Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1976-02-08 / 6. szám
ItHIHHB mm A Krisztushoz vezető diakónia János 12, 20—26 / A jeruzsálemi ünnepeken részt vevő görögök szeretnék látni Jézust — tudósít igénk. Kíváncsiságuk érthető, hiszen az „idegen” számára nemcsak a szertartások ünnepélyessége, a templom fensége vonzó a zsidóság fővárosában, hanem az a személy is, akiről nyilván nagyon sokat és nagyon eltérő dolgokat hallottak ezek a zsidó hitre tért görögök. És ők látni is szeretnék, a hellén szellem örök éhségével, amivel a dolgok után szeret nézni, meggyőződni akar. A JÉZUSHOZ VEZETŐ ÜT KÖRÜLMÉNYESNEK LATSZIK, vagy „protokoll"-szerűnek. Egyik tanítvány szól a másiknak, azután a kettő megy a kéréssel Jézushoz. Jézus sem fűz ehhez megjegyzést, pedig tudjuk, hogy földi életében nem szerette, ha kordont vonnak köréje a tanítványok. Sohasem tűrte a „ne zavard a mestert” féltő elutasításait, hanem kereste az „emberközelt”. Az, hogy most mégis szó nélkül tűri, nyilvánvalóan üzenetet tartalmaz. Üzenetet arra az időre, amikor nem lesz emberi szemmel láthatóan a tanítványok között. A tanítványoknak mégis megmarad a feladatuk, hogy embereket Hozzá vezessenek. Egyszerűen tehát: a tanítvány feladata, hogy Krisztushoz vezessen embereket, ez a küldetése. A jelenet után — újra csak látszólag — az ige tudósítása is, Jézus is megfeledkezik a görögökről. Jézus elkezd magáról beszélni. Az ige tudósítása szerint kiáltva, a kinyilatkoztatás súlyosságának megfelelő hanghordozással Jézus a maga küldetésének dicsőségéről beszél. A jézusi küldetés a gabonamag küldetéséhez hasonlít, hisz a mag feladata az, hogy meghaljon, elrothadjon egymaga azért, hogy sok gyümölcsöt teremjen. A gabonaszem élete ilyen önzetlen élet, mert ha szeretné a maga életét, nem sarjadna belőle kalász, élet. Ezután a csodálatos hasonlat után így fordul Jézus az őt hallgató emberekhez: aki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én leszek, ott lesz az én szolgám! Lényegében itt ad választ, kinyilatkoztatást Jézus a görögöknek, itt készíti fel a tanítványokat szolgálatuk, pontosan megfogalmazva diakónxájuk megkezdésére. Itt koronázza meg az elmondottakat azzal, hogy az ö „diakónusait” megbecsüli az Atya. JÉZUS SZEMÉLYE, SZOLGÁLATA, mint a világtörténelem folyamán mindig, ma is érdeklődést kelt az emberekben. Ez az érdeklődés lehet puszta kíváncsiság, lehet ennél több is. A mi feladatunk, e sorok írójáé ugyanúgy, mint a sorok olvasójáé az, hogy ezeknek az érdeklődő embereknek megmutassuk Jézust. Hol és kit mutassunk? A tanítványok örök dilemmája ez. Szentképet mutassunk, vagy művészi templomfreskót? „örök igazságok” bölcsességeit dadogjuk-e, vagy kétezer évvel ezelőtt élt történelmi személy nagyságát méltassuk hideg historizmussal? „AHOL ÉN VAGYOK, OTT LESZ AZ ÉN SZOLGÁM”, hangzik a krisztusi kinyilatkoztatás. Mi, akik hisszük, hogy Jézus ma, itt, velünk és köztünk is él, azt is tudjuk, mert csak akkor vagyunk az ő szolgái, ha tudjuk, hogy hol van ö. Ugyanott, ahol földi Istenember életében volt: a megalázottak, a kizsákmányoltak, a szegények, az igazságtalanul börtönben sínylődök, a fajuk miatt kisebbrendűséget szenvedők között. Azért, hogy szolgáljon nekik, azért, hogy „diakónusuk” legyen. Ahol én vagyok, ott lesz az én „diakónusom” is! Jézus személye, szolgálata — mint a világtörténelem eltelt kétezer éve folyamán mindig — most is érdeklődést kelt az emberekben. A mi feladatunk az, hogy ezt a szolgáló Jézust, a Krisztust mutassuk meg nekik, hiszen másmilyen Jézus nincs. Ez a szolgák feladata, ez a küldetés a jézusi, diakóniai értelemben, minden más „misszió” csak nevében az. Az ilyen tanítványt, az ilyen diakónust megbecsüli az Atya, mondta Jézus, s ez azt jelenti, hogy Isten előtt csak a diakónia szolgálatának van becsülete. Ruttkay Levente IMÁDKOZZUNK Ür Jézus Krisztus! Adj erőt, hitet, bátorságot tanítványaidnak, hogy diakóniai küldetésünket a világban hűségesen be- tölthessük. Add, hogy mindig ott legyünk, ahol Te vagy, ott munkálkodjunk, ahol Te munkálkodsz és szolgálsz. Add meg nekünk azt is, hogy majd a Te országodban legyünk, nem érdemünkért, hanem a Te kegyelmedért. Amen. — Vízkereszt után az utolsó vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltár! igéje: 2 Pt 1, 16—21; az igehirdetés alapigéje: Jn 12, 20—26. — IPOLYVECE. Igehirdetés-sorozatot tartottak a gyülekezetben, amelyen Garami Lajos balassagyarmati esperes, Rónay Zoltán balassagyarmati lelkész, Németh Géza és dr. Rezessy Zoltán ny. lelkész szolgált. — DUNAEGYHAZA. A gyülekezet önkéntes munkásai részére vetítettképes előadást tartott az NDK-ban tett tanulmányújáról Sárkány Tibor hartai lelkész. Igehirdetéssel Sárkány Tiborné lelkészi munkatárs szolgált. — SZÉKESFEHÉRVÁR. A helyi gyülekezetekkel közösen tartott egyetemes imahéten dr. Nagy István tatai lelkész, a Fejér-Komáromi Egyházmegye esperese végzett igehirdetői szolgálatot. — ÓBUDA. Február 8-án, délután 5 órakor szeretetven- dégség lesz a gyülekezetben, amelyen dr. Nagy István tatai lelkész, a Fejér-Komáromi Egyházmegye esperese tart előadást. — SZÜLETÉS. Zátonyi János medgyesegyházi lelkésznek és feleségének, Náfrádi Erzsébetnek január 4-én Med- gyesegyházán első gyermekük született. Neve*. ERZSÉBET. — HALÁLOZÁS. Hamar Gyűlő tanügyi főtanácsos, ny. tanítóképző intézeti igazgató, a soproni gyülekezet tagja, életének 95. évében január 14-én elhunyt. Temetése január 19-én volt a soproni evangélikus temetőben. „Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál”. — Tarjául Mihály né sz. Vojtkó Teréz, Tarjáni Mihály volt a béri gyülekezeti felügyelő hitvese, türelemmel viselt szenvedés után 88 éves korában elhunyt. Az elhunytban Tarjáni Gyula diósgyőri evangélikus lelkész édesanyját gyászolja. Temetése január 19-én volt a diósgyőri evangélikus temetőben három miskolci lelkész szolgálatával. „Áldott legyen az Űr naponta, terhet rak ránk, de segít Is nekünk ...” — HAKMÓN1UMOT vennénk gyülekezetünk Imaházába. Evangélikus Lelkész! Hivatal, 3129 Luciáivá. Istentiszteleti rend Budapesten, 1976. február 8-án Deák tér de. 9. (úrv.) Trajtler Gábor, de. 11. (úrv.) dr. Hafen- scher Károly, du. 5. Bízik László, du. 6. .Szeretetvendégség: dr. Takács Dánielné. Fasor de. 11. Szirmai Zoltán, du. 6. dr. Muntag An- dorné. Dózsa György út 7. de. fél. 9. dr. Muntag Andorné. üllői út 24. de. fél 11 Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. de. fel 12. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 3. Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Károly. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. 3. Kertész Géza. Frangepán u. de. fél 10. Kertész Géza. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pestjerzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Újtelep de, fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Kispest YVekerle-telep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos, du. 5. Szeretetvendégség: D. Koren Emil. Rákospalota MÁV-te- lep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kistemplom de. 10. dr. Bodrog Miklós, du. 3. dr. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály de. fél 11. dr. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. dr Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Gáncs Péter. de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Gáncs Péter. du. 6. Gáncs Péter. Torockó tér de. fél 9. D. Korén Emil. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Ruttkay Elemér, de. 11. Ruttkay Elemér, du. fél 7. Takács József. Budakeszi de. 8. Takács József. Pestliideg- kút de. fél 11. Takács József. Mo- dori u. 6. de. 30. Muncz Frigyes. Kelenföld de. 8. (úrv.) Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Lehel László. Németvölgyi út 138. de. 9. Lehel László. Nagytétény de. fél 9. Visontai Róbert. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Budaörs du. 3. Visontai Róbert. Csillaghegy de. 10. Csepel de. fél 11. Két állomás között Messze szeretett hazámtól, egy teljesen üres hálókocsi fülkéjében egyedül utazom. Fejem felett a kék mennyezeti lámpa halványan ég. Odakünn minden vaksötét. Amerre nézek, égbenyúló hegyek fekete komorságába ütközöm. Sehol egy fénysugár. Az ég csillagta- lan, a mozdony valahol elöl a sötétség kilométereit szeli. Minden csendes hangjel, semmi nem utal arra, hogy emberélet lenne a közelemben. Reggel óta könyvet olvasok, amely az ember jövőjét taglalja a biológia tükrében. A mesterséges ember, csecsemőgyárak, sejt- és víruskészítés, a felfüggesztett halál, a mélyhűtött ember... Ilyen és hasonló főcímek tarkítják a könyv egyes fejezeteit. A biológia tudománya félelmes dolgokat jósol az emberiség jövőjéről. Szívet, májat, szemet lehet rendelni a szervgyárakban. Az emberek táplálkoznak ugyan, mert élniök kell, de tudják, hogy a kémiai szeny- nyeződés miatt olyan anyagokat vesz magához, amelyek halálát okozhatják. A jövőben a gépek átvennék teljesen az ember szerepét és előállhat az a fonák helyzet, hogy olyan új világ születik, amelyben „mechanizált emberek élnek humanizált gépek mellett”. Hirtelen furcsa érzés fog el, mintha márcsak gépek „élnének” és magam lennék az utolsó ember. Érdemes volt vajon az emberi tudás ilyen roppant gyarapodása? — kérdem magamtól. Megvalósította-e az emberiség boldogság-vágyát? Meghozta-e az óhajtott örök békét? Megszüntette-e az ember félelmét az atomháborútól, a teljes megsemmisülés rémétől? Vigyáztak-e a föld békés emberei a bennünk szunnyadó agresszív harcosra? Gondol- tak-e arra, hogy önmagunk megismerése az emberiség nagykorúságának csak a kezdete? A távolból apró fények hívogatnak. Vonatunk feléjük közeledik. Lassan megérkezünk. A nagyváros nyüzsgő pályaudvarán egy béna férfi nyúl a bőröndöm után. Sánti- kálva teszi meg az utat a meredek lépcsősoron lefelé. Legszívesebben kivenném a kezéből terhét. Amikor fizetek int, hogy várjak. A nadrágzsebéből piszkos, gyűrött papírt vesz elő. Óvatosan hajtogatja belőle ki a töredezett fotót és felém nyújtja. A kép szép. finom arcélű férfi képét mutatja katonaruhában. A béna férfi magyaráz. Egyetlen szavát nem értem, de tudom, hogy a fiáról beszél, mert könnytől fényes a szeme. Megsimogatom borotválatlan arcát, bár nem tudom élő vagy halott fiáról beszél. A rikkancs újságot kínál. A címlapon egy neves politikus ■meggyilkolását olvasom és alul egy kisebb hír: Hollandia háromszázezer tulipánt aján- dékozott a schönbrunni parknak. A világ minden tájáról jönnek a turisták, hogy ezt a színes virágtengert megbámulják. Megkönnyebbülten felsóhajtok. Talán még nem veszett el minden? Talán még nem késő? Gyarmathy Irén — A GYÖR-SOFRONI EGYHÁZMEGYE szavazatbontó bizottsága január 20-án ülésezett. Megállapította, hogy az egyházmegye gyülekezetei egyhangúlag ismét Weltler Rezső soproni lelkészt választották esperessé, egyházmegyei felügyelővé egyhangúlag Pócza Zoltán mosonmagyaróvári felügyelőt választották meg. Beiktatásuk március 11-én lesz Mosonmagyaróváron, egyház- megyei közgyűlés keretében. evangélikus elet A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Ee'elös kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest vm.. Puskin u. 12. Telafon: 142—074 Csekkszámla szám : 518—20.412—VIII. Előfizetés, ér: egy évre 120,— Et Árusítja a Magyar Posta index 25211 76.0366 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs raagasnyomás Soproni Béla vezérigazgató „Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon fel! Ö gyújtott világosságot a mi szívünkben, hogy a Jézus Krisztus arcán felismerjük Isten dicsőségének ragyogását” (2 Kor 4, 6). VASÄRNAP. — „A te szavaid örömömre váltak nekem és szívemnek vigasságára, mert a te nevedről neveztetem, oh Űram (Jer 15, 16 — Jn 8, 31 — Mt 17, 1—9 — Zsolt 89, 20— 30). A hallott szavak továbbélnek bennünk: bántó, becsületünket vagy igazságérzetünket sértő szavak elkísérnek, belénk marnak, ránk tapadnak. A jóindulatú, szeretetet sugárzó szavak felderítenek, csomókat oldoznak, széppé teszik egész napunkat. Isten szava mindig reménységet és örömöt kelt bennünk, ha nyitott szívvel hallgatjuk. Akkor is, ha figyelmeztetnek, akkor is, ha biztatnak e szavak. Hiszen mi is Öróla neveztétünk, szavait anyanyelvi fokon érthetjük. Csak figyeljünk rá! HÉTFŐ. — „ö ad csodás tanácsot és nagyságos bölcsességet!” (Ézs 28, 29 — 1 Pt 1, 8—9 — 2 Móz 34, 29—35 — Mk 8, 1—9).A tegnapi üzenet még tovább mélyül: Isten szava, a hirdetett vagy olvasott ige kilép a múltból, amelyben leíratott, de még a jelen általánosságai közül is — és tanáccsá, használandó bölcsességgé válik az én életemben. Elsősorban ne egy-egy igét keressünk, ne jelmondatokat lássunk a napi igékben, hanem az egész igét, Isten szeretetének egész munkáját lássuk, a sok-sok hallott igéből kialakuló isteni igény és krisztusi magatartás váljék tanáccsá és útmutatássá mindennapi életünk kis és nagy kérdéseiben, döntéseiben. KEDD. — „Hallgasd, fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását és a te anyádnak oktatását el ne hagyd” (Péld 1, 8 — Ef 6, 1., 4 — 2 Kor 4, 7—12 — Mk 8, 10—13). Isten az ő tanítását emberi eszközök által is közli velünk, a Szentlélek felelősséget ébresztő és megvilágosító munkája által. Életünkben ennek legelső bizonysága a szülői szó: hiszen tőlük tanuljuk nemcsak az első értelmes szavakat, de az első értékeléseket, gondolkodás- módunkat és erkölcsi magatartásunkat megalapozó első tanácsokat és példamutatást is. Ez később tovább fejlődik és az emberi együttélés során mindnyájan segíthetünk egymásnak a helyes életfolytatás kialakításában. Csak közönyös, érzéketlen, öntelt és csak önmagámra figyelők ne legyünk, mert akkor sok áldásból zárjuk ki magunkat. Korunk egyik legnagyobb kérdése. a nemzedéki ellentét is megoldódik a kölcsönös megértésben. SZERDA. — „Az Úrnak szemei előtt vannak mindenkinek utai” (Péld 5, 21 — Jel 2, 23 — 2 Kor 4, 13—18 — Mk 8, 14—21). Az, ahogyan a szülők élnek felelősségükkel és hatalmukkal, az. ahogyan a gyermekek ezt fogadják, az, ahogyan mi élünk a különböző közösségekben — látszólag mind „belügyeink” közé tartoznak. Valójában istentiszteletté válnak, mert Isten szemei előtt nyilvánvalóak. „Isten szeme mindent lát!” — olvastam nemrég egy újságárus pavilonján, aki eltávozott és otthagyta újságjait. Ne fenyegetésnek és ijesztgetésnek érezzük ezt az igét, hanem biztató és megnyugtató Ígéretnek. Mert Ű nemcsak lát és megítéli a rejtett dolgokat is, de segítségét is ennek alapján készíti. Felelősen éljünk életünk minden percében! CSÜTÖRTÖK. — „Magasztaljátok Istenünket” (5 Móz 32, 3 — 1 Kor 8, 6 — Ap Csel 26, 1—3. 12—23 — Mk 8, 22— 26). Lucifer „Az ember tragédiája” első jelenetében gőgösen hárítja az angyalokra Isten . magasztalását: „Dicsér eléggé e hitvány sereg és illik is, hogy ők dicsérjenek!” Mózes azonban egy nehéz, küzdelmekkel, kísértésekkel teljes élet végén énekli ezeket a szavakat, mint életének leszűrt bizonyságtételét, végső összefoglalását: Magasztaljátok Istenünket! Ezt a parancsot valóban azok értik tisztán, akik már átélték és megtapasztalták Isten irgalmát és nagy szeretetét! PÉNTEK. — „Az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon fel! ő gyújtott világosságot a mi szívünkben!” (2 Kor, 4, 6 — 1 Móz 1, 3 — Kol 1, 24—29 — Mk 8, 27—30). Amíg az ember fel nem fedezte a tüzet, csak a villámok okozta tűz fényére hagyatkozhatott a sötétben. Ma már fényáradatban úsznak a városok, még a kis falvak és tanyák legtöbbjére is elért az áram, kigyúltak a lámpák. Az a világosság azonban, amiről igénkben szó van, ma is sokszor hiányzik szivünkből. Lelki kérdésekben való tanácstalanságunk, szeretet nélküli életünk fénytelensége, igazságért harcoló fényszomjúsága mind-mind ide tartozik: mert Jézus Krisztusban a hit fénye, a szeretet világossága és az emberi élet igazságának sötétséget legyőző ereje jelent meg. Kár lenne enélkül élnünk! SZOMBAT. — „Ragaszkodik hozzád az én lelkem: a te jobbod megtámogat engem* (Zsolt 63, 9 — Jn 16, 27 — Fii 3, 20—4, 1 — Mk 8, 31—33). Sok magános, idős ember panaszkodik így: nincsen senkim, akihez még ragaszkodhatnék és aki támogatna engem, ha segítségre szorulok. Bizony, szomorú dolog, ha valaki ennyire magára marad. Társadalmunk is és egyházunk is sokat tesz az ilyenekért. A hivő ember lelkében azonban mindenkor érzi, hogy nem marad egyedül: van kihez ragaszkodnia, imádkoznia és Isten jobbiának segítsége sem marad el! Erre a tudatra mindnyájunknak szükségünk van. S ennek szolgálatában van mindig tennivalónk, hogy senki ne maradjon egyedül' Szirmai Zoltán Gondolatok egy kiállításról Egy kiállítás mindig az a bátorság, amikor az alkotó a közönség és bírálói elé áll. Sós András, fiatal szobrász- művész bátor ember volt, amikor első alkalommal lépett a nagy nyilvánosság elé alkotásaival a múlt év végén a Mester utcai pincetárlaton. Sós András a művészet Parnasszusát kemény elszántsággal ostromolja. Autodidakta —, ha szaknyelven kell fogalmaznunk —, s olyan sáncokat akar bevenni, amelynek meghódításán vele együtt sok százan fáradnak, olyan területen akar hódítani, ahol sokan küzdenek az elismerés babé- raiért. Elnézem a mintegy másfél tucatnyi kiállított szobrokat, (kisplasztikákat) melyekről hiányzik a kozmetika. Mindegyik valami nyers, ösztönös valóságot tükröz. Reális alakok, portrék. De letörölhetet- lenül magán viseli minden alkotás a belső tüzet, az érzelmi elfogódottságot. Szenvedéllyel formált anyag, akarat, mely birkózik a tehetetlen, néma anyaggal, megalkotta és lelket lehelt belé. Él, mozog, sír és kifejez minden egyes alkotás. Legalábbis ezeket a benyomásokat szerezhetjük első kiállításán. Kisplasztikákkal jelentkezett. Anyaga túlnyomó többségében hegesztett rézlemez. Feltehetjük a kérdést, mi vonzza különösképpen ehhez az anyaghoz és miért nem ragaszkodik a hagyományos kő, agyag, bronz, fa anyagokhoz. Talán engedelmesebb eszköz a gondolat kifejezéséhez? Nem valószínű. A lemez megformálása technikailag az ötvös művészethez (mesterséghez) tartozik, de Sós András kezében szoborrá alakul. És most tekintsünk meg egy-két alkotást! „Niké”. A görög mitológiában a győzelem istennője. Niké pheidiási alakjai elégedetten koszorúzzák a hősöket, a győzelem kivivőit. Sós impressziója merőben más. Nikéből pusztán a köntöse maradt meg, az is rongyossá foszlott, mert a győzelem mögött haláltusák, vér, jaj, iszonyatos szenvedés áll. Sós Nikéje néma panasz a győzelem vértócsáiról, halálhörgéséről. Niké maga is a szenvedés egy része. Verescsagini fogalmazás: „A Sipka-szorosnál minden csendes”. A megszaggatott köntös körül rozsdás töltényéből feszül a drótakadály. Niké a mi korunk gyermeke, istennője, mert a valóság más, mint a mitológia. De a valóságból ugyanígy át tud vinni bennünket Sós a mesék világába. „Kis herceg”. Szinte színpadi díszletek közé libbenti Exuperi kis hercegét, korunk kedves mesealakját. Könnyeztető légiességgel, kecses mozdulattal áll a roppant teret szimbolizáló alumínium háttér kivágásában, kijelentve: „voltam és mégsem vagyok, lettem a szó teremtő erejéből, de eltűntem, nyomom itt maradt szívetekben, valami tehát ittmaradt belőlem”. Egyszóval a kisplasztikából átélünk újra valamit Exuperi klasszikussá vált meséjéből, amely nem véletlenül vonzotta a kiállítás látogatóit. „Hemingway emlékére”. Ebből két kompozíció van kiállítva. Sós András eredetiségére vall mindkettő. Tulajdonképpen üres karosszékre vetett köpeny és nekitámasztott vadászfegyver fejezi ki drámai erővel a tragédiát, hogy a toll fegyverével harcoló író már nincs közöttünk. Nem Hemingway jólismert portréjával. sem a spanyol szabadság- harcban küzdő Írót. vagy az „öreg halászt” állította elénk, hanem egy üres széket, rajta az író köpenyét és odatámasztva vadászfegyverét. Ha nem lenne a kompozíció alá írva, hogy „Hemingway emlékére”, a szemlélőben akkor is ilyen képzetek támadnának. Sós András evangélikus. Bár első kiállításával jelentkezett. azonnal megragadta érdeklődésünket. Kívánjuk, hogy ilyen, s hasonló alkotásokkal gazdagítsa művészi élményeinket. Dr. Rédey Pál
