Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-12-19 / 51. szám

Evangélikus Elet ORSZÁGOS EVA N GELIKUS HETILAP XLI. ÉVFOLYAM 51. SZÁM 1976. december 19. Ara: 3,50 Ft Békés megyei vezetők fogadták D. Káldy Mán püspököt D. Káldy Zoltán püspök november 28-án istentiszteleti szolgálatot végzett a megújított Bókéscsaba-Erzsébethelyi templomban. Novem­ber 29-én tisztelgő látogatást tett a Megyei Tanácson, ahol fogadta Nagy János a Megyei Tanács elnökhelyettese és Nyári Sándor a Haza­fias Népfront Békés megyei Bizottságának titkára, akik tájékoztatást adtak Békéscsabán és Békés megyében folyó építkezési munkákról és tervekről. Szóltak az evangélikus lelkészek tevékenységéről a Hazafias Népfront keretében. A fogadásnál jelen volt Gregor György, a Békés megyei Tanács egyházügyi titkára. Mekis Ádám, a Kelet-Békési Egy­házmegye esperese és Povázsay Mihály békéscsabai igazgatólelkész. Gregor György egyházügyi titkár megmutatta a püspöknek a Békés­csabán folyó építkezéseket Majd D. Káldy Zoltán püspök alkalmat kapott arra. hogy megnézhesse a békéscsabai Kner Nyomdát, ahol Huszár Mihály, a Nyomda igazgatója fogadta és vezette a nagyszerű létesítményben. Jézus útja —életút Zsolt 100, 2, 5,. Advent negyedik vasárnapjának introitusza az istentisztelet beveze­tő igéje, a Krisztus-érkezés közvetlen közelségében szólítja meg a ke­resztyén embert. Felelőssé teszi a teljes messiási életmű valóra .válá­sáért, a jelenben való kiteljesedéséért, a mindenkor örömmel telített szolgáló életfolytatásért. A HIVŐ EMBER ÉPPEN EZÉRT NEMCSAK SZEMLÉLŐJE ÉS TÉ­TOVA CSODÁLÓJA Jézus érkezésének, hanem előkészítője is. Előkészítője úgy, hogy egész életével bele áll maga is abba a csa­pásba, melyet a szolgáló Jézus a magáénak vall. Csak a jól értett krisztusi szándék és küldetés képesít arra, hogy a hivő ember az Ö útját, az egyetlen, de áldott utat építse. De éppen ezért hangsúlyos az útépítés felelőssége is! A keresztyén embernek az a nagy lehetősége, hogy az Űr útjának készítője lehet. De az irányt és a távolságot Jézus jelöli ki: azt, hogy hova kíván eljutni, hogy kihez akar betérni, hogy kegyelmes szeretettel és embert mentő irgalommal milyen messze kí­ván elmenni. JÉZUS ÚTJÁT AZ EMBERÉRT VALÓ SZOLGÁLATA HATÁROZ­TA ÉS HATÁROZZA MEG. Ez az út pedig az élet nagy színterén van: a jerikói országúton éppúgy, mint a samáriai kútnál, vagy a Jor­dán mentén és a Golgotán. És nem is néptelen ez az út! Van bizony forgalma, tele és sűrítve van találkozásokkal, nyomorúsággal és bűn­nel, váddal és ellenségeskedéssel. De telítve van elérhető megoldások­kal is. Nagy kísértés a csendes, nyugodt út és ösvény, ahol nem állít le a vak koldus látást és teljes életet igénylő kiáltása, az ellenségeskedés feszítő ereje, a másik emberrel való törődés időt, áldozatot kívánó igé­nye. A KRISZTUS ÚTJÁNAK KÉSZÍTŐJE, ÖSVÉNYÉNEK EGYEN- GETÖJE CSAK AZ LEHET, aki a teljes értékű krisztusi szándékot érti és igényli; nemcsak önmaga felé, de egyben mások felé is. Nem részeli fel az utat, és nemcsak egy szakaszt választ. — Mert lehet, hogy egyszerűbb és nyugalmasabb csak az önnön lelki békesség örö­mén, vagy inkább ürügyén csendes békességben éldegélni, de ez még­sem az Úr útja! Ez csak amolyan poroszkálás, melynek értelmetlensé­gét és céltalanságát eleve megítélte az Isten. Az Úr a benne hívőktől nem ezt a sétálgató magatartást igényli. — Egyre erőtelenedik, kifárad, értelmetlenné válik a kegyesség ebben a „le — föl ” való járkálásban anélkül, hogy tovább és előbbre jutna. Törvényszerűen újra meg újra vissza tér a tegnapba, ahonnan már képtelenné válik a teljes krisztusi igénynek megfelelni — hiszen a ma feladata és elvárása csak a mában érthető és teljesíthető. EZÉRT HANGSÚLYOS KORUNKBAN A KERESZTYÉN EMBER SZOLGÁLÓ ÉLETFORMÁJÁNAK IGÉNYE. így részese és egyben valósítója is Isten Krisztusban elhatározott kegyelmes emberszerete- tének, életmentésének békeakaratának. Olyan útépítés és ösvény- egyengetés ez, melyen át maga a Krisztus jut el a bűnétől szabadulni vágyóhoz éppen úgy, mint a magányosságba veszett emberi életekhez, az egymással szembe feszülő indulatok közé, de a nélkülöző, otthonra, békére és igazságra vágyó embertársakhoz is. Ezért azonosul az Űr útja a szolgáló élet útjával, és így az ember számára: az élet útjával. Fodor Ottmár A GUSTAV-ADOLF EGYLET ÚJ FŐTITKÁRA A Gustav-Adolf Egylet (NSZK), a protestáns szórványgyülekeze­tek segélyszerve, legutóbbi gyűlé­sén Hans-Joachim Hoffmann han­noveri lelkészt választotta meg fő­titkárává. Hoffmann lelkész an­nak a Dieter Knallnak lett az utó­da, aki 1969 óta látta el a főtitkári tisztet, és akinek neve, a testvéri kapcsolatokat előmozditó tevé­kenysége egyházunkban is köz­ismert. Dieter Knall említett szol­gálatának befejeztével visszatért hazájába, Ausztriába, ahol steiey- marki szuperintendenssé válasz­tották. (epd) AZ EGYHAZAK HAMAROSAN „TÖRPE KISEBBSÉGEK” LESZNEK IZRAELBEN? „Az izraeli biztonsági erőknek az Izraelben és a megszállt terü­leteken élő arabok elleni erősza­kos eljárása nemcsak az arab la­kosság körében idézett elő robba­násig feszült légkört, hanem meg­gyorsította a fiatalabb keresztyén nemzedék kivándorlását is.” Ezt a kijelentést az a Helmut Glatte prépost (Jeruzsálem) tette Frank­furtban. aki a jordániai evangé­likus egyház lelkész-vezetőjeként részt vett a Német Evangélikus Egyházszövetség külügyi hivatala keretében megalakított közel-ke­leti bizottság első ülésén. Glatt prépost véleménye szerint ez a fo­lyamat, és az a tény, hogy a moha­medán lakosság száma gyorsabban növekszik, félő, hogy oda vezet, hogy az Izraelben levő keresztyén egyházak belátható időn belül törpe kisebbséggé zsugorodnak össze. (epd) A diakóniai gondolkodás erősödése ft Káldy Zoltán pilspök jelentésea Déli Egyhá ülésén A Déli Evangélius Egyházkerület Presbitériuma 1976. december 8-án tartotta rendes évi ülését. Szent-lvány Ödön egyházkerületi fel­ügyelő bevezető szavai után D. Káldy Zoltán püspök terjesztette elő jelentését. Az alábbiakban részleteket közlünk a püspöki jelentésből. A püspök először a diakóniai gondolkodás erősödéséről beszélt. A diakóniai gondolkodás erősödése Most már talán mindenki tudja egyházunkban, hogy diakóniai teológiánk egyre jobban kiépül, egyre jobban gazdagodik, egyre sokoldalúbbá válik és egyre in­kább alkalmassá lesz arra, hogy ne csak alapállásunkat határozza meg az adott történelmi körül­mények között, a szocialista tár­sadalomban, hanem igehirdeté­seinket és cselekvéseinket a gyü­lekezetben, az Országos Egyház­ban, továbbá társadalmunkban. Ügy értékeljük, hogy a gyenes- diási nyári lelkészkonferenciák jelentős előrelépést hoztak ebben a vonatkozásban a lelkészek teo­lógiai gondolkodásában és egész magatartásában, mondhatjuk így, életvitelükben. Az izgalmas kér­dés azonban mindig az, hogy a lelkészeken 'túlmenően hogyan alakítja a diakóniai teológia a gyülekezetek magatartását és azo­kon belül az egyes gyülekezeti ta­gok életvitelét. Noha még nem beszélhetünk arról, hogy ebben a vonatkozásban a gyülekezetekben és az egyes gyülekezeti tagoknál minden rendben van, mégis van­nak jelek, amelyek arra utalpak, hogy a diakóniai életvitel erősö­dik. Mintha többet törődnének egymással a gyülekezetek, a gyü­lekezeti tagok, és mintha fokozód­na a közegyházi felelősség és ke- vesbedne azoknak a gyülekeze­teknek a száma, amelyek csak ön­magukkal törődnek. Mindezen túlmenően a gyülekezetek és a gyülekezeti tagok aktívabban munkálkodnak a szocialista tár­sadalom építésében és ma már kevesebbet beszélnek arról, hogy mindez politika, ami nem tartozik az egyházra. Országos összefüg­gésben a diakóniai gondolkodás megerősödését látom abban, hogy a Gyülekezeti Segély számára a Déli Egyházkerületben 1976-ban 365 828 forint gyűlt össze, 50 000 Ft-tal több mint az előző évben. A teológiai hallgatók szuppliká- ciójára 1975-ben 218 235 Ft, 1976- ban az előrejelzések szerint ez még tovább nő. Meggyőződésem szerint ezekben az összegekben nemcsak az életszínvonal növeke­désének eredményét kell látnunk, hanem más gyülekezetek és az egész Teológiai Akadémia iránit való diakóniai felelősség növeke­dését is. Ezen a helyen nem kívá­nok beszélni arról, hogy milyen eredményt hozott az egyház veze­tőségnek az a kérése, hogy a gyülekezeti tagok emeljék fel egyházfenntartói járulékukat — hiszen még nem is tudjuk a végső eredményeket —, de az már bi­zonyos, hogy számos gyülekezet­ben a gyülekezeti tagok ezt a ké­rést meghallgatták, örüljünk en­nek és ne csak anyagi vonatko­zásban, hanem gyülekezeti és tár­sadalmi összefüggésben is, min­den területen erősítsük a diakó­niai gondolkodás érvényesülését. Keresztség és úrvacsora Senki ne csodálkozzék azon, hogy a diakóniai gondolkodásról hirtelen átugrom a keresztség és úrvacsora fontosságára a gyüle­kezetekben. Mindkét szentség olyan erőforrás, amelyeket ha ki­használunk, nagyban erősíthetik diakóniai szolgálatunkat. Hajlan­dóság mutatkozik bennünk arra, hogy lebecsüljük a keresztséget és üres szokássá degradáljuk. Pedig a keresztség azt jelenti, hogy Is­ten tulajdonába vett bennünket és így az Ö tulajdonaiként végez­zük szolgálatunkat a gyülekezet­ben és a társadalomban. Az, hogy meg vagyunk keresztelve, arra hív bennünket, hogy naponként levetkőzzük óemberünket és fel- öltözzük azt a Jézust Krisztust, Akit Szolgának, Diakónosnak is­mertünk fel, és Aki naponként az ö követésére hív bennünket. Meg vagyok róla győződve, hogyha ko­molyabban vennénk keresztsé- günket és mindazt, ami abból kö­vetkezik, akkor diakóniai életvi­telünk is frissebb és egyértel­műbb volna. Ez a keresztség — ha azt komolyan vesszük — egy­ben figyelmeztet azoknak a kö­zösségére, akikkel együtt megke­resztel tettünk. Ez pedig a mási­kért való felelősséget teszi hang­súlyossá. Ez a felelősség magától értetődően nemcsak a hitükért és üdvösségükért való felelősséget jelenti, hanem ezzel együtt embe­ri körülményeikért, földi boldo­gulásukért való felelősséget is. Az úrvacsorát általában úgy tartjuk számon, mint a „bűnbo­csánat szentségét”. Jó, ha ezt nem felejtjük el és benne örömmel fo­gadjuk el Krisztustól bűneink bo­csánatát. De újra felhívom a fi­gyelmet arra — mint azt már egy püspöki jelentésiemben korábban tettem —, hogy az úrvacsora egy­ben szeretet-vacsora, amelyben igen nagy hangsúly esik nemcsak Jézusnak irántunk való szeretett­re, hanem a vele élők egymás iránti szeretetére is. És éppen itt van a diakóniai jelleg. A gyüle­kezeteknek ilyen értelemben egy­re inkább úrvacsorái közösséggé kell lenniük, mert így lesznek egyre inkább diakóniai közösség­gé. Látszat szerint így az úrvacso­ra befelé fordítja, tehát egymás felé a gyülekezeti tagokat, ez azonban valóban csak látszat. Azok a gyülekezeti tagok ui., akik élnek Jézus Krisztus testével és vérével és elfogadják az új életet, azok az úrvacsorában kapott erő­vel odafordulnak a másik ember felé, az egész társadalom felé, hogy ott is segítsenek diakóniai felelősséggel. Ha mi növekedni akarunk a diakóniai gondolkodásban, a dia­kóniai életvitelben és általában a másik emberért és a közösségért való felelősségben, akkor növe­kednünk kell a keresztség és az úrvacsora megbecsülésében. Üjra tanítanunk és prédikálnunk kell a keresztségnek és az úrvacsorá­nak jelentőségét. A presbiterek diakóniai életvitele A lelkészek jelentése szerint a Déli Egyházkerület gyülekezetei­ben 4191 presbiter van. Nem me­rem azt mondani, hogy 4191 pres­biter szolgál a gyülekezetekben, csak azt, hogy ennyi presbiter van. Viszont, ha a gyülekezetek­ben 4191 presbiter valóban szol­gálna is, akkor nagy segítséget tudnának adni ahhoz, hogy a gyü­lekezetek életformája, életvitele gyökeresen megváltozzék, neveze­tesen a gyülekezetek gyakorolják a diakóniát mind önmagukban, mind egymás között és a társa­dalomban. A lelkészeknek tuda­tosan és következetesen kell ta­nítaniuk, ha úgy tetszik evangé- lizálniuk a presbitereket erre a szolgálatra. Egyetlen lelkész se nyugodhatik bele abba, hogy egy álmos, szinte hasznavehetetlen presbitériuma legyen. Ha mégis ilyen a presbitérium, a lelkésznek meg kell vizsgálnia saját igehir­detését, hogy nem abban, van-e a probléma, de saját életvitelét is, hogy nem az akadályozza-e a presbitérium diakóniai életvitelé­nek megvalósulását. Nagyon he­lyeslem. hogy több egyházmegyé­ben egyházmegyei presbiteri kon­ferenciát rendeztek az esperesek, és ezeken a diakóniai teológia to­vábbadását tűzték ki célul. Az ilyen konferenciák rendezését folytatni kell, de úgy, hogy a lel­készek maguk fordítanak gondot arra, hogy presbitereik ezeken a konferenciákon részt is vegyenek. Egyébként a lelkészek többször igénylik, hogy a régi, ún. belmisz- sziói munkaprogramhoz hasonló segítséget kapjanak presbitereik neveléséhez, de jobbnak tartom, ha kezükbe veszik a Lelkipász- tor-1, vagy az Evangélikus élet-et, és annak egy megfelelő cikkét tárgyalják meg időmként a pres­biteri üléseken. így nincs kény­szer-jellege az előadásoknak. A nők szolgálatának igénybevétele Akármennyire is kerülgetjük a kérdéseket, a gyülekezetek életé­ben, az istentiszteleteken és bib­liaórákon a nők vannak többség­ben, ugyanakkor a gyülekezetek vezetésében jóval kisebb lehető­séget biztosítunk számukra. Vi­lágviszonylatban is, az egyházi vi­lágszervezetek, közelebbről a Lu­theránus Világszövetség, de az Egyházak Világtanácsa is nyoma­tékosan kéri a tagegyházakat, hogy az eddiginél jobban kapcsol­ják bele a gyülekezeti munkába a nőket. Az a meggyőződésem, hogy egy olyan országban, mint a miénk, ahol a nők egyenjogúsá­gát nemcsak deklarálják, de igen sokat is tesznek azért, hogy ez az egyenjogúság a munkában és a vezetésben is gyakorlattá váljék, az evangélikus egyház sem állhat hátrább. Elsősorban arra kellene a gyülekezetekben törekednünk, hogy az eddiginél jóval nagyobb arányban válasszunk meg nőket, a presbitériumokba. Több gyüleke­zetünkben ez már megtörtént, más gyülekezetekben azonban en­nek még sok akadálya van. Nem elegendő „mutatóba” megválasz­tani egy-egy nőt a presbitériu­mokba, hanem növelni kell szá­mukat hűségük és szolgálókész­ségük arányában. E helyről is ké­rem a gyülekezeteket, hogy a leg­közelebbi presbiterválasztásoknál gondoljanak a gyülekezetek asz- szonyaira, de még azt is jól teszik, ha az ifjúság képviselőire is gon­dolnak. Meg vagyok róla győződ­ve, hogy a nők, akik Istenitől ka­pott személyiségüknél fogva is jól ismerik a szolgáló életformát, ko­vászai tudnak lenni annak, hogy a presbitériumok diakóniai életvi­tele erősödjék. LELKÉSSZÉ AVATÁSOK A LETT EVANGÉLIKUS EGYHÁZBAN nyolc lelkészt avattak fel. Vala­mennyien a rigai teológiai főisko­lán végezték tanulmányaikat, ahol jelenleg mintegy 40 hallgató tanul. Három új lelkészt avattak fel azon az istentiszteleten, melyen dr. Paul Hansen, az LVSZ Euró­pa titkára is részt vett november­ben. Néhány héttel korábban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom