Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-12-26 / 52. szám

I

Evangélikus Bet

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP

XLl. ÉVFOLYAM 52. SZÁM 1976. december 36. Ara: 5,— Ft

JDicsőség a magasság-bon Istennek, és o földön békesség, és as emberekhez jóakarat"

Boldog; békés karácsonyt!

Á menny kapuja nyílt meg az első karácsony éjszakáján. A hírt hozók seregének énekével Isten tiszta, szép, erős, dicsőséges és örök világának friss életet támasztó levegője áradt be a világba. A betlehemi jászolbölcsőben fekvő kicsiny gyermekben pedig megjelent e világban Isten felmérhetetlenül nagy embermentő szeretete.

A mennyei élet friss levegője és Isten értünk szolgáló szeretete ezen a karácsonyon is árad felénk. Hirdeti és kínálja nékünk egy új, iga- zabb emberi élet lehetőségét. Biztat és segít, hogy békében éljünk embertestvéreinkkel családunkban, társadalmunkban és a népek nagy családjában. Jó akaratra ösztönöz mások szolgálatára. A Szolga- Krisztus követésére hív, hogy életünk minden rezdülése, szava, cselekedete jót jelentsen azoknak, akik közé Isten életünket helyezte.

Bátorít és segít a karácsonyi evangélium, ezért lehet, érdemes és jó úgy élni, hogy szolgálatunk által jobb ízű és elegendő lesz a kenyér mások asztalán, melegebb az otthonuk, teljesebb a szabadságuk, védettebb az igazságuk, biztosabb a békéjük. Az áldás ígéretét hordozza életfolytatásunk, ha általa sebek gyógyulnak, könnyek száradnak, reménytelenek talpra állnak, gyászolók vigasztalódnak. Jó dolog szolgálni új emberi közösség létrejöttét, amelyben megértés, együttmun- kálkodás és egymás segítése adja meg minden tevékenység értelmét.

Karácsony örömhíre segítsen bennünket ezen a karácsonyon továbblépni és teljesebben megélni a Krisztusban kapott új életet.

Juháss Gyula:

BETLEHEMES ÉNEK

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,

Ki Betlehemben született ez este A jászol almán kis hajléktalan,

Szelíd barmok közt, kedves bambino.

Ö, emberek, gondoljatok ma rá:

Hogy anyja az Űr szolgáló leánya és apja ács volt, dolgozó szegény,

S az istállóban várt födél reájuk.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,

A betlehemi kisded jászolára,

Amely fölött nagyobb fény tündökölt,

Mint minden várak s kastélyok fölött.

Ö, emberek, gondoljatok ma rá,

Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,

A kerek föld mindegyik gyermekéhez Egy üzenettel jött: Szeressetek!

Ó, emberek, gondoljatok ma rá!

A „Templomablak” című kötetből.

Karácsony és diakóniai életvitel

Számunkra a mi időnkben nem az a kérdés, hogy miképpen ünnepeljük meg a „szeretet ünnepét” — hiszen erről bőségesen beszéltünk évről évre —. hanem az. hogy milyen életforma, életstílus, életvitel születik karácsonyból, illetőleg milyen életvitelnek kell következnie a keresztyén ember életében karácsony tényéből.

Magától értetődően abból kell kiindulnunk kérdésünk vizsgálatánál, hogy mi is történt karácsonykor? Vagyis a keresztyén „hittan” oldaláról kell megközelítenünk karácsonyt. így is mondhatjuk: a dogmatika oldaláról. Ez a megközelítés is igen sok irányból történhetik. Mindenesetre két tételt ezzel összefüggésben nem szabad elfelejtenünk. Az egyik az, hogy Ádám bűnesete következtében a bűn minden emberre kiáradt és az egész emberiség olyan reménytelen helyzetbe került, hogy abból a saját ereje által kijönni nem tudott és így a „kiút” csak és egyedül Istentől jöhetett. A másik tétel pedig az, hogy az egész világ sorsa olyan radikálisan össze van kötve az emberrel, hogy a reménytelen helyzetből való kiszabadítás műve csak az emberen keresztül történhetett. Mindez karácsonykor abban a Jézus Krisztusban vált valóra. Akit Isten küldött és Aki „emberré lett”. Lényegében ez a karácsony lényege, mondhatjuk azt is, „dogmatikuma”.

Ebből az alapból kiindulva többfelé ágazik el karácsony „hittana”. Vagyis más-más szemszögből nézhetjük karácsony tényét.

BESZÉLHETÜNK ARRÖL, hogy karácsonykor második teremtés történt. Az első teremtéskor Isten megteremtette az első embert. Ádámot. a második teremtés alkalmával, karácsonykor Isten megajándékozta a világot a Második Emberrel, Jézus Krisztussal. így vall erről Pál apostol: „Mert ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké, úgy az egynek engedelmessége által is sokan lettek igazakká” (Rm 5. 19). Mint ahogy Ádám által megindult az emberiségnek egy sora. úgy Jézus által is megindult egy új emberiségnek a sora. Jézus az Új Ember. Ebből a szempontból karácsony valóban a második teremtés ünnepe, az új emberiség kezdete, a Második Ádám születésének a napja.

DE KÖZELEDHETÜNK karácsonyhoz egy másik oldalról is. Felvethetjük azt a kérdést — amit már a bevezető sorokban is érintettünk —. hogy mi célból volt szükség karácsonyra, vagyis mi célból volt szükség Jézusnak, az Űj Embernek eljövetelére? Nagyon egyértelműen felel erre Pál apostol: „Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőte- len volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában” (Rm 8. 3). Az Üj Ember tehát menteni. segíteni, szabadítani, üdvözíteni jött. Ezt úgy tette, hogy magára vette az emberi testet, az emberi létformát és ennek a létformának minden terhét. Valójában csak karácsony felől érthető meg ez a sokat emlegetett ige: „Egymás terhét hordozzátok: így teljesítitek a Krisztus törvényét” (Gál 6. 2). A Krisztus törvénye tehát nem az — ahogy mi általában gondoljuk —, hogy „hordozzuk” a másik bánatát, anyagi terhét, hanem az, hogy hordozzuk magát a másik embert, aki teherré tud lenni számunkra. Amikor Jézus karácsonykor emberré lett. akkor azt vállalta, hogy bennünket, bűnös embereket „hordoz” hasonló testben, mint amiben, mi élünk. Hordozott, egészen a keresztfának haláláig. Ez volt az igazán nagy diaikónia! Ugyanerről beszél Pál apostol a Filippibeli levélben: „dicsőségéről lemondott, szolgai formát vett fel, emberekhez lett hasonlóvá és magatartásában is embernek bizonyult, megalázta magát és engedelmessé lett mindhalálig” (Fii 2, 7—8).

VÉGÜL János evangélistával megközelíthetjük karácsonyt egy harmadik oldalról is. így: „Az Ige testté lett, itt élt közöttünk” (Jn 1. 14). Mit jelent ez? Azt, hogy Isten az Ő mennyei hajlékából leszállt és Jézus Krisztusban, a testté lett Igében felkereste az embereket az ő világukban, találkozott velük azon a helyen, ahol ők éltek, odament, ahol ők otthon voltak. Ez megint csak diakónia! Már maga az diakónia, hogy az az Isten, akit nem fogadhat be sem a menny, sem a föld, mert mindezeknél nagyobb ö, beleöltözik az emberi szóba és „emberi szóvá” lesz. De az is diakónia. hogy a testté lett Ige elérhető és megfogható módon megjelenik a betegek, a sánták, a. bénák, a bűneikkel küszködök között, betér Mária és Márta házába, leül Emmausban két tanítvány házában és engedi, hogy keresztre feszítsék.

Karácsonyt tehát sokfelől lehet megközelíteni, végül azonban csak egyet látunk, azt a szolgáló Jézust — görög kifejezéssel — Diakonost, Aki testté lett, emberré lett, hogy bűnből szabadítson. az emberi szükséget legyőzze és az embert megmentse. Ezért „lakozott” közöttünk.

Mondanom sem kell, hogy a karácsonyi eseményt a diakóniai teológia oldaláról nem azért közelítettük meg, hogy annak gazdagságán „ elcsendesedjünk”, hanem sokkal inkább azért, hogy annak gazdagságából éljünk. így is mondhatjuk: tükrözze egész életformánk, életstílusunk, életvitelünk karácsony lényegét, annak a Jézus Krisztusnak életét, Aki diakóniát gyakorolt velünk akkor is, amikor emberré lett, akkor is, amikor közöttünk járt és akkor is, amikor „bűneinket felvitte a fára”.

ÉLETVITELÜNKBEN tehát „Krisztus törvényét” kell érvényesítenünk. Mondottuk már, hogy ez a „törvény” nem más, mint teherhordozás. Még másképpen: a másik ember hordozása. Ennek a hordozásnak meg kell valósulnia elsősorban a legkisebb közösségben, a családban. Hordozniuk kell a házastársaknak egymást, a szülőknek a gyermekeket, a gyermekeknek a szülőket. az öregeknek a fiatalokat, a fiataloknak az öregeket és a testvéreknek egymást. A családban nem vagyunk egyformák. Különbözünk természetünkben, egyéniségünkben. látásainkban, sokszor céljainkban, munkastílusunkban. abban, hogy beszédesek vagy hallgatagok vagyunk. Nekünk „hordoznunk” kell egymást, betöltve Jézus törvényét. Aki emberi létformát vett magára és azt hordozta. Pedig ez nem volt könnyű számára. De a szeretete nagyobb volt. mint a teher, amelyet magára vállalt. Ez nem „elviselést” és nem „elszenvedést”

jelent, hanem a ■ szeretet megélését, éspedig örvendező megélését a hétköznapokban.

NEM ÁLLHATUNK MEG azonban a családnál. A diakóniai életvitel ennél tágabb ölelésű. Érvényesülnie kell a gyülekezetben. Ott is teherviselésre vagyunk kötelezve. A Jézus Krisztusban hivő emberek sem „szentek” erkölcsi értelemben. Igazak és bűnösök egyszerre. Néha igen döbbenetes, hogy „hivő” emberek mire képesek, mennyire összeférhetetlenek, rágalmazók, gyanúsítok. Mégis nem „robbantásra”, hanem egymás szeretettel való intésére, elhordozására vagyunk kötelezve. Hordoznia kell a gyülekezetnek sokszor saját lelkészének terhét, máskor a lelkésznek a gyülekezetnek a terhét.

DE MÉG TOVÁBB KELL A KÖRT TÁGÍTANUNK. A gyülekezeteknek hordozniuk kell az egész egyház terhét és az egész egyháznak az egyes gyülekezeteknek a terhét. Teherré tud lenni az egész egyház számára egy óriási szórványterület anyagi gondjaival, a szétszőródottak gondozásával és az „elvérzés” veszteségével. De teherré tud lenni kis gyülekezetek és szórványok számára az országos egyház fenntartásának, szeretetintézmé- nyei ellátásának, a lelkészutánpótlás biztosításának lelki és anyagi gondja. De a diakóniai életvitel, vagyis „Krisztus törvényének” betöltése azt követeli, hogy nem külső, hanem „belső kényszerből” hordozzuk egymást. Segítsük egymást, támogassuk egymást, biztassuk egymást és osszuk meg egymással lelki és anyagi'kincseinket. Egyetlen gyülekezet sem mondhatja azt. hogy az az anyagi áldozat, amit ő hoz^ az „neki elég”, mert túl kell látnia saját gyülekezete határán' és mindig látnia kell az egész egyház szükségét is.

KARÁCSONY ESEMÉNYÉBŐL KIINDULÓ DIAKÓNIAI ÉLETVITEL a nagyobb emberi közösségben, a társadalomban is szolgálatra, segítésre kötelez. Elsősorban arra, hogy a hivő emberek minden munkahelyen felszabadultan és kötetlenül szolgáljanak együtt más világnézetű emberekkel egész népünk érdekében. Nem szabad a hivő embereknek önhitten azt gondolniuk. hogy csak nekik kell „hordozniuk” a nem vallásos embereket, hiszen azoknak is „hordozniuk” kell a hívőket. A közös cél, a szocialista társadalom felépítése nemcsak egymás mellé állítja a hívőket és marxistákat, hanem egymásért való szolgálatra is kötelezi, mert csak így tudjuk nemzeti céljainkat megvalósítani.

KARÁCSONYTÓL IHLETETT DIAKÓNIAI ÉLETFORMA végül arra indít bennünket, hogy nemcsak mint egyes hívők, hanem az egyház, mint egyház fáradozzék az egész emberiség békéjéért, a népek közötti feszültségek enyhüléséért, az általános és teljes leszerelésért. Mondhatnám azt is, hogy Helsinki szellemének érvényesítéséért. Csak úgy szép a karácsony, ha benne vagyunk ebben a munkában. Sőt. karácsonykor megújulunk abban.

D. Kaidy Zoltán