Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-08-08 / 32. szám

! t ÄH VASÁRNAP IGÉJE Átélni vagy megélni? Jer 2, 1—9 KÖZÉPKORIJ. MUNKÁBAN EDZETT FÉRFI ÜL VELEM SZEM­BEN. erős karját mutatja, melyen csuklótól vállig gyógyult mély seb látszik. A kombájn szakította fel. amikor néhány éve aratás közben beleesett. Életben maradása ..csodás’’-nak tűnik. Maga is így látja és azt mondja: ..És mondja még valaki, hogy nincs Isten?”. Egy édes­anya örömtől könnyes szemmel vall Isten imádságot meghallgató szeretetéröl: „Háromszor imádkoztam vissza a fiamat!” Kisgyermek korában agyvelőgyulladása volt. tizenévesen egy súlyos mérgezés, huszonötéves korában vedig májzsugor miatt mondtak le róla az or­vosok! Azóta tíz év telt el! ISTEN SZERETETÉRÖL SZINTE MINDNY ÁJUNKN AK VAN VALAMILYEN MEGRENDÍTŐ ÉLMÉNYE. Ilyen beszélgetések al­kalmával el szoktam mondani, hogy Isten szeretetének mindenki szá­mára elérhető igazán „megrendítő” megmutatása abban van, hogy azt, aki Istennek a Legkedvesebb volt. Egyszülött Fiát értünk áldozatul adta. Szeretetének ez a megnyilatkozása, „csodája”, felülmúl minden, a napjainkban is átélhető és megtapasztalható, megrázó Isten-él­ményt! És nem szabad és nem lehet csodálkozva megállnunk annál az örömnél, hogy Isten nagyon szeret bennünket! Fel kell tennünk azt a kérdést, hogy Isten megmutatott és megtapasztalt szeretete mozgatja és mikent irányítja Isten és ember iránti szeretetünket? Az „átélt” szeretet „megélt” szeretetté lesz-e? ISTEN PANASZA EBBEN A PRÓFÉCIÁBAN A VÁLASZTOTT NÉP ELLEN éppen az, hogy ismételten „átélték”, megtapasztalták Isten irántuk megmutatkozó szeretetét történelmük során. Ha volt epy nép. amelynek lehetett és volt tapasztalata*’ Isten jóságáról és hatalmáról, Izrael népe volt az! És mégis elfeledték és megtagadták! Hitetlenségükben nem keresték Istent, sőt idegen istenek után jár­tak. ISTEN SZERETETÉNEK ÁTÉLÉSE NAGY ÉLMÉNY ÉS DRÁGA ÖRÖM. Mindegy, hogy egyéni életünk próbás szakaszában vagy a mindenki számára megmutatottan Jézus Krisztus által érintett meg bennünket. Nem maradhat azonban csupán csak olyan nagy élmény, amely még most is felráz bennünket, vagy egy szép emlék, amelyre szívesen emlékezünk és meghitt alkalmakkor „elmesélünk”, ISTEN SZERETETE ÁTÉLÉSÉNEK ÉLETET ALAKÍTÓ HATA­LOMMÁ KELL VÁLNIA MINDEN VONATKOZÁSBAN' Szereteté- .re csak szeretettel válaszolhatunk. Ezt a válaszadást azonban nagyon félreértenénk, ha csupán templomozó kegyességben vagy az egyház­nak való áldozatos adakozással akarnánk kifejezni. Ha nagyon ke­gyesen próbálnánk élni, s közben megfeledkeznénk az emberek irán­ti szeretet gyakorlásától. AZ EMBEREK IRÁNTI MEGÉLT SZERETETNEK TERÜLETE ÉS FORMÁJA KORONKÉNT VÁLTOZHAT ÉS VÁLTOZIK. Nem szorítkozhat egy régebbi formára, „az árvák és özvegyek meglátoga­tására”, vagy szegénynek juttatott néhány forintra. Ma élő nemze­dékünk egy kitágult és egyre táguló világban kell ezt megélnie és gyakorolnia. Nemcsak családon, gyülekezeten belül, hanem az anya- szentegyház. népünk és az egész emberiség tág távlataiban. Csak így lehet az „átélt” szeretet igazán „megélt” szeretetté! Kiszely Sándor Imádkozzunk! Hatalmas Isten, szerető mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy bennün- .ket hordozó szereteted nem maradt és nem marad elrejtett^elöttünk. Bocsásd meg, ha vakok és süketek voltunk annak meglátására és meg- hallására. Pedig Te azt akarod, hogy szereteted átélésével készek és képesek legyünk az Irántad és az emberek iránti szeretet megélésére. Segíts meg bennünket mindkét szükségünkben! Ámen. Istentiszteleti rend Budapesten, 1976. augusztus 8-án Deák tér de. 9. (úrv) dr. Hafenscher Károly, de. 11. (úrv) dr. Hafenscher Károly, du. 6. dr. Hafenscher Károly. Fasor de. 11. Rafael József, du. 6. Ra­fael József. Dózsa György út 7. de. fél 9. Rafael József Üllői út 24. de. 11. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cse- lovszky Ferenc, de. 12. (magyar). Tha- ly Kálmán u. 28. de. 11. dr, Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. Léi 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv) Matuz Pál. Rákosfalva de. 8. Matuz Pál. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Matuz Pál. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László Váci út 129. de. 8. Benczúr László. Frangepán u. de. fél 10. Benczúr László. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Vi- rágh Gyula. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Ma­tuz László. Kispest de. 10. Kispest We- kerletelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV- telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákos­palota Nagytemplom de. 10. dr. Bod­rog Miklós. Rákosszentmihály de. fél 11. dr. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. dr. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kis- tarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Kosa László. Rákosliget de. 10. dr. Kosa Pál. Rá­koskeresztúr de. fél 11. Kosa László. Bécsikapu tér de. 9. (úrv) D. Koren Emil, du. 6. Madocsai Miklós. Toroc- kó tér de. fél 9. Madocsai Miklós. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. Gö­rög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Bogya Géza. de. 11. Bogya Gé­za. dui fél 7. Takács József. Budake­szi de. 8. Takács József. Pesthidegküt de. fél 11. Takács József. Modori u. fi. de. 10. Filippinyi János. Kelenföld de. 8. (úrv) Missura Tibor, de. ll. (úrv) Missura Tibor. du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. Ben­cze Imre. Nagytétény de. fél 9. Vison- tai Róbert. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Budaörs du. 3. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10 Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11. Mezősi György. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VIII.. Puskin u. 12 Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—VIII Előfizetési ár: egy évre 120.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25211 ® 76.2153 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „A világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazság és egyenes­ség” (Eí 5, 9). VASÁRNAP. — „Felelt Jézus: az én országom nem ebből a vi­lágból való” (Jn 18, 36. — Zsolt 145, 13. — Mt 7, 15—21. — Zsolt 92, 13—16). A zsidó vezetők gyű­lölete juttatta Jézust a helytartó elé, hogy halálra ítéltessék. Pilá­tus kérdéseire a fenti mondattal válaszolt Jézus. Ö király, de ural­ma — szolgálat, ő azért jött, hogy szolgáljon minden ember­nek. Mindazzal, amit Isten reá bízott. Élete, életműve a bizony­sága annak, hogy Ö ezt a szolgá­latot teljesen betöltötte. HÉTFŐ. — „Pál mondta: Ma éjjel elem állt annak az Istennek angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok” (Ap Csel 27, 23. — Zsolt 121, 8 — Jn 8, 31—36. — 1 Tim 2, 1—15) Ha rám hallgat­tok, nem indulunk el Krétából — mondotta Pál, s elkerültük vol­na a veszélyt. A vihart, mely já­tékszerként dobálta a hajót, Pált és társait. Életveszélybe kerül­tek. Ki tud segíteni? Pál szavai a vigaszt, s a reményt jelentet­ték: Isten megőrzi a hajó népét. Az angyal ezt jelentette meg Pál­nak, s általa az embereknek. Is­ten ma is oltalom a Benne hívők­nek. KEDD. — Ismét eljövök, és ma­gamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legye­tek” (Jn 14 3. — Zsolt 90, 13. — Mt 22, 33—37. — 1 Tim 3, 1—13). Aki messzi útra megy, fontos dolgokat mond övéinek. Jézus be­jelenti, hogy visszamegy meny- nyei Atyjához, de övéi szívére helyezi, hogy visszajön, ígéretét beváltja, garancia erre mindaz, amit már megcselekedett. Együtt lenni Jézussal, itt a szeretet ál­tal, ott az üdvösségben, kegyel­méből. Jó ezt élni, Istennek tet­sző életfolytatásban. SZERDA. — „Minden gondo­tokat Őreá vessétek, mert néki gondja van reátok.” (1 Pt 5, 7. — 1 Sám 1, 15. — Kol 1, 3—11. — 1 Tim 3, 14—16). Istenhitünk itt, a gondjainkban is megméretik. Bizony, gyakran elfelejtjük, hogy Isten nemcsak a templomban, de a mindennapi életben is Urunk. Nincs az a gond, baj, probléma, ahol ne volna szava, segítő sze­retete, ha nem feledkezünk el kérni öt, segítségét, minden dol­gunkban. Ha „bezárjuk” Öt a templomba, „kizárjuk” Öt a szí­vünkből. CSÜTÖRTÖK. — „Öt szereti­tek, pedig nem láttátok, Őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan dicsőült öröm­mel ujjongtok.” (1 Pt 1, 8. — Hab 3, 18. — Fii 1, 6—11. — 1 Tim 4, 1—5). Hitünket maga az Űr for­málja, napi események, igéje, Szentlelke által. Hitünket meg­próbálja, hogy az megerősödjön, megálljon Az igazi hit nem álom­világban, hanem itt él, s itt cse­lekszik. gyümölcsöt hoz. Miköz­ben emberek javára él, előre néz, reménységgel. Hisz eljön az Űr, s akkor együtt lakozunk Vele. Ennek örvendezik, ebből él. a hit. PÉNTEK. — „Akik egykor nem az Ö népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik nem számíthattatok kegyelemre, most pedig kegyelmet nyertetek.” (1 Pt 2, 10. — Neh 9, 17. — Fii 2, 12— 18. — 1 Tim 4, 6—16). Ezt az ige­verset a „Jehova tanúi” „kisají- tották” maguknak. így akarván igazolni létük jogosságát, min­denki más ellenében. Tudnunk kell, hogy itt Isten a Krisztust elutasító zsidósággal szemben a pogányok számára nyitott ajtót, hogy ők is népe, egyháza lehesse­nek. Isten kegyelme mindenkié, aki Úrnak vallja Krisztust. SZOMBAT. — ,,A szeretet sok bűnt elfedez” (1 Pt 4, 8. — 1 Móz 50, 17. — Mt 21, 18—22. — 1 Tim 5, 1—15) Szeretet nélkül nincs élet. A gyűlölet, a harag öl. Nem­csak fegyverrel lehet gyilkolni, hanem szeretetlen szavakkal is. Keresztyének vagyunk? Annak valljuk magunkat? Tudjuk-e, mi a dolgunk? Szeretni! Élni a szeretetet, de nem akárhogy, ha­nem ahogy tanuljuk Mesterünk­től, az ö igéjéből. Ez a szeretet életet ment, embereket emel fel a bűnből. A szeretet épít. Szíveket, gyülekezetei, egyházat, hazát. Szabó István — Szentháromság után a vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet ol- tári igéje: Mt 7, 15—23; az ige­hirdetés alapigéje: Jer 2, 1—9. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Augusztus 22-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rá­dió. — BUDAVÁR. A presbité­rium és a hívek ünnepi együtt- léten köszöntötték az egyházköz­ség elnökségét, dr. Tolnay-Kne- fély Tibor felügyelőt és D. Koren Emil esperest abból az alkalom­ból, hogy öt évvel ezelőtt iktat­ták hivatalába. Eleiem, hazain, mindenem Egész nap az a két kis család járt az eszemben. Mindegyik családban féri, fe­leség és 4—4 gyermek. A lakásuk egy­mással szemben volt. Mindegyik láthatta a másik életét. Talán együtt is építkez­tek. Saját erőből, saját gondokkal, nehe­zen összehordott építőanyagból. Amolyan ikerház-féle volt az otthonuk. Talán két jo'oarát fogott össze és amikor elkészült a puha, meleg fészek, jöttek a gyerme­kek, egyszerre négyen. Nem kellett se autó, se televízió, még rádió se. Mindig maguk énekeltek. A ruhájuk tiszta volt, fekete szoknyában, nadrágban, sárga blúzban jártak. Szebbek nem is lehettek volna. Amikor a házuk elé értem, éppen va­lami fontos dologról beszéltek. Ahogy hallgattam, arról beszélhettek, hogyan lehetne nyolc szájat úgy betömni egy­szerre, hogy senki ne maradjon éhes és ne kelljen nekik tátott szájjal tekinteni a világba és hogy a kapzsibb, tolako­dóbb, élelmesebb ne orozhassa el a má­sik elől a falatokat. A szülők hangosan vitatkoztak, a kicsik csak bámultak és némelyik akkorára tátotta a száját, hogy a torkáig le lehetett látni. Álltam a Bocskai úton a kis ikerház előtt és hallgattam őket. Arra gondol­tam, hogy milyen megható dolog, hogy messze országból mindig idejönnek és itt építik fel a kis fészküket. Pedig a télen lerombolták mind a kettőt. De ők mégis megtalálták a régi helyet és újra felépí­tették. Mert nem hisznek a rombolás erejében, fáradhatatlanul újraépítenek. Mielőtt elindultak, az öregekkel be­szélhettek. tőlük tudták, hogy közeleg az idő, indulni kell, megkeresni a régi fész­ket. hogy hajléka legyen az új nemze­déknek. szívükbe oltani, hogy mindig visszatérjenek és ne ijedjenek meg a ro­moktól. És azok, akik elpusztultak a hosszú repülés alatt, a haláluk előtt még szívük vérével írták gyermekeik agyába az örök visszatérés íratlan fogadalmát, amelyet nemzedekről-nemzedékre to­vább kell adni. • Forrón tüzelt a nap, megolvadt az asz­falt, verítékezve dolgoztunk a munka- padoknál, az íróasztal mellett, a kohók közelében, a földeken, a gépek mellett. A főváros utcáin rakták le a villamossí­neket, építették a Metrót, az aluljárókat. Panaszkodtunk a kerülők, a por, a zsú­folt autóbuszok, a hiányzó villamosok, a szűnni nem akaró kánikula miatt és hogy nincs mit felvennünk. Pedig ne­künk épül mindaz, amiért panaszkod­tunk, ami életünket teszi majd kényel­mesebbé, ruhánk is van a szekrényben, nem kell rongyoskodnank, panaszko­dunk a drágaság miatt és külföldi utakra indulunk, panaszkodunk, hogy a meleg­től fáj a fejünk, szomjasak vagyunk és benn a kórházakban súlyos betegek vá­gyakozva gondolnak arra az általunk szidott világra, amelyből őket időlegesen vagy véglegesen száműzték. Panaszkodunk. Aközben a két kicsi család, javítgat, foltozgat, dolgozik, nevel, tanít, vállal sok-sok többlet-repülést, felesleges uta­kat a táplálék megszerzéséért, példát mutat és felkészít a nagy útra, amelyet majd oda-vissza megint meg kell tenni, ha élni akarunk. Fut az idő és vele a nyár. Egyik nap pedig megszűnik a szülői gondoskodás. A fiatalok tolla kinő, kirepülnek a fé­szekből. Ki, egyenesen az életbe. Igen, ki kell lépni mindenkinek a jó védett melegből az életbe, az utca forga­tagába, forróságába, a kórház fehérségé­be, az íróasztal mellé, a műtőasztalok­hoz, a szószékre, a dobogóra, kenyeret kell keresni, utódokat nevelni és taní­tani, elindulni, hogy mindig visszatér­hessünk. Mindegyikünknek helyt kell állni. És vállalni a többleteket. Munká­ból, emberségből, csapásból, szeretetböl, vállalni a fáradságos, hosszú utakat is­meretlen területek, végtelen nagy élet­tengerek felett étien, szomjan, pihenés nélkül, csak a célt nézve. így erre taní­tanak a fecskék. Bírjuk-e a ránkzúduló életet a többle­tekkel együtt? Van egy 30 éves fiatal barátom. Min­den szerdán kimegy a temetőbe. Kit gyá­szol? — kérdeztem tőle egyszer. Senkit, válaszolta. Én vállaltam a nagyszüleim és a nagynénim sírján a virágok öntözé­sét. Nem ismertem őket, de édesanyám elbeszélése nyomán nagyon megszeret­tem valamennyit. Olyan sok szórakozást kínál az élet egy fiatalembernek! És lám, a program­jába ez a szokatlan vállalás is beleillik. Egy százéves asszonnyal hozott össze a sorsom. Evek óta vak. A fia éppen nála volt. Reggel gutaütött anyósát látja el, délben és este édesanyját ápolja, eteti. Szívesen teszi, nem érzi áldozatnak. Egy fiatal leánykával találkozom nap- nap-mellett, amikor a munkahelyemre igyekszem. Idős nőt vezet. Látok ilyet sokat. De ahogy ez a leányka teszi, az benne a csodálatos. Ahogy beszélgetnek, az ami megkapó. Kije lehet, nem tudom? Hogy van hozzá türelme, szíve, ez a lényeg. Róza néni 96 éves. Kitüntetésnek ve­szem, hogy ragaszkodik hozzám. — Imádlak, édes gyermekem — mondja zavarbahozó túlzással. — Hogy őrizte meg fiatalságát? — kérdem. — Jó gyermekeim voltak — válaszolja — és mindig szívesen vállaltam a több­let-nehézséget, amit az élet rakott a vál- lamra. A plusszokat — mosolyog — és egy kicsit sóhajt is hozzá. Röviden: mo­solyogva tenni a nehezet is, egy kicsit szabad sóhajtani, hadd menjen könnyeb­ben. * A plusszokból kijutott nekem is bőven. Az elmúlt évtizedek különösen próbára tettek. Hálás vagyok érte. — Aztán mi ez magának, ez a sok-sok próba? — kérdezte tőlem valaki. — Az életem — mondtam csendes be­lenyugvással. Hazafelé jövet megint megálltam a két kis családi fészek előtt. A fiókák már aludtak. A szülők ott húzódtak meg a fészek szélén. Néha-néha egy kicsikét felsóhajtottak. A hold lassan úszott el­rendelt pályáján évmilliók megmásítha­tatlan rendje szerint. — Mi nektek ez az ország, hogy min- dig-mindig hazataláltok — szóltam nekik fel a fészekbe. — A hazám — mondta az egyik. — A mindenem — mondta a másik. Rábólintottam és hármuk válaszát egy csokorba kötve hangosan megismétel­tem: — Életem, hazám, mindenem! És a nyári éjszakában Isten megáldotta ezt a szent háromságot. Gyarmathy Irén

Next

/
Oldalképek
Tartalom