Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-10-31 / 44. szám

i / Lelkésziktatás a legfiatalabb papok egyházmegyéjében A hálás szív örül Az új angyalföldi orgona felszentelése Nem a cikkíró találta ki a „leg­fiatalabb papok egyházmegyéje” jelzőt a Pest megyei Egyházme­gyére. D. Káldy Zoltán püspök nevezte így ezt az egyházmegyét, amikor a Gyón—Dabas-i gyüle­kezet új — es fiatal — lelkésze. Kertész Géza beiktatása szeptem­ber utolsó vasárnapján megtör­tént „MEGKÖZELÍTHETŐ AZ E 5- ÖS ÚTON A 45. KILOMÉTER­KŐNÉL" — állt a beiktatási meg­hívón azok számára, akik nem tudnák, hol van a gyóni templom, illetve a Sári. Dabas és Gyón köz­ségekből egyesült nagyközség, az egyházmegye legdélebbre fekvő gyülekezete. De hogy mégsem áll magányosan Pest alatt hanem mögötte áll az egyházkerület, bi­zonyítja D. Káldy Zoltán püspök­elnök jelenléte; s hogy mellette áll az egész egyházmegye, bizo­nyítja a jelenlevő lelkészek nagy száma, akik szívesen gyűltek egy­be lelkésztársuk beiktatására. A BEIKTATOTT LELKÉSZ — Kertész Géza — nem is a legfia­talabb az egyházmegyében a lel­készek között. Csaknem tíz évig szolgált már az ország különböző gyülekezeteiben — legutóbb Bu­dapest—Angyalföldön — segéd- lelkészként, illetve volt ösztön­díjas. A GYÓNI GYÜLEKEZET még­sem Kertész Géza „sajátja”. Iste­né. Erre mutatott rá D. Káldy Zoltán püspök igehirdetésében 2Kor 5'. 19 alapján. Az alapige ezzel a szóval kezdődik „Isten”. T- mondotta. Ö a kezdeményező, a gyülekezet-teremtő, a világot önmagával megbékítő. A lelkész­nek pedig ezt az isteni kezdemé­nyezést kell folytatnia, mivel az Isten által teremtett békesség nem maradhat meg a szívben, ha­nem kisugárzik abból, hiszen „reánk bízta a békéltetés szolgá­latát”. Ez a szolgálat pedig nem varázsvesszővel varázsütésre tör­ténik, hanem könnyen őszítő, fá­radtságos diakóniával. a „békél­tetés Igéjének” szóbeli és tettek­ben megmutatkozó hirdetésével. A Keveházi László espereshe­lyettes szolgálatával, illetve a nyugdíjba vonuló Ruttkay-Miklian Géza segédletével végzett beikta­tási szertartás ünnepi percei után az, új lelkész 2Kor 12. 7—9 alap­ján hirdette az igét az erőtlenség­ben erős Istenről, a problémák­kal küszködés közben szolgálni képes egyházról, a bűnbocsánat erejével hinni tudó emberről. „iNem vagyok az ország legjobb lelkésze —. mondotta; lehet, hogy a gyoni gyülekezet sem az ország legjobb gyülekezete, de ennek a realitásnak, gyengeségünknek a tudata enged teret Isten elejének, az ő ereje erősít meg minket a szolgálatra.” AZ ISTENTISZTELETET KÖ­VETŐ KÖZGYŰLÉS keretében felszólalók, az egyházmegye, a helyi református és római katoli­kus lelkészek, az új lelkész volt „főnökei”, szomszéd lelkésznek és a gyülekezet tagjainak köszönté­sén túl külön emlékezetes maradt a hazánkban tartózkodó dr. Wol- demar Gastpary rektor, a lengyel ökumenikus tanács vezetőjének meleg szava, melyben örömének adott kifejezést, hogy nemcsak hivatalos tárgyaláson vehetett részt, hanem ily ear jól megszer­vezett, szép alkalmon is. zsúfolt templomban, fiatal lelkész ikta­tásán. D. Káldy Zoltán püspök- elnök köszöntésére már utaltam; újabb fiatallal gazdagodott a Pest megyei Egyházmegye. A harminc gyülekezet több. mint egyharma- dában szolgál fiatal lelkész, egy egészen új lelkészgeneráció, melyre érdemes felfigyelni. Ez a tény ugyanis nem csupán egy egyházmegye megújulását jelzi, hanem egész Evangélikus Egyhá­zunk biztató jövőjének, jó lehető­ségeinek és korszerűen szolgálni tudásának is mutatója egyben. Sok munka vár az új lelkészre. A példás gyorsasággal lebonyolí­tott lelkészválasztás miatt elha­lasztódott a parókia épületének tatarozása —. mondotta Harmincz István felügyelő a hivatalos részt követő gazdag és sok szerétéiről tanúskodó megvendégelésen. Meg­oldásra vár a kántori szolgálat kérdése és nyilván még sok min­den átmeneti állapotban van. De a legfontosabb már rendben van: lelkésze van a gyülekezetnek, mely várja, hogy az új lelkész családjával együtt beilleszkedjék ebbe a közösségbe. És gyülekezete van a lelkésznek, aki kész a soron következő feladatokat a gyüleke­zettel együtt megoldani. Bízik László Megjelent a Keresztyén énekeskönyv kis alakú kiadása Ára: 43,— Ft. Kapható a Sajtóosztályon Alig épült meg 1938-ban az an­gyalföldi templom, megkezdték a gyűjtést, hogy orgonát építsenek. A pénzt az álmokkal együtt elvit­te a háború. A reménytelenek azt károgták: nincs is rá szükség. Né­hány év és nem lesz ember, aki énekeljen. Mélyen elgondolkozta­tó — mondta D. Káldy Zoltán püspök igehirdetésében —, hogy most harminc év múltán, népes gyülekezet jelenlétében «orgonát szentelünk. AZ ŰJ ORGONA NEM NAGY. Hét regiszteres. Két régi orgoná­ból született meg. A kisebbik egy adventista orvos személyi tulaj­dona volt, a másik az új imaház építésére készülő kondorosi bap­tista gyülekezeté. Trajtler Gábor lelkész-orgonaművész, akit nem sokkal az orgonaavatás előtt ne­veztek ki országos egyházzenei igazgatóvá, éppen olyan lelkesen karolta fel a szerényebb angyal­földi orgona ügyét, mint az általa tervezett nagyszabású új Deák té­ri orgonáét. A baptista egyház hangszer-karbantartó mestere, Tarna-í Endre irányította az egy- beszerkesztés munkáját. Többen működtek közre a gyülekezet tag­jai közül is, főleg Székács László kántor, aki szabadságát is arra használta fel, hogy éjt nappallá téve elkészüljön az orgona. Hal­latlan rövid idő alatt el is ké­szült. Október 3-án szentelte fel D. Káldy Zoltán püspök. AZ ÖKUMENIKUS SZELLEM az orgonaszentelés ünnepén is megnyilvánult. A Debreceni Re­formátus Kollégium nagy hírű Kántusa énekelt már délelőtt is az istentiszteleten és több kórusmű­vet adott elő a délutáni egyházze­nei áhítaton. A Kántus tehetséges fiatal karnagya — ifj. Berkest Sándor — ugyanis az angyalföldi evangélikus gyülekezetben kezdte el zenei pályafutását. Ezért, amint maga mondta, az örömünnepre hazajött. NEM GONDOLTUK VOLNA ... — így kezdte üdvözlő szavait Benczúr László lelkész, amikor a püspök megérkezett. Nem gon­doltuk volna, hogy templomunk külső és belső megújítása után egy évre ismét örömünnepre gyü­lekezünk. Nem gondoltuk volna, hogy a májusi presbiteri ülésen felvetett gondolat ilyen hamar megvalósul, hogy a békéscsabai gyülekezet segítökészségét ismét igénybe vehetjük. Nem gondoltuk, hogy két hét alatt befejezik az or­gona felállítását, hogy még a ha­rangunkat is megjavíthattuk, és kis unokám egyetlen gombnyo­mással megszólaltatja Kajos Já­nos elmés elektromágneses szer­kezete segítségével. Magunk is csodálkozunk. Eltelünk hálával és örömmel. ÉN SE GONDOLTAM VOLNA — kezdte D. Káldy Zoltán püspök igehirdetését. De milyen jó most Istent dicsérni és néki hálát adni. A 92. zsoltár alapján beszélt. A zsoltár is így kezdődik: Milyen jó! Istent dicsérni, néki hálát adni: jó! Luther zsoltárfordítása sze­rint: pompás! Jó! — mert, amikor a Felséges nevének dicséretét zengi a szív, kiszorul belőle min­den durcásság, közöny. Durchs keresztyén képtelen dicsérni az Urat. Lezárt ajakkal ül, míg a többi énekel. Magánszámot ala­kít. Isten tettein gyullad fel szivünk hálája és öröme. Tetteinek felso­rolását csak elkezdeni tudjuk, be­fejezni nem, oly számtalanok. Hangos öröm. Nem elégszik meg a szóval. Énekelni kezd. Kitör a szívből és megszólal „tízhúrú hangszeren, lanton és zengő hár­fán”. Hangossá válik a gyüleke­zet énekében, az énekkarban, az orgona sípjain. A hálaadás öröme átöleli az egész napot. „Jó hirdet­ni reggel szereteteket, hűségedet minden éjjel!” — mondja a zsol­tár. Azzal dicsérem az Urat, ha nemcsak templomban, nemcsak vasárnap, hanem mindennap, reggeltől estig teszem a jót. Szol­gálom azokat, akiket Isten rám bízott. A közvetlen környezetem­ben levőket, az egész társadalmat, drága hazánkat. Nem kényszer­ből, hanem szabadon, örvendező, hálatelt szívvel. Szól a harang. Megszólal nem­sokára az orgona is — mondta vé­gül a püspök. Milyen szép! Leg­szebben mégis az emberi szív szól. Ez a legszebb hangszer. Ami­kor a szív hálás és örül, az a leg­szebb istendicséret. A FELSZENTELÉS UTÁN MEGSZÓLALT AZ ORGONA. Azután a gyülekezet éneke: „Zú­gó harang, ének és orgonahang, Mind csak az ő nevét áldják!” Megszólalt végül a Kántus orgo­nakísérettel, szép, tiszta, csengő hangon. Az istentisztelet végén a gyüle­kezet lelkésze elmondta az orgo­naépítés rövid történetét. Meg­említette. hogy két presbiter álma valósult meg. Az egyik Horváth József, májusban halt meg. Villa­mosvezető volt. Saját szorgalmá­ból tanult meg harmóniumon ját­szani. A Frangepán utcai isten­tiszteleteken kántorizált. A másik Székács László, fiatal kántorunk, aki példát mutatott arra. hogy egy ember reménykedő hite, áldozatos szeretete nyomán mi minden tör­ténhet. Majd a gyülekezet másodfel­ügyelője, Dr. Homyacsek Andor állott elő és így szólt: Még egy nagyon kedves eseményről kell megemlékeznünk. Tíz évvel ez­előtt, október 9-én iktatták be lel­készünket, Benczúr Lászlót az an­gyalföldi gyülekezetben. Az el­múlt tíz esztendő alatt Benczúr László nagytiszteletű úr fogadal­mának eleget tett és jó lekipász- tora volt gyülekezetének. Derűs lé­lekkel, hűséggel és nagy szeretet­tel szolgált — mondotta. — Sza­vait Odor István egyházmegyei felügyelő meleg hangú köszöntése is megerősítette. DÉLUTÁN ÚJRA A 92. ZSOL­TÁR ALAPJÁN szólt az igehirde­tés. Virágh Gyula esperes arról a harmóniáról beszélt, amely a hit küzdelmében alakul ki. Tisztán tartani a hangnemet. Azt adni, amit az Isten vár tőlünk. Ez az is­tentisztelet! — mondotta. Az egyházzenei áhítat kereté­ben Trajtler Gábor bemutatta az orgona sípsorait és több orgona­darabot játszott. Trucsányiné Benczúr, Erzsébet Gárdonyi Zol­tán: Kész az én szívem, ó Isten! c. művét adta elő. A Kántus pe­dig nemcsak a templomot, hanem a szíveket is betöltötte lelkesült, magas színvonalú szolgálatávaL Előadták többek között Kapi- Králik Jenő egyik, a Kántusnak ajánlott kórusművét. Kárászon Dezső orgonaművész, kollégiumi zenetanár kísért orgonán. Tillay kedves finn esti dalával fejezték be műsorukat. AZ ALOM VALÓRA VÁLT. Horváth József presbiter, a szen­tek közössége hatalmas kórusának most láthatatlan szárnyán örven­dezik velünk ■— mondotta Ben­czúr László. Isten szeretetének gazdagsága felülmúlta képzelő­erőnket. Kicsit csodaszerű, ami történt. Nemrégen, egyik biblia­óránkon, arra a megállapításra kellett eljutnunk, hogy Jézus kö­zelében a csoda a természetes do­A MI NEMZEDÉKÜNK sok kataklizmát átélt már, s az a kí­sértésünk, hogy talán igazán meg­rendülni sem igen tudunk többé. Az életörömre fogékonyabbak vagyunk, mint a feszültségekre. A békés, kiegyensúlyozott élet kellemes kisértése ez. de mégis ... A minap beléptem a Mohácsi Történelmi Emlékhely impozáns kapuján. Szorongó megilletődött- ség, szívet feszítő megrendültség vesz erőt az emberen. Nekünk még idegszálainkban, velőnk rez­dülésében kopog a „hős vértől pirosult gyászér” és a „nemzeti nagy létünk nagy temetője. Mo­hács" üteme, s itt állva a helyen, ahol Kanizsai Dorottya kegyele- tes tette nyomán mintegy ezer hős került tömegsírba, éhezzük, hogy nem közhely, nekünk nem közhely s nem „szájbarágás” Ber­zsenyi sírása —. mint azt az Em­lékhely felavatása után egy ri­porter írta a helyi lapban. TÖRTÉNÉSZEINK már megvi­tatták. hogy nemzeti nagyiét t'mk ugyan hullhatott sírba Mohács­nál. de nem a csatavesztés foly­tán, hanem az ország főurainak és nemességének meg nem értése, széthúzása, konclesése folytán. Egymással néztek ezek farkassze­met. no meg az európai politikai konstelláció. A népet nem kérdez­ték meg. s a nép hullott. Amikor arra gondolok, hogy ez a sok ezer hős — ezret már megleltünk — vajon nem hiába ontotta-e vérét, hiszen a csata után tizennégy évig számottevő török erő nem tette lábát az ország földjére, s csak utána, akkor már döntő csa­ta nélkül hullott az ozmán erők ölébe a haza —. nem, nem hiába! A Mohácsi Történelmi Emlékhelyen Lám, 450 év múltán itt vagyunk, prédikátorai ajkáról, akik „iszák- a hantok fölött járunk, és új or- jukban a Bibliával nemzetet szágot építünk. Jövendőt! mentettek” (Kodolányi). Arra gondolok, hogy most-lé- EZEN A SfKON küzdött Sztá- tünkben, itt-jártunkban ott rej- ray Mihály is — nézek szét a tá­Kopjafák jelzik a harcban elesett bandériumok tömegsírjainak helyét is ugyanolyan ő^zi égbe. hanem kukoricaszárak „lófarkas” bolyha és törpevízmű csillogó ezüst gömbje. Sztáray Mihály, aki Pá- lóczy Antal oldalán harcoltál, s megmenekültél, nézd. itt vagyunk, s így! Akkori gazdád valahol Itt porlad, lehet, a feltárt s most új­ra gyengéden behantolt tömeg­sírban. Te a nagy kataklizmából menekülvén az életremény felé fordultál, pedig az akkor igen ne­héz volt. A rendkívül beszédesen, sokat­mondón elhelyezett művészi és igen sokszerű kopjafák között lá­tok egv döbbenetes faragást: karóba húzott magyar. Még a ka­rón a test. még nincs ott a varjú. Fülembe cseng az egykori pro­fesszor magyarázata Debrecen­ben. Az elrettentésül kitett ka­róba húzottakat nem merték el- hantolni. vagy nem volt ki el- hantólia. Levástak a testek a ka­rókról. keselvűk. hollók, vadak se­gítettek eltakarítani. Aztán rá­szállt a varjú. A bujdosó magyar látta. S ha keserű múltját, iszonvú küzdelmét, de szívós és törhetet­len élniakarását igyekezett kifejez­ni. csak annvit mondott: láttam én mér karón variút! Mohácsi csatatér. Most galam­bok szállnak az emlék-kopjafák­ra. AZ EMLÉKHELY nem hival­kodik. csak csendesen őriz és ta­nít Earóna egyik legszebb törté­nelmi emlékhelye lesz. ha beér­nek a kertészeti létesítmények is. A kopjafák között három heves történelmj alak fába faragott ké­pét látom: II. Lajos. Tömöri és Szulejmán. Az utóbbi döbbent meg legjobban. Markáns feje oszlopon áll. s az oszlopon három irdatlan szögön függnek hálóban a levágott magyar fejek. A győz­tes döbbenetes fölénye — de én az ijesztő, hálóba fogott fejekben magot látok, a jövendő magját. 450 év folyamatos érését, a meg nem kérdezett nép szabadság- harcainak, forradalmainak mag- ból-kelését. Akkor négymillió szétszórt magyar a Kárpátok ölé­ben. Ma ez a szép Duna—Tisza tája tízmillió egyetakaró magvart táplál-éltet. Itt járunk a hantok fölött, csendben. Itt vagyunk: 'munkában és reménységben. Az emlékhely süllyesztett. ízlé­ses központi épületének udvarán hatalmas kőbimbó. Feslő levelei már-már virággá bomlanának. De a bimbót éktelen repedés met­szi ketté. Gyönyörű művészi köz­lés! Mi mégis mélyebbre nézünk. Ez a bimbó lehullott. De a szár­ból. a mélyből élet bontakozik ki újra. Üj élet. A BEJÁRATNÁL hatalmas ka­pu. Égbeszökő. s egymás felé haj­ló. de egymást el nem érő, két oszlop. A két sereg. Közben cso­dálatos hatású ötvösmunka, a ka­purács. Felfelé ívelő, de megtört akarás.A jövő a mélyben van. A hantok alatt pihenő csontokban, a bimbó mélyén duzzadó új rügy­ben. erőben, szóval a népben. Nemcsak csendes-méltó emlé­kezésünk de itt körös-körül a is­ién szép életünk a bizonyság erre. Mohácsi hősök, itt vagyunk! D. Koren EmH őzik valahol az evangélium ere- e is. hiszen a szétszórátottak. a 'eménytelenek. a nincstelenekké háltak üres életébe beszökött az ;vangélium a reformáció vándor­t ■ jón, ahol most megmunkált dús i földek kúsznak a látóhatár széle i felé. s ahol most nem török : ágyúk, lófarkas kop.iák és sátor­■ tábort szúrnak a fél évezred óta

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom