Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1975-02-09 / 6. szám
Negyvenegy magyar prédikátor és a többiek A Keresztyén Békekonferencia úilésf^LUsn az európai biztonság és együttműködés ügyében A világ közvéleménye és a keresztyének nagy örömmel és megelégedéssel vették tudomásul, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia új lendületet nyert. Brezsnyev és Ford vlagyivosztoki találkozója, a fegyverkezés korlátozásáról megkötött egyezmények, valamint más fontos diplomáciai kezdeményezések nagy ösztönzést adtak a genfi tárgyalásoknak. AZ EURÓPAI KÖZVÉLEMÉNY nagy reménységgel várja, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia sikeresen befejeződik 1975-ben, a 35 állam legilletékesebb képviselőivel Helsinkiben tartandó harmadik fordulóban. Az európai együttműködés előmozdítására, hogy az mindenki számára előnyös legyen, és az európai államok kapcsolatainak a kölcsönös bizalom alapján való elmélyítése érdekében egy állandó szervet kellene létesíteni. A POLITIKAI ENYHÜLÉST katonai egyhülésnek és szorosabb gazdasági együttműködésnek kell követnie. A jobb európai együttműködés lehetővé tenné a fegyverkezési verseny megszüntetését és Nyugat-Európában a fokozódó munkanélküliség és pénzromlás legyőzését. EUROPA JÖVŐJE MÚLHAT AZON, hogy megvalósul-e a békés együttélés politikája a különböző társadalmi rendszerű államok között. Ennek a politikának együtt kell járnia a katonai enyhüléssel, azaz konkrét leszerelési intézkedésekkel. Ilyen módon kerülnek az európai államok abba a helyzetbe, hogy eredményesen szembeszállhassanak a Harmadik Világ kizsákmányolásával és elősegíthessék a fejlődő országok igazi fejlődését és szuverenitását. FONTOS FELADATA A KERESZTYÉNEKNEK különösen a kelet- és nyugat-európai keresztyéneknek, hogy saját ügyüknek tekintsék a feszültség enyhülését és az együttműködést Európában. A keresztyéneknek a saját soraikban kellene legyőzniük a gyűlöletet és a bizalmatlanságot, s kellene elősegíteniük a kölcsönös bizalom légkörének, megteremtését. A keresztyének az Egyházak Világtanácsában, az Európai Egyházak Konferenciájában, a Római Katolikus Egyházban, a felekezeti világszervezetekben minden jó belátással bíró emberrel együtt közreműködhetnek abban, hogy az enyhülés az együttműködés és a béke visszafordíthatatlan folyamatává váljék. Európa valamennyi keresztyénének a figyelmét szeretnénk felhívni arra az európai találkozóra, amelyet 1975 elején a Brüsszeli Fórum szervez meg. Ez a találkozó jó lehetőséget nyújt az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia munkájának támogatásához és az európai népek kapcsolatainak m égj a v í tásá h oz. FELSZÓLÍTJUK AZ EURÓPAI KERESZTYÉNEKET, hogy tájékoztatással, imádsággal és személyes közreműködéssel mozgósítsák az európai közvéleményt az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia érdekében. Ezáltal a konferencia eredményeit már most élettel töltik meg. Helvécia MOST OLYAN SZÁZAD TÖRTÉNETÉBE vezetjük olvasóinkat, amelynek lapjai véresek és kegyetlenek. Mai ember előtt aligha válik érthetővé az oktalanság ilyen korlátlan halmozása. Terhes örökségként közszellem volt a féktelenség, a szenvedélyek szabadjára engedése, mintha csodálatos művészpályát, s Lambarénében talált helyette — egy használaton kívüli tyúkólat. Pénzzé tett vagyona, írói tiszteletdijai és néhány barátjának adománya segítette a indulásnál. A kifertötle- nített tyúkól volt az első műtője, lakása és patikája. Egészségügyi munkatársa fiatal felesége volt. Folyamatos gyógyítás. orvosi szolgálat mellett tervezte meg az első lakó és egészségügyi épületeket. A munka legnagyobb részét maga végezte, nemcsak irányította. Egy évig működött a kezdetleges kórház, reményt keltőén bővült, messze vidékről is elhozták már a betegeiket a „Doktor”-hoz a bennszülöttek, amikor kitört az első világháború. Lamba- réné akkor még francia gyarmat volt, Schweitzer pedig német származású. Ezért a francia hatóságok, mint ellenséges nemetet leiartóztattak és „hadifogolyként” internálták. A háború után néhány évet Európában töltött, hangver- senykörútakat tett, s a bevételből gyógyszereket, orvosi eszközöket vásárolt. Egyszer megkérdezték tőle, hogy mer vállalkozni minden biztos alap, intézményes segítség, hivatalos anyagi támogatás nélkül kórházat kezdeményezni az őserdőben, ezt válaszolta: „Kapok segítséget olyan emberektől, akik számára az etika és az élet tisztelete jelent valamit.” 1924-ben tért vissza Afrikába. Egy évtizede otthagyott kórházát, természetesen reges régen elborította az őserdő. Elölről kellet kezdeni mindent. Az Ogove felöl egyre több piros tetőt lehetett megpillantani Adolinanongo pálmái alatt. A világ minden részéből önként jött orvosok, ápolók fizetés nélkül dolgoztak. SCHWEITZER KÖRHAZ- TELEPÉN mindenki dolgozott. A munkaképes, vagy bizonyos munkára képes betegek, bennszülött kísérőik, a telep állandó állománya, de a sűrűn erkező vendégek is. Díszvendége soha sem volt Lambarénének. Bármilyen magas állású személyiség lato- gotatt Schweitzerhez, a telep pontos, serény napirendje emiatt soha sem változott, minden ment a maga rendezett útján. Sőt a vendégnek is be kellett kapcsolódnia a munkába. Ötvennel több épület karbantartása. bővítése ^ különösen nagy feladatot jelevetette volna magáról a század az európai neveltetés több mint fél évezredes keresztyén kultúráját, civilizációját. Tetézte a vandalizmust, hogy vallásos köntösben jelentkezett, s bár a látóhatár szélén új eszmék jelentkeztek, kisemberek tízezreit hurcolták pai orvosok, mérnökök, pedagógusok 'segítik a fejlődő Afrikát, a sorsdöntő azonban az. hogy saját orvosaik, mérnökeik és tanítóik legyenek”. ÉRDEKESSÉGE VOLT A TELEPNEK a lambarénéi „helyi idő”, amely 20 perccel eltért a hivatalos, közép-európainak megfelelő zónáidétól. Ez is Schweitzer praktikusságara vall. A hirtelen es mindig ugyanabban az időben felbukkanó naphoz igazította a helyi időt. 6 órakor kezdődött az élet a kórházban, és másfél-két óra déli pihenővel este nyolcig tartott. A vacsorát követő mindannapi esti áhítaton Schweitzer maga volt a kántor és ö prédikált is. Vasárnap lehetőleg semmi munkát nem végeztek a kórházban és környékén, kivéve persze a halaszthatatlan műtéteket és szokásos ellátási feladatokat. A vasárnapi istentiszteleteken is a „Hagy Doktor” prédikált, néhány tolmácstól körülvéve, akik a különböző afrikai nyelvjárásokra fordították a beszédet. Hosszan lehetne ecsetelni a lambarénéi kórház érdekességeit. Egy alapvető kérdésre mindenképpen válaszolni kell. Miért hagyta ott Albert Schweitzer Európa sugárútjait és sztrádáit az Ogove „or- szágút jóért”, amelyen olyan nagy szeretettel üdvözölték a bennszülöttek a „Doktor'’ jellegzetes piros csónakját? Egy barátja is kérdezte ezt. A válasz végtelenül egyszerű, de végtelenül felelősségteljes és szolidáris gondolkodást takar. Így válaszolt a kérdezőnek: „Képzelje el a saját családját az elmúlt 10 esztendőben orvosi segítség nélkül.” Tehát, hogy az egyik vagy másik családtag nem jutott volna a szükséges orvosi ellátáshoz, gyógyszerhez. Természetesen hozzátartozik az életünkhöz a szervezett egészségügyi ellátás. „És gondolja el továbbá — folytatta —, hogy afrikában embertársaink milliói szenvednek az orvosi segítség leghalványabb reménysége nélkül.” Ezért indult az őserdőbe. Tudatosan vallotta és hirdette, hogy legalább egy cseppnyi jóvátétel akar lenni a fekete Afrika számára a szenvedések szörnyű tengeréért, amit. a gyarmatosító Európa zúdított rá az évszázadok során. Baranyai Tamás meg, tették földönfutókká s fenyegettek puszta létüket. Az nem volt várható, hogy a reformáció megjelenésével Európa belenyugszik egyfajta vallásos megosztottságba, de korántsem volt természetes következmény, hogy az „első igazi világháború” nevét „vallásháborúban” fogalmazzák meg. Márpedig az érintett század, a 17. első felét egy valójában szennyes, Európa közepét szinte maradéktalanul elpusztító, 30 évig tartó vallásháború jellemezte. Ne fáradjunk azzal, hogy e hosz- szantartó, kegyetlen háborúban mennyiben játszottak közre más, politikai tényezők, de a westfáliainak nevezett béke a század derekán (1648) egy romokban heverő Európát — főként Németországot — hagyott maga után. És ittfelejtette szellemét. Ez a háború ugyanis Ízelítőt adott abból, hogy lehet szabadon, felelőtlenül embert ölni, főként, ha más hitbeli meggyőződése van. Európában egyszerűen divattá vált a felekezeti kisebbségek üldözése, pusztítása, a korszellem mélyen fertőzött volt az ellen- reformáció kegyetlenségétől. A SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN az állam modernizálásának szelleme vált uralkodóvá. Egyszemélyi központi hatalom megteremtése, új adózási rendszer, hadsereg bevezetése, az abszolutizmus kiépítése volt az uralkodó eszme. Az a gondolat, hogy ebben a kérdésben talán a népnek is lehet véleménye, tökéletesen idegen volt a kor politikai filozófiájától. A monarchiákat még mindig családi birtoknak tekintették és ez csak bonyolította az abszolutizmus kialakulását. A példa XIV. Laj-'i, a „Napkirály” szisztémája volt Habsburg Lipót (1657—1705), e papnak nevelt uralkodó, akinek a nevét az európai történetírás nagyon is kis betűkkel írja, végső soron párizsi társát utánozta. Lipót birodalma azonban más volt. Kormányzásának nehézkes, zsarnoki, ostoba mivolta előtt ezer és egy akadály tornyosult. Ha az osztrák birodalom, mint az Amerikai Egyesült Államok, csupa önkormányzattal rendelkező állam szabad egyesüléséből jött volna létre, merőben más a helyzet itt Európa közepén. De a családi birtoknak kezelt birodalomban, az alattvalók elnyomásának népszerűtlen módszerével, elképesztő nyomorúságot zúdított abszolutizmusával népeire. A legtöbbel mi, magyarok szenvedtünk. LIPÖT ABSZOLUTIZMUSÁNAK útjában i magyar rendi alkotmány masszív bástyáin kívül a korábbi fegyveres harcok árán szerzett vallási és egyéb békecikkelyek, a protestáns szabadság szelleme, a török birodalom — melynek gyengeségéről akkor mit sem tudtak — és Erdély, a török vazallusa állt, amely a korábbi évtizedekben (Bocskai, Bethlen, Rákóczi). a szabadságért és vallásért folytatott küzdelmekben megmutatta oroszlánkörmeit. De Nyugaton sem volt biztonságban, mert nagy példaképe, a Napkirály, árgus szemmel figyelte minden lépését. Sokfajta nép. különböző privilégiumok és elsősorban egy. a nemesi kiváltságaira büszke magyar társadalom, és egy széles protestáns népréteg állt a központosítás útjában. Ez a sokfajta ellentét íratlan szövetségben állt egymással. Az osztrák politika is keresett szövetségeseket. Népszerűtlensége ellenére támogatták külföldön, de a legtermészetesebb szövetségese a római klérus volt. A felekezeti egység koncepciója nem volt új, de valahányszor a radikális megoldás felé közeledett a kormányzat, az osztrák politika százados rákfenéjét hozta napvilágra és pillanatok alatt lángolt Magyarország. Lipót ráadásul olyan korban akarta megvalósítani az „egy birodalom, egy vallás” koncepcióját, amikor a magyar protestantizmus másfél száz éves múltra tekintett vissza, kulturális, gazdasági fejlődés járt nyomában, és nem utolsósorban vérét áldozta vallása szabadságáért. AZ ABSZOLUTIZMUS ÚTJÁBAN azonban elsősorban mégis az uralkodó osztály, a főúri réteg jogai álltak. Amint azokat sérelem érte, az is felvonultatta a maga „természetes,, szövetségeseit. A főnemesi rend szabadságának védelmében egyfelől a protestantizmusra, másfelől a török—francia hatalmakra támaszkodott. Ennek megfelelően alakult a magyar politikai kaleidoszkóp. Mert számunkra az az izgalmas, hogy mi előzte meg közvetlenül azt a magyarországi protestantizmus életében példátlan üldöztetést, amelynek végállomásán a nápolyi gályák sötét sziluettje ringott. És mert éppen háromszáz esztendeje annak, hogy papjainkat és iskolamestereinket erre a keserves útra indították, emlékezünk meg róla. Az érthetetlen és betegesen széles körű hisztériát egy főúri összeesküvés robbantotta ki, a Wesselényi-féle. Maga az ösz- szeesküvés a legmagasabb társadalmi berkekben zajlott le. amelynek szervezésére és kivitelezésére jellemző a század erkölcse. Az egyéni, önző, kapzsi érdeket a legjobb szándékkal sem tudjuk helyettesíteni a nemzeti érdekkel. Ha fel is lobbant egy-két főúrban a közösségi érdek, a megromlott erkölcs mélyen értéke alá szorította a mozgalmat. A csúfos kudarcra mi sem volt jellemzőbb, minthogy önmagukat és egymást jelentették fel a résztvevők a kegyelem reményében. A mozgalom 1665-től indult el és 1671-ben Zrínyi Péter hor- vát bánt, Nádasdy Ferenc országbírót. és Frangepán Ferencet kivégezték, Rákóczi Ferencet anyja. Báthori Zsófia nagy váltságdíj fejében megmentette. E SIKERTELEN ÖSSZEESKÜVÉS zúdított azután sereg olyan megpróbáltatást az ország nyakába, hogy azt elviselni is alig tudta. Mi protestánsok a kővetkező évtizedet „gyászévtizednek” neveztük, de a nemzet számára legalább ilyen gyászos, válságos idők következtek. Bécs abszolutisztikus törekvésének egyenesen kedvezett az összeesküvés. A magyar rendi alkotmány úgyis lebénította minden ez irányú kezdeményezését, míg viszont Wesselényiék gyámoltalan kísérlete „erkölcsi és jogi” alapot nyújtott az alkotmány felfüggesztéséhez. A gyakorlatban ez annyit jelentett, hogy ország- gyűlés nélkül, királyi dekrétumokkal kormányozták az országot, az országos méltóságokat nem töltötték be, a köz- igazgatást, adózást osztrák mintára szervezték meg. A betöltetlen nádori székbe Amp- ringen Gáspárt, Bécs teljhatalmú kormányzójaként ültették. Az elv így hangzott: a királyi hatalom korlátlansága Istentől eredő, végrehajtó eszköze pedig a fegyver. S miután a királyi Magyarország a lázadások és merényletek színtere volt. ennek elfojtására hatalmas megszálló sereget küldtek a nyakára. Magyarország e pillanatban oda jutott, hogy katonailag megszállt terület lett. megszüntették a rendi privilégiumokat s bevezették az osztrák adózási rendszert. Ez alól nem mentesült az egyház sem s így félő volt, hogy az uralkodóház elveszíti legtermészetesebb és leghűségesebb szövetségesének, a római egyháznak a bizalmát. A pénzügyi politika által maga ellen fordított klérust elégítette ki azután azzal, hogy szabad prédává tette a protestantizmust. annak üldözése elé semmiféle gátat nem vetett. EZ VOLT TEHAT RÖVIDEN AZ ELŐZMÉNYE a megpróbáltatás tíz kemény esztendejének. (Folytatjuk) Dr. Rédey Pál Amikor leírom ezt a 6zót, nem a természeti szépségekkel gazdagon megáldott kis országra gondolok, mely felé a világ turistáinak özöne árad nyáron azért, hogy gyönyörködjék az Alpok sziklás, he- gyes-völgyes vidékében, télen pedig azért, hogy sportoljon a síparadicsomban. Sokkal laposabb vidékre kalauzolom az olvasót, a Kecskemét környéki „aranyhomok” világába. De azért a történetnek mégi6 van valami köze „ahhoz a Helvéciához”. Még a múlt század végén történt, hogy a Balaton- melléki szőlővidéken újfajta betegség ütötte fel a fejét: a filoxera. Rövid időn belül kipusztultak a zalai és veszprémi szőlőskertek és koldusokká lettek a szőlőt művelő családok. Legtöbbjük a századforduló gazdasági-válságos helyzetében a kivándorlásra gondolt. Amerika — az új világ — kecsegtette őket a felemelkedés lehetőségével. Ettől a sorstól mentette meg őket egy Weber Ede nevű tanító, aki svájci barátainak adományát arra használta fel, hogy Kecskemét határában megvásárolt 2000 hold futóhomokot és ide telepített le mintegy 500 embert. A kis település neve azért lett Helvécia. A telepesek szívós kitartással, rendíthetetlen hittel, üjabb és újabb akadályok legyőzésével igyekeztek gyökeret verni épp ügy, mint az általuk ültetett szőlővesszők. Ma ezen a homokon hazánk egyik legna- gvobb szölőskertje található, a Helvéciái Állami Gazdaság modern, szakszerű gazdálkodása folyik és termékeivel itthon és külfödön felhívja a figyelmet azokra. akik az aranyhomok e kis darabkáját a múlt század végén birtokba vették. A DUNÁNTÚLRÓL JÖTT TELEPESEK között majdnem fele részben jöttek evangélikusok és reformátusok is. Ott hagyták kőtemplomaikat, de elhoztak hitüket és az Isten igéje utáni szomjúságukat. Először a reformátusokkal közösen, iskolaterem'oen tartották istentiszteleteiket, majd amikor Gerencsér József evangélikus vallású levita-da- nító telepedett le közöttük, az ő vezetésével hozzáláttak imaházux megépítéséhez. 1934. december 6-án adták át rendeltetésének a Kiskőrösi úton felépítétt imaházat, mely az evangélikusoké volt és nem sokkal később a település egy távolabbi pontján a reformátusok is felépítették imaházukat. A 40 ÉVVEL EZELŐTTI NAPRA emlékeztek a múlt év december 8-án összegyűltek a helvéciai imaházban. A hálaadó istentisztelet igehirdetö szolgálatát Tóth-Szöllős Mihály, az egyházmegye esperese végezte, akinek gyülekezetéhez tartozik a kis szórvány népe. 1 Kor 13 alapján szólt az első szeretetröl és arról, hogy a szeretet parancsa ma is az istenszeretet és emberszeretet útját tárja elénk. A háladáson ott volt az egykori építő, szervező: Gerencsér József a volt levita-tanító, aki ma is csak hálaadással tud gondolni azokra a napokra, s akit a gyülekezet tagjai nagy szeretettel vettek körül. A felavatásnak egykori résztvevője volt a református egyház részéről Csikai Kálmán. ma solti református lelkész, o is elhozta köszöntését és emlékezését az egykori napokra. A helyi reformátusok üdvözlését K. Nagy Balázs lelkész tolmácsolta. A hálaadó isten- tiszteletre sokan jöttek az anyagyülekezetből, Kecskemétről is. Együtt gondoltak az egykor felavató Sárkány Béla főesperesre és a gyülekezet korábbi lelkészeire: Friedrich Lajosra, Veöreös Imrére és Görög Tiborra és arra a sok „fiatal segédlelkészre”, akik ma már az ország különböző vidékein, mint „meglett korú ’ lelkészek szolgálnak gyülekezetekben. AZ IMAHÁZ EGYKORI ÉPÍTŐ-BIZOTTSÁG AN AK csupán egyetlen tagja él még: Dombi Gyula, aki ma is presbitere a kis szórványnak. Lelkes örömmel készült a hálaadásra és éppen néhány nappal előtte betegedett meg és került kórházba. Lélekben és imádságban mégis együtt volt a hálaadó istentisztelet gyülekezete ővele is. Az ádventi csendességben ilyen csendes ünnepléssel emlékezett meg a kis szórvány népe Isten megsegítő kegyelméről és adott hálát azért, hogy Istennek szeretetét ma is élvezve, tovább erősödhet az igehirdetés ereje által a Kiskőrösi úti imaházban. — s —y Túrmezei Erzsébet: Hazaérkezés Sziklák, nyírfák, fenyők! Szép Suomi! Meleg testvéri kézben a kezem. ..Kéz!” = ..Käst!’’ ízleljük az ősi szót. Hazulról hazaérkezem. Tapiola, 1974. Kórházváros az őserdei országúinál AZ EGYENLÍTŐ KÖRNYÉKI AFRIKAI ŐSERDŐKBEN a legutóbbi időkig szinte kizárólag vízi úton folyt a közlekedés. Az itt élő néptörzsek folyók, tavak partján építették ki településeiket. A vizek szabad tükrét nem tudta meghódítani a buja növényzet csaknem áthatolhatatlan szövevénye. Vizek mellé telepedtek és vizen közlekedtek az egyenlítői Afrika törzsei. Forgalmas országút szerepét töltötte be az úttalan őserdők között futó 6okágú Ogove folyó. Egyik pontján, az Egyenlítőtől kb. 60 km-re délre fékezd Lamnbaréné. Ma a független Gaboni Köztársaság területe ez, korábban Francia Egyenlítői Afrika néven ismert gyarmat volt. A múlt század közepén itt állt N'Kombe királynak, a galoa törzs fejének bambuszháza. Véres törzsi harcok színhelye is volt ez a hely — Adolinanongo, ahogyan az őslakosság nevezi. Száztíz éve érkezett ide az első fehér felfedező Servall francia tiszt, szintén az Ogove folyón. Hamarosan missziói állomást létesítettek, fancia kereskedők, hivatalnokok jöttek. Néhány év múlva pedig elköltöztek a vidékről a galo- ák. Gőzhajójárat indult a nagy folyón. ALBERT SCHWEITZER 1913 NYARÁN hagyta el első Ízben Európát, ígéretes egyetemi tanári karrierjét, vagy a lent a trópusi forró, esős éghajlat alatt. Derűs gondolkodása, nyílt humora s a másik embert megérteni képes egyszerűség különös légkört teremtett kö- rülötte. DERŰS NYUGALMA, JÓSÁGOS UDVARIASSÁGA csak két okból fagyhatott meg a vele beszélgető iránt. Ha valaki feleslegesen megölt egy rovart, vagy felelőtlenül nyilatkozott az atomháborúról. A kórház egyre bővült. Végül 400 beteget lehetett benne kezelni, ezen kívül 200 lakója volt a leprafalunak. Ennél azonban sokkal többen fordultak meg a lambarénéi telepen. Több száz kilométerről is egész család, vagy még tágabb rokonság kísérte a segítségre szorulókat. S ezek ott is maradtak a gyógykezelés idejére. Schweitzer lényéből sugárzó tekintélyének köszönhető, hogy a sok száz főnyi — különböző, olykor ellenséges törzsekből származó — tömegben mindig rend és megértés volt. A gyógyultak pedig mindig azzal a figyelmeztetéssel távoztak. hogy a nekik nyújtott segítséget meg kell hálálniuk. Nem Schweitzer és nem a kórház iránt, hanem bajban levő, segítségre szoruló testvéreik megsegítésébefejezhetik ki ezt a hálájukat. Gondot fordított Schweitzer arra is, hogy az afrikai lakosság köréből minél többen sajátítsanak el szakmát, egészségügyi képzettséget. „Nagyon jelentős dolog — mondta —, ha Euró- i V >
