Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-11-14 / 46. szám

t aBI VASÁRNAP IGÉJE ! — ..................- ........ ...— .... ...-.......... ..... Kr isztusra tekintő hittel Zsid 12, 1—6 A keresztények hite mindig Krisztusra tekint. Arra, aki mindenek Vra mennyen, földön. Mégsem uralkodott sohasem, hanem mindig ősik szolgait. Megsem tétlenkedett, hanem mindent vállalt. Nem tá­masztott igényeket, hanem folyton adott. Nem hajszolta az örömöt, hanem ajándékozta és szerezte. A mi hitünk is erre a Krisztusra te­kint. KRISZTUSRA TEKINTŐ HITTEL GYŐZHETJÜK LE A KÜLÖN­FÉLE AKADÁLYOKAT. Mindig volt belőlük, mindig van és mindig lesz. Legtöbbjük gyökere, mibennünk magunkban van. Nagyon-na- gyon megkísérthető emberek vagyunk. Él is a gonosz ezzel a helyze­tünkkel. Már az apró sikerek a hiúság, elbizakodottság, fölényesség fészkét rakosgatják szíveinkben. A nagyobbak révén meg egyenesen „trónszék”-el igényelünk. Egyszer a kényelmünk nlarad adós. Más­kor az önzés károsít, közelít vagy idegenít. Majd a harag készít csap­dát a meggyúlöltnek, néha a szeretettnek is. Sokszor meg vészesen elfog bennünket a csüggedés! Ellankad szívünk, kezünk, térdünk sietve feladja a harcot. Önsiratásba. tehetetlenségbe zuhanunk. így környékez bennünket a saját bűnünk. De ne szépítsük: a másoké is. Az sem'támaszf, egyebet, mint ismételt nehézséget, békétlenséget, ha­ragot. bosszút, botránkozást. A magunkét azonban mindig próbáljuk meg komolyabban venni. Ügy. hogy többet harcolunk ellene. Ürügy- gyé vagy önmegnyugtatássá sohase váljék a mások bűne. THzony ezer okunk van arra tekintenünk, aki a hit teremtője. A hitben nyílik az ajtó az előtt, aki erősebb, ő nem adta fel a küzdelr met egyszer sem. Győzött. Azok példájára is figyeljünk, akik Ővele, Őbenne győztek. Voltak és vannak ilyenek. A hitünk mégis a Krisz­tusra tekintsen! Őáltala a mi győzelmünk is lehetséges. KRISZTUSRA TEKINTŐ HITTEL. LÁSSUK ÁLLANDÓAN A CÉLT. A VÉGSŐT ÉS A MINDENNAPIT. Csak így tarthatunk ki — kísértéseink, buktatóink között is — feladatainkban. Halálig, végig, „vérig". Egy percre se felejtsük el: Urunk nemcsak szerzője a hitünk­nek. hanem beteljesitője is. Ügy teszi teljessé, hogy meqedzi és meg­erősíti teherbíróvá és tevékennyé. Mindig a szeretetünk kitartása, áldozata, cselekvése mutatja meg, mit bír. kire néz. kiben bízik a hitünk. Többet is jelent azonban a beteljesítése. Ügy is igaz ez. hogy beváltja a hit számára azt. amit a ..hivek”-nek Ígért. Végül is. már útközben is. ..Megbecsüli’’ mindazokat, akik úgy szolgálnak Neki. hony üt és most embereknek, bajosaknak és örvend erőknek szólóéi­nak. Erre is jelet ad az állhatatos hitnek, az Atya Isten jobbjáról. A KRISZTUSRA TEKINTŐ HITTEL MINDVÉGIG TÖRETLENÜL VÁLLALJUK ATYÁNK FEGYELMEZÉSÉT! Ez is nélkülözhetetlen, azért is van és lesz ilyenüs. Igaz, könnyen megkeseredik, aki mindig csak ezt látja. Viszont nem lesz vagy nem marad Isten gyermeke, aki meg folyton kitér előle. Ne lássunk azért Őbenne szívleien ellen­séget, kegyetlen „botosispánt” akkor sem. amikor komolyan leckéztet és nem simogat. Igazán sohasem megtorlásról van szó, hanem neve­lésről. Isten életre, üdvösségre neveli gyermekeit. Régi. beszédes ki­fejezéssel: „kezéhez tanítja’’. Nem Neki, nekünk van szükségünk erre a fegyelmezésre. Csorbítatlanul ott van ebben is szeretete. Isten részéről részünkre. így ment meg a Krisztusra tekintő hittel a „puhányok” könnyel­műségétől. így tesz alkalmassá arra. hogy gyermekeiként, fegyelme­zetten legyünk áldássá embertársaink javára. „Vérig", mindvégig. Szabó Gyula IMÁDKOZZUNK! Urunk! Bevalljuk előtted, sokszor elfordítjuk Rólad tekintetünket. Kitérünk a hit harca elől cs gyáván engedünk a kísértenek. — Szó­líts meg újra igéddel és benne egész szíveddel! Erősíts minket Szent- lelkeddel, hogy állhatatosan járiuk a szeretet útját. Bátoríts hűséged­del minden próbatételünkben. Ments meg a megkeményedéstől. ami­kor ránk ereszted fegyelmező ostorodat. Hiszünk, Urunk! — Győzd le hitetlenségünket! Ámen. Régi álmom valósult meg Teológiai Akadémiánkon az első magyar nyelvi órán a fogalma­zási készség felmérése céljából „Mit jelent számomra az idei tanév­nyitó ünnepély?’’ címen dolgozatot írtak az I—II. éves hallgatók. A dolgozatok közül az egyik első éves hallgató írását az alábbiakban közöljük: Régi álmom valósult meg 1976. szeptember 24-én a zuglói' gyüle­kezet templomában. Mint első éves teológiai hallgató, ünnepé­lyesen felöltözve, s dobogó szív­vel ültem kijelölt helyemen. A felvétel izgalmai után újabb iz­galmat jelentett a bemutatkozás, a dékáni kézfogás, az akadémia hallgatói porába való ünnepélyes beiktatás. Leendő tanáraim és egész gyülekezet előtt kellett megállnom. Vajon eljutok-e odáig? Az izgalomtól egyáltalán fel bírok-e állni? Ilyen és ha­sonló gondolatok keringtek ben­nem. De elkezdődött az istentisztelet. Á prédikáció egészen lekötötte fi­gyelmemet. s már nem tűnt olyan lehetetlennek a kézfogás sem. A biztató szavak a kezdéshez, majd a teológusok kvartettje feloldot­ta bennem a szorongó érzést. Miért is féljek a kezdéstől, ami­kor szeretet, megértő közösség és segíteni kész tanárok vesznek kö­rül? Az istentisztelet befejeződött. Most újra izgalmas pillanatokat éltem át. A nagy, bordó terítővei letakart asztalnál helyet foglalt a tanári kar. Egyre közelgett a pillanat, a dékáni beszámoló után az első évesek névsora, s már hallottam is a nevem. Nem tu­dom, hogy is jutottam el az asz­talig, de azt tudom, hogy piros rózsák égtek arcomon. Sajnos nem ülhettünk le rögtön. Félkör­ben megálltunk az asztal körül, s az áldó szavak után helyet fog­laltunk. Kattogtak a fényképező­gépek, s a gyülekezet kíváncsian figyelte arcunkat. Egyes hallga­tókban régi barátjuk, vagy isme­rősük fiát, vagy lányát ismerték fel. Áz ünnepély végén megostro­moltak bennünket. Az egyik ked­ves néni engem is megkérdezett: édesapád hogx hívják, s a mamád neve ez és ez, ugye? Boldogan ölelt magához, miután kiderült, hogy szüleimmel együtt dolgozott. Egész egyházunk szeretetét éreztem meg ebben az ölelésben. S azt hiszem, mind a tizenné- gyünk számára ez a szeretet a legnagyobb biztatás. Pecznyik Ilona I. évf. hallgató — Szentháromság után a 21. vasárnapon az oltár terítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet ol- tári igéje: Jn 4, 47—54; az ige­hirdetés alapigéje: Zsid 12, 1—6. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. No­vember 21-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház fél­óráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet Harmati Béla Deák-téri lelkész. — MARCALGERGELYI. D. dr. Ottlyk Ernő, az Északi Egyház- kerület püspöke Szerdahelyi Pál csöngei lelkészt november 1-i ha­tállyal felmentette a gyülekezet helyettes-lelkészi szolgálata álól es a helyettes-lelkészi szolgálatok ellátásával Kovács Etelka csög- lei lelkészt bízta meg. — MEDGYESEGYHÄZA. Ok­tóber 24-én a délelőtti istentisz­teleteken igehirdetéssel szolgált, a szeretet vendégségen előadást és áhitatot tartott dr. Vamps József teológiai akadémiai tanár, prodé- kán. — FELHÍVÁS. Tudomásunkra jutott, hogy egy ötven év körüli férfi a Buda- hegyvidéki Lelkészi Hivatalra, illetve az ott szolgáló lelkészekre hivatkozás­sal vidéki lelkészektől segélyt kért. Az illetőért felelősséget nem vállalunk. Budahegyvidéki Evangélikus Lelkészi Hivatal. EVANGÉLIKUS ELET A Masvarorszáei Evangélikus Egyház Sajtóosztályának laoia Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi Gvörgy Felelős kiadó: « Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest Vtn. Puskin u. 12 Te*efon: L42-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—Vni Előfizetési ár: eev évre 120.— Ft Árusítja a IVLaevar Posta Index: 25211 76.3142 Athenaeum Nyomda Budaoest Rotációs masasnvomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítclő- széke elé, hogy mindenki meg­kapja, amit megérdemelt, asze­rint amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszát” (2 Kor 5, 10). VASÁRNAP. — „Nem halo­gatja az Űr az ígéretet” (2 Pt 3, 9 — Zsolt 42, 12 — Mt 25, 31—46 — Zsolt 39). Amit elkezdett Is­ten, azt be is fejezi. Mindeneket megújító terve valósul meg nap­ról napra. A holnap felől való szép reménységünknek ez a biz­tos alapja. Mennyei Atyánk meg­mentő szeretetével, új életet munkáló gondoskodásával ala­kítja a Mindenséget. HÉTFŐ. — „A magasságos Is­ten jóságos a hálátlanok és gono­szok iránt.” (Lk 6, 35 — Hős 11, 3 — Jn 5. 19—24 — 2 Kor 11, 16— 33). Az emberi magatartások ér­tékelése kísérője életünknek. Is­ten is mérlegel, akárcsak mi em­berek. De azt nem azért teszi, hogy kitüntesse azokat, akik ki­érdemelték szeretetét. Isten jósá­gával nem jutalmaz, hanem elet- újuláshoz segít. Megment, nem pedig eltaszít magától. Szeretet- lenségünket nem indokolhatjuk azzal, hogy „érdemtelenre” nem pazaroljuk jóságunkat. A szeretet nem ismer személy válogatást! KEDD. — „Lesz az Űr nyomo­rultak kővára, kővár a szükség idején” (Zsolt 9. 10 — Mk 4, 38— 39 — 1 Móz 19. 15—29 — 2 Kor 12, 1—10). Az Isten útját kereső embert megkísértheti a holnap ma még ismeretlen gondjaitól való félelem. Az Isten gondoskodó szeretetét hirdető biztatás óvhat meg a fölösleges nyugtalanságtól. SZERDA. — „Ő pedig azt mondta neki: Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat” (19, 17 — Zsolt 42, 3 Lk 13, 1—9 — 2 Kor 12, 11— 18). Jézus igazította útba e sza­vakkal az örök életet kereső if­jút. Köztünk való szolgálata nem­csak abból áll. hogy kérdezős­ködő embereknek választ adott. Kereszthaláíával és feltámadásá­val megnyitotta számunkra az örök élet ajtaját. Életpéldájával a szolgáló szeretet útját adta elénk. CSÜTÖRTÖK. — „Szeressed a jövevényt, mint magadat” (3 Móz 19. 34 — Jk 2, 1 — Ez 14, 12—23 — 2 Kor 12, 19—13, 4). Az ember­társainkkal való kapcsolatunkat is rendezi Isten, amikor megszó­lít bennünket, ő sorsközösséget vállalt minden küszködő, jobb életmegoldást kereső, testi-lelki bajokkal vívódó, az életúton buk­dácsoló, nyugalomra, megelége­désre vágyódó emberrel. Akik ezek közül bármilyen módon kap­csolatba kerültek velünk, azokat Isten rgpnk bízza. A ránk váró feladatot ebben a szóban foglalja össze: Szeresd! A dolgok hihetet­len leegyszerűsítésének látszik ez. Pedig valóban ez az igazság. PÉNTEK. — „Világosság tá­mad fel az igazra, és az egyenes- szívűekre öröm” (Zsolt 97, 11 — 2 Kor 4, 4 — Jel 2, 1—5, 7 — 2 Kor 13, 5—10). Krisztus megszü­letésével az örömszerző Isten lé­pett be ebbe a világba. Szolgá­lata nyomán ujjongás, vidámság takadt fel a szívekből. Amit Krisztus akkor végzett, amikor testben járt itt közöttünk annak — Isten rendelése szerint — foly­tatódnia kell ma is. Krisztustól kapott küldetésünk az örömszer­zés. Az emberekkel való kapcso­latunk vizsgálatánál segít ez a kérdés: Örömöt szereztem neki? Maradandó örömöt? SZOMBAT. — „Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk­nak és megtartó Jézus Krisztu­sunknak megismerésében. Neki legyen dicsőség mind most, minti az örökkévalóság napjáig!” (2 Pt 3, 18 — Ézs 43, 3 — 1 Pt 4, 1—7 — 2 Kor 13, 11—13). Az életin­dulás után a táplálék felvétele a növekedés forrása. Az örök élet útján való előbbre jutásnak is ez a törvénye. Krisztus szüntelenül kínálja nekünk Isten éltető, nö­vekedést adó ajándékait! Reánk vár a feladat: átvenni ezeket az ajándékokat. Beleépíteni az éle­tünkbe, hogy mások felé is árad­hasson Krisztus kegyelme. Ferenczy Zoltán Franciaországi mozaik Az ősz csodálatos színeiben pompázik most október közepén „Európa festői része”: a Vogézek. Majd lejjebb ereszkedve a vé­geláthatatlan elzászi szőlők kö­zött vezet az utunk. A szőlőkben vidám emberek szüretelik az idén kiváltképpen magas cukortartal­mú szilvánit, traminit és az el­zászi tokajit. EGY KIS KÖZÉPKORI VÁ­ROSKÁBA TARTUNK. Kai- sersbergbé. Albert Schhweitzer szülővárosa ez, aki e vidékhez, szűkebb hazájához oly gyengé­den ragaszkodott. Albert Schweitzer szülőháza Kaisersbergben egy diszes hom­lokzatú, de szerény kis emeletes ház előtt állunk meg. Az épület falán elhelyezett táblán ezt ol­vassuk: Maison natale du dr. Al­bert Schweitzer. 14. Janvier 1875. Megilletődötten állok meg a szü­lőháza előtt. Ahogy a túristák létpeitől meg­koptatott régi kövezeten az ud­varba lépek, a Schweitzerről nemrégen megjelent magyar könyv bevezető sorai jutnak eszembe: Schweitzer rádöbbent arra, hogy nem elég humanista gondolkodású embernek lenni. Tettekkel kell segíteni az eleset­teken, a szenvedőkön, a nélkülö­zőkön. E mondatot akár az emléktáb­lára is fel lehetne írni. Elgondol- koztatásul, figyelmeztetésül a vi­lág minden tájáról idesereglő tu­ristáknak és mindazoknak, akik tiszteletüket akarják kifejezni e ház falai között. Most a XX. szá­zad második felében, amikor oly égetően szükség van a társadal­mi igazságosság általános ér­vényre juttatására, a népek békés jövőjének megteremtésére, nem elég csak az emlékezés, a tiszte­letadás, hanem szolgálni, tettek­kel kell szolgálni az embert. Bár­csak az erre járókat ilyen'mély­ségben a jövő iránti elkötelezés- re szólítaná Albert Schweitzer életútja! A ház udvarán levő szerény, kicsiny, de meghitt templomban újra, nemrégen átélt élményeim elevenedtek fel. A KÖZÉP-FRANCIAORSZÁGI VICHY VÁROSÁBAN két hóna­pot töltöttem, mint a Magyaror­szági Evangélikus Egyház és az Egyházak Világtanácsának ösz­töndíjasa, hogy az október köze­pén kezdődő strasbourgi egyetemi tanulmányaim megkezdéséhez kellő nyelvi ismereteket szerez­hessek. E város ad ugyanis ott­hont az ország legjelentősebb audiovizuális nyelvtanfolyamá­nak. A tanfolyam a közelben levő Clermont-Ferrand-i egyetem irányítása alatt áll és egész éven át folyamatosan kis csoportokban különböző szinteken oktatja a francia nyelvet. A mintegy 700 hallgató között — akik külön­böző: műszaki, orvosi, bölcsészet­tudományi egyetemi karon vé­geztek — egyedül voltam lelkész, így érthetően gyakran megtör­tént, hogy beszélgetéseinkben a világ sorsáról, jövőjéről, s benne az egyház szolgálatáról esett szó. Ez az érdeklődés nemcsak a be­szélgetésekben nyilvánult meg, hanem a város protestáns temp­lomában is. Istentiszteleteken gyakran találkoztunk afrikaiak, ázsiaiak, latin-amerikaiak, euró­paiak. De szomorú volt hallani a jó­zanul gondolkodó, a szegénység­gazdaság súlyos ellentmondásait jól ismerő, a társadalmi igazsá­got türelmetlenül kereső társaim­tól: nem érzi, még mindig nem érzi sok egyház a világon az ön­vizsgálat kényszerítő erejét, a történelem, az élet elodázhatat­lan kihívását! EZEKBEN k BESZÉLGETÉ­SEKBEN ERŐSÖDÖTT MEG AZ AZ ÉRZÉS: milyen jó, hogy egy olyan egyház lelkésze lehetek, amely megértette az idő sürgető kihívását és az Egyház Urától vezettetve olyan útra lépett, ame­lyen a szolgálat szépsége és egész teljessége bontakozhat ki. Mindez ott abban a kaisers- bergi kedves kis templomban fo­galmazódott bennem újra. Igen, ott Kaisersbergben, ahol már tör­ténelemnek számító idők eleve­nedtek meg, azért, hogy feltárják minden értéküket azoknak, akik a múlt-jelen-jövő összefüggései­ben keresik szolgálatukat. Nem szabad elfelejteni azt, ami érték, ami elkötelez. ÁLLJON ITT VÉGÜL Albert Schweitzemek ma is érvényes, nagy távlatokat átölelő vallomá­sa: „az élet tisztelete megköveteli, hogy a világ minden rászoruló népének segítséget vigyünk". Lehel László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom