Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-08-08 / 32. szám

!

t

ÄH VASÁRNAP IGÉJE

Átélni vagy megélni?

Jer 2, 1—9

KÖZÉPKORIJ. MUNKÁBAN EDZETT FÉRFI ÜL VELEM SZEMBEN. erős karját mutatja, melyen csuklótól vállig gyógyult mély seb látszik. A kombájn szakította fel. amikor néhány éve aratás közben beleesett. Életben maradása ..csodás’’-nak tűnik. Maga is így látja és azt mondja: ..És mondja még valaki, hogy nincs Isten?”. Egy édesanya örömtől könnyes szemmel vall Isten imádságot meghallgató szeretetéröl: „Háromszor imádkoztam vissza a fiamat!” Kisgyermek korában agyvelőgyulladása volt. tizenévesen egy súlyos mérgezés, huszonötéves korában vedig májzsugor miatt mondtak le róla az orvosok! Azóta tíz év telt el!

ISTEN SZERETETÉRÖL SZINTE MINDNY ÁJUNKN AK VAN VALAMILYEN MEGRENDÍTŐ ÉLMÉNYE. Ilyen beszélgetések alkalmával el szoktam mondani, hogy Isten szeretetének mindenki számára elérhető igazán „megrendítő” megmutatása abban van, hogy azt, aki Istennek a Legkedvesebb volt. Egyszülött Fiát értünk áldozatul adta. Szeretetének ez a megnyilatkozása, „csodája”, felülmúl minden, a napjainkban is átélhető és megtapasztalható, megrázó Isten-élményt! És nem szabad és nem lehet csodálkozva megállnunk annál az örömnél, hogy Isten nagyon szeret bennünket! Fel kell tennünk azt a kérdést, hogy Isten megmutatott és megtapasztalt szeretete mozgatja és mikent irányítja Isten és ember iránti szeretetünket? Az „átélt” szeretet „megélt” szeretetté lesz-e?

ISTEN PANASZA EBBEN A PRÓFÉCIÁBAN A VÁLASZTOTT NÉP ELLEN éppen az, hogy ismételten „átélték”, megtapasztalták Isten irántuk megmutatkozó szeretetét történelmük során. Ha volt epy nép. amelynek lehetett és volt tapasztalata*’ Isten jóságáról és hatalmáról, Izrael népe volt az! És mégis elfeledték és megtagadták! Hitetlenségükben nem keresték Istent, sőt idegen istenek után jártak.

ISTEN SZERETETÉNEK ÁTÉLÉSE NAGY ÉLMÉNY ÉS DRÁGA ÖRÖM. Mindegy, hogy egyéni életünk próbás szakaszában vagy a mindenki számára megmutatottan Jézus Krisztus által érintett meg bennünket. Nem maradhat azonban csupán csak olyan nagy élmény, amely még most is felráz bennünket, vagy egy szép emlék, amelyre szívesen emlékezünk és meghitt alkalmakkor „elmesélünk”,

ISTEN SZERETETE ÁTÉLÉSÉNEK ÉLETET ALAKÍTÓ HATALOMMÁ KELL VÁLNIA MINDEN VONATKOZÁSBAN' Szereteté- .re csak szeretettel válaszolhatunk. Ezt a válaszadást azonban nagyon félreértenénk, ha csupán templomozó kegyességben vagy az egyháznak való áldozatos adakozással akarnánk kifejezni. Ha nagyon kegyesen próbálnánk élni, s közben megfeledkeznénk az emberek iránti szeretet gyakorlásától.

AZ EMBEREK IRÁNTI MEGÉLT SZERETETNEK TERÜLETE ÉS FORMÁJA KORONKÉNT VÁLTOZHAT ÉS VÁLTOZIK. Nem szorítkozhat egy régebbi formára, „az árvák és özvegyek meglátogatására”, vagy szegénynek juttatott néhány forintra. Ma élő nemzedékünk egy kitágult és egyre táguló világban kell ezt megélnie és gyakorolnia. Nemcsak családon, gyülekezeten belül, hanem az anya- szentegyház. népünk és az egész emberiség tág távlataiban.

Csak így lehet az „átélt” szeretet igazán „megélt” szeretetté!

Kiszely Sándor

Imádkozzunk!

Hatalmas Isten, szerető mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy bennün- .ket hordozó szereteted nem maradt és nem marad elrejtett^elöttünk. Bocsásd meg, ha vakok és süketek voltunk annak meglátására és meg- hallására. Pedig Te azt akarod, hogy szereteted átélésével készek és képesek legyünk az Irántad és az emberek iránti szeretet megélésére. Segíts meg bennünket mindkét szükségünkben! Ámen.

Istentiszteleti rend

Budapesten, 1976. augusztus 8-án Deák tér de. 9. (úrv) dr. Hafenscher Károly, de. 11. (úrv) dr. Hafenscher Károly, du. 6. dr. Hafenscher Károly. Fasor de. 11. Rafael József, du. 6. Rafael József. Dózsa György út 7. de. fél 9. Rafael József Üllői út 24. de. 11. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cse- lovszky Ferenc, de. 12. (magyar). Tha- ly Kálmán u. 28. de. 11. dr, Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. Léi 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv) Matuz Pál. Rákosfalva de.

8. Matuz Pál. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Matuz Pál. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László Váci út 129. de. 8. Benczúr László. Frangepán u. de. fél

10. Benczúr László. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Vi- rágh Gyula. Soroksár Üjtelep de. fél

9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Kispest We- kerletelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV- telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Nagytemplom de. 10. dr. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály de. fél

11. dr. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. dr. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kis- tarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Kosa László. Rákosliget de. 10. dr. Kosa Pál. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa László.

Bécsikapu tér de. 9. (úrv) D. Koren Emil, du. 6. Madocsai Miklós. Toroc- kó tér de. fél 9. Madocsai Miklós. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Bogya Géza. de. 11. Bogya Géza. dui fél 7. Takács József. Budakeszi de. 8. Takács József. Pesthidegküt de. fél 11. Takács József. Modori u. fi. de. 10. Filippinyi János. Kelenföld de. 8. (úrv) Missura Tibor, de. ll. (úrv) Missura Tibor. du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. Bencze Imre. Nagytétény de. fél 9. Vison- tai Róbert. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Budaörs du. 3. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10 Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11. Mezősi György.

EVANGÉLIKUS ÉLET

A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság

A szerkesztésért felel:

Mezősi György Felelős kiadó:

Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal:

1088 Budapest VIII.. Puskin u. 12 Telefon: 142-074

Csekkszámlaszám: 516—20 412—VIII

Előfizetési ár: egy évre 120.— Ft Árusítja a Magyar Posta

Index: 25211

®

76.2153

Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető:

Soproni Béla vezérigazgató

„A világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazság és egyenesség” (Eí 5, 9).

VASÁRNAP. — „Felelt Jézus: az én országom nem ebből a világból való” (Jn 18, 36. — Zsolt 145, 13. — Mt 7, 15—21. — Zsolt 92, 13—16). A zsidó vezetők gyűlölete juttatta Jézust a helytartó elé, hogy halálra ítéltessék. Pilátus kérdéseire a fenti mondattal válaszolt Jézus. Ö király, de uralma — szolgálat, ő azért jött, hogy szolgáljon minden embernek. Mindazzal, amit Isten reá bízott. Élete, életműve a bizonysága annak, hogy Ö ezt a szolgálatot teljesen betöltötte.

HÉTFŐ. — „Pál mondta: Ma éjjel elem állt annak az Istennek angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok” (Ap Csel 27, 23. — Zsolt 121, 8 — Jn 8, 31—36. — 1 Tim 2, 1—15) Ha rám hallgattok, nem indulunk el Krétából — mondotta Pál, s elkerültük volna a veszélyt. A vihart, mely játékszerként dobálta a hajót, Pált és társait. Életveszélybe kerültek. Ki tud segíteni? Pál szavai a vigaszt, s a reményt jelentették: Isten megőrzi a hajó népét. Az angyal ezt jelentette meg Pálnak, s általa az embereknek. Isten ma is oltalom a Benne hívőknek.

KEDD. — Ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14 3. — Zsolt 90, 13. — Mt 22, 33—37. — 1 Tim 3, 1—13). Aki messzi útra megy, fontos dolgokat mond övéinek. Jézus bejelenti, hogy visszamegy meny- nyei Atyjához, de övéi szívére helyezi, hogy visszajön, ígéretét beváltja, garancia erre mindaz, amit már megcselekedett. Együtt lenni Jézussal, itt a szeretet által, ott az üdvösségben, kegyelméből. Jó ezt élni, Istennek tetsző életfolytatásban.

SZERDA. — „Minden gondotokat Őreá vessétek, mert néki gondja van reátok.” (1 Pt 5, 7. — 1 Sám 1, 15. — Kol 1, 3—11. — 1 Tim 3, 14—16). Istenhitünk itt, a gondjainkban is megméretik. Bizony, gyakran elfelejtjük, hogy Isten nemcsak a templomban, de a mindennapi életben is Urunk.

Nincs az a gond, baj, probléma, ahol ne volna szava, segítő szeretete, ha nem feledkezünk el kérni öt, segítségét, minden dolgunkban. Ha „bezárjuk” Öt a templomba, „kizárjuk” Öt a szívünkből.

CSÜTÖRTÖK. — „Öt szeretitek, pedig nem láttátok, Őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan dicsőült örömmel ujjongtok.” (1 Pt 1, 8. — Hab 3, 18. — Fii 1, 6—11. — 1 Tim 4, 1—5). Hitünket maga az Űr formálja, napi események, igéje, Szentlelke által. Hitünket megpróbálja, hogy az megerősödjön, megálljon Az igazi hit nem álomvilágban, hanem itt él, s itt cselekszik. gyümölcsöt hoz. Miközben emberek javára él, előre néz, reménységgel. Hisz eljön az Űr, s akkor együtt lakozunk Vele. Ennek örvendezik, ebből él. a hit.

PÉNTEK. — „Akik egykor nem az Ö népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik nem számíthattatok kegyelemre, most pedig kegyelmet nyertetek.” (1 Pt 2, 10. — Neh 9, 17. — Fii 2, 12— 18. — 1 Tim 4, 6—16). Ezt az igeverset a „Jehova tanúi” „kisají- tották” maguknak. így akarván igazolni létük jogosságát, mindenki más ellenében. Tudnunk kell, hogy itt Isten a Krisztust elutasító zsidósággal szemben a pogányok számára nyitott ajtót, hogy ők is népe, egyháza lehessenek. Isten kegyelme mindenkié, aki Úrnak vallja Krisztust.

SZOMBAT. — ,,A szeretet sok bűnt elfedez” (1 Pt 4, 8. — 1 Móz 50, 17. — Mt 21, 18—22. — 1 Tim 5, 1—15) Szeretet nélkül nincs élet. A gyűlölet, a harag öl. Nemcsak fegyverrel lehet gyilkolni, hanem szeretetlen szavakkal is. Keresztyének vagyunk? Annak valljuk magunkat? Tudjuk-e, mi a dolgunk? Szeretni! Élni a szeretetet, de nem akárhogy, hanem ahogy tanuljuk Mesterünktől, az ö igéjéből. Ez a szeretet életet ment, embereket emel fel a bűnből. A szeretet épít. Szíveket, gyülekezetei, egyházat, hazát.

Szabó István

— Szentháromság után a vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet ol- tári igéje: Mt 7, 15—23; az igehirdetés alapigéje: Jer 2, 1—9.

— EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Augusztus 22-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió.

— BUDAVÁR. A presbitérium és a hívek ünnepi együtt- léten köszöntötték az egyházközség elnökségét, dr. Tolnay-Kne- fély Tibor felügyelőt és D. Koren Emil esperest abból az alkalomból, hogy öt évvel ezelőtt iktatták hivatalába.

Eleiem, hazain, mindenem

Egész nap az a két kis család járt az eszemben. Mindegyik családban féri, feleség és 4—4 gyermek. A lakásuk egymással szemben volt. Mindegyik láthatta a másik életét. Talán együtt is építkeztek. Saját erőből, saját gondokkal, nehezen összehordott építőanyagból. Amolyan ikerház-féle volt az otthonuk. Talán két jo'oarát fogott össze és amikor elkészült a puha, meleg fészek, jöttek a gyermekek, egyszerre négyen. Nem kellett se autó, se televízió, még rádió se. Mindig maguk énekeltek. A ruhájuk tiszta volt, fekete szoknyában, nadrágban, sárga blúzban jártak. Szebbek nem is lehettek volna.

Amikor a házuk elé értem, éppen valami fontos dologról beszéltek. Ahogy hallgattam, arról beszélhettek, hogyan lehetne nyolc szájat úgy betömni egyszerre, hogy senki ne maradjon éhes és ne kelljen nekik tátott szájjal tekinteni a világba és hogy a kapzsibb, tolakodóbb, élelmesebb ne orozhassa el a másik elől a falatokat. A szülők hangosan vitatkoztak, a kicsik csak bámultak és némelyik akkorára tátotta a száját, hogy a torkáig le lehetett látni.

Álltam a Bocskai úton a kis ikerház előtt és hallgattam őket. Arra gondoltam, hogy milyen megható dolog, hogy messze országból mindig idejönnek és itt építik fel a kis fészküket. Pedig a télen lerombolták mind a kettőt. De ők mégis megtalálták a régi helyet és újra felépítették. Mert nem hisznek a rombolás erejében, fáradhatatlanul újraépítenek.

Mielőtt elindultak, az öregekkel beszélhettek. tőlük tudták, hogy közeleg az idő, indulni kell, megkeresni a régi fészket. hogy hajléka legyen az új nemzedéknek. szívükbe oltani, hogy mindig visszatérjenek és ne ijedjenek meg a romoktól. És azok, akik elpusztultak a

hosszú repülés alatt, a haláluk előtt még szívük vérével írták gyermekeik agyába az örök visszatérés íratlan fogadalmát, amelyet nemzedekről-nemzedékre tovább kell adni.

•

Forrón tüzelt a nap, megolvadt az aszfalt, verítékezve dolgoztunk a munka- padoknál, az íróasztal mellett, a kohók közelében, a földeken, a gépek mellett. A főváros utcáin rakták le a villamossíneket, építették a Metrót, az aluljárókat. Panaszkodtunk a kerülők, a por, a zsúfolt autóbuszok, a hiányzó villamosok, a szűnni nem akaró kánikula miatt és hogy nincs mit felvennünk. Pedig nekünk épül mindaz, amiért panaszkodtunk, ami életünket teszi majd kényelmesebbé, ruhánk is van a szekrényben, nem kell rongyoskodnank, panaszkodunk a drágaság miatt és külföldi utakra indulunk, panaszkodunk, hogy a melegtől fáj a fejünk, szomjasak vagyunk és benn a kórházakban súlyos betegek vágyakozva gondolnak arra az általunk szidott világra, amelyből őket időlegesen vagy véglegesen száműzték.

Panaszkodunk.

Aközben a két kicsi család, javítgat, foltozgat, dolgozik, nevel, tanít, vállal sok-sok többlet-repülést, felesleges utakat a táplálék megszerzéséért, példát mutat és felkészít a nagy útra, amelyet majd oda-vissza megint meg kell tenni, ha élni akarunk.

Fut az idő és vele a nyár. Egyik nap pedig megszűnik a szülői gondoskodás. A fiatalok tolla kinő, kirepülnek a fészekből. Ki, egyenesen az életbe.

Igen, ki kell lépni mindenkinek a jó védett melegből az életbe, az utca forgatagába, forróságába, a kórház fehérségébe, az íróasztal mellé, a műtőasztalokhoz, a szószékre, a dobogóra, kenyeret kell keresni, utódokat nevelni és tanítani, elindulni, hogy mindig visszatérhessünk. Mindegyikünknek helyt kell állni. És vállalni a többleteket. Munkából, emberségből, csapásból, szeretetböl, vállalni a fáradságos, hosszú utakat ismeretlen területek, végtelen nagy élettengerek felett étien, szomjan, pihenés nélkül, csak a célt nézve. így erre tanítanak a fecskék.

Bírjuk-e a ránkzúduló életet a többletekkel együtt?

Van egy 30 éves fiatal barátom. Minden szerdán kimegy a temetőbe. Kit gyászol? — kérdeztem tőle egyszer. Senkit, válaszolta. Én vállaltam a nagyszüleim és a nagynénim sírján a virágok öntözését. Nem ismertem őket, de édesanyám elbeszélése nyomán nagyon megszerettem valamennyit.

Olyan sok szórakozást kínál az élet egy fiatalembernek! És lám, a programjába ez a szokatlan vállalás is beleillik.

Egy százéves asszonnyal hozott össze a sorsom. Evek óta vak. A fia éppen nála volt. Reggel gutaütött anyósát látja el, délben és este édesanyját ápolja, eteti. Szívesen teszi, nem érzi áldozatnak.

Egy fiatal leánykával találkozom nap- nap-mellett, amikor a munkahelyemre igyekszem. Idős nőt vezet. Látok ilyet sokat. De ahogy ez a leányka teszi, az benne a csodálatos. Ahogy beszélgetnek, az ami megkapó. Kije lehet, nem tudom?

Hogy van hozzá türelme, szíve, ez a lényeg.

Róza néni 96 éves. Kitüntetésnek veszem, hogy ragaszkodik hozzám.

— Imádlak, édes gyermekem — mondja zavarbahozó túlzással.

— Hogy őrizte meg fiatalságát? — kérdem.

— Jó gyermekeim voltak — válaszolja — és mindig szívesen vállaltam a többlet-nehézséget, amit az élet rakott a vál- lamra. A plusszokat — mosolyog — és egy kicsit sóhajt is hozzá. Röviden: mosolyogva tenni a nehezet is, egy kicsit szabad sóhajtani, hadd menjen könnyebben.

*

A plusszokból kijutott nekem is bőven. Az elmúlt évtizedek különösen próbára tettek. Hálás vagyok érte.

— Aztán mi ez magának, ez a sok-sok próba? — kérdezte tőlem valaki.

— Az életem — mondtam csendes belenyugvással.

Hazafelé jövet megint megálltam a két kis családi fészek előtt. A fiókák már aludtak. A szülők ott húzódtak meg a fészek szélén. Néha-néha egy kicsikét felsóhajtottak. A hold lassan úszott elrendelt pályáján évmilliók megmásíthatatlan rendje szerint.

— Mi nektek ez az ország, hogy min- dig-mindig hazataláltok — szóltam nekik fel a fészekbe.

— A hazám — mondta az egyik.

— A mindenem — mondta a másik.

Rábólintottam és hármuk válaszát egy

csokorba kötve hangosan megismételtem:

— Életem, hazám, mindenem!

És a nyári éjszakában Isten megáldotta ezt a szent háromságot. Gyarmathy Irén