Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-06-27 / 26. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP XLI. ÉVFOLYAM, 36. SZÁM 1976. június 37. Ára: 3.50 Forint bli nden napi kenyerünk MÁSKÉPPEN TEKINTÜNK RÁ MA, MINT RÉGEN, amikor ebben az évszakban aratók tömege verejtékezett, hogy kam­rácskájába vihessen néhány zsák lisztet. Hazánkban ez már történelem, sőt rossz emlék. A kenyérből mindekinek jut bő­ven, olykor mintha túl bőven is jutna — ha az ember itt is, ott is eldobott kenyérdarabokra gondol. Jelentősége azonban vi­tathatatlan ma is: kenyér nélkül életünk elképzelhetetlen. Mi magyarok különösen is kenyérevő nemzet vagyunk. Ezért be­szélünk még ma is „kenyérkeresetről” (vagy ritkán) „kenyér­harcról”. Mi keresztyének pedig úgy tanultuk, hogy a minden­napi kenyér mindazt jelenti, ami életünkhöz szükséges: az ételt, italt, lakást, jó felsőbbséget, békét és a jó időjárást is. Ezekben a napokban mindez eszünkbe jut, amikor — Péter, Pál napja után megindul az aratás nagy munkája és a kenyér­kérdés országos téma lesz jó néhány hétig. Akik falun élnek, részt vesznek a múltában, vagy szemük előtt folyik az ara­tás. A városiak pedig érdeklődve figyelik a televízió napi je­lentéseit, olvassák az újságok híradásait. Ebben a munkában és érdeklődésben mi keresztyén emberek is benne vagyunk. Ezen túlmenően azonban hasznos éppen ezekben a napokban elgondolkozni újra: mit jelent nekünk a kenyér, hogyan te­kintünk rá? A KENYÉR MEGFESZÍTETT MUNKA GYÜMÖLCSE. Nem hull az ölünkbe. Dolgozni kell érte. Igaz, nem úgy, mint a régi világban. Akkor egy kaszásnak egy nap átlagosan egy kataszt- rális hold learatását jelentette. De mennyi verítékkel, milyen erőfeszítéssel. Ma már hazánkban olyan aratógépek vannak, amelyek napi teljesítményét learatott táblák sokasága jelzi. De munka az aratás ma is. Mert a gépek megtervezése, elké­szítése is munka. A gépekkel dolgozni is komoly felelősség. Ezeknek a milliókat érő gépeknek tárolása, karbantartása, ja­vítása is komoly gond és feladat. Az aratás rhunkája kiszéle­sedett. Nem egy-egy kaszás, marokszedő, vagy azok csoport­jának hősies erőfeszítése, hanem a hatalmas táblák learatásá- ban — 1 millió 333 ezer hektár terület vár körülbelül aratásra — szó szerint benne van az egész országnak munkája. Közös munkáról, országos erőfeszítésről van tehát szó. Azt is el kell mondanunk, hogy az ország „kenyerének” biz­tosításához nemcsak a beláthatatlan gabonatáblák bevetésére és learatására van szükség, hanem a kiskert, háztáji föld szor­galmas megművelésére is. Hiszen a kenyér mellett szükség van a húsra, zöldségre és gyümölcsre is. Az idei kormányrendelet is ezt célozza: társadalmunk nélkülözhetetlen és hasznos mun­kának ismeri el a háztáji termelést, annak közösségi értékét, hiszen ez is a nemzeti jövedelmünk része, népgazdaságunk se­gítése. NAGYON FONTOS MA IS. HOGY MINDENKI A MAGA HELYÉN, minden módot megragadtba részt vegyen a kenyérért való küzdelemben, de inkább úgy fogalmaznám: egész gazda­sági életünk további fejlesztésében. Ideillik egy mondat Aczél György 1975-ben elmondott beszédéből: „Fontos feladatunk, hogy kialakuljon a szocialista hazafiság korszerű ,gazdasági’ tartalma is, a dolgozók olyan — az adott öszefüggésben egy­szersmind hazafias — magatartása, ami előmozdítja a terme­lést, annak hatékonyságát, s ezzel a gazdasági fejlődést az egyén, a nemzet és a szocialista országok közösségének együttes javára fordíthatja.” Miénk a vetés, műi’elés és aratás munkája. Ismerjük a mun­ka minden fázisát, s azt is, ami a munka nyomán végbemegy a földben, a sarjadó és kalászosodó növényben is. Minden gyermek tanulja és tudja: hogyan lesz a gabonából kenyér. És mégis: titok, csoda és áldás. Van valami megfoghatatlan, va­lami mély titok, valami csodaszerü abban, hogy elvetett gabo­nánk nyomán új kenyér kerülhet az asztalunkra és érezhetjük jó ízét. És mi keresztyének ezt! Isten nagy áldásának tartjuk, Tőle vesszük, kérjük: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” — és neki adunk hálát is érte naponként. Ez a hitünk azonban nem gát és akadály, hanem erő, rugó a munkánkban. Hiszen mennyei Atyánk áldása mindenkié. És Jézus nem egyszerűen a kenyér csodájára gondolt, amikor így szólt: „ha a búzaszem nem esik a földbe és nem hal meg, egy­maga marad, de ha meghal, sokszoros termést hoz.” Ez a mon­dat elsősorban Jézus diakóniájáról szól: ő a földbe esett búza­szem, aki élet kenyerévé lett — ebből 'élünk! Ugyanez a mon­dat azonban útmutatás is a tanítvány, az egyház szolgálatához. Ezért végül is ezekkel a sorokkal nemcsak másoknak kívánunk erőt. nem egyszerű „péter-páli köszöntés” ez, hanem hitvallás is. amely segít bennünket ezekben a hetekben is, amikor részt veszünk a közös, szép munkában, hogy kenyerünk ízesebb, na­gyobb, hazánk élete pedig egyre szebb legyen. Keveházi László A KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA A LESZERELÉSÉRT Rendhagyó konfirmáció A Pesti Egyházmegye elnökségének beiktatása A KBK elnöke és a főtitká­ra levelet intézett a mozgalom tagegyházaihoz, regionális cso­portjaihoz és az ökumenikus szervezetekhez, amelyben fel­szólítja a világ keresztyénéit, hogy vegyenek részt a június 17-én tartandó leszerelési vi­lágnappal kapcsolatos akciók­ban. A levél hangsúlyozza, hogy az emberiség teljes meg­semmisülésének veszélye nem csökkent, sőt fenyegetőbb lett mint valaha. Állandóan növe­kednek az atomfegyver raktá­rak s ezzel a növekedéssel lé­pést tart a biológiai, vegyi és egyéb tömegpusztító fegyverek gyártása és felhalmozása is. Bármennyire örvendetes a SALT-tárgyalások létrejötte, igen fájdalmas eredményessé­gük lassú és csekély volta. Emlékeztet a levél a helsinki zárónyilatkozatra, amelyben valamennyi aláíró állam egyet­értett abban, hogy az eny­hülés politikáját konkrét lesze­relési intézkedésekkel kell tá­mogatni és előbbre vinni. A KBK Leszerelési Albizott­sága a mozgalom japán bará­tainak meghívására június 23— 26-ig Tokióban ülésezik. A fő­témáról, „A nukleáris fegy­verkezés veszélyei és a leszere­lés kilátásai”, japán szakértők tartanak előadásokat, dr. Tóth Károly főtitkár pedig a KBK- nak a leszerelés érdekében ki­fejtett erőfeszítéseit ismerteti. Esv NDK-beli előadó szól az ENSZ ilyen irányú tevékeny­ségéről, egy amerikai a közvé­lemény szerepéről ezen a té­ren. egy szovjetunióbeli lelkész pedig a leszerelés bibliai alap­jairól. A délutáni napsütés különö­sen is széppé varázsolja a megújított fasori templom meíeg, áhítatot keltő színeit. A templomok legszebb dísze természetesen az, ha megtöl­tik padjait az Isten üzenetére váró hívek. A Húsvét üníiepe utáni ne­gyedik vasárnap délutánján ebbe a templomba gyűltek össze a Pesti Egyházmegyéhez tartozó gyülekezetek lelkészei, felügyelői, küldöttei és gyü­lekezeti tagjai, számos más fe- lekezetet képviselő vendég, valamint a kerület társadalmi szerveinek vezető képviselői, hogy részesei legyenek az újonnan megválasztott elnök­ség ünnepélyes beiktatásának és az egyházmegyei közgyűlés új tisztségviselőket megválasz­tó munkájának. A GYÜLEKEZETEK PRES­BITÉRIUMAI SZAVAZA­TUKKAL további esperesi szolgálatra megválasztották Virágh Gyula pesterzsébeti lelkészt, az egyházmegyei fel­ügyelői tisztségbe pedig — az egészségi okok miatt visszavo­nulásra kényszerült addigi fel­ügyelő, Péter Lajos helyett — Ódor István újpesti másodfel- ügyelőt. D. Káldy Zoltánnak, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökének vezetésével és a Luther-kabátos lelkészek kí­séretében vonult be a telt templom padsorai között az új egyházmegyei elnökség. A püspök 2 Thess 3, 3—5. versei alapján hirdette az igét. Fel­vetette a kérdést, hogy vajon mi az igazi értelme ennek az ünnepi alkalomnak, hiszen az egyházmegye esperesét öt év­vel korábban már beiktatta tisztségébe és ő eddig is vég­zett szolgálatát folytatja to­vább. Az új egyházmegyei fel­ügyelő beiktatása mellett az ünnep igazi értelme az, hogy a gyülekezet egy konfirmáció­nak legyen a tanúja és része­se. Ez alkalommal nem fiatal fiúk és leányok állnak az ol­tár előtt — néhány héttel ez­előtt volt ennek az örömteli alkalma — hanem éppen azok, akik már eddig is egy­házi szolgálatban állottak, an­nak is felelős vezető helyén, a Pesti Egyházmegye élén, illet­ve az újpesti gyülekezetben. A vállalt szolgálat hűséges betöltéséhez mindnyájunknak szükségünk van arra, hogy Is­ten megerősítsen, konfirmál­jon minket. Egyházunk veze­tőségének bizalma van az új elnökségben, hogy munkáját vele egyetértésben, a fegye­lemre és jó rendre mindig te­kintettel végzi majd, ez alap­vető követelmény, de ezen túl tudnunk kell azt is, hogy ma­ga az Űr szabja meg. rendeli el mindazt, amit meg kell tennünk, hogy az Ö ügyét, egyházunkat, hazánkat és né­pünket jól szolgáljuk, felelős­séggel és állhatatosan. VIRÁGH GYULA ESPE­RESI SZÉKFOGLALÓJÁBAN az egyházat jelképező /Osi jel­képről, a hajóról beszélt. Ezt a jelképet azonban a mi ko­runkban újra kell értékelni és helyesen értelmezni. Hátte­rében nem lehet többé semmi­féle világellenesség vagy el­különülés, amint ennek hely­telen és bűnös következmé­nyeire a múltban több példa is volt. „Közkeletű ma már az a kép, hogy egy hajóban uta­zunk valamennyien, npmesak a különböző felekezetek, ha­nem az egész világ! Más és más nyelvű, bőrszínű, kultú­rájú, vallású, ideológiájú em­berek.” A mai életben is je­lentkező veszedelmek is közös veszélyt jelentenek és azok ellen is együttesen kell fel­lépnünk, felelősen, Istentől kapott erővel, alkotókészség­gel. Székfoglalójának befejező részében az esperes lelkész­társaitól és az egyházmegye népétől munkakészséget és fegyelmet kért a sokféle fel­adat jó elvégzéséhez: evangé­likus egyházunk munkaágai­ban való szolgálathoz, a világ­méretű diakónia gyakorlásá­hoz és a Hazafias Népfront ál­tal szervezett honfiúi cselek­véshez. ÖDOR ISTVÁN FELÜGYE­LŐI SZÉKFOGLALÓJÁBAN kiemelte azt a fokozott fele­lősséget, melyet a Pesti Egy­házmegyében való szolgálat jelent. „Ez az egyházmegye bizonyos mértékig »első az egyenlők között«, amit úgy értünk, hogy első legyen pél­damutatásban, teherhordozás- ban, szolgálatban. Egyházme­gyénkben történtekre, állás- foglalásainkra figyelnek az egyházmegyék és a jó példá­kat szívesen követik. Itt tehát ingadozásnak helye nincs sem teológiailag, sem egyházpolitl- kailag, sem politikailag!” Sa­ját élettörténetének néhány mozzanatát ismertette, majd elmondotta, hogy egyházunk diakóniai teológiája hosszú évek és évtizedek tapasztala­tai alapján szívügyévé vált. Megbecsüléssel és szeretettel emlékezett meg hivatali előd­jéről, Péter Lajosról, akinek értékes tapasztalataira és ta­nácsaira ezután is számít. A keresztyén ember életéről így vallott: „Tetteinken keresztül látják meg igazi énünket és ennek alapján fogadnak el. vagy ítélnek el bennünket. Az élet minden megélt órájában tetteink szerint jól vagy rosz- szul vizsgázunk”. Elmondta, hogy gyülekezeteinknek jól informáltaknak kell lenniük az élet minden területén és becsülettel vállalnia minden gyülekezeti tagnak társadal­munkban való feladatát. „Sen­ki ne akarjon az egvház háta mögé bújni, aki erkölcstelen életet él, aki nem dolgozik jól, aki lop, csal, letapossa a má­sikat ...” ö maga is ilyen szavakat. Dr. Selmeczi János otthonigazgató a Teológiai Akadémia, Fodor Ottmár es­peres a Csongrád-Szolnoki Egyházmegye, Szirmai Zol­tán fasori lelkész a Pesti Egy­házmegye lelkészei és gyüle­kezetei nevében mondotta él az üdvözletét. Virágh Gyula esperes vála­szolt egyenként a köszönté­sekre és ismertette az írásban érkezett üdvözleteket, majd befejezésül átadta a szót D. Káldy Zoltán püspöknek, aki összefoglaló szavaiban örömé­nek adott kifejezést, hogy a köszöntések színes sorát hall­hatta és kérte az egyházme­gye vezetőségét és egész népét a hűséges, jó munkára mind a közvetlen jövőben, amikor is ő több hetes külföldi szol­gálat miatt távol lesz hazánk­tól, mind az ezt követő jövő­ben. AZ ÜNNEPI ISTENTISZ­TELETET ÉS KÖZGYŰLÉST szellemben kíván ereje teljes latbavetésével az egyházme­gyében elnöktársávaí, a lel­készekkel és gyülekezetekkel együtt munkálkodni. Ezután a Péter Lajost he­lyettesítő Farkas János zuglói gondnok elnökletével folyta­tódott a közgyűlés. Megvá­lasztották az egyházmegye új tisztségviselőit, majd tisztelet­tel köszöntötték a megjelent vendégeket, közöttük is dr. Hardicsay Tibort, a Hazafias Népfront VII. kerületi bizott­ságának elnökét, Rössenbrun- ner Lászlónét, a VII. kerületi Tanács V. B. osztályvezetőjét, dr. Légrádi Dezsőt, a népfront helytörténeti bizottságának el­nökét, valamint a református egyház képviseletében meg­jelent Komjáthy Aladár és Adorján József espereseket, akik üdvözlő szavaikat szol­gálati kötelezettségeik miatt már nem tudták elmondani. EZEK UTÁN ÜDVÖZLÉ­SEK KÖVETKEZTEK: első­ként a hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó dr. Heinrich Rathke NDK-beli evangélikus püspök adta át meleg szavak kíséretében egy­háza és a maga nevében kö­szöntését. Dr. Bozó Gyula ró­mai katolikus apát-plébános, dr. Hochberger László főrab­bi, dr. Ferencz József unitá­rius püspök képviseletében Huszti János unitárius lelkész, dr. Berki Feriz ortodox espe­res-adminisztrátor egyházaik nevében mondtak üdvözlő a Lutheránia énekkar és Fa­ragó Laura szolgálata tette még szebbé. Weltler Jenő kar­nagy vezetésével. Az ünnepi alkalmat köve­tően a nagyszámú gyülekezet jelentős része átvonult a gyü­lekezeti termekbe, ahol fehér asztal mellett, baráti és test­véri beszélgetéssel még hosz- szú időn keresztül folytatódott az ökumenikus hangulatú és örömteli ünnep. Szirmai Zoltán Nincs egyház diakónia nélkül Gyenesdiáson a Kapernaum adott otthont június 8—10. kö­zött az Országos Diakóniai Konferencia résztvevőinek. Azt tudtuk, hogy a diakónia egyháza vagyunk, de ennek felméréséhez elengedhetetlen annak ismerete, hogy hol tar­tanak az egyházmegyék és a szeretetotthonok. EGYÜTT VOLTUNK az egyházmegyei diakóniai elő­adókkal, az otthonok vezetői­vel és dolgozóival. Ebből kö­vetkezik, hogy nemcsak teoló­giai, hanem szakmai tovább­képzést is adott e konferen­cia. D. Dr. Ottlyk Ernő püspök bevezetőjében megadta a teo­lógiai alapvetést, hogy a dia­kónia embernek végzett szol­gálat Istenért. Majd a nemzet­közi diakóniáról adott ismer­tetést, hazai vonatkozású tár­sadalmi diakóniánkról, majd az intézményes diakóniánkról. KIEMELKEDŐ ALKALMA VÖT konferenciánknak: „az öregek területi gondozása” és a „psychésen veszélyeztetett öregek a szeretetotthonban” című két főreferátum. Nincs olyan ember, akinek rászorulóból ne jutna, hisz a legnagyobb társadalmi gond — az elszigetelődés. A fejlő­dés, az életszínvonal emelke­dése örvendetes tény, de ugyanez a környezet elvisel­hetetlenné válik ott, ahol a környezet szép, de a bánás­mód rossz. Azért írjuk ezt a cikket, hogy ne csak tájékoz­tatást adjunk híveinknek, ol­vasóinknak. hanem együtt­gondolkodásra késztessünk, bogy ki-ki felmérje a maga szolgálatát. Alkalmas-e mindenki az öregek gondozására? Nem mindig elég a jó szív, vagy a humanitás. Tudni kell, hogy miért is csináljuk ezt? Észre kell venni esetről esetre, egyénről egyénre, hogy ami­lyen mértékben csökken öreg­jeinkben a felelősség önmaguk iránt, úgy növekedjék a kör­nyezet felelőssége irántuk. Ezt nem lehet csak érzelgősséggel csinálni. Azt is tudnia kell FELLENDÜLŐBEN VAN a diakóniánk! Ezt lehetett érez­ni és ezt kell tudatnom olva­sóinkkal is, hogy fellendülő­ben van diakóniai munkánk úgy a gyülekezeteinkben, mint az intézeteinkben. Közegy­házi öröm is ez, mert közegy­házi eredmény. De az öröm mellett gondunk is van. Nem ünneprontás ez a mondat, visszafogása a lendületnek, ha- hanem előrelátás. Intézeteink­ben összesen több mint 600 ágy van. Ebből 400 időseknek az ágya, több mint 200 ágyon pedig csökkent szellemi ké­pességű, nyomorék gyermeket gondozunk. Nemcsak a rá­szorulók, hanem az ápolók és gondozók is öregszenek. Kik állnak a he\yükre? Lesz-e utánpótlás, hogy gondozhas­son és ápolhasson az evangé­likus egyház? Diakóniai mun­kásokat is képezünk ki a dia­kóniai munkásképzőnkben. Blázy Lajos ügyvivő-lelkész, előadásában hangsúlyozta en­nek a szolgálatnak a közösen végzendő jellegét: szolgála­tunk! Diakóniai szolgálatunk egyházunk folyamatos életé­ben helyezkedik el, amit min­dig konkrétnak érzünk és így is értjük. Ez a szolgálatunk munka és elkötelezés. Jézus tette azzá úgy, hogy magára vállalta annak minden részletét úgy, hogy nem azért jött, hogy ne­ki szolgáljanak, hanem hogy c szolgáljon és adja az ő éle­tét váltságul sokakért (Mt 10, 45). MAI KERESZTYÉN ÉLE­TÜNK minden területére le­gyen jellemző ez az odaadás, ez az áldozat és ez a helytál­lás. Káposzta Lajos D. Káldy Zoltán püspök beiktatja Virágh Gyula esperest és Cdor István egyházmegyei felügyelőt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom