Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1976-02-01 / 5. szám
Látni kell Zsolt 66, 5 Eltűnődve az őszi, sárgulón lehulló levélen, háborította fákat szemlélve, hófödte hegycsúcsokban gyönyörködve, fenyőfák suhanó csendjét figyelve, hó alól fölbukkanó zöldellő búzavetést nézegetve megtanúltunk-e látni már? Megtanultuk-e Látni Öt, az Istent, a teremtett világ Urát? A hit szemével nemcsak nézni, de látni kell a teremtett világ lírának dolgait. Életünkben annyi apró csöda történik, csak látni és felismerni kell, hogy mily „csodálatosak az ö cselekedetei az emberek fiain”. JÖNNI ÉS LÁTNI KELL! Elfogadni Isten áldott oltókésének metszegetését életünkben, mellyel nem eltaszítani, hanem vonni akar magához a teremtett világ Ura. Elfogadni és kérni kell: „Méltass dühödre, ó, rój] rám sokat / pörköld restségem, rondaságomat. / újítsd bennem orcád annyira, hogy j rám ismerj — s én feléd fordulhatok. I”. — ahogyan az esperessé lett 16. századi költő John Donne megénekelte. Neki kell adnunk önmagunkat „megtörve és üresen”, s akkor Hozzá fordulva naponta újjá teremt. Hozzá menni sok akadály leküzdését jelenti. De érdemes, mert megtanít látni! Megtanít, hogy felismerjem az 6 dolgait személyes életemben. Próbáival igazgatja lábaim a helyes útra. Erősíti hitem és növeli segítőkészségem. Megtanít arra, hogy lábam a szolgálat életútját járja. Megerősít abban, hogy „a világ ránk tekintve arra számít, hogy vállalunk gondjából egy ha- zányit”. AKI ŐHOZZÁ MEGY. felismeri legcsodálatosabb, legmegdöbbentőbb cselekedetét az embervilágért, hogy egyszülött Fiát adta érettünk. A teremtett világ Urának el kápráztató an hatalmas cselekedete ez. Izrael népe sokszor tapasztalta Isten megmentő szeretetét, felemelő kezét. Minden hűtlenség ellenére valóra váltotta megmásíthatatlan ígéretét. S ha végiggondoljuk: mennyi veszedelemből szabadította meg életünket? Megtépázta személyes önigazságunk, a Názáreti nyomdokán járó szolgáló életre hivott el. Felszabadított, tág ólelé- sü szeretetve, melyet várnak is tőlünk a hazában, s a nagyvilágban. Aki felismeri Isten legcsodálatosabb cselekedetét, annak magától értetődően feladata van. „A világon sok a vész, / elsorolni is nehéz: / négert ölnek, elnököt, / keleten fegyver dörög, / sztrájkol a szövetkezés, / ártatlanra hull ütés — / messze van, de veszve van / itt is, minden, ami t>an, / ha nem kiáltasz te is.” (Baranyi Ferenc Kiáltani minden — embert emberségében■ meggyalázó, népeket leigázó, háborúságokat szító — gyilkos fegyver ellen nagy s nemes cél és feladat! Az éhezőnek nem szép szavak, hanem kenyér kell. Az elnyomottnak szabadság, a megkeseredettnek friss öröm, az idegesen kapkodóknak nyugalom és csend sugárzása szükséges. Mindezeket — s még sok mindent adva — így lehet Isten csodálatos cselekedetei szolgálatába állni az emberért. AKI HOZZÁ MEGY és meglátja Isten dolgait, hogy „csodálatosak az ő cselekedetei az emberek fiain”, annak hála fakad szívéből, s élete hálás életfolytatás lesz. Dicsőíti Istent, hogy akarata szolgálatában eszköze lehet. Boldogan áldja és magasztalja a teremtett világ Urát a haladásért, s az emberibb életért való minden fáradozás és küzdelem lehetőségéért. Hálaadással és örömmel dicséri az Élet Istenét. Ez a legkevesebb. amit teremtmény adhat teremtőjének. Égjen szívünkben az Isten iránti hála a zsoltáros szavaival: „Áldott az Isten, aki nem vetette meg könyörgésemet, és kegyelmét nem vonta meg tőlem." (Zsolt 66,20) Zátonyi János — KECSKEMÉT. Január 11-én sajtónap volt a gyülekezetben Szabó István dunaegy- házi lelkész, egyházmegyei saj- tóelöadó szolgálatával. A Sajtóosztály kiadványainak leikés ismertetése igen eredményes volt: 1000 Ft értékben vásároltak a gyülekezet tagjai. Emlékek sokasága teszi-e, vagy a felnőtt örök nosztalgiája az ifjúkorért — de sohasem tudok elfogódottság nélkül beszélgetni őszintén megnyilatkozó fiatalokkal. Mindig visz- szaködlik emlékezetemben a múlt. Az a mérhetetlen és ér- tetlen tétovaság, családi szemérmesség. az otetató-nevelő- felvilágosító munkában való tartózkodás és járatlanság, mely emberi életünknek ezeket az életkérdéseit megkerülte. Egyszerű, világos, érthető mondatok helyett szégyenlős félszavakat — vagy hogy még ködösebb legyen a kérdés! — sokatsejtető torokköszörülés közben latin kifejezéseket mondott, melyet érteni végképp nem, csak megkuncogni tudtunk. Égető életkérdéseinkre vonatkozó irodalom ugyan volt, de tartalma szerint alig mondott többet rideg kazudsztikánál, vagy a polgári társadalom levegőjét lehelő néhány „megszívlelendő jótanácsnál”. Ezek az „életkérdések” végre kiléptek illegalitásukból. A tömegkommunikációs eszközök — rádió, tv, újságok — napirenden tárgyalják erkölcsi életünk kérdéseit. Különösen a fiatalságét. De ennél még különösebb az a tény, hogy é kérdést legnagyobb részben maga a fiatalság veti fel! Fiatalságról, két nem helyes kapcsolatáról, párválasztásról, érzelmekről, szerelemben való felelősségről napjainkban nemcsak társadalmi szinten folynak dialógusok nyílt, őszinte és felszabadult légkörben, hanem ilyen beszélgetéseket folytatunk a gyülekezetekben mi is hívő-keresztyén emberek. FIATALSÁG — ne misztifikáljuk! Ne csináljunk belőle fógalmat vagy elvont elméletét! Mondjuk ki bátran és egyértelműen: nemcsak egy megismételhetetlen és páratlan szakasza óletutunknak, hanem ajándék. A reformáció evangélikus népe ezt vallja évszázadok óta: „Isten adta testemet, telkemet”. Tehát fiatalságomat is! S ha Ö adta, akkor a fiatalság nem „bolondság” — mint ahogy a hazug szólásmondás mondja, hanem a teremtő és gondviselő Isten ajándéka, roppant lehetőségeivel és megismételhe- tetlenségével. S mire adta? Örömre! Jókedvre! „örvendezz ifjú még fiatal vagy. légy jókedvű ifjúságod idején” — mondja hitünk s életünk egyetlen szabályozója, a Szentírás. A FIATALSÁG ELVÁLASZTHATATLAN VELEJÁRÓJA A SZERELEM IS. Ez éppen olyan ajándéka Istennek, mint bármi más. mellyel életünkben eláraszt. Ifjúság— szerelem elválaszthatatlan! Persze hosszú időn keresztül restellünk mi keresztvének szólni és vallani erről. De ha szóltunk is. úgy ..elidealizáltuk”, mintha semmi köze nem lenne az élet valóságához. Elfeledkeztünk arról, hogy ez is Isten -ajándéka, és Isten ajándékában nincs semmi takargatni vagv éppen szégyellni való. Belső tisztázatlanság, sokszor tisztátalanság takarta él é tény valóságos felvetését. A szerelem nem bűn. Nem alacsonyabb életfunkciója életünknek mint bármi más. Tisztán élni. szerelemben lenni avval. kit Isten — hitem és meggyőződésem szerint - társamul Lelkésziktatás Cegléden és Sikátoron Cegléd A félezernél is több templomba igyekező tömegében egy négy év körüli kislány ezt mondja restelkedő szüleinek: — „Jó nagy puttonya lehetett a télapónak, ha az új pap bácsi is belefért. Tegnap volt Mikulás.” A tiszta topánkákat színültig töltő télapóünnepet követő napon, december 7-én iktatta be a ceglédi evangélikus gyülekezet tisztébe Ribár Jánost, egyhangúlag választott új lelkészét. Nem csupán a lehelet látszott zsúfoltság ellenére is a hirtelen lehűlés következtében a hideg templomban — de valami más is, ami nem mérhető hőmérővel: a beteljesült várakozás, a közös örvendezés melege is, mely nélkül nem ünnep, csupán felhajtás, lélektelen külsőség minden összegyűl ekeaés. A gyülekezet nevében Kiss Sándor presbiter magaköltötte verssel köszöntötte a fiatal lelkészt. A régi falusi lakodalmak, keresztelők jót kívánó rigmusaira emlékeztető köszöntő alatt mindenki megíe- lejtkezett arról, hogy Isten házában nem illik mosolyogni — nevető szemmel örült mindenki. Detre László esperes útrabo- csátó szavai után az új lelkész hirdette Krisztus Evangéliumát: „Jöjjetek énhozzám mind, akik megfáradtatok, és megter- heltettetek, és én megnyugoszt- lak titeket.” Lelkes, szerény, megragadó igehirdetés volt — méltó felelet a meghívó gyülekezet várakozására és bizalmára. Lakodalommal vetekedő volt az iktatás utáni vendéglátás rendel, nem szégyellni való dolog. Bűn minden visszaélés, tisztátalanul kiélt vagy visszafojtott vágy. A szerelem el- téphetetlen része fiatal életemnek — de, nem értelme! Fiatal életem értelme több ennél! Ez az a kérdés, ahol megoszlanak a vélemények. Mi evangélikusok sok nem hivő barátunkkal együtt valljuk, hogy a legtisztább és legmélyebb szerelem is lehet fék, ha élethivatásunk kibontakozásában, ill. hűséges és maradéktalan elvégzésében gátol. A fiatal élet is; felelős élet! Felelős fiatal korából adódó sokféle és páratlan ajándékainak kamatoztatásában, a rábízott munka, egész — vagy részfeladat becsületes végrehajtásában tudván, hogy életének nemcsak „magánügye” van, hanem „közügyé” is. Egy konkrét emberi közösségnek, egy társadalomnak tagja, mely nemcsak lehetőségeket ad személyiségének kibontakozására, hanem áldozatot is vár tőle. A SZERELEM MÉLY, TISZTA ÉS SZENT VOLTÁT MUTATJA EGYÉBKÉNT AZ IS, hogy az Énekek Éneke, a tiszta és szent szerelemnek ez a csodálatos leírása — belekerült a Bibliába. Ha ennek a könyvnek leguralkodóbb gondolataira figyelünk a fentiekre vonatkozóan. akkor a következő erősítést kapjuk: „ERŐS A SZERELEM MINT A HALÁL.” Vagyis olyan természetes, olyan hatalmas, olyan elkerülhetetlen az ember életében, mint a halál! Központi érzése tehát az embernek, s így központi kérdése is. — a ceglédi evangélikusok mégsem „kitenni” akartak magukért, de a terített asztal mellett is megosztani igaz örömüket. Az elküldő Isten tegye el nem múlóvá nyáj és pásztor örvendező egymásratalálását. T. S. Sikátor 1975. december 28-ának délutánján bensőséges ünnepi istentisztelet keretében iktatta be Horváth József mencshe- lyi lelkész — esperesi megbízott, akivel együtt szolgált az ünnepen a beiktatott édesapja, Mátis István ajkai lelkész — a Sikátor—Veszprémvarsányi gyülekezet egyhangúan megválasztott új lelkészét, Mátis Andrást. Az istentisztelet és az azt követő közgyűlés pergő, megható és színes képeinek sorából megállítva, kinagyítunk egy képet: Az ablakokon sugárzik be a késő téli napfény, karnyi vastag gyertyák világosságot szórnak az oltártérre. A gyülekezetek tagjai felállva éneklik az ősi Szentleiket hívó éneket. Az oltárnál Horváth József lelkész Jakab 3. 17 alapján hirdette Isten igéjét, s a gyülekezet tudatában és szívében ott tűk az imádkozni tanító, féltő és Istennek szentelt gyermek örömével együttörülő édesapa háláját. Az oltárteret félkörben a gyülekezet felügyelője, gondnokai és presbiterei állták körül. A félkör gyújtópontjában állt Mátis András lelkész. Ebben a felsorakozásban, szorosan egymás mellé állásban nemcsak az ősi gyülekezet lel- készszeretetét láttuk — azt is, nemcsak örömet láttuk, hogy fiatal igehirdető állt Krisztus szolgálatába — azt is, de láttuk az egyház népének felsó- rakozását, útra indulását. Láttuk azt az útrainduló elhatározást, amely egyszerre jelenti a Krisztus útján való járást és a szolgáló egyház szolgáló gyülekezetének készségét a szolgálatra. Erről a feladatról hirdette Isten igéjét Mátis András lelkész Zakariás 8, 20, 23 alapján beszélt arról az új helyzetről, amiben a Világ kérdez az egyháztól. S szólt arról, hogy ebben a helyzetben nem elégségesek a világ számára, ha válaszként rég begyakorolt üres sémákat mutatunk fel. A gyülekezetnek a Krisztusról szóló igehirdetés mellett a Krisztus kegyelmében járó, szolgáló élettel kell bizonyságot tenni a világban. Az üdvözlő táviratok felolvasása Után Győry Károly bakonyszentkirályi és Bátky Miklós tápszentmiklósi református lelkipásztorok a testvéregyház gyülekezetéinek köszöntését hozták. Köszöntötte az új lelkészt Szepes Alfréd római katolikus plébános. Csonka Ferenc ajkai felügyelő kérte Isten áldását, majd Rutt- kay Levente, a bakonytamási és bakonyszentlászlói gyülekezet köszöntését és az Egyházmegye Lelkészi Munkaközösségének üdvözletét tolmácsolta- R.L. Égy olvasónk leveléből Tisztelt Evangélikus Élet! A november 30-i számukban a „Nagyobb anyagi áldozatot kér egyházunk vezetősége” címmel megjelent közleményhez kívánok szólni: Korábban az volt a kívánalom az egyházfenntartási járulék tekintetében, hogy az alap lenne az egyhavi fizetésnek 1%-a és még valami, ennek alapján 1,25% alapulvételével fizettem járulékomat, most a tej pénzzel, tüzelőpótlékkal megspékelt 2219 forint nyugdíjam figyelembevételével évi 400,— forint egyházfenntartásd járulékot fizetek évi két részletben, hogy az egyházi év lezárásáig, tehát november 30-ig be is érkezzék az illetékes egyházi hivatalhoz. Megrökönyödéssel olvasom az igen alacsony kívánalmat, ami az Evangélikus Életben napvilágot látott, 18 évén felüli evangélikus hivőtői 200,— Ft minimális összeget jelöltek meg. Hát mostani havibérek, fizetések mellett, amelyek jóval meghaladják az én időmbell forintilletményeket, béreket, még az áremelkedések, árrendezések előtti időket tekintve is az akkori forintértéket. Most a víkendházak, kutyák, nem is egy, gépkocsik, öröklakások idején, évi külföldi utazásoknál, háztartásokban televízió, jégszekrény, villanyvasaló, rádió, grillsütők világában valóban a 35— 60 év közötti korosztálytól hathatósabb hozzájárulás kívánható, ha hivő ember és nem könyöradományt kíván csak jüttatni egyházának. Erős vár a mi Istenünk! Egy evangélikus hittestvér Az első jel János 2, 1—11 csengenek szavai, amelyek bizonyságot tettek a „felülről való bölcsességről”, Isten kiáradó kegyelméről, aminek meg kell látszania az Ö népén. Ennek a kegyelemnek látható és megtapasztalható jeleiről szólt, a gyülekezet belső egyetértéséről, s a világ felé forduló szolgálatáról. Az oltárnál állt Mátis István ajkai lelkész — az édesapa — s amikor a lelkészavatás liturgiájának ünnepélyes szavait mondta, szavai mögül hallotNem bűn, nem kísértés, nem bolondság mint sokan tartják, hanem az emberi élet nagyszerű és csodálatos ajándéka. Érdemes ezen a ponton továbbgondolkoznunk: mennyivel szebb és teljesebb lenne az életünk, ha szívünkben jobban ápolnánk a szerelmet választottunk, ill. életünk párja iránt mindhaláláig. Hazugság az a vélemény, mely azt vallja a szerelemről, hogy a szerelem csak addig lehet „lángoló”, míg nem ismerjük meg igazán egymást teljesen. Nem a bűnös és hitvány változatosság keresére az igazi szerelem! Isten egyetlen valakit rendelt mellém. Fiatalságunk roppant kísértése a telhetetlenség bűne. Az, hogy sok embernél — és természetesen fiatalnál! — kevés az „egyetlen egy”! Ne szóljunk most arról, hogy ennek milyen fájdalmas következményeiről tanúskodik az élet. De arról szóljunk határozottan és hangsúlyozottan, hogy akinek kevés az „egy”, az Isten ellen lázad, aki egyet rendelt az egy mellé. Korunk egyik nagy gondolkodója ezt az igazságot más szavakkal így mondja el: „Az embernek az a képessége, hogy a többi emberrel barátságot tud kötni biztosítja azt a képességét, hogy igazán és hűségesen tudjon egyet szeretni. A nagy, igazi és mély szerelem két egymást szerető fiatal kölcsönös bizalmán, egymás tiszteletének és méltóságának megtartásán alapul, melyet a köztük levő őszinte és kölcsönös hűség tesz életreszólóvá.” Egy édesanya mesélte a napokban, hogy máskor mindig élénk, jókedvű kislánya egy idő óta kedvetlen, ingerlékeny, fáradt. „Attól félek — mondta aggódva —, hogy ez valami betegség előjele.” Ilyen előjelek gyakran figyelmeztetnek bennünket valami várható eseményre. Vannak azonban olyan jelek is, amik valami jóra karjáik figyelmünket felhívni. Nemsokára például örömmel figyelhetitek a tavasz első jeleit magatok körül a természetben: a napok hosszabbodását, a napsugár erejét, a szellő cirógatását, vagy a fákon, bokrokon duzzadó kis rügyeket — jól tesszük, ha figyelünk a jelekre. Kijelölt igénk megértésében az utolsó vers olvasása segíthet előre bennünket: „Ezt tette Jézus első jelként... Mire tanít minket Jézus első jele? ARRA, HOGY JÉZUS OSZTOZIK ÖRÖMEINKBEN. A kánai menyegző vidám, örömteli alkalom volt, akárcsak a mai lakodalmak. Szülők és rokonok, ismerősök és barátok mind együtt ünnepelték a fiatalok házasságát terített asztal mellett, amelyen természetesen sok jó étel és ital volt. A lakodalomra Mária és Jézus is hivatalosak voltak a tanítványokkal együtt. Ö is együtt örült az ünneplőkkel, részt vett a lakomán is, mint a többi vendég. Megszoktuk, hogy Jézus ott van a templomban. Azt is megszoktuk, hbgy szomorúságainkban sem hagy el minket, ott van például a temetésen is. Ez az ige azonban arra tanít, hogy Jézus jelen van és osztozni akar örömeinkben is. Velünk akar örülni. Ne csak a bajban jusson eszünkbe Jézus, mondjuk el neki örömeinket is. ARRA IS TANÍT AZ ELSŐ JEL, HOGY JÉZUS SEGÍT, AMIKOR ITT AZ IDEJE. A vidám hangulatot kellemetlen esemény zavarta meg. Elfogyott a bor. Mária Jézushoz fordult segítségért. Jézus válasza látszólag elutasító: „Vajon énrám tartozik ez.,. nem jött még el az én órám.” Mária mégis érzi, hogy Jézus tud és akar segíteni. Valóban, Jézus segít, ha különös módon is: bort ad a násznépnek. Azt hiszem, mindnyájan érzitek, hogy itt nem a bor a lényeges, hanem Jézus segítsége. Látszólag elutasít és mégis segít Végeredményben nincs életünknek olyan kérdése, amire azt mondja, hogy ez nem tartozik rá. Nem írhatjuk elő neki. hogy mikor és hogy segítsen rajtunk, de bátran bízzuk rá kérdéseinket és életünket, mert amikor jónak látja, segít mindenben. EZ AZ ELSŐ JEL LEGINKÁBB ARRA TANÍT, HOGY JÉZUS AZ, AKI ÜDVÖSSÉGRE SEGÍT BENNÜNKET. A lakodalom folytatódott. A legtöbben észre se vették, mi történt. Vidáman itták a finom bort. Mitsem sejtve részesültek Jézus segítségében és ajándékában. De Jézus tanítványai számára ez a cselekedet jellé lett: ö az, akit Isten küldött. Igénk ezt így mondja: „így jelentette ki dicsőségét és tanítványai hittek benne.” Isten igéje bennünket is ilyen hitre akar elvezetni: Jézus nemcsak velünk van és segít, hanem ő az, aki az üdvösségre is el tud segíteni. Jézus ezután még számtalan jellel bizonyította, hogy ő az Isten küldötte. Isten azt akarja, hogy felismerjük, higgyünk benne és dicsőítjük is őt, ahogy János evangélista egy másik helyen írja: „láttuk az ő dicsőségét”. Kevehází Lászlőné FIATALSÁG — SZERELEM: velejárója emberi életünknek. Ajándéka. Bátran fogadjuk el ígv. s éljünk vele őszintén — becsületesen! Blázy Lajos — HÁZASSÁG. Nagy Gyula ny. nagyalásönyi lelkész és Müller Margit január 6-án tartották esküvőjüket a pápai templomban Sikos Lajos pápai lelkész, a Veszprémi Egyházmegye esperese szolgálatával. „Nem jó az embernek egyedül...” As élet napos oldalán Fiatalság — szerelem