütő- dik halkan kopogtatva, mint aki bebocsájtást kér. Ezt a három történetet csak nektek mond­tam el, testvéreim. Mindenkit felmentek a ti­toktartás alól. Gyarmatliy Irén i 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom