Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1975-02-23 / 8. szám
Egyházunk a harminc éves új Magyarországon Mindent az emberért HA AZ 1958 NOVEMBERE UTÁNI egyházi életünket természeti képpel kívánom bemutatni, akkor bátran állíthatom, hogy az olyanná lett, mint a gyürnölcsöskertek tavaszi rügyfakadáskor: virág- baszökkentek az életerős fák és mellettük fiatal, reményt- keltő facsemeték bontogatták rügyeiket: Azaz: ebben a helyzetben nem egyszerűen megmaradtak, hanem tovább gyarapodtak gyülekezeti, közegyházi szolgálatunknak azok az ágai, amelyek időtállóknak bizonyultak s, amelyek kibírták még az ellenforradalom megrázkódtatásait is és ugyanakkor új lehetőségek, új távlatok nyíltak meg előttünk. Az öneszmélődés, az önvizsgálat nyomán megpezsdült a teológiai munka, nagyobbá lett az igehirdetés és a gyülekezetek iránti felelősség és egyházunk megújult erővel — nem egy esetben új módon fordult a béke, a társadalmi kérdések felé. megválasztott püspök tollából való s „A magunk lábán” a címe. Mi a dolgunk? — teszi fel fejtegetései végén a lelkészeknek, a Lelkészi Munkaközössegek tagjainak a kérdést. S a felelet: „Isten színe előtt minden evangélikus lelkésznek végig kell gondolnia azokat a kérdéseket, melyeket nem pusztán a helyzetünk ad fel nekünk, hanem meggyőződésem szerint maga Isten. Minden lelkésznek pontról pontra kell menni azokban a problémákban, amelyekben eddig még nem tudott döntésekig eljutni. Nyilván maradnak mindenkinél még nyitott kérdések, de amelyekben jó lelkiismerettel megtörtént a döntés, azokban mindenkinek a maga lábára kell állnia. így tudunk ,érett férfiúság- ra’ eljutni a hitben és így tudunk jó lelkiismerettel együttmenetelni azon az úton, amelyet Isten a mi időnkben kijelölt a számunkra." egyházunk és államunk között. Mi ennek a közös alapja? Mi teszi ezt Lehetségessé? Röviden szólva: a közös haza felelős szeretete, az emberiség közös nagy feladatai iránt érzett általános erkölcsi felelősség. Ide tartozik már történetileg is a háború ellen és a bekéért folytatott közös küzdelem, s annak velejárói. De idetartozik az is, hogy népünk anyagi, szellemi és erkölcsi jólétét és életszínvonalát egyházunk lelkészi kara is igyekszik tőle telhetőén fokozni. A kölcsönös bizalom erősödése, s a jó viszony mélyülése ezen a térén is és egyébként is még nagyobb reményekre jogosít.” Hogy valóban így történt, hogy az akkori reménységünk megalapozottan jogos volt, hogy a társadalmunk iránti felelőségünk szépséges gyümölcsöket termett és terem ma is, annak mindnyájan részesei, tanúbizonyságtevői lehettünk és lehetünk. LAPOZGATOM A LELKIPÁSZTOR 1958 decemberi es 19a9 januári számat. Az elsőnek említett szám — a lap dereka» részeden — teljes terjedelmében közli Káldy püspök székfoglaló beszédet, a hazai és a testvéri országokból jött hivatalos egyházi küldöttek, ökumenikus vendégek felszólalásait, üdvözlő szavait. A bevezető cikk pedig — és ez a jelemzően új — az újonnan AZT, HOGY VALÓBAN A SAJAT LÁBUNKRA állhattunk, nagyban elősegítette az az Egyezmény, ameiy eppen azokban a napokban voit tíz esztendős. Az évforduló alkalmából D. dr. Vető Lajos — ma nyugolmban élő — püspök a többi között ezeket írta: „Az életnek, az együttélésnek és együttmunkátkodásnak az emberi jó viszonya jellemezheti így kapcsolatunkat Mit tehetek betegeimért? HOGY VALAMI EGÉSZEN ÚJ IS VOLT születőben, arról az említett lapszám két cikke is tanúskodik. Mindkettőt az azóta körünkből örökre elbúcsúzott D. dr. Pálfy Miklós írta és mindkettő a Keresztyén Békekonferencia megszületésének napjait, hónapjait idézi fel előttünk. Annak a mozgalomnak a születését, amely napjainkban már — hogy bevezető hasonlatunknál maradjunk — terebélyes fává nőtt, olyanná, amelybe a mi szolgálatunk is belenőtt. Belenőtt csakúgy, mint az a szolgálat, amit lelkészeink, gyülekezeti tagjaink a Hazafias Népfront, a hazai beke- mozgalom keretében végeztek, mint hazánknaK, a Magyar Népköztársaságnak hűséges állampolgárai, és o békének, a társadalmi igazságosságnak szavakban és tettekben is megnyilatkozó hívei. S AKKORI EGYHÁZI ÉLETÜNK új kezdeményezéséről szól a Lelkipásztor 1959. évi első számának bevezető cikue is. „Megsegített papok” címen Kátdy püspök írta, ismertetve azt, nogy milyen segítséget, gazdagouást jelent az egesz evangélikus egyház számára az összefogás magán a tényen (a gyengébbeket megsegítő Közalap) túlmenően. „A Közalap (írta a püspök) — ha azzal hálaadással tudunk élni — Isten kezében munkálhatja, nyilvánvalóvá teheti megiz- mosíthatja magyarországi evangélikus egyhazunk es ezen belül evangélikus lelkészeink hitben és szeretetheti való egységét. Tudom, hogy a hit az evangélium hirdetéséből születik és a szeretet ebből a hitből fakad, de a hitből élők egymással való egységét és egymás iránt való szerete tét előmozdíthatja az egyháznak egy olyan szolgálata, mint amelyet a Közalapon keresztül is végez.” Már csak annyit, hogy ez a hit és szeretet s szolgálatban való egység a legszebb gyümölcsei közé tartozik annak a minden vonatkozásban termékeny időszaknak, amely 1958- ban kezdődött el. Dr. Vámos József Kell-e sokat keresgélni, hol, merre található beteg embertárs, felebarát? Egészén közel van néha hozzánk: egy fedel alatt lakik velünk, ajtónk előtt van, munkahelyünkön találkozunk vele, együtt utazunk vele a villamoson. Néha karon ragad és nem enged, míg nem hallgattuk meg panaszát. Az egészségesek állandó kísérői a betegek, az erőseké a gyengék. A szerepek gyakran változnak, cserélődnek. A BETEG EMBERTÁRS KÖZELSÉGÉT az egészséges nem mindig veszi észre vagy nem akarja észrevenni. Ilyen formán akarja elhárítani és elkerülni a gondot, az esetleges terhet és áldozatot, amit a beteg érdekében vállalnia kellene. Pedig rá kell szoktatnunk szemünket, hogy meglássuk. Tevékenységeink közé kell sorolnunk betegeink megsegítését. Nem teljesíthetetlen kívánság, hogy a keresztyén embernek mindig legyen „saját” betege. Ha nincs családjában, rokonságában, vegye észre, találja meg a gyülekezetben a beteg testvért, akire gondol, gondot visel, ügyét felveszi. VAN-E LEHETŐSÉGE, HELYE ÉS HASZNA a beteg gyógyításában az ilyen '„laikus beavatkozásnak"? Az orvostudomány fontos, korszerű tétele is megerősíti és szükségesnek tartja ezt a kooperációt. Mivel tud a keretyén ember a gyógyítás folyamatában a betegen segíteni? A teljesség igénye nélkül csak néhányat emelhetünk ki: A beteggel személyes kapcsolat kiépítésében meghallgatási készség, érdeklődés és tapintat. A beteg környezetében a ráháruló feladatok felismerése és vállalása. — A szeretet munkájában szóval és tettel való bizonyságtétel. A KERESZTYÉN EMBER ÉS GYÜLEKEZET ebben a szolgálatban szeretetből cselekvő, belső indításra. Jézus Krisztus szeretetének impulzusára cselekvő. Eltűnik leikéből a közömbösség, tompaság, lustaság és önzés és készségessé válik a segítésre. Keresi a segítés lehetőségeit, formáit, szabályait és kiépítheti a maga „okos liturgiáját”. Ideális esetben egy személyben egyesül a gyógyításban a képzettség, szakmai todás és a szolgálatnak ez a formája, amelyet a krisztusi szeretet alakít ki. A egyszemélyes gyógyító szerepét azonban ma már világszerte a therápiás csoport veszi át. Benne a tagok a maguk sajátos adottságaik, képzettségük, módszereik alapján vesznek részt a gyógyításban, egymással kapcsolatban, egymásra utalva, egymástól is taníttatva és tanulva. Csorba Győző : BÉKE RITKA MÉG MA NÁLUNK, hogy ilyen csoportban reszt vesznek lelkészek vagy gyülekezeti tagok, de vannak mégis a kezdeményező lepesre utaló jeles rendszeres és esetenkénti együttműködés formájában. Vigasztaló, hogy gyulakezeteinkoen szinte kivétel nélkül, foglalkoznak a beteg testvérekkel és így szervezett forma nélkül is van, lehet e szolgalatnak jó natása az orvos, a pszichológus, a gyógypedagógus stb. munkájához kapcsolódva. Sajnos korábban nem hangsúlyoztuk elégge fontosságát s nőm képeztük magunkat és gyülekezeteinket a szolgalatra sem eirneieti sem gyakorlati vonalon. A tanulást, a felkészülést és felkészítést elkezdeni most sem késő. Az idő es a körülmények alkalmasak hozza. Országos egyhazunk eppen ezekben a napokban foglakozik olyan tervvel, amely megvalósulása eseten diakoniai szolgálatunk újabb előrelépését eredményezheti. Addig is eö- ben a cikksorozatban is szeretnénk indítást adni azoknak, akik egyházunkban valamit tenni szeretnének a beteg testvérért. ELSŐSORBAN AZOKRA A BETEGEKRE gondolunk, akiknek betegsége az emberi lélek nehezen hozzáférhető világával összefüggésben okoz komoly gondokat, esetleg súlyos nehézségeket, nemcsak magunknak, de környezetünknek is. Állapotuk nyugtalanító felhívás a segítésre es a segítésben való összefogásra. Az ő esetükben számunkra világos, hogy a szakszerű kezelés mellett nagy segítséget jeleni a személyes kapcsolatok újrarendezése, a környezet tárgyi es személyi összetevőinek a megváltoztatása, olyan közösségi légkör kialakítása, amelyben a beteg újra éledhet. Betegségük gyógyításában komoly segítséget nyújthatunk keresztyén emberek es gyülekezetek az eddig még fel nem ismert lehetőségen felhasználásával. Ebben a tekintetben is Ur.unk áll előttünk, amikor így szól: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok .. A továbbiakban szeretnénk ezen a téren is tőlünk telhetőén több segítséget nyújtani, hogy beteg testvéreinkért végzett szolgálatainkban még jobban érvényesülhessen a diákon ia leikétől indított szolgáló szeretet. Muncz Frigyes „Békesség a jóakaratú embereknek!” — hangzik kétezer éve. „Háborúság a rosszakaratú embereknek!” — hangzik mondattanul. Sok a jóakaratú ember, kevés a rosszakaratú, s a háborúság mégis a jóakaratú embert pusztítja, őrli kétezer éve, s még több ideje már. „Békesség a jóakaratú embereknek!” — De a békesség nem szállongó galamb, melyet ha hívsz, kezedre száll. A békesség fénylő jutalom: összeharapott foggal, ököllel, feszülő Inakkal, szájpadláshoz ragadó nyelvvel, alázattal kell küzdeni érte, mint Jákob küzdött volt az Űrral. Békességet akarsz? Küzdj hát magad is érte! Hogy a háborúság forduljon a gazdái ellen, forduljon táplálói ellen, falja föl őket, eméssze el őket, s veszett ebként fusson ki a világból, fusson ki az űrbe örökre! S végre ne puskacső elé szoptassa gyermekét az asszony, ne tömegsírok árkai felé . vezesse gyermekét a férfi. Megjelent a TAVASZ MAGYARORSZÁGON című kötetben 1965-ben. KENYA Az afrikai ország elnöke, Kenyatta, alkotmányos jogával élve Latoi Imathiu lelkészt, a Kenyai Metodista Egyház vezetőjét az ország parlamentjének tagjává nevezte ki. Imathiu lelkész az Egyházak Világtanácsa 1975 őszén Kenya fővárosába, NaiUSZT FERENC ORGONAZENÉJE címmel orgonahangverseny les2 február 21-én. pénteken este fél 7 órakor a Bécsikapu téri templomban. BACH preludium és fúga „Weinen. Klagen. Sorgen, Zagen” változatok „Ad nos ad salutarem undam” fantazia és fúga Orgonái: PESKÖ GYÖRGY Előadó: Várnai Péter A templom fűtve! Jegyek ára: 12,— Ft. robiba készülő világgyűlése helyi szervezőbizottságának elnöke, (epd) A LUTHERÄN1A február 23-án és március 2-án vasárnap délután 6 órakor istentisztelet keretében a Deák téri templomban előadja J. S. BACH H-MOLL MISÉJÉT Közreműködnek: Sass Szilvia (szoprán), Budai Livia (alt), Fülöp Attila (tenor), Berczelly István (basszus), Trajtler Gábor (orgona). Vezényel: Weltler Jenő Igét hirdet: DR. HAFENSCHER KÁROLY A belépés díjtalan Mire volt jó? Lapunk olvasói jól tudják, hogy nem „kenyerünk” a felesel- getés különböző világi lapokkal. Még akkor sem szoktuk megjegyzéseinket és kritikánkat elmondani, amikor esetleg olyan cikk lát napvilágot egy-egy világi lapban egyházunk tanításával vagy életével kapcsolatban, amelyre érdemes volna válaszolni. Viszont mindig arra gondolunk, hogy egy ilyen válaszunk esetleg nem segítené a hívők és nem vallásos emberek együttélését szocialista társadalmunkban. Ezért le sz.oktunk mondani jogos kritikánkról. Most mégis kénytelenek vagyunk eltérni eddigi szokásunktól és pedig éppen azért, mert egy olyan cikk jelent meg az egyik politikai napilapunkban, amely nem segíti a hivő és nem vallásos emberek együttműködését társadalmunkban. A Magyar Nemzet február 2-i számában megjelent „Templombelső" című cikkről van szó Fábián László tollából. A cikkíró gyermekkori emlékeiből merítve szól egy „Luther- galléros” evangélikus lelkészről, aki szórvány-szolgálatai közben a cikkíró családjánál hitoktatást végzett és a nagymamát is pásztori szolgálatban részesítette. Mint írja „hatalmas ember az a pap, vörös lóarca van, és vörös tokája, elválasztott haja kissé rakoncátlan, az istennek sem akar lesimulni”. „Szürke zakója alól kifehérlik a Luther-gallér, zakója fazonjában zo- máncos Luther-rózsa, mert mindenkivel tudatni kívánja: „szolgálom az ágostai hitvallást, Márton mester wittenbergi dühe feszül bennem”. Aztán rátér a cikkíró a lelkész szolgálatának jellemzésére: „mi főként énekén szórakoztunk mindig a legjobban: úgy tátogott, mintha rögtön le akarna nyelni egy bútorozott szobát mindenestül, hangja rezgeti és rezgeti tőle minden ablak... unokanővérem szerint hangjára a tyúkok ijedtükben megtojtak és zengett az ének, zúgott a bűnbánat.” Cikkíróink — mint gyermek az „Én Istenem, én bűnös ember” és a „Ki dolgát csak Istenre hagyja” kezdetű énekek elől az asztal alá menekült „ám az ének ott is utolért és vállam rázkódásától megmozdult az asztal, csörögtek az üvegpoharak”. „A húgom csuklott a röhögéstől.” A lelkész azonban „énekelt, énekelt, nem tudta .abbahagyni.” És így tovább ... Sajhálkozással és elutasítással olvastuk ezt a cikket. Tudjuk, hogy az nem tükrözi a Magyar Népköztársaság egyházpolitikáját, hanem az csak Fábián László magánszáma. Mégis meglepett bennünket, hogy egy olyan értékes lap, mint a Magyar Nemzet — amely a Hazafias Népfront lapja —, azt leközölte. Ne essék félreértés. Bennünket az nem zavar, hogy valaki a régi hittan-órákon ugyan evangélikusnak nevelkedett, de most nein vállalja azt, amit akkor tanult, és más világnézetűvé lett. Ebben az országban vallás- és lelkiismeretszabadság van: szabad hinni és szabad nem hinni. Mivel komolyan vesszük a magunk hitét, tiszteletben tartjuk más világnézetű emberek álláspontját is. Fábián Lászlóét is. Cikkét mégis több okból elutasítjuk. Először is — bár nem ez a leglényegesebb — a stílusa miatt. Ez nem stílus, különösen a Magyar Nemzetben nem. „Vörös lóarcú, vörös tokájú pap” — a többi hasonló kifejezéssel együtt — inkább ponyvaregénybe való. Ennél fontosabb, hogy a cikkíró végeredményben egy evangélikus lelkész kötelességszerűen végzett egyházi szolgálatát, funkcióját gúnyolja ki. Eddig erre nem igen volt példa. Sőt, sok jó tapasztalatunk van arról, hogy társadalmunknak az a jelentős rétege is, amely nem igényli az egyházi szolgálatot — tudomásul veszi, hogy mások viszont igénylik azt. Még a Magyar Rádióban is tudunk prédikálni, énekelni, imádkozni. Azokat az énekeket is énekeljük ott, melyek olyannyira nem tetszenek Fábián Lászlónak: „Ki dolgát csak Istenre hagyja”, „Én Istenem, én bűnös ember”, „Maradj meg kegyelmeddel” stb. Ugyanakkor mi is tudomásul vesszük, hogy többen nem igénylik az egyházi funkciót. Mivel hívők és nem vallásos emberek együtt élnek a szocialista társadalomban, mindennek magától értetődőnek kell lennie. Kifogásoljuk a cikket azért is, mert annak írója nem volt tekintettel a hivő emberek vallásos érzékenységére. Nem tartotta szem előtt Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának 1974. március 28-án Nyíregyházán elmondott beszédének ezt a mondatát: „A hivő ember vallásos érzékenységét tiszteletben tartjuk, nem sértjük meg, erre semmi szükség sincs". Ehhez tegyük hozzá: arra sincs szüksém. hogy hivő emberek megsértsék nem hivő emberek más irányú érzékenységét. Végül a legfontosabb: a mi társadalmunkban hívők és nem hivők együtt építik a szocializmust. Amit eddig elért népünk az építés során, az is a közös munka szép eredménye. Erre a közö6 erőfeszítésre van szükség a jelenben is és a jövőben is. Nem tesz jó szolgálatot az, aki az együttműködéshez szükséges bizalmi légkört „Templombelsö” című cikkel zavarja. Abban is egyetértünk Kádár Jánossal, amit ugyancsak Nyíregyházán így fogalmazott meg: „Ami a hivök és"item hivők között meglevő világnézeti különbséget illeti, erről az a véleményünk, hogy világnézeti kérdésekben csak érvekkel lehet győzni. A politikai harcban azonban számunkra teljesen közömbös, hogy ki hivő vagy nem hivő, ki milyen egyházhoz tartozik. Ha velünk tart, akkor szövetségesünk, ha szembe áll velünk, nem lehetünk elnézőek.” Mi örülünk annak, hogy szórvány-lelkészeink is tudatosan végzik társadalmi szolgálataikat is, munkálkodnak a maguk helyén népünk előrehaladásáért és boldogulásáért. De örülünk annak is, hogy hűségesen végzik papi szolgálataikat is, az evangélium hirdetését, sokszor hosszú és fáradságos utakon. Illesse ókét tisztelet és megbecsülés! De illesse tisztelet és megbecsülés azokat a „Luther-galléros” evangélikus lelkészeket is, akik előttünk jártait és miközben hirdették Jézus Krisztus evangéliumát, azért is fáradoztak, hogy előmozdítsák az emberiség vagy éppen magyar népünk fejlődését és boldogulását. Ilyen volt Schweitzer Albert az „őserdő doktora”. Paul Schneider és Dietrich Bonhoeffer, akik a fasizmus elleni küzdelmükben Hitler koncentrációs táboraiban szenvedtek mártírhalált. Hazánk földjén — a sok között — a „Luther-galléros” evangélikus lelkészek közül való Bornemisza Péter, az „Elektra” fordítója és újra kölióje, Sztáray Mihály, a neves költő és drámaíró, Tessedik Sámul, az alföldi mezőgazdaság úttörője. Ráth Mátyás, az első magyarnyelvű hírlap szerkesztője, Székács József, az „ország papja” és Kossuth barátja, Havbner Máté, az 1848/49-es szabadságharcot segítő evangélikus püspök, Rázga Pál, az 1848/49-es szabadságharc után kivégzett evangélikus lelkész. És nincs vége a sornak ... Mi, ma élő „Luther-galléros” evangélikus lelkészek is az evangélium hirdetésével párhuzamosan és abból is Indítást nyerve törekszünk arra, hogy a magunk helyén elvégezzük szolgálatunkat egész népünk érdekében. Ott vagyunk a Hazafias Népfront munkájában. Közülünk 80-an a Hazafias Népfront bizottságaiban dolgoznak. Szívügyünk a békemunka. Általában minden, ami segíti és előreviszi szocialista társadalmunkat. Már csak azért sem értjük, mire volt jó Fábián László NYUGAT-NÉMETORSZÁG A Namíbiából származó Ngeno-Zachar ias Nakamhela evangélikus lelkészt Detmold- ban beiktatták német egyházi szolgálatába. Munkája a beiktató Dr. Fritz Vlering szuperintendens szerint „hídverés a fehér és színes emberek világa között”, (epd)
