Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-11-07 / 45. szám

Negyed százada egyházunk vérkeringésében Huszonöt éve költözött Budapestre Teológiai Akadémiánk Bizonyos történelmi távlat szükséges ahhoz, hogy egy-egy esemény, vagy döntés helyessé­ge — vagy éppen helytelensége — igazolást nyerjen. Amikor hu­szonöt évvel ezelőtt egyházunk elhatározta, hogy Teológiai Aka­démiánkat Sopronból az ország fővárosába, Budapestre költöz­teti, sokan helytelenítették a döntést. Sajnálták az évszázados soproni tradíciót, a soproni diák­élet sajátos hangulatát. Most hu­szonöt év távlatából azonban a soproni diákévekre oly szívesen visszaemlékézőknek is be kell látniuk, hogy az idő igazolta egyházunk akkori döntését: Teo­lógiai Akadémiánk megtalálta helyét Budapesten. ORSZÁGOS EGYHÁZUNK VÉRKERINGÉSÉBE KERÜLT BELE elsősorban Teológiai Aka­démiánk a Budapestre való köl­tözéssel. Budapesten van orszá­gos egyházi központunk a hozzá tartozó intézményekkel, itt van a székhelye mindkét egyházke­rületünk püspökének, s egyhá­zunknak szinte valamennyi je­lentős eseményére itt kerül sor. Ez elsősorban azért jelentős, mert professzoraink itt könnyeb­ben tudnak aktívan bekapcso­lódni a tanulmányi munkába, és többen közülük egyházunk veze­tésébe is. A teológiai hallgatók szempontjából pedig azért ked­vező ez a helyzet, mert a hall­gatók is részt tudnak venni az oi szágos egyházi eseményeken és nem szűk provincializmusban ne­velődnek, hanem már hallgató korukban megtanulnak országos egyházi összefüggésekben gon­dolkodni. Egy-egy országos egy­házi közgyűlésen, a nagyobb je­lentőségű lelkészi munkaközös­ségi ülésen való részvétel nem­csak maradandó élményt jelent a hallgatók számára, hanem sok indítást is adhat gondolkodásuk, fejlődésük szempontjából. SOKRÉTŰ GYÜLEKEZETI ÉLETTEL ismerkedhetnek meg a teológiai hallgatók Budapesten és környékén. Ha Budapesthez hozzá számítjuk a környező gyü­lekezeteket is, amelyek könnyen elérhetők, akkor elmondhatjuk, hogy a teológusok szinte minden típusú gyülekezetei megismer­hetnek. Nemcsak az ifjúsági munkába kapcsolódhatnak be, hanem szolgálhatnak énekkarok­ban, az orgonák mellett, a gyer­mekek és felnőttek között egy­aránt. Budapest kedvező fö'draizi fekvése segítette elő azt a gya­korlatot is, hogy a hallgatók npmesak a szünetekben, hanem az év valamennyi vasárnapján vértezhetnek szupplikációs szol­gálatokat. hiszen a Budapesttől legtávolabbra eső gyülekezetek­ből is vissza tudnak érni vasár­nap estére, vasv legkésőbb hét­főn reggelre. Ennek köszönhető, hogv szinte minden gyülekeze­tünkben évenként van szuppliká- ció. vaev teo'ogusnao. Ez pedig nemcsak azért ielentős, mert ígv Teológiai Akadémiánk ele­ven kaocsolatot tart gyülekeze­teikkel. hanem azért is. mert ígv növekedhet a gyülekezetek felelőssége lelkészképzésünk iránt, NÉPÜNK KULTURÁLIS ÉS POUTTTKAI ÉLETÉBE való ak­tívabb bekaocsolódását is előse­gítette a budapesti elhelyezés. Ha csak arra gondolunk, hogy a teológiai hallgalók részt vehet­nek a budapesti színházi előadá­sokon, hangversenyeken, a Jó­zsef Attila Szabadegyetem és a TIT rendezvényein, és itt olyan benyomásokat és élményeket szerezhetnek, amelyek egész éle­tükre és szolgálatukra elkísérik őket, akkor látjuk, hogy mennyi előnyt jelent le'készképzésünk számára a fővárosi környezet. Jól tudom, hogy pv'ndez a közössé­gi élet kialakulására és a tanu­lásra kísértést is jelenthet, a ta­pasztalat szerint azonban mind­ez összességeben sokkal több po­zitívumot, mint negatívumot je­lent lelkészképzésünkre. Ma már a legkisebb faluban is annyira felgyorsult az élet tempója, hogy hasznos, ha a jövő lelkészei már teológus korukban megszokják ezt és megtanulnak a felgyorsult idő­vel is bölcsen gazdálkodni. A NEGYEDSZÁZADOS ÉV­FORDULÓ ALKALMÁVAL meg kell emlékeznünk arról is. hogv néhány évvel ezelőtt végleges és modern épületet kapott Akadé­miánk és Teológus Otthonunk. Ez nemcsak azért jelentős, mert most már nyugodt környezetben és egyre növekvő létszámban ké­szülhetnek jövendő szolgálatukra a teológusok, hanem azért is, mert az Akadémia építése meg­mozgatta gyülekezeteinket is. A tanévnyitó és tanévzáró ünnepé­lyeken való sok-sok vidéki test­vérünk részvétele arról beszél, hogy gyülekezeteink a sajátjuk­nak érzik a Teológiai Akadémiát. Ez a tény a biztosítéka annak, hogy egész egyházunk remény­séggel tekinthet Teológiai Aka­démiánk szolgálatának újabb ne­gyedszázada elé. Dr. Selmeczi János Gyülekezeti nap Mohácson . CSENDES KIS VÁROS a szé­lesen hömpölygő nagy Duna partján. Utcái, terei szélesek. Parkjai gondozottak. Emitt Rad­nóti Miklós bronzalakja támasz­kodik egy redves fakorlátnak. Csak úgy, a talajszlnten, emel­vény nélkül, mintha most dőlt vclna a korlatnak fáradtan, míg hajtották őkel pribékjeik. Itt me­neteltek keresztbe, Győrnek. Egy verse kéziratát itt hullatta el a határban. A harmadik Razgled- nicát. Azt, hogy „fölöttünk fű a förtelmes halál . ..” Nem tudom, mi a megdöbbentőbb ezen a cso­dálatos szobron: a gyűlöletmen­tes szomorú arc, vagy a bakancs, a halálba vándorlóé . . . Amott a szép kultúrházban Kolbe Mihály kiállítását nézem. Mohácsi házak, Duna, tüzesek, hajók, templomok. Megfog a táj varázsa. Íme, amit érzünk, itt vonalakban látjuk. Mindent ma­gáévá ringat ez a táj. A város­háza keleties romantikája akár Bagdadban is helytállna. itt mégis idevaló. A tér túlsó sar­kán Lenin embernui bronzszob­ra úgy jön ie egy szé’es lépcsőn, könnyedén, zsebre dugott kézzel, hogy kedve volna az embernek mellé lépni. a gyümölcseit. Negyven éve dol­gozik itt a lelkész,- harminckilenc éve éppen, hogy az akkor anyá- sult gyülekezet lelkészi állásába iktatták, s a gyülekezet ünnepe most főleg a templomnak szól: harminc éve szentelték fel. A szertartást végző püspök mellett az oltárnál a fiatal pécsi lelkész szolgáit: Káldy Zoltán. A SZÓRVÁNYMUNKA IGAZI SZÉPSÉGE a telt templom. Ez előtt állhatok, míg igyekszünk szóra bírni a templom berende­zését: az oltárt, szószéket, az or­gonát, ami itt még csak vágy, a kórust s a padokat. A kórus kü­lönösen is tágul, hiszen itt a gyü­lekezet énekéről szólhatunk. Gerhardt Pálra emlékezünk, ha­lálának 300 éves forduló évében. A megszólaltatásban és emléke­zésben segítettek a gyermekbib- lieórás fiatalok, Bernáth Erzsé­bet, Rumy Emma és Turmezei Erzsébet, aki másnap külön vers­olvasó délutánt is tartott. Szerb György: Kis, A TEMPLOM SZÉPEN SIMUL A GAZDAG TÁJBA déli stílust idéző tetős toronyfedésével s a táj építészetét visszaadó boltíves­oszlopos oldalfolyosójával. Kívül- belül pedig egyaránt a gyüleke­zetét tükrözi: tisztaság van, rend és ízlés. Több mint harminc éve épült, a háború alatt. Ezer akadállyal küzdöttek, de mindent megoldot­tak. Szentelésre készen állott, amikor német aknák és belövé- sek sértették szentelhetetlenné. Néhány év kellett, míg rendbe­hozták. De azóta, mint a növek­vő élet, egyre szépül. Valamit mindig munkálnak rajta. Most éppen a vaskerítést teszik fel az utca felől. A PAPCSALÁD A TEMPLOM MELLETT LAKIK. Ebbe a min­dig nyitott papi otthonba idők so­rán belépett két papvő is, s ami jellemző, Ormos Eleket a nem­pap vő is édesapának szólítja. D. Koren Emil i áhítat VALLATOM A DUNA FOD­ROS HABJÁT s a széles utcá­kat. Nekem nehéz szórványutak- ról szólnak. A városka lakossá­gának mindössze 1 százaléka evangélikus. De ide húz a több mint járásnyi körzet kétannyi szórványevangélikussága. Egypa- pos gyülekezet, és egygyülekeze- tes pap. Ormos Elek éppen negy­ven éve, hogy szervezni kezdte a hívek táborát, s ma is itt szol­gál. A Duna jege ismerte gya­logos átkeléseit a „sziget” szórvá­nyaiba. s a 20—30 km-es körzet útjainak homokját sokszor szel­te kerékpárjának kereke. A jég elolvadt, a nyomokat elfújta a szél. Ezek az utak mégis törté­nelemmé váltak egyházunkban szerte az országban: szórványéle­tünk maradandó tanúi. Ormos Elek is így járja az utakat. Nem az autó a gondja, hanem a kerékpárhoz szükséges nadrágszorító, amit nem kapni, s a bizonyságtevő, hívogató szó, amit viszont nála megkapni. Én pedig ízlelgetem ennek a homok­fútta, vízsodorta szórványéletnek Köszönet érted, nőszirom, te, aki kertben énekelsz, s te. aki asszonyt idom: ki halállal versenyre kelsz. Köszönet érted, zsályamag. ki mezőkön szépséggé leszel; köszönet érted, szénaszag. ki hozzánk tejként érkezel. Köszönet érted, aratás, ki megáldasz minden réteket, köszönet érted, hü kalász, ki kenyérként végzed életed. Köszönet érted, zöld dió, ki Karácsony asztalára érsz; köszönet érted nyár. rigó. 8 mit föl nem foghat földi ész: Köszönet érted, nagyvilág, csillaggyöngyökkel dús Tejút, Mindenség fáján karcsú ág, ég csendje, ami zengve súg; — s köszönet érted, kis levél, július végi sárga jel, ki korán lehullván így regélsz a- honról, ahova menni kell. A költő „Szerenád a lámpa soron” című kötetéből 1976. Közösen tanulni A Lutheránus Világszövetség főtitkárának látogatása (Folytatás az 1. oldalról.) részére szép kötelesség volt a Teológiai Akadémia bemutatása, mert nem puszta falakat, hanem zsúfolt termet, eleven életet tár­hattak a vendégek elé. A főtit­kár előadását pedig élénk figye­lem és érdeklődő kérdések kísér­ték. Előadás lelkészeknek Négy egyházmegye — a budai, a pesti, a pestmegyei és a fejér— komáromi egyházmegye — mint­házak egymást segítik. A világ 46 országában támogat az LVSZ fejlesztési, gazdasági programo­kat, a legtöbb esetben nem is csak evangélikusok között, ha­nem pl. Bangladesben, Indiában és arab menekülttáborokban. A déli Afrikában pedig a Namí­biában élő evangélikus egyház kérésére úgy nyújt segítséget az LVSZ, hogy az elnyomott és jog­fosztott feketebőrű lakosság szó­szólója. Mint a világgyűléseknek álta­lában, úgy az 1977-ben a tanzá­niai Dar es-Salaamban tartandó hatodik nagygyűlésnek is az az Szent-Ivány Ödön egyházkerületi felügyelő, D. Dr. Ottlyk Ernő püspök, dr. Fekete Zoltán országos egyházi felügyelő, dr. Mau főtitkár felesége, dr. Carl H. Mau főtitkár, D. Káldy Zoltán püspök-elnök (balról jobbra) egy száz lelkésze gyűlt össze a Budapest—kelenföldi gyülekezet tanácstermébe, hogy találkozzék az LVSZ magasrangú vezetőjé­vel. A főtitkár előadása nagy ívben vázolta fel a Világszövetség szolgálatát, és felkészülését az 1977-es világgyűlésre. Az LVSZ a lutheri reformáció egyházainak szövetsége. Szövetség, tehát nem valami csúcs-egyház, amely fel­ügyeletet gyakorolna vagy gya­korolhatna a tagegyházak felett, hanem a tagegyházak eszköze, melyet maguk az egyházak hoz­tak létre közös szolgálataik együttes elvégzése céljából. A tagegyházak ragaszikodnak a lutheri örökséghez abban a tu­datban. hogy a reformációban Jé­zus Krisztus evangéliumát ismer­ték meg. és hogy éppen ez a fel­ismerés gazdagíthatja az egész ökumenét is. amelyben a lutheri egyházak maguk is gazdagodni szeretnének. Az indulásnál, har­minc évvel ezelőtt, még az a szemlélet uralkodott, hogy a szel­lemi és anyagi erők túlsúlyával rendelkező egyházak segítségét össze kell hangolni és el kell jut­tatni a rászoruló egyházakhoz. Azóta általánossá vált a meggyő­ződés, hogy a kicsinek és gyengé­nek tartott egyházak is kaptak olyan ajándékokat, melyekkel gazdagíthatják azokat, melyeket nagyoknak és erőseknek tartanak. Így pl. az afrikai társadalmakban és egyházakban gyakorolt közös­ség olyan tényező, amely sajnála­tosan kiveszett a nyugati keresz- tyénség életéből. Míg korábban tehát az „egyirányú közlekedés” jellemezte az egyházak viszonyát, mert egyesek csak adtak, mások pedig csak elfogadtak, most a „kétirányú közlekedés” követel­ményét 1 hangoztatják. Nagy és tulajdonképpen még megoldatlan feladat megtalálni azt a módot, ahogyan a „kicsik” is gazdagít­hatják a „nagyokat”. Ezzel össze­függésben mondta el a főtitkár, hogy véleménye szerint a Ma­gyarországi Evangélikus Egyház is sokat adott már az egyházak világcsaládjának, de a családhoz még sokszor nem jutott el ez a hozzájárulás és éppen a Világszö­vetségnek vannak ezen a téren még feladatai. Az LVSZ tevékenysége nem merül ki abban, hogy a tagegy­egyik célja, hogy az egyházak küldöttein keresztül az egyházak közösségének élményét nyújtsa a tagegyházaknak. A nagygyűlés mottója: „Krisztusban — új kö­zösség”. Éppen a magyar evangé­likus egyház példája nyomán — ugyanis minden nagygyűlés té­máját kidolgoztuk és megküldtük a részvevőknek, — a nagygyűlés élőkészítői most a tágegyházak saját előkészületét ösztönzik a szűk elvi munkacsoportok előké­születe helyett. Elsősorban erre, a gyakorlati keresztyén és egyházi életből fakadó hozzájárulásra akarnak támaszkodni. Egyesek félve gondolnak a tagegyházak- bán arra. hogy a közösség témája kapcsán az LVSZ túl sokat foglal­kozik majd társadalmi kérdések­kel, de ennek a szolgálatnak krisztológiai alapja van. és éppen magyar hang — D. Káldy Zoltán püspök tavaly Amszterdamban tartott előadása, „Jézus Krisztus Úr és Szolga” — hívta fel erre a vonatkozásra a figyelmet. Egyházunk püspök-elnöke D. Káldy Zoltán köszönte meg, töb­bek hozzászólása és kérdése után, az LVSZ főtitkárának előadását, egyházunk szerepét is nagyra ér­tékelő szávait, és hangsúlyozta, hogy nemcsak adni akarunk, ha­nem tanulni is készek vagyunk másoktól. Elfogadhatatlan lenne a tanítás, ha valaki professzor­ként akarna előttünk katedrára lépni és a mi egyházunkat a ta- nítandók sorába utalná. De má­sokkal együtt szívesen ülünk a padba, hogy tanuljunk. Mau fő­titkár úgy szólított meg. mint aki maga is kész a tanulásra és ezért különösen is hálásak vagyunk neki. Záróértékelés A látogatás utolsó hivatalos ak­tusa volt az a megbeszélés, me­lyen az országos elnökség és Mau főtitkár kiértékelték a magyaror­szági napok tapasztalatait. A zsúfolt programot végigkísérte és termékennyé telte az őszinte hang és a nyitott" szív mindkét oldalon. Reménységünk, hogy Mau főtitkár látogatása nyomán tovább fognak mélyülni és erő­södni a kapcsolatok, melyek ré­vén gazdagodhatunk és gazdagít­hatunk, Rcuss András A CSEHSZLOVÁKIÁI „JERONYM UNIÓ” MUNKÁJÁRÓL A cseh protestáns egyházak rónát gyűjtött össze a templom­gyülekezeti segélyszerve, a Jero- építési és renoválási munkákat nym Unió, az elmúlt időszakban folytató gyülekezetek céljaira, egymillió-négyszázhetvenezer ko- (cere)

Next

/
Oldalképek
Tartalom